ami működik – és ami nem 1.

Egyre többen keresnek meg, sokféle enyhébb és súlyosabb problémával. Mesélnek, kérdeznek. Nem tudok választ egészségügyi gondokra, és nem szeretném túllépni a kompetenciámat sem, ezért aztán azt csináljuk, amit ígértem: lelkesen és közösen edzünk. A többivel, a konkrét gonddal fel lehet keresni a progresszív szakembereket és oldalakat.

Vagy ha már unod a sok tanácsot és ígéretet, akkor csak menni a megérzésed után, és csökönyösen akarni jobban lenni.

Mindig ostorozom magam, hogy már mindent elmondtam, minek újra rágni, elővenni ezeket. Bővebben…

xeno- és más fóbiák

Két történet Sznobbudáról.

Szerdán, ami néha kedd, de volt már péntek is, úszom, ugye. A minap bejött két figura a szaunába, pocakkal és harsánysággal. Két vendéglátós férfi, főnökök, üzemeltetők. Szidták egyrészt a saját alkalmazottaikat, akik minden harmincéves picsa kabátját lesegítik, kihúzzák a széket, hát válogassák már meg, kinek jár ez! Én álmomban nem gondoltam volna, hogy gond az, ha udvarias és úrias egy pincér, és a saját főnöke teszi majd szóvá. És nem kell mindenki elé kitenni az előételt, csak aki rendes nagy menüt rendel. Vagy lehet olcsóbbat, grissinit, az pár fillér. De akkor meg jönnek, hogy gluténmenteset akarnak. Ez a gluténmentes cirkusz is… faszom. Aztán megvitatják, hogyan lehet megválni a problémás alkalmazottól. Szervezz nekik egy tesztet. Hogyan sütsz gluténmentes grissinit? Aztán ki lehet őket szórni. Nagyon remélem, ezt rosszul értettem.

Tulajdonképpen ezeket a témákat megvitathatnák privát helyszínen is. Engem mindig megvisel, ha hallom a vendégre, ügyfélre nem tartozó panaszkodást, a munkaidőről, a főnökségről, a “jaj, legyen már hat óra” fajta sóhajtozás is. Na de pont a vendéget ócsárolni, meg az ő igényeit? Elszégyellem magam azon az oldalon, hogy probléma számukra az oldalam. Ez nem profi, ahogy a magánügyek kibeszélése sem.

Facebookon nagyon kedves, “mindenben segítek” edzőlány a büfében hangosan szidja az új vendégét: “ha lefáraszt, hol éri meg az nekem háromezerért”. Nem vagyok edzettje, de annyira szar ezt hallani. Legalább az illúziót őrizzük meg…

Szóval, nem kellemes, viszont hasznos értesülni arról, mit gondol a vezetés viselkedésről, vendégről és ételallergiáról. Ugyanakkor, a két hellyel szemközti uszodában harsánykodván, elég nagy öntökönszúrás is. Én nem megyek többet a Piccolinóba és a LeRoyba.

A másik, szintén rövid történet egy kicsit feljebb, az aprócska plázában, a MészárSteaken zajlik, ahova levesfőzési ambícióból minőségi ökörfarokért vagyok menendő. A kedélyes fiúk mindig poénkodnak, lejóképűzik az érdekes arcú, de jó humorú törzsvevőt, érvelnek, hogy a karácsonyi dekoráció jó lesz még húsvétra is. Valóban vidám pillanatok ezek. Ennek derűnek a jegyében beszélnek a két ázsiai nővel is, szándékosan és eltúlzottan parodizálva azok kiejtési jellegzetességeit, hanghordozását és minimálszólkincsét. Ezeee forint. Az jó? Nem jó. Finom csibe. Látszik az eladón, gyakran űzi ezt a fajta paródiát, és a többiekkel jól szórakozik rajta. Csakhogy a nők sok ezret hagynak itt, és persze nem hallják a gúnyt. Szerintem ez már nem a jópofaság jegye. A kerület tele van diplomatákkal, nemzetközi polgárként folyton költöző cégvezetőkkel és családjukkal. Ráadásul hergelik itt a migránsgyűlöletet is évek óta. Én nem megyek többet a MészárSteakre.

Én mondom, addig van jó világ, amíg az ilyen mozzanat eléri a fogyasztó ingerküszöbét.

kiröhögtetek tizenöt éve

Há’ mondom! És mióta. Vegyetek mosómedvét! De most eljött az én időm! Bővebben…

gyarmatosítók

Lionel Shriver (srájver), aki jelenünk provokatív, eszes és izgalmas írója az igényes-populáris palettán, tartott egy nagy beszédet, részben a regényírás feladatáról és jellemzőiről, részben egy cultural appropriationnek nevezett jelenségről: van-e jogunk mások identitását használni, értelmezni, sztereotip módon megjeleníteni, szimbólumokká és kereskedelmi termékké laposítani, hovatovább: tequilapartit rendezni sombreróban – íróként pedig más identitások bőrébe bújni, helyettük narratívákat szőni.

A The Guardian leközölte az egész beszédet. Kitettem a csakazolvassa facebookjára is. Aki bírja a cizellált angolt, itt olvashatja, nekem hatalmas élmény volt, Katának köszönhetem (tudjátok, akivel szerdán úszom):

I hope the concept of ‘cultural appropriation’ is a passing fad

(Fényképekkel az épp hatvanéves Shriverről. “Nem a legrosszabb, ami az emberrel történhet, hogy egy lóra hasonlít.” Ez a The Mandibles-ben – A Mandible-család 2029–2047 –, a magyarul legutóbb megjelent, a jövőben játszódó disztópia-regényében van, az egyik női karaktert jellemzi így.)

A szöveg idézi a cultural appropriation nevű jelenség definícióját:

taking intellectual property, traditional knowledge, cultural expressions, or artifacts from someone else’s culture without permission. This can include unauthorised use of another culture’s dance, dress, music, language, folklore, cuisine, traditional medicine, religious symbols, etc.

Az egész megint a safe space meg az egyéni triggerek, érzékenységek, egyenlőség és píszí témájába tartozik. Én tartózkodnék a reflexes na-ez-már-túlzás dohogástól, mert szerintem sem ez, sem más jellegzetesen angolszász témák és jelenségek, az elhízottság, a szépészeti műtétek vagy a fat acceptance nem ítélhetők meg innen. A cultural appropriation ügyében Európában, gyakorlatilag homogén (szegregáló) ország többségi lakosaként nem foglalnék állást, mert mit tudhatom én, milyen egy multikulti olvasztótégelyben, egy tradicionálisan bevándorlás-célpont jóléti államban latinnak vagy feketének lenni – legfeljebb épp Shriver regényéből (aki emlékezetesen ábrázolja őket, és szellemesen visszaadja az említett regényben a mexikóiakat ért sok évtizedes megaláztatást).

Shriver mindenesetre érzékenyen, okosan érvel (elítéli és túlkapásnak tartja a dolgot), és az írói autonómia ügyében biztosan igaza van. (Rendkívül ironikus, szatírára hajló, tabumentes, éles íróról van szó, egy valóságos regényíró-Tarantino ő.)

Mégis elgondolkodtam a téma kapcsán arról, amit már többször említettem a blogon: hogy én nem vágyom Európán kívülre semmilyen értelemben, és értetlenül figyelem az Egyiptomba, Indiába, Dél-Amerikába, Kínába utazókat, meg azokat is, akik rákattantak e kultúrákra. Bővebben…

de a zsír egészségtelen, nem?

Nem, a zsír nem egészségtelen, és ez nem mostanában derült ki. Bővebben…

kis, titkos belső érzetek

Testi érzetek. Soha nem beszélek róla másoknak, mert nagyon saját – őrizgetem, egyedül dédelgetem inkább. Hasonlít a szexuális vágyhoz és fantáziákhoz. Valóságos identitás, közérzetem leglényege. Védjegy és saját felfedezés… nehogy már másnak is ilyenje legyen.

És azért se beszélek róla, mert hülyén hangzik.

De most megpróbálom.

Én például Bővebben…

az ország tortája és augusztus huszadikája

Ma, vagyis 10-én felvonatoztam a déli partról: a Parlamentben részesei lehettünk a Magyarország tortája, a Magyarország cukormentes tortája és a Szent István napi kenyér versenyek eredményhirdetésének. Ismertetést hallottunk az augusztus 20-iki programokról, az Ízek utcájáról, tűzijátékról, az ünnepi ingyenes parlamenti belépésről, tisztek avatásáról és a körmenetről is.

Idén az Ízek utcája a Várkert bazártól tart majd a Szilágyi Dezső térig, már szombaton megnyit, egészen vasárnap estig várja a látogatókat, és ott juthat hozzá a nagyközönség az említett szénhidr ünnepi, szimbolikus és minőségpárti javakhoz.

A Clark Ádám téren nagyszínpad lesz, mindenféle műsorokkal.

A tűzijáték megrendezését közbeszerzésen idén a NUVU Kft. nyerte el, amely 2016-ban a makaói tűzijátékfesztiválon  ezüstérmes lett. A petárdákat, vagy miket, a Margit- és a Lánchíd közé a Dunára, illetve a Lánchídra telepítik, ebből következően a két híd közti rakpartok lesznek a legjobb kilövésközeli megtekintési helyek. Összesen 4,5 tonnát nyom az anyag, a legnagyobb pirotechnikai eszköz húsz centis. Az egész 175 millióba fog kerülni, igazán méltó, profi szoftverrel vezérelt, századmásodpercre programozható, a zenével szinkronban levő, bármikor leállítható, nemzetiszínű és szuperbiztonságos lesz (az államtitkár, Kara Ákos mintha összekeverte volna a tűzijáték leállíthatóságának kérdését a 2006-os, elháríthatatlan elemi kárral).

Az ünnepi búzakenyér a Kurdi Family Kft. Görböc kenyere lett. Kovászolt, öt százalék teljes kiőrlésű rozslisztet is tartalmaz, 12 órán át kelesztik. Ruganyos, likacsos, gazdag textúrájú. Szigorú szakmai felügyelet alatt, mesterségbeli tudást, innovációt és hagyományt beleadva, kitűnő minőségű alapanyagokból, adalékok nélkül készül. A receptet elérhetővé teszik a pékségek számára, és bár kézműves jellegű, nagyüzemi előállításra is alkalmas. Közfogyasztású, megfizethető, minőségi terméknek szánják. Ez, amit itt felszeltek, sötét héjú, kerekded cipó volt, és minőségre egészen hasonlít ahhoz a fajtához, amelyet – félévente kétszer – még én is megengedek magamnak.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítványnak is szerepe lehetett abban, hogy a kenyérhez rengeteg, külön is fogyasztható, csíkra vágott zöldség és ízletes feltétek, krémek dukáltak a bemutatón. Erős Antóniáék kezdeményezték annak idején azt is, hogy legyen külön cukormentes torta kategória is, és 2012-től minden évben ezen is buzgólkodnak az ügyes kezű szakemberek, hú, de nem tudok ilyen műfajban fogalmazni.

Magyarország tortájának a neve Balatoni habos mogyoró, megalkotója Vaslóczki Orsolya (Horváth cukrászda – SUGAR! dizájncukrászda), aki nem kezdő versenyző: 2015-ben a Barackos buboréktortával már megnyerte a cukormentes kategóriát. Az új tortát év végéig minőség érdekében csak a cukrász Ipartestület tagjai készíthetik, utána lesz nyilvános a recept. Benne pörkölt mogyorós, extrém édes (de nekem ne higgyetek), így is mámorító tésztalap, egy csík kontrasztosan savanyú feketeribizlis réteg és egy állagában üdítő mogyorós-karamelles mousse, tejcsokoládé bevonattal. Az állaga, a fogyasztáskori hőmérséklete valami egészen hatcsillagos volt. Így nézett ki a sajtónak szánt mintadarab:

Ez pedig itt Az ország cukormentes tortája, a Pöttyös Panni, a nyertes Varga Margit lett (Zazzi). A tavaszi előválogatás után dietetikus segítette a kompromisszummentes, végleges verzió elkészítését. A befutó liszt- és hozzáadottcukor-mentes, de tojásos és nem tejmentes. Mákos-mandulalisztes alappal készül, szilvás réteg van még benne, és málnahab a tetején, pöttyös díszítéssel. Amikor hat éve először hirdettek ilyen kategóriát, egy szelet a győztes tortából még 20 gramm szénhidrátot tartalmazott, ez a mostani csak hatot. Ami nagy szó. Kalóriatartalma 176. (Nem lett volna rossz hasonló adatokat Az ország tortájáról is megtudni.) Ketogén ízlésemhez közel áll a Pöttyös Panni édessége (vagyis, kifejezetten nem édes, mert nem édesítették agyon, erősen domborodik benne a mák és a szilva valódi íze; a mandula inkább hordozó), és persze nem is túl zsíros, mert a cukorbetegeknek és az egészségtudatos alternatívákat kereső fogyasztóknak a kalória sem mindegy. A durván édes ízekhez szokott normálisoknak persze sokk ez az összetétel, de az ízlelőbimbók nagyon tanulékonyak, ráadásul rendszeresen megújulnak, pár nap alatt ki lehet iktatni régi és újraértelmezni a friss, valódi, cukorral nem butított ízeket.

és még ehető aranydarabkák

Ennek a zsűrinek az elnöke Bechmann György, a Zsolnay Kávéház cukrászmestere, akinek a Teréz körúti Béke Radissonban cukor- és lisztmentes, különleges formájú és dús élemiszertechnológiai ismereteket is megvalósító választékán hüledeztünk, amikor két Művész-film között kiugrottunk kávézni a minap.

Szeptember 18-ig egyébként az amatőr kísérletezők is jelenkezhetnek az Egy Csepp Figyelem Alapítvány háziversenyére, komoly Kenwood robotgép a főnyeremény!

És persze a fiammal, akinek névnapja volt (ez a rostélyon sütött szent), megcsodáltuk az erkélyről a dunai panorámát. Ő egyébként nem szereti a gyümölcsös édességeket, semmilyet, de azért pompás egy délelőtt volt ez.

Az alapítvány szokás szerint vércukrot is mért, megnézettem a hatalmas szénhidrátlöket előtt és után is az értékeimet: 5,5 és 6,2.

Természetesen éhgyomorra érkeztem, egy plazmaadás (ijesztő a hiány, menjetek!) és dermesztően jeges, csevegős cold brew után elhúztam edzeni a csajokkal.

a szegényember-érv, valamint más hárí- és halogatások

Sokan károgtak ám körülöttem, hogy minden csoda három napig tart, majd megelégelem én ezt a sportmániát. Vagy tartották jóindulatúan múlékony fellángolásnak a “fogyókúrámat”. Így szokott lenni: abbahagyják. Én se tudtam, mi lesz. Nem tudtam, és nem is határoztam el összeszorított foggal, hogy én aztán nem csúszom vissza.

Valódi szenvedélyeim tartósak. De ez csak visszatekintemben látszik.

Nem fakult a motivációm, sőt, egyre jobban élvezem az edzéseket, hajtanak a célok. Valahogy újabban mindenben, nem csak edzésben, meglátom az értéket, a pozitívumot, a lehetőséget, az örömforrást. Amit csinálok, szívből csinálom, a többit leszarom. Nem ugyanúgy csinálom, mint két éve, de sport és önmeghaladás. Változnak az edzéstársak is, a helyszín, a szenvedély tárgya, és egyre nagyobb rész belőle a képzés, a közösségi, motivációs tevékenység, meg a fotók. Ezzel a testtel kiemelt statiszta is lehetek egy komoly ügynökségnél.

Új elem a futóverseny: különösebb ambíció és előkészület nélküli részvétel. A legutóbbin már a kislehányommal voltunk, aki komolyan belelkesült a kis két kilométere után, mire is kapott egy futócipőt. Többszörös megesketés, hogy de akkor rendszeresen és tényleg. Ősszel már 5-öt szeretne futni. Én pedig minden, fővárosban rendezett, nagyobb verseny 5 vagy 10 kilométeres távján szeretnék indulni. Bírom a tömeget, egyenesen imádom, ha nem céltalanul, hanem azonos tevékenységben vannak együtt emberek. Sportünnep és közösségi élmény minden ilyen verseny. Futásból nekem pont elég ennyi.

Aztán, újabban hátrafutunk sokat a futópadon a teremben, ami nagyon vicces, pompásan formálja a vádlit és a comb hátsó részét, meg még a fart is (itt olvashatsz róla), valamint ügyesít. Ma már 6,8-as sebesség volt a max, negyedóra volt összesen.

Van a labda, ez a tornadresszes-lesoványodós-hajlékony irány. Mámorító, hogy nem köt semmi, arra megyek, abba fogok, ami jólesik:

labdagyakorlat2017jún

Azért megható ez az ügyetlenkedés, mert tizenkét éves korom óta nem volt ilyen célú labda a kezemben, sőt, ha meggondolom, profi szer még sosem, csak a nyolcvanas évek pótmegoldásai (kötélnek horgászzsinór volt, labdának majdnem akkora, kicsit leeresztett játékbolti csíkos gumilabda, szalagbot is üvegszálas, horgászszaküzletből…) Most nem magyarázom, hogy hol mit akartam, mi lenne a sikerült mozdulat, de majd fejlesztem még.
Bővebben…

micsoda nap!

Egy, hogy sütött. Csicser. Jó ébredés, a tegnapi képzés élménye még kering bennem. Vasalt (!) zöld vászonruhámban:

és a kislányommal leszálguldok a városba, miután oviba zúztuk Babadávidot. Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen szinten biciklizik a lányom, nem egyszerű az útvonal. Friss szemmel nézem: de szép a városom, és még mindig nem esett szét alattam a bambuszbiciklim, pedig már nagyon odavan. Bővebben…

a kína-tanulmány és én

Most van időd elolvasni! 2017. januári poszt

midőn ezt írtam, még nem ismertem a vegán érvelés (agresszió) döbbenetes bugyrait és tévedéseit, a sok bukott, ezt eltitkoló, maszatoló vegánt, azóta már ezt is gondolom:

nincs bajom a vegánokkal

dönts jól! ha fontolgatod a vegánságot

hosszú poszt, de fontos

én irtom az önismétléseket és stíluscikornyákat, becsszó

ne legyél türelmetlen

ha nem szereted a szöveget, akkor javaslom, kattints ide

Ez a Denise…!

De figyeljetek, 23 éves, egy kis bloggerecske, angol szakos summercamp tanár, mint azt ad hominem meg is jegyzik bírálói – tartalmi észrevételük kevesebb van. Nekimegy a Denise a Nagy Felkent Doktornak, aki viszont sok ponton sántító áltudományt nyom, amiből ráadásul bestsellert is írt.

kepernyofoto-2017-01-29-20-10-00

És a kiscsaj így kezdi a hibaelemzést:

I’m a data junkie. Numbers, along with strawberries and Audrey Hepburn films, make me a very happy girl.

Veri ekedemik sztájl, izünt it?… És szépen végignézi, mi alapján állítja a szaki, amit állít, és rámutat: a korreláció nem ok-okozati üsszefüggés, a megfigyelésen alapuló adatok elemzése pedig nem kutatás.

És ahogy reagáltak rá! Én sem érvelek most tartalmilag, de komolyan, annyira rossz fejek, hogy én ettől is kedvet kapnék ahhoz, hogy soha ne is fontolgassam, legyek-e vegán.

*

Én sose vitáztam életmódkérdésekben. Még gyerekként megelégeltem vegetáriánus anyám és húsevő apám veszekedéseit, de amúgy is nevetségesnek tartom, amikor a laikusok oly lobogó hittel tesznek elméleti állításokat. Mintha nem a témáról lenne szó, hanem a vakhit biztonságáról, a fölényről, mások kioktatásáról.

Minden módszer gyanús volt, minden nagy akarás. Mindig is, akkor is, amikor problémám volt. Sose ajnároztam senkit, még a legjobban Peter Attiát (eatingacademy.com), de ő nem akar tőlem semmit, nincs ideológia, közösség, termék. Nekem nem kellett a tekintély, nekem ne mondja meg senki.

Úgy találtam meg az életmódstílusomat, hogy volt egy körülbelüli elképzelésem arról, mi tesz jót nekem, és mi árt, és ezek tudatában kerestem meg a részleteket. Talán vakvéletlen, hogy többet találkoztam a low carbbal, a cukorfüggés témájával, mint a vegánokkal, a telítettzsír-parával vagy a gabonapártiakkal. Vagy csak vonzóbbak, punkabbak voltak az előbbiek? Vagy jobban ízlett a lazac, mint a hajdina? (De kinek nem?…) Vagy a waldorfos tanok merevedtek paródiává bennem? (A Julis két évig járt Waldorf oviba.)

Valósággal menekültem azok elől, akik valamire rá akartak beszélni, és az már mindegy volt, hogy lobogó hittel vagy üzleti érdekből. Proteinem is úgy lett, hogy megelégeltem az első számú hazai márka gejl krémességét, és thickener free whey protein meg stevia protein keresőszavakkal jött ki az azóta is kultivált The Protein Works.

Stílusom sokat alakul, mivel a folyamatos gondolkodás és önálló keresés állapotában vagyok, sőt, ez elemi igényem. Nem merevedek bele. Elvek nélkül, egyéni körülményeimet tekintve az utam jelen szakaszában csökkentettem az olajos magvakat, tartózkodóbb vagyok a tejtermékekkel, eszem némi édesburgonyát és rizst, edzésnapokon gyümölcsöt, alkalmanként kovászolt (ardenner, Brót pékség) kenyeret (ez olyasmi, amit még fél éve sem tettem volna), és többet böjtölök. Nagyon sokat edzek, ötször-hatszor egy héten, és intenzíveket. Az edz nem ikes ige. Már nem terápiás a szigor, mert amit kellett, helyreállítottam. De most is a ketogén makróarány a legjobb nekem, és fogyni, jobban lenni azzal tudok.

Sokat írtam a blogon a táplálkozásról, arról, amit intellektuálisan izgalmasnak éreztem. Arról, amiről nagyon kevés anyag van a neten.

Nekem nincs érdekem ebben, elveim se nagyon. Nem akartam téríteni.

És mégis úgy olvasták. Nem tudták másképp olvasni.

Nem szeretem, ha nem megy át a szándékom. Ha belekevernek a maguk béna kontextusába. Ha oly nagy munkával megírom, megélem, és akkor jön a leegyszerűsítő, közhelyes reakció, a vád.

Mintha rajtam át kéne látni, mintha én akarnék tőlük valamit, ami ellen védekezni kellene, úgy írnak. És a kárörvendő rosszkívánás, hogy én nagyra vagyok ezzel, de majd jól pofára esek… De csak azóta, amióta olyan látványosan jól lettem. Nem érdekes?

Jobb a szemlélődős beszélgetés, mint az egótupírozó erősködés. Belekényszerítenek a vitába, holott én nem a vita dimenziójában gondolkodom. Nem vagyok szakember, nem tudok felelősséget vállani másokért.

Sokaknak tetszett az eredmény, csak az út nem annyira, és elég vegyes érzésekkel gondolnak vissza arra a pár hétre, amikor ők is edzettek és ketogének voltak, és persze megint nem ők, hanem a “tan” lett a hibás, ha épp nem én – ez az egész, ami nekem viszont életforma lett, ennél többet érdemel. Ezért sem szeretem módszerként hirdetni.

Nem mintha nem lennének érveim. De csak saját használatra. Mert nem vagyok szakember, és mert nem akarok tőled semmit, csak magamról akarok mesélni.

Talán ők sem tudják, hogy létezik nem-ütköztetős, nem egyigazság-keresős beszédmód is.

De a fő bajom velük az, hogy szarul vannak, és mégis ők akarnak engem megfogni, rajtakapni. Provokálni: na, ehhez mit szólsz? Ha válaszoltam, sértődés lett. De hát tudtad jól, mert kikövetkezetethető innen, hogy mit szólok. És látod azt is, hogy amit csinálok, nekem működik, és azt is, hogy nem állítok mást.

Nem hivatkoztam kutatásokra, és nem állítottam, hogy A Tudomány Ez És Ezt Bizonyítja. Viszont tudom, hogy néz ki az olyan kutatás, amelynek eredménye tényként kezelhető. Mi a különbség a korreláció és az oksági összefüggés között. A megfigyelés és a megtervezett kutatás között. És hogy utóbbiak, egynémely gyógyszerkísérlet kivételével még ma is inkább patkányokon zajlanak, praktikussági és morális okokból.

És olyanok vontak kérdőre, akik viszont mindezt nem tudták. Hihetetlen fölénnyel.

Eredetileg én nem voltam vegánellenes. Nem úgy ettem húst, hogy azzal azt állítottam volna, hogy őseink is… az emberi faj, a bélrendszer meg a rágófogak… – ez a része nem érdekelt. Kis bűntudattal voltam húsevő, távolról tiszteltem a vegánokat. Egyébként rosszul vagyok a vegán sütiktől, a szójatejtől, nem tetszenek a szürke masszák, a bioboltok termékei, de ez nem érv. Sokfélék vagyunk, így aztán az efféle ízlésbeli dolgokról hallgat az ember.

Denise és Dr. Campbell vitája viszont állati érdekes sztori. Nem, nem növényi, hanem állati. Ez a sztori a kritikus gondolkodásról, érvelési technikákról és az internetről szól.

A Kína-tanulmány adatait a nyolcvanas években vették fel, táplálékfajtákról, betegségekről és halálokokról szól, tényleg egyedülállóan nagy méretű, egy hagyománykövető populációban, amely különösen alkalmas érvényes megfigyelésekre. A belőle készült könyv, A Kína-tanulmány ebből és más forrásokból von le igen határozott, könnyen ferdíthető és el is ferdített következtetéseket: növény jó, állat rossz. Ez a bestseller tehát nem kutatás, hanem adatelemzés.

Itt van Denise eredeti bírálata:

THE CHINA STUDY: FACT OR FALLACY?

Campbell válasza és előtte a röhejes, felkentségre hivatkozó karaktergyilkos képmutatóskodás:

Colin Campbell slaps down critic (a fenti fotó is innen) (én nem találtam benne valódi tartalmi választ, viszont nyakatekert, személyeskedő és patetikus)

Denise válasza: The China Study: My response to Campbell

Ami meg még elképesztőbben elegáns. Merev oldszkúl–ifjú kérdésfeltevők 2:0.

Bocsánat mindenkitől, aki “nem angolos”, és bocsánat, hogy nem fordítottam le az idézeteket. (Egyébként nem mindig értem, de tudom, szigorú vagyok, hogy a mai, netbe kötött generáció hogy lehet “nem angolos”, és foglalhat állást ilyen jellegű témákban, ha nem ismer felhasználói, ám magas szinten egy-két világnyelvet. Az igazán érdekes tartalmak nem a magyar nyelvű interneten teremnek.)

*

Számomra nem dilemma, hogy növényi vagy állati, sőt, az se, hogy növényi vagy bármi más. Az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása nem a másik oldal. Ha én nem hiszek Campbellnek (értsd: nem tartom meggyőzőnek az érvelését), akkor azzal NEM azt állítom, hogy az állati/főleg állati étrend a felsőbbrendű.

Ezért sem (komment részlete Denise eredeti bírálata alól):

Meat eating is not an ideology, it’s just a baseline human activity. Veganism, on the other hand, is.

Campbell nem gazember. Nagyon biztos az igazában, amelyre nem tisztán tudományos módszerekkel jutott, de a jó szándékát én nem vonnám kétségbe, és azt sem, hogy közérthetően megírta. Nem állítja, hogy oksági összefüggéseket talált, sokszor fogalmaz óvatosan, talán előre ki akarja védeni a bírálatokat. Viszont a következtetése igen sarkos, bestsellerként pedig nem más, mint tévhit-terjesztés. Ráadásul nem mond semmi újat, biztonságosan követi az amerikai Ancel Keys-féle, zsírtól rettegő vonalat, és nem különösebben hangsúlyozza a civilizált gabonák problémás voltát.

Feltűnő, ahogy Campbell kerüli a szénhidrát szót: alacsony zsírról és magas rostról beszél, és plant based dietről ír, sehol nem használja sem a vegan, sem a vegetarian szavakat, mert el akarja kerülni az átideologizáltság vádját (és talán mert a kínaiak esetében nem vegánság a növényi alapú étrend).

Viszont az ellentáborról meg egyenesen azt mondja:

…advocating for the use of a very high fat, high protein diet mostly consistent with the diet that has caused us so much difficulty…

Ezt 2010-ben írja. Hát, az elmúlt ötven év amerikai egészségi állapota azt mutatja, hogy nem ez okozta a gondokat, hanem pont az alacsony zsír, magas szénhidrát dogmája.

Egyébként viccesek ezek a kommentek, mindkét oldalon leíratnak olyanok, hogy Campbell azóta már eszik húst is… na, a Weston A. Price (táplálkozással kapcsolatos, paleós-állati civilszervezet) nem tudom, melyik fő figurája áttért a vegán étrendre…

Persze, a beszélgetés nem steril, van itt mindenféle érdekcsoport: vegán lobbi, ideológia, nyershúsevők, tejipari érdekek, amerikai táplálkozási ajánlások, világnézetek. De ami az igazán veszélyes: az olvasó idolkeresése. A valaki mondja meg igénye. A kiszervezés.

Amerikában nem úgy van, mint nálunk, hogy a kajád csendes hagyománykövetés, lusta zabálás vagy egyéni hóbort. Ott mindenki nagyon tudatos, ott az étrend is politika, hivatalos, kormányzati álláspont, jóval inkább a közbeszéd tárgya. A táplálkozási irányzatok elképesztően identitás-szerűek és ideologikusak, az ennek megfelelő táborokkal, vitákkal, önigazolásokkal és torzulásokkal. Rengeteg intézmény, részben kormányzati finanszírozással, dietetikusok és nemhivatalos tanácsadók hada él ebből, és nyomatja, hogy mit egyél.

Two of my co-workers have blatantly stated that doing their own research into diet is too much work. Too much trouble. They just want someone to tell them what to do, and are infinately confused because all of the ‘experts’ disagree.

És ez a lényeg. Amíg nem csinálod az n = 1-et, vagyis a magadon való próbálkozást (és még az sem garancia), amíg azt várod, hogy valaki mondja meg, amíg nem vállalsz felelősséget a saját sorsodért és nem olvasol kritikus aggyal egy sor okos szöveget, addig manipulálható vagy.

What is it in human nature that some, if not most, of us apparently feel the need to be followers, to give up our God-given ability to choose, to decide for ourselves what is true and logical and what is not true and/or logical, and give that choice to somebody else? Are we just lazy? Is it that we just don’t have the time? It wouldn’t be so bad if we just admitted that we didn’t know, that we were indeed too lazy or too time deficient or, maybe more honestly, not interested enough, and we were “reserving” judgment, but then we have to latch onto someone elses’ beliefs as if we formulated them for ourselves through careful study and investigation of all the studies involved. Why can’t we just say, “I don’t know and I don’t care. I know what works for me and I’ve seen what works for some people close to me and I’ve seen what doesn’t work”.

Én több növényi eredetű élelmiszert eszem, mint állatit, csak az állati eredetűek kalóriában sűrűek (és jelentős részben nem színhús, hanem a jóval olcsóbb “félhulladék”, például csont, porcos részek, belsőség, szalonna és bőr).

kepernyofoto-2017-01-24-14-11-21

Most akkor összegzek, egyben felhasználói oldalról állást foglalok: a Campbell-féle étrendnek az ideális formája (sok zöldség, gyümölcs, növényi alap, magas rostbevitel) jól hangzik, és jelentős állapotjavulást hoz bárkinek, akinek az egészsége már finomított szénhidrátba, feldolgozott ételekbe, olcsó húskészítményekbe és a magas keményítőtartalmú körettel fogyasztott zsíros húsételekbe fúlt. A haja és a körme törni fog egy idő után növényi étrenden, a foga is romlik, és legyen szíves ne egyen gabonapelyheket, de egyébként és egy ideig sokkal jobban lesz. Csak a gabonát ne akarja Campbell következtetéseivel igazolni senki, mert a gabona nem úgy növény, mint a többi (részben a nemesítés miatt, de azért is, mert általában a magvak nem úgy viselkednek, mint a termések, szárak, gyökerek, gumók és levelek). Ezzel szemben a low carb, a paleó, a ketogén, amelyek szerint a telített zsírral és a fehérjével nincs gond, és amely étrend részben állati, részben alacsony szénhidráttartalmú növényi eledeleket tartalmaz (és nem löncshús, dextrózos bacon, ipari csirke), szóval mindennek az ideális formája szintén viruló egészséget hoz azoknak, akiknek az egészsége a finomított szénhidrátokba satöbbi, fúlt.

Vagyis, szerintem – és ebben tulajdonképpen egyetérteni látszik a két antagonisztikus oldal – nem a makróarány az igazi téma, hanem a mérhetetlen tömegű liszt, élesztős péksütemény, tészta, krumpli, feldolgozott ételek, a rettenetes mennyiségű cukor, adalékanyag,

valamint a kevés zöldség, a kevés minőségi fehérje és a kevés víz, nyomelem, meg persze a tespedő életmód, az, hogy nem használjuk a testünket. Ezek az okai annak a vészállapotnak, ami miatt ennyire heves és társadalmi jellegű a vita.

Bővebben…

rövidek 4.

A GYÜMÖLCS EGÉSZSÉGES?

Egész életünkben azt hallottuk, hogy sok gyümölcsöt kell enni, mert az egészséges, maga a természet. Mert a vitamin, meg a rost.

Ez, sajnos, nem így van. Bővebben…

top 10 – hóbort

Nálad semmi sem úgy van. Mondja, és igaza van.

A full értelmetlen, kis egzotikumjaimról, amelyekre rá szoktak kérdezni. Ne keress mélyebb értelmet. Így alakult. Bővebben…

miért NE egyél naponta ötször?

Miniposzt, a Skandináv maszájra írtam.

Melyet lájkoljatok, kövessetek!

Az életmód leginkább ott van, meg itt a sportrovatban.

Mi jön még?

Lesz egy beszámoló az ún. Bojár-ügy fejleményeiről. Mi történt azóta, tények, kommentár nélkül.

Összefoglalom a hóbortjaimat: tíz olyan hétköznapi tárgyam, amelyre mindig rákérdeznek.

Írok a társtalálási kényszerről. Fájni fog. De aztán már jobb.

Elemezzük (újraolvassuk) a Himnuszt, mert szerintem méltatlanul alulértékelt vers.

Lesz egy jelszavas poszt a zúzós szexről. Új jelszó, garanciákkal, nem adom (ne írjatok), hanem kitaláljátok. Külön posztban lesz előtte a feladvány. De lehet, hogy meggondolom magam, és semmi se lesz, se új jelszó, se szex. Nem csak tőlem függ.

kepernyofoto-2016-09-28-10-06-33

divatos

melléknevek sorozat 29., de nem is, mert 30.

Ezt olyan lekezelően szokták mondani: most divat a futás, divat a konditerem, divat a ketogén. Az ember összerezzen, szinte szégyelli magát, amiért valamit másképp csinál, hogy akkor ő csak bedőlt valaminek. Melegnek lenni is divat, nem ám kigúnyolt, undorítóan firtatott, össztűzben is bátran vállalt identitás, a melegfelvonulás is divat, nem pedig polgári jogi tett, és divat az egyenlőség is, nem pedig cél és áhított közjó. De még a válás is divat. Bezzeg a jól bevált, igazi, klasszikus dolgok! Bővebben…

nagy nyári magazinszemle

Itt a nyaralóban mink, asszonyok, ebéd és gondos, ám víg mosogatás után (csakis!), a víg tereferét és locsifecsit megszakítva kókuszolajos kávé vagy fröccs mellett úgynevezett butaújságokat olvasunk a parti csobogás mentén. Bővebben…

életmódváltás: gyakran ismételt kérdések

1. Sok mindent olvastam, de a te példád meggyőző, végignéztem, ahogy alakulsz. Ezt szeretném én is, mert a módszerednek te vagy a referenciája. Bővebben…

tavasznyár

Most meg mi van? Téma helyett személyes beszámoló következik, vegyesen a kedvteléseimről, élményeimről, étkezésről és edzésekről. Rég írtam testről, sportról nyilvánosan, és mindenféle új dolgok vannak. Bővebben…

gasztroblog

Készíts velem egy könnyű, ketogén desszertet! A ketogén NEM életidegen és steril (Szendi Gábor: de).

Ha teszel bele cukrot, valami szutyokabb és/vagy zsírtalanabb tejterméket használsz, kendermagos helyett egyszínű tyúk tojásait (na, ebből lesz még egy ilyen beakadás, kedves olvasó, két év múlva is eszedbe jut! hát blöff pedig), vanillincukrot, tojássárgája helyett pudingport, mandulaőrlemény helyett Dejót, akkor hagyományos, egészségtelen édességet kapsz. Az is finom! Bővebben…

elhatározások hava

Feltűnt? Újabban megint a párkapcsolatokról, élethelyzetekről, játszmákról írok, ezt hozta a december, és igen nagy olvasottságot. (Meg is könnyebbültek többen, hogy végre nem edzés a téma, hehe.)

Bővebben…