helyettük élünk

Még olyan kicsik, és mi gondoskodunk róluk.

Beemeljük az etetőszékbe, kibontjuk a mackósajtot, elsimítjuk a lepedőt, visszük a kismotorját, felemeljük a mászókára, kifésüljük szőke tincseit, lehámozzuk és felszeleteljük az almát, és kis dobozkába is rakjuk. Összeszedjük a kifordult szárú nadrágokat, homok pereg belőlük.

Nézd, ott egy daru! Vigyázz, jön a villamos.

Később kiszínezzük a házi feladatot, végigírjuk a sormintát, belekukkantunk a táskába, minden megvan-e.

És megtanuljuk az Árpád-házi királyokat meg a halogéngázokat (elszalasztott esélyünk volt ez hetedikben, de most végre). Álmatlanok vagyunk, mert holnap témazárót ír, versmond. Ő édesdeden alszik.

Mi vagyunk azok a szülők, akiknek erre telik időben, tudatosságban, jelenlétben. Rendkívül gondosak vagyunk. Bővebben… →

zseniális genetikus

Hát akkor, jaj, de szívom a fogamat, ugorjunk ugyanarra. Mostanában nem szoktam ugrani arra, amire mindenki, mert úgy érzem, manipulálva vagyok, gombokat nyomogatnak rajtam, nem én választom a témát. Ha írok róla, akkor én is csak gombokat nyomogatok, ami elég könnyű, intellektuálisan nem épp kihívás, illetve nem vezet sehova, nem lesz belőle jobb világ, csak hőzöngtünk egy kicsit. Idegesít, hogy mások is ezen témáznak, és akkor a kedves olvasó fejében ez az egész összegyűlik, mint a Happy, mert a többieknél is ez megy, és kiszorít mást. Az olvasó felhevül, szem elől téveszt, önigazol, akolmelegszik, ítél, annak meg mi értelme.

A felháborodásommal ráadásul további publicitást biztosítok a szarnak, és a szar pontosan ezért van így megírva.

Na de azért… ez gyönyörű darab. Engedtessék meg. Bővebben… →

tiszta elviség

Az elviség, elveinknek a sokféle, lüktető valóság fölé helyezése, megszállott hirdetése, mások elveivel vagy gyakorlatával való szembeállítása veszélyes és torzító hatású. Ráadásul nagyon gyakran önbecsapás.

Jézus például azt mondja:

…menj el, add el minden marhádat és osztogasd a szegényeknek és kincsed lészen a mennyben; és jöjj, kövess engem!

Annyira emlékszem a tiszta logikámra. Ezen fennakadtam. Ha a keresztény atyafi tisztán következetes volna, akkor mondjuk el kéne adnia házát és kocsiját. Nem adja el, sőt, fizetésemelésért akciózik. Megtértünk, Jézust követjük, minden vasárnap erről van szó. Akkor…? Ha ezt mondja, és mi hiszünk benne, akkor indulás MOST, mezítláb. Apám, a nagy keresztény, miért van még itthon, mit ül a huszonöt fokra fűtött szoba foteljében?

Csak a gyerekek képesek erre.

Jaj, hát nem úgy van az. Ez nagyon szép igevers, meg a tízparancsolat is nagyon szép, minden jogrend alapja, csak hát mégse tiszteljük a szüleinket és nem is szenteljük meg a szombatot, de a vasárnapot se, valamint többnyire paráználkodunk is.

Nem úgy van az. De mások fölött lobogtatni a Törvényt, az remek. Bővebben… →

elköteleződni

Emlékszem arra az érzésre, fiatal önmagamra. Hiába szuverén, hiába saját kereset, hiába okos, azt vártam, reméltem, hogy jön valaki. Jó lesz együtt, megemel, zsongunk, és főleg:mindezt az jelképezi, valamint foglalja keretbe, hogy deklarálja majd, hogy én vagyok az és igazán, és elköteleződik, mert ez így komoly, és mostantól mi együtt, prolongálva az örökkévalóságba.

Mit tudtam még akkor, hogy csak úgy, mondjuk egy Koppenhága–Budapest járaton is megélhető a jóféle, heteroszexuális tartalmú emberi közelség, úgy, hogy az a két ember gazdagodik tőle, és többé nem is látja egymást, sőt, telefonszámot sem cserél. Bővebben… →

én sem helyeslem, hogy a gyerekek sminkben járjanak iskolába

Egy hete elkezdtem egy bejegyzést, a jogszerű párja lett volna, jogszabályszerű címmel. Ebben arról elmélkedtem volna, hogy szokásunk nekünk dohogni a törvényalkotó, az intézmény ellen, hogy miért nem így, miért nem úgy vannak a dolgok, de abba nem gondolunk bele, hogy a világ ezernyi változatát nekik korrekt, jogelméleti és praktikus szempontból is értelmezhető, világos, betartható szabályokká kell fogalmazniuk.

Például, a kilencvenegyes buszon nem (sem) lehet biciklit szállítani. Egyáltalán, csak egyes járatokon lehet, ezeken piktogram jelzi. De gyerekbiciklit lehet, bizonyos kerékméretig, meg összecsukhatót, hón alá kaphatót, azok poggyásznak minősülnek. Ez utóbbit az összecsukható bringák megjelenésével szépen beleírták a szövegbe. Nagyszerű az előírás evolúciója: árnyalt, életszerű, eleven. Azonban  kissé nehézkesen betartható, mivel a buszvezető nem fog centivel aggályoskodni az egyes kerékátmérők fölött. Na, mindegy, annyi világos, hogy általában felnőttbiciklit nem lehet, BMX-et sem. Amikor a BKK és az önkormányzat (XII.) rájött, hogy a downhillezés és a fogaskerekűn szállítás elég problémás (2012-13-ban legalábbis az volt), az utasoknak bajuk van, a Parkerdő pedig tehetetlen az amúgy tájvédelmi körzetben több jogszabály által tiltott sport ellen, felmerült, hogy talán ezt a fajta bringát kellene tiltani. De ilyen előírás nincs, nem lehet, bicikliműfaj szerint, nincs éles határ (mi teszi DH-ssá a bringát? a teleszkóp? a típus? hogy, ki mondja ezt meg? és ki tartatja be?), ez az egész jogszabályosíthatatlan. Igazságtalan is, mert azt üzenjük vele: akinek valamiért ilyen fajta bringája van (kb. mint a pitbull a kutyák közt), az nem szállíthatja a fogason. Miért pont ő, nem tehet róla stb. Hiába van bajunk, hiába kellene ezt szabályozással orvosolni, sem a szabály megalkotása, sem az alkalmazás nem működik.

De ez a most felmerült téma még jobb ennek illusztrálására, hogy fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld (Goethe). A “szépségről” mint önkifejezésről, szépség és szexualizált megjelenés különbségéről és a másságról mint önértékről már írtam (sajnos, azoknak, akik ezt támadásnak érzékelték, nem ment át a lényeg, például merész ugrással önmegvalósítás lett az önrendelkezési jogból és önkifejezésből, nem baj), most egy másik aspektust veszek elő. Bővebben… →

változatok szépségre

Most akkor tényleg megpróbálom ilyen végtelenül binárisan feltenni a kérdést:

fontos a (női) szépség, vagy nem?

Avagy: Számít-e a kinézet az élet minőségében és egy igazságosabb világ elérésében?

Baj van-e azzal, ha valaki sokat izélgeti a kinézetét? Bővebben… →

vér, verejték és könnyek

Nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket.

Ezt mondta. Már zajlott a háború, 1940 nyarán. Nem volt egy akármilyen szónok.

Háborúba lelkesítette a nemzetét és Európát. Meg is nyerték, de milyen áron? Ő sorozatban mondta delejes beszédeit, miközben félénken érvelgettek a pacifisták. Nem hazudott, nem tagadta, hogy borzalmas lesz, ahogy tagadta más országokban a propagandagépezet. Ő azt mondta, borzalmas lesz, de dicső.

Szuggesztív egy csávó volt. Bővebben… →

gépernyőhöz tapadtak

melléknevek sorozat 16.

ez is neked

A gyerekeink ráragadtak a kütyüikre.

Ez borzasztó. Ál-életet élnek. Mafla állapotfrissítésekkel, csücsöri képek posztolásával, egymás véleményezésével, cseteléssel, közhelyes mémekkel, idióta játékokkal töltik a drága fiatalságukat, amikor pedig karikázhatnának a szép időben az udvaron, vagy játszhatnának macskabölcsőt is. A jó levegőn. És ott az a sok szép képzőművészeti album is a polcokon! A Jókai-összes és más, erényfejesztő és jellemformáló olvasmányok! Bővebben… →

én nem az vagyok

Ilyen alkat vagyok, mondogatjuk.

Én ilyen vagyok, ezt is mondjuk. (Én már nem változom. Én nem tudok …ni. Sosem sikerült, ha.)

Nem szeretek úszni, ezt is. Nem is szoktál. Bővebben… →

ugyanaz, nőbe’

Évek óta ki akarom mondani, és most kimondom. Mert nagyon zavar, hogy nem szisszennek ellene többen.

Mi, ugye, látjuk a felénk irányuló erőszakot, lélektelenséget, hallgatjuk a szemét szövegeket, megéljük, hogy kihasználnak. Amióta western woman létezik, megszületett az a fajta reakció is, hogy most majd jól visszakapják. Most mi jövünk! Bővebben… →

öt százalék

Olyasmikről beszélgetünk mi, hogy melyik a legjobb úszóedző. Karrier. Bio étcsoki, az Ella és a rózsaburgonya tápanyagtartalmának különbsége. Vatera. Paleo. Törik a körmünk. Költözzünk külföldre, vagy ne? Az városi legenda, hogy a köröm nő a halál után is? Felújították a játszóteret az önkormányzat mögött. Csevegünk, padlólapot rendelünk. Most akkor ki is volt a legjobb James Bond? Mennyi a pályaszállás Nassfeldben (van-e hó?)? Olaszt vagy spanyolt tanuljon a gyerek? Leárazás van a Zarában. Dán filmek. Kávémousse. Jövünk-megyünk, nézelődünk a világban. Megvan a bajunk, persze, de amellett is, nyalogatjuk az élet krémjét, a problémáinkkal is. Bővebben… →

hamis dilemma

Most nem azért, de folyton így érveltek.

Meg én is. Én azt mondom, szemléletes vagyok, láttatok, a tipikusat próbálom megragadni, de én is ennek a tövében osonok olyankor.

Hibásan érvelünk. És ezzel tele van az internet, minden második kommentben felfedezem. Bővebben… →

test és lélek

Figyeljetek, miért ennyire gyanús a test?

Nem is a test, a szépség, a kinézet.

Most írta egy ismerős:

ha egy nőnek van tudása, akkor nem számít, hogy a teste milyen

Rajta akarjuk kapni azokat, akik sokat foglalkoznak a testükkel, hogy tévedésben vannak, valahogy nem az “igazi” értékek jutnak érvényre az életükben. Hogy hiúak és csak meg akarnak felelni, reménytelenül hajszolnak egy eszményt, és ez nem helyes morálisan, vagy nem elég mély, vagy nem tudom.

Gyanús, mert a testtel kapcsolatos. Nem csak a szépségeszmény vesz minket körül, hanem az az elképzelés is, hogy a sport, a jó étrend, a figyelem és fegyelem, az csak valami téves, túlzó, felszínes ügy, az ilyen ember hiú és önös.

Én is le vagyok nézve egy kicsit. Bővebben… →

amit az életmódunk tett velünk

Én, a szabadságjogok elkötelezett híve, a jólét — vagy talán inkább a minőség — szerelmese, és a technológiával is becsületes, ám mértéktartó viszonyt ápoló blogger, akinek emellett vannak ökomegfontolásai, aki nem kényelembe született, aki magának találta ki és rakta össze azt, ami végre ő, gyerekneveléstől íróságon át a narancsbőr leküzdéséig, és aki csak városban tud élni, az alábbiakban rámutatok arra, mit tett velünk az, ahogyan élünk. Tudom, hogy ez a kezdet modoros, és nem is sütöm el többet, eskü.

a szembenézés megúszása

Ahogy élünk, ritkák a létkérdések: közepesen szar vagy üres élethelyzetekben bármelyikünk évtizedekig ellébecolhat, sőt, a társadalmunk működése direkt ezekre a beszorítottságokra és kibírandókra alapoz. Bővebben… →

papucsférj

Azzal vádolnak minket, hogy elpapucsosítjuk a férjeinket. Hogy nekünk az ideális férfi a papucsférj, aki behódol, bólogat, mindent ránk hagy. Túlértékeljük magunkat, imádunk diktálni, a rémült férjeink meg feladták a szuverenitásukat, és jutalomfalatokért cserébe némán szolgálnak.

Na, nem, én ilyen nem leszek, mondják. El is megyek MGTOW-nak.

Ez nőgyűlölő magyarázat. Azoké, akik nem szerettek eleven testet-lelket, nem szeretik a saját gyereküket, akiket csak a kényelmük érdekel, és nem értik, miféle erők és munkák és érzések összhangzattana a család. Bővebben… →

most akkor én mit tolok

Nem olyan vidám ám a blogger élete, mint azt hinni szokás, vagy éppen mint amilyennek én magam érzem derűsebb óráimban. Most nem a kötözködésre, rosszindulatú nézelődésre gondolok — amúgy ez nem annyira bonyolult, megtanultam mindenféle érdeklődést, idetapadást egyszerűen elismerésnek felfogni. Kérem szépen, vannak érdekes meg nem érdekes emberek, a nem érdekesek másokat basztatni járnak az internetre, egyébként meg menjen ki-ki pszichológushoz, ne itt töltse ki a nem tudom, mijeit.

Például, komoly válság 2013-as szövegeimet olvasnom. Az volt a hőskor, amikor minden kommentelő odavolt tőlük, és én is. Például ettől. Figyeljétek meg a kommentek ujjongását (hogy is ne hittem volna el?), és hogy mennyire lereccsentem a tumblis bírálattól. Azért raktam ki a posztot, mert gondoltam, ez jól sikerült. Nos, ez nem jó szöveg, sajnos. Hogy nem láttam akkor?

Meghaladjuk magunkat. A blogger kinövi a régi szövegeit, az olvasó meg az egész blogot, úgy, ahogy van.

Mennyivel jobb ez. (Mit fogok erről gondolni egy év múlva?)

Amikor benne vagyok egy témában, korszakban, szövegben, hangulatban, nem látok ki belőle. Tudatos vagyok, de csak azon keretek között. Később kívülről ránézek az egészre, és néha feszengek. Hogy jutott eszembe úgy poénkodni, miket állítottam itt magamról, de szar ez a jelző, nem értették-e amazt esetleg úgy…

Nem azért írok, hogy bántsak másokat. (Vagyis, nehezen elkerülhető a szándék, hogy megmutassam, hogy jól vagyok, és akik meg rosszat akartak nekem, esetleg dugják fel az egyik négy és fél kilós súlyzómat.)

A blog, illetve a személyes blog egóközpontú valami. Ott a figyelmem magamon mindig. Arra akarok kilyukadni, hogy nem tudhatom, csak néha jelzi vissza egy-egy olvasóm, hogy hogyan hat rá az, amit írok. Fáradhatatlanul keresem az életemben, ami érdekel, ami jó nekem, ami szép, ami ízlik. Erről írok, mindarról, ami nekem a minőséget jelenti, de nem azért, hogy előírjak, divatot teremtsek.

Újabban, ugye, mámoros vagyok attól, hogy a testemnek van még jövője, hogy mennyire nem reménytelen erősödni, feszesedni, és milyen más közérzet ez a könnyűség, állóképesség-javulás. Bővebben… →

je ne suis pas charlie

Nem vagyok Charlie.

Azon egyszerű okból, hogy három napja még nem tudtam, ki Charlie. Illetéktelennek érzem Charlie-nak lenni, hangosan gyászolni.

Ezért inkább hallgatok, olvasok, elgondolkodom. Bővebben… →

a moccanás odalent

Komment jött az évek meg csak telnek című, kiemelkedő olvasottságú posztra.

A nők általában nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a szépségük múlandó. A legtöbb csaj 20 évesen azt hiszi, a férfiak mindig úgy fognak rajongani érte, ahogyan akkor – aztán 30 fölött jön a hatalmas csalódás, hogy hirtelen a kutyának sem kellenek. Illetve igen, de már nem a sármos milliomos playboy-oknak, hanem

Bővebben… →

az évek meg csak telnek

Élet csak egy van, a fiatalság elröppen, semmi sem tart örökké. Köbö ez az egy biztos. Hiába tiltakozol. Ezzel nyomasztanak mindenhonnan: hogy a fiataloké a világ, hogy a férfiaknak a fiatal nők tetszenek, hogy lóg a melled, ragyás vagy, hogy ezek visszafordíthatatlan változások, hiába erőlködsz botoxszal és implantátummal. Hogy nem kellesz már negyven évesen sehol és senkinek.

IMG_0212_resize

Régóta figyelem, hogy milyen hévvel pörölnek ezzel az egyszerű ténnyel sokan, meg ijesztgetik vele a másikat.

Bővebben… →

körültekintő

melléknevek sorozat 7.

Ma csak rövidet írok, mert fáj a bicepszem, nem annyira szoktam még meg az új kontaktlencsém, és fáraszt a gépernyő, meg aztán látom én, hogy a beigli, anyósa megérkezése meg az izzósor kigabalyítása köt le mindenkit úgyis, csak fél szemmel olvas blogot. Én is még fenyőért rohanok, és kávét is kell vennem, hogy aztán kedden már lazulás jöhessen: Bővebben… →