igazságos

melléknevek sorozat 29.

Tegnap volt a könyvbemutató. Nagyon örülök, hogy a sűrű életetekből el tudtatok jönni! Nekem az volt az álmom, hogy egy nap ott és pont ott lesz a könyvem bemutatója. És lőn.

Nem olyan lett persze, pont Bővebben…

sztereotípiák

Történt most több minden, aminek a hatására elmerengek, meg-megállva: milyen trükkös is a sztereotípia, meg az ő felszámolása! Aki a társadalmi, tudatformálós vonalat szereti a blogon, annak jó estéje lesz. Bővebben…

a normalitás köre

Szóval ez tényleg létezik, még mindig meghökkenek: emberek, akik öntudatlanul vagy nagyon is büszkén úgy azonosítják magukat, hogy ők a normálisak. Vagyis, ahogy ők élnek, az a helyes, úgy kéne mindenkinek, és akkor mennyivel jobb hely volna a világ.

Hümmögök.

E gőgös mentalitás megnyilvánulásait meglepve tapasztalom újra meg újra. Nem tudom megszokni a meg nem szenvedők fölényét. Azokét, akiknek van idejük kötözködni, ítélni, részleteken fennakadni, megsértődni és önigazolni. És azt, hogy nem a lényegről beszélünk, hanem hülyeségeken rugózunk. Kiemelkedően értelmes, sok tekintetben alter emberek is.

Nem azt mondja, hogy “én középosztálybeli és iskolázott vagyok, meg még rendezett öltözékű is, aki négyszer evett húsételt ezen a héten, és ágyban alszik, és ezért nekem, sok más emberrel ellentétben módom nyílik arra, hogy felvegyenek egy jól fizető munkahelyre”, vagy “volt olyan szerencsém, hogy apukám vett nekem egy kocsit”, hanem valami olyasmit, hogy “ez így helyes, így normális, mások miért nem…?”. És azt gondolja, ő döntött úgy, hogy úgy élhet, ő a szorgalmas, ő küzdött meg érte. Vagyis, erénynek gondolja azt, ami előny, beleszületés. Őt tiszta és átlátszó levegőként veszi körül az, ami másnak elérhetetlen, és aztán arra a másvalakire sújt le az érveivel, hogy de hát milyen szép, becsületes létezésmód is a rendszeres munka és jövedelem, és milyen praktikus és kényelmes az autó, ti kis butusok…!

Vagy épp arra, aki elvi okokból vagy egyéni körülményeiből, hajlamaiból adódóan másképp él, mint szokás.

Van, akinek lehetne autója vagy napi három étkezése, és mégis úgy döntök 🙂 , hogy én nem. És akkor is meg van kérdőjelezve és szólva. Összecsúszik az, hogy úgy szokás, azzal, hogy az a helyes. Nem lehet biciklis prájdom, sem ketogén identitásom, mert én szélsőséges vagyok.

Ez a többség gőgje, ez Normálisék fölénye. (Itt a blog legolvasottabb, egyébként irodalmi posztja vagyon linkelve.)

Én mindig tudtam, sejtettem, éltem, hogy jó, hát hivatalosan azt mondjuk, hogy ez így van, de tudjuk ám mindannyian, hogy nem úgy van.

Az alma nem piros. Bővebben…

nem mondom, csak gondolom

A píszíről elmélkedem mostanában.

Vannak olyan társadalmak és netes közösségek, ahol elterjedtek és általánossá váltak már olyan normák, amelyektől kevésbé lehangoló egy-egy beszélgetés. Miközben a szólásszabadság abszolút érték, érzékelhető a törekvés egy biztonságosabb, igazságosabb köztérre. Legalábbis szerkesztett szövegben, posztban (névvel vállalt, kiadóhivatal által fémjelzett tartalomban) nem bántanak akkora lendülettel másokat, inkább érvelni illik (critical thinking, 500 words composition tantárgyak és gyakorlatok készítenek fel erre). Ciki a bántás, nem mész sokra a homofóbiával, rasszizmussal, testszégyenítéssel, szólnak érte. A hirdetők is, mégpedig keményen. Nevezzük ezt a gyakorlatot az egyszerűség kedvéért píszínek. Az idehaza sokat gúnyolt píszi amúgy is valami ilyesmi, egy igazságosabb világ gúnymentes, elfogadó szóhasználata és illemkódexe.

Van azért vélemény ott is, hajaj: aki valamit állít, a maga lovát dicséri, a keresztény értékrendet, a házasságot, a sportos testet. Kiérezni azért ebből is, mit gondol a többiekről.

És hát térjünk ki arra is, hogy ezek az “amerikaiak” vajon olyan jó emberek, meg tudatosak, meg a társadalmi fejlettségnek ennyire magas fokán állnak hozzánk képest, hogy tényleg ciki a bántás? Bővebben…

“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”

Kérdezi az olvasó.

Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.

A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, Bővebben…