Ültessünk virágot.
Avagy: hogyan keletkeznek a fejünkben azok a képzetek, hogy ki a bűnös, ki az ellenség, ki okozta EZT AZ EGÉSZET, és mennyire van igazunk tényszerűen, és mennyire attitűdünk szerint, morálisan, amikor neheztelünk valakire.
Azért is jó a kilenc évesekkel beszélgetni, mert ők a lényeget kérdezik meg, elfogulatlanul, megalkuvás és félelem nélkül, és segítenek felismerni a saját tompaságunkat, vakfoltjainkat. Bővebben…
Nálad semmi sem úgy van. Mondja, és igaza van.
A full értelmetlen, kis egzotikumjaimról, amelyekre rá szoktak kérdezni. Ne keress mélyebb értelmet. Így alakult. Bővebben…
A legutóbbi írásom:
most akkor elmesélem, nekünk milyen volt
nagy olvasottságot hozott, és heves kommentözönt váltott ki. A látható kommentet jelző szám (210) mellett a szerkesztőmben a negyvekilences szám van pirossal: ennyi be nem engedett, amúgy nagyon ostoba, elvakultan ideológiai komment is érkezett.
Mindig öröm ez egy bloggernek, és megihleti új témákra.
Az egyik amelyet törzsolvasó írt, ez áll:
Csak azt nem értem, hogy tudod ilyen hideg, részvétlen, haragvó megvetéssel odalökni, hogy “mert nem volt szerető szívű anyukátok”.
Haragvó.
A blogger haragszik. Miért haragszik? Nem szép tőle.
Eleve, egy nő, amint haragszik, ejnye.
Miközben egy agresszív, nőgyűlölő kommentre reagáltam a bejegyzéssel. Azt persze vagy szó nélkül hagyja, vagy egy mondattal elintézi: persze, azt is elítélem. Bővebben…
Profin hétfő reggelre időzített bejegyzés. Vasárnap van, tizenegy óra, itt pihegek, mert délután, sajnálom, de nincs más szó: SZARRÁFOSSÁROMMÁ izmoztam és nyújtottam magam, súlyemelés, akrobatika, ugrókötél, lengedezés, sprint, evezés, kézi súlyzós és gépes mindenfélék, és a gyerekek is boldogan és spontánul ugrabugráltak körülöttem. Közben meg lehetett figyelni a póztanulókat, ma extrém szép és feszes testek voltak, nők is, férfiak is, és nem egyfélék ám (nem is egy kategória, így ránézésre).
Nincs is ennél jobb érzés, mint így feküdni itt a testemben, olyan elégedett, áradó ilyenkor, és, milyen érdekes: megkapta a fehérjéjét, most nem kér enni. Mert amúgy folyton: a hajvitaminomban meg a BCAA tablettában, de még a sima multivitaminban is extra adag B6 vitamin van, és én ezt nem vettem észre, és az baromi nyugtalan ehetnéket csinál, és már megint, ez már egyszer megtörtént (a múltkor az Elite Woman Athlete vitamin szedését emiatt függesztettem fel, és tértem át a szerényebb Performance-ra. Kibírom én, fegyelmezett vagyok, csak azért mégsem mindegy, mennyire falkaparós a kajatéma). Ám azt megint nem tudtam kiokoskodni a hétvégéből, hogy maradjon reggelre egy illykapszula. Egyszerűen nem bírtam ellenállni ma a harmadiknak, edzés előtt, valahogy azt képzelve, majd csak lesz valami.
De nem lesz. Nincs itthon kávé. Az én hétfő reggelemnek ez a nagy gondja, de majd előveszem a filterpapírokat, és elbiciklizem egy csomag darált kávéért, ilyenkor Lavazza vagy Segafredo jöhet szóba, esetleg Davidoff. Bővebben…
És ezért, légy szíves, ne ismételgesd.
Eltelt azóta tíz év ugyanis, hogy igazad volt. Bővebben…
melléknevek sorozat 7.
Ma csak rövidet írok, mert fáj a bicepszem, nem annyira szoktam még meg az új kontaktlencsém, és fáraszt a gépernyő, meg aztán látom én, hogy a beigli, anyósa megérkezése meg az izzósor kigabalyítása köt le mindenkit úgyis, csak fél szemmel olvas blogot. Én is még fenyőért rohanok, és kávét is kell vennem, hogy aztán kedden már lazulás jöhessen: Bővebben…
A bejegyzés már nem annyira hepi, mint az előző. Sirámaimat azok kedvéért írtam bele, akiket sóvárgással töltene el az elmúlt pár napunk.
Azt hittük, már túl vagyunk a csúcson, de torkunkra fagy a szó, ami a ruszti kikötőnél és játszótérnél a szemünk elé tárul. Bővebben…
Álompihenést terveztünk szeptemberre, ha már nyáron nem jutott nyaralás. A Fertő-tóhoz, tandembiciklivel és vonattal, négy nap, három szálláshely a nyugati parton.
Ismerős a táj. És voltunk már tandemmel is. A tandembicikli a mi esküvői járművünk.
fel van virá-goooz-va
Épp két éve itt volt az esküvőnk, Fertőrákoson. A galamberegetős kép a fejlécben ennek az épületnek az erkélyét ábrázolja. Bővebben…
Ez a bejegyzés az életvitellé vált személyautózásról íródott, és eléggé kritikus. Ha érzékeny téma, inkább olvass mást! Nem állítom, hogy az autósok szörnyűek, hogy az autózás szörnyű, de ennyit és így autózni kényelemből, ráfüggeni igenis szörnyű, akkor is, ha szeretem autós barátaimat, néha elvisznek és stoppolok is. A bejegyzés lényege: milyen elv áll amögött, hogy én úgy döntöttem, nem lesz autónk, nem tanulok meg vezetni sem, három gyerek és busztól távoli lakhelyünk ellenére sem.
(2012-ben vagyunk.)
Elkezdődött az új tanév, és emiatt, meg hogy a fiamat megtanítsam biztonságosan biciklizni, naponta leszáguldok vele a városba, a szép Bel-Budába bele.
Egyszerűen döbbenet, ami reggel a városban van. Bővebben…
korai írás, 2012. június 4.
Céloztam már rá, hogy nevetséges önáltatásnak érzem, ahogyan a magazinok, még az okosabbja is ökológiai tudatosságra buzdítanak. Ha figyelmesen megnézzük a környezetvédelemmel, zöld háztartással foglalkozó cikkeket, nem nagyon juthatunk más következtetésre: a keret, amelyben az intelmeket tálalják, a reklámokból élő színes-szagos magazin maga is folyton valamire rá akar venni minket, és az biztosan nem a környezetnek lesz jó. Sőt, mintha csak a lelkiismeretünket nyugtatnánk: ha szelektíven gyűjtöm az (egyébként mérhetetlen mennyiségű) szemetet és nyári hétvégéken biciklizek egy kicsit a családdal (tetőcsomagtartón a helyszínre szállított kerékpárokkal), akkor megvehetem a legújabb trend sminktermékeit, készíthetek apró papírnapernyőkkel díszített koktélt messzi földről ideszállított, vegyszerekkel tartósított gyümölcsből, és kínálhatok gusztusos szendvicskéket eldobható tányéron. Bővebben…
Én nem vezetek. Nem is tanultam soha.
Az autótémán már nagyon intelligens jó barátaimmal is összesisteregtem. Hogy én csak dumálok, és könnyű nekem, és csak beülök azért az övékbe.
Igen, nem értem és nem ismerem azt a világot. Bővebben…
Leszóltam én itt a drága barátnőimet. Én nagyon finnyás vagyok. Nem puskáztam sose, lisztet nem mérek, nem nézek receptet. Fejből sütök, néha fölveszek egy-egy izgalmas alapanyagot vagy készítési módot, de irtózom a receptektől, különösen a főzőműsoros életmódguruktól és a sztárbloggerektől. És nem is nagyon újítok: vanília, citrom, dió, bors, petrezselyem, tejszín, bacon, lazac, vaj, olíva, néhány zöldség, olasz tészták, viszlát. Aranygaluska, almás pite, túrós palacsinta. Rakott krumpli, tejszínes-gombás spagetti, szerecsendiós-négysajtos tagliatelle. Penne, tejszín, rokfort, spenót, lazac. Vagy canelloni, gorgonzola, dió. A makaróni a spagettibe, a farfalle a fussilibe szerelmes! Éjjel buli van a szekrényben. Cukorborsóleves. Rizsfelfújt arany mazsolával. Kókuszos tiramisu. Tárkonyos raguleves. Zöldbab baconnal átkötve, sajtszósszal, grillezett harcsával. Nyárs tengeri halakból. Lencsefőzelék. Lengyel karfiol. Serpenyős krumpli, füstölt sajt, tarja. Padlizsános lecsó, félig ratatouille. Zellercsipsz. Rántott babybell, félgömb rizshalom. Császármorzsa. És mindig még egy kis vaj: abból baj nem lehet. Ráspi borai! És száraz Martini. Kávé kotyogósban, fair trade, cukor nélkül, fele tejjel, egész nap.
A fogyókúráról meg olvasgasson a nénikém. Nem bonyolult: anyagcserét felnyomni (pajzsmirigytúlműködés! Isten felnyomta nekem. Élesíti az elmét, éberré tesz, pörgeti a rendszert. Igaz, magasan tartja a stresszszintet), aktív életet élni, cukorról lejönni. Aktív élet nem egyenlő erobikgyötrelemmel. Aktív élet: megszoptatod a csecsemőt, kimész a kertbe, megkapálod a mángoldot, biciklizel az oviig, elütöd az alpolgármestert, elsétálsz a boltig, hátizsákban hazahozod, kézzel mosogatsz, fát hasogatsz a sparheltbe, tévét nem nézel.
Végre van sütőm, ósdi, gáz (az előző lakásban nem működött). Keverek, gyúrok, verek, kenek, sütök, mámorosan. Készül a konyha, kis sziget a háborgó tengeren. Szemléletet is váltottunk. Nem, nem bio minden, de tiszta, adalékanyagtól lehetőleg mentes, és mindenből a jó. Normális tejtermék, háztáji tojás, tanyasi csirke, korrekt lekvár, kilencven százalék fölötti hústartalmú virsli, ha egyáltalán. Sonka, amelynek összetétele: sertéscomb, só. Van ilyen, nem is okvetlenül drága, meg kell keresni. Inkább ritkán eszünk húst, de az normális legyen. És tengeri hal. Amikor érzem, hogy azért ez drága, felsorolom a tételeket: ez itten a kötelező felelősségbiztosítás ára két hétre. Ez egy autómosatás. Ez a hitelkártya éves díja…
Tegnap a nálunk családostul vendégeskedő poéta kisfiát inkább én szállítottam hazáig, mert az anyja még csak most szocializálódik a biciklin. A Költő utcán mentünk le, erdőmámor. Búcsú, utána a fiammal még “beugrottunk tejért-kenyérért”, és kijöttünk egy nagy csomag garnélarákkal.
Elég hedonista nap volt. János kapott egy mikiegeres pólót, illetve hát egy mikiegér-csontváz van rajta, na. Fülmerevítő csontokkal körben. Drága Jakab (2) felismeri így is, az első nemigazi lény, akit azonosított, Ikki volt. Nézi az apját, aztán felkiált, de azért egy kicsit tovább tart: Ikki!
(Frissítés: János kemény volt, ma bement a munkahelyére, az egyetemre benne.)
A teraszon nyomtuk a bulit, Zsófi hozott humuszt, bagett volt francia sajtokkal, magyar kolbásszal, rukkolával, koktélparadicsommal, dióval, szőlővel. Kávé, almás pite. A költő nem eszi meg az almásat, így ő kapott egy külön kis adag mákosat, véletlenül volt itthon mák. És persze vaníliaöntet. Van fényképem róla, ahogy eszi.
Eleredt az eső, bepakoltunk, és játszottuk két parti Aranyásókat. Elemében volt a fiam.
Akkor hazakísértük őket, és bevásároltunk. Esőnedves aszfalton surranó biciklikerék! Mim érzékeli? A fülem? Az egyensúlyközpontom? A lelkem? Útközben -jt végű igéket gyűjtöttünk. Jánosom kitámolyog a gyerekaltatásból, és látja ám, hogy hámozzuk éjnek évadján a szörnyű rózsaszín szerkezeteket. Majonézes ráksaláta, zsemle sós vajjal, medvehagyma.
Úgy szeretem a fiam. Tízéves, és olyan okos, ironikus, érzékeny.
És ugyanúgy ugrik, csattan mindenre, idegesítő zajra, fejhangú éneklésre, mint én.
Aztán én még pazar vacsorát rögtönöztem, hogy aszongya: főtt krumpli, fokhagymás tejföl, a maradék rukkola, paradicsom és öt-hét négyzetcentisre tépkedett serrano sonkadarabkák. Elvonultam a kisszobába, és megnéztem végre a Mullholland drive-ot, angolul, a gyakorlás kedvéért francia felirattal.
Azt mondja a cowboy, szemöldöktelen, szempillátlan, mozdulatlan arccal és hangsúllyal:
You will see me one more time if you do good. You will see me two more times if you do bad. Good night.
Egyrészt el vagyok varázsolva. Az embernek kedve támad heroinozni. Másrészt eszembe jut a Twin Peaks, ami akkoriban, amikor a tévében adták, borzasztóan idegesített, és ez az egész miliő, a hatás jól azonosítható eszközei (az ugráló kép is az-e vagy a lemez karcos? ez a jó Lynchben, hogy ezt nem tudjuk eldönteni) nagyon csiklandozzák a paródiaérzékemet. Kék doboz? Szőrös arcú csávó? És ha ez ember így nézi, már dupla feneke van, és nem tud benne lenni.
De azért féltem. Az ágyban fekvő rémnél és a spanyol lokálbeli jelenetnél jobban már csak az én házi filmemtől… attól, hogy mindjárt felsír Jakab, és akkor pause holnap estig, mehetek visszaaltatni.
Stahl Juditból sütit sütni? Azért azt a mascarponét venni, mert az olcsóbb? Férjünknek jó magyarosat főzni, mert ő egész nap dolgozik? Hasra hízni, internetes fogyókúrához csatlakozni? Az ott olvasottakat egyrészt szentírásnak venni, másrészt betartani nem bírni? Elhinni, hogy bizonyos élelmiszerek zsírégető hatásúak? Örülni, hogy szombaton “lehet bűnözni”? Mindezt a nlc-n a fórumtársakkal megvitatni? Délelőttönként (másfél hétig is akár) a szőnyegen Cindyvel, minősített esetek: Rubint Rékával kínlódni, alakjuk után áhítozni? Sztori-, beszt-, hotmagazin világsztárjait mustrálgatni? Zsabós blúzú kolléganőt lecsinosozni? Hipermarketben nagybevásárolni? Vaterán biciklit venni, soha nem használni? Kocsival menni az oviba? A beszíjazott kisebbik kezébe gusztusos dobozkában nasit adni? Futni nem bírni? Margarint venni? Másrészt tönkölylisztből egészségesen próbálkozni? Gyerek allergiájával küzdeni? Fritőzben sütni? Mikróban melegíteni? Géppel aprítani? Ételt házhoz hozatni? Egyadagos kapszulás kávégéppel rendelkezni? A kávét három cukorral inni? Padlizsánt, cukkinit cuppogva szeretni, cukkinit hosszú í-vel írni? Recepteket googledocs-ban vezetni? Nőklapjából, sőt ÉVÁból kivágni, lefűzni? Hétvégén anyu főztjét enni? Este a gyerekekkel “mesét” nézni? Otthon melltartó nélkül, pólóban hajolgatni a mosogatógép előtt? Eleve: mosogatógép? Szelektív szemétgyűjtéssel környezetvédelmet letudottnak hinni? Férj sörözik, nekünk absztinensnek lenni? Hiteltörlesztés miatt minőségi élvezetekre nem szánhatni? Emellé még áruhitelre vásárolni LCD-t és okostelefont? “De hát kell a kocsi, mert…” önagymosni?
Igen, a fórumévek kissé szarkasztikussá tettek.
Elszorul a szívem. Válság, nyolctól hatig befogott, értelmes emberek, frankhitelkelepce, döbbenet. Turkálóból öltözködő, házitejet drágálló, suzukiban pöfögő anyatársaim.
Mert mi gazdagok vagyunk? Mert én lenézem a suzukit? Ó, nem.
Viszont sok-sok luxus van. Munka, amit szeretek és magam osztom be és kvázi hírem lett a szakmában, alvás kilencig, egész nap a gyerekekkel, általában mindketten, és futok, szaunázom, és nagyon szép hajat festenek-vágnak nekem nagyon trendi helyen. A bicikli bambusz, a rokfort akár francia, a bor Ráspi.
És kinézek párás hajnalon, ha mégse kilenc, erdős birtokomra, úrnő vagyok, és azt gondolom: igen. (És azt is: bekaphatja mindenki. Azok, akiket irigyeltem egykor, és azok, akik bántottak.)
Olyan ember a férjem, aki ugyanúgy, mint én, nem vezet, nem is tanult meg soha. Nem autózunk, megspóroltuk a jogosítványt is. Ami engem illet, ez tudatos döntés volt, és egyre abszurdabbnak érzem a “sajnos, kocsi kell” szöveget (és becsülöm az említett fodrászt, aki valóságos sztár, négy gyereke van és letette az autót (elajándékozta) — én rá sem szoktam). Helyette: bicikli, mindennap, mindenhová.
A másik, hogy nem vettünk fel hitelt, semmilyet. Két szikla gördül le az életről így, és jut, béna értelmiségi szakmunkásként is jut sajtra, utazásra, lányunk, fiunk szépen járatására. Otthonunk nem saját (önkormányzati), de varázslatos. Kastély voltaképpen, moccanatlan erdőben.
És én nem is nagyon akarok többet, élvezem, ami sosem volt, mert elég szerény volt a gyerekkorom és a huszonéveim, most meg tudom becsülni a színházjegyet, az újságelőfizetést, a tisztességes anyagból rendesen megvarrt ruhát. Mindemellett gazdálkodom a gyerekek fürdővizével (mosás, felmosás, vécéöblítés), mossuk a pelenkát és nem lettünk a bébiipar áldozatai. És egy csomó mindenünk nincs: nincs kiságy, nincsenek gépeink, kütyüink. Nincs tévé, nincs mikró, nincs okostelefon, nincs turmixgép, nincs kenyérpirító. Kézzel verem a habot, gyúrom az aranygaluskát: szeretem érezni, beletenni magam. Tévé nélkül elmondhatatlanul tiszta az agyunk.
A kis rohadék osztálytárs azt mondja a fiamnak, aki kigúnyolta a matekórán ostobaságot mondó ikertestvérét:
Ti kis lakásban laktok! És nektek autótok sincs!
A fiamnak, bár az apja meredek dolgokkal halmozza el, helyén az esze. Mit mondtál erre? — kérdeztem.
Egy: és ha kis lakásban lakunk, kit érdekel? Hogy jön ez ide?
Kettő: százhuszonöt négyzetméter. És láttam, azt mondja, ahogy kattog az agya: az övék csak száz.
Fiam, be ne szállj ebbe. A tágasság belül van! Egyébként száztizenöt.
csak az olvassa. én szóltam 