zseniális genetikus

Hát akkor, jaj, de szívom a fogamat, ugorjunk ugyanarra. Mostanában nem szoktam ugrani arra, amire mindenki, mert úgy érzem, manipulálva vagyok, gombokat nyomogatnak rajtam, nem én választom a témát. Ha írok róla, akkor én is csak gombokat nyomogatok, ami elég könnyű, intellektuálisan nem épp kihívás, illetve nem vezet sehova, nem lesz belőle jobb világ, csak hőzöngtünk egy kicsit. Idegesít, hogy mások is ezen témáznak, és akkor a kedves olvasó fejében ez az egész összegyűlik, mint a Happy, mert a többieknél is ez megy, és kiszorít mást. Az olvasó felhevül, szem elől téveszt, önigazol, akolmelegszik, ítél, annak meg mi értelme.

A felháborodásommal ráadásul további publicitást biztosítok a szarnak, és a szar pontosan ezért van így megírva.

Na de azért… ez gyönyörű darab. Engedtessék meg.

http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/titokban-szuletett-kislanya-a-rakbeteg-czeizelnek-2344797

Érdekes kérdések merülnek fel bennem.

Akarok én is ezen csámcsogni, mint ha nekem bizony példás életem volna? Nem a legkönnyebb ellenállás iránya ez, biztos egyetértőkkel?

Én ugyanis, aki nem tudná, egy hatvanéves férfitól estem teherbe 2007-ben, majd 2009-ben, immár tervezetten, a család tiltakozása ellenére másodszor, aztán 2012 májusában harmadszor is. Igaz, ő nem élt kettős életet, tudott dönteni, és vállalta ennek minden következményét. Írhatnám, hogy a maga szakmájában nem volt kisebb arc, mint a doktor úr, de szerintem ez teljesen irreleváns: a komoly tudományos karrier, a befutottság és az anyagi helyzet nem jogosít fel semmire, csak további betonerős privilégiumokat és talán jobb életminőséget, kedvezőbb életkilátásokat biztosít a férfinek (de mindketten betegek lettek). Rám, ránk is így néztek vajon?

Ismerem és nem becsülöm le Czeizel Endre érdemeit, a magzatvédő vitaminok elterjesztését, a családról alkotott újszerű, érdekes elképzeléseit és genetikai kutatásait, az asszisztált reprodukciós eljárások és a genetikai vizsgálatok előmozdításában és népszerűsítésében betöltött szerepét, televíziós jelenlétét, valamint néhol zavarbaejtő módszertanú zsenikutatásait és ismeretterjesztő könyveit. Eszembe jut, hogy a harmadik gyerek esetén, két azonos nemű után a nemileg szelektált abortusz jogi lehetőségéért emelt szót, és eszembe jut a pontos érvelése is, továbbá emlékszem az örökbefogadási ügyére és annak büntetőjogi következményeire. Az életpálya fölött szelíden lebegnek a bankjegyek, és valahol hökkenetes, ugyanakkor meg kínosan logikus lezárása ennek a pályának, hogy a legalja bulvársajtó egyik kedvence lett a magánélete.

Nem élcelődnék nagyon rajta, mert az is könnyű sport volna, én meg újabban csak nehéz súlyokkal, ugye, de hogy Arisztotelész, Pasteur és Neumann János nem sárga irigységgel lesi őt a mennyekből, ebben egészen biztos vagyok.

Vajon a cikkbeli megfogalmazás azt akarja-e jelenteni, hogy aki sokat foglalkozott zsenikkel, genetikával, az, mintegy metonimikusan, maga is zseni? Ez így átragad?

…és ezért természetes, hogy ő szörnyeteg, és/vagy több mindent szabad neki?

A Czeizel Endre által kutatott genetikájú “zsenik” között amúgy egyetlen nő sem szerepel.

Genetikus az, akitől gyereket akarnak a nők, és ők ezért (a házi fagyasztójukban, miután egy szombati napon megnézték zsebmikroszkópjukon) lefagyasztatják a spermájukat? Nincs itt valami tévedés? Genetikus spermája nem jó genetikájú spermát jelent.

Miért van kiemelve, hogy Dóri még nem ismert más férfit? Cseppenjen a nyál? Vagy eufemisztikusan itt az impotenciáról van szó?

Melyik szereplőnek van más választása, mint hogy elfogadja a helyzetet, és betöltse a férfi által rá osztott szerepet és időbeosztást?

Milyen lehet így élni, nő 1-ként nő 2-ként, Férfiként?

A Férfihang most örül ennek? Kit bírál, ha…?

Itthoni társaságban vajon ciki a fiatal partner, külföldön meg a sokéves feleség?

Mit gondolunk a legbefolyásosabb férfiak körében uralkodó normának számító, félig publikus többnejűségről? Szabad döntés? Magánügy? Működik? Mit mondunk, ha a két nő, akik “tudnak egymásról”, azt állítja, hogy ez van, vagy akár bólogat is, hogy neki ez így jó, mert annnnnnyira szeretik az Endrét…?

Van-e Endre keresztnevű, jó fej férfi, vagy mindegyik majom?

Milyen ezeknek a gyerekeknek — akár a fagyasztott spermából származóknak, az apa halála után születőknek a sorsuk? Milyen a nők élete utána? Az utolsó napok, a temetés…?

Mi a jó abban a sajtónak, illetve a történet szereplőinek, hogy ez a történet így az orrunk alá van tolva?

Miért ilyen öntudatos, ideologikus (és nem mondjuk Hujber-féle szégyenkezve magyarázkodó) Czeizel? Igazán az? Játssza? Mit üzen ez az egész így Egyszeri Sanyinak?

Mi kell ahhoz, hogy egy férfinak lehessen több, hosszú távú, az ő irányában monogám, működő pár- és szexuális kapcsolata?

Tudunk erről uszulásmentesen kommentelni, megugorjuk-e?

Bocsánat az iszonytató mennyiségű hibáért, figyelemmegosztós helyen írtam, most javítottam.

137 thoughts on “zseniális genetikus

  1. nekem egyetlen nem tetsző dolog van ebben, az, hogy iszonyú könnyeden van beadva (úgy értem, mintha Czeizelnek ez ilyen semmiség lenne), hogy a régi feleség szerint is okés ez és az új társ szerint is okés ez a fennálló helyzet – ami Cz-nek kényelmes. szerintem azért a 2 nőnek vannak fenntartásai (bár nem interjúztattam őket), és rohadtul nem cserélnék egyikkel sem, persze, nem is kell.
    a többi, hogy ki hány éves, vagy Cz zseni-e (nem, inkább egy jó szakember, akinek a pénzzel való barátságára én is gondoltam, úgy, ahogy te meglibbentetted), az nem érdekel.
    abban látok még problémát, hogy lehet, hogy lesz, aki követendő példának látja (ha megöregedett melletted a feleséged, aki ápolt és támogatott 30 /x/ évig, ne hagyd el, csak beszéld meg vele, hogy lesz egy új társad is), és az nem biztos, hogy szerencsés.
    viszont azt nem tudhatjuk, hogy milyen alkuk, megállapodások vannak a felek között, így én nem ítélkeznék. nyilván véleményem az van.

      • hát, ha magáról állítja, akkor pláne nem az 🙂
        és ha az lenne (vagy az is), akkor sem szabad neki semmi olyasmi, ami másoknak fájdalmat okoz, korlátoz, stb., ami a nem zseniknek sem.

          • látok némi különbséget aközött, hogy valaki tudja magáról (esetleg utal rá valahogy) vagy ex katedra kijelenti, hogy ő zseni.
            a zseniség nyilván nem ezen múlik, de számomra nem teszi szimpatikussá. mondjuk sztem az hogy zseni-e valaki, nem biztos, hogy egy objektív kategória.

      • Ez a zseni dolog, amiről beszél, létező jelenség, de ő csak mentségnek használja. Szerintem ő nem ez a kategória. (Én nem tartom amúgy sem mentségnek, hogy valaki Picasso vagy Dali és akkor már bármit megtehet egy másik emberrel.)

        • pont ők azok ketten, akirkől mostanában tudtam meg, hogy bántalmazók voltak a kapcsolata(i)kban. nagy csalódás volt.
          de sajnos hosszú a sor, akik hiába tehetségesek, talán lángelmék is, hát, leszarom, sajnos.

          • Én szeretem az életrajzokat, de még nem nagyon találkoztam olyannal, akinél úgy általában rendben lettek volna a dolgok. Kevés van. Elvileg nem lenne szabad összevonni a művészi teljesítménnyel, akarva-akaratlanul rányomja a bélyegét.

            • igen, tudom. nekem egy időben ment az, hogy csak a szöveget néztem, csak a színházat/fimet, csak a teljesítményt, csak a bármilyen alkotást, és nem érdekelt, hogy milyen ember. most már nem tudom ezt megtenni. imádom a Woody Allen filmeket, de na….

            • Ez moralizálás és hazug idealizálás. Mit várunk? Mindenkitől polgári erkölcsöket, hogy biztonságban érezhessük magunkat? Miért vannak ennyire megsértődve a nők, ha kiderül, hogy más, idősebb nőket szintén megcsaltak?

              Én tényleg képes voltam azt mondani: addig legyünk együtt, amíg rohansz hozzám. A többi műsor, kiszámítható és hazug koreográfia, nem vagyok rá kíváncsi. Ha — akármiért — már nem, szólj. Illetve nem is kell, mert azt érezni fogom, és akkor én sem akarom már, szabad vagy, nem tulajdon, nem lesznek szemrehányások, vádak, visszamanipuláció, elintézem egyedül, ami ebből fáj. Nekem nem kell olyan férfi, akinek nem én vagyok az istennő, aki nincs oda, akinek beúszik más nő, vagy mondjuk fontosabb lesz az új munkája, én az ilyet nem tudom szeretni se, vagyis olyan ragaszkodóan nem, szóval inkább nem maradok vele. Legyen értéke már annak, hogy én teljes szívemmel helyeslek valakit, vágyom és igent mondok mindenére, ő lehet a partnerem. Ne ez legyen a kiindulópont, hogy én mindent elviselek, harcolok érte, te ott állsz az út végén, hát a lófaszt.

          • Nekem bajom van ezzel, amikor korábban elismert tehetségű emberról kiderül, hogy izé a magánéletében, és akkor hirtelen felháborodnak és megtagadják. Voltak illúzióink? Nem menti a viselkedésüket a zsenijük, és nem olvadunk el a tőlük, de attól még tudják, amit tudnak. A mítoszt, idelaizálást érdemes lehántani, nem morális eszmény attól a fickó, hogy jó a területén.

            • igen, nekem voltak illúzióim. bár nem vagyok egy rajongó típus, de nekem rosszul esik, amikor számomra “zseniális” emberekről kiderül, hogy kimondtak olyat, hogy “Dora számomra mindig is egy síró nő volt… és ez fontos, mert a nők valóságos szenvedő-gépek”.
              attól még nem tartom kevésbé tehetségesnek Picassot, és a Dali albumaimat sem dobom ki a kukába, de én csalódtam bennük (és másban is). nem várom el a polgári erkölcsöket, ahogy te fogalmazol, tudom, hogy az általam ismert és kedvelt (persze, minek kedvelem?) művészek, gondolkodók közül 98 % nem volt sem monogám, sem piedesztálra emelhető erkölcsi nagyság (egyébként is ki mondja azt meg, hogy mi a mérce?), ettől függetlenül a bántalmazás, a gyerekmolesztálás, nők megerőszakolása nekem túl sok, elítélem (és emiatt magát az embert is).
              valószínűleg nekem irreális az elvárásom (hogy nem ütünk meg másokat, nem erőszakolunk meg gyerekeket, stb.), és nem tudok ettől elvonatkoztatni. mondjuk az, hogy valaki drogos, alkoholista, megcsalós, délután ébredő “link”, esetleg tolvaj, az nem zavar, szóval ez inkább rólam, befogadóról szól, hogy én (mástól nem várok el semmi ilyesmit) kissé elhatárolódom. persze, megnézem a Polanski-filmeket és, ha tehetem, megnézem Picasso képeit – tehát magát a műalkotást értékelem.
              azzal maximálisan egyetértek, hogy “Profibb művészetértő az, aki nem keresi az eszményített alkotót a műben, hanem nettó képes élvezni a produktumot.”. régen tudtam ezt hozni, mára ennek megkopott kissé a fénye 🙂

      • Ó, hát apám nem zseni, semmilyen fronton, de mégis ezt csinálta/csinálja.
        Nem zseniség kérdése ez.
        Tele van a családom feleségüket nyakra-főre megcsaló férfiakkal, nem zsenik, csak könyvelők meg hasonlók.
        Kell egy feleség, akihez haza lehet menni.
        Ha a feleség nem lenne, nem lehetne ilyen könnyen kalandozni, ha nincs háttér, akkor a flört, csajozás is nehezebb, mert több a feladat egyedül, az energia meg kevesebb másra.

        • És aki meg összeszorított foggal hűséges, az milyen barom boldogtalan és hazug tud lenni. Úgy éli meg, lemaradt valamiről.
          Azért kéne együtt lenni, mert jó együtt lenni, nem azért, mert összeházasodtunk.
          Olyan nagyon nem vagyok megdöbbenve, hogy csalnak emberek. Szarul élnek, szar a kapcsola, kell valaki, akinek a szemében ők jók, és kell a lelkes igen a szexben is.
          Ha nő csinálja, boszorkányüldözés kezdődik, de férfinál is értelmetlenül moralizálnak a lényegről való beszéd helyett. Meg a sok hazugság, ehhh.

    • En is az utolso mondataid bennem is megfogalmazodtak. Pent ezert el sem olvastam az errol megjelent cikkeket, mert ezek alapjan nem akarom megitelni masnak a maganeletet. Az az erv, miszerint egy ilyen kvalitasu embernek mint o megbocsajthato az ilyen elet, szerintem is hibas, de az o dolga. Ez nem hivatkozasi alap semmire.
      Nagy es egyben bantalmazo, agressziv muveszeket szokas felmenti az o nagy muveszi kvalitasuk miatt.

  2. “Mit mondunk, ha a két nő, akik “tudnak egymásról”, azt állítja, hogy ez van, vagy akár bólogat is, hogy neki ez így jó, mert annnnnnyira szeretik az Endrét”
    Bármit be lehet mesélni a külvilágnak, és bárminek az ellenkezőjét is.
    Ha egy borzalmas, leszívó kapcsolatban vagy, és szenvedsz, de mindenkinek azt mondod, “boldog vagyok”, mosolyogsz hozzá, valamint látványosan ráállsz a hagyományoséletpálya-sínekre (összeköltözés-házasság-gyerek), akkor senkinek nem lesz kétsége, hát mi más is lehetnél, mint boldog. Sokszor volt már erről szó a blogon, ez a kertvárosi normálisék titkos élete. Ami ezek után meglepő, hogy úgy tűnik, ugyanez vonatkozik a meghökkentően nem-normatív életmodellre is: “jó így”, mosoly, és már el is van híve. Talán azért van elhíve, mert egyrészt akkor én, aki elhiszem, roppant liberálisnak tekinthetem magam, és tök elégedett leszek magammal, illetve utána tudom mesélni az ismerőseimnek, hogy hát XY-ék poligámiában élnek / hüllővel hálnak / akármi, és amikor a beszélgetőtárs zsigerből kiakad (mert a kollektív tudat szerint egy ilyen történetet azért mesélünk, hogy mozgásba hozzuk a másik kiakadóreflexét), akkor jön a csavar, mert mi meg jól megdöbbenünk: de hiszen ez tök oké! hát ők döntenek a saját életük felől! de most nem? miért vagy ilyen vaskalapos? Beszélgetőtársunk megszégyenül, mi pedig feltöltődtünk aznapra, és esetleg nem fogjuk otthon hallgatással büntetni a párunkat, hogy aztán egy odamorrantott bunkó beszólással halálra sértsük, és így intézzük el aznapi energiabevitelünket. XY-ról pedig már el is feledkeztünk, dehogy jut eszünkbe belegondolni, vajon tényleg jó-e neki. Ő dolga.

    • Épp ez jutott eszembe. Hogy vajon a két női szereplő tényleg jól érzi-e magát így. Kérdezte-e őket bárki őszintén, odafigyelve?

      Érdekelt-e bárkit az ő – és a kapcsolódó kiskorú gyermekek – érdeke? Hogy nekik jó-e, ha ismert nevű apa könyvben tárja a nyilvánosság elé az ő sorsukat is? Mert itt nem a szemfüles bulvárújságíró szembesít valakit egy lesifotóval, hanem memoár született.

      • Természetesen nem ők mesélik el a történetet, de azt gondoljuk, ezt ők mondták, szabadon, nem ám elvárásra. A megfogalmazás egyébként: “tudnak egymásról”, azt még a nagy Endre sem állítja, hogy jó nekik. Csak hogy elvannak, nem közeleg a forradalom.

        A nagy ember idősebb, sok éven át kitartó, vállalt asszonya, meg az ifjú múzsa, eléggé toposz-sztori. Félfigyelemmel mondok húszat.

    • Nagy valószínűséggel a két nő belekényszerült ebbe. Persze lehetne máshogy is, de nem hiszem, hogy ez a kapcsolat a nők részéről is nyitott lenne.

  3. Engem az bosszant, hogy véleményem szerint itt mindennek az az alapja, hogy Cz nincs híján pénznek és presztízsnek. A privilégiumok, ahogy Éva írta. Na, azok bebetonozzák a patriarchátust. Persze, hogy mindenki mosolyog rá. Ez a Rend! Ha velem hétvégente a Nagy Czeizel hál, az mennyire más már, mint a sarki zöldséges. Akkor nem számít annyira, hogy nincs ott apaként a mindennapokban. Mert hát a Nagy Ember, ugye. Ha én a Czeizelné vagyok, akkor meg bazdmeg, A CZEIZELNÉ VAGYOK! Önértéke egyik nőnek sincs a reprezentációkban.

    • Azért itt nagyon sok függ attól a konkrét zöldségestől is. Van az a zöldséges, hogy úgy mondjam. 🙂 Meg hát hogy milyen a tojása, répája stb.

      De van, akinek inkább a hírnév, presztízs, nagyemberség a szexepil, ami megmagyarázza az önzést, játszmákat, bántalmazást, elvonulást, többletjog-igényeket, bármit. Tényleg megtévesztő tud lenni, karizmatikus. És akkor a nőnek önmaga sem számít (meg még a gyerek sorsa se annyira). Az olyan nőnek mármint, aki erre az önfeladásra, ön-nemszeretésre képes, hajlamos (én is ilyen voltam ám).

      Áldozathozatal. Jeszenyin. Bertrand Cantat.

      https://csakazolvassa.hu/2012/10/20/viharos-szerelem/

      • Érdekes ez, van az a bizonyos “né” jelenség. Tanárné, professzorné, doktorné, Dr. Kovács Jánosné. Sokszor nincs egyéni teljesítmény, egy idő után átitat mindent a szerep. Ismertem néhányat, olyant, akiből iszonyatos arrogancia áradt a pórnép felé. Ez egy rang. Nem firtatja senki, mi van mögötte. És még most, 2015-ben is valami.

        • Volt az egyetemen egy szabadon választott kurzus, szőlő- és borkultúra a Kárpát-medencében, vagy valami ilyesmi, és ott hangzott el, hogy xyz borász a felesége iránti tiszteletből elnevezte a bort kb. Kovács Jánosné borának. (nem emlékszem már, és most lusta vagyok utánanézni.)

          Amikor meg mertem kérdezni, hogy oké, de hol van itt a nő? Az előadó elismételte, hogy hátha nem hallottam: Kovács Jánosné. De mondom, bocs, én ebből csak a férfit hallom. Ötvenen néztek rám értetlenül, hogy én nem tudom, hogy mi a “-né”???

          Mint minden frappáns, nekem is csak később jutott eszembe a Hofi poén… “Budapesti partizánok felrobbantották Gömbös Gyula fasiszta
          miniszterelnök szobrát….”

  4. Ugy gondolom,hogy a szereplők magánügye,főként,hogy nagyon magas képzettségű emberekről van szó. Itt nem látok áldozatot. A nők dönthettek,hogy maradnak az adott kapcsolatban,vagy nem,vagy tolerálhatják is egymást ha képesek erre, ha egyáltalán értékelik egymást.Nem irigylésre méltó helyzet de nem is istenőrizz,az én szememben. Dórinak örülök,de nem a feleség róvására.Az ő döntésük.

  5. Engem az érdekelne, hogy (a Pinám kivan modorában), hogy hogy írná ezt meg a Blikk, ha egy hasonló korú, presztízsű, hírű nő élné ugyanezt az életet. Mondjuk, Heller Ágnes él kétlaki életet. (Bocsánat, de remélem, HÁ-nak van humora:-) És nemrég a fiatal élettársával közösen örökbe is fogadtak egy gyereket.

    • “És nemrég a fiatal élettársával közösen örökbe is fogadtak egy gyereket.”
      Akit ez az ártatlan Dani (akit nem érintett még más nő HÁ előtt) nevel egyedül, mert a Géniuszasszony azért nem hagyta el a mellette mindvégig hűségesen kitartó férjét.

    • Mary Zsuzsiról és fiatal szeretőjéről voltak cikkek annak idején. Mondjuk ott a srác tényleg eléggé kihasználta MZS-t, ha igaz, és nem nagyon olvastam MZS-t lehúzó cikkeket, ellenben a fiúról lehozták a keresztvizet is párszor. De tény, hogy nem volt ilyen megértő a sajtó.

  6. Ez az írás eszembe juttatta, hogy pár éve találkoztam egy Dóri-típusú nővel, aki egy híres, sikeres, idősebb ember vasárnapi, titkos barátnője volt, gyerekkel, míg a hétköznapjait meg a nyilvánosságot a férfiú a feleségével élte.
    Én teljesen ledöbbentem, hogy ez a “Dóri” (diplomákkal kistafírozott, a maga területén roppant sikeres nő) mennyire boldogan lelkendezik a férfiről, aki milyen jó apa, tartásdíjat is fizet, és ha ott van, akkor foglalkozik a gyerekkel. Persze Dóri főállású nej szeretett volna lenni, de a nagy férfi nem hagyhatta ott a családját a hírnév meg az anyagiak miatt, meg még vallásos is volt. De ő reménykedett, hogy majd, idővel.
    Szívfacsaró volt az egész. Attól, hogy valaki elégedett a sorsával, még működhetnek a mélyben az öncsalás masszív mechanizmusai. (ezt előbb öncsalád-nak írtam véletlenül)

    Azt nagyon sajnálom, hogy akkor én teljesen megbotránkoztam, nem is azért, hogy lefeküdt egy nős férfival, de hogy miért nem hagyja már ott?! Hát nem lát a szemétől?! Ma már árnyaltabb lennék.

    • Fejlődünk mindannyian. A magunk ügyeiben, a visszatekintésünkben, a mások fölötti ítéletalkotásunkban is. Ő meg azt hihette, te ezt nem értheted, fogalmad sincs, hogy az a férfi mennyire… Te csak arról tudsz beszélni, hogy te nem csinálnád ezt. Biztos irigyled. Minden barátnő nagyon erős ebben, hogy ő aztán ilyenbe nem menne bele, meg nem is szexi az a férfi (volt olyan ismerős, aki ezügyven a már beteg János füle hallatára tett igen éles megjegyzést /pedig János szexi is volt/), ezzel is önigazol, és van, hogy _tényleg_ nem értik, mi az összekattanás, a szerelem, a sodrás, az egyedi történet, és van, hogy a barátnők, a maguk másképp szar kapcsolatában jól megpengeszájúsodtak. Meg ha már az igen gyakori szeretőségből gyerek is születik, akkor azért helyzet van, függés is.

  7. Érdekes, hogy ez az ügy nem háborított fel.
    Én se tudom, hogy miért.
    Nem a “zseniség” miatt, nem is Cz. E. tudása miatt, nem tudom.
    Nem alpári az egész, talán ezért.
    Persze ettől még szenvedhetnek benne a felek, nem lennék se Erzsike, se Dóri, de Erzsike főleg nem.
    Czeizel doktornak persze, hogy kényelmes volt.
    Dóri szerelmes volt, miért ne?
    A feleség keményebb dió, hogy miért tolerálta, szerintem az ő története a legérdekesebb.

      • Na, ez a jó kérdés!
        Valószínűleg nem sok, ezért maradhatott fenn tizenakárhány évig ez a furcsa rend.
        Ha a feleség elválik, Czeizel E. elvette volna-e Dórit?
        Tartott volna eddig?
        Vagy ez a Dóri-kapcsolat csak így tarthatott ilyen sokáig, hogy Dóri mégis csak mellékszál volt, hétvégi öröm, fűszer a hétköznapokban?

    • Lehet, hogy csak én vagyok túlságosan rosszmájú, de azért ott az örökség is ám. (Igaz, hogy amikor Dóri első gyereke megszületett, és még nem változtatták meg a törvényt, addig lehetett 2-3 év kihagyás ebben a reményben, de előtte, illetve azóta van.) És egy 50-60 éves (ne kössetek bele a szóba, de bizonyos, nagyon is releváns értelmekben átlagos) nőnek nem nagyon van opció a másik oldalon, azaz válás esetén.

  8. Ha már egy gyerek megszületett illetéktelennek tartom a születési elözményeit firtatni. A gyereken nem sokat segit az apja zsenisege vagy nemzsenisége.Inkább az a szomorú,hogyha nincs remény hogy sokáig éljen. Egy rokonomnak megadatott,hogy 38 éves koráig éljen az apja aki hatvanéves volt az ő születésekor, és az állandóságot jelentette neki.

  9. Ez egy ótvaros gyáva pöcs, ettől persze még lehet jó szakember. A vízvezetékszerelőnk is félrekúrt, most mesélte el, csak neki nem futja egy másik családra. Ő is nagyon jó szakember.

  10. Jókat írtok, sokat töprengtem. Oly sok minden műveltem az életemben, amitől mások megbotránkoztak/elcsodálkoztak/lenéztek/egyebek. Tartsatok naivnak és lökjetek a mókusok elé, de én képes vagyok elhinni, hogy ez jó nekik.(Velem többször is volt, hogy éppen csak “kétestényi” párkapcsolatra vágytam hetente, olyanis, hogy nem érdekelt, hogy van-e más rajtam kívül,stb.) Annyifélék vagyunk, annyi történettel, érzésköteggel, a sebeinkről, nyomorúságainkról nem is beszélve…lehet, hogy elég annyi, amennyi jön, lehet, hogy nem kell a teljesség mindig, lehet, hogy lehet így is. Szerintem.

    • Nagyon oké, egyetértek, nekem ott sántít a történet, hogy a férfi durván hatalmi helyzetben van, ha nő volna, mindjárt nem lenne ilyen megértő vele a blikkolvasó (meg nem is így lenne megírva) (meg nem lehetne gyereke, csak örökbefogadott). Mindjárt nem lehetne vele igazolni semmit.

      Az igaz, hogy gyakori és béna reflex, ha valakinek lesz egy szerelme, hogy kérdezgetik, elvárják: és mikor költöztök már össze, házasság… nem lehet csak úgy. Van, amikor mindenkinek tényleg jó úgy, és pont a gyakoribb találkozás/együttélés rontaná el az egészet. Léteznek független nők.

      • Hatalmi helyzet? Akkor lenne az ha kényszeritené a partnert,érzelmileg zsarolna ,hazudna,becsapna.
        Ha a nőnek nem ez az egyetlen lehetősége csak tudja ő miért belemegy a kapcsolatba akkor jó esetben fel is vállalja felelősségét.
        Az hogy a férfi “tehetős”, vonzza a partnereit a maga értékeivel egy objektiv körülmény.
        Ha szarkasztikus akarok lenni
        Habár fölűl a gálya,
        S alúl a víznek árja,
        Azért a víz van alúl!
        (Hofi szerint)
        Női szemszögből nézve azt mondom,még ha nem is vagy látványosan nyertes egy kapcsolatban ,azért jelentősen sokat kaphatsz tőle,és nem kell ahhoz örökké tartson ,csak amig jó.

        • De eső, mióta olvasol itt…?
          Mindenki, aki befolyásosabb, híresebb, férfi, hatalmi helyzetben van.
          Nem csak a szomorú szemű analfabéta albán tizennégy éves lányok áldozatok, az elnyomásnak számtalan kevésbé nyilvánvaló formája van.

          • Miért legyün áldozatok ? Nem tudunk kilépni az elnyomó kapcsolatból? Magam is éreztem az elnyomottság érzését de levetkőztem és továbbléptem,nem esett csorba rajtam.
            A fiatal nőnek hiába magyaráznák,hogy ne menjen “veszélyes” zónába, mert maga megy közel a tűzhöz,nem? Ki tudja,ha nem megy bele ezekbe a lehetőségekbe, lehet nem is fejlődik annyit.
            Elnyomó egy befolyás nélküli férfi is tud lenni,sőt még rosszabb mert frusztrált is a korlátai miatt.

            • Te figyelj, az áldozati lét, az agyunk működésmódja nem egyéni döntés kérdése.
              Ajánlom a csakazolvassa blogot.
              Mint ahogy a figyás sem megy úgy, hogy ráparancsolsz magadra.
              Függőségből, függésből csak úgy van kiút, hogy megerősödsz és szuverén leszel. Ez nagyon-nagyon ritka.
              És még akkor is megszívod. Bosszút áll az elhagyott férjed, éhen halsz a gyerekkel…

              • “Függőségből, függésből csak úgy van kiút, hogy megerősödsz és szuverén leszel. ”

                egyetértek,de ez egy hoszú folyamat függőségből szuverén létbe.
                De akkor már immunitásod van az elnyomóval szemben.

          • A nők is lehetnek hatalmi helyzetben ha van adottságuk rá. Más,ha a renszerről beszélünk ami lenyomja a nők lehetőségeit, nem ad egyenlő jogokat a két nemnek.

            • “Te figyelj, az áldozati lét, az agyunk működésmódja nem egyéni döntés kérdése.
              Ajánlom a csakazolvassa blogot.
              Mint ahogy a figyás sem megy úgy, hogy ráparancsolsz magadra.
              Függőségből, függésből csak úgy van kiút, hogy megerősödsz és szuverén leszel. Ez nagyon-nagyon ritka.” – Köszönöm, hogy ezt leírtad.

  11. Ja, és még eszembe jutott Szeremley Huba, olvastam vele régen egy interjút. Nem emlékszem pontosan, nem neten volt, hanem újságban. Az volt a lényege, hogy már elég idős korában kezdett új életet a fiatal barátnőjével, gyerekük is született. Azt mondta, hogy ez régen is így volt, mert a férfi tud gyereket nemzeni akkor is, miért lenne ez gond. Egy férfi élete során több nőre szavatos. Kicsit elszomorított, mert nő vagyok, ugye. Másrészt van egy ismerősöm, 40 év korkülönbség, három kicsi gyerek. Hát ha egyszer szeretik egymást? A többi károgás. Nyilván a nő átgondolta, hogy lehet, hogy egyedül kell felnevelnie őket.
    Arról jelentek meg kutatások, hogy a férfi kora is számít, aztán lehet, hogy jövőre cáfolják. Nem tudom.

    • erről eszembe jutott, hogy egyik nap néztem tv-t (nem szoktam, mert igényem sincs rá, plusz időm sem szokott lenni), és vmi ilyen LifeNetwork vagy hasonló csatornán ment egy reality, ami arról szólt, hogy milyen a családok élete a 3. trimeszterben, illetve mentek a szülőszobára is a kismamákkal (egyébként amerikai műsor volt vagy brit? ). volt egy család, ahol a “nagy” gyerek 3 év körüli volt, anyuka nagyterhes, apuka (kb. 20 évvel volt idősebb a nőnél) másodszor vastagbél rákos, sok-sok áttéttel, csak hónapjai voltak hátra.
      (a pasi kora egyébként mindegy, csak azért írom, mert engem mindenféle rák megijeszt, a vastagbélrák meg sajnos az egyik leggyakoribb rák az 50 feletti férfiaknál – szóval a saját megnyugtatásomra írom, mert sem férfi nem vagyok, sem 50+ – persze, ettől még nem vagyok nyugodt :).)
      hát, én végigbőgtem az egészet (nem igazán szokásom, de azok az arcok, istenem…..).
      úgy vállalták a második gyereket, hogy a férfinál már diagnosztizálták, hogy újra beteg. a nő szerette volna, ha a gyereküknek lesz testvére, emellett úgy gondolta, hogy jobb lesz (neki és a gyereknek is), ha nem az egyetlen gyerekre irányul majd minden figyelme a férje halála után.
      el voltam képedve azon a racionalitáson, ahogy végig tudta gondolni a nő saját magát, és persze, a helyzetet. a férfi, nagyon megtört volt, úgy volt a helyzetben, hogy már ki volt belőle vonva/vonódva. csak a gyerekkel játszott, rendezte, enni adott neki, ilyenek. és az egész nagyon-nagyon szomorú volt, de közben valahogy rettenetesen tiszteletreméltó is. de leginkább szívszorító.

    • Inkább az a kérdés, mi lett az előző nővel, hogyan tudtak elválni.

      Szerintem túlzó és nem emberi, ahogy elvárjuk az élethosszig tartó monogámiát. Gyakran ezeket az újrakezdéses, vállalt, sok évvel fiatalabb nőket is megcsalják ám. Én becsülöm azt, aki nagyon korrekt a lezáráskor, nem hazudik. A házasság nem börtön. Jelen formájában az új partner, új élet, felfrissült szex férfiprivilégium, amire a nők igen kínos, ám érthető reakciókat produkálnak.
      Az a baj, hogy a nőknek nincs B tervük, elhitték, hogy csak jónak kell lenni, és akkor jár a hűséges, elégedett férj egy életre. De ez nem érdemre megy.

      Illetve iszonyúan játszmáznak, jogosultságérzetük van, morális fölényük csak attól, hogy -nék. Borzadok a moralizálástól, gyűlölködéstől, férj utáni nyomozástól. A másik ember nem tulajdon, és sneki nem mondta, hogy egy életre meglesz. A kapcsolatok befulladnak, és amikor ez megtörténik, nemkéne ennyire csodálkozni. Talán sokszor nem az a tanulság, hogy a férfi lelép, ilyenek ezek, hanem hogy ennek a két embernek el se kellett volna kezdeni. gyomorforgató, elkeserítő, amikor mindenki szenved, ölik egymást, neheztelnek, de a világ szemében ők egy pár, szülőpár, közös ingatlan, gyerekek, és emiatt elvárják az együttmaradást tőlük, ők meg lehazudják a valóságot. sok középkori öngyilkosság is van emiatt. nem kötelező a házasságban megmaradni, nem is erény, és a hűség sem. könnyen hűséges az, aki már annyira rossz fej és szabálykövető és rendszerető kiszikkadt szervező, hogy senki nem kívánja meg, és elhalt a szexualitása, és azt hitte, ez így rendben lesz, nem gond, haljon el a másiké is (illetve maradjon az ő hatalma alatt, szexadagolással manipulálva).

      • itt nem volt előző nő,ez a szitu úgy nézett ki, hogy anya+apa+3 éves, és miután kiderült, hogy az apa hamarosan meghal, a nő kérte, hogy legyen még egy gyerekük.
        szóval nem volt válás vagy előző nő (legalábbis nem volt szerepe).

      • a többivel egyetértek egyébként. hogy nem kellene együtt maradni a gyerekek és a közös vagyon miatt. na és igen, a legjobban ez tetszik, hogy nem érdemre megy hogy valakivel együtt maradnak-e, megmarad-e a szeretet, szerelem, tisztelet.

      • Nem várjuk el az élethosszig szóló monogámiát. Csak a dolog felvállalását, a túlhaladottból való kilépést, és hogy az őszinteség ne az legyen, hogy:”jajj lányok , ilyen vagyok, nekem szükségem van mindkettőtökre (amúgy is ez a “szükségem van” mint érzelem hányás a köbön) legyetek okos kislányok, fogadjátok el ügyesssen, a zseni az zseni” blöhh.

        • Sehol nem olvasom a kérdést (mármint Czeizeltől), hogy vajon TÉNYLEG szükségük van-e rám ezeknek a nőknek? Pláne a feleségemnek. Vagy csak elfogadja vén, “zseniális” kisgyerek nyafogását, hogy “anya, szükségem van rád”?

        • Amíg ilyen szemforgató, játszmázós, belehalós következménye van a vállalásnak, korrektségnek, addig mindenki csal és hazudik. Nem hülyék az emberek, és nem is csak gyávaságból, immorálisan csinálják ezt a műsort.
          Kéne, hogy legyen B terv, önállóság, érzelmi függetlenség, férjeknek is, feleségeknek is. Meg kompetencia, önmagukat+a gyerekszám felét simán eltartani és ellátni tudni. Nem ez a birtoklás, szemrehányás, depresszió, lasszóvalfogás, deannyiraszeretlek, összeomlok, mileszvelem, énhűségesvoltam (csak nem beszélgettem veled és nem is dugtam öt éve), öngyilkossággal való zsarolás…

      • Nagyon fontos szerintem ez a B terv. Vagyis az, hgy magad legyél, magadnak legyen terved az életedre, aztán ha valakivel együtt mehetsz egy darabon, az hab a tortán. Amíg egyedül vagyunk, várjuk a társat. Utána meg jön ez a férjezett nő fölény. Sokszor. Én egyedül élek, jobbára, de én is csak lassan tanulom, hogy ezért ne értékeljem le magam.

    • Szerintem ez a gyermeknemzésen túl főleg annak a kérdése, hogy ki teheti meg, hogy sokévesen fiatal partnert újít be. Nem tudom, hogyan alakul ez egynemű pároknál, de például az 57 Stephen Fry is a 27 éves Elliott Spencerrel házasodott össze nemrég.

  12. Szerintem azért, mert ha nő volna, megvetnék, ne vessük meg, mert nem nő.

    Mindenkinek van választása a történetben. Ez egy olyan közeg, ahol az én képzeteim szerint tényleg. Lehet, hogy Erzsike még örült is, hogy nem neki kell. Vagy nem. Mindegy. Nem bármilyen szempontból mindegy, hanem olyanból, hogy nem jártunk a sarujukban, nem látunk bele a fejükbe.

    • A történet felnőtt szereplőinek elvileg volt választásuk. A kicsiknek – akik az ismert névvel és most már a közismert sztorival kell élniük – nem nagyon.
      Lehet, hogy a mostani könyveladások és a későbbi szerzői jogdíjak – a memoárból is – termelnek rendesen, de nekem valahogy ez mégsincs rendben.

  13. Hát én uszultam, mert túl sok ponton verte le a lécet ahhoz hogysem elnéző mosollyal ingassam fejemet. Most második olvasatra találtam benne egy olyan mondatot, ahol elismeri saját magáról hogy gyáva szar, és ez már jó, mert legalább tudatos. Egyúttal beugrott, hogy ha ma írná meg a Blikk, hogy nézne ez ki:
    “Csak te borulsz rám asszonyi jóság
    mint a letört karóra a rózsák
    rémült szemem csókkal eltakarni
    Óh jaj meg kell halni, meg kell halni!”

    • Én is ezen buktam ki leginkább. (Egyébként a másodiknál a kemoterápia miatt gondolta, de hát most vagy ért a biológiához, vagy nem. Meg vagy az ő gyereke, vagy nem.) Egyébként van is olyan sérült haverom, aki az ő genetikai tanácsadása mellett született olyanra, amilyenre, azóta azt sem gondolom, hogy hű de zseni lenne.

  14. Érdekes ez a téma, nem hagyja az embert. Én mindig azt gondoltam, hogy egy ilyen helyzetben a korrektség minimuma az őszinteség, hogy legalább mindkét másik fél tisztában legyen vele, hogy itt milyen játékban vesz részt, és nem abban a hitben él, hogy “a férjem hétvégeken sokat utazik”, vagy “úgyis mindjárt elválik”.

    Itt viszont nem tudom eldönteni, hogy ez az őszinteség a nők és az ország felé korrektség, vagy arrogancia (“én még ezt is megtehetem”).

    • Popper Péter írt arról valahol, hogy az efféle “őszinteség” gyakran csak a felelősség átterhelése. Hogy nem elég a hűtlenség, árulás, kijátszás (tévedés ne essék, ilyenkor nem azt gondolom,hogy a feleséghez, hanem hogy _mindkettőhöz_), de közben még a terhét is le akarja tenni a fájdalom okozója, foglalkoz(zanak)zon vele az elszenvedő(k), rágják, emésszék, nyeljék le, ő maradna a színtiszta élvezetnél, terhek nélkül, ő elmondta, a többi már nem az ő dolga.

      • Mikor emberek a haláluk előtt bevallanak régen történt árulásokat. Könnyebbül a lelkük, a másiknak meg otthagyják, cipelje, marja.

  15. Ezzel a témával kapcsolatban mindig lesz bennem egy fura kettősség. Egyetemistaként asszisztáltam végig a szüleim különválását, (majd 4 év múlva az ismételt egymásra találását), a kettő között meg én magam voltam szerető státuszban, bő két évig. Míg el nem jött az én életembe is ez az “összekattanás” (valakivel, akiről sose gondoltam volna, hiszen házas, gyereke van, meg különben is…), habzó szájjal utáltam és fröcsögve ítéltem el mindenkit, aki képes a családját elhagyni holmi lángoló szerelmekért, undorító és fúj. Aztán jött egy másik szempont, hoppá… Azóta árnyaltabb vagyok.

    A korkülönbség nálunk csak tizenpár év volt (én 24 voltam a szakításkor, ő 37). Csúnya vége lett, hazugságokkal, fájdalommal, biztosan vannak tiszta helyzetek (mint ahogy a cikkben is írják, hogy mindenki tud mindenkiről), és titkon én is bíztam valami ilyesmiben, hogy biztosan működni fog ez, de aztán a sokadik “mostmár tényleg válunk” után kiszálltam. Utólag vallotta be, hogy azért mart el maga mellől, mert tudta, hogy nekem fontos, hogy anya lehessek, de ő már nem akart több gyereket (volt már neki kettő). Ezt akkor nem vállalta fel, csak kenegette a témát. Volt ezen kívül más is mögötte biztosan, de elgondolkodtam. Racionális döntés volt? Nem akarta bonyolítani az életét? Vagy az enyémet? Nem tudom, nem is igazán számít már, és nyilván nem tudom, mi lett volna, ha, de évek távlatából azt mondom, jobb ez így.

    Sose vállalt fel nyilvánosan, a feleségének is csak töredéket vallott rólam-rólunk. Gyávának tartottam. Erre itt van az Öreg, aki nyíltan ingázik, ő is gyávának tartja magát. Ki a gyávább? Aki vállalja, hogy képtelen a monogámiára és tiszta lapokkal okoz fájdalmat, vagy aki tetszeleg a mintaférj-mintaapa szerepben, és hazudja a hűséget? Én komolyan nem tudom eldönteni.

    • Illetve dehogynem. Nincs különbség, mert egyik sem vállalja fel alanyi jogon. Az egyik a zsenije, a másik meg a gyerekek meg a család lelki békéje mögé bújik.

      A többit leírtátok, még hömpölyög bennem, jó olvasni.

    • > Aki vállalja, hogy képtelen a monogámiára és tiszta lapokkal okoz fájdalmat

      Mondjuk tiszta lapokkal nem akarni monogámiát nem feltétlenül kéne fájdalmat okozzon – csak akkor meg kéne bele se kezdeni olyannal, aki meg akar, meg ne legyen az az elvárás, hogy a nő meg függjön, ragaszkodjon, legyen monogám meg mossa a gatyát egy kiüresedett kapcsolatban.

  16. Én tudni szeretném, hogy döntési pozícióban legyek. Nem hülyének érezni magam, hogy valamit sejtek, de biztosan nem tudom. Most paranoiás vagyok vagy naiv vagy házisárkány vagy ok nélkül féltékeny vagy….

    Egyszer csaltak meg (igen, tudom, lehet hogy többször, de szerintem nem), Elmondta, én döntöttem. (Nem mellette.) Máig értékelem miatta.

  17. Eléggé felkavart engem ez a sztori, vagyis inkább a visszhangja. Jó sok mindennel mögöttem én tényleg nem értem, hogyan lehet erre a szituációra azt mondani, hogy nem korrekt a férfi. Akik azt írják, “hánynak” tőle, úgy lenne kedvem felsorolni, én mitől hányok:
    …mondjuk mikor a nős férfi simán elmenne mellettem az utcán köszönés nélkül, mikor a felesége mellette, miközben elvileg semmi titkolni való, mikor én köszönök utolsó pillanatban, nagy kelletlenül viszonozza
    …mikor a feleség kéjes örömmel nézi végig a jelenetet, hogy alázza meg a férje a hölgyismerősét a kedvéért
    …mikor ugyanez a férj előre és még az ajtót is nyitva tartja nekem a boltban, mikor anya nincs ott
    ….mikor az egyszeri feleség, miután megszülte a szeretőjétől fogant gyereket, belement abba, hogy a vér szerinti édesapát fenyegetéssel tartsák távol a gyerekétől, visszaélve azzal is, hogy jog szerint a gyerek azé, aki a férj
    ….mikor az egyszeri feleség, miután lekurvázta a nőt, aki szerinte “rá akar mászni a férjére”, azért szívességet kérni tőle nem derogál, mikor arra van szorulva
    ….mikor az egyszeri féleség úgy értesül a férje hűtlenségéről, hogy a családi vállalkozás alkalmazásában álló pultos lány büszkén villogtatja az aranykarkötöt, amit a főnöktől kapott a születésnapjára
    …amikor az egyszeri 3 gyerekes apuka azzal a szöveggel hajkurássza a gyerekei iskolatársainak anyukáit, hogy “a nejem esténként fáradt már és hát nem is mai csirke, neki viszont még lennének igényei”, de azért az iskola előtt, ugyanezen feleség kezét szorongatja átszellemülten a gyerekekre várakozva
    .
    .
    .
    Nem, én éppen Czeizel Endrétől nem hányok.
    Az is van még, hogy “vállalni a gyengeséget, ahhoz is erő kell.” Nem tudott dönteni, szerette és tisztelte a hosszú évek óta feleségét, viszont hajtotta a vére még, szerelmes lett.
    Őszinte volt, hagyott nekik választást, maradtak. Magát közeli ismerősnek valló személy elbeszélése alapján egy tanult, anyagilag független fiatal nőről beszélünk, aki valóban szereti ezt a férfit. Bár a feleséget sem ismerem, közös gyerek nincs és anyagi kiszolgáltatottságot sem feltételezek a részéről; nehezen tudom elképzelni, hogy valaki együtt maradna egy olyan emberrel, akitől undorodik, annak ellenére, hogy nem muszáj.
    Szóval én 3 intelligens embert látok, aki szerint az ember nem tulajdon, a szeretet nem birtokviszony és kimaxolták ezt a helyzetet, szerintem sokkal jobb hely lenne ez a világ, ha többen lennének képesek ilyen nagyvonalúságra.
    A véleményem (részben) a saját sebeimből táplálkozik, nyilván.

    • Nem hiszem, hogy a saját sebeid miatt bagatellizálni kéne másokét. Szerintem feltételezheted simán, hogy a legtöbben a sajátjaikon keresztül háborodnak fel ezen. Attól, hogy valaki nem szedi így szépen pontokba, és te nem pont ugyanezeket tapasztaltad meg testközelből, még bőven fájhat másnak az, hogy olyan szemétládáról olvas:
      – aki különleges előjogokat akar, mert ő különleges és többet érdemel mint az átlagsenki
      – két nő minden előnyét kimaxolja. Miközben anyu otthon gondoskodik róla, fontos neki, hogy érintetlen huszonévest kapjon (kihangsúlyozza), és az csak számára maradjon érinthető, ő maga minden este az előző nő ágyába jár _haza_. Szinte unalmasak már az olyan történetek, amiben a “megértő” szerető azt gondolja, hogy dehiszen csak aludni s azt se jól, aztán amikor kiderül, hogy mégse, akkor még a faszi van felháborodva, hogy de hát mit képzeltél, _tudtad_ hogy nős vagyok, papírom van róla, hogy dughatom az öreglányt, sőt muszáj is!
      – azt sajna nem ember de féreg erkölcsűnek tartom, aki jajj nem akar gyereket az új nőtől, de azért rendszeresen elmegy benne védekezés nélkül úgy, hogy tudja, hogy a nő gyereket akar, mert mondta, kérte, és nem védekezik. Aztán ha a nő terhes lesz, akkor ott jajong, hogy ő nem így akarta, bottal piszkálja, látványosan és szóvá téve reménykedik, hogy úgyis elveszíti, majd nagylelkűen és drámaian mégis magához öleli a szülőasztalon. Mindezt nem egyszer. Mindezt genetikusként. Nem szégyell olyat a szájára venni, hogy “jajj hát nem hittem volna!”
      A csúnya dolgok akkor is csúnyák, ha más élte át.

      • “Nem hiszem, hogy a saját sebeid miatt bagatellizálni kéne másokét. Szerintem feltételezheted simán, hogy a legtöbben a sajátjaikon keresztül háborodnak fel ezen. ” – már bocs, de miből vontad le azt a következtetést, hogy ezt teszem? Arra gondolok, hogy nem sikerült megértened, miért éppen ezeket a példákat írtam, mi a közös bennük.
        Amit utána írsz, az meg nekem nonszensz, sehol nincs ebben a cikkben olyasmi, hogy ő elvárta volna a kizárólagosságot bármelyik nőtől, mint ahogy arról sem szól a fáma, hogy a szerető abban a hitben lett volna, hogy a feleséggel otthon nincs szex. Miért olyan elképzelhetetlen, hogy vannak emberek, akik nem így működnek?
        Őszintén szólva számomra érthetetlen, hogy olyan emberek, akik abszolút kizárólagosságban tudnak gondolkodni, ezen értékrend mentén képesek pálcát törni olyan emberek felett, akik nem e szerint a szabály szerint élnek és hoznak döntéseket.
        Miért olyan nehéz elfogadni, hogy a te korlátaid nem kötnek más embereket?! Ettől lesz rögtön visszaélő, féreg erkölcsű és a történet csúnya?????
        Ne már.

        • Hát igen, igazad van. Úgy elképzelem Negyvenéve Erzsikét, aki hirtelen rádöbben saját poliamoriájára és megkönnyebbül, hogy sikerült rátalálnia az önazonosság rögös útjára, amikor a hatvanhat éves férje beújít egy húszas lánykát :):):) Vagy a húszas szűzkislányt, aki az első faroknál rájön, hogy tulképp ő is erre vágyik :):) Nem egy hagyományos lélek, az már biztos, ha gyorsan csináltat magának két gyereket is, amíg tart az öregből, hadd élhesse ki mellettük majd burjánzó poliamoriáját. Nem néztél te egy kicsit túl sok Szürke ötven árnyalatát? 🙂
          Persze tudom, vannak ennél vadabb fantáziák is: pl hogy sikerül levenned a lényegi mondanivalót egy hozzászólásból, és nem csőlátást kapni egy fél bekezdés háromnegyed mondatától.

          • Szerintem ne fáraszd magad ennek elképzelésével, mert nincsen rá szükség. Bőven elég, ha azt el tudod képzelni, hogy Erzsike és Dóri el tudja fogadni a férje poliamoriáját. Attól, hogy valami elvi lehetőség (lehet) számukra, még élni vele nem muszáj.

            Miért van az egyébként, hogy Erzsike kapcsán nem jut eszedbe önzőzni? Mi van akkor, ha neki is merő önzésből volt kényelmes ez a helyzet így? Mi van akkor, ha a negyvenes nő a kiszolgáltatott, nehéz lenne az újrakezdés helyzetéből faragott hatalmi pozíciót? (Nem gondolom ezt, hiszen nem ismerem a motivációit, csak kérdezem.)

            • nemtom… én elméleti lehetőségként el tudok képzelni nagyon sok mindent, viszont az öreg megfogalmazásai eléggé gyanúsak, eleve a „zseni vagyok, nekem ezt is szabad”, meg az Y a társam, ahova „hazamegyek”, Z a szerelmem-típusú szólam.

              szal a fene tudja.

              • Én abból a keretes írásból nem olvastam ki olyat, hogy “én zseni vagyok, nekem ezt is szabad”. Inkább pont azt vettem ki belőle, hogy ne várjon el senki a géniuszoktól többet, mint másoktól, ők épp olyan esendők, így önzők is tudnak lenni, sőt talán még inkább azok, hiszen eleve önzőnek kell lenni ahhoz, hogy nagy karriert futhassanak be. Ez a társ dolgot én tudom érteni, szerintem tud lenni két ember között olyan erős véd és dacszövetség, ami mindenen felül áll, és ez is belefér. Szerintem itt ő nagyon szép, tiszteletteljes kontextusban nevezte Erzsikét a társának, szerintem őszintén hálás neki, amiért ilyen elfogadó vele.

        • “Miért olyan nehéz elfogadni, hogy a te korlátaid nem kötnek más embereket?”
          Tetszik ez a felismerés, azt hiszem vagyunk egy páran akik beleesünk néha ebbe a hibába. Hasonló ahhoz, hogy “nehéz elképzelni valakiről, hogy nem hazudik, ha mi a helyében azt tennénk”.

          • A párbeszéd elején nekem az tűnt fel, hogy az egyik helyzetet hasonlítjuk a másikhoz. A sunyi férjecske is gáz, meg az asszony is azzá lesz, ha kicsinyesen a szeretőt kurvázza, és másra nincs egy kritikus szava. De ez a jogosult dagonya is tud iszonyú gáz lenni. Legalább vállalja az öreg, ez is valami, de ettől még nem zöttyen helyre a világ, és az nem lesz hirtelen helyénvaló, hogy a két nő véleménye a réti kutyát nem érdekli, azok csak főzzenek, szüljenek és sírjanak, majd apu gondolkozik. Meg annak a hangsúlyozása, hogy a csaj szűz – hát köszi, ez nekem azért büdi, mert olyan, mintha lenne otthonra egy ápolónő/szakácsnő/mama, emellé meg egy kislány, akit a bácsi “felnevel magának”. Így, sarkítva már ez elég guftuftalanul hangzik,

  18. Simán el tudom hinni, hogy a történet összes szereplőjének ez így jó és elfogadható.
    Azt viszont nehéz letolni a torkomon, hogy egy biológus végzettségű, évtizedek óta a szakma csúcsán élő férfi nem tudja azt, ami már a természeti népeknél is evidencia, hogy a dugás és a gyermekáldás között közvetlen összefüggés van. Ez visszamenőleg megkérdőjelezi számomra Endre bátyánk szakmai kvalitását.

    • Számomra a dolog attól lenne hiteles, ha valaki végre egyszer már egy öregebb nőre cserélné le a feleségét. Ezek a sztorik viszont kísértetiesen hasonlítanak egymásra, akár a szomszéd Józsi, akár egy genetikus csinálja.
      Azt meg, hogy mi mit gondolunk, hogy csinálnánk, hogy reagálnánk, kizárólag az adott élethelyzet döntené el. Elviekben könnyű véleményt mondani, de, amikor szembejön az élet, mindannyian meglepődünk.

        • Kamilla előbb volt, mint Diana, ez a példa nem áll meg, de ettől még persze lehetnek ilyen sztorik. Én nem találkoztam ilyennel, az ellenkezője meg mindennapos.
          Az biztos, hogy sok év házasság után nehéz fönntartani a lelkesedést, bármilyen szempontból. Vannak, akiknek sikerül, őket irigyeljük.

  19. Én mondjuk nem lepődtem meg, mikor olvastam a Czeizel kettős életéről szóló cikket, és nem is lett ettől kevesebb a szememben. Egyrészt min lepődjek meg, egy csomó ember ezt csinálja, nyíltan avagy burkoltan, és még csak nem is kell hozzá zseninek lenni. Annyiból más az ő helyzete, hogy anyagilag jobban tudja finanszírozni mindkét életét, mint az átlagember, és nyilván könnyű volt partnert találnia, hiszen sok fiatal lány bukik a tisztes őszes halántékokra, főleg, ha azok intelligensek, elismertek, jó modorúak. Egy ilyen férfi, ha nem is fiatal már, sok olyat tud mondani és mutatni egy fiatal nőnek, amit a korabeli srácok nem, és ezt nem csak az anyagiakra értem.

    Másrészt soha nem gondolkodtam azon, hogy milyen lehet a magánélete, Tudósként nagyra tartom, egy csomó hasznos dolgot felfedezett, elterjesztett – bár többet sikerült volna neki – az, hogy emberként nem tökéletes, nem rendített meg különösebben. Már túl vagyok azon a koron, amikor hősként szokás tisztelni a “nagy embereket” és erkölcsi feddhetetlenséget várni tőlük. Azért röhögtem egy jót a cikkbeli megfogalmazáson, miszerint “A feleségem gondoskodó társam volt, Dóri meg a szerelmem. Mindkét nő mást és mást jelentett nekem, és mindkettőre szükségem volt” – bájos eufemizmus arra, hogy az egyiket kefélte, a másik meg mosta a gatyáját, de ez van. Sok férfi megteszi az ilyesmit, mert megteheti, a nők meg, akik ebben részt vesznek… Nem tudom, mi lehet a fejükben, illetve el tudok képzelni dolgokat, de lehet, hogy az távol áll a valóságtól. Biztos vannak olyan fiatal lányok, akik belemennek ilyesmibe, és közben őszintén szerelmesek is, és vannak olyan asszonyok, akik elfogadják, hogy a férjük hétvégén mással van.

    Az jutott eszembe, hogy nálunk a faluban a legtöbb idős házaspár úgy élte a mindennapjait, hogy felkeltek reggel korán, ellátták az állatokat, aztán a férfi fogta a cókmókját és elment a hegyre (azaz a szőlőbe) dolgozni, az asszony meg otthon csinálta, amit kellett. Este a férfi hazament, ettek, lefeküdtek, és másnap minden ment ugyanígy. Nem bánta egyik se már akkorra, sok év házasság után, hogy nincs ott a másik láb alatt, lehet, hogy Czeizel felesége is így volt vele. Adott az öreg, akit kedvel és talán szeret is még, de már unja, testileg már nem kívánja, ráadásul mindenbe beleszól, meg csak orog-morog mindenért, hát nem is baj, hogy nincs otthon, ha máshol van, hát máshol van, az özvegyi nyugdíjat úgyis ő kapja majd utána. Cinikusabb pillanataimban simán el tudom ezt képzelni, de persze igazából tök elkeserítő a dolog, nem erre vágynék azért vénségemre – valszeg Czeizel felesége se erre vágyott, de ha már így adódott, inkább nem rúgott fel mindent.

  20. Sziasztok, régóta csendes olvasó vagyok, de most nem állom meg, hogy felhívjam a figyelmeteket a Blikkbeli fotóra Endréről és Erzsikéről. Amúgy testbeszédileg…

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s