a szegényember-érv, valamint más hárí- és halogatások

Sokan károgtak ám körülöttem, hogy minden csoda három napig tart, majd megelégelem én ezt a sportmániát. Vagy tartották jóindulatúan múlékony fellángolásnak a “fogyókúrámat”. Így szokott lenni: abbahagyják. Én se tudtam, mi lesz. Nem tudtam, és nem is határoztam el összeszorított foggal, hogy én aztán nem csúszom vissza.

Valódi szenvedélyeim tartósak. De ez csak visszatekintemben látszik.

Nem fakult a motivációm, sőt, egyre jobban élvezem az edzéseket, hajtanak a célok. Valahogy újabban mindenben, nem csak edzésben, meglátom az értéket, a pozitívumot, a lehetőséget, az örömforrást. Amit csinálok, szívből csinálom, a többit leszarom. Nem ugyanúgy csinálom, mint két éve, de sport és önmeghaladás. Változnak az edzéstársak is, a helyszín, a szenvedély tárgya, és egyre nagyobb rész belőle a képzés, a közösségi, motivációs tevékenység, meg a fotók. Ezzel a testtel kiemelt statiszta is lehetek egy komoly ügynökségnél.

Új elem a futóverseny: különösebb ambíció és előkészület nélküli részvétel. A legutóbbin már a kislehányommal voltunk, aki komolyan belelkesült a kis két kilométere után, mire is kapott egy futócipőt. Többszörös megesketés, hogy de akkor rendszeresen és tényleg. Ősszel már 5-öt szeretne futni. Én pedig minden, fővárosban rendezett, nagyobb verseny 5 vagy 10 kilométeres távján szeretnék indulni. Bírom a tömeget, egyenesen imádom, ha nem céltalanul, hanem azonos tevékenységben vannak együtt emberek. Sportünnep és közösségi élmény minden ilyen verseny. Futásból nekem pont elég ennyi.

Aztán, újabban hátrafutunk sokat a futópadon a teremben, ami nagyon vicces, pompásan formálja a vádlit és a comb hátsó részét, meg még a fart is (itt olvashatsz róla), valamint ügyesít. Ma már 6,8-as sebesség volt a max, negyedóra volt összesen.

Van a labda, ez a tornadresszes-lesoványodós-hajlékony irány. Mámorító, hogy nem köt semmi, arra megyek, abba fogok, ami jólesik:

labdagyakorlat2017jún

Azért megható ez az ügyetlenkedés, mert tizenkét éves korom óta nem volt ilyen célú labda a kezemben, sőt, ha meggondolom, profi szer még sosem, csak a nyolcvanas évek pótmegoldásai (kötélnek horgászzsinór volt, labdának majdnem akkora, kicsit leeresztett játékbolti csíkos gumilabda, szalagbot is üvegszálas, horgászszaküzletből…) Most nem magyarázom, hogy hol mit akartam, mi lenne a sikerült mozdulat, de majd fejlesztem még.

Akrobatika is van, sok nyújtás. Érzem már, amikor a spárga úgy feszül és jólesik. Ehhez persze az kell, hogy a combom ne legyen épp kikészülve gugolástól. Ilyenkor visszajönnek azok a nagyon mély, akkor nem is tudatosított kislánykori érzetek. És mellette a tudat: képes vagyok arra, sőt, többre, mint akkor.

Motivátorként akadtam el inkább. Jönnek is edzeni, akik akartak, meg nem is, mondják, miért nem. Állati tanulságos. Az ország legexkluzívabb edzőtermébe van korlátlan bejárásom, és bevihetek mindig két főt. Most, hogy a pénz és a segítség hiánya sem akadály, mit találsz ki? A sokat emlegetett komfortzónát jó lenne elhagyni, határait kijjebb tolni, sőt, megtanulni élvezni az elhagyás élményét. Úgysincs más választásod, mint hogy mozogj valamit.

Kapom ezeket, vádként, ismeretlenektől: ha embereknek szeretnél segíteni, akkor nem így kéne. Hogy ez egy nagy KELL, MUTOGATÁS, és ELŐÍROK. Ravasz. Ez megint áttolás: én csináljam jobban, másképp, én segítsek, én akarjam, én érezzem magam szarul, mások meg csak fanyaloghassanak. Az igazság kijózanító: senki más nem akarja, hogy te sportolj, és nem is igen érdekel senkit. Nem szeretnék segíteni, nem ezért csinálom. Csak edzeni szeretnék, másrészt meg mint bloggert érdekel az igazság. De ha másokra hat, annak örülök. Viszont kellesz hozzá, az egész lényed. A kifogásaid pedig roppant viccesek.

Van, aki komolyan halad az útján, és velük az a kölcsönös, független érzet, a nagyrabecsülés, az kurvajó. Kifejezett sikertörténetek, nagy fogyások is.

Te viszont, kedves olvasó, te is, kifogásokat keresel folyton. Ez nem tetszik, az nem tetszik, most nem jó. Valójában szeretnéd, ha más lenne a hibás. Ehhez gyűjtögeted az érveket.

Nincs időd. Nem szereted. Nem akarsz túl- (?). Mindenki mást mond, nem lehet eligazodni, TEHÁT maradsz abban, amiben eddig.

Hát pedig döntened, lépned neked kell.

Ma hajnalban képessé váltam, hogy megfogalmazzam:

akkor követheted azt maradéktalanul, hogy neked mi kézenfekvő, tetsző, kellemes, ha nincs problémád.

Ha problémád van, azt meg kell oldani. És az meló. Vállalnod kell a meló kényelmetlenségét is. Ne sorold a kifogásokat, ez pont olyan, mint hogy valaki nagyon szeretne gyereket, mert milyen szép projekt segíteni egy autonóm lény kibontakozását, de inkább mégsem akar, mert eszébe jut: a gyerek beszarik. Igen, beszarik, mert gyerek. Az edzőcipő büdös, penetráns, kibírhatatlan, sérülésveszély van, fáj az izomláz, és az egész nagyon is időigényes.

De mire jó az idő? Netezel, és közben érzed: kéne valamit csinálni már…

A kedvencem mégis az erkölcsi szempont. Amikor a kényelmesség, a mozdulni nem akarás maga elé rántja a szociális érvet, a másokért való felelősséget. Ez a szegényember-érv, és ezt ismerd fel mindig, mert imádják bevetni.

Pedig megtehetnék, hogy változtatnak. Van szabadságuk, nem csak kényszer van. Emberünk jólétben él, eszes, ráér, nyitott. Érvelési rutinját mégis arra használja, hogy igazolja a megrögzöttségeit, lustaságát, hagyománykövetését. Ráadásul mások szegény sorával.

Hirtelen mindenki a globális távlatra, a humánumra emeli a szemét. Hétmilliárd ember nem ehet húst!

De te igen. Mellébeszélsz most, mondom. Csak ilyenkor kerül elő az emberiség, amikor nem teszel meg valamit, amit amúgy megtehetnél. De a következményeket te sem kerülheted el.

Na de, goes on, hol férne el annyi állat, amelyek még finganak is? (Ebből a metán-sztoriból is micsoda urban legend lett.) Először is: az, hogy nem ipari gabona és nem finomított szénhidrát, nem jelent azonnal húst. Jelenthet zöldséget. (Most elfintorodtál: azt nem szereted, és mindjárt lesz erre valami erkölcsi érved.) Ki vannak fosztva a földjeink, kihasználva még sincsenek a lehetőségeink. Tengerparti népeknek, akár népélelmezési tényezőként is jelenthet halat, rákot, kagylót, algát. Máshol tojást, szezonális és helyi áruk sorát, amelyek épp azért tűntek el, mert helyette az olcsó import kellett, gyorsétterem meg egzotikus kifőzde. Bambuszrügy, üvegtészta, 690-ért.

Te miért nem eszel jobbat? Egyben etikusabbat? Megtehetnéd. És te a saját lehetőségeiddel élve a saját egészségedért vagy felelős. Zöldséget, főleg, tojást és minőségi húst ehetnél. Csomagolatlan, egyszerű dolgokat, mértékkel, termelőtől. Az volna az igazi rendszerkritika! Van kocsid, hogy elhozd. De neked nincs kedved nempizzázni, erre kell az érvelés, ez van mögötte. Erre kellenek a harmadik világ lakosai meg az ő nyomoruk… Így okosnak és etikusnak is tűnsz. De a cipődet neked is ott gyártották…

Vagy, hogy sokan nem tehetnek arról, hogy elhíztak, mert betegek. De hiszen azokat a betegségeket pont ez a hitványul táplálkozó, inaktív életmód okozta! És sokan fordították vissza a kezdődő bajaikat étkezéssel. Mások meg megelőzték ezeket, szntén életmóddal. Nem hibáztathatod egész életedben a szüleidet meg az örökletes hajlamaidat, ideje kezedbe venni a sorsodat. Továbbá te nem a betegséged miatt híztál el, a betegség már következmény.

Obligát reakció a kajatémában: pont a szegények híznak el, nekik csak tészta, kenyér, krumpli jut, és ettől csak hízni lehet. Ez így van, és ez elég nagy baj, engem csak az zavar megint, hogy eddig nem róluk beszéltünk. Te miért csinálod ugyanazt? Szolidaritásból? Ennyi erővel hagyhatnád szétszuvasodni a fogaidat is.

Drága a minőségi étel? Ez is csak helyi népszokás, a pénzen sopánkodni. Hihetetlen, hogy a középosztály közepe milyen spúr, ha az étel minőségéről van szó. Minden kütyü megvan, kocsi, síelés, Horvátország évente, de ott kalkulálnak a LIDLben, hogy hogyan olcsóbb.

Jelenthetné azt az etikus döntés, hogy nem ilyen rettenetesen a kaja körül forgunk, amennyire szokás. Egyszerűbb ételeket eszünk. Csökkentjük a mennyiséget, a csomagolást, nem használunk fel minden alkalmat habzsolásra.

Tudtad, hogy az elhízottak már többen vannak világszerte, mint az éhezők?

Nem normális, hogy folyamatosan a szátokban kell lennie valaminek, hogy hatalmas, zörgős zacskókban pakoljátok a kosárba a rágcsát. Hogy anyuka bepánikol, ha a kirándulás előtt a bérelt busz sofőrje azt kéri (és erre jó oka van), hogy ne legyen evés addig a másfél óráig, amíg megérkeznek. De az ő gyereke éhes lesz…! Jaj, mi lesz?

EZ KAMU! Az egész érvelés kamu. Nincs kedvetek megmozdulni, változtatni.

Szigorú lettem, azt mondják. Valójában bejártam a saját lelkem, múltam tágas tájait, és nem akarok már maszatolni. Nekem nem úgy tűnik, hogy ezek az emberek meg akarják oldani a problémáikat. És az is okés, hanem. Mert a te életed, én aztán nem akarok semmit tőled. Csak ne panaszkodj meg ideologizáld meg akkor. És ne neheztelj arra, aki lép, csinálja. Ne inszinuáld. És ne legyen ez az okoskodási kényszer. Ne gyere a felelősségteljes erkölcsi érveléssel, sugallva, hogy én vagyok az, aki nem gondol az embertársaira.

7 thoughts on “a szegényember-érv, valamint más hárí- és halogatások

  1. “akkor követheted azt maradéktalanul, hogy neked mi kézenfekvő, tetsző, kellemes, ha nincs problémád.

    Ha problémád van, azt meg kell oldani. És az meló.”

    Milyen igaz. Amikor tele a fejem mással, sokadrangúvá válik, jóféle ételt eszem-e, mozgok-e eleget, felkerül-e rám aznap az edzőruha. Odáig kéne még eljutnom, hogy amikor tele a tököm, milyen jó szelep a mozgás, kiszakít az őrlődésből és jótékony fiziológiai hatásai gyógyírként szolgálnak nehéz időszakban.

    • az is van persze, amit írsz, de szerintem ebben a szövegben nem ezt jelenti, hanem azt, hogy a vágyaid, ízlésed stb. akkor jó útjelzők, ha még vagy már nem torzultak el. ha nem azt érzed normálisnak, hogy nem szeretnek, meg nem az az alapélmény, hogy beteges vagy, itt fáj-ott fáj, meg vagy hízva. ha az ételek íze nem a kenyérhez viszonyul.

  2. Eszembe jut, amit egy súlyosan elhízott ismerős mondott folyton. “Lekvárt kívántam, úgyhogy azt ettem. Elfogyott a fél üveg, de az csak pár kanál, csak épp soknak látszik. Valamiért arra volt szüksége a szervezetemnek. Fontos, hogy mindig figyeljünk a testünk jelzéseire. Ha valamit kívánok, annak oka van.”
    De általában ilyesmiket “kívánt”. Kenyeret, csokit, dobostortát, banánt. És akkor volt száznegyven kiló.
    Igen: a “kívánást” követni akkor oké, ha az anyagcsere flottul működik.
    Ugyanő mondta azt is, miután végigevett egy leves-második-desszert ebédmaradékból álló vacsorát: “De jól esett ez a pár falat.”

    • “a “kívánást” követni akkor oké” Jó a párhuzam! És igen: komfortzónából kilépni nem akarni, testmozgást választhatónak gondolni és kellemesnek igényelni is akkor okés, ha valaki teljesen fitt és egészséges. Mondjuk az is egy tévhit, hogy akkor “nem is kell mozognia”…

    • “De hát, annyi kis cukor kell.”
      “Azt a keveset már nem eszed meg?”
      “A te gyerekeid tényleg megeszik a brokkolit?”
      “Az mi a tányérodon?” -felnőtt ember kérdezte. Kelbimbó volt.
      “Nem kell ezt a diétát ilyen szigorúan venni!”
      “De jó neked, hogy bármit ehetsz és ilyen vékony vagy!” – ja, igen, csak nem eszek BÁRMIT.
      “Nem tesz jót ez a sok futás.”
      És az a baj, hogy ők vannak többen….

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s