elhatározások hava

Feltűnt? Újabban megint a párkapcsolatokról, élethelyzetekről, játszmákról írok, ezt hozta a december, és igen nagy olvasottságot. (Meg is könnyebbültek többen, hogy végre nem edzés a téma, hehe.)

Ez úgy van, hogy kilökődnek a témák. Arról írok, ami épp foglalkoztat, illetve amit abból épp komplett bejegyzéssé tudok formálni. Ha bíbelődöm vele, akkor persze bármit végigírok, mert az már rutin (A virágcserepek történelmi traumái) — ha minden nap írsz, bármit megírsz egy idő után, csak nem akkora élvezet. De mindig menni kell, vagy másvalami elviszi az időm (csetelek Izékével, újabban sokat olvasok), úgyhogy az a téma és szöveg győz, amelyik az élet többi teendőjénél erősebb, erőszakosabb. Azt szeretem, amikor olyan flowban megvan a poszt, csak árad, és frappáns a mondat. Van ám ötszázsok vázlat is, és állandóan új témák, vagy régi téma másképp. Szóval nem vagyok a témaválasztásban tudatos, és ez a profizmus ellen hat. Nagyon tökéletlen és efemer itt a blogon sok minden.

De akármi a téma, a szenvedély ugyanaz. A cél pedig a napi input, gondolkodnivaló. A napi input célja pedig az, hogy legyen már valami, ne hagyd eltelni az életed.

Volna bőven mit írni a testi-lelki jóllétről, sportról, függőségeink és rossz beidegződéseink átállításáról, folyamatosan, csak ez valamiért nagy ellenállásba ütközik. Van, akinek ez a tabu, pedig ez is ugyanaz a szembenézés és belső út, és ebben is nagyon mást mondok (ugyanazt mondani nem volna pofám). Nehezen bontható le, hogy a kockahas, a konditerem, a külsőnk miatti aggódás, az csak jónősködés. Meg hát kinek van arra ideje, tiszta luxus. Beszéljünk inkább a lényegről, jöjjön az igazi intellektuális tartalom…

Nos, annyira nem külsődleges ez az egész, hogy megtanított erősnek lenni és nem nyavalyogni. Szembesülni magammal, nem szépítgetni. És az eredmény: elmúltak a testi komplexusaim, és abba voltak ágyazva lelkiek, értéktelenségérzések. Nem attól vagyok értékes, amilyen a testem lett, vagy ahogy rám néznek, hanem attól, hogy elkísér a tudat, hogy nem toporogtam, nem szépítettem, nem magyaráztam, hanem megcsináltam. Nem azonnal, nem is könnyen múlt el, és az érzés már nem euforikus, hanem megnyugodott, de úristen, akkora különbség, el nem mondhatom. Ezt rajzolja ki a hosszú táv.

Megtanított továbbá igazán bizakodni, erőt meríteni mindenből, nem csüggedni, nem önlebeszélésben lenni, felállni, amikor nem megy jól, és folytatni, bőségtudatban létezni és sikerorientáltnak lenni.

Nagyon sokan élnek önlebeszélésben, talán épp te is. Mélyen azt gondolják, hogy nekik nem jár a jó.

Ment a sirám, hogy ez már nem az a blog, és én sportmániás vagyok. Nem vagyok az, vagyis de, de nem az a lényeg, hanem hogy a szenvedély abból fakad, hogy megértettem valamit.

Azt, hogy ha nem csinálok valamit, akkor lemaradok a saját életemről.

Ezért most megint írok erről.

Elégedett vagyok én a testemmel? Teljesítményemmel? Étrendemmel?

Nem. Azt hittétek? És kínos látni a tavaly ilyenkori képeket.

Nyavalygok miatta? Nem. Megvan az élmény, hogy akkor gyerünk, tovább.

Konkrét megoldandók vannak. Semmi csikarás, önvád: minden változtatás és erőfeszítés az erőm megélésének lehetősége, valóságos kaland. Minden nap lehetőség. (Jön a tavasz, ma például így érzem.)

Aki tőlem kérdezett egyébként (e-mailt írt, mesélt), mondjuk tízből egy kezd el valamit, de elakad, és egy az, aki igazán rászokik, változtat az életmódján, és önálló.

A lányaink tornáját kiváró anyák körében szervezett normafai futások lendülete igencsak megtört. Tudom már, milyen ellenszenves vagyok, és hogy ők inkább ülni akarnak. Pedig haj, de élvezném, ha lenne olyan varázsom, ha ez mozgalom lehetne, ha én is rá tudnám venni magam minden szombaton… futni jó, futni más, terepen meg végképp. (Régi szokásom szerint felkiálthatnék, hogy futni fogok többet, de nem tudom, fogok-e. Nem biztos, hogy jó minden kósza ötletünket tervként előadni.)

Na de beszéljünk rólad.

Van valami problémád? Oldd meg.

Bocs, hogy ezt mondom, de megint beszéltem néhány emberrel, akik nincsenek jól, és az össznépi tanácstalanság, tehetetlenség és kifogáskeresés egészen elképesztő.

Nekem már az is meglepő, hogy ennyit beszélgetünk. Minden fent van a neten, kiismerhető a saját test is, és minimális kritikai érzékkel kirajzolódik a lényeg. Ehelyett mondogatják, hogy mi nem jó, mi nem vált be, és éppen ezzel a sok mondogatással rögzítik magukban, hogy ez egy nagy probléma, és nincs rá megoldás, vagy csak másoknak van, de ők nem olyanok.

De lehet, hogy meg tudná oldani, ha meg akarná. Na de nem azt akarja, hanem végigjátszani a koreográfiát, és basszameg, én mindig belemegyek:

Mekkorát változtam, ő látja ám a képeket — én örülök, mert hát na. És elhiszem, hogy érti a változásom lényegét. De nem. És nem is célja ez. Ezzel megpuhít csak. Nem veazem észre most sem, belemegyek, most is.

Megkérdezi, hogy csináltam, a részleteket. Én szeretek újszerűt mondani, meg a saját sztorimat, mert olyan szép sztori. De nem én érdeklem. Ő jól akar járni, azt nézi, neki lesz-e ebből valami. Ellesett titok. Vagy lélektani nyereség.

Az még egy viszonylag tiszta szitu, ha módszert akar, tippet, és ha én döbbentettem rá, hogy ő is megteheti: három gyerek, negyven év nem akadály. Nem kell, hogy engem csodáljon.

Na de ő nem akarja, ez a helyzet. Ez is csak small talk. Másokat kérdezget, elolvas cikkeket, mond neki mindenki mindent, el is meséli, hogy a barátnője, a lánya aerobicedzője hogyan fogyott, mit mondott, de épp azért van olyan régóta abban az állapotban, amiben vana, mert az a lényeg, hogy rajta nem tud senki segíteni. Ragszkodik ehhez. Ja, és ő nem ilyen erős.

Egyébként meg ő, ha mégis akar valamit, lefogyni akar, gyorsan, kevés macerával. Kínos, kellemetlen, nem halasztható kötelesség. És aztán élni tovább, ahogy eddig. Nem volt szabad enni, ilyen leveket ittam, de most végre ehetek. Én meg azt mondom, lefogyni is szép, de amitől ez az egész mámor és önfenntartó (értsd: automobil, magától működik), az egy tudati változás. Megérted, belemész, megváltoztatod teljesen, és akkor élvezed a diétát (igen), a saját erődet, a mozgást, azt, hogy íme, eltelt egy év, és te még mindig, és tartós az eredmény, sőt, egyre jobb.

És soha többet nem akarsz úgy élni, mint előtte, mert attól lettél olyan elkenődött.

De beszélgetőpartnerem cseppet sem racionális, és nem a jót akarja magának, ez csak a látszat. Úgy ragaszkodik az életmódjához, ahogy a nem működő házasságához és hiedelmeihez, akkor is, ha tönkremegy bele.

Elmondja, hogy ő miért nem. Ő allergiás. A térde. A macskája. A munkája. Ő már próbálta, de az nem jó. Ő nem bírna ennyi zsírt megenni.

Megnyugvás, lélektani nyereség. Ismét eltelt negyed óra az életünkből a semmire. Ő megerősödött abban, ami szar neki, engem meg betolt a szésőséges, a mániákus szerepébe.

Hány ilyet olvasott végig, hányszor kezdett bele, majd hagyta abba, és mennyi energia ment el arra, hogy megmagyarázza, hogy sajnos, ő nem, és miért nem…

Ha nem vagy egy kicsit mániákus, akkor nem lesz semmi.

Nézz körül, hogy vannak a kortársaid. Te hogy vagy?

Nézd meg az öt évvel idősebbeket. Olyan életet akarsz magadnak? Olyan járást, öltözködést, panaszokat, kinézetet? És nem lehet mindent visszafordítani.

Elhiszed még, hogy van fürgeség és kirobbanó életkedv?

Nem a ketogénről van itt szó, nem az én módszeremről. Sokféle diéta és sokféle mozgás lehet jó. A saját utad önálló megtalálása a lényeg.

Amúgy hiszek abban, hogy igenis meg tud tanulni kézen állni szinte bárki, akinek ez a vágya. Én viszont azért csinálom ezt oly fáradhatatlanul, és azért lógok annyit fejjel lefelé, mert nekem visszahozza a gyerekkoromat a mozdulat. Azt a játszótereset. Másnak más a boldogság, ezt is tudom.

Egy a lényeg: olyan étrendet és sportot válassz, ami nem szedi szét az anyagcseréd, fenntartható, és nem bontja le az izmot.

Én igazán egy majomnak tartom a LifeTiltet, aki szerint, amúgy populárisan, azért dolgozzunk a seggünkön, mert jön a strandszezon, meg egymásét nézegetjük irigyen, és jó pasit akarunk. Az egyedül üdvözítőnek beállított diétái sem egészen stimmelnek, na de ő direkt nagyon konkrétat mond, hogy A Sok Hülye Önállótlan Nőnek Legyen Valami Fogódzó, mert netán még belebégetnek valahogy, és akkor nincs ez a csakígylehet-csodaszer-majdénmegmondom-jelleg, amire ő az egész guru-tevékenységét felépítette. Vagy, isten őrizz, kitalálják egyedül, hogy mi a jó nekik. (Meg persze még egyénre szabják a csajok egy kis müzliszelettel, és akkor tényleg borul a diet.)

De azért van abban valami, hogy ne nyafogjál, hogy nem szereted a halat/marhahúst, meg nem tudsz megenni ennyit. Eredményt akarsz? Akkor csinálj valamit. Annyi mindent “nem szeretünk”… ennek csak kis része az, hogy a szervezet tiltakozik, a többi tudati dolog: megszokás, fixa idea, kényeskedés. (Én ezt sosem értettem amúgy, bármennyi húst meg tudok enni, az izomtömeg, az bizony zabál…)

Egyébként akinek — túlsúly mellett — ez sem ízlik, az sem ízlik, aki elhúzza a száját, az a csömör állapotában van. Egyszerűen nem elég éhes. Krónikusan túleszik a krónikus táplálékbőségben, látszólag nagy választék közepette, amely választék azonban feldolgozott, silány, de ez volt a SPARban, meg anyu hozta és meg kell enni. Ja, és finom is, “nekem ez ízlik”. Ezt a hajlamunkat meg manipulálják ám a gyártók.

Magamon is ezt látom, annyi tudatosság után. Nagybevásárlás, kis elengedés, mindjárt semmihez nincs kedvem, nem eszem rendesen zöldséget, azzal a jófajta éhséggel, csak édes, tejes meg nagyon sós-zsíros dolgokat (ketogén McDonald’s). Csak úgy megeszem, mert enni kell.

Ha viszont akkor eszem, amikor tényleg éhes vagyok, akkor ez nincs. Akkor öröm az étkezés és harsog a zöld levél.,

De hogy mit toporgunk, és mióta, beszarás.

Ha akarsz valamit, akkor magadat nézd, és magaddal viaskodj, ne másokkal. Ne másokat nézegess. Ne mérd magad máshoz, se eszményekhez.

Szembesülj a valósággal. Méresd meg a zsírszázalékod.

Újat mondok. Kérdezz meg ortopéd orvost, okés-e a testtartásod, mi nem okés, és annak mi az oka. Vagy fotózd le magad oldalról, és nézd meg az alsó csigolyáidat, a válladat, a hasadat. Nagyon sokat számít az összképben a testtartás és a járás.

Na tessék. Biztos mert pózolok, de ez nem anatómiai. Pedig erős a hátam, csak nekem meg lordózisom van. És előreáll a hasam.

Ne csodálkozz annyira, hogy ez erőfeszítésbe kerül. Ne ragaszkodj ahhoz, ami lehúz és amitől ez az állapotod kialakult. Hidd el, hogy most nehéz, de könnyebb lesz. Az elején senki nem olyan erős. Csak csinálja, néha kínlódva. A flow, a robbanós edzések, az csak bónusz. Aztán az eredmény ad erőt, nem lesz kedved elrontani, visszacsúszni. A sikert nézd, ne a nehézséget.

Szeresd magad, akard magadnak a jót, mondd ki, hogy megérdemled a jót, mindenki, aki shzeret, vagy akit szeretsz, jobban jár, ha jól vagy. A többiek nem számítanak.

Nagyon nyálas, nagyon unalmas, de ahogy borul el országunk ege és kedélye, egyre hevesebb a szükség arra, hogy ne kombinálj, ne aggályoskodj, ellenben erős, okos, egyszerű, aktív dolgokat csinálj. Vagyis, bocs, nem merem leírni:

Á, nem, mégse. Nagyon ciki.

Na jó:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

légy pozitív.

Hangold át magad, keresd és akard a jót. Ne toporogj, ne mondj tízpercenként olyan mondatot, amelyben te valamit nem tudsz, meg nem vagy olyan, meg nem lehet.

Nekem sose lesz ilyen hasizmom. Akkor sose lesz. Neki is csak a képen olyan, előnyös pózban. De jobb hasad lehet.

Nekem meg vékony bokám nem lesz, valami gyülem van a lábszáramon, vagy zsír, lehangoló. Igazán kerek seggem se lesz valószínűleg (de lehet, hogy van az az edzésmennyiség vagy módszer, amitől sokkal jobb lenne).

Én ezt nem tudnám megenni. Akkor edd azt, amit szívesen eszel. De valamit változtass.

Ne legyél negatív. Ne mondogasd, hogy neked ez nem megy. Csinálj valamit, mégpedig rendszeresen.

…ha mindig megállunk és minél több embernek, minél érzékletesebben kifejtjük, mi minden nem volt kielégítő, akkor lehet, hogy sosem érünk oda. A panaszkodás — bár sokan azt hiszik, vigaszt és gyógyulást hoz — igazából önsorsrontás.

Olyan, mintha a hajléktalan egy rég áhított állásinterjú felé menet nem bírná megállni, hogy összeszedje az üres üvegeket. Így mire odaér, tele van a táskája piaszagú üvegekkel. Ha nem bírja levetni a bevett szokásait, azok nem hagyják majd továbblépni. Bármennyire racionális lépés is hajléktalanként összeszedni minden üveget, az előrejutás érdekében legalább az interjú napján más fejjel kell gondolkodni. A régi fejeddel nem lehetsz új ember.

http://oriblog.blog.hu/2012/03/24/eredmenyorientalt_vs_kifogasorientalt_eletvezetes

2016. Kósza tervek, ötletek.

Az az elhatározásom, hogy megkezdem és határidőnaplóvá teszem a több éve őrizgetett, dizájnboltban vett, bőrkötéses füzetet, ezt:cropped-emlc3a9kkc3a9-szelc3addc3bcl.jpg

És felírom mindig, mi a program, mit csináltam aznap.

A ruhák hatvan százalékát kihajítom, ebből elég volt, a többit normális ember módjára tárolom, mert már takarítani sem tudok.

Könyvespolc, esetleg.

Rendet tartok a kandalló környékén, mert ez sem pálya, hogy mindenki odahajigálja a papírszemetet, és még a legó is közé keveredik.

Kiganézom a konyhát (ajjaj).

Megyek ketochallenge-re, ma még lehet jelentkezni:

http://ketodietapp.com/Blog/post/2015/12/17/30-day-january-ketodiet-challenge

(gamification! értékes díjak! csak harminc nap!)

Akkor eszem, amikor éhes vagyok.

Eltüntetem az utolsó liffenéseket is, teljes feszesség a cél, ami azt jelenti, hogy 12 körülire viszem a zsírom, hacsak ez nem csinál olyamsit az arcommal, bőrömmel, ami nem tetszik.

Visszaerősödöm, mert nem pálya, hogy 42,5-öt emelek, volt az már 50 is (súlyemelés és fekve nyomás).

Nektek mi az elhatározásotok?

122 thoughts on “elhatározások hava

  1. Az év lehető legnagyobb részét jó közérzettel, laza hassal élni.
    2015-ben volt stressz bőven. Nem panaszkodom, mert számítottam ezzel.
    Célom volt, bizonyos dolgokban előre lépni és sikerült.

    Egyéb cél: torna + étrend változtatás (hanyag voltam nyár óta)

  2. Két elhatározásom-célom van:
    – kitalálni,milyen formában,milyen ütemben tudok visszatérni az edzéshez újdonsült asztmámmal az edzéshez, hogy az még hatékony is legyen
    – alapvetően változtatni a munkához, munkahelyemhez való hozzáállásomon, mert sajnos idén év vége felé bebizonyosodott,hogy a maximalizmusom meg a megfelelni akarásom már az egészségem rovására megy (lsd. előző pont)
    A második talán a legégetőbb, egyben a legnehezebb,nagyon remélem,hogy sikerül.

  3. Tovább hasizmozok szorgosan, és akkor talán, amikor a maradék zsír lemegy onnan, már látható kockaszerusegek fognak elobukkanni alóla. De ha nem, az se baj 🙂 Az út a lényeg, .nem a végcél.

  4. ” Nem attól vagyok értékes, amilyen a testem lett, vagy ahogy rám néznek, hanem attól, hogy elkísér a tudat, hogy nem toporogtam, nem szépítettem, nem magyaráztam, hanem megcsináltam.”
    Ezért nem lehet a testért-mozgást a változás-felé-mozdulástól elválasztani. Amíg az ember a saját testének nem ura, csak rabja, az az életének minden területén nyomot hagy.

    Elhatározásom, h
    idén termet bérlek, és ‘belvállalom’ a saját gyerektornámat.

  5. Elhatározás: elérni azt a tömeget, amivel már élem és élvezem a testem. A többi meg már jön magától.

    ((És kissé off korrekció: persze, hogy lordózisod van, abból mindenkinek van kettő. Amire viszont te gondolsz: ágyéki hiperlordózis. A hátizomhoz kevesebb a köze – mondjuk az fáj tőle -, leginkább a hasizom gyengébb alaptónusa okozza, hogy nem billen helyre a csípő. Vagy a tanult rossz tartás – pucsítás.))

  6. “…ha nem csinálok valamit, akkor lemaradok a saját életemről.”

    Betalált ez nagyon. Nemcsak sportra illik ez nálam rá, hanem sok más egyébre. Szövöm én át másra is, mert van mire. Ez már belső történet, a sajátom. Ezen vergődök, aztán rájöttem, hogy vergődök, arra is, hogy nem tegnap, nem a múlt hónap óta, hanem régóta, és nem ebben van a megoldás. A nyavalygásban sem. Abban nagy a rutinom, a kaland oldaláról csak ritkán sikerül meglátnom a megoldást. A gyerünk élménnyel még közelebbi barátságra szorulok. Igen, örülnöm kéne, hogy basszus, itt a lehetőség a változtatásra!

    Ki fogok mozdulni. Emberek közé, rendezvényekre, amik érdekelnek, és adhatnak hozzám, pusztán a rendezvény témájáért, és ha közben sikerül olyanokat is megismernem közbe, akik hasonló érdeklődésűek, vagy nem azok, de nyitnak a világomon, az külön jó. Nem csak passzívan lesek a neten, hanem személyesen is elmegyek!
    Több kirándulás. Imádom, mégis kevés időt szenteltem rá. Na majd most.
    Több mozgás. Anyagi kifogás volt arra, miért nem folytatom a spinracinget, de ez már elmúlt, és otthon is lehet edzeni súlyzókkal. Amikor csináltam, élveztem.
    Megroggyant diétámat felújítom. Nem kifogás, hogy az ünnepek meg izé.
    Pszichológushoz fogok menni. A végére akarok járni vágytalanságomnak, hogy az mélyen belőlem fakad, vagy a körülmények miatt vagyok így, vagy olyasmi húzódik meg a háttérben, amire hirtelen ne is gondolnék.
    Megcsináltatom a félig tömését vesztett fogamat.
    Van beutalóm vérvizsgálatra, és fosás helyett, hogy jaj, tű, jaj deciliterek, élek vele.
    Fejlesztek zenei analfabétizmusomon. Itt a net, mire várok?

    Ez még bővülhet 😀

  7. Nagyon tetszett ez a poszt, sok erőt ad, további kitartásra ösztönöz.
    – tovább folytatom a szokásrendszer-változtatást, mindig valamit kicsit vagy nagyon másképp csinálok, mint eddig.
    – este most már eskü, hogy tééényleg nem eszek.
    – nem veszek otthonra 100ezerért karos kávégépet örlővel, hanem inkább mindig útbaejtem valahogy és betérek egy újhullámosba, hogy a vásárlásommal őket és a termelőket támogassam.
    – nem hagyom ki a vasárnap esti jógát. (ma sem!)
    – kutyáknak heti egyszer fizetek egy hosszú erdei sétát, sajnálom őket rövid, 20 percekre vinni folyton.
    – ha éhes vagyok csak akkor eszem nálam is játszik.
    – türelmesebb leszek magammal szemben, nem szidom magam, ha visszaesek valamiben, és nem csinálok belőle tartós bűntudatot, ha valami nem sikerül annyira vagy úgy vagy akkor, ahogy szerettem volna.
    – kar- és mellizmot erősítenem kell.
    – kifogásaimat, megmagyarázsaimat, önigazolásaimat továbbra is fülön csípem.
    – jobban megválogatom az embereket, kit-milyen közel engedek, én kihez-milyen közel megyek.
    – még kevesebbet ítélkezem.
    – véleményemet, gondolataimat gondosabban, megalapozottabban tálalom.
    – jobban felvállalom a konfrontációt, de nem dühből, hanem ésszel és nyugodtan.
    – szedem rendesen a vitaminokat.
    – kevesebbet beszélek, magammal foglalkozom. Kipróbálhatnám végre a csendfogadalmat egy pár napra legalább.
    – nem hagyom, hogy befolyásoljanak, még kritikusabb leszek mások szándékaival kapcsolatban.
    – nem leszek szolgalelkű, jobban megválogatom kinek-mikor és miben segítek.
    – mások véleményét kritikusabban fogadom, jobban kiállok magamért.
    – tovább csökkentem a nemszeretem és tovább növelem a szeretem, flow-szerű tevékenységeim számát ez jó volna, ha komolyabb jövedelem növekedéssel is járna.
    – több mindenre mondok nem-et. Csak gyakorlásképpen is.
    – elvégzem a hipnózis tanfolyamot.
    – olvasok tovább angolul és még többet.
    – továbbra is nyitott, segítőkész, kedves ember maradok.
    – elkezdek megtanulni lovagolni.
    – idén is lesznek ágyásaim, tavalyi szituból okulva előre szólok, hogy baromi sok bio rukkolám lesz, amit szívesen elcserélek majd erre-arra:)
    – út közben még biztos lesznek újabbak.

      • Ááá, a beagle sűrűn átszökős fajta, meg sokszor hallgatok hangosan Pink Floyd-ot. Viszont bármikor szívesen adok rukkolát, sóskát és spenótot. Ugorj be majd érte, szólni fogok, ha szedhetőre értek. Sokat köszönhetek a blogodnak, boldog új évet! 🙂

  8. Az én újévi elhatározásom, hogy újult erővel folytatom mindazt, ami az elmúlt két és fél évben bevált, működött, azaz tartom a jó irányt, amire egy nagy személyes válság után rátaláltam. Az első az étrend lesz, elég volt a novembertől kezdődő kisebb stresszalapú kilengésekből (délutáni kávéhoz csokidopping, vendégséges meg kollégák által behozott sütik evése és egyéb nassolások) meg az itthoni karácsonyi nosztalgiaevésekből is(gyermekkorom ízeinek újraélése, gesutenyepüré, klasszikus magyar fehérkenyér és füstölt kolbász, sajtos-tejfölös lángos és társai, pedig mikor itthon éltem, alig ettem ezeket már rég). Tavaly januárban álltam rá egy sztenderd fitneszétrendre, ami a sporttal együtt teljesen más energiaszintet meg nagyon látványos változást hozott az életembe (életemben először fogytam úgy, hogy rendesen ettem, mégis folyamatosan csökkent a derékbőségem, de nem tűnt el a fenekem, na meg nem voltak se éhségrohamaim, se ebéd utáni kajakómáim). Aztán kicsit meguntam a dobozolást, el is engedtem magam, mikor más területekre koncentráltam, meg el is bíztam magam – az, hogy milyen gyorsan kellett a régi övlyukakhoz visszatérnem most és mennyire nem esnek már jól a gyomromnak ezek a kaják, jó negatív feedback volt a tavaszi-nyári pozitív után, hogy ez bizony tartós életmódváltás kell hogy legyen, nem egy egyszeri sikeres akció… Fogok majd finomítgatni, de tudom, hogy nálam a nagy csapda egyrészt a stresszalapú és kompenzációs édességevés, nassolás, másrészt az érzelmi-közösségi “élményevés”, harmadrészt a tervezés hanyagolásából eredő rossz vészhelyzeti megoldások. A csirkezöldségrizsen finomítani fogok, ha már sikerül újra lejönnöm az édességekről. Izgatja a fantáziám a ketogén is, meg a zöldségekkel való további kísérletezés is, úgy általában egy személyre szabottabb, saját étrend kialakítása is.

    • a közösségi élményevészet…az a durva, hogy nálunk benn a cégnél, nagyjából mindenki figyel az étkezésére, sportol stb. ki így, ki úgy, de mindenki tudja, hogy nem kell a szénhidrát, még nádcukor, meg alterliszt formájában sem, de hogy mindig van valakinek névnapja vagy szülinapja és hoz sütikét, csokikát hogy örömet szerezzen! na ebbe a csapdába belecsúszok én is, mert micsinál a drága kollegina? Hát ő akkor süt gluténmenteset meg nemtudommit mindenkinek. De tudjuk, hogy az sem megoldás. A hülye jutalmazási funkciója neki. És akkor nincs ott egy adag lazac, vagy egy lágytojás, hogy inkább azt toljam be helyette. Egyszer sikerült eddig elkerülnöm az ünneplést:( Ezen nekem is csiszolnom kell, felveszem a listába:)

      • Nálunk is elméletben, meg részben gyakorlatban is a többség nagyon egészségtudatos, aztán mégis ez megy ez. A paleosütis kompromisszumozás is megvan. Igaz, a karácsony környéke a legkritikusabb és azon már túlvagyunk. A névnapozás-szülinapozás szerencsére nem elvárás, páran csinálják kedveskedésből, jófejkedésből, szakácsművészettel való büszkélkedésből, én nem szoktam. Szuvenírt néha szoktam, az is egy kritikus pont nálunk. Nekem az a célom most, hogy csak ritkán csábuljak el és akkor is csak mértékkel (ne vegyek többször és az összes sütiből azzal, hogy most már úgyis mindegy, hanem max. a legfinomabbakból egy picit).

        • Sok sikert, tetszenek a mini célok, lehet én is kipróbálom 🙂 Érdekes, hogy valamihez a drasztikus változtatás kell, azzal működik a változtatás, valamihez meg a fokozatosság. Ezt felismerni és megtanulni kezelni nagy odafigyelés, türelem kell. Talán ezért megy nehezen többeknek, vagy bele sem fognak. A figyelmüket nem tudják tartósan a változásra, változtatásra irányítani. Nem tudom, ez csak egy elmélet a részemről. Régebben elvártam magamtól, hogy akkor most majd jól eldöntöm mi mindenen változtatok és akkor az sikerüljön is mind. Azt hittem így kell csinálni. Egyszerre mind. De az olyan nagy. Aztán csodálkoztam, hogy vajmi kevés jött össze belőle. Egyszerre nem lehet mindenen, mert nem tudunk megfelelő mértékkel koncentrálni sok dologra egyidejűleg. A cigiről egy pillanat alatt szoktam le, az pl. nekem nem ment fokozatosan, de az volt az első és egyben a legfontosabb lépés. A sportra gyorsan rászoktam, azt nehezebb tolerálnom, ha valami miatt nem tudok edzeni menni. És van, ami meg rohadt nehezen moccan, vagy csak kicsikét tudok rajta mindig. Pl. ezek az ünnepelgetések, de odáig már eljutottam, hogy köztük tényleg semmi. Olyan jó érzés aztán, hogy minden nehézség ellenére végül összeáll egy folyamattá, és mindig picivel feljebb van az ember. Idén szenteste magamnak adtam hálát azért, amiért kitartottam eddig és annyira jó érzés volt, hogy tudtam, hogy a holnap megtett dolgokért ugyanilyen hálás leszek majd valamikor. Minden apró lépés számít, nem csak a nagy ugrások. Ez az év tanulsága volt számomra 🙂

  9. Testmozgás megtartása és tudatosabb művelése, kajapara kiiktatása, megint franciát fogok tanulni, felfrissítem a németet, idén elmegyek Ozorára, meg a tetkó a fejemre ja és take it easy, a legnagyobb elhatározásom idénre. Ezért rendszeresen vízközelség, és sokkal több munkára fordított energia/idő a párkapcsolat kontójára.

  10. Nekem annyira, de annyira jó volt ez az elmúlt évem, hogy csak reménykedek, sikerül ezt a tempót folytatni…Örömmunkák, sok szabadidő, utazás, sportolás volt. Nem is határoztam el semmit, csak folytatom ezt ugyanúgy. Sportolásban azért van cél: mínusz 2 kg zsír, plusz 2 kg izom. 🙂 Eléggé fanatikus és maximalista vagyok, remélem nem vesztem el a lendületet. Illetve nem fogom! Legyen ez az elhatározásom az új évre.

    Egyébként pont a napokban olvasgattam a Lifetilt-es fickó írásait. Elneveztem magamban a fitnesz világ Csernus Imréjének. Őszintén szólva, én pár írásán és kiszólásán jókat röhögtem, de azért, na. Én sem azért edzek, hogy a kerek fenekemet minél többen kívánják meg, és minél többen megdugjanak. 🙂 Nem kívántam meg, hogy mondjuk hozzá menjek személyi edzésre.

  11. Minden napról leírok egy mondatot, maximum kettot. De lehet csak egy szó is. De tényleg minden egyes napról. Kíváncsi vagyok, mi lesz belole év végére. Vajon visszahozza a nap hangulatát? Tudok-e egyetlen olyan mondatot leírni, amely visszahozza?

    “nekem ez ízlik”
    Annyira irritál az ‘ízlik’ szó, hogy a hideg ráz attól is, hogy most kétszer leírtam. Lehet, hogy a sok i miatt, és még hozzájön a z után következo l affektáltsága.
    Megfigyeltem, hogy azok a szavak, amelyek nagyon, NAGYON irritálnak, általában tartalmaznak idegesíto msh+msh kombinációt. A másik, kajatémában, amit ha lehet, ki se mondok: gyümölcs. Egyébként se szeretem, mármint megenni, de a szótól magától is rosszul vagyok. Hallottátok már középkorú/öreg, nagggyon jót akaró illeto csipketerítos-vitrinbenkristálypoharas lakásában udvariasan feszengve a nyolcvanasévek-fotelben (“most már tényleg mennünk kell”, na, onnantól még háromnegyed óra, bakker, egyszeruen NEM ENGED HAZA, és közben ketyeg a falon a faintarziás kakukkosóra, de lehet, hogy még kakukkol is), hogy “ugyan, gyerekek, egyetek még egy kis GYÜMÖLLLLCCCSÖT”, olyan, de olyan modorosan affektálva a két mássalhangzót… A gyümöllllcccccs pedig általában szarrá cukrozott kompót. Kompót!! Na, ez a másik, nem akarok olyan közegben élni, amelyben ez a szó használatban van.
    Nem is, egyébként. Most már két éve.

  12. Mozognom kell. Kell. De futni nem tudok minden nap elmenni, ha nem minden nap csinálom, akkor meg nem csinálom. Semmilyen más mozgásra nem tudom rávenni magam. Egy futógépen gondolkodom. Van esetleg valakinek? Már csak meg kellene arról is győznöm magam, hogy elkölthetem az utolsó fillérjeimet.
    Nem kiabálni a gyerekeimmel. Ez nagyon fontos lenne, a legfontosabb.
    Meg kellen tanulnom meditálni.
    Az olaszt folytatni.
    Év végére eldönteni, legyen-e kutyánk.
    Nagyon köszi amúgy az elmúlt évet. A következő találkozóra elmenni:)

      • Az a gondom, hogy nem tudom itthagyni minden nap a gyerekeket fél-egy órára. Így a terem sem megoldás. Még sosem futottam padon, és pontosan ettől félek, hogy amit venni tudnék, az nem lesz okés. Még agyalok.

        • HIIT? Van rá egy csomó app okostelefonra, én most épp a Keelo-t használom. 10-20 perces “kis edzéskék”, olyan meghalós fajták, és alig vagy egyáltalán nem kell hozzá eszköz.
          Csendben hozzátenném, hogy én járok edzésre, ahol beigazgatják a térdem-vállam-derekam a helyes pozícióba, meg ahol tanítanak guggolni (alakul), de ha neked megy, akkor működhet.

        • Értem.

          Nem tudom elképzelni, ogy ne lenne olyan hely, ahol pont leselejtezik. Mert mondjuk vesznek öt újat, és akkor legyen mind egyforma, ilyenek.

          Majd nézek márkákat, de a jó futópad, az nagy.

          És aki otthonra vesz futópadot, és nem bukta, tehát tényleg használja is, hosszú távon, az nagyon elkötelezett.

    • Szia, nekem van futógépem, fél éve 🙂
      A Jófogáson vettem 70 ezerért, fél éves volt, alkalmi gyors vétel negyedáron, mivel nyugatra távoztak a tulajdonosai 😦
      Most is lehet újonnan kapni 290-ért, pontosan ő az : http://www.kondishop.hu/DK4718_elektromos_futopad-arak_1369042013.html
      A szó szoros értelmében jó fogás volt, szépen belakta a fél nappalit, esztétikusan lógnak róla a ráaggatott ruhák, melyek szárítására és tárolására egyaránt alkalmas, kis ötleteléssel színesítheti a nemi életet. Néhány girlanddal és boával megbolondítva átmenetileg az ádventi dekoráció, fényfüzérrel pedig még a karácsonyfa – üzemmódra is hajlandó.
      Valódi célját illetően is megelégedésemre szolgál : kifogástalanul működik, több helyről vezérelhető, magyar kezelőfelületű, sokat tud, bár én ebből alig használok valamit. Reggeli előtt 45 percet megyek rajta folyamatosan növekvő, majd csökkenő ütemben. Megizzaszt, kellemesen, utána zuhany, reggeli. Ilyenkor szoktam rajta laptopozni, átfektetek a fogantyúin egy laminált padlódarabot, rá a laptop. Csak ritkán verődik le, most is épp a DELL szervizben van, a Montevideo utcában (nagyon profik…) Ha gépezek, észre sem veszem, úgy repül rajta az idő. Másképp szenvedek… Pedig lehet, hogy jobb volna közben nem másra figyelni, mint evésnél is a táplálkozásra kell koncentrálni, állítólag. Este ugyanezt tolom, olyankor az UPC youtube-szolgáltatásán filmezünk családilag. Decemberben végignéztük a Polip sorozat minden évadát, és ismét beleszerettem Cattani felügyelőbe meg Ennio Morriconébe. Újabban a Miss Fisher rejtélyes esetei ausztrál feminista krimisorozatot szoktuk nézni, ahol a nő a férjemnek, a feminista téma nekem a szívem csücske – vicces, hogy szinte minden fejezetben más pasival fekszik le, mint Roger Moore 🙂 De mivel a futópad egyetlen hátránya a nagy helyigénye, tavasszal vége lesz a jó mozivilágnak, mert kirakom a teraszra, mint a sicc – és ezzel az éves tervem is belőttem 🙂

  13. A konditermi edzést olyan sokáig eröltettem, nekem nem megy. A futás ugyanez. Az edzésekröl szóló posztokat inkább csak átfutottam mint elolvastam. Én szófogadó blogolvasó vagyok, a saját utam keresgélem. Mostanra kitaláltam, milyen mozgáshoz lenne kedvem: jóga és tollas. Elöbbit egyelöre itthon, mert kiráz a hideg a “fix idöpont” gondolatától, annyi van és már nem tudok faragni belöle. Utóbbit a gyerekkel, aki szintén szereti és már elég jól is tudja. Öröm legyen és kikapcsolás. Kb. fél éve játszom a gondolattal, hogy kérjek-e jelszót a sportrovathoz, nem biztos, hogy ez engem ilyen mélységeiben érdekel. Nekem talán jó lesz ilyen ösztönállat szinten ez most.

    Egészen új, hogy a saját ritmusomat kevésbé hagyom sarokba szorítani. Tehát a napot az én programom alakítja, ha valakinek sok ez a kiszolgáltatottság, nyugodtan tehet ellene, de nem ellenem. Egyelöre a szájtátás fázisában vannak, nem volt nagy bejelentés részemröl, nem éreztem szükségét. Az, hogy ma emiatt konkrétan lemaradtak az ebédröl, ami kevés is lett és a kicsivel a hidegben kintlét után betoltuk az egészet, igazán sajnálatos. A konyha pedig marad vega, mert én most azzal olyan jól szórakozom és olyan jó érzés a testemnek a zöldség ebben a mennyiségben.

    Nagyon durván kiszelektáltam a napokban a mindenféle hírleveleket és a rendszeres olvasnivalóimat is. A kedvenc újságomat rendszeresebben megveszem papír verzióban, az e verziót meghagyom a helyszüke helyzetekre. Könyvek ugyanígy.

    A ruhásszekrényböl egy korábbi ötlet szerint mégsem dobtam ki egyszerre mindent, de megszaporodott a selyem és egyéb puhaságok, amiket boldogság viselni. Bármelyik napon.

    De a legjobb, hogy megindult bennem a munkámmal kapcsolatos változtatás erös gondolata és ennek jó vége lesz :-).

    Köszi!

  14. Tovább folytatni a diéta,testmozgás kombinációt. Elérni egy szinte élő állapotot,újra kezdeni bízni a jövő létezésében.
    Igent modani erre:
    “Elhiszed még, hogy van fürgeség és kirobbanó életkedv?”
    A többi már megy magától.

    • S,ha már egyben érzem magam nem leszek kifele se ájtatos,megteszem amit kell,ha már mást nem tehetek.
      Mint te :”nem toporogtam, nem szépítettem, nem magyaráztam, hanem megcsináltam. ”
      mert,
      “ha nem csinálok valamit, akkor lemaradok a saját életemről”.

  15. Napló arról, hogy mi volt aznap szép és jó. (Ma leírtam, röhögjetek nyugodtan, hogy tegnap késő éjjeli kajálás után mindkettőnk hasa érdekes hangokat adott ki, és kitaláltuk, hogy lenyeltünk egy-egy kutyát, a kedvesé Floki, az enyém Bodri. És még sütött a nap, mikor sétáltunk.)
    A másik – kapcsolódva az elsőhöz – hogy nem fogok ilyen hülyeségeken parázni, mint “este hat után nem eszünk”, hanem akkor fogok enni, mikor éhes vagyok.

  16. Újévi fogadalom,mégpedig a tavalyi:egyszerre lemondani a csokiról és pasit kirúgni. Gyilkos kombináció,otthon ne próbáljátok ki! Így éreztem egy ideig,mostanra viccnek tűnik. Nincs ember pótolhatatlan,a csokiról,édességről mit ne mondjak…az ünnepek alatt viszonylag sok édességet ettem,náthás voltam,bedugult orral tornászni sem volt kedvem,szépen visszacsúsztam a szédülős-világvégehangulatba. Ma délelőtt a lányomat elszállítottam a város másik végébe a barátnőjéhez,taxival,mert,”olyan hideg van”, ott még megittam egy kávét és rémesen rosszul lettem,remegés,szédülés,minden bajom utolért. Úgy döntöttem hazasétálok,a friss levegőn,szikrázó napsütésben rendbejöttem annyira,hogy hazaérve fogtam a kutyát és egész délutánt a közeli réten töltöttem,a kis patak jegén csicsonkáztam,mint egy vásott kölyök. Nna amit ebből ki akarok hozni,hogy ugyan fogadalmat nem teszek,de belátom,hogy jobb csoki,édesség nélkül élni,és kihasználni minden percet a friss levegőn,mozogni,ha nem is sportolok intenzíven,nagyon tudok örülni egy-egy régen elfelejtett (feladott)mozdulatnak. Idénre a legnagyobb célom megszabadulni a dermatillomániámtól,nehéznek tűnik,úgy látom nem elég a motiváció,2-3 évente csak rámtör,azt hiszem ez is nagyrészt biokémia. Ha valaki ismer fórumot vagy hasonlót a segítséget megköszönném. A neten nagyon kevés adatot találtam,máshol még kevésbé.

    • Ja,a napló ötletét is forgatom a fejemben,mármint egy-kéthavonta fotók,méretek,közérzet,kaja,talán inkább felfedezem az összefüggéseket,mennyiben befolyásolja a táplálkozás a hangulatomat,közérzetemet. Na és jó lesz menszesznaplót is vezetni,mostanában rendetlenkedik,közeledne a klimax?(47 vagyok),a hangulatingadozásaimat is lehetne ennek a számlájára írni.

      • Köszi szépen,mèg nincs nagy gond,de nem szeretnèk visszacsúszni,ezért keresném a végleges megoldást. Amúgy csak magamat szoktam pusztítani.

    • A kombinációról: mondjuk ezt függésekkel kapcsolatban mondják, de talán passzol neked is, te tudod. Szóval: egyszerre egyet, a legfontosabbat. Pl. amíg nem mondasz le a pasiról, le tuidsz-e a csokiról?

      • Igen,a csokiról lemondás nálam érdekes,többnyire összefügg valamivel:először akkor mondtam le,mikor a legelső kutyám nagyon beteg lett és azt mondtam,hogy amíg él addig nem eszem csokit. Egy évig tartott…nem bántam volna,ha sosem ehettem volna csokit. Most akkor hagyom ki teljesen a csokit, amelyik hónap végén a vállalkozásom veszteséges amíg nincs nyereség,nincs csoki. Valami hasznom csak legyen nem?☺

  17. “Úgy ragaszkodik az életmódjához, ahogy a nem működő házasságához és hiedelmeihez, akkor is, ha tönkremegy bele.”
    Ez egy nagyon fontos gondolat. Szerintem ugyanazon tőről fakad a kettő. Ugyanúgy nem tud kitörni sokmindenki az életformájából, mint egy bántalmazó kapcsolatból. Ugyan azok a mozgató- (illetve inkább visszatartó) rugók.

  18. Lesz intézni való az idei évre, haladás, engedés, ha kell. Edzőterem marad. Lassabban és odafigyelve szeretném folytatni azt az utat amire léptem.
    És idén megforrasztom a fülbevalódat.

  19. Hú, ez nagyon inspiráló! 🙂 Leírom a saját elhatározásaimat is, mert jó leírva látni, bár alapvetően nem hiszek az újévi fogadalmakban, inkább az elhatározásokban és abban, hogy csinálni kell. Szóval amit szeretnék: húzódzkodásból csinálni tudjak egy tucatot egyben (most egyet tudok, korábban egyet sem), szép híd + hídba lemenni (most ki tudom nyomni magam, de rozoga, korábban semmi). És ha merünk nagyot álmodni, akkor még kézenállást is. Ráálltam a csökkentett szénhidrátbevitelre is pár hete, viszont most változtatni szeretnék az étkezésen, mert jelenleg 48 kiló vagyok, és minimum 50 szeretnék lenni (maximum 52). Úgy gondolom, hogy mikor izmosabb leszek, akkor úgyis nő majd a testtömegem, és harmonizálódik a dolog.

    • Azt mondja a Mulis, hogy a barátnője úgy megy le, hogy támaszkodik hátul a combján, és akkor lent már átforgatja a vállát és lerakja a kezét. de lehet falnál, bordásfalnál és partnerrel is gyakorolni. Egyébként fej felé tett kézzel, hagyományos tornészként lemenni ijesztőbb és bizonytalanabb, mint ahogy engem lehet látni, hogy fejre megyek le szinte, kar nélkül, de ahhoz meg bitang comb-fenék-hát kell. Hajrá! És izmot növessz, proteinnel is akár!

      • Én úgy kezdtem el, hogy megállok a bejárati ajtónál (az az egyetlen nagy, sima falfelület), és hátra nyújtott kézzel elkezdek lefelé sétálni. Kb. egy méter magasságig tudom így levinni a kezem, aztán megijedek, és felszedem magam. Ezért is nyújtom a hátam minden nap, és karizmot is szeretnék mindenképp. Mert már az az egy felhúzódzkodás is olyan klassz!

  20. Boldog új évet!

    A karácsonyi szabadságom alatt voltam egy szervezett (erdőismereti) kiránduláson a Normafán, és az Erzsébet-kilátó — ahova a köd miatt nem mentünk fel — alatti téren egy csoport fiatal ember edzett közösen éppen, fiúk és lányok menő sportcuccokban hasizmoztak a padokon, és belém hasított, milyen jó lenne csatlakozni. Régebben, ha ilyet láttam, örültem, hogy nekem nem kell “szenvednem”. Persze ma már nem a szörnyű tornaórák, Cooper-futások (ahol majdnem mindig az utolsók között végeztem) határozzák meg a mozgással kapcsolatos attitűdömet.

  21. Nálam amúgy a fejben kattanást nem tudatos döntés hozta meg, simán elhittem addigra már, h nekem 42-es a méretem már mindhalálig, mert ezzel jár a három gyerek. Egy véletlen volt, hogy a húgom elvitt a jiu jitsu táborba, hogy beleszerettem abba a sportba (ettől még mindig nem kezdtem fogyni), és mikor rájöttem, h elfogy a szusz, állóképesség-javításképp elkezdtem futni (és hopp, elkezdtek hullani a kilók, -15-ig, amit már egy éve tartok).
    Most sem azért futok/járok edzésre, mert az alakom akarom ilyennek (illetve dehogynem, de csak ennyi nem lenne elég), hanem mert annyira sok örömöt ad mindkettő.
    (A futás amúgy önmagában nekem sem biztos, h könnyen menne, abban nagyon sokat számított a futótársam, aki a legelejétől kezdve lelkesen velem volt.)

    (A téli szünetben nem volt edzés (zárva a tornaterem), futni is csak egyszer voltam (nátha, ezazamaz). Nem ettem sokszor keveset, ahogy normál napi ritmus mellett szoktam, hanem 3-szor többet. Fel is jött 2 kiló, lassultam is vagy 10mp-et 10km-en. Nekem asszem kell a napi-heti rutin is, a különleges napok nem jönnek jól ide, ugyanígy nem tudom állítani, hogy menne az egész ilyen lazán, erőlködés nélkül, ha otthon lennék a gyerekekkel. Huszadannyira nem tudok otthon magamra figyelni, mint munka mellett.)

    • Ja, és én az étkezésemen semmit nem változtattam (a gyakori evést kivéve, sztem összességében többet eszek most, csak jól felgyorsította az anyagcserém a gyakoriság), simán eszek napi egy pudingot meg fél doboz kekszet. Korábban sem bűnöztem ennél többet.

  22. olyan erzesem van, ahogy olvaslak, mi ntha en elertem volna valamit, en megcsinaltam volna valamit, ami ritka: tiz honapja javitottam az etkezesemen, lefogytam, rendszeresen mozgok es ezt nem kinzasnak hanem jutalomkent elem meg… azt hittem, ezt mindenki igy csinalja, csak nalam jobban. ezek szerint az onbizalomfejlesztes tovabbra sem elvetendo otlet.

    ami nagyon meglepo, hogy tenyleg jonnek belso valaszok arra, ezen az uton merre is kell tovabb menni, mi a kovetkezo lepes szamomra, meg mi az en ritmusom. tovabbra is a hajlekonysag, a sparga erdekel meg izomepites,most fokent a hasizmomra koncentralva. a tobbi meg majd alakul.

    • Olyan érdekes, hogy én még mindig nem/újra nem hiszem el, nem látom, hogy én tényleg. Hát én csak én vagyok, és ez az egész az én rögeszmém. Úgy érzem magam, hogy valamennyit lefogytam, meg persze kenyér, cukor nélkül élek (azért olt egy kis lekvár…), de alapvetően ugyanabba vagyok beleragadva, rossz szokások, nyűgösség, harc a kajálással és a lustasággal. Csak épp van néhány extra élmény meg öröm, de azért az intenzitást tartani elég nehéz, meg edzésre rászánni magam, elindulni, amikor hideg van, esetleg sötét. Az egész folyamatos figyelem és harc, nem lett készségszintű a figyelmes evés, vagy a ritka evés, vagy a csak éhségből evés, és mégmég, többet kéne edzeni is.

      Aztán tessék, tegnap megint kaptam egy nagy dózis visszajelzést, mégpedig nem kicsit kigyúrt és nem kezdő férfiaktól, hogy mióta csinálom, amiből arra következtettem, hogy izmos, tónusos vagyok, és ez nem gyakori. De csak következtettem, én nem látom magam, nem látom olyannak, én állandóan a hibákat látom, még jobbat szeretnék, nem vagyok elégedett. És csak ffotón látom magam igazán. Nem sírok, nem érzem magam rusnyának, csak nem vagyok elégedett, nekem ez nem nagy szám. És elrémít, hogy mások mit küszködnek a fogyásért, egy kis izmosodásért, de ettől még nekem is van harc azzal, ami az én gyenge pontom, vagy eltalálni az izmosodás-zsírtalanság jó kompromisszumát.

      Volt egyszer egy cikk a builderen, abban volt, hogy a testépítők testképzavara, örök tükör előtti kínlódása, elégedetlensége maga a motiváció, nem valami szörnyűség, hanem az egésznek a lényege. El is gondolkodtam. Mondjuk itt mindenki izmos, sok a formás csaj és keményen edző is, szóval ebben a közegben értendő ez a nem olyan jó, azt látom persze, hogy a termen kívüliek iszonyatos állapotban vannak, rém formátlan csajok vesznek tapadós cuccokat, puha és tónustalan a karjuk, nem szép a tartásuk. Nagyon nem akarok olyan nem-sportoló lenni, szarul néz ki, öregít. A fiúk szerint jó a genetikám, és a téli pár kiló plusszal is pont jó, hát, jólesett, pedig meg voltam nézegetve, de inkább sportolói testként.

      De most nagyon vékony leszek február elejére, meg izmos, és sokat fogok futni és nyújtani.

      • Te is máshogy látod magad a tükörben, mint a fotókon? Azt hittem, ez csak az én faxnim.
        Amúgy teljesen meglepődtem, h 69 kg vagy. Látva a max. 🙂 féléves képeket, azt gondoltam 60 körül vagy izommal együtt, és most nem puncsolok.
        Ha új projektben vagyok, én centire dolgozom, Az minél kevesebb esetleg nagyobb tömeg mellett, annál jobb. Bár amikor
        2 éve főleg futottam, sok sprinttel nagyon fenékre mentem, más kerületbe költöztem.

        Várom a februári fotókat 🙂

      • hat, en is maskepp latom magam a fotoimon. csak nem elonyomre. a fotokon meg mindig van tokam, pedig eloben az istennek sem latom, hurkasabb is vagyok, rettenet. nem csak esztetikailag, de abban sem segit, hogy valoban az aktualis magamat lassam.
        bar az is eltartott egy darabig, mire felismertem, hogy lettek izmaim. ugy nehez, ha az ember nem tudja, mit kell nezni… lattam en, hogy valami mintha mas lenne, de… multkor vettem magamnak egy edzofelsot. benn is felejtettem magam a probafulkeben egy jo husz percre. na, ott nezegettem, hogy aaaaaa, szoval ez az, amirol szo lenne itt. nagyon tetszik az a reszem, ami izmos egyebkent. leszarom, ha otven kilosan se leszek shakira, de olyan szep ivuk van. a karom meg a vadlim halad foleg. nemregiben felprobaltam egy terdig ero csizmat is, ami regi nagy almom. ugyanis eddig ugy volt, hogy hiaba fogytam le, errol valahogy a vadlim nem ertesult. es fel tudtam huzni a cipzart, mi tobb, kenyelmes is volt. csizmaba ugye meg szuk gatya kell vagy cicanaci, ugyhogy most en is tapados nadragban nyomom, hiaba a fenekem stb kinezete nem indokolna. de en minden lepesnel tudom, hogy ez a csizma egyenesen a bakancslistamrol jott es vadul orulok neki. folyamany: lenyegesen magabiztosabb is vagyok terdigcsizmaban.

        amugy ezt a testepitos egymast nezegetest en inkabb ugy kepzelem, mintha ket fodrasz talalkozna vagy ket kozmetikus vagy ilyesmi. reflexbol megnezegetik szakmai szemmel egymas hajat vagy kiszedett szemoldokivet, nem is tudatosan, csak igy megszokasbol. de lehet, hogy azok se csinaljak.

      • “…én nem látom magam, nem látom olyannak, én állandóan a hibákat látom, még jobbat szeretnék, nem vagyok elégedett. És csak ffotón látom magam igazán.”

        Ehhez poénnak szánom: nem látom én sem magam… Hiába nézem a tükröt. Amikor menyasszonyi ruhát választottam magamnak, azt sem láttam. Lefényképeztettem magam a kölcsönzőssel (aki nagyon vonakodott a nem hozzám alakított ruhát lefényképezni úgy, ahogy akkor állt, de becsszóra megígértem, hogy nem fogom mutogatni, így belement.) Nagy dolog volt ez még nem volt digitális fényképezőgépem (másnak sem), Sooter’s-nél hívattam elő a félig üres tekercset. Érdekes módon, tökéletes választás volt, és a módszer azt hiszem, azóta sem tudnék jobbat kitalálni. Most sem látom magam. Lehet, hogy azok sem látják magukat, akik:

        “…a termen kívüliek iszonyatos állapotban vannak, rém formátlan csajok vesznek tapadós cuccokat, puha és tónustalan a karjuk, nem szép a tartásuk.”

        Mégsem lett jó poén. Megyek, és lefényképezem magam. 😦

        • Nem poén, de érdekes.

          Sokan nem látják magukat, nincs távlat, de a többéves fotókat dönbenten nézik, akkor már látják, mennyire más volt minden. Érdemes dokumentálni, cicit, hasat, arcot is.

  23. A cél, hogy innentől legyenek céljaim. Gyökeres változás indult el minden területen, egyszerűen minden olyan szar volt, hogy meg kell változtatni. Az alapokat letettem hozzá, és kitartás is lesz, már már most látom milyen jó! A mozgás engem nem mozgat 🙂 Egészségügyi okokból kellene, mivel letettem a depibogyót. Majd talán később, most más van, fontosabb. És híznom kell, 45 lettem sajnos, bár amúgy sem voltam sok, 52.

      • Nanáhogy! Egy ideig még attól is szenvedtem, hogy egyszerre akartam mindent, de nem ment, így a leggázabbal kezdem, és szép lassan minden jön sorra. Amúgy érdekes volt megtapasztalni, hogy egy kis változás mekkora hatással van egyrészt a környezetemre, másrészt más életterületekre is 🙂 Utóbbira csakis pozitív, a környezet pedig nehezen viseli, tiltakozik!

          • Ja, írtó furcsa. Egyszer jöttem haza én is balettről (ról) és lelkesen magyaráztam a férjemnek, hogy miért csodálatos az a bizonyos mozdulat, amit aznap tanultunk. Repdestem a boldogsától. Rámnézett és azt mondta: te nem vagy normális. Ezt tudom. De nem értem, hogy miért nem normális az, akit elvarázsol bármi még 61 évesen is :))) ?

            • Ez de ismerős, én is sokszor így jövök haza jitsuról, hogy nééézd, mit tanultam maaaa! 😀 Annyira jó tud lenni! 🙂

            • Az irigységen meg a birtoklási vágyon túl benne lehet az is, hogy “ha ilyen jól elvagy nélkülem, nem is szeretsz igazán”. Erre a romantikus filmek is rájátszanak: – Mielőtt megismertelek, egy senki voltam.
              – Ha nem vagy itt velem, rám még a nap se süt!
              – Elutazol két napra? Ne tedd ezt velem, ha nem láthatlak, belehalok! …stb.
              Szóval maradéktalanul vidámnak lenni csakis a szerelmem jelenlétében szabad. Minden más gyanús.

  24. Van pár dolog, ami az előző hónapok eredménye igazából, de amiket most kell elkezdenem annyira fusztrálnak, hogy legszívesebben csak ezekre gondolnék.

    Itt áll mellettem két hatalmas láda tele cimkés használatlan ruhával, amit mindig el akartam adni, de aztán úgyse, használati tárgyakkal, amik még jók, de nem én akartam őket, rossz nézni őket, és az ízléstelen ajándékok amik az évek alatt gyűltek össze, és bűntudatból kerülgettem őket, most karácsonyra 5 db ocsmány gyertyatartót kaptam, minden évben kapok, mindig ugyanazoktól, ez most egy mérföldkő, hogy képes voltam a ládába tenni őket.

    Van még a fogorvos, most hetedikén megyek, remélem utoljára, nagyon megkínoztak, egy szerencsétlen fog miatt, milyen jó lesz, ha végre vége.

    Hetedikén kezdődik az ovi is, ha leadtam a gyereket sétálnom kell, nagyon rossz állapotban vagyok az előző terhességemhez képest, nem kapok levegőt, fázom, folyton aludnék, görcseim vannak, ha ilyen nyomi vagyok hogy fogok szülni?

    És amitől félek, az autóvezetés, szorongok, ha rágondolok, félek az autóban, az udvarból nem tudok kiállni, de így nem tudok az orvoshoz elmenni a párom nélkül, még a bevásárlást se tudom elintézni, ezt a két ládát se tudom elvinni innen, semmit nem tudok elintézni, annyira elkeserítő, és annyira szégyellem magam, miért vagyok ilyen nyomorult?

    • Legnagyobb leánykám nagyon spíler lett ebben a “netes csoportokban eladunk-csereberélünk ruhákat meg mindenfélét” témában, ha gondolod, írj nekem privátim, biztos ad szívesen ötletet.
      Vezetésben nem segítene, ha eljárkálnál egyedül kihalt helyekre gyakorolni? Én eleinte csak akkor voltam hajlandó vezetni, ha senki adekvát személy nem ült a kocsiban, aki belepofázna, hogy mit csinálok rosszul. Ha meg vészhelyzet van, és menni kell, akkor mindenki megtáltosodik tapasztalatom szerint. (Gyerek lábára ráesett a szekrény tolóajtaja, vemhes voltam a középsővel, szóval cipelni nem tudtam volna két átszállással. Nagy áttörés volt.)

    • Együttérzek veled. Én is ilyen vagyok. Erőt neked!
      Véleményem szerint biokémia az ok,de azért próbálom kicselezni a természetet. Nekem is projekt a félelem legyőzése a vezetésnél, tovább kell merészkednem a megszokott útvonalaimon.
      Másik elhatározásom,hogy kényeztessem magam,rájöttem ez nem önzés,nem csak nekem,a környezetemnek is sokszorosan visszafordul.

    • Amikor Bp.-re kerültem dolgozni egy céghez, kaptam autót is a seggem alá. Nagy para volt, még tömegközlekedve sem ismertem ki magam teljesen. Akkori főnököm tanácsára esténként (kb. 9 után), amikor zéró a forgalom, beültem és elindultam felfedezni a terepet. Az segített megszoknom.
      Később persze a ‘baby-on-board-vezetést’ kellett megtanulnom.

      • Hihetetlen mennyiségű félelmem eloszlott, köszönöm a kérdést. A férjem hárít ezerrel, mintha ő ott se lett volna, tipikus passzív-agresszív, tankönyvi példa. Nincs egyeztetés, az lesz, amit mondok. Most először lesz komoly következménye annak, ha valamit nem tart be, amiben megegyezünk. Papírjaim lesznek róla, és ez megnyugtató. Nem lehet szépen, ilyen emberrel nem. Akkor csúnyán, csak legyen már vége… Fénylik, ragyog az alagút túlsó fele!

        • Asszem a passzív-agresszív a másik érzelmeit használja ki, azok segítségével élősködik, nem csak érzelmileg. A kihasználás ellen az egyetlen módszer a racionális viselkedés – ez megvéd tőle, de egyben a valóban emberi kapcsolat lehetőségét elveszi.

  25. – újra lesz kontaktlencsém
    – hamarosan folytathatom úszói múltamat
    – májustól – szeptemberig kéthetente, a szőke Tiszámhoz eljárok lubickolni
    – pár hét múlva eljárhatok újra kondizni, délutánonként (másfél évtizede abba kellett sajnos hagyni)
    – a nyári hétvégéken sátorban fogok aludni
    – építek egy pincét
    – lehet, hogy írni fogok ismét
    – megpróbálok kevesebb hülyeséget beszélni ill. nevetni.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s