Egy, hogy sütött. Csicser. Jó ébredés, a tegnapi képzés élménye még kering bennem. Vasalt (!) zöld vászonruhámban:

és a kislányommal leszálguldok a városba, miután oviba zúztuk Babadávidot. Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen szinten biciklizik a lányom, nem egyszerű az útvonal. Friss szemmel nézem: de szép a városom, és még mindig nem esett szét alattam a bambuszbiciklim, pedig már nagyon odavan.

A lényem beszoknyázásának oka a franciafilm-premier: Romazuri. A legjobb francia vígjátékok hagyományát követi, és nem csak filmekre, hanem Molière-re is gondolok. Lényeglátó, frappáns, társadalmilag odabasz, szeretetben fogant, erős a színészi játék, és iszonyú vicces. Ha érted, mit parodizál, mennyei gyönyör. Mennyire abszurd már, amikor Babik, a romániai roma hazatérve első teremőri munkanapjáról a tehetős vendéglátóihoz, egy bagettel kergeti el a lehetőségeket megszimatoló roma társait. (“Beilleszkedett.”) Mindenki megkapja a magáét: bal és jobb, nacionalizmus, populizmus, álbaloldaliság, roma, indiai, született francia, burzsoá és demokrata, művész, feminista és meleg, és mindezt akkor forgatták, amikor még lehetett volna Le Pen az elnök. Sztereotip, mint minden, ami sarkított, de nagyon ügyes a film a társadalmi igazságtételben, hogy ne azzal vitesse el a balhét, aki hátrányban van, avagy: ki az igazi hunyó? A sztori túlmegy a kliséken, a didaxis nem irritáló. A leleplezés-elem is vígjátéki eszköz.

Az önbeszoknyázás másik oka és következő állomása B. meghívása a Pata Negrába, a budaiba. Átszáguldok a rakpart építkezésein. Hogy ez milyen hely…! Bikafarok! Borjúpofa, kacsamáj. Ezekhez nincs köret, ne is legyen. Rukkolás-spenótos salátatál. Csokikocka sópehellyel és olajjal. Minden nagyon egyszerű és minőségi, persze ezt az összetevőkre és a tálalásra, kiszolgálásra értem; a konyhatechnológia bonyolult, vagy talán az is egyszerű, de nagyon kell tudni. A csúcsgasztronómia viszonyai között amúgy nem annyira drága. Két deci vörösbor is, kávé, és csevej.

Ó, jaj, elfelejtettem berakni a rövidgatyót. Veszek ilyen fast fashion üzletben (Women’s Secret) gyorsan, fekete és ezüst szegésű, jól áll. Meglepően feszes és vékony (haha) a combom valahogy, én nem tudom, mi zajlik a testemben mostanában, csak azt ígértem Ednek, lepucolom magam május végére. Visszanadrágosodom tehát a Reedbe érve, ahol N-val edzek 2-től. Nem olyan jóleső, mint éhgyomorra volna, de nyomom szépen. Az a tervem, hogy veszek egy selyemszalagot, és azzal fogom mérni a hidam szűkségét. Mindig ugyanúgy teszem be tenyerem-talpam alá, igazán motiváló. Vagy vágok majd belőle, vagy csomókat kötök rá, úgy rövidítem.

Az edzést most nem írom le, de itt olvasható.

És aztán már megyek a gyerekekért, és míg a Margithídon tekerek, arra gondolok: minden összejött, és nekem ez egy munkanap volt.

Mostanában többen mesélik, hogy szeretnének valami mást, újat, jobbat, de nem tudják, merre. Motiválatlanok, és tényleges akadályaik is vannak. Egyrészt olvashatjuk megint Lobstert – ne kergess illúziókat, és ne forszírozd afféle emberi jogként, hogy tehetséges vagy és izgalmas életet akarsz, mert annak a háromnegyede jókor jött helyzet és szerencse.

Felejtsd el az önmegvalósítást! Előbb tanuld meg helyén kezelni a melódat

Másrészt viszont… én örülök nagyon, hogy belevágtam ebbe a fajta életbe, és a gyerekeimnek is ez a legjobb. De pontos tervem nem volt, valahogy alakult, arra mentem, amerre a nekem valót sejtettem, és ez lett belőle. Csodálatos, sűrű, szeretetteli napjaim vannak, nagy béke, és egyáltalán nem kell vegyülnöm senkivel, akit nem szeretek, és aki nem szívből szeret. Innen minden annyira más. Játszmák, nyomasztás, megalkuvás nélkül létezni felszabadító, és nem bánom, ha le kell ondanom annak a szoros függésekből álló létezésnek az előnyeiről.

Hogy nincs fixem, az igaz, de minden bevételem egyben szeretet-deklaráció, ez mindig meghat. És mindennap hódolok a szenvedélyeimnek, annak, amit amúgy is csinálnék. Messzire látok a nyugiban. Stresszben viszont nem látszik az út, az erő, csak az aggály, az akadály. Mást nem tudok mondani.