most akkor én mit tolok

Nem olyan vidám ám a blogger élete, mint azt hinni szokás, vagy éppen mint amilyennek én magam érzem derűsebb óráimban. Most nem a kötözködésre, rosszindulatú nézelődésre gondolok — amúgy ez nem annyira bonyolult, megtanultam mindenféle érdeklődést, idetapadást egyszerűen elismerésnek felfogni. Kérem szépen, vannak érdekes meg nem érdekes emberek, a nem érdekesek másokat basztatni járnak az internetre, egyébként meg menjen ki-ki pszichológushoz, ne itt töltse ki a nem tudom, mijeit.

Például, komoly válság 2013-as szövegeimet olvasnom. Az volt a hőskor, amikor minden kommentelő odavolt tőlük, és én is. Például ettől. Figyeljétek meg a kommentek ujjongását (hogy is ne hittem volna el?), és hogy mennyire lereccsentem a tumblis bírálattól. Azért raktam ki a posztot, mert gondoltam, ez jól sikerült. Nos, ez nem jó szöveg, sajnos. Hogy nem láttam akkor?

Meghaladjuk magunkat. A blogger kinövi a régi szövegeit, az olvasó meg az egész blogot, úgy, ahogy van.

Mennyivel jobb ez. (Mit fogok erről gondolni egy év múlva?)

Amikor benne vagyok egy témában, korszakban, szövegben, hangulatban, nem látok ki belőle. Tudatos vagyok, de csak azon keretek között. Később kívülről ránézek az egészre, és néha feszengek. Hogy jutott eszembe úgy poénkodni, miket állítottam itt magamról, de szar ez a jelző, nem értették-e amazt esetleg úgy…

Nem azért írok, hogy bántsak másokat. (Vagyis hát nehezen elkerülhető a szándék, hogy megmutassam, hogy jól vagyok, akik meg rosszat akartak nekem, esetleg dugják fel maguknak az egyik négy és fél kilós súlyzómat.)

A blog, illetve a személyes blog egóközpontú valami. Ott a figyelmem magamon mindig. Arra akarok kilyukadni, hogy nem tudhatom, csak néha jelzi vissza egy-egy olvasóm, hogy hogyan hat rá az, amit írok. Fáradhatatlanul keresem az életemben, ami érdekel, ami jó nekem, ami szép, ami ízlik. Erről írok, mindarról, ami nekem a minőséget jelenti, de nem azért, hogy előírjak, divatot teremtsek.

Újabban, ugye, mámoros vagyok attól, hogy a testemnek van még jövője, hogy mennyire nem reménytelen erősödni, feszesedni, és milyen más közérzet ez a könnyűség, állóképesség-javulás. Bővebben…

majd csörgök

Modor Tibinek, nagyrabecsülésem jeléül

Micsoda áldás ez, korunk jelképe, a mosolygós témobilreklámokon is látjuk, ahogy boldogan csevegnek a szeretteikkel, megkönnyíti az életet, könnyen szervezhetővé a hétköznapokat, elérhetővé teszi a másikat, zsebben is elfér!

Én nem tudom, öregszem-e, vagy mi van, ahogy az évek telnek, bennem megint csak nyüszög valami: jaj, ne. Ne csörögj, és főleg ne rám. Ne hazudd, hogy ez olyan egyszerű és praktikus. Bővebben…