kiröhögtetek tizenöt éve

Há’ mondom! És mióta. Vegyetek mosómedvét! De most eljött az én időm!

Első fecskék egyike vagyok, mindenféle alterságban utazó. Nem azért csináltam, hogy kitűnjek, és nem is azért, mert attól leszek menő, hanem mert gyanúsnak vagy bénának találtam a szokásos utakat. Idegenkedtek általában. Különcködsz itten, mondták, és vádoltam magamat is olykor ezzel. Mégse akartam nem-úgy. Komolyan gondoltam az elveket, naivan és olykor magam ellen is. Ez egy jellegzetes közérzet: néha kényelmetlen volt, de belülről fűtött a szándék. Azóta egyik-másik különcségből trend lett, és nem szeszély, hájp vagy kivagyiság, borkóstoló-tanfolyam, hanem olyasmi, amitől jobb lett a társadalom.

Ökoság, szelektív hulladék, puritanizmus

Talán ez a legfontosabb. Engem így neveltek: a családom a szűkös körülményekkel, az olvasmányaim a lelkiismeret szavával és a gimnáziumom a társadalmi felelősséggel és a táboraival. Hogy én mit harcoltam tanárként, hogy a nagyonúri gyerekek válogassák szét a szemetet. Szervezzük meg intézményileg! Jaj, minek ez az egész. Ma már rang ökoiskolának lenni. Néhány éve megszervezte a város a házaknál a gyűjtést. Néhány tucat rab válogatja a főváros szemetét, tudtátok?

A nemfogyasztás viszont nem lett trend: hazánkfiát csakis a pénztárcája lapossága szorítja rá. Az országban, ahol mindenki sír, hogy keveset keres, valahogy mégis norma a saját ingatlan, a kocsi, a csúcskütyü és Horvátország. A polgárt agresszíven hergelik a vásárlásra karácsony előtt, utána leárazáskor, akciókkal.

Lehetne például nemet mondani a fémdobozos italokra. Az ásványvízre (nekem nem sikerült, megjegyzem, de van vízszűrő kancsó, azt töltöm az újrahasznált palackba). És: vegyél minőséget! Ritkán, drágát, olyat, amibe beleszerettél – és maradj hű hozzá.  Hüledezem a futóblogokon: félévente új cipő? Most, hogy többet futok, én is sűrűbben cserélem.

Bringával mindenhová

2002 júniusa óta. A mostani brángám 2011-ben készült. Bringáztam terhesen, egy, majd két gyerekkel, hidegben és vízszintes esőben is, árkon-bokron át. Critical mass: már nincs rá szükség. Többen lettünk olyanok, akik nem csak a balatoni hétvégén szállunk nyeregbe. És ma már nem dudálnak le, kifejezetten figyelmesek a gépjárművezetők. Bringás ellen hörögni autósként kínossá vált.

Kötődő nevelés, hordozás, szoptatás, együttalvás, mosható pelenka, békén hagyás

Sehol nem voltak még a rokon lelkűek. Csak a Kismama magazin volt: 2001-ben kezdtem hordozni az apró Lőrincet (őt még csak elöl), és Monapelt használtam. Érdekes, hogy ezek az alterságok együtt járnak, egymásból következnek. Meg az is, hogy mennyi butaság, tékozlás, viszály lett belőlük az alteranya-fórumon. Aztán lett pisilni-tanítás (EC, vegyes eredménnyel), otthonszülés és orvos és gyógyszer nélküli életmód. Tamás után maradt rengeteg gyógyszer, igyekszem hasznos helyet találni.

Tévétlenség

Nem kérdés. 2004 nyara óta nincs a háztartásomban tévé. Piszkáltak emiatt is, mert tévé kell. És: “Hogy van időd edzeni?” Hát így, neked se idő- és nem is pénzkérdés. Zene se szól, futás közben sem. Nem visz rá a lélek a sorozatokra és az otthoni filmnézésre sem. Ha máégis, azt a fiam szervezi. Így lett alacsony ingerküszöb, erdőcsönd, valós ingerek. Finom lelkű gyerekek, elmélyült olvasás, legózás, önálló választások. Nem várják el, hogy szórakoztassák őket. Azonban: mozi, újabban mainstream szuperprodukciók is (nekem tetszett a Ferdinand és a Fekete párduc is), és koncert. Most már nem lehet elrontani őket, ha mégis képernyő elé szabadulnak. Ne tévézz!

Természetesség

Eleve is úgy gondoltam, hogy csak a saját (dús, legfeljebb pár szál erejéig rendezett) szemöldök, az erős-dús haj, ápolt fogak, jóllakott bőr néz ki jól. Sok zsír, némi kollagén, hormonharmónia: szép köröm és haj. Csiricsáré színekre, divattrükkökre, rafinált frizurára, műkörömre nincs szükség, ha az egészséges tested öltöztet. Akkor jól áll a bő is, a szűk is, az egyszínű, és nem kell alakformáló fehérnemű. Még a neten rendelt ruhákkal sincs méretprobléma, mert hiába bő meg szűk, rövid meg hosszú egy kicsit, nem tud igazán rosszul állni. A pornós kinézet visszaszorulóban, ma már az aligsmink, a minimálruha, a saját mellméret, az ápoltság a menő. Nekem nincs kedvem a szelfiket se abajgatni, röhejesnek gondolom. Úgyis látszik, milyen vagyok.

Izmos nők

Az izomzat szakmai önéletrajz. Erőt sugároz, kitartás és munka van benne, a halál ellentéte. Már rég nem a sima vékonyság az etalon. Nem kell hozzá az életedet a konditeremben tölteni, az amúgy is lehangoló. A nagy izmokat is szépnek látom. A vegyszert nem.

Low carb, ketogén, zsírfóbia-kritika

Már annak idején is sikoltott bennem valami a margarintól, de a tojást simán megettem, egy szavukat sem hittem. Ma már tudjuk:

Az American Heart Association 52éves elnökének infarktusa volt nemrég, de már jobban van. Vajon mit eszik? 0,1 zsírú tejterméket müzlivel? Évek óta köztudomású, tehát nem csak egyes, vitatott kutatások utalnak arra, hogy nem a zsír, nem a telített zsír, nem a hús a baj, hanem a sok szénhidrát, és az, hogy nem mozogsz. Valójában nem létezik “jó” szénhidrát, és ne egyél napi 5-6-szor, mert az inzulin gyakori bolygatása nem tesz jót senkinek.

Elég nagy sütievő, müzli- és lisztfogyasztó voltam még nemrég is, tehát a szénhidrátcsökkentés újabb fejlemény, 2014 őszén kezdődött. Viszont minimális károkat kellett helyrehoznom, szerencsére.

nyílt beszéd, egyenesség; a pletyka, kavarás, zavaros dinamikák bojkottja, hatalmi helyzettel visszaélni ciki, az önkény szégyellnivaló, álljunk ki azért, akit bántanak, és fortélyos félelem többé nem igazgat

…jaj, ez nem ide illik, ez még a jövő. De valami elindult.

Neked van hasonló hóbortod? Hogyan tudjuk elkerülni mindazt, ami a “lám, én már akkor is mondtam” szituban visszás?

52 thoughts on “kiröhögtetek tizenöt éve

  1. Jó ez így összefoglalva! Mostanában fedeztem fel az új skandináv futásról szól posztot valahol (treehugger.com vagy mothernaturenetwork.com talán), szemétszedéssel egybekötve, Rád gondoltam! Te már ezt is megírtad régebben.

  2. Vannak dolgok, amelyekben nekem könnyű helyzetem volt. Mivel anyukám orvos, már a hetvenes években elolvasta a (Magyarországon is, magyarul is megjelenő) szakcikkekben, hogy a gluténnel azért elég sok a baj, így mi nem azon nőttünk fel, ellenben sokkal több fehérjét kaptunk, mint a kortársak. (Cserébe viszont soha nem mondták egy édességre sem azt, hogy ne egyem meg, mivel anyukámban túl mély nyomokat hagyott az ötvenes évekbeli éhezése.) Nálunk például soha nem volt tejbegríz. Én sem főztem ilyet soha az én gyerekeimnek (’97-es a legidősebb).

    Az utolsó kérdésedre nem tudom a választ, de érdekelne, nagyon sokszor vagyok benne, az utóbbi időben leginkább a társammal szemben.

    • De erdekes! De jo lenne ezeket valahol elerni.
      Kulonosen, hogy mar tobbszor is megfordult az ajanlas, hogy mikor, mennyire koran stb. legyen a glutennal a talalkozo. A legutobbi allaspont peldaul az, hogy amint csak lehet, sot minel korabban, annal jobb, annal kisebb a riziko a kesobbi bonyodalmakra. Nem tudom, ez valoszinuleg nem ilyen egyszeru, ahogy az sem annyira, hogy a gluten az egeszen biztosan kicsinal es mindenkit. Az teny, hogy a gluten az olyat tud, aminek kovetkezteben lehet gond, egeszen nagy is. De inkabb ugy, hogy kozben annyi, de annyi minden egyutt valtozott korulottunk es bennunk, hogy igen, nem egyszeruen gond lehet, de bizony egyre tobbeknel gond is lesz. 

      • A “legutóbbi álláspont”: én ezt a minél korábbant 4-5 éve hallottam az akkori védőnőnktől (akivel ezt az egy kérdést leszámítva elég sok mindenben megegyezett a véleményünk, és nem a harminc éve semmit nem olvasott kategória volt), és két éve elismerte, hogy megint változott a szakirodalom, és most megint nem a minél korábban dívik. De a frász se bírja már követni 🙂

      • He-he, en arra a ‘minel korabban’-ra gondolok, ami most divik, amit most latni az ajanlasokon, hogy 4 es 12 ho kozott valamikor, nem arra a korabbi ‘minel korabban’-ra, ami azt mondta hogy valamikor 4 es 7 ho kozott be kell vezetni kulonben elkestel. Amugy ez utobbihoz kepest igen, volt egy olyan fordulat, hogy azt talaltak, hogy se a bevezeteskori szoptatas, se a 4-7 ho kozotti bevezetes nem javit az eselyeken … de sajna egy csomo minden mas nem derult ki egyebkent fontos korulmenyekrol (ld. pld. huvelyi szules v. csaszarmetszes vagy eppen elso ab.adag, milyen mennyisegrol beszelunk stb.) akkor. Szoval tobbszor fordult es kinek, mi a korai. (Amugy meg mindenben gluten van, folyekony szappantol az elvileg csak rizses bebietelig, szoval szinte mindegy … a bevezeteshez szukseges dozis ugyis bejut szimplan a teso maszatos kezerol, szajarol is.)

      • Soha, soha nem hittem el a glutén bevezetését. Semmi babakeksz meg faszom. Csak gyümölcspép, zöldség, jó sok anyatej, igény szerint, kétéves korig és tovább. Aztán hús, tojás, minden. Tejtermék is, és később glutén is.
        Eltolt, később beadott vagy elutasított oltások.
        Senki nem allergiás semmire, soha semmi emésztési, viselkedésbeli, érzelmi, logopédiai és fogpanasz…

      • Az en olvasatomban az alapveto gond es mindenkit valtozo melysegig erinto korulmeny, hogy ebben a nagyon letisztult-aramvonalas, steril, szenne medikalizalt, amugy zsufolt monokulturankban a szervezetben egy kelloen valtozatos es jotekony belso okoszisztema hianyaban egyre korabban es nagyobb esellyel butul el az a kepesseg, hogy megkulonboztesse magat a mastol, a lenyegest a lenyegtelentol, igy aztan mindenre raparazik (glutenra pld.) es a vegen magara is ugrik. Ehhez kepest az ilyen szabvanyok, hogy x hotol y hoig ezt vagy amazt mondhatni potcselekves.
        Ott ahol kenyszer az evekig tarto szoptatas es nem legtobbszor ellenszenvet kivalto agalasnak vagy rigolyanak tartott uri hobort, nem erdekesek a hozzataplalasi iranyelvek es azt kostolnak a csecsszopok, ami kerul, de legtobbszor alig kerul (amit persze nem mint udvozlendo tekintek, hanem mint ugydonto korulmenyt), mikozben az eletkorulmenyek kovetkezteben a belso okoszisztema folyamatos edzesben van. Persze az megint nem mindegy, hogy ruralis stb. eletviszonyok kozepette vagy indusztrialis, nagyvarosban, gettokban osszezsufolodo tomegben probal taplra allni az az okoszisztema es megtanulni felismerni a lenyegest. Na, de messzire visz ez.

  3. “Lehetne például nemet mondani a fémdobozos italokra.” Úúúú, pont ezen buktam ki egyszer teljesen. Egy amúgy nagyon jó rendezvényen voltam egy bécsi egyetemen, amire szereztek szponzorációt valami fémdobozos energiaitaltól (nem redbull, de felőlem az is lehetne.) A termék imázsa teljes mértékben arra épült, hogy zöld. A dobozon cuki rajzokkal mutatták be, milyen jót teszel a környezetnek, ha a szelektívbe dobod ki. Én meg ott őrjöngtem, hogy igazán jót még az se tenne, ha le se gyártották volna azt a sz*rt, és te mondjuk csapvizet innál. Az még mindig csak a károkozás hiánya.
    De nem áll amögött érdek, hogy ezt a gondolatot népszerűsítsék. A brit zöldpárt programjában mondjuk szerepelt legutóbb, a nulla növekedéssel együtt (aminek megint megvannak a maga problémái. Akkor működne, ha az öncélú vagyonosodás is szégyellnivaló lenne, és nem harapófogóval, illetve inkább sehogyse lehetne a vagyonos osztályból kirángatni a méltányos újraelosztáshoz szükséges erőforrásokat.)

    “félévente új cipő?” Eh. Ha valaki fél év alatt lefut mondjuk 800 km-t (az napi 4,5), akkor ez elvileg a helyes ráta. Vagy összeesküvés a cipőgyártók részéről. Én az előző futócipőmnél számoltam, és 800k környékére tényleg eléggé lestrapálódott, elvesztette a formáját.

    • Jé, te még mindig itt? Üdv. Kétszer is írtam a múltkori felvetésedre.

      “Az még mindig csak a károkozás hiánya.” Hát sőt. A víztisztítás igen költséges üzem. Esővíz, forrásvíz, esetleg.

      Jó, hogy még mindig futsz! A hosszú lábaiddal. 🙂 Nekem kintre és bentre is szükségem van egy hordhatóra, ne legyen büdös, és nézzen ki jól. Amellett ritkán van olyan, hogy csak futok: ha én felveszek egy cipőt, akkor abban edzek, súlyzósat is. Így is rengeteg a cucc, a macera. Igénytelen módon az Airt elkezdtem utcára is hordani, annyira kényelmes és jellegtelenfekete, még színházban is voltam benne. Novemberben vettem. Egy kicsit odavan már.

      Versenyre készüléskor heti 40-60 km, simán.

      • Jaj. Melyikre? Szinte mindig olvasok, de a ritka kommentjeimet trehányul otthagyom, és elfelejtem, ez tény.

        “Hát sőt. A víztisztítás igen költséges üzem. Esővíz, forrásvíz, esetleg.” Igen, illetve nem is, felelős ember egyből véget vet életének, hogy a természetnek jobb legyen. (Nyilván csak a hazug narratíva zavar, nem a tökéletességet kérem számon senkin.)

        Az az érzésem, mintha úgy tizenöt-húsz éve menő lett volna edzőcipőben járni a hétköznapokban is, aztán egy ideig nem annyira, most meg elterjedtebb, mint valaha. Én is csak néhány éve szoktam vissza rá, de nagyon örülök neki.

      • Amikor beveted a szatírát, a kommented zavaros, fölényes lesz, és borulnak az érveid. Ezt a második bekezdésedre írom. Nem volt hazug narratíva. Az ipari víztisztítás és a vízvezeték civilizációs üzem, rengeteg költséggel és terheléssel.

        Sokan azt hiszik, hogy az elektromos vagy a hibrid rendben van, az akkor zéró szennyezés. pedig a levegőminőséget érő egyik legnagyobb gond az az alig mikronnyi szennyeződés, ami a gumikból válik le és kerül mindannyiunk tüdejébe.

        Attól függ, milyen edzőcipő, és mihez veszed fel. Street, visszafogott színű, nem feliratos meg agyonvariált mintás (régen ez volt), és dizájnos sportos cuccokhoz hordom.

      • Ez volt az a kommented, amelyben azért voltál éles és támadó, mert nem értetted, amit írok. Lejjebb a válaszok.
        https://csakazolvassa.hu/2016/09/12/miert-nezzuk-masok-testet/#comment-169232

        “Ha most a futó köpcös fickók meg dögöljenek meg, hogy még arra se képesek, hogy a kinézetükön “látsszon”, hogy jól futnak, akkor nincs több mondanivalóm ezen a blogon.” Azért most megkönnyebbültem. Még mindig itt vagy. Pedig sírtam sokat.

      • Jézusom, nem a te soraidra írtam, hogy hazug narratíva, hanem arra, amit én említettem, a környezetnek állítólag jót tevő dobozos üdítőről. Azt hittem, hogy te vagy az, aki szatirikusan reagálsz az én hozzászólásomra azzal, hogy a csapvíz is környezetszennyező ám, ami teljes mértékben igaz ugyan, de hát akkora Mister Gotcha, hogy nem lehet komolyan venni, ezért reagáltam ugyanígy, pajkosan (azt hittem.) Biztos az én hibám, hogy ennyire könnyű rosszhiszeműen értelmezni, amit írok, de azért nem örülök neki.

      • Úgy általában a bloggert basztató, faggató, megítélő, zaklató értetlenek hibája, akik szemrebbenés nélkül használják tereit, élete tényeit, szavait, gondolatait, könnyű szívvel oktatnak, viccelődnek, gázolnak, és nem empatikusak.

  4. Körülbelül ugyanezekért 4-5 éve. ( és lehet még most is) Hordozás, életmódszerű biciklizés, minimális tisztitószer használat. Kovászos kenyérsütés.
    De érdekes módon az is alterségnek számit, amikor megveszem az isteni francia sajtot….
    Volt egy időszak, amikor mindenből kerestem a Bio-t kerestem a szupermarketben. Akkor még nagyon kevés volt a bio. Azóta sokan keresik, iparág lett, bio üzletek, de én már nem igazán tudok azonosulni a trenddel. Persze, vannak dolgok, amiket most is megveszek, de már rájöttem, mi kell és mi nem. Eleinte bio mosószerrel mostam. Mostmár szappannal és ecettel mosok
    (mosógépben :))
    Egy ideje kis helyi farmokról vásárolok, addig piacról.
    Vagy az olvasás…gyerekkoromtól kezdve sokat olvasok. Egy időben rengeteget, válogatás nélkül. Aztán trend lett. Osztálytalálkozon beszélgetek egy tanárnővel Thomas Mann-ról, és arról, hogy milyen élményt jelentett egy regénye nekünk. Odajön egy volt osztálytársnő (egyik legjobb tanuló) és mondja, hogy ő is sokat olvas, és azon sajnálkozik, hogy épp nem lehet kapni Müller Péter Szeretetkönyvét, merthogy az Örömkönyv vagy melyik az milyen jó volt. Hát igen…( keserű szájíz)
    Valahogy nem tudok lelkesedni azon, ami trend lesz, mert azonnal kisajátitja magának a pénz világa és a tömegtermelés és már nincs életszaga…
    Azért is szeretek itt olvasni, mert amiről írsz az egyedi, saját út, erős, egyszerű, minőségi. Úgy érzem, efelé haladtam/haladok én is. Mostmár sokmindent meg is tudok fogalmazni (részben a blog segitségével is) – csak az erős kiállás még hiányzik.

  5. Nagyon örülök ennek a posztnak.
    Szinte minden ezek közül, de nekem úgy, hogy csak 2014 óta “merem” követni azokat a belső késztetéseimet, amelyek addig is megvoltak, de azt hittem, én vagyok a hülye, hogy ezt vagy azt nem akarom. Ráadásul én kifejezetten tévéfüggő is voltam, mert amikor már szarul voltam nagyon, akkor kisütötte az agyamat. De már akkor is utáltam, hogy ha tévézés közben oldalra néztem, akkor zombikat láttam, nem értelmes embereket, és ez ijesztő volt. Tévét én soha többé nem veszek, az biztos.
    Nem tudok biciklizni, de (most már!) szeretnék. (Azért nem tudok, mert apám hatéves koromban meg akart tanítani kétkerekűn, de nem ám fokozatosan, hanem hogy aznap, mit aznap! azonnal biciklizzek. És türelmetlen volt meg kiabált, és nagyon szar volt, és akkor azt mondtam, hogy én inkább nem akarok biciklizni soha. Azóta se, de most már azért eljutottam odáig, hogy jó volna ezen végre túllépni.) Nagyon riaszt engem a motorizált közlekedés. Voltam én autótulajdonos, és vezetni is megtanultam, de annyira irtóztam az egésztől, hogy a jogosítványomért már nem is mentem el, a vizsga napján vezettem utoljára, és ez így is marad. Mindig utáltam, hogy ha valaki autóba ül, olyan, mintha azonnal megváltozna a személyisége, és, nem is tudom, kíméletlenebb meg kegyetlenebb lesz. Meg hogy ha megyünk valahova, akkor semmit nem lehet normálisan megnézni a környéken, mert mindenképpen oda kell menni az épület elé, akárhova is megyünk, és feszkó van meg para, hogy lehet-e majd parkolni és hol, és ha nem, akkor tragédia. És a gyalogos hülye meg lassú. És tudom és látom és értem, hogy jó meg kényelmes, de akkor se. Nem nekem való.
    Lakástulajdonlás! Lakástulajdonos is voltam. Megtanultam, hogy semmit, de semmit nem jelent, ami az általam VALÓDInak tekintett dolgokat illeti. Én azt hittem akkor, hogy ha mechanikusan töltöm a checklistet, akkor majd jó lesz, egyszer csak boldog leszek. Nem, nem lesz jó, csak egyre rosszabb lesz, ha a VALÓDI dolgok nem stimmelnek. Négy éve élek egy negyven négyzetméteres panel albérletben másodmagammal, a következő évtizedben nem igazán van reményem rá, hogy tudok magamnak lakást venni, és soha nem éreztem még jobban magam.
    Ja: nem tervezek senkivel közös ingatlant venni. Mint ahogy házasodni sem. Igen, könnyebb lenne. Igen, nagyanyám meg nemtomkicsoda néni roppant elégedett lenne. De nekem saját szempontjaim vannak. Lehetnek saját szempontjaim! Még mindig alig tudom elhinni. A checklist meg a kukában.
    Ami még jó ebben: nem vagyok többé irigy. Régebben, úristen. Bármire. Mindegy, ha nekem nem kellett az adott dolog: akkor is, olyan irigy tudtam lenni, mint az állat. De így sírásig. Most? Mindenki egyre-másra veszi a lakást meg házat, meg felújít, meg minden. Én meg örülök. Hogy ő ezt akarta, és de jó, hogy megvan neki. Olyan fura, hogy az irigység _hiánya_ okozza a jó érzést, de a szerepjátszásból kiszabadulva nálam tényleg ez van.

    Gondolkodom a saját kis izéimen. Szeretek tömegközlekedni, tehát nem csak úgy elviselem, hanem kifejezetten szeretem, ezt nem nagyon szokták elhinni. Drága, másokon ritkán látott ruhák, magyar tervezés, ez természetesen hülyeség, ruhára nem szabad sokat költeni. Vagyis EGYSZERRE. Tehát az nem számít, hogy minden hétvégén háundemm, mert az OLCSÓ. Az én egy darab harmincötezer forintos angórapulcsim, az durva, úristen. Sok illatos szappan, parfüm, kenőcs (jó, relatíve sok). Természetesség! Igen, nagyon szeretem, ha az arcbőröm magában szép, évente egy gyümölcssavas hámlasztókúra felel ezért. Kb 1,5 hónap, 4x megyek a kozmetikushoz, nemolcsó, és közben úgy nézek ki, mint valami múmia a hámlás miatt, viszont utána egész évben bababőr. Na, azt már nem, mert DRÁGA. Meg hámlik, fúj. Minden hétvégén déemm, az szerencsére oké.
    (Ezek nem a szeretteim reakciói, hanem félidegeneké, ha feljön a téma, én meg, mit ad isten! őszinte vagyok.)

    Hát, ez nem igazán válaszolta meg a kérdést, de nem törlöm ki, hátha tud valaki kapcsolódni.

    • Úgy egy svungra írtam az egészet, de a lényeg tulajdonképpen az, hogy míg Éva mindig is tudta, és úgy is élt többnyire, és mindenki ellenében képviselte, amit jónak érzett, addig én, habár ugyanúgy éreztem a hasonló “nyüszögéseket”, sőt, néha igazi irtózatot, gondolkodás nélkül csináltam, amit szokás. Azt hittem, hogy lakás, autó, tévé KELL a boldogsághoz, és csak az alkalmatlanságomat bizonyítja, hogy nem leszek tőlük boldog, mindenki más képes rá. A tapasztalat megmutatta, hogy fordítva van. Ha magamra hallgatok, jó lesz, és akkor olyan dolgokat teszek majd, ami belülről jön, tehát hozzájárul, hogy továbbra is jó legyen. Ez néha egyezik a mainstreammel (heteroszexuális monogám együttélős párkapcsolat, például), néha meg nem (autótlanság, tévétlenség, ingatlanvásárlás leszarása). Éva, te mindig is így éltél, többnyire, azt hiszem, én meg végre megérkeztem, kb ugyanoda, és most itt vagyunk a blogon. Hát, ez így azért elég jó.

      • Én szeretetvágyban utaztam, az is belénk nevelt műsor, és sokkal veszélyesebb, mert rosszabb emberré tesz, ráadásul még boldogtalanabbá is, mint a Cornetto evése, a tévézés vagy a lakáshitel.

  6. A tevezes kivetelevel tobbe kevesbe a felsoroltak. Mondjuk bbc-t nezek mert ott nincs reklam, azt ruhellem, es csak a szombati sorozatokat (fokent szkendi, neha francia) es koreai meg jap filmeket. Jajj, meg amire kicsit rakattantam, neha vannak ilyen hosszu, 1-2 oras felvetelek, szoveg nelkul, hogy mondjuk megy a hajo a folyon es a kamera egy allasbol mutatja vegig az utat. Vagy lovaskocsival mennek a tundran. Nem tudom, ez csak nekem uj? Van ennek neve? Lemaradtam?

    Aztan van a gyerek funkcionalis karomkodasra tanitasa. Amitol persze sokan a kardjukba dolnek.

    Es az egyszemelyes fals pozitivsag elleni mozgalom, amitol a new ager zen robotok dolnek a kardjukba.

      • Ritall: Haha, ha nem eleg lelkes mindjart nekiallnak megtisztogatni a csakraidat….

        Az archamlasztassal en is szemezgetek. Eletemben egyszer kentem magamra valami baromidraga oregasszonykremet (kapuzarasi panik lehetett), fel ev csalankiutes lett a vege (egy alkalom utan) es azota az arcomon a bor kicsit erdes. Viszont felek azota, ezt az archamlasztast nem lehet elcseszni?

      • Nagyon profi kozmetikussal csináltatom, aki előtte állapotfelmérést és próbakezelést is végzett. Így nekem bevált.

  7. “Rá kellene jönnöm, hogy miért gyűlölsz, hiszen nagyon sok közös dolgunk van, a puritanzmus nálunk is alapérték”
    Akkor bratyiznunk kéne. Akkor nem baj a kommentjeidből áradó sötétség és fölényeskedés. Spongyát rá!
    VLaci,
    én nem gyűlöllek.
    Unlak.
    Ezért is nem vagy már itt.

    • És nem is mint egyedüli példányt.
      Az “én vagyok az okos, racinonális és majd én jól megmondom, hiszen ők csak nők” magatartást tartom szánalmasnak. A saját szakállra bármit levezetést, a messziről jött ember dicsekvését, közben a riasztó műveletlenséget, kultúraellenességet, érzékenységelnenességet, az önreflexió tökéletes hiányát, az agresszív, de nehezen tetten érhető kontrollvágyat.
      Tudom, hogy pohos vagy, lusta, önző, nagyot mondó és hogy a családod szenved tőled.

    • Itt olvasható a rasszista, okoskodó kommented, amelyből kiderül: nemhogy nem olvastad, fogalmad sincs, miről szól a Romeo és Júlia. Ami elég ciki.
      https://csakazolvassa.hu/2017/07/31/miert-nem-viselkedsz-racionalisan/#comment-177284

      Ez is érdekes, mentegetőzés a butaság miatt, másra tolás, “helytálló vélemény”, önmennybemenesztés, de valamiért mégis én kellek neked…:
      https://csakazolvassa.hu/2017/07/31/miert-nem-viselkedsz-racionalisan/#comment-177298

      De a család felfele megy, a gyerek jól tanul, az a lényeg.

      • “Nekem személyesen nem éri meg gyereket nevelni, mert ahelyett, hogy magamra költeném a költségeit, kisebb lakásom lehetne, ahol minden szoba az enyém, stb… hurcolok egy fiatalt edzésre, meghallgatom az egyelőre félig béna harmonikázását, etetem, ügyeletre viszem ha beteg és még aggódom is érte.

        Érzelmek nélkül max, törvénnyel lehetne erre rávenni, de az emberi fajnak alapvető érdeke, hogy ne haljon ki utódok nélkül, ezért vannak bennünk gyereknevelésre irányuló pozitív érzelmek. Azon fajtársainknak akikben nincs ilyen érzelem, nem szokott gyereke lenni, így eltűnnek a homo sapiensek közül…”

        Ó, bazmeg… ezt a levezetést! és itt még, fél éve nem is éltanuló és nem is tehetséges zenész. A zenetanulást és a hangszer árát tessék gyorsan hozzáadni a 47 fillérhez, amibe ez a szegény kerül.

        (A gyerek amúgy nem érzelemből és nem is döntésből fogan, hanem szexuális aktusból, többször balesetként, mint nem. ha döntés akkor pedig nyomás és minta, némi biológia és hormon, nem érzelem.)

  8. Én egy pillanatig nem gondolom, hogy az igénytelenség, kultúranemfogyasztás, árral való zsarolhatóság öko volna. Ez tipikus kisemberi lúzer dolog: szart venni olcsón, és úgy érezni, jól jártál. Illetve amennyiben ez az öko, engem ez a rész nem érdekel, én minőséget veszek, jól akarok ékni és kinézni, inkább nem eszem két napig, de aztán elsőrangút, a lelkemet építi a drága hey élménye is, és csak az olyan puritánságban hiszek, mint az áramtakarékosság vagy a bringa (ami edzetté is tesz).

    Ez is párhuzam: nőjogilag hiába vet fel fontos témát az Aurora Borealis, egyszerűen nem jó film, ezért nem rá szavazok, hiába vagyok feminista. Olyan filmekre szavaztam, amelyekben túlnyomórészt férfiak voltak a hősök. Az ideológia nem tehet vakká. Tessék jobb nőjogi filmet csinálni.

  9. Persze, egyre kevésbé meglepő módon, ebben is hasonlóan gondolkodunk. Én sem tudtam volna/tudnám másképp. Hordoztam, együttalvás volt/van, volt EC, mosható pelenka (saját varrású is). Kocsink sose volt, nem is szeretném, mert rosszul vagyok az autókban, és a gondolattól is hányok (szó szerint), hogy bele kell ülnöm egybe, és dugó van, és nekem be kell szívnom azt a “levegőt”, ami kintről bejön. Nálunk is szűrt víz van, nem flakonos, söprögetés, alig porszívó, ecet, teafaolaj, frosch mosogató. Ha tehetem, rollerrel, amúgy tömegközlekedés, semmi arckrém, csak olivaolaj, szódabikarbóna, biosampon, henna, indigó, turiban vásárlok, mert nincs pénzem arra a színvonalra új formában. 42-es lábra meg sehol nincs nemgnóm cipő Magyarországon, ill. ami van, az 30.000nél kezdődik… TV-nk nincs, de a gyerekeim azért néznek ezt-azt interneten. Mozira nincs pénz. Színházra nagyon ritkán, sajnos. Ami felháborít: emberek képesek autóba ülni, és ehhez joguk van, miközben fulladozik a város. Az is felháborít, amikor dohányzó ember megy előttem. Eléfutok, hogy ne szívjam a füstjét. Szerintem Magyarországon csupa gazdag ember él, mert a koldulók zsebében is ott lapul a cigaretta sokszor, és mindenki autóval jár. Csak az a baj, hogy ennek nem csak ők ússzák meg a levét, hanem mindenki, aki próbál nem úgy élni. Én pl nem tudok kimenni a munkahelyemen az udvarra beszélgetni a többiekkel, mert az udvar a dohányzóhely. Eddig még nem szántam rá magam a konfliktus felvállalására, mert számos kollégám dohányzik, és nem szeretnék feszültséget velük, de engem bánt, hogy ők dolgozhatnak jó időben az udvaron, én viszont nem. Viszont az udvaron tartandó megbeszéléseket rendszerint bojkottálom.
    A kérdést viszont nem értem. Mi a visszás abban, ha valaki már “régen is megmondta”? Én régóta így élek, minimum 15 éve. Régen is ez volt a véleményem, mondtam is a körülöttem élőknek, most mégsem érzek ebben semmi visszásat. Ugyanazt gondolom, amit régen. Szelektálok is, és háromszor használjuk fel a vizet sokszor:fürdés, felmosás, WC-lehúzás, és ez nekem nem fáradtság, csak öröm.

    • “Mi a visszás abban, ha valaki már “régen is megmondta”?” A gőg és az önigazolás nagy csapda. Elkülönít, önmagát élezi. Önismereti igényességre is szükség van. Sokan verik az asztalt, én nem tudom, igazuk van-e, de vajon Skandináviában jobban verik vagy pont hogy toleránsabbak a nem-annyira-ártalmas mássággal szemben?

      • Igen, csapda. Nem is vagyok társasági ember. Társaságban előbb-utóbb előkerül a cigaretta, és én mehetek is haza a rosszullét miatt. De ez nem gőg. Egyszerűen hányimgerem lesz a rossz szagoktól, és meghalok a dohányfüsttől. Ahogy öregszem, ez egyre rosszabb, sajnos. Minden, amiben más vagyok, így alakult, mert így volt rá szükségem. A környezet minél kevésbé terhelése is belső igény. Az autósokat sem gőgből bírálom, hanem mert rosszul vagyok a kipufogógáztól. Ha nem lennék rá ennyire érzékeny, valószínűleg nem zavarna ennyire, nem morognék rájuk. A táplálkozásom miatt is inkább engem kommentálnak, mint én másokat. Azt sem gőgösen csinálom, egyszerűen élvezem a salátát olivaolajjal, és mások nem értik, hogy ebben mi a jó. Ez van. Önazonos vagyok, nem érzek semmi visszásságot. Ha fáraszt, a vödöremelgetés, hogy harmadszor is felhasználjam azt a vizet, akkor szimplán lehúzom a WC-t:) Ha gőg, visszásság létezik, akkor az inkább az, amikor száz kocsi araszol a főúton, és abból max 10-ben ül egynél több ember.

  10. Olyankor viszont meghasonlok, mikor pl. este tízkor hazaindulnék a színházból három gyerekkel, és egy kedves barát felajánlja, hogy ő hazavisz minket, majd külön a saját családját is. Ilyenkor ha egyedül lennék, azt válaszolnám: köszönöm, nem, nem bírom az autót, szívesebben megyek villamossal. De mivel a gyerekek is hallották az ajánlatot, és ők szeretnék, ha én azt elfogadnám, és az ő szemükben őrültség lenne nem elfogadni, na, akkor meghasonlok, és nehéz szívvel, de hálásan mosolyogva elfogadom, mert nem akarom megbántani.

    • Tök érdekes, amit írsz. Az autóellenes oldalon még nem hallottam olyat, hogy valakinek csak a kipufogógáz lenne a gondja az autózással. Akkor neked megoldás lehet az elektromos autó. 🙂

      • Már alig várom, hogy megszűnjenek a benzines autók. Nem tudom, mi más bajom lehetne a kocsikkal a bűzön kívül. Szerintem az akkora baj, hogy minden előnyüket elveszítik a szememben. Ha beülök egy autóba, azonnal a hányinger kerülget, és tart még utána is pár órát, tehát annak a napomnak már lőttek. Egy időben sokszor ültem kocsiba, mert az akkori párom csak így ment mindenhova, és mindig megittam egy ültő helyemben 3 l vizet, mert annyira rosszul voltam, és csak így bírtam ki. Irigylem azokat, akik nem igényelnek gázállarcot a Múzeum krt.-on való sétához. Én a minap is olyan erős gázszagot éreztem, hogy menekültem vissza a munkahelyre. Mások meg vígan andalogtak. A Szabó Ervin Könyvtár előtt is kizárólag légvétel nélkül vagyok hajlandó elmenni, mert a fiatalok ott szívják. Épp mondtam tegnap is a lányomnak, hogy én a dohányosokat bezárnám egy utcai fülkébe bagózni, hogy ott nyugodtan szívják a gázt töményen, minket meg hagyjanak levegőt venni. Épp egy apáca ment el mellettünk, nyilván hallotta, amit mondtam, mert furcsán visszanézett. Na ez az, amikor én gőgösnek számítok, mikor “nem fogadom el felebarátaimat”, hanem a szenvedésüket kívánom. De kérdem én, kinek okozok én szenvedést, míg nekem és a gyerekemnek, meg a világnak hány ezren okoznak? És ki a gőgös ilyenkor?

      • Nekem bajom a kipufogógázon kívül a térigény, a zsúfoltság, az utcakép, a dugó, a balesetveszély, az elidegenedés, az üveg mögötti világ mesterkéltsége, a túlhasználat, a “csak leugrunk anyuékhoz” (400 km) és ennek ára, a roncstelepek, a gyorsaság kiváltotta potenciaérzet és az abból eredő agresszió is. Mivel én is rászkonék, biciklivel is vannak néha részben túlélős, részben arrogáns (én tudom, mit csinálok, ők nem) húzásaim, inkább tartózkodom. A busz is kompromisszum, tisztában vagyok vele.

    • Én nagy kurva vagyok, mert imádom, ha visznek, egyre gyakrabban kérem, fogadom el, néha taxizunk is (havonta kétszer), olyankor végre egy kicsit bambulhatok, mégis eljutok valahová a sok gyaloglás, dermesztő hideg, cipekedés, tekerés után. Csak ne nekem kelljen magamra vállalni a költséget, a macerát és a szennyezés bűntudatát. Ma már ezért nem is vádolom hangosan az autósokat.
      Egyébként sok szép szerelmes pillanatom kötődik autókhoz. Intenzív “bár megérkeznénk már” zsongások, sötét utak, mély beszélgetések, nyáresték. Álmomban néha vezetek, és megy is, nem rémálom. De nem tudom beilleszteni az életembe a saját autót, nem szeretem, nem korrekt.

      Nem tudom, mekkora, de biztosan jelentős kölönbség van annak a fittségében, aki mindig gyalog/tömeggel/rollerrel/bringával jár, a mindig autózókhoz képest.

      • Pár éve 2 hétig Amerikában voltunk. MIndenhova kocsival vittek minket. Drámaian leépültek az izmaim.

      • Ez érdekes, engem elég sokáig (kb. áltisk hatodikig) autóval szállított apukám, mert környező falvban laktunk. Aztán lettem elég nagynak nyilvánítva a buszozás-trolizás-villamosozáshoz, én meg úgy éreztem, kinyílt a világ. Nem függök attól, hogy később jön, mert dolga van/dugó van/ideges/sietünk/még el kell menni a nemtomhova, pedig nekem valagnyi leckém van/stb. Persze ez azzal járt, hogy megnyertem a kisebb tesók hurcolását is egy kicsit később, de ezt az érzést, hogy nem függök, nem tudta elvenni. Pedig a busz is tud késni, sőt, volt olyan, nem is egyszer, hogy a menetrend szerinti busz meg sem állt a megállóban, ahol várakoztam, mert annyian voltak rajta, és mentesítőt persze nem küldtek. De az valahogy más, ott nem én vagyok a hibás, ha a tanár sokáig magyarázott, és már megint öt percet kellett rám várni az iskola előtt, ahol egyébként nincs is kialakított parkoló, és minden várakozót megbüntet a rendőr, aki persze pont kettőkor érzi szükségét, hogy arra járjon, és persze ez mind az én hibám, vagy legalábbis tutira én vagyok érte lebaszva.
        Azóta sem különösebben szeretem az ilyesmit, például nem fogadom el a munkatársak “hazadoblak” ajánlatát, mert busszal is hamar hazaérek, és hát még mindig van ez a “de én meg tudom oldani” érzés. De ez nagyon-nagyon más persze, most már, hiszen nekem nem a hegyre kell felcaplatnom meg bicikliznem. Kíváncsi vagyok, más élethelyzet felülírná-e ezt az érzetet.

    • Mi se autózunk, nekem a környezetkárosítás mellett az esztelen pazarlás, és potenciális életveszély okozás az ok amiért nem. Városban nem, következetesen nem, van tömegközlekedés. Több embert visz, takarékosabb, és minimális biztosíték van rá, hogy profik szállítanak. Nekem van jogsim,tehát akár most is beleülhetek egy több tonnás száguldó monstrumba, pedig nem tudok vezetni és ez elrémít.
      Hosszú utakon viszont menthetetlenül elkurvulok. Ha gyerekestül utazom, de még egyedül is, és messzebb mint 100 km, és van aki visz, nincs az az isten hogy vonatozzak vagy buszozzak. Itt a kényelem az úr, ha Baranyába közel 4 óra eljutni vonattal és busszal, autóval meg két és fel, és az autó az olcsóbb, akkor öko énem megy a lomtárba. Pont mint a mosogatnivaló láttán.

  11. Ó. 12 éve házasodtunk össze, még egyetemisták voltunk, évfolyamtársak. A család és a barátok mosolyogtak, bár némileg korainak tartották, de sokaknak, másoknak, tágabb körben, minimum felszaladt a szemöldöke. Voltak megjegyzések is, hogy hülyeséget csinálunk, hát mire jó ez. Jobb is lehetne. Mással, máskor, máshogyan. Meg ha majd gyerekünk lesz, jaj, de korai még. És nagyon csórók voltunk, az is igaz, sokat kell(ett) dolgozni. De aztán most lassan kezdenek irigyelni, az együttlétért, a közös, bizalmas világunkért, a gyerekeinkért, hogy vannak. Hogy milyen jópofák, mi meg még mindig viszonylag fiatalok vagyunk. Ez az én jutalmam, mert akkor mertem, szoktam mondani.
    Tudom, ez nem annyira öko-téma (bár igen: hordozás, autó- és tévémentes otthon itt is, stb), de mostanában sok régi haver feltűnik újra, aktuális.

  12. Remélem hogy tíz év múlva is elégedett leszek a most hozott döntéseimmel. Vannak, amiknek a gyümölcsét már most leszakajthattam. Kezd beigazolódni, hogy életem nagy döntése volt pályát változtatni. 4 éve nem vagyok alkalmazott, 4 éve nem dolgozom se teljes, se kötött munkaidőben, se irodában. Először röhögtek rajtam, mit hippiskedik ez itt, aztán szörnyülködtek, hogy minek szül ez így, aztán hogy sajnáltak, hogy szegény gyerek már dolgozik mellette az anyja.

    Már óvodás a gyerek, és elmondhatjuk hogy két teljes értékű szülővel rendelkezik, én nem lettem gyesbeteg, apa se bankautomata, és nem ismerem a munkába visszatérők elhelyezkedési nehézségeit. Most irigykedést hallok már, hogy de neked könnyű odaérni érte, de könnyű nektek mert mindketten otthon vagytok. És ez boldoggá és büszkévé tesz, remélem így lesz tíz év múlva is. Ha meg nem megy tovább, akkor legalább volt ilyen is.

    Úgy látom hogy a gyed extra és társai elterjedésével egyre többen választják ezt. Ehhez egyébként az új generációs apák is hozzájárulnak, van remény.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.