tiszta elviség

Az elviség, elveinknek a sokféle, lüktető valóság fölé helyezése, megszállott hirdetése, mások elveivel vagy gyakorlatával való szembeállítása veszélyes és torzító hatású. Ráadásul nagyon gyakran önbecsapás.

Jézus például azt mondja:

…menj el, add el minden marhádat és osztogasd a szegényeknek és kincsed lészen a mennyben; és jöjj, kövess engem!

Annyira emlékszem a tiszta logikámra. Ezen fennakadtam. Ha a keresztény atyafi tisztán következetes volna, akkor mondjuk el kéne adnia házát és kocsiját. Nem adja el, sőt, fizetésemelésért akciózik. Megtértünk, Jézust követjük, minden vasárnap erről van szó. Akkor…? Ha ezt mondja, és mi hiszünk benne, akkor indulás MOST, mezítláb. Apám, a nagy keresztény, miért van még itthon, mit ül a huszonöt fokra fűtött szoba foteljében?

Csak a gyerekek képesek erre.

Jaj, hát nem úgy van az. Ez nagyon szép igevers, meg a tízparancsolat is nagyon szép, minden jogrend alapja, csak hát mégse tiszteljük a szüleinket és nem is szenteljük meg a szombatot, de a vasárnapot se, valamint többnyire paráználkodunk is.

Nem úgy van az. De mások fölött lobogtatni a Törvényt, az remek.

Vagy. Meglátok egy kövér nőt, és az jut eszembe: szegény. Hülyén áll rajta a nadrág, vagy libeg-lobog, vagy majdnem szétreped, és amikor felhúzza a cipzárt, úgy taszigálja bele a pocakját. És hogy nem jó neki. Szorong, szégyenkezik, vagy ami a legrosszabb: nincs tisztában azzal, hogy milyennek látják mások.

És hogy lusta. És hogy nem szexel.

Ez nem szép tőlem.

Ezek prekoncepciók, és a testszégyenítés tövén osonok velük. Főleg ha személyes ízlésemből ítéletek és cselekvések is következnek.

De igenis ez jut eszembe, én nem fogom letagadni. És ez nem új fejlemény, régen is ezt gondoltam, a saját testemről is ezt gondoltam, csak hát magammal kerültem a konfliktust.

Viszont képes vagyok arra, hogy megvizsgáljam a saját gondolatomat (ezt nevezzük önreflexiónak), és attól, amit a mélyén találok, ne akadjak ki, ellenben vonjak le belőle következtetéseket, és akár változtassak is rajtuk. Hogy ne okvetlen igazolni akarjam: ezt gondolom, tehát ez jó, hanem akár ellentmondásba is keveredjek önmagammal. Erre való az intellektus meg az őszinteség.

Miért jut ez eszembe? Például mert olvastam egy ilyen kommentet:

…nem birom teljes mertekben elengedni magam az ágyban. Minidg azon görcsölök, hogy ugye nem lötyög nagyon a hájam, meg hogy fuu mekkora a seggem!
Ez eléggé gátol, mivel a párom igen kisérletezó alkat, én viszont jobban szeretem, ha én csak ugy fekszek alul, es minel kevesebb rész látszik belölem!

És gyanítom, ez jellemző. És hogy ezekről a szégyenekről nem szoktunk beszélni. Partner van, szex van. Csak a lényeg nincs.

Meglátok egy vaskosabb vagy helyi zsírpárnákkal rendelkező nőt a konditeremben, és róla meg egész biztosan tudom, hogy azért van ott, mert zavarja, és hogy ezen változtasson.

Pedig lehet, hogy csak az ízületeit mozgatja át kissé, a mozgás öröméért jött, vagy elkísérte a barátját, aki edz, és amúgy rendben van a kinézetével.

Joga van rendben lenni a kinézetével. Mindenkinek joga van, és ahhoz is, hogy ne bántsák, ne bámulják, ne mondjanak róla szemétségeket. Én nem lennék rendben azzal a kinézettel. Nem vagyok rendben a sajátommal sem. És ó, nem úgy van ám az, hogy sportolunk, fogyunk egy kicsit, és akkor már szépek vagyunk, nincsen több bánatunk. Még a forradalmi testátalakulások mellett is az a helyzet, hogy minél többet nézzük, minél többet foglalkozunk vele, annál kevésbé vagyunk rendben vele. Egyre idegesítőbbek a részletek, vérszemet kapunk, és már csak a tökéletes a jó. (Ki az, aki önátver? Akit nem érdekel a kinézete, akkor se, ha a negyvenedik lépcsőfoknál liheg, szuszog, nem igazán talál rá illő, kényelmes ruhát, vagy az, aki egyre aggályosabban ismeri fel, hogy itt se jó, ott se jó? Aki el sem tudja képzelni azt az állapotot, amikor még nem nézegette magát ennyit?)

Közel megyek, és megvizsgálom a saját gondolatomat, tudom, hogy ez érzékeny téma, valamint emlékeztetem magamat arra, hogy négy évvel ezelőtt én is kövérnek számítottam, és nagyon sértőnek találtam volna ezeket a következtetéseket (egyébként pont akkor szexeltem, mégpedig igen sokat, és most nem).

De persze nem mondott ilyet nekem senki. A lényeges dolgok mindig az elharapott mondatainkban, agyunk sufnijában zajlanak.

Feminista vagyok, szeretnék egy igazságosabb világot, elutasítom a női test tárgyiasító szexualizálását, elítélem a szépség fétisét, és ezért nem gondolok ilyen csúnyákat.

Nem.

Feminista vagyok, szeretnék egy igazságosabb világot, elutasítom a női test tárgyiasító szexualizálását, elítélem a szépség fétisét, és ezért felülvizsgálom, amikor az engem is átitató hiedelmek, mondatok, működésmódok bekapcsolnak bennem.

Ha felülvizsgálom, azt találom: nincsen jogom nekem más testét elemezni, megítélni, tudni helyette, hogy neki milyen abban a testben léteznie, és mi lenne neki a megoldás (van-e problémája, eleve). Nem fittyed a szám és nem pofázok bele. De ismerem az érzést, a test szégyenét. Persze, lehet, hogy az ő érzése más. És ismerem a test megújhodását, könnyűségét is.

Ha megkérdezi, hogy néz ki, nem áltatom. Nem tudom a kövérségét, amitől ő egyébként szenved, diadalmas, büszke önkiáltványnak felfogni, megmagyarázni. Önelfogadásra buzdítani sem fogom. Nem igaz, hogy tetszetős, nem igaz, hogy csak jól kell öltözni, és nem igaz, hogy így kell lennie, mert ő már negyvenkettő, vagy szült három gyereket. Ugyazazzal a lényeglátással és kérlelhetetlenséggel nem igaz ez, ahogy mindenben kerüljük a mellébeszélést és önáltatást. Kövérsége egészségi állapot, elsősorban, és változtatandó. Akkor is az, ha halálra unjuk a fogyókúraipart, a csontsovány modelleket és a fitneszőrületet, a feszes seggeket a mozgólépcső melletti plakátokon.

Mert ha szétnézünk az utcán, azt látjuk, minden második harminc fölötti járókelő túlsúlyos, és nem szégyen lekváros fánkot enni, egy megállóért villamosra szállni. Vagyis, a nyomasztásnál is erősebb a vacak táplálkozás és az az urbánus ellustulás következménye. Csapnivalóak közegészségügyi mutatók. Ezt ne bagatellizáljuk: ha másokon nem, a szüleinken látjuk, mennyi bajuk van. Ha a fitnesznyomasztás tényleg agymosás volna, meg kötelező, nem így néznének ki és nem ezekbe a betegségekbe nyomorodnának bele az emberek. Márpedig tömegesen így néznek ki, és arat a halál a 45 fölöttiek körében: metabolikus szindróma, szívproblémák, magas triglicerid, cukorbetegség, degeneratív betegségek, mozgászervi panaszok, daganatok, depresszió — mind összefüggésbe hozható a táplálkozással, életmóddal és/vagy a túlsúllyal.

Ítélni, megmagyarázni, lenézni a kövér embert még sincs jogom. Lekövérezni sem, ezt kiemelni a személyiségéből, állapotát fölényesen elemezgetni, kioktatni. Jogom van ellenben úgy érezni, hogy nem esik jól a tenyeremnek a puhaság, a magamé vagy a partneremé. Meg hát ez nem jog kérdése, így van, és kész. Feladatom továbbá, ha felelős szülő vagyok, nem maszatolni az unalomból evő, tévéző, nyavalygó gyerekem kinézetét, hogy “nőies”, “majd megnyúlik”, sőt, mindent megtenni azért, hogy a gyerekeim mozgékonyak és inkább vékonyak maradjanak.

Ítéletemnek egyébként van alapja, és ez pont az érintettség: én is szarul éreztem magam, én is szégyenkeztem, én is úgy voltam a tükörképemmel, hogy jobb azt nem különösebben nézegetni, és nem vagyok hajlandó szenvedni.

Körülöttem többen váltottak életmódot, cseppet sem szenvedősen, és mindenki, tehát száz százalék lett boldogabb, aki megsportosodott és lefogyott. Na meg aztán választani sem kell, hogy akkor most vagy lelkileg vagyunk gazdagok meg progresszív a gondolkodásunk, vagy a testünkkel foglalkozunk. A saját testünkkel foglalkozunk, és erről mesélünk, nem lángpallossal űzünk másokat. Igen érdekes, amikor ezt elvitatják tőlünk. Persze vannak, akikre erősen hatnak a beszámolóink, úgy élik meg, hogy ha nekem tizenöt százalékot csökkent a zsírom, az valahogy neki sértés, számonkérés.

Ugyanakkor, épp mert képes vagyok felülvizsgálni a reflexszerű gondolataimat, én leszek az, aki rászól azokra, akik az anorexiásnak titulált nőt vagy általában a csontsovány modelleket szólják le, gúnyolják, fognák hízókúrára, tartják a létezésüket is kártékonynak, vitatják el tőlük, hogy egészségesek és önként néznek ki így. Mert akkor viszont tényleg éljen a sokféleség, és az nem csak a telteknek jár. És ne gyertek azzal, hogy ők nem tudják, hogy a nyomasztás meg a divatipar áldozatai, a szőrtelenségnek és a testkultusznak. Lehet, hogy ti is áldozatai vagytok valaminek. Például, hogy okosnak kell lenni, értelmiséginek. Vagy a jól megmondás, a siker vágya tart a markában. Vagy akár a saját feminizmusotoknak is lehettek áldozatai, és észre sem veszitek, hogy elveitek, meg az, hogy nem bíztok már senkiben, és mindent támadásnak és agressziónak érzékeltek, hogyan rontják az életminőségeteket és tartanak a mocsárban. Az nem lehet feminizmus, hogy mindneki mást butának, öntudatlannak és megtévesztettnek gondolunk, magunkat meg olyasvalakinek, aki mindenen átlát.

Tudom azt is, hogy mi is alakítjuk a divatipart és a modellek kinézetét. Azzal például, hogy mely márkákra vagy magazinokra voksolunk a pénztárcánkkal.

Nézzük meg ezt máshonnan:

Feminista vagyok, szeretnék egy igazságosabb világot, elutasítom a női test tárgyiasító szexualizálását, elítélem a szépség fétisét, tehát magammal kezdem a forradalmat. Nem ápolom, módosítom ilyenné a testemet, lemondok ennek társadalmi előnyeiről, és erről igyekszem mindenkit lebeszélni; döntési szempontjaim közül kiveszem a tetszeni vágyást, a kulturális beágyazottságot, a környezetemben uralkodó szokásokat. Semmit nem teszek azért, hogy előnyösebben nézzek ki, nemi jellegeimet hangsúlyozzam, úgy jelenek meg, ahogy a jóisten megteremtett.

Csajok, igaz ez? Így van ez?

Riadt csodálkozással vettem tudomásul, hogy öntudatos kommentelők úgy tesznek, mint ha ez igaz volna. Pontosabban: a smink joga csak felnőtteknek jár, a belátási képesség és a szexuális érettség miatt nekik már szabad (de a szépség nem érték).

Eleve, tudatában vagytok ti mindannak, ami a ti külsőtökön szexualizált elem? Vagy fél kezetekben a műszempilla-készlettel, ékköves-hegyes körmeitekkel kommenteltek?

Vagy opportunistaként veszitek elő az elveket, amikor az a menő, a felvilágosult, az új trend? Ha azért jár a jutalom, a csoporthoz tartozás, a közös nevező élménye? És akkor már mindjárt másokat bántotok az elvekkel? Az jó érzés, meg főleg kényelmes: különbnek, elvibbnek, helyes erkölcsűnek érezni magunkat. S hogy lézerrel szőrtelenítjük a lábunkat, az úgysem látszik olyankor.

Csak magunkon elgondolkodni ne kelljen. Csak másokat megérteni, jelenségekhez közel menni, kontextusban látni. Emeljük csak ki, ami nekünk nem tetszik, és verjük le másokon.

Progresszív vagyok, mert nem gondolok csúnyákat. Én aztán nem! Hirdetem is. Én már tudom, hogyan helyes! És oly boldog vagyok tőle…

De, mindannyian gondolunk csúnyákat: nem vagyunk közegfüggetlenek. Átitatott minket mindaz, ami másokat is, akiknél valamiért különbnek hisszük magunkat. A progresszív és nem progresszív ember között nem a tiszta elviség, a hangos és szabályzatként betartott alapelvek és a sötét öntudatlanság állapota teszi a különbséget, hanem az, hogy előbbi a béna, reflexes bevillanásait felismeri, fennakad rajtuk, és felülvizsgálja őket. Nem engedi, hogy ezek határozzák meg morálját, erősebben hisz az igazságosságban. Folyamatosan megfigyeli magát. Nem ezek irányítják a döntéseit, és nem gyárt belőlük jól hangzó ideológiát. Nem hibáztat másokat, hogy ők milyen előítéletesek és értéktagadók, ellenben felismeri, mennyi minden köti őt is ehhez a reménytelen világhoz, és e reménytelen világnak a bénító működéseihez. Hogy a régiből neki is mennyi előnye származik. Tudomása van arról, milyen ára volna annak, ha tényleg nem élvezné feministaként a patriarchátus, antirasszistaként és másság-barátként a többségi lét vagy ökoszempontúként a globális kapitalizmus előnyeit.

Nekem bizony mindenféle csúnya, nem progresszív, kirekesztő előítélet eszembe jut, folyamatosan. A homofóbiám, az alterofóbiám, a testszégyenítésem működik, személyiségem fontos részei. Elfogadom magam velük, és tudom, mások feje is ezzel van tele. Nem tagadom le, hogy eszembe jut, ami mindenkinek. De folyamatosan ellensúlyozom, olvasok, alakulok, intem magam, reagálok, és nézem Dániát, hogy milyen volna egy igazságosabb világ.

Nem beszélek hülyeségeket, nem gondolkodom vagy-vagyban, és nem ostorozok olyanokat, akik ugyanígy lavíroznak.

Melós? Hát persze.

Feminista vagyok, olyan, akinek sok más érték mellett fontos a szépség is, amelyet egyrészt mint testi jólműködést (egészséget) értelmez, másrészt mint kulturális kódot, szaxualizált elemeivel egyetemben. Ízlésemet nem gondolom kötelezőnek senkire. Nem gondolom, hogy másnak is így kell feministának lennie, nem egyféleképpen lehet feministának lenni. Nem minden cselekedetem és döntésem elsődleges szempontja a feminizmus. Tiltakozom az ellen, hogy a sportolási szokásaim, a kinézetem vagy a testtel kapcsolatos írásaim miatt megkérdőjelezzék a feminizmusomat, és roppant hiteltelennek tartom azt, aki a feminizmussal jön, miközben egyszerűen az a helyzet, hogy nem sikerül lefogynia.

tükör,body

295 thoughts on “tiszta elviség

  1. “Ítéletemnek egyébként van alapja, és ez pont az érintettség: én is szarul éreztem magam, én is szégyenkeztem, én is úgy voltam a tükörképemmel, hogy jobb azt nem különösebben nézegetni, és nem vagyok hajlandó szenvedni.”

    ott téved el a logika, hogy
    1. nem mindenkinek ugyanaz a szép, a sovány, a csúnya, a kövér
    2. nem mindenki szenved, és szégyenkezik, akiről te azt hiszed
    3. sőt: sokan szeretnek kövérek lenni, extrém kövérek, és nem, ezek nem önigazolás részükről – és sokan szeretik is, ha partnerük kövér
    4. mitől és mikor és főleg MIÉRT alapvetés, hogy a sovány pozitív, a kövér pedig negatív, nem csak kifejezés formában, hanem megjelenésileg. a társadalmi divat mint ok nem érdekel:)

    • Attól tartok, a kissé fifikás gondolatmenetű poszt lényege nem ment át.

      Én magam neveztem gázos gondolatnak, reflexnek azt, hogy decsúnyaakövér, és azt mutattam be, hogyan reflektálok rá, és hogyan nem lesz ebből másokat lenyomó üzenet.

      Illetve azt, hogy ez az ízlésalapú vélekedés hogyan nyilvánul meg a magam életében, a saját testemmel. Amúgy az egész letagadható volna, és akkor én is toleráns, jó feminista lennék (és szidnám az anorexiásokat ugyanolyan alterofób és kíméletlen módon, ahogy a divattól sodortatott internetezők szokták a kövéreket). Gyanítom, ezt sokan csinálják: mások előtt nagyon elfogadóak a túlsúllyal, szidják a vékonyakat vagy a sportolókat, titokban meg kínlódnak a tükör előtt, és fél karjukat adnák egy kicsit formásabb testért.

      Én nem mondtam ilyet, hogy mindenkinek az a csúnya, ami nekem, vagy hogy mindenki szégyenkezik, csak azt, hogy én ebből indultam ki, a saját élményemből.

      Nem alapvetés ez, hanem az én álláspontom. Tedd oda a magadét. Csak ne önigazolásból.

      Szó nincs divatról. Arról sincs szó, hogy ne gerjedhetne valaki a gömbölyűbbre, puhábbra. Az eszményekről van szó, amelyek meglepően stabilak mondjuk kétezer-ötszáz év ábrázolásaiban, egyáltalán nem annyira relatívak és esetlegesek, mint állítani szokás (ne gyertek Rubensszel, hanem nézzük meg a Vénusz-ábrázolásokat, például, általában sudárak, és még Rubens Vénusza, ama tükör előtti is jóval izmosabb és vékonyabb, mint azok, akik a saját testalkatukat szeretik vele igazolni).

      A túlsúly megnehezíti az életet, és rengeteg következménye is van, például eszkalálja magát, elszakít a mozgékonyságtól, bánatevésbe torkollik, rengeteg betegség oka. Egyáltalán nem véletlen, hogy a vékonyabb test az ízlés és az eszmény.

      Nekem ez a gondolatom, ama előítéletes és nem tisztán elvi, valamint az ízlésem is, és a saját közérzetemen, lelkemen megszenvedett történetem is: túlsúlyosnak lenni, bárhogy is értelmezzük ezt, nem jó (értelmezzük skálán: minél inkább, annál kevésbé jó).

      Nem okvetlen az a torzulás, ha valaki erőfeszítéseket, akár igen sokat tesz azért, hogy könnyebben feljöjjön rá a konfekcióméret, hasonlítson húszéves alkatára, vagy hogy jó prognózisai legyenek, és diétázik, sportol. Az _el_hízás, tehát hogy valakinek a zsírmennyisége folyamatosan növekszik, mindenképpen nehéz, és mindig torzulás vagy betegség, aggasztó testi állapot, sokszor lelki problémák jele és következménye (magány, depresszió, csalódás, gyász). Ez akkor is igaz, ha sok fogyókúra vagy vékonyságra törekvés is torz és túlzó, emberellenes. A világunk is torz a maga szénhidrátdominanciájával, üzleti alapú, kaját állandóan szem előtt tartó táplálékbőségével, motorizált kényelmeskedésével, ülőmunkájával és beszorítottségával, amelyek miatt a komoly túlsúly népbetegség lett.

      Ettől függetlenül én, ha van képességem bármit is bármilyen szűk körben trendivé tenni, nem a szép, fürdőruhában is tetszetős testet, nem az öngyötrést, a paráztatást, a negatív ítéleteket, hanem a belső erőt, kompetenciát, az örömöt, a dolgok megváltoztathatóságának képességét és az egészséget, elégedettséget tenném azzá. És soha nem mondtam olyat, hogy hogy néznek ki ezek a kövérek, minek hordanak szűk/rövidnadrágot, mert felismerem a felelősségemet és a gondolataim gázos voltát, és ízlésemből nem fabrikálok normát. Azzal se mondtam ilyesmit, hogy a számomra vállalhatatlan lábformára én bizony nem vettem rövidgatyót, leggingszet, és ezt ízléskérdésnek tartom.

      Ja és én továbbra sem vagyok vékony, csak tizenhat kilóval kevesebb a nagyon vaskosnál, meg izmos. Ama motiváló, slim tumblik eléggé körberöhögnének engem.

      Na, meg van írva a poszt még egyszer.

      • és el lett olvasva újra.

        én értelek. továbbra is tartom, amit írtam. amit írsz továbbra is negatív címkével jelöli meg a kövérséget,
        továbbá figyelmen kívül hagyja pl. az eltérő (bár valóban ritka) szexuális érdeklődést (ld, feederek).
        vannak kijelentéseid, amelyeket az ismerőseim köréből is tudok cáfolni.

        a soványság-kövérség témában is hiszem azt, hogy kevesen vannak, akik saját jóérzésből akarnak változtatni, kicsit mások lenni, sokkal inkább a média, a harsogó igehirdetések, reklámok befolyásolják a gondolataikat.

        miért ne akarhatna valaki kövér lenni, pláne élvezni? nyilván tudja, milyen hátrányai vannak ennek az állapotnak, és ennek tudatában él úgy, ahogy.

        lehet, hogy akikről beszélek, kevesen vannak, és főleg az igaz, amit a tömegízlés favorizál,
        de én ezen keveseket szeretem megvédeni.
        🙂

        • Az azért nagy önbecsapás, hogy te kivétel vagy a manipuláció, médiaüzenetek, tömegízlés hatása alól. Mindannyian ebben a korban, közegben, értékek és üzenetek közepette élünk. Én valószínűleg a Gauss-görbe tetején ülök. Igen, a média és újabban a gyönyörű, szőrtelen, napbarnított, szálkás izomzat is formálta az ízlésemet. Igen, szerintem a kövár test nem szép, valamint a hosszú haj szexi. Igen, szeretem, ha vékony a derekam. És? Hogy kell ellenállni? Levetni ezt a szemüveget? Miért baj ez? Ki hiszi magát ennél árnyaltabbnak? Mindenesetre ha vlamit szépnek látok, mást meg kevésbé, nem fogom letagadni magamra erőltetett feminizmusból, másoknak való megfelelésből. Más meg mást tart szépnek. Tök oké. Én ezt úgy élem meg, hogy te erőltetsz épp rám valamit. Hogy lássam szépnek, amit nem látok szépnek, mert akkor vagyok elvhű. Pont ez ellen van a bejegyzés. Én magamat mutatom meg itt, és nekem nagyon komoly sikerélmény és életminőség-javulás volt 38 és fél évesen, nagyon sok melóval megváltoztatni a testemet, 4-5 mérettel kisebbé válni. Illetve jelenségként látom azt a rengeteg önbecsapást, gyengeséget, amellyel emberek a maguk lustaságát, háját, tehetséghiányát, játszmáit igazolják. Testügyben nagyon sok az önhazugság. “nyilván tudja, milyen hátrányai vannak ennek az állapotnak, és ennek tudatában él úgy, ahogy.” Na, ez tényleg nagyon ritka. Nem, nem tudják, elfelejtik könnyű testüket, és szenvednek. Jó leszek én így is, engem ne basztasson senki. És közben reklamálni a hűséget meg a jó szexet.

          • Ja, és én tudom, hogy épp mit gondolok, és nem akadok ki azon se, ha ez médiahatás vagy nem igazságos. Nem akarom normává tenni az ízlésemet, de nem engedem, hogy holmi elvek jegyében nyomasszanak és elvitassák tőlem a jogot, hogy azt lássam szépnek, amit szépnek látok, amire hasonlítani szeretnék. Vagy azt a jogot, hogy beszámolhassak örömtelien arról, hogy hogy érzem magam a szépségeszményhez közelebb álló testemben. Nem leszek dafke ronda, illetve meglevő rondaságom megtámogatására nem használok ideológiát. Nem vagyok lusta, nem kell rávenni magam a mozgásra vagy a testi határhelyzetekre (hosszú táv, nagy súly, exrém hideg-meleg), én rohanok és élvezem és önbecsülést ad. Az eredménye másodlagos, de azt is élvezem. Az én felelősségem a testem, nem csak történik velem. És nem várom el azt sem, hogy másnak tetsszen, és nem használom fegyverként a testem.

        • Bocs, de hogy jönnek ide az ismerőseid? “vannak kijelentéseid, amelyeket az ismerőseim köréből is tudok cáfolni.”
          Ezek itt az én állításaim, az én blogomon, nem kommentelek boldog kövérek önszerveződése alá. Azok meg az ő állításaik, Nekem az villan be, hogy aki kövér, annak szar (= negatív címke), és ezt a gondolatot FELÜLVIZSGÁLOM, mert sztereotip, és nem igazságos. És a kövért nem basztatom, nem ítélem el, nem teszem gúny tárgyává. De nem látom szépnek. Mi nem érthető ezen?

  2. Az utolsó nagyon ott van. Én sose mondtam még magamról, hogy feminista vagyok, de a társadalmi egyenjogúságot csak elő kéne mozdítani, ezért a diákjaimat afelé terelgetem, hogy tartózkodjanak a nemi megkülönböztetéstől, ahol nincs értelme. És mindenkinek beszólok, aki otromba szexista megjegyzéseket tesz, vagy úgy viselkedik. De a szépség és a női test szexualizálását nem tudnám szétszálazni.
    Mondhatjuk, hogy nem érdekel, hogy a férfi tekintetnek nem akarunk megfelelni, de igen.
    Vagy legalábbis a társunknak, férjünknek, pasinknak.
    Tegnap a lányommal a locsolóit vártuk, ő farmer miniszoknyában és lila blúzban, én meg kord miniszoknyában és virágos blúzban, még szempillaspirált is használtam. Jött két apuka, fiaikkal egyetemben, és mindegyik megdicsért minket, hogy milyen csinosak vagyunk, és amíg beszéltettünk, folyton végigmértek, elégedetten. Nem hazudnám azt, hogy rosszul esett. Jót csevegtünk, én meg feltöltődtem, mert figyelmet kapott a külsőm, ami ritka pillanat az életemben.

  3. 4. Nem a sovány pozitív, és a kövér negatív. Az egészségtelenül/izomszegényen, gyengén sovány/ épp olyan negatív, mint a betegesen, kifulladósan kövér. Mármint nekem. Nem elítélés, de abban biztos vagyok, hogy az nem létezik, hogy nem jobb egészségesnek lenni, bírni, jó érzéssel kirándulni, táncolni, úszni, biciklizni, lovagolni, teniszezni (vagy kinek mit). Ebbe persze kifejezetten vékony, vagy láthatóan túlsúlyos, de azért mozgó, a mozgást élvező bőven belefér.

    • Biztos, hogy jobb egeszsegesnek, erosnek, sokat bironak, sportosnak lenni. Csak ez egyszeruen nem adatik meg mindenkinek.
      Lehet olyan betegsege, ami miatt kinszenvedes a mozgas. Lehet kronikusan kimerult, faradt. Lehetnek lelki problemai, ami miatt kevesebb az energiaja. Lehet olyan anyagi helyzete, hogy csak a minimalelelmiszerre futja es ez koszonoviszonyban sincs a tapanyagszuksegletevel, a teste igenyeivel.
      Egy masik oldalrol: biztosan jobb tobbdiplomas, muvelt, jol kereso embernek lenni. Csak sokaknak ez nem adatik meg, akkor sem, ha szeretnenek azok lenni.
      Kicsit a megertest hianyolom….

      • Mondtam én, hogy lenézem, beszólok, elítélem? Az, hogy negatív, nem a személynek, hanem az állapotnak szól, nem nekem rossz, hanem neki. A külseje pedig nem tetszik – ettől még lehet, hogy nagyon jóban leszünk, és az embert kedvelem, tisztelem, esetleg fel is nézek rá. Pl. azért, mert a helyzetéből kihozza, amit ki lehet. Mert nem a külső az alapja annak, hogy milyen embernek tartom. Attól, hogy megértem, az ÁLLAPOTA nem lesz kevésbé negatív. Érted: egy bántalmazott embert is megértek, igyekszem segíteni neki, de ha nem tud kijönni belőle, akkor az az állapot még negatív lesz akkor is, ha nem áldozathibáztatok.

        • Teljesen ertem. Nem kotozkodni akarok, csak tovabb gondolni.
          Vajon biztos, hogy neki ez az allapot rossz? Nem lehet, hogy neki nem olyan fontos a szepseg?
          Alapvetoen az a szep, aki egeszseges?

          • Igen, az én értelmezésemben a szépség (feszes bőr, dús haj, mozgékonyság, jó zsír-izom arány, a fogak állapota, a testtartás) a test boldogságos jólműködése. És az életkornak megfelel. Ezért sem gyötrődöm itt a ráncokon meg akarok égre néző, gömbölyű dudákat.

            • Hat en annyira el vagyok keseredve. Semmit sem fogyok, pont ugyanolyan/annyi zsir tanyazik rajtam mint 4 hete. Mikor indul ez meg? Miert nem indult meg meg? Rejtely.

          • Persze, hogy nem biztos. És az ő dolga, nem fogok róla véleményt mondani, a háta mögött sem, szembe sem. Legfeljebb, ha sóhajtozik, hogy nem tud elmenni egy sétára az erdőbe, akkor, óvatosan. És nem a szépség a lényeg, az, hogy nekem tetszik-e, az meg az én magánügyem, de a negatív nem erről szól, hanem arról, hogy egészségtelen, életminőség-rontó. Mert ha nem is fontos neki, azért nyilván rosszabb, ha kicsit is. Lehet, hogy a mozgással több energiája menne el még fontosabb dolgoktól, de azért nehéz elképzelnem, hogy nem a lustaság és/vagy a zabálási vágy (ismerek ilyet nem is egyet) a legfőbb szempont. Mármint olyan embernél, aki testileg egyébként egészséges lenne.
            Igen, az a helyzet, hogy az a szép, aki, ami egészséges. Egyszerűen az ember szereti távol tartani magát az egészségtelennek tűnő emberektől, állatoktól, alighanem azért, mert ösztönösen tart attól, hogy elkapj a “betegséget” – erről már olvastam is valami tudományos fejtegetést. Nem véletlen, hogy a túltenyésztett kutyafajták egy részét az emberek túlnyomó többsége nem tartja szépnek, még azok sem, akik a fajtát szeretik, tartják – cukin rondának tekintik még ők is. A lógó szemhéjú, ráncos bőrű, torz állkapcsú/fejformájú kutyákra gondolok.
            Azok az állatok, amiket szépeknek tartunk, jellemzően azok, amelyek gyorsak, ügyesek. A panda cuki, szép is, de egy gepárdot sokkal szebbnek tartanak – vagy egy antilopot, mint mondjuk egy cuki-duci bocit. A legszebb madarak között a héja, a sólyom, a sas van ott, nem a busa egerészölyv. Vagy a fecske, nem a cinke, pedig az milyen kis aranyos (már annak, akit még nem csípett meg). Pedig az ölyv, a cinke is teljesen egészséges, tökéletesen alkalmazkodott a saját életmódjához.

          • Egy tolókocsiban ülő ember is lehet szép, pedig nem egészséges. Baj azzal van, akinek megadta a Sors/Jóisten/Élet( a kör szabadon bővíthető) a lehetőséget az egészséges, jó minőségű életre és ő nem törődik vele . Bizony, a háj ronda . Bugyog, gyűrűzik, amorf az ember.

      • “nem adatik meg” — megint ott tartunk, hogy nekem könnyű. Én meg ennek a felelősséghárítását nem tudom elfogadni. Az én 2011-es 90 kilóból való lefogyásom nem az ölembe hullott, hanem igen kemény meló és rengeteg erőforrás kellett hozzá: motiváció, idő, információ, erőfeszítés, pénz, kitartás. Újabban meg azért, mert észbe kaptam, hogy ha nekem a pajzsmirigyemet elkezdik fékezni gyógyszerrel (ami elkerülhetetlen volt), akkor abból csúnya hízás lesz. És a felelősség az ENYÉM, mint ahogy nekem van előnyöm abból, ha jobban nézek ki, ha tudom hordani a régi ruháimat. Pedig ráfoghatnám a Methotyrinre, hogy hopp, 99 kilós lettem.

        Azt nem bírom, amikor azt éreztetik, hogy másnak egyszerű a vékonyság, és akkor ő boldog és kész. Noha igaz, hogy a siker motivál. Kicsit röhögök ezeken a sportos-motivációs cikkeken a bodybuilding.com-on: engem már nem kell motiválni, én rohanok az edzőterembe, nincsen nyugovásom. Szerintem itt a lényeg az, hogy a többség nem tudja, miért jó mozogni, nem ismeri az érzést, szenvedésnek fogja fel, és akármit kitalál, hogy megmagyarázza, hogy ő miért nem.

        Egyáltalán nem beteg vagy mélyszegénységben élő emberek ostorozásáról van szó. Az a lehetetlen állapot sokszor már következmény. Nem véletlenül térek ki a gyerekeink iránti felelősségre. Amíg a blogon van olyan, aki súlyos születési rendellenességgel, járásproblémákkal, merev izmokkal is eljár sportolni, addig én nem hiszem el, hogy általános probléma a betegségből fakadó elhízás, és hogy tényleg ne lehetne semmit tenni.

        Boldogabb országokban a kerekes székesek, intézetben élők sem törvényszerűen híznak el meg tévéznek egész nap.

        Kit értsek meg, hogyan? Szidjam én is a modelleket? Lobbizzak a saját életemet is megkeserítő túlsúly elfogadottságáért? Ezt mindig is nevetségesnek tartottam.

        Pont arról szól a bejegyzés, hogy reflektálok az előítéletes bevillanásaimra, és nem teszem normává az ízlésemet. De nem is fabrikálok éngyenge magyarázatokat arról, hogy tulajdonképpen kövérnek lenni milyen remek, és ha kétszer megnézzük, végül is esztétikus is.

        • A “nem adatik meg” nem a belefektetett munkat vitatja el, ami nelkul termeszetesen nincs eredmeny. Es nem jelenti azt, hogy neked konnyu. Csak a szukseges eroforrasokbol, amit te bele tudtal olni, nem all mindenkinek mindegyik rendelkezesere (pl.: penz, ido).
          Es nem mondja senki, hogy szidni kell a modelleket es magyarazgatni a koverseg szepseget.
          Arra gondolok, hogy ma a dolgozo lakossagnal (nem a melyszegenyekre gondolok) akkora a stressz, a kimerultseg, hogy egyszeruen nem tud ezzel foglalkozni. Tulel. Jobb lenne neki is egeszsegesnek lenni, de mar csak tulel. Nem tervezi az etrendjet, megeszi, amit az elso sarkon kap.
          Amit Lacinak irtam, azzal arra akartam celozni, hogy ti azert is mozogtok, mert orom a mozgas (ebbe a kontextusba szandekosan nem hoznam bele a koverseget). Sok embernek van olyan betegsege ill. anyagcsereallapota, amiben nem orom a mozgas. Azert nem mozog semmit, mert az neki kinszenvedes, utana nem erzi magat jobban.
          Egyebkent az elhizas, a kovetkezmenyes betegsegek, az mozgas szerepe, az egyeni felelosseg szempontjabol teljesen egyetertunk.
          A boldogabb orszagokat eleg nehez osszehasonlitani Magyarorszaggal. Mas a gondolkodas az egyeni felelossegrol, mas az emberek biztonsagerzete es stressz szintje. Masak a lehetosegek, a kilatasok. Szerintem a magyarok lelkiallapotan, kuzdokepessegen sokat ront, hogy rosszak a kilatasaik.

          • De figyelj, az emberek többsége nem betegség, testi állapot miatt nem mozog. Aki amiatt, az az ember nem tárgya ennek a bejegyzésnek nyilván. A stressz és az időbeli túlterheltség LEHET ok, de valahogy nem tudom elhinni, hogy a TV bámulása helyett nem lehetne mozogni, illetve hogy a TV bámulása mozgás helyett az időhiány miatt van.

            • Ertem, amit irsz, es igazad van, de nem pont ugyanarra gondolunk. Kicsit kezdem azt hinni, hogy mast latok a vilagbol, miota van ket gyerekem. 🙂
              A “rossz anyagcsere allapot”-nal arra gondoltam, hogy orvosi szempontbol nem beteg, tehat nem lehet nala konkret dolgot diagnosztizalni, de gyenge, faradekony, energiatlan, kimerult. Es nem erzi magat jol sportolas vegen es utan, ezert nem megy ujra es ujra. Szerintem sokan vannak ebben az allapotban.
              A TV bamulast en inkabb ugy latom ezeknel az embereknel, hogy otthon lerogy a TV ele, es vegre nem kell aktivnak lenni, lehet kicsit passziv es befogado, kisse elfeledkezhet, kiszakadhat.
              Depresszios vagyok-e? 🙂
              Na, mindegy, ez megint mas iranyba vezet. 🙂
              Nem jövök mostmar a tars. helyzettel, mert ez mar tenyleg unalmas. 🙂

              • Csak erre: “Es nem erzi magat jol sportolas vegen es utan”
                Akkor rossz, nem neki való sportot űz, és/vagy túl sok a pillanatnyi állapotához képest.

            • Én maximálisan túlterhelt vagyok, és ezért nem mozgok. Időm lenne rá, naponta 40 percet biztos ki tudnék szakítani. És nem vagyok rá képes, mert szellemileg annyira leterhel a munkám, a háztartás, a gyerekezés, hogy zombiként ülök fél órát munka után, amíg el nem indulok a suliba a gyerekeimért vagy tanítani. Lehetne ezt futással, bringázással tölteni, és még este is tudnék ugrálni itthon egy keveset, de NEM MEGY. Ki vagyok készülve addigra, és hiába tudom, hogy jó lenne, rongybabaként fekszem vagy ülök és mesélek. Tévénk nincs, junk internetezéssel töltök naponta kb 45 percet.

            • Te Labda! Nem lehet, hogy az enerváltság, fáradékonyság, kimerültség a túlzott szénhidrátbeviteltől van? Körbe is értünk.
              Amitviszont a magyar lakosság általános állapotáról írsz, abban sajnos teljesen igazad van. Hitelek szorításában, nem létező jövőképpel nem lehet testtudatosan élni, csak túlélni.

            • Jaj, nem fogom eltalalni, hova kell irni.
              Kb. erre gondolok, amirol Gyongyi is ir. Szerintem sokan vannak igy.
              Anna: egyben valaszolok, jo?
              Szerintem szerepet jatszik a szenhidratfugges. Es ez szerintem azert is van, mert kb. az a legolcsobb elelmiszer. Ebben nem nagyon hiszek, hogy a dupla tulsuly ketszer annyiba kerul. Nagyon sokan a minosegi elelmiszert nem tudjak megfizetni, eszik a szenhidratot, ami az inzulinvalasz miatt eteti is magat. Nem vesz hust es halat (annyit), mert draganak tartja (vagy eleve van egy tanult etkezesi mintaja- itt pl. gondolok a ferjem csaladjara, ahol az edes tesztak foetelnek minosulnek, nalunk otthon ez desszert volt mindig, de tobbnyire nem is volt.)
              Anyagcsereallapot: kezdodo autoimmun betegsegekre, kronikus vitamin es asvanyi anyag hianyra, verszegenysegre gondoltam (mondjuk ez utobbi mar diagnozis). Ez eleg gyakori sztem.
              A vege felreertes lesz, nem magamrol beszelek. Nincs tulsulyom, nem kifogast keresek, az okok erdekelnek.

            • Amikor baromi sokat es kimeritot dolgoztam, beiratkoztam a fittibe, de harom alaklom utan nem mentem tobbe (persze lehettem volna kitartobb) mert teljesen kikeszultem. Minden energiam elszivargott. Szoval en ertem, hogy mit mondasz, tenyleg van olyan allapot amikor csak egy dologra vagyhatunk. Furdo (vagy meg az sem) hevereszes, pihenes kozben egy film kikapcsol. Ha most ugyanannyit dolgoznek, aligha jarnek fitneszbe, egyszeruen nem maradna erom, energiam ra.

              • Értem, bár ez konkrétan nem idő, de stressznek stressz, jogos. Pontosabban, ha már élettanozunk, akkor distressz 😉 Mert stressznek, élettani szempontból bizony stressz egy jó kis edzés is.

            • A mozgás, félreértés ne essék, nem csak szárnyaló öröm: eleinte, csekély mozgáskultúrával, túlsúllyal és behatárolt lehetőségekkel meg igazán nem az. De miért akarunk csak örömöket? Mit akar az élettől, aki nem teszi oda magát? Vér és veríték, igen. És ennek szépsége és öntudata. “De az fááááraaaaasztóóóóóó.” Igen. Mint a gyerekszülés, a diplomaszerzés, egy betegség leküzdése, vagy megírni egy könyvet. Miért akar mindenki mindent ingyen, csodapirulaként, ölébe hullva? Az eksztatikus mozgás, az igénnyé lett aktivitás nekem olyasmi, amit sok megerőltetéssel, hosszú idő alatt értem el. És fárasztó ugyan, de nem nyűg.

              • Igen, ez így van. Eleinte fárasztó, kellemetlen. De eleinte a pálinka is kaparja a torkot, a cigifüst is köhögtet. Aztán szenvedély lesz abból is, sokaknak. A mozgás épp így válik nagyon fontossá – és ha a gyerekkori mozgásigényt hagyjuk kiélni a gyereknek (a katonás tornaórák többségének elkedvetlenítő hatása helyett, bár nekem ugye rég volt tornaórám, a gyerekeim elvannak vele), támogatjuk, hogy folytassa, akkor nem kell felnőtt korban (újra) rászokni.

                • Némi reményt szeretnék megcsillantani: mikor először mentem nemrég, 25 évesen edzőterembe, a tesóm alig bírt lerángatni az evezőgépről, hogy most már elég, így is túlhajtottam magam, erősebb vagyok, mint gondolta, menjünk haza végre. Szóval szerintem (de ez egy nagyon szubjektív élmény) ha jól kezdi az ember, lehetőleg nem állóképességi sporttal, mert az nagyon szigorú tükör, akkor nem olyan szörnyű az első alkalom sem.

                • Igen, abban is igazad van, hogy nagyon fontos, hogy kezded, hogy ne egyből olyannal, amitől tuti kudarcélményed lesz.

                • Nem tudom, mi van azzal a géppel, de szörnyen addiktív. 😀 Ha a doki szabad utat ad (szövődményes tüdőgyulladás), akkor megyek is újra az adagomért heti 3-4-szer.

          • “Csak a szukseges eroforrasokbol, amit te bele tudtal olni, nem all mindenkinek mindegyik rendelkezesere (pl.: penz, ido).” Hát ezeket én mivel értem el? A sportolásomat meghatározó döntésekhez hasonló, nagyon kemény választásokkal, konfliktus vállalásával. Valahogy kevesen csinálják, vállalják azokat a döntéseket, amelyek miatt nekem most lehetnek erőforrásaim. “Neked van a blogod.” A blogomat ÉN csináltam. “Te egészséges vagy.” Igen, elég jó a genetikám, és nem ütött el a villamos, de az az én döntésem, hogy SOHA egy szál cigi se, jó levegő (és ez fontosabb, mint a jó közlekedés), alkohol nem, bulizás nem, sport igen stb. A meló mintha nem kéne, a melóhoz szükséges energiám is szerencsének van elkönyvelve, de az eredményét mindenki megnézegeti, megítéli, elkívánja, szerencsének tulajdonítja. Szerintem ha most ideírnék egy számot, hogy mennyiből vagyok egy hónap alatt három gyerekkel, igen megdöbbenne mindenki. Csak én nem nyavalygok. Jól fektetek be. Fűrészbe, például, amiből lesz a minimál-gázszámla. És ez igenis attitűd kérdése. Ja és negyven körül, ÉLETEMBEN ELŐSZÖR van módom és motivációm végre intenzíven a — rengeteget használt — testemmel foglalkozni. Nem tudom, kinek dolga biztosítani az erőforrásokat, mi a teendő, ha valakinek nem jut, hogyan érezze ettől magát, akinek jut, de az biztos, hogy tehetünk valamit az erőforrásokért is.

            Én nem látom, hogy túlél az egyeszeri ember. Én rengeteg pótcselekvést látok, mindenekelőtt a kib. tévét meg maratoni telefonálgatásokat, filmletöltögetést meg munkahelyi tereferét. Az ember a metrón meg a monoton portörlés közben gondolkodik, vagy boltba menet. Én is ugyanazt csinálom, mint minden anya, gyalog és bringán.

            És én is szénhidrátfüggésből jövök. nekem is kurva szar volt a 8,5-ös, 9-es futópad, évekig, csak én nagyon akartam. Azt hittem, elájulok.

            Nemcsak nehezebb a magyaroknak, hanem rossz, megalkuvó, korrupt, hárító reflexeik is vannak.

            • Tegnap munka után egy óra séta. Naplemente nézés. Ahhoz, hogy tudjak közlekedni, időben érjek oda, ahol dolgozom, 4.50-kor kelek. TUDOm, hogy ha harminc perccel előbb kelnék, elérhetném a buszt, ami bevisz ugyanoda. Naponta 30 perccel kevesebb alvás, de tíz perc biztos séta. És a buszon nem kell ülni, állhatnék is másfél órát. Az ebédidőben séta, ügyintézés, mások ügyei, de én intézem, mert muszáj. 11 órát vagyok távol a minőségi otthonomtól. Tegnap este elmentem sétálni, de már csak a naplementét láttam. Otthon legfeljebb főzök, nem tévézek, mégis kevés a 24 óra. Én akkor szeretnék mozogni, amikor felébredek, akkor tudnék futni a kutyával, tudom, hogy durván javulna tőle az erőnlétem. Megértem, miről ír Pöttyös, Arita vagy Gyöngyi. A napi robot, amikor elvárják, hogy 8,5 órát ülj egy kényelmetlen irodai széken, harmadmagaddal összezárva, az annyira kimeríti az embert, hogy képtelen összeszedni magát és a sötétben elkezdeni sportolni. Az ember valahogy nappali lény. Jó, csak a magam nevében beszélek.

            • Hej, de megértelek, nagyjából ugyanezt éltem át, amikor egyedül maradtam a két ovis gyerekkel és egy kezdő vállalkozással. Amikor először kerestem, annyit, hogy vehettem volna kocsit, nem vettem, hanem félretettem, hogy legyen tartalék és hogy a függetlenségemet megőrizhessem, ha épp hullámvölgybe kerül is a vállalkozás. Forinthitelt vettem fel, hogy a volt férjem részét kifizessem a válás után. Nem engedtem a csábításnak és nem váltottam át a sokkal kedvezőbb törlesztőjű devizahitelre, amikor lett volna rá lehetőség, mert egyértelmű volt már akkor is, hogy a devizahitel törlesztője az árfolyamtól függ, ami meg ugye nem állandó. Nem adtam el a lakást és nem kezdtem egy kurva nagy házat építeni kölcsönből az agglomerációban, most meg mi vagyunk a szerencsések, hogy nincs törlesztőrészlet. És jön az, hogy de hát te a jég hátán is megélsz, meg de jó neked, hogy nincs főnököd. Erről még órákon keresztül tudnék írni.

        • az emberi test szép.
          ha sovány, ha kövér, ha lógó bőrű, ha amolyan.
          azért szép, mert olyan.
          ezt a múltkor mondtam már, ha emlékszel.

          • A zsíros haj, a feketére cigarettázott, hiányos fogsor, a gombás, kezeletlen köröm/bőr, a hájtól eltorzult arc/test nem szép. Nem törődtek vele, nem ápolták, elhanyagolták. Kellemetlen látvány.

            • A cigitől sápadt bőr, karikás szem se szép.
              Én már csak tudom!
              Rögtön észreveszem bárki arcán, ha dohányzik
              Mégse tudom utálni a cigit.
              Nikotin, drága jó barátom, de sok nehézségen átsegítettél!
              Szeretem, hiányzik, de nem fogok visszaszokni.
              Nem, nem szép a bagós ember, büdös is, mégse tudom azt mondani, hogy senki ne dohányozzon.
              Súlyosan függő vagyok, hiába!

              • Ugyanezt alkohollal is el lehetne mondani. Én sem mondom, hogy senki ne igyon alkoholt – de ha bekövetkezne, egy csepp könnyet se hullatnék. Mondjuk akkor sem, ha a cigi füstjét nem kellene lépten-nyomon éreznem – pedig én is szívtam napi (minimum) 40 szálat valaha.

            • Az lesz majd a jó, ha én is utálni fogom a cigi füstjét.
              Most még nem utálom, azért zavar csak, mert én is bagóznék, de nem lehet, mert akkor kezdhetem elölről a leszokást.
              Szerintem ez így is marad, maximum enyhül, de mindegy is.
              Mindenkinek van valami baja, az én egyik bajom ez, de felfogom úgy, hogy minden nap sikerélmény, amin nem dohányzom.
              Ilyen napi sikerélménye sincs a sose-függőknek!
              Csak a pozitív gondolkodás miatt, legyen már ebben valami jó is.

            • Hat nem,ezek nem szepek. Az is csak egy altalanositas, egy klise hogy minden szep. Lehet erdekes de miaz, hogy szep? Minden ami ember? Akkor mi a csunya, a nem szep, szerinted? Mit definial ez a szo, hogy szep, ha mindenki szep?
              A zsirtomegen nincs semmi szep szerintem sem, attol, hogy neked tetszik meg nem jelenti azt, hogy mindenki masnak is igy kellene gondolnia.

            • Miota nem gyujtasz ra Ann?
              En nagy bagos voltam vagy husz evig, napi egy doboz es az elso harom het remalma utan egyre jobb lett, eszembe sem jut a cigi, sokkal szebb, konyedebb igy az elet.
              Gratulalok, leszokni a cigirol nem aprosag es egyre inkabb termeszetesebbe valik a cigi mentes elet es majd akkor nem kell ragyujtani, mondvan, hogy ez ugy is megy nekem. Ott szokott lenni egy rejtett csapda…

              • Minden visszaeséshez ott a csapda, ahogy leírod. Már leszoktam, túl vagyok rajta, nem árt. Dehogynem. Aztán jön, hogy nem nehéz leszokni a cigiről(szerről, piáról, stb.), nekem már vagy tízszer sikerült. 😉

            • Köszi, Lucerna és Laci.
              Az a nagy baj, hogy nem is mostanában tettem le.
              Már jóval több, mint egy éve, egy év és 3 hónap, és azóta egy szálat se szívtam, még alkalmilag se.
              Azelőtt mérsékelni akartam, az is ment, de az azért nem leszokás, hogy néha-néha azért rágyújtasz.
              A ‘soha nem gyújtasz rá’ az a leszokás.
              Szóval azért régóta nem bagózok már, és mégis hiányzik.
              Ez a szívás!
              Az a baj, hogy tudom, hogy rosszat tesz, belülről is roncsol, kívülről meg csúfít.
              Én igazi stresszdohányos voltam, a cigi+nem evés gyönyörű halálfejarcot eredményezett.
              Nem tetszettem magamnak, hogy finoman fogalmazzak.
              Hogy a többiről ne is beszéljünk, fejfájás és társai.
              Nem akarom újra, és ha már ennyit elértem, nem fordulok vissza.
              Szerettem, megnyugtatott, feldobott, jó volt evés után is rágyújtani, elvonulni, a cigim meg én, pipadohányt szagolgatni, én megértem, aki dohányzik, tudom, hogy mi jó benne.
              “Szerettem”, jaj, mint egy szerelmi vallomás! 🙂
              Szörnyű.
              Na, ez a függőség.
              Én egyértelműen az Anonim Nikotinisták Klubjába való vagyok, már ha van ilyen.

            • Akkor meg inkabb orulok annak, hogy nem cigizek, amikor masok fuggoseget latom es annak kovetkezmenyeit,. Nem tud kavezni, mert nincs cigi, anelkul nem jo a kave. (Nem, mert sokkal jobb.) Nem tud hosszabb utat megtenni, mert ra kell gyujtania. Csunya lesz a bor es a fogazat (mondjuk az en fogaimon nem latszik, hogy valaha is bagoztam es kozben sem latszott, a borom is eleg szerencse, de biztos sokkal szebb lenne, ha nem lenne az a massziv bagos mult, keso banat).Es a bago buze…jujj. Minden csokolozas elott fogat mosni, ha olyannal aki nem bagos. (nagy macera volt) Egyreszt sajnalom amikor valaki ennyire a rabja valaminek, masreszt nagyon orulok, hogy en mar nem. Annak is orulok, hogy te sem es hidd el, elobb vagy utobb nem fogod kivanni vagy csak masodpercekre, az meg nem szamit. 🙂 Ha rad tor, igyal egy korty vizet, allitolag az segit. Egy ev elteltevel neha meg en is megkivantam egy pillanatra. de gyorsan tovapockoltem az erzest.

            • Ja, meg annyit, hogy nem attol vagy fuggo ha megkivanod, hanem akkor amikor nem tudsz ellenallni. Ellentudsz, ez itt a lenyeg. A tobbivel ne torodj, mi az a kis konfort ize eves uatni elvonulas a cigikevel ahhoz kepest, hogy a borod sokat vissznyer a rugalmassagabol, szebb lesz a szine, kitisztul a tudod (kisebb esely a tudorakra vagy a gegere, akarmelyikre) nem vagy budos, kormeid nem sargak, fogaid sem, melleid is rugalamsabbak lesznek, ugy ezdhetsz a feknekedre mint a pinty es meg latszani is fog, es futkozhatsz amennyit csak akarsz. Annyi a benefit, hogy osszeroskad alatta az ember, ha mind szamba veszi. Nem hinnem, hogy fuggo vagy, csak a rwegi reflexek nehezen huznak el a busba. Talalj ki mas, artalmatlan ritualet eves utanra (menj el szaunazni, na jo csak vicceltem) vagy azoknal az eseteknel amikor radtor a vagy. Ilyesmi trukkoket azert bevethetunk, hogy konnyebb legyen.

              • “nem attol vagy fuggo ha megkivanod, hanem akkor amikor nem tudsz ellenallni”
                De, akkor is függő vagy, csak akkor uralkodni tudsz a függéseden.

            • Ez megnyugtató, Lucerna.
              Ez ijesztett meg engem is különben, hogy mennyire rákaptam, átvette fölöttem a kontrollt.
              Nem ám eldohányozgatunk, meg “buliban rágyújtok”, “majd abbahagyom”, az a gáz, hogy nem tudod abbahagyni, mert KELL.
              Úgy kell, mint az étel.
              Na, ez ijesztő volt.
              Most már mögöttem van a neheze, ezt nem adom fel, ha egy cigi lenne, két hét, és visszaszoknék, úgyhogy nem, nincs egy szál se.
              És, igen, én is féltettem a bőrömet, mivel alapvetően szép és jó minőségű, szóval ne basszam el, ha nem muszáj.

              • Az biztos, sőt, a két hét szerintem naivitás. Aznap visszaszoknál, legfeljebb az tartana két hétig, amíg újra lejutnál arra a szintre, ahol abbahagytad.

            • Rágózni szoktam, ha nagyon rámjön a rágyújthatnék.
              A mellben is igazad van, sokkal nagyobb a mellem, mióta nem dohányzom, telt meg szép, meg minden.
              A komoly dohányzás marhára soványít, leeszi rólad a teltséget.

            • Igen, a szervezet rengeteg energiat hasznal arra, hogy feldolgozza azt a merget (ami reszben azert gyorsitja az anyagcseret, ahogy hallom). Leszokas utan is tobbnyire azert hiznak a nepek, (nem csak mert tomik magukat csokival es csipszel) mert megvaltozik az anyagcsere, nem kell a mereggel bajlodni, vegre van egy kis nyugalma a testnek.
              En is ugy vagyok ezzel, hogy egy szalat sem, mert kepes lennek visszaszokni egy het utan. Ez a : “na jo, meg egy szalat, ugy is abba tudom hagyni, amikor csak akarom” addig mondogatja az emberlany mig visszanem csuszik a fuggosegbe, szepen szinte eszrevetlenul. Onnan tudom, hogy egyszer mar abbahagytam nyolc honapra es a fenti forgatokony szerint ujabb nyolc evre visszaszoktam. Na ezt nem. Lof@szt.

            • Szerintem a felelősen dohányzó, csak heti egy szálat, az nagyon, nagyon ritka. Valószínűleg valami genetikai mutáció miatt nem alakul ki náluk a függőség. Vagy csak áltatják magukat és a környezetet, hogy nem függők, de valójában azok. A nikotin a heroinhoz hasonló erősségű függőséget okoz. Én is cigiztem szenvedélyesen sok éven át, majd az első gyerek születésekor azonnal letettem. Pár év kihagyás után jött a csak egy szálat. Három nap múlva ugyanúgy nyomtam. De már tíz éve nem. Aki le szeretne szokni, annak ajánlom Allen Carr, Leszokni a dohányzásról c. könyvét. Olyan dolgokat mond, amik már valószínűleg átfutottak minden dohányos fején, de egy csokorba szedve nagyon hatásos. Azt erősíti, hogy ez nem egy rossz szokás, hanem kőkemény függőség, ezáltal rabszolgaság. Felkészít az elvonási tünetekre stb.

              • Állítólag a nikotin erősebb függőséget okoz, mint, mint a heroin (vagy könnyebben alakul ki a függőség, vagy hogy is mondjam, szóval addiktívebb drog a heroinnál).

            • Erre jo az a keves onismeret. Nekem a heti/napi egy szal nem menne es ertelmet sem latnam, ha egyszer nem kivanom a cigit. En pl. igy autozom, mert annyira nem izgat csak olykor szukseges. Nagyon megnezem mikor indokolt a volan moge ulni, de fuggosegbol kiszakadni es kontrollalni, hogy mikor, mennyit az nem menne. Amugy magammal kapcsolatban ugy erzem, hogy az egyetlen felelossegteljes dontes a nem cigizes.
              En is ismerek olyat aki napi, 1-2 szalat sziv es soha nem csuszik el a hetkoznapokban, csak bulizaskor.

            • “Aznap visszaszoknál, legfeljebb az tartana két hétig, amíg újra lejutnál arra a szintre, ahol abbahagytad.”

              Igen, így értettem.
              Nem kezdem újra, tudom, tüdőrák, érszűkület, de ezek hosszú távú dolgok.
              MOST nem szeretnék gyomorfekélyt kapni, és úgy kinézni, mint akkoriban.
              És függeni rossz, bárkitől, bármitől.
              Valamilyen mértékben mind függünk, társadalomtól stb…, nem kell ezt megfejelni még valamivel.

              • Ja, akkor félreértettem.
                A függésnek szerintem két értelme van, az egyik, hogy persze hogy függünk a társadalomtól – de ez kb. olyan, mint hogy az oxigéntől is függünk. Szóval rajtunk kívülálló okokból, egyszerűen az élet része. Ezt nem tartom gondnak egy határig – de itt is van egy határ, az önállótlanság, ha már mondjuk az bajt jelent, hogy egy napig nincs áram, vagy szervizben a kocsi, az már a pszichés függés kategóriája. Az már olyan, mint a cigi, pia, játék, ha függőséggé válik.

          • Akkor erőltessed másra az ízlésedet, és akkor biztosan úgy is lesz.

            Ha szénnel rajzolnék, én is sok mindent szépnek tartanék. Anatómiailag. Én megcsodálom a lehetetlenül vékonyat is, látom öltözni, és a feszes-gömbölyűt is. De itt arról van szó, milyenné formálom a saját testemet, mit várok tőle, mivé hagyom alakulni. Én addig leszek izmos, amíg könnyen megy, és addig fogyok, amíg megy. Weight loss plateau-nak nevezik azt, amin én nem akarok túl lenni. Ha annyi, hát annyi. Figyelem a testemet, nem teszek rajta erőszakot, nem akarok olyat, ami nem belőle következik.

            És még arról is szó van, milyen testet, férfitestet látok szépnek. Vagy ki hoz lázba. Ez gyakran egyedi történet, és nincsen típusom. De azt nem mondhatnám, hogy bármelyik testet szépnek látom. Sokszor nekem gagyi, ami más szerint jóképű. A kattanás meg egészen ritka. Noha én kattanás nélkül is tudtam szívesen simítani, jókat szeretkezni. Aki bekapcsolja a zsigerit, kihozza belőlem a vadat, az igen ritka, de az a legjobb.

            Bírom ezt, amikor az elfogadás, tolerancia jegyében vagyunk így kioktatva, hogy mi mindent kell szépnek látnunk. Elvoltam én is a testemmel amúgy. Kénytelen voltam. Sose nyavalyogtam, csak tudatában voltam, mennyire tökéletlen. De most, fürgébben, öltözéskor nem félrenézve, elismeréseket özönben kapva sokkal jobb élni. Úgy érzem, a testemen át, hogy még bármi lehet. Minden téren. Hogy nem halok meg. Új szerepeket próbálok. Siker, és nem elvehető, az az elemi élmény, hogy meg lehet változtatni a dolgokat.

      • Bocsáss meg, ezek itt a sokszor hallott, egyszerű kifogások.
        – A legolcsóbb táplálék az, amit nem eszünk meg. Ne mondd, hogy a + 20 kilót eredményező kalóriatöbblet bevitele olcsó volt . Az étkezés lefelezése pont fele költség.
        – Ha betegség miatt nem esik jól a mozgás, a túlsúly sem fog jól esni, mert azt meg cipelni kell. A napi fél óra gyors gyaloglás nem idő és pénz kérdése.
        -Ha valaki krónikusan kimerült és fáradt, annak a friss levegőn való fél óra séta még segít is.
        Sajnálom, ha bármi bántó van a soraimban, ismerem az érzést, amiről beszélsz, de ha hagyjuk magunkat beleragadni a sárba, menthetetlenül lehúz a spirál.

        • ő, ez így ebben a formában nem igaz, nagyon leegyszerűsítő és megbélyegző gondolkodás az, hogy csak akarni kell, meg nem kell annyit zabálni.
          eleve nem a kalória mennyisége, hanem a minősége a döntő.

          ipari fehérliszten, rizsentésztánkruplin meg cukron nem nagyon tudsz kevesebbet enni a túl soknál, hacsak nem éhezel folyamatosan – márpedig az iskolai menza tömény szénhidrát, az irodás menza, kifőzde tömény szénhidrát, a mikrós kaja tömény szénhidrát, szóval nagyon sok odafigyelést, munkát igényel folyamatosan nem enni ezeket átlagos életforma mellett (bejársz valahova, rohansz a gyerekért stb).
          plusz ha még rosszul is keresel hozzá, akkor nem is jössz ki szarok nélkül kajával.

          • Ez pedig megbélyegző és leegyszerűsítő kimagyarázás. Rengeteg fölösleges, drága kaját eszünk meg nap, mint nap. Nézd meg a bevásárlókocsik tartalmát. Mindegy, ki tolja

            • látom én, ettől még csak az egészséges, kevés-kompromisszumos kajálásra simán elmegy egy minimálbér, ha nem egyedül élsz.

              drága =/= fölösleges.

              a zöldség, a hús pl. drága. a minőségi zsiradék, a nem-hizlaló kalória drága.

              szóval egészségesen étkezni bizonyos mértékig privilégium.

              ettől még sokan vannak, akik megtehetnék, és nem teszik. senki nem mondta, hogy nem.

              én csak annyit állítok, hogy van az a pénz, amiből gyakorlatilag fizikai képtelenség egészségesen étkezni, és tök nem véltetlen az, hogy a fejlett világban az elhízás első körben a szegényebb rétegek „betegsége”.

              • Mau, az is egy érdekes dolog azért, hogy a gazdagabb országok szegényebbjei megint csak – nagyon sokan, nyilván nem mind – nem annyira a tényleges pénzhiány, hanem inkább tudat(ta)lanságból, oda nem figyelésből és persze a reklámok hatására esznek, egyáltalán nem is olyan nagyon olcsó (de a zöldségeknél, elfogadható húsoknál nem sokkal olcsóbb) junk foodot. Nem hiszem el, hogy a Magyarországon is látható, kifejezetten kövér, elhízott, fiatal amerikai (német, stb.) turisták az anyagi körülményeik miatt híznak. Például. Ha meglátok egy fiatal csoportot, ahol a többség elhízott, szinte biztosan angolul beszélnek egymással. Nyilván ott is van igen szegény réteg, ezt nem vitatom, de hogy az USA nem a szegénység miatt a kóros túlsúly által egyik leginkább sújtott ország, azért azt valószínűnek tartom. Kínában (Vietnamban) meg kifejezetten a nagyon nagy szegénység csökkenése az oka annak, hogy kezdenek elhízni, ahogy Magyarországon is pont a viszonylagos jómód kialakulásával, a gulyáskommunizmussal kezdtek szépen elhízni az emberek. Ennek nyilván egyik oka, hogy az éhező, vagy majdnem éhező emberek most kárpótolják magukat és gyerekeiket, de NEM a nagyon nagy szegénység elsősorban, nem az, hogy nem tudnának rendes kaját enni. Sőt, pl. Kínában, Vietnamban az elhízott emberek nem rizsen híznak el jellemzően. Pont az, hogy az addigi, (a rizsen kívül) nagyon sok zöldséget tartalmazó étrendjükbe sokkal több, nagyobb energiatartalmú hús kerül, a rizsadag nem nő.

                • “inkább tudat(ta)lanságból, oda nem figyelésből és persze a reklámok hatására esznek,” — az árubőségben iszonyatosan rájátszik a marketing, az élelmiszeripar az emberek megvezethetőségére, cukorfüggő hajlamára, ezek az FDA-t is zsebre teszik, teljes körben az alacsony zsír-magas szénhidrát van elterjesztve, ajánlva mint diétás termék.

            • Bizony, van az a penz . Igy van Mau. Megfigyeltem mar, hogy a legtobb ismerosom es en is akkor hizunk leginkabb amikor nincs eleg penzunk.

            • Éva: ja, értem, akkor csak felmerült a kapcsomon.
              én ezzel teljesen egyetértek, és attól, hogy a szépséget, egészséget – pontosabban a lehetőségét – jelenleg privilégiumnak látom, még nem gondolom azt, hogy érdemes lenne leszarni erre hivatkozva, vagy ideológiával önigazolni.

              viszont azt is megértem, akinek nincs rá energiája/más a prioritás, mert látom az ellenszél mértékét, és nem megyek bele ilyen utcákba, hogy nemkellannyitzabálni (viszont a környezetemben fogyó csokimennyiség és -kultusz pl. halálra idegesít, mert érzem, hogy nagyon könnyű belecsúszni, nekem is vissza, és viszi a pénzt és nem jó senkinek).

              • Ha ennyire egyértelműen jóléti faktor volna a szépség egészség, akkor a jólétben élők nagyobb százaléka nézne ki jól és élne nem csak sokáig, de jó minőségben. Nekem a leggazdagabb ismerősök döbbennek a legjobban: jé, nem fázol? nincs mikród/mosogatógéped/kocsid? csak ennyit eszel? hogy bírod? nem félsz, hogy…? miért nem hozatod házhoz? ilyen későn még hazamentek biciklivel?
                A jólét, a sok lehetőség, hiába lenne esélyed jól élni, elkényelmesít, összességében test-, egészség- és emberellenes.
                A nyomor is. Viszont az egyszerűbb, kevesebb jóléti biszbaszt tartalmazó élet, az elég tudata sokkal egészségesebb (valósabb, életszerűbb, szélsőségektől megóvóbb), mint a nyűgös, unatkozó lubickolás Dagobert bácsi aranyai között. A Vájf-típus tényleg azon marcangolja magát, hogy akkor most Hermes vagy Cavalli táska, a hasonló mamóka meg, hogy már megint poros a Zsolnay-nipp.

              • A kakaó vagy a 85+ csoki amúgy szuperfúd. Még Peter Attia is… csak a cukor a baj vele, és a cukor+zsír okozza a függőséget is (a fagyinál is).
                Emlékszem, amikor együtt toltuk… meg a lime jellyt. Azt se eszem többet, asszem.
                Most viszont a kacsacomb+majdnemösszescsontja után iszom egy pohár bort.

          • Mau, csatlakozom Annához. Nagyon-nagyon szegény az, akinek egy kis csipszre vagy ilyesmire nem telik sárgarépa helyett. 😦 A tudat(ta)lanságot inkább lehet okolni, amiért bizony nem a szegényeket a felelősek elsősorban.
            Volt egy sztori régebben valahol. Egy nő magyarázza, hogy miért híznak a gyerekeivel együtt: mert már szinte semmi másra nem telik, csak egy kis csokikára, nasira. Aztán mikor megint fogy, kérdezi az ismerős, hogy na, jobban megy? Nem, már nasira sincs pénz. 😦

              • Na igen, ebben meg szintén van valami. Ugye kaszáláshoz ez ment is, de a ma jellemző fizikai megterheléssel tényleg biztos út az elhízáshoz.

            • Hogy a leszakadók és a leszakadóban lévők miért nem egészségtudatosabbak (nasi vs. sárgarépa-választás, dohányzás, alkohol), arról már rengeteg könyv, tanulmány, stb. született. Arról is, hogy miért racionális a viselkedésük a saját lehetőségeikhez mérten. (pl. http://www.hir24.hu/velemeny/2015/01/26/szegeny-vagy-hagyd-abba/) Lassan a társadalom fele ebbe a csoportba tartozik.
              De a bejegyzés nem róluk szól, hanem azokról, akiknek van még játéktere. Akikről Mau ír, azoknak nagyon kevés a lehetőségük, akkor is, ha látszólag “jó” szegények, azaz dolgoznak, követik a normákat, stb. Akkora az ellenszél, hogy attól nem lesznek beljebb, ha nem veszik meg a csipszet. De igazatok van, ez már egy másik téma.

              • Igen, én is úgy gondolom, hogy a bejegyzés nem róluk, de főleg nem nekik szól, mert sajnos nemigen olvasnak itt. Azt írtam is, hogy az információ, tudatosság hiánya alapvetően nem a szegények hibája.

            • Laci a csipszet nem azert veszik meg legtobben mert tudatlanok. Az akkor van amikor van vegre penz es ez egy kis dozs erzetet jelent es a gyerek is nyavalog erte, hat megveszik. Ugy van vele, hogy holnap mar ugysem lesz ra penze, csak kenyerre meg tejre esetleg krumplira.

          • @ Mau Palantír “márpedig az iskolai menza tömény szénhidrát, az irodás menza, kifőzde tömény szénhidrát, a mikrós kaja tömény szénhidrát, szóval nagyon sok odafigyelést, munkát igényel folyamatosan nem enni ezeket átlagos életforma mellett (bejársz valahova, rohansz a gyerekért stb).
            plusz ha még rosszul is keresel hozzá, akkor nem is jössz ki szarok nélkül kajával.” Ezt szeretném cáfolni. A kalória mennyisége a fogyásban nagyon is számít. A gyakorlatban nem igényel extra erőfeszítést és plusz pénzt a kimélő étrend, kivéve persze a speciális diétákat, de ezek általában soha nem tarthatók hosszú időn át és a legtöbb undorító is. Nekem nincs időm főzőcskézni, extra kajákat venni. Én ezt eszem: reggeli – 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyér + téli szalámi vagy kolbász vagy vaj vagy tojás vagy tőkehalmáj vagy sajt stb. (minimális mennyiség, csak az íze kedvéért) tejes kávé édesítővel. Igaz, a teljes kiőrlésű kenyér drágább, viszont sokkal kevesebbet eszem belőle. De reggelinek mint lehetőség. ott a nagyon olcsó zabkása is. Tízóra: idény nyers zöldség v. gyümölcs. Most épp sárgarépa, karalábé, alma. Néha pár szem dió és kesudió. Ebéd: kajafutártól rendelem, nagyon finom és vannak fogyókúrás, cukorbetegeknek szánt kaják is. Az ebéd általában vmilyen főzelék vagy párolt, sült zöldségek + hús. Mikrós kaja, de nincs vele nagy baj, nem attól van egy kaja tele szénhidráttal, mert “mikrós.” Öt hétköznapi ebéd kijön 4000-4500 forintból. Uzsonna mint a tízórai, vacsora mint a reggeli. Vacsorára egy finom zsíros joghurt is. Tészta: durum tészta lassan felszívódó szénhidrát, nem drágább mint a szokványos magyar tészta, heti egyszer ezt is lehet enni simán. Arra törekszem, hogy egy nap minél több féle íz legyen, de kis mennyiség. Így nem kívánok meg semmit. Ez nem kerül többe, mint amikor nem figyeltem egyáltalán a kajákat és nem is megerőltető. Folyadék: csapvíz + esetleg bele egy kis citromlé, tudom a csapvíz manapság valahogy nem divat. Alkohol csak ritkán, akkor is csak egy jó pohár jéghideg csapolt sör. Csipsz, üdítő soha. Ha úgy hozza a helyzet néha belefér egy szelet torta is, mert néha kell az is. Mozgás: sok gyaloglás (0 Ft), biciklivel közlekedés (itt már egy csomó pénz megmarad ahhoz képest, ha autóval járnék) kocogás az ingyenes futópályán. Most nem járok konditerembe, mert az időmbe nem fér bele. De otthon ingyen pilates és súlyzózás.

            • nekem nem kell magyarázni, én évek óta lowcarbozom. nem önigazolok, hanem látom, hogy mennyi idő, utánajárás, pénz, és minden szocális nyomás elleni széllel-szembepisilés.

              > Öt hétköznapi ebéd kijön 4000-4500 forintból.

              ezzel most magadat cáfolod. 🙂 akkor az négy hétre 16ezer – a létminimum egy főre jutó kajaösszege 24ezer havonta, és ez csak az ebéd munkanapokon. és akkor naponta egyszer ettél, nem laktál sehol, nincsenek gyerekeid és nem munkanélküli a párod, ami a magyar valóság.

              középosztálybeli fizetésből nyilván kb. ki lehet jönni egészségesen, de emberek tömegei élnek létminimumközelben vagy alatta.

            • Szerintem tök jól csinálod, Bonbon’. Én egy kicsit demagógnak érzem a létminimum örökös emlegetését, itt a magasan kvalifikált középosztály beszélget, alsótól a felsőig, pont kajára szerintem jut, és jut még kütyüre, tévére, cigire, különórára is. Nagyon hatásos érv a nincs pénzem, mert arra mindenki elhallgat. Több kalória többe kerül, mint a kevesebb, csak épp a kiéhezett szervezet sóvárog a mennyiségre, ami leginkább üres kalória. Nekem ne mondja senki, hogy a tojás, amiből 2-3 kitesz egy főétkezést, drága. Vagy egy alma. Vagy egy banán. A Paula, a Danone, a gyerek által kisírt kinderfaszság, fagyi, csoki, üdítő, ropi, az drága.

              És hasonló társadalmi helyzetű ismerőseink között is sok a durván túlsúlyos. nem tudok népegészségügyi tippeket, mindnekinek megoldást, de azért a kaja-mozgás-és biciklizésügyi szemléleten volna mit állítani. Mindenki aggódik, szorong, nincs pénze, nem tud stb. A szénhidrátfüggés, túlevés és megmagyarázott lustaság, nyűgös semmittevés, önpusztítás, melós kifogáskeresés minden társadalmi rétegben tarol. Élethiány.

            • Létminimum számaival nem vagyok tisztában, kösz, hogy írod. De a 24.000-be hogy fér bele akkor az üdítő, a csipsz, a csoki, az alkohol, a cigi, a gyárilag panírozott hús, ilyenek? Naponta látom. Heti 4.000 alatt amúgy egy vállalati étkezde sem jön ki. Én csak saját tapasztalatról írtam, most kezdtem életem első diétáját, nekem működik és úgy, hogy kevesebbet költök a kajámra és nem macera összeállítani az étrendet. Mindig nagyon mozgékony és sovány voltam, az utóbbi években híztam meg. Engem nagyon zavart, elsősorban nem a kinézet miatt, hanem, hogy elkezdett összeérni a combon, nehéz lett a cipőt bekötni, lihegés a lépcsőn stb. És hát belegondolni, hogy lehet, hogy hirtelen elpatkolok és a lányom, a legkisebb még csak 8 éves. (Persze, tudom, a veszély így is fennáll) A meghízást foghatnám a pánikbetegségemre szedett antidepresszánsokra és a koromra is (46), de az elmúlt 1.5 hónap ezt cáfolja és azt kell mondanom, hogy a mozgáshiány és a zabálás okozta. (A mozgáshiányt meg nagyrészt egy térdsérülés okozta, amit 3 hét múlva műtenek. Elmehettem vele hamarabb is dokihoz, nem?)

            • > Én egy kicsit demagógnak érzem a létminimum örökös emlegetését, itt a magasan kvalifikált középosztály beszélget, alsótól a felsőig, pont kajára szerintem jut, és jut még kütyüre, tévére, cigire, különórára is.

              nem örökös emlegetés, a létminimumot csak azért hoztam ide, mert vki benyögte fentebb, mintegy abszolútumként, hogy „kevsebb kalória kevesebbe kerülne”, ami nekem kicsit az „egyenek kalácsot” kategória, aztán jött az ezer forintos olcsó ebéd, ami nyilván tök megéri ha van rendes jövedelmed, de mondjuk nem feltétlenül van (lassan alsóközéposztálybeliként se).
              onnan nézve meg a napi ezer forintos ebéd nem „olcsó”, a zsömlepárizsi az olcsó. azzal meg akkor is elhízik az ember közép/hosszútávon, ha nem vesz hozzá csokit (és ehhez persze nyilván vesz, mert megszokta gyerekként/stresszel/bánatesz/liftezik a cukra).

              nem azt akarom ezzel mondani, hogy drága vagy megfizethetetlen az egészséges kaja, de van egy jövedelmi szint, ami alatt nem nagyon lehet kihozni még óriási utánajárással sem, meg hosszú távon az óriási utánajárás is nehezen tartható, vagy amikor kb. minden pénzed kajára meg lakhatásra megy el.
              szal ellenszél van, és nem lehet annyival elintézni, hogy aki kövér az biztos sokat zabál mee kalória.

              @Bonbon: a létminimum huszonnégyezre az az élelmiszerre vonatkozik csak. Cigi nyilván nincs benne (de ha függő vagy, akkor előbb fogsz cigit venni, mint kaját btw, amíg nem sikerül leszoknod, ha egyáltalán). A teljes létmimimum 2013-ban 87.510 Ft volt egy felnőttnek, a huszonnégy az amiből elvileg már egészséges kaját lehet venni.

              http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/mennyi-a-magyar-letminimum-most-kiderult-428937

              • Nem csak te említed.
                Én azt mondom: szétnézek és sok a leszállóágban levő, mindenbajomvan, anyaságba-férjbe-nemizgimelóba-önmegvalósítási deficitbe-megfelelősdibe szorított nő, 35+ (ők az olvasóim, részben),
                nekik jót tenne, ha az életüket a saját kezükbe vennék, jól kajálnának+használnák a testüket, megélnék a kompetenciát, örömet, állítanának a biokémián,
                erre valahogy népegészségügyi felvetés lesz ebből az egészből: jó, de sokan nem tehetik meg, mi a helyzet a zsákfaluban, a létminimum x összeg, a fornetti gyors vigasz, mit lehet kapni a teszkóban, szegény embernek csak kenyér, krumpli…
                Hogy leszek én hirtelen szakpolitikus, döntéshozó?
                Te, te olvasó, internettel, márkás ruhában, mnimálbérszer 3-ból, erőforrásokból, városiként, megteheted-e? Miért beszélsz a zsákfaluról, teljes társadalomról? Mire jó elméletté és mások problémájává transzponálni a TE életedet? (nem Mau, általában)

        • A csak akarni kell-hez nem árt figyelembe venni azt is, hogy a szarul(l)evés egy idő után olyan spirál, amelybe aztán csak egyre lejjebb és lejjebb húz egyes hormonok kegyetlen, nemvicces összjátéka (leptin, ghrelin, inzulin, kortizol etc.). Ebből a spirálból kevés pénzből, tudatosság és ismeretek nélkül (nem csak ez kell hozzá, de ezek nagyon) ultranehéz vagy talán nagy ritkán lehet kikeveredni. A tiszta, tápláló élelem a legdrágább, a releváns, megbízható információ a legritkább. Tévedés ne essék, nem mentséget keresek, de attól, hogy valaki hullafáradtan fut egyet a tó körül, majd jól megvágja az amúgy kiherélt kajából származó üres, vagy többségében üres kalóriabevitelét jól jár, ha ‘csak’ valamennyit lefogy, de az egészsége nem feltétlenül lesz jobb. Azzal egyetértek, hogy ‘fel lehet állni a tévé elől’. Az azonban még nem minden.
          Anna, a bevásárlókocsik tartalmához megint csak tudatosság és ismeret kell. Ez pedig valljuk be a rendelkezésre álló jövedelem összegével éppen fordítottan arányos, jellemzően. Az se biztos, hogy olyan helyen kellene vásárolni, ahol bevásárlókocsi-használat van.

          • Az is biztos, hogy a bevásárlókocsis helyek olcsóbbak, mint a piac. Azt a részét értem én tisztán. Ahol a túlélés a cél, ott bedarálnak a hétköznapok.
            Én azokról az emberekről beszélek, akikkel rendszeresen találkozom a kirándulásaim során . 3 gyerekkel húsvétkor/karácsonykor szállodába a középosztály megy. 4 nálam jelentősen fiatalabb és 20 kilón fölüli súlytöbblettel rendelkező emberrel találkoztam a szaunában legutóbb is. A kollégáim közül ránézésre hárman vannak 100 kilón felül. A nyolcadikosokról már nem is beszélek, ők még gyerekek ráadásul. Ezt kéne elfogadnunk? A háj nem szép és nem egészséges.

            • Te Anna, az üzenet nem az, hogy bármit is el kéne fogadni, ami az egészség rovására megy. Hanem éppen az a lényeg, hogy mivel éppen az egészségről van szó, nagyon nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy álljál fel a tv elől, mozogjál, egyél kevesebbet és akkor majd minden jó lesz. Ahogy a kórosan soványakat sem basztatjuk azzal, hogy egyenek többet, meg nassoljanak hányingerig, a kövéreken sem segít az, ha időnként elzavarják őket futni vagy szajkózzák, hogy ne zabálj már annyit, merthogy közben komoly egészségügyi gubancok vannak a háttérben és nem árt először azokra gombot varrni, már lehetőség szerint.

              • Az egészségügyi gondokhoz: ha már ott vannak, akkor ki kell gubancolni. De! Megelőzni csak jobb lenne, és ahhoz kellene – akinek egyáltalán van rá lehetősége, nyilván – életmódra, táplálkozásra figyelni. Nem azt mondani, hogy de szép kövér gyerek, erős felnőtt lesz belőle – én milliószor kaptam meg (pláne gyerekként), hogy sovány vagyok, gyenge vagyok, csak épp aki mondta, azok között van, aki nem érte meg az 50. születésnapját, vagy éppen láb nélkül, mert az érszűkülete miatt amputálni kellett. De még harminconévesen is mondták, hogy mikor lesz már egy kis pocakom. Mondtam, majd ha te eljössz velem Balatont átúszni. Na azóta nem mondja.

            • Miben nyilvánul meg az, ha “nem fogadjuk el”?
              Én jelenleg viszonylag egészségtelen módon étkezek és élek. Hogy befolyásolhatja ezt mások “nem fogadjuk el”-hozzáállása?

            • Eszembe se jutna a szépségről bárkit is meggyőzni, az ilyesmi szerintem képtelenség. Amúgy normális a testsúlyom, a némiképp démonizált “háj” nincs különösebb mennyiségben jelen rajtam. De ez valószínűleg csak az alkatom és az életkorom szerencsés együttállásának köszönhető.

            • Szerintem a piacok általában olcsóbbak mint a supermarketek. Nálunk legalábbis, itt Zuglóban. Igaz, nem bio piac, de hát a legutóbbi élelmiszeripari botrányra gondolva, lehet, hogy nem is baj.

        • Ömm, az az első rész ott leegyszerűsítő, és rengeteg példából tudom, hogy nagyon nem igaz mindenkire. Onnan tudom, hogy én stressz-nemevő vagyok. Évekig, amikor gondom volt, és volt bőven, nem ettem (néha még ma is megesik). Mondjuk.. napi egyszer ettem. Esetleg kétszer. Ez olyan 900-1000 kcal lehetett. Pedig 172-3 centi vagyok, szóval nem egy mininő, aki ennyin elevickél, de senki nem evickél el ennyin.
          Long story short, tönkrevágtam az anyagcserémet, inzulinrezisztens lettem, ebből meg lett egy 10 kiló felesleg látszatra, gyakorlatilag 30%-os testzsír% (ami talán nem mond semmit, de legyen elég, hogy szörnyen puhos test), plusz leépültek az izmaim (mert koplaltam tulajdonképpen). Mert az az 1-2 étkezés nem igazán volt jó. Minőségben sem.
          És anyukám ugyanez nagyjából. Az élettani folyamatok nem egészen ilyen kétbitesek, hogy ne zabálj, oszt nem nő a segged. Van, akinek épp azért nő, mert elolvas egy ilyesmit, aztán lelkifurkája lesz, nem eszik, rontja tovább a helyzetet. Vagy simán csak nem tud, mert úgy reagál a problémákra, hogy adott lelkiállapotban nem tud.
          Mindazonáltal nem pártolom a sárba beleragadást, teljes mértékben azonosulni tudok ez ügyben azzal, amit Éva ír. Sőt, ezek a bejegyzések segítettek a véresszájú önmarcangolásból eljuttatni a tettek mezejéig. Amit ezúton is köszönök.

          • Nagyon örülök neki!

            Újabban olvastam elég sokat a kalóriamegvonás általánosan hasznos és élet-meghosszabbító hatásairól. De a mérték (25-40 százalék) fontos.

            Én a mozgás örömét hirdetem, elég nyitott és kíváncsi vagyok, nem öngyötrök, nem csinálok semmit, ami nem öröm. De ehhez az állapothoz, hogy ennyi minden legyen öröm, sok mozgáson vezetett az út, és vannak alapjaim (biciklizés, gyerekkori tornasport, 2011-2012-ben a kissé erőltetett le-kell-fogynom kardiózás).

              • 7-13 évesen, edzővel, sose versenyzőként, aztán az akorbatikát gyakorlogattam, évekig.

                Most csináltam ilyen nagyon könnyű, puha hídba menéseket, meg vissza, folyamatos mozdulattal, jólesett. Ezt, meg a kézen átfordulást annyira megnézik itt, pedig itt mindenféle soportág összetalálkozik, hogy ritka képességnek tűnik. Mozgáskultúra, testtartás, nyakhossz elsősorban, némi hajlékonyság és egyes mozdulatok ismerete.

                Igen, szeretetem, nagyon. Motivált voltam, a maihoz hasonló eltökéltséggel, késő éjjelig is maradtam a versenyzőkkel néha, erősíteni. Amúgy csak heti 2 volt, kedd-csütörtök. Az elején gerendás, klasszikus torna, később lett rsg, karika, kötél, labda, szalag. Buzogány nem. Lordózis. Most javítgatja az otteni edző a derekam állását haskerék közben. Viszont soha nem fáj a derekam és semmilyen ízületem, mert az izmok is tartják a testrészeimet, asszem.

                E gyerekkori tapasztalatom miatt örülök, hogy Julis is jár tornára, igaz, ott a derékhajlítást elvből nem forszírozza a mozgáspedagógus.

            • Ez jól hangzik. Sajnos egyik legszörnyűbb gyerekkori emlékem, hogy ovisként levittek a Honvédba tornázni, pár hétig bírtam, aztán eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad én nem megyek soha többet, pedig nagyon kis engedelmes gyerek voltam 🙂 Első olyan élményem, hogy a dolgokat meg lehet változtatni.

          • ‘az az első rész ott leegyszerűsítő’ hat ize nem tudom, mire gondolsz, de en sehol nem irtam, egyebkent nem veletlenul, hogy a szarul(l)eves, vagy a hormonspiral csak (tul)zabalast jelent. Azt is gondolom, ahogy mar tobbszor is utaltam ra, hogy a durva, atgondolatlan koplalas akarva-akaratlan hasonlo csapda, meg kikesziti a szervezetet … ahogy te is irod.

            • Van arról valami irányelv/álláspont, hogy mi az a zsírszázalék, ami alatt is fenyeget az IR vagy a hormonok felborulása? LifeTilt állítja, hogy ne menj 18 alá, ne menj 24 fölé. Az IR miatt. De gondolom, nem csak a zsír számít, hanem az anyagcserefolyamatok.

              Mert ezt például érdemes lenne kiemelni, hogy szép a 15 százalékos (női) test a gyúrós oldalon, de azért ez már veszélyes, nem reális. A nem-menstruálás a hardcore fitneszezők körében az élet része: valamit valamiért. Tegnap olvastam a bodys magazinban, hogy hát igen, ez van, de elég évi 2-3 menstruáció.

              Mindenkinek a maga felelőssége, hogy mértéket tartson, kritikus legyen, ne higgyen egyetlen irányzatnak, honlapnak.

              • (Remélem, jó helyre megy ez most) A Lifetiltes srácnak szerintem ebben kb. igaza van. Követek egy fitneszmodellt, magyar, még onnan lépett ki, és ő is nagyjából ezeket lövi be határértékeknek, úgy emlékszem.
                Egyébként lehetséges, de nagyon nehéz annyira lediétázni a zsírt, hogy az már felborítsa a hormonháztartást huzamosabb időre. Aki ilyesmit csinál, megfelelő izomtömeggel, az szerintem már képben van, merrefelé tart.
                Egyébként lehet, hogy van ebben a határban egyéni érzékenység is, kinek hol kezd veszettül kapálózni a szervezete.

                • De honnan veszi? Nem tudom, mi az alapja, Life eléggé úgy hajtogatja ezeket, mint ha ő találta volna fel az emberi testet mint olyat, különösen a nőit.

            • Nem tudok ilyen határról, de ez nem jelent semmit. Nem is tudom, min lepődnék meg, ha lenne ilyen vagy azon, ha nem, mivel ezek a tartományok inkább csak annyit jelentenek, hogy a szélek felé kisebb vagy nagyobb az esély valamire. Így nézve is sok fogást találni rajtuk. Ha már zsírszázalék: “a prediction of what we think your body fat would be if we were to kill you, take all of the fat, and weigh it.” http://weightology.net/weightologyweekly/?page_id=146
              Ezért is erősödik az a tendencia, hogy az egyéni ‘hormonképet’ és az abból az adott egyénre levonható következtetéseket tartják érdemi kiindulópontnak.

          • Amugyí nagyon erdekes az, hogy zsigerbol elsokent mindig a koverek jutnak eszunkbe, mint szarullevok. Egy csomo nem kover, atlagos, sot legalabb ugyanennyi sovany is van testsulytol fuggetlenul nem tul fenyes allapotban.

        • Hadd szóljak közbe én is: És sok D Vitamin a fáradtság ellen! Döbbenetes, miket olvasok mostanában az általános D vitamin hiányról. Én szeptember óta szedem csepp formában, többet mint amit régen ajánlani mertek az orvosok (a tabletta a legtöbb embernél nem szivódik fel igazán!) és a közérzetemen is nagyon sokat segitett (PMS, állandó megfázás télen, fáradékonyság elmúlt) meg a térdemnek, hátamnak is jót tesz.
          Szóval szedjetek d Vitamin cseppet! 🙂

          • Ezen a téren van még mit fejlődnöm, biztos vagyok benne, hogy sok anyag hiányzik a szervezetemből. Egy párat már beszereztem, csak kéne mellé cavinton, hogy ne felejtsem el bevenni őket, mint ma.

            • Cavinton 😀
              Úgy tudom, hogy a D3 minimum az A meg K2 vitaminok társaságában tud érvényesülni. Sőt önmagában a D3 vitamin szedése kifejezetten nem oké. (Bocsánat, de tiszta gáz, ami a D-vitamin körül folyik … orvosi rendelőktől bulvárlapokig.)

            • Hát nem olyan bonyolult, merthogy megint nem az van, hogy nagyon okosak valakik és feltalálták a spanyol viaszt, hanem az, hogy valami menetközben kidobódott az ablakon: a természetes arány, meg a szinergia. Ameddig pld. legalább túlnyomórészt legelő/kapirgáló állattól származó májat, belsőséget, tojást, vajat, sajtot etc. lehetett enni, addig megette az állat a zöld növényt, az a minden meg beépült a szervezetébe és így utána az emberébe is. Amióta ez nincs mindenféle hiányok felfedezése közepette kijött, hogy jééé, több kéne D-vitaminból, meg aztán az új craze az lett, hogy jé a D-vitamin nem tud mit csinálni K2 nélkül, ja tényleg meg A nélkül se. Na ez elég rosszul hangzik. Pedig hétszentség, hogy ki kell egészíteni, mert a vaj az nagyon nem sárgállik. Tehát mindenféle ajánlással az a gond, hogy beazonosít valamit, majd tesznek egy javaslatot úgy, mintha izoláltan dolgozna bennünk pld. a D-vitamin. Eleve melyik D? A D3. Pld. oké, felnyomják a D-vitamint 1000, 2000, vagy éppen 6000 IU-ra és akkor mindenki jobban lesz. Közben lemarad az, hogy a D-vitamin akkor működik hibátlanul vagy van akinél egyáltalán, ha kb. 1:10 arányban aránylik az A-vitaminhoz. (Nem a karotinhoz /abból nem vagy minimális mértékben lesz Avitamin; a karotinból max. mérgezés lehet … és közben meg kell nézni a szintetikus vitaminok A-vitamintartalmát/, hanem a retinolhoz, ami az Avitamin előzetese.) (Tudom amúgy meg minden tele van azzal, hogy A-vitaminmérgezés és egyebek. Ja, hogy nem állati eredetű, az nem érdekel már senkit.) Aztán azzal ki foglalkozik pld., hogy mi történik a kalciummal K2 vitamin nélkül? Senki, de a kalcium csak D kíséretében, de K2 vitamin nélkül szépen felrakódik pld. az artériákban és máris kész a csontritkulás és az atherosclerosis (bocs, nem tudom magyarul), pedig éppen ezt célozták elkerülni. Igazából nehéz így most kimerítően ecsetelni, hogy mi minden hiánnyal, meg állapottal függ össze e trió http://www.westonaprice.org/wp-content/uploads/v8n1-masterjohn-interactions.jpg hiánya, de maradjunk csak a nagyon kézzelfoghatónál; meg kell nézni a torlódott vagy áttetsző végű fogakat, keskeny járomcsontot, beesett állkapcsot, görbe hátakat, nem egyforma szemeket. Szóval kicsit okosabban szerencsésebb szuplementálni.
              Ha valakit érdekel, ezek jól megragadják a lényeget sztem:
              http://www.westonaprice.org/health-topics/abcs-of-nutrition/on-the-trail-of-the-elusive-x-factor-a-sixty-two-year-old-mystery-finally-solved/
              http://chriskresser.com/vitamin-k2-the-missing-nutrient
              A Szendi-féle ajánlást nem ismerem, de gondolom izoláltan foglalkozik ezzel vagy azzal és a dózis emelésére fókuszál. Ha nem így van, én kérek elnézést.
              A napfény az tök jó, de sztem az áthatolhatatlan burkot vonó, különösen a nanojellegű napvédelmi cuccok nélkül ér valamit (van olyan, ami nem von ilyen burkot). A napfény hatására is csak koleszterinből lesz D3 vitamin és ami lett, az megint csak az A és a K2 vitaminokkal szinergiában végzi a dolgát.
              Talán kissé pongyola lett a fogalmazás, de ez biztos, hogy ez nem az én ‘házi’ agymenésem. Talán így is állít valamit a nagyképen.

              • Nekem nagyon hasznos, már hivatkozom is rád, és értem, amit írsz.
                Én csak arcot kenek, testet nem, és minden időben biciklizem kint, minél kevesebb ruhában.
                Olvasni most nincs időm, mert akkor nem lesz meg négy hivatalos levél meg a mai poszt, de miben van természetes formában K2 és retinol?

              • “Nem a karotinhoz /abból nem vagy minimális mértékben lesz Avitamin; a karotinból max. mérgezés lehet ”
                Na, ennek történetesen tudom, hogy épp az ellenkezője igaz. A karotinból (mármint a β-karotinból) nagyon jó hatásfokkal lehet A-vitamin, konkrétan ez az A-vitamin előanyaga, provitaminja. Állatokban alakul ki az A-vitamin, β-karotinból, növények NEM szintetizálják. Emberi szervezetben a karotin-retinol átalakulás pont olyan hatásfokú, mint az állatokban. És bizony az A-vitaminnal lehet mérgezést előidézni, A-hipervitaminózist, pl. rengeteg máj elfogyasztásával. Karotinból viszont pont NEM lehet túl sokat enni, mert maga nem okoz problémát, A-vitamin viszont nem alakul ki túl sok – csak, ha nincs elég karotin, akkor túl kevés esetleg. Konkrétan a karotin raktározódhat “ínséges” időkre, és akkor alakul ki belőle az A-v, amikor szükség van rá. A retinol nem az A-vitamin előzetese, hanem maga az A-vitamin. Ahogy pl. az aszkorbinsav meg maga a C-vitamin.

              • Hú, még tovább. Az ér falára NEM rakódik Ca, bár a magyar neve érelmeszesedés, a plakkok az érfalon szerves anyagból vannak. A torlódott fogak sokkal inkább egyéb anatómiai okokból alakulnak ki (pl. kis állkapocs-nagy fogak, egyszerűen nem férnek el).
                “A napfény hatására is csak koleszterinből lesz D3 vitamin”
                Ez tök igaz, ezért hívják kolekalciferolnak – szemben pl az ergoszterinből képződő ergocalciferollal (D2 vitamin), ami ugyan kevésbé, de hatékony az emlősökben, így az emberben is, de a madarakban pl. nincs biológiai aktivitása. Na de és akkor mi van? A szervezet koleszterinszükségletének/tartalmának cca 80 %-át a szervezet maga állítja elő (épp ezért hülyeség, hogy a koleszterinszintet a bevitt koleszterinnel jelentősen befolyásolni lehetne). Koleszterin van elég, a napfény a kérdés a D3-vitamin képződésével kapcsolatban.

            • Az SPF-faktor egyformán érvényes minden fényvédő krémre, nem?
              A D-vitamin képződését előidéző 280-310 nm körüli hullámhossz-tartomány már viszonylag “keményebb” UV. Amelyik naptej ez ellen sem véd, arról tényleg nem tudom, mire jó. Ettől még bekenve is termelődik D-vitamin, de helyes alkalmazásnál már a 15 faktoros is 93 %-ot szűr. Azaz a legerősebb nyári napsütésből is csak januári mennyiséget enged át. Negyed-fél óra alatt a napi ajánlott mennyiség töredéke lesz csak előállítva.

            • Az van, hogy nem mindegy, minek nézed a faktorát. Mert ugye vannak a kémiai szűrős, az ásványi meg a növényi védelmes (vagy hogy mondod ezt értelmesen) napvédők. Nos, vannak akik szerint a kémiai szűrősök alatt nem fogunk D-vitamint szintetizálni. Magam leginkább a növényi védelmesekre bukom. Azok tulképp növényi olajok, védenek, habár nyilván jóval alacsonyabb a faktorszámuk. Annyi van, hogy sok telített zsír belülről, több körben növényi olaj kívülről, nem mész pont délben napra, kicsit később, amikor még derékszöghöz közelít és nem égünk, nem fájunk, viszont barnák vagyunk. A napparámat már elhagytam.

            • Nagyjabal abban van K2 es Avitamin, amiben Dvitamin is, tojas, vaj, sajtok (a nyers tejbol keszultek, hatekonyabb forrasok), belsosegek, felteve, hogy sok friss zoldhoz jut az alatt, meg halmaj es -tojas, halmajolaj (pld. toke /az nem mindegy a halmajolajak kapcsan, hogy kezeletlen-finomitatlan, hokezeletlen-e?/). Igy hirtelen ezek. A ram hivatkozast kicsit nehezen viselem. 🙂

            • Blaci, ez nem eppen az ellenkezoje. Ha megnezed a kontextust es nem ragadsz ki reszletet, akkor latod, hogy a szintetikus vitaminokkal osszefuggesben emlitem.
              A masik korulmeny, hogy lehet es aztan vegul lesz-e, az ket teljesen kulonbozo dolog. Fenntartom, hogy nagyon sokan (ezert irtam), de pld. csecsemok, gyerekek, cukorbetegek, pmalulmukodok nem tudnak karotinbol A-vitamint csinalni. Kulonosen pedig nem tudnak ilyet megfelelo mennyisegu es minosegu zsir hianyaban. Nem irtam a retinolrol, hogy elovitaminja az A-vitaminnak. Elozetest irtam, nem veletlenul, mert a retinol az allati ‘eredetu’ es ahhoz kepest elozetes, ami abbol az emberi szervezetben lesz, lehet.

              • A karotinból, akár természetes, akár mesterséges, nem lesz mérgezés, a karotin az egy vegyület, mindegy, hogy növényi szervezet vagy a vegyipar állítja-e elő. A karotinból, a bétából és az alfából mármint, A-vitamin lesz (egy molekula bétából két molekula A-vitamin, az alfából meg egy: a másik fele a szénláncnak, a másik jonon-gyűrűvel kuka ebben az esetben), vagy az antioxidáns rendszer elhasználja, vagy tartalékolódik. A többi karotinoid megint antioxidánsként használódik el. A retinol nem előzetese az A-vitaminnak, hanem az egyik formája. Igen, képződhet belőle retinal (illetve ezek könnyedén átalakulnak egymásba) vagy retinoinsav, és szintén az A-vitamin vegyületcsoportjába tartoznak. Hogy hogyan hasznosul az emberi szervezetben a táplálékkal felvett retinol (amit egyébként sokszor az A-vitamin szinonimájaként említenek), az más kérdés. Karotin túladagolást eddig még nem sikerült elérni egészen extrém adagokkal sem, ezzel szemben A-vitamin túladagolást(=mérgezést) már emberen is megfigyeltek.

            • “Hú, még tovább. Az ér falára NEM rakódik Ca, bár a magyar neve érelmeszesedés, a plakkok az érfalon szerves anyagból vannak.”

              Irtam, nem, hogy pongyola?! A lenyeg akkor is az, hogy a Ca nem epul be a csontokba es a csontok mellett a szovetek latjak karat.

              “A torlódott fogak sokkal inkább egyéb anatómiai okokból alakulnak ki (pl. kis állkapocs-nagy fogak, egyszerűen nem férnek el).”

              Igen es ezek az anatomiai osszefuggesek, ugy mint a kis, nem kelloen kifejlodott allkapocs, azzal is es azzal jelentos mertekben osszefuggesben all, hogy magzati korban, csecsemo, illetve gyermekkorban etc., milyen volt az anyai szervezet es a csecsemo szervezet ellatottsaga az emlitett triobol.

              “A napfény hatására is csak koleszterinből lesz D3 vitamin
              Ez tök igaz, ezért hívják kolekalciferolnak – szemben pl az ergoszterinből képződő ergocalciferollal (D2 vitamin), ami ugyan kevésbé, de hatékony az emlősökben, így az emberben is, de a madarakban pl. nincs biológiai aktivitása. Na de és akkor mi van? A szervezet koleszterinszükségletének/tartalmának cca 80 %-át a szervezet maga állítja elő (épp ezért hülyeség, hogy a koleszterinszintet a bevitt koleszterinnel jelentősen befolyásolni lehetne). Koleszterin van elég, a napfény a kérdés a D3-vitamin képződésével kapcsolatban.”
              Es ki irt olyat, hogy a bevitt koleszterinnel kell es lehet befolyasolni?

              • sue, az, hogy Ca rakódik az érfalra, az nem pongyolaság, hanem óriási tévedés. Alapvető félreértése az érelmeszesedésnek.
                A kis állkapocs kialakulásának lehet oka, amit írsz. Meg lehet teljesen genetikai oka is, teljesen kiegyensúlyozott magzati és csecsemőkori ellátottság mellett is.
                A koleszterinnél azt nem értem, miért kell azt hangsúlyozni, hogy a D-vitamin kialakulásához a napfény kevés, kell hozzá koleszterin. Nyilván kell, de ott van a szervezetben, a kontextusból meg nekem az jött le, hogy (potenciális) korlátozó tényezőként említed. A bevitel, mint befolyásoló tényező hülyeségét már nem a te kommentedhez írtam (ezért is tettem zárójelbe), csak utalás volt a régi, de még ma is élő babonára az alacsony koleszterintartalmú kaják jelentőségével kapcsolatban.

            • “A karotinból, akár természetes, akár mesterséges, nem lesz mérgezés, a karotin az egy vegyület, mindegy, hogy növényi szervezet vagy a vegyipar állítja-e elő.”

              De, lehet. Meg egy pont, ahol elter az allaspontunk. A szervezetnek, kulonosen egy olyannak, amelynek egyebkent is kifogasolhato az ellatottsaga egyeb mikrotapanyagokbol, vagy pld. egy csokkent majfunkcioval bironak egyaltalan nem mindegy, hogy milyen, termeszetes vagy vegyipari forrasbol szarmazo karotinnal van dolga. Es akkor meg ezutan jon a konverzio hatasfoka. Hajra szintetikusok! Nem kell elhinni senkinek, barki tajekozodhat.

              “A retinol nem előzetese az A-vitaminnak, hanem az egyik formája. Igen, képződhet belőle retinal (illetve ezek könnyedén átalakulnak egymásba) vagy retinoinsav, és szintén az A-vitamin vegyületcsoportjába tartoznak.”

              Te pontosan erted ezt, csak valamiert nem birod otthagyni. Mondom maskepp, ahhoz kepest es azaltal, hogy megeszed a retinoltartalamu cuccot, majd hogy, milyen formaban, hol hasznosul a szervezetben, boven nevezheto elozetesnek. A lenyege amugy is ennek az egesznek az, hogy karotinbol, kulonosen szintetikusbol, nem vagy nem ugyanolyan hatasfokkal lesz az emberi szervezet szamara ertelmezheto A-vitamin, mint retinol utjan.

              “Karotin túladagolást eddig még nem sikerült elérni egészen extrém adagokkal sem, ezzel szemben A-vitamin túladagolást(=mérgezést) már emberen is megfigyeltek.”

              De, sikerult. Lehet tajekozodni.
              Ajanlom figyelmedbe annak tanulmanyozasat is, hogy antibiotkumok, laxativok, koleszterincsokkentok, hogyan fuggnek ossze az A-vitamin hasznosulasaval.

              • Sue, én igazán a természetes kaják híve vagyok, de ez egyszerűen butaság: “, termeszetes vagy vegyipari forrasbol szarmazo karotinnal van dolga. ”
                Karotin=karotin. Azonos atomokból, azonos sorrendben, kötésekkel. Egy vegyület önmagában csak egy vegyület.
                Drága Sue, a karotinról tájékozódtam. Különböző élettan professzoroktól, többek között attól, aki a TDK során a karotin biológiai hatásosságával kapcsolatos kérdésével akart zavarba hozni (mert az ő hallgatója is versenyben volt 😉 ). Csak mondom, nem sikerült, úgyhogy inkább segített vele, ellenben azóta meglehetősen jó kapcsolatban vagyunk, szakmailag is. Ismétlem, extrém, a valóságban elképzelhetetlen mennyiség karotint etettek egy halom állattal, sok kísérletben. Egyértelműen állítják az általam ismert, kifejezetten karotinoidokra specializálódott élettanászok, hogy béta-karotint alkalmazzanak A-vitamin helyett, mert utóbbinál a túladagolás, a hipervitaminózis kialakulásának veszélye jelentős.

            • Pedig éppen a szintetikus karotin elérhetőségét, felszívódását (és egyéb szintetikusokét is egyébként) kérdőjelezik meg releváns és nem utolsósorban gyakorló (ember)táplálkozási szakértők (és ha már hangulatkeltés és -festés, akkor, hogy csak általam közvetlenül ismertet említsek, ide értem egyébként az élettanászaid körében sajnos ismeretlen, de gyakorló szakember minőségében a szintetikus karotinról lebeszélő háziorvosunkat és a hasonlóan magasan kvalifikált, bár TDK-s berkekben szintén feltehetően niemandszámba menő, szintetikus cuccokat inkább mellőző gyerekorvosunkat is).

              További dióhéjba pisilés és mansplaining helyett azonban, habár könyvek, egyéb olvasmányok se linkelhetők kimerítően, bármely könyvtár frissíthető olykor, adott esetben … már ha valódi az érdeklődés:
              A-vitamin https://www.karger.com/Book/Home/256966
              calcification outside the bone tissue: http://www.goodreads.com/book/show/13277614-vitamin-k2-and-the-calcium-paradox

              Állkapocshoz: http://gutenberg.net.au/ebooks02/0200251h.html

              Szintetikus =/= természetes karotin:
              http://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJM199605023341802#t=articleTop
              http://ajcn.nutrition.org/content/63/5/729.full.pdf
              http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/7503047
              http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8127329

              Karotinból mérgezés:
              ‘carotenes can also be converted into a number of potentially harmful products within the cell, compounds that may cause cancer and even interfere with vitamin A activity.’ http://ajcn.nutrition.org/content/71/4/878.long

              + toxicitásról, konverziós hatékonyságról, szintetikus v. természetes, dózirozáshoz:
              http://www.supernutritionusa.com/images/pdfs/VitaminALongVersion.pdf

              A-vitamin hisztiről még itt: http://www.westonaprice.org/health-topics/abcs-of-nutrition/vitamin-a-saga/

              • A manspliningért közvetlenül is elnézést kérek, ha nem is annak szántam.
                A szintetikus vs “természetes” forrással kapcsolatban egyelőre tökéletesen szkeptikus vagyok. Vegyület=vegyület, atomok kapcsolódnak atomokhoz, megfelelő sorrendben és gyűrűkben. Jó, az izomerben van eltérés – na de ez nem azt jelenti, hogy gáz a szintetikus, hanem azt, hogy a megfelelő izomert kell előállítani, illetve ha jól értem, akkor kétfélét is.
                A Ca lerakódása a lágy szövetekben – ezt soha nem vitattam. Hogy az érszűkület okozásában részt venne, hogy ott Ca rakódna le, nos ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák mindig és mindenhol, élettanból, stb. Hogy a már megjelent plakkokba beépül a Ca, az OK – mármint nem OK, de érted -, és persze tovább rontja az ér állapotát, az nyilvánvaló, de hogy a plakkok okozója a Ca beépülés, azt nem igazán értem.
                Aha. Szóval a kontroll csoporthoz képest 12-szeres karotin szint már toxikusnak bizonyult. Tényleg újdonság nekem, az valamiért nem, hogy a rák ellen mégsem védenek egyértelműen pl. az antioxidánsok, sőt – ilyesmit nemrég valahol már olvastam, talán aszkorbinsavval. No de az is volt valamelyik általad linkelt cikkben, hogy az A-vitamin túladagolás is toxikus. Az tehát semmiképp sem igaz,hogy a karotin igen, a vitamin meg nem. Sőt egyelőre azt sem látom, hogy melyik túladagolásával lehet nagyobb bajt előidézni.

            • Értelek, vettem az adást.
              Tudomásom szerint önmagában az, hogy a szintetikus az transzabb, a természetes meg ciszebb, az az, ami miatt a szintetikusnak nem vagy gyakorlatilag minimális antioxidáns hatást tulajdonítanak, sőt hát vannak akik éppen ellenkező hatást, ami elég rosszul hangzik. Az, ha szkeptikus vagy, az viszont jól hangzik. Más is az: http://www.altmedrev.com/publications/5/6/530.pdf
              A toxikussággal kapcsolatban az az érdekes, hogy az A-vitaminról úgy tűnik az derült ki, hogy sokkal nagyobb dózis ‘kell’ a mérgezéshez, mint eddig gondolták, illetve, hogy karotinból meg jóval kevesebb is elég ugyanerre, részletek a linkek alatt. Meg itt is kérdéses, hogy a toxicitást árnyalja-e tovább az, hogy szintetikus vagy mesterséges forrás.
              A Ca-lerakódáshoz nincs más hátra, mint előre; tényleg mindblowing a könyv, nekem legalábbis az volt.

              • Azok a csúf transzok! Mint a zsírsavaknál. De azoknál is megoldották, hogy ne legyen transz a termékben, amint kiderült, hogy azokkal gond van, nyilván a karotinoidoknál is megoldható. Vajon a tojássárgája színezésére használt (inkább oxi-)karotinoidokkal mi van? Azok nem A-vitamin előanyagok, de antioxidánsok lehetnek – a béta-karotinnál sokkal élénkebbek is vannak.

            • Megoldhato-e vagy sem, megoldjak-e vagy sem, ez ettol meg egy utanzat, egy kiragadott reszlet, amelyet tudomasom szerint gyakorlatilag koolajszarmezokbol allitanak elo jellemzoen. Az ilyesmi csak gyanus vegykonyhaskodas, ketseges kimenetelu mimikri marad; majd mashol bujik ki a szog a zsakbol. Ertem en persze, hogy olcso az alapanyag es valahogy el kell adni a szintetikusokat is. A tobbi vitamin is egesz hasonlo cipoben jar.

              Vitamin Food Nutrient* ‘Natural’ Vitamin Analogue & Some Process Chemicals
              Vitamin A/Betacarotene Carrots Methanol, benzene, petroleum esters; acetylene; refined oils
              Vitamin B-1 Nutritional yeast, rice bran

              Coal tar derivatives, hydrochloric acid; acetonitrole with ammonia
              Vitamin B-2 Nutritional yeast, rice bran Synthetically produced with 2N acetic acid
              Vitamin B-3 Nutritional yeast, rice bran Coal tar derivatives, 3-cyanopyridine; ammonia and acid
              Vitamin B-5 Nutritional yeast, rice bran Condensing isobutyraldehyde with formaldehyde
              Vitamin B-6 Nutritional yeast, rice bran Petroleum ester & hydrochloric acid with formaldehyde
              Vitamin B-8 Rice

              Phytin hydrolyzed with calcium hydroxide and sulfuric acid
              Vitamin B-9 Broccoli, rice bran Processed with petroleum derivatives and acids; acetylene
              Vitamin B-12 Nutritional yeast Cobalamins reacted with cyanide
              Vitamin ‘B-x’ PABA Nutritional yeast Coal tar oxidized with nitric acid (from ammonia)
              Choline Nutritional yeast, rice bran Ethylene and ammonia with HCL or tartaric acid
              Vitamin C Acerola cherries, citrus fruits Hydrogenated sugar processed with acetone
              Vitamin D Nutritional yeast Irradiated animal fat/cattle brains or solvently extracted
              Vitamin E Rice, vegetable oils Trimethylhydroquinone with isophytol; refined oils
              Vitamin H Nutritional yeast, rice bran Biosynthetically produced
              Vitamin K Cabbage Coal tar derivative; produced with p-allelic-nickel

              http://www.doctorsresearch.com/articles4.html

              Na de mi van a tojassossal?

              • Az, hogy az eredet kőolaj, tény – ellenben totálisan irreleváns. Az atomok sorrendje, a kötések típusa és módja számít, hogy a C atomot kőolajból vagy légköri CO2-ből nyerik-e, lényegtelen.
                A tojással mi a kérdés? A nem bio tojások színét szintetikus karotinoidok adják elsősorban, meg egy picit a kukorica sárga színe. Jobb esetben konzervgyári hulladékok-melléktermékek (paradicsom, ilyesmi). Komoly kutatások folynak arra, hogy melyik karotinoid festi jobban a tojássárgáját. Természetesen a színezőanyag a takarmányban van, nem a tojásokba injektálják 😉 A bio tojások sárgája ezért gyakran (de főleg télen) világosabb, kevésbé narancs-sárga.

              • Elolvastam, köszönöm. Nem csökkentette a szkepticizmusomat. Az, hogy a természetes források a konkrét vitamin mellett gyakran egyéb összetevőket is tartalmaznak, amik az adott vitamin hatásosságát fokozzák, szinergisták, az ismert, mondjuk az is, hogy más természetes források meg éppen nem, de tény, hogy pl. a C-vitamint is érdemesebb zöldséggel, gyümölccsel bevinni. Az is tény, hogy nem mindegy, hogy mondjuk egy vitamin a természetes formájában, vagy valamilyen származék alakjában van-e jelen, de ennek nem is mondtam ellent: a származék már nem azokat az atomokat tartalmazza azonos sorrendben és kötésben. Ha úgy nézzük, hogy “tablettázni” meg nem lehet esetleg az eredeti formát, akkor jogos – de az nem az atomok forrása miatt van.

  4. “Mondá neki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, akkor menj, add el a mid vagyon, és oszd a szegényeknek, és kincsed leszen mennyben; azután jőj, és kövess engem.” (Mt 19,21)

    Krisztus mondja: Ha tökéletes akarsz lenni… a mi tehát következik, az nem parancs, hanem tanács. Ha a tökély magasabb fokára akarsz emelkedni, akkor menj stb. A tökélynek itt magasb foka értendő; mert minden keresztény köteles tökélyre törekedni, s a keresztény érzület, ha kisebb fokon is, de a hol igaz, már némileg tökéletes.

    Mondj le nemcsak a belső hajlamról és ragaszkodásról a földi javakhoz, mi minden kereszténynek kötelessége, hanem azok külső birásáról is, mi által a nélkülözésnek oly állapotába jutsz, mely neked alkalmat nyujt a szűkölködésben, megvettetésben és mindennemű keresztek között a földiekről egészen elfeledkezni, és engemet követve, csak a mennyeieknek élni. Igy a keresztény érzület nagy kincsét gyüjtöd magadnak, s egyszersmind nagy jutalmat is az egekben.
    Nem elég a gazdagságot elhagyni, úgymond sz. Jeromos, hanem követnünk is kell az Urat (úgy élnünk, mint ő élt); mert könnyebb lemondani az erszényről, mint az önakaratról.

    Ha tökéletes akarsz lenni, az erénynek legmagasabb fokára akarsz jutni, pl. tanítványom lenni. Add el amid vagyon; ez a szegénység evangéliumi tanácsa. Minden keresztény köteles szívét a földi javaktól elszakítani; de azokat egészen elhagyni csak tanács. Kincsed leszen a mennyben. V. ö. Máté 6,20. Jer, kövess engem, ez a teljes engedelmesség tanácsa. De a keresztény tökéletesség lényege mégsem a tanácsok megtartásában, hanem az erényekben, kivált a szeretetben áll. Azért az evangéliumi tanácsok követői még nem mind szentek, és viszont sok szent van, ki nem élt az evangéliumi tanácsok szerint, de voltak bennük hősies erények, kivált Isten és felebarát iránti szeretet.

    • Én ezt az evangéliumi logikázást sosem értettem, pedig jelentős időt és energiát kellett keresztény tanokkal töltenem az iskolám miatt. De sosem jött át Jézus valódi ereje ezekből. A zsidó istenség nem tanácsol, nem kér, nem ajánlgat, nem utalgat, nem hímez-hámoz, hanem kerek perec parancsol-tilt-kijelöl, és némiképp könnyebb elfogadni-elutasítani ezeket, de értelmezni mindneképp.
      Az újszövetség szentenciái, és főleg Jézus tanításai, nekem éppen ezért nagyon homályosnak tűnnek. Igazából egy próféta, vagy főleg az Isten fia, nem egy szolid kis életmódtanácsadó, ha meg az, akkor meg miért ne mondhatná az egyszeri földi halandó rá, hogy oké, meghallgatom mit ajánl, megeszem az ingyenebédet (rántotthús) és aztán hazaballagok anélkül, hogy megvenném a tupperváre készletet, vagy a százszázalék gyapjúágytakarót, amit meg valójában el akartak adni. Végülis nem volt kötelező venni semmit. Jah. Csak, akkor ott az apróbetűs rész, a pokolról.
      Még csak nem is kérés. És mivel nincs összefoglalva az sem, hogy hogy kell tökéletes kereszténynek lenni, csak elejtett félszavakból kell kitalálni, különösen nem fer, és biztos, hogy Jézus nem úgy akarná, hogy összezavarjuk az egyszeri földi halandót ezekkel a kis intelemfélékkel.
      Most akkor el kell adni mindent, vagy nem?

  5. Nekem is vannak riasztóan nem-progresszív (sőt, nem is mindig humánus) gondolataim, egyre inkább. Még Dániáról is más jut eszembe. Ez mondjuk nem függ össze a testképpel, más téma.
    Nem tudom eldönteni, hogy most az van, hogy én rápörögtem valamire, túlzok, meg nem vagyok a helyemen és ezért haragszom mindenkire, aki “valamiért zavar”, vagy tényleg látok valamit, amit pár éve még nem láttam, és nem is akartam elhinni.

    Ez most zavaros tudom, nem akarom ennél jobban kifejteni, nem a konkrét téma a lényeg, hanem a nyomasztó gondolat, hogy nemprogresszív vagyok. Meg az az érzés, hogy inkább ne látnám azokat, akik még nálam is kevésbé progresszívek. Ha elköltözök, jobb lesz? Vagy tényleg belül van valami hatalmas űr? (azt meg úgyis viszem magammal)

    • Szerintem nagy dolog, komoly teljesítmény, ha felismered és nem akarod elhallgattatni a gondolataidat. páldául hogy a fejkendő zavar, avgy hogy nyomaszt a sok, tőled különböző ember. Valahogy én is az európaiakhoz húzok, nem vágyom egzotikus helyekre, Indiába, de mg Amerikába sem.

  6. Engem az piszkál ebben az egészben a legjobban, hogy mennyire nem kerül elő a test formálhatóságának privilégiuma. Hogy mennyire nem élnek ezzel, hogy micsoda érték, hogy a tested lehet egészséges, szép, ha úgy akarod. Nem ráz az epilepsziás görcs, nem kínoz az izmod sorvadása, a tested melletted áll, nem pedig az ellenséged. Ránézni arra, hogy történetesen nyertél a lottón a testeddel, mert egészséges vagy.

    • Nekem ez mindennapi gondolatom. Hogy hálás vagyok az ötven felé is egészséges, jól funkcionáló testemért. Örülök, hogy ezt örököltem apámtól, nem luxusjachtot vagy bankbetétet. És annak, hogy tovább is tudtam adni.
      (Bár van benne egy csavar számomra, mert ha rosszabb adottságaim lennének, erősebben lennék motiválva a rendszeres mozgásra.)

      • Lehetséges. Vagy teljesen alul motivált lennél. Úgy látom, ha valami nem stimmel a testeddel, akkor vagy nyomod ezerrel, vagy belepunnyadsz, hogy nekem ez jutott. Én iszonyúan figyelek magamra.

  7. Na, nekem ez az alföldi gyereknek a zerge. Teljesen kimaradt az életemmel a testítélet: azt hiszem azért, mert alapvetően mindig elégedett voltam a saját testemmel, ezért nem merült fel bennem, hogy a nálam kövérebbeknek vagy soványabbaknak szégyellniük kellene magukat. Érdekes ezt olvasni.

  8. szerintem is elsősorban itt nem a legszegényebb rétegekről van szó (a bevásárlókocsik tényleg elég durva látványt nyújtanak, de én azért el tudom képzelni tényleg, hogy ha valakinek az az utolsó dőzsölési lehetősége, hogy fizetésnapon vesz pár zacskó chipset), és bőven tele van rezgő hájakkal és tokákkal a középosztály is. csak a kollégáim között kell körülnéznem, és a jó részük kurvára kövér, tízen vagyunk, tudtommal egyedül én sportolok, pedig majdnem mindenkinek lenne ideje is, pénze is (nem tengernyi, de ha azt nézem, hogy az én éves korlátlan kondibérletem 54000 forintba került, és ezt hónapra lebontjuk, akkor az jön ki, hogy azért bőven elég volna a többieknek is). és mi még nem is ülőmunkát végzünk, többségében legalább állni és járkálni kell. és azért ez nem lenne olyan drága, mert arról mondjuk direkt nem mondok semmit, hogy a fogak állapota milyen magyarországon, mert a fogakat megcsináltatni tényleg iszonyatosan sokba kerül. de ami gyerekeket illeti, hát valóban félelmetes látvány egy balatoni strandon egy négyzetméterre eső kötényhasak és fiúcsöcsök tömege, pedig oda se a kilátástalan életűek járnak.
    látom magam körül, hogy borzalmasan nehéz az embernek erre rávennie magát, hogy mozogjon. én már rég nem értem, hogy miért, de ha kicsit figyelmesebb vagyok, akkor azért emlékszem, hogy mielőtt elkezdtem (egyszer csak, nem tudom miért, asszem azt gondoltam, hogy akkor majd nem leszek depressziós, és végülis igazam lett, de nem állítanám, hogy csak ezért), én se tudtam elképzelni, hogy én hetente háromszor kondiznék. az ötlet is viccnek tűnt. ma meg már nem értem, hogy valamikor ez nem volt része az életemnek. ugyanolyan elkerülhetetlenül fontos és alapvető része, mint a dohányzás 🙂

  9. “Ha megkérdezi, hogy néz ki, nem áltatom. Nem tudom a kövérségét, amitől ő egyébként szenved, diadalmas, büszke önkiáltványnak felfogni, megmagyarázni.” – és ha nem szenved tőle (mondjuk akkor nem kérdez)? Vagy akkor is szenved, csak nem tudja, mert szegény még nem világosodott meg? Nyilván tök nem a lényegre reflektáltam, a többit értem, felfogtam, megemésztettem – csak ezen az egy darab mondaton akadtam le. Mert természetesen az elnehezedett, szuszogó, tehetetlen, búbánatos kövérséget és plöttyedtséget nem kell (nem is igen lehet) diadalmas frankóságnak eladni, és jogod van nem szeretni a hájat, akár magadon, akár máson. Felnőtt emberek vagyunk, nincs az az ember, akinek nincs valami ilyen “testszégyenítéses” dolga, hogy valamit nem bír a másikon sem és nem érti, miért mászkál a másik úgy.

    • Én nem akarom megmondani, ki hogy érezze magát, de az igen gyakori, hogy fél szemével az én kigyúrt karomat nézi, meg decsinosvagy, meg fél szájával panaszkodik, hogy nincs jól, hízik, a másikkal meg követeli, hogy ő jó úgy, és szidja a soványakat.

      Szerintem nem testszégyenítek, de talán azzal határos nem tagadni, hogy nekem szenvedés a háj (nem tudtam keresztbe tenni a lábam!), és vélelmezem, hogy másnak sem életminőség-javító. Én nem lógok bele másba, lehet ő olyan, amilyen. De komolyabban veszem azt az embert, aki átlátja, vállalja, csinálja, mint aki mentegeti, és “terjesztendőbbnek” azt az attitűdöt, hogy szembenézek a problémával, és teszek valamit, nem áltatom magam.

      • Engem az a kövérség bosszant, ami állandó panaszkodásra ad okot.
        Tök nem érdekel ki hány kiló, hogy mekkora gatyát hord, hogy hány ülésen ül a buszon, nem érzem hogy beleérne az én terembe azért mert ő nagyobb, nem zavar.
        De amikor állandóan megy a rinya, hogy itt fáj, ott fáj, ez a baj, az a baj, akkor nagyon hamar eljutok oda gondolatban, hogy talán le kéne fogyni a negyven kiló fölöslegből huszat. Bevallom hogy így érzek, nem szép, tudom, meg nem elfogadó, meg könnyű nekem mert nyolc kilónál több feleslegem sosem volt.
        De az önsorsrontó tehetetlenség és az önsajnálatban gyökerező testi problémák kiakasztanak.
        Most egy konkrét személyről beszélek, de általában is így gondolom, elképesztő mi mindenre használják érvként a túlsúlyt az emberek pl itt, Angliában.
        És aztán jön az, hogy de amúgy nekik jó így, őket aztán senki ne bántsa emiatt. Hát nem is, de ő szorul segítségre, és vár el extra orvosi ellátást, meg könnyített feladatokat a munkahelyen. És többnyire meg is kapja.

      • Na jó, hát az ilyen félszemes valóban fordítva ül a bilin. Ha nem tetszik neki, hogy hízik, akkor valóban ne “fogyniakarjon” mg sírjon, hanem találjon ki valamit. Bármit, de az ne hárítás meg kamuzás legyen. Így prsze, hogy tök igazad van. Csak azon akadtam le, hogy bakker, ha valaki akkora, mint egy busz, és jól érzi magát úgy, akkor az szimpatikus. Persze, ha nem akarja nekem beadni, hogy nekem meg biztos rossz, amiért 60/178 vagyok és kettlebellezek, meg nem jön a karácsonyfadísszel meg egyéb normatív okosságokkal.

        • Sírhat is, az ott ő, az ő élete, csak az én állapotomat és erőfeszítéseimet ne magyarázza ellenem, ne találja ki, hogy szerencsés vagyok, nekem könnyű, idő, pénz stb. Ne címkézzünk senkit, ez testszégyenítés, nagyon figyelek, hogy ne írjak ilyeneket, és ne keltsek hangulatot. Azt viszont fenntartom, hogy a kövérség súlyos egészségügyi probléma, megnehezíti az egyéni életet és teher a társadalomnak is, és nagyon is kéne tenni ellene. De nem testszégyenítéssel, nyomasztó kampányokkal, a nem korrekt kutatások (bad science) a női médiába rakásával, még szexualizáltabb és még vékonyabb nők kiplakátolásával.

          • Na jó, persze, hogy sír_hat_, nem az én engedélyem kell hozzá. Arról nem beszélve, hogy mindenkinek van szar időszaka, ezt a “sírást” csak arra értettem, hogy nézeget, dicsérget, magyarázkodik, hogy neked miért könnyű, neki meg miért nem (na ez a destruktív része, kicsinyes, bénító, pfujjmár), kényelmetlenkedik – és ha ez egy korszakból kinövi magát az életévé, akkor az úgy elég szar lesz. Elsősorban neki, tehát ne azért szedje össze magát, mert engem bosszant, hanem, mert ez az állapot értelmetlenül rossz. Legyen szó tehetetlen kövérségről, rossz kondiról, rossz lelkiállapotról, bármiről, amihez egyszer ki kéne húzza magát és jelen lenni az életében.
            Hú, de mondom itt az okosságokat, pedig tényleg nem képzelem magam valami nagy tanárnak, pláne nem életvezetésben:) De pont ez az összeszedés ez személyes tapasztalat.

            • Nem dolgom nekem még gondolni sem azt, hogy ő mit csináljon magával. Annyira átlátszóak ezek a helyzetek. Nekem közel sem annyira szar az ő nézegetése, magyarázkodása, mint neki a saját állapota, kudarca, úgyhogy nem bánom. Csak vicces. Méltó ember nem megy bele abba a helyzetbe, amikor a másik mosolyoghat rajta, hogy “tudom, mi zavar bennem téged”. Sőt, az ilyesmi inkább bók. A kötözködés, a basztatás, furcsálkodás is. Lám, csináltam valamit, amin fennakad, magyarázkodási kényszere és basztathatnékja lesz. Akkor az a valami jó.

              Amikor itt támadták, hamisítottnak nevezték és lelopták a hasfotókat, akkor álltam meg egy pillanatra: ez itt az én hasam. Itt valaki nagyon mondja, hogy ez nem lehet, vetítek, hazudok, csalás a kép (hosszan írogattak még). Tehát kurvajónak látja a hasamat, lehetetlenül nagy változásnak. Akkor addig néztem a saját (eredetileg kételydús/neutrális) hasam, amíg én is hűbazmegnek láttam. És azóta is. És kedvvel haskerekezek.

    • Ez erdekes amit felvetettel. Jott hozzam egy paciens, nagyon tulsulyos no, aki rengeteg testi problemaval kuzkodott. Kerdeseket tettem fel az eletmodjarol es az volt az alfa-omega. Kerdezte mit csinaljon, erre valaszoltam en azt, hogy elsokent korultekintoen egy etkezesi tanacsadoval konzultalva le kellene fogynia. Latszott rajta, hogy melyen megbantodott, mert korabban benne fel sem merult, hogy a sulya nagyban hozzajarul ahhoz, hogy fizkailag es mentalisan is szarul van. A masik paciensem mar vart a varakozoban, akinek a csaladja orszagos hiru fish&chipset keszit. Az en kover paciensem annyira megorult ennek, hogy elhatarozta elmegy a vendeglojukbe ebedelni. Ehhez tudni kell, hogy a krumli es a hal (vastag bundaban) tocsog az olajban, en nem birtam megenni. Na mindegy, ezt a veget nem tudom miert irtam le, talan azert mert ugy tunt akkor minden amit mondtam falrahanyt borso es vannak akik segitseget kernek, tanacsot, de eszuk agaban sincs valtoztatni.

      • Na ja, hát aki már frankón annyira kövér és izomtalan, hogy az ízületei stb rogynak, az még egy külön műfaj. Irtó nehéz lehet mit kezdeni azzal, ha olyan vagy – eleve a kaja, a mozgás, hogy ne görcsölés legyen, ne még ártson is a diéta vagy az életmódváltás… De hát amíg magának az embernek nem esik le, hogy igen, ezen kell változtatni, és nem esztétikai okokból, hanem mert akadályoz.

  10. Egy kicsit csalódott vagyok.

    Idejönnek az olvasók, elolvassák önreflektív posztomat, és megint ott tartunk, hogy
    1. de nem minden kövér (grrr) (ha azt mondom, hogy volt nekem egy piros esernyőm, és szerettem, azzal nem állítottam, hogy minden esernyő piros, és minden piros esernyő mindenkinek szeretetreméltó, sem azt, hogy a zöld ronda, de még azt se, hogy a tied meg zöld),
    2. honnan tudom, más hogy érzi magát (nem tudom, az agyamba betörő elsődleges reakcióról beszélek és éppen hogy bírálom ezeket, bloggerként átérezvén a felelősségemet, hogy ne legyek igazságtalan és ne szégyenítsek, de azt nem tudom feladni, hogy nem annyira jó kövérnek lenni. Következményeit tekintve biztosan nem, nekem közérzetnek se volt az, és a “27+-os BMI-vel tovább élnek az emberek” csak megúszós önigazolásnak jó, amitől ugyanúgy kín felmenni a lépcsőn*),
    3. nekem könnyű (nem, én küzdök, pl. az étrend nem akkora öröm, ellenben vannak igen drága/időigényes elemei, amelyek miatt le kell mondanom más jókról. A sport az öröm, de a sportba is oda kell tenni magam).

    Az a benyomásom, hogy nem annyira tud mindenki mit kezdeni azzal, hogy elismerem, hogy a személyes ízlésemből, ha nem reflektálok, igazságtalan ítéletek és reakciók következhetnek. Ezt állítja a poszt, meg hogy a tiszta elviséget nem másokon kéne számon kérni, leverni (miközben eltagadjuk, szépre festjük a saját igazi gondolatainkat). Megint be vagyok szorítva, hogy de miért mondom, hogy biztosan rossz állapot, és nem minden kövér stb. Ez is tabu, úgy látszik.

    Én úgy látom, az előítéletmentesség, illetve -csökkentés azt is jelenti, hogy nem vágom rá a bodybuilding.com-ra azonnal, hogy hú, micsoda hiú külsőségek, itt mindenki testmániás, állandóan a zsírjukkal foglalkoznak, vagy épp: plasztikai műtét fúj, hanem e jelenségekhez is megértően és nyitottan viszonyulok (mindenki tele van fölösleges, hiú dolgokkal, csak szereti másoknál értékesebbnek érezni magát, elvhűnek lenni) (miközben engem vádol azzal, hogy lenézem a hája miatt).

    Ti megvizsgáljátok ilyen kérlelhetetlenül a saját gondolataitokat? Én a vizsgálat után is maradok annál, hogy kövérnek lenni nem annyira jó, de nem lovagolok ezen, és nem is szégyenítek meg senkit.

    * ráadásul problémás a kutatás, mert az adatokból nem vették ki a dohányosok, daganatosok/végstádiumúak nem normális testsúlyát, és hozzájuk képest persze, hogy tovább élnek a magasabb BMI-jűek

    • Nekem rögtön az önreflexió jött át ebből a posztból, és csak másodlagos üzenet volt a testkép. (Amivel bizonyos fokig egyetértek, én talán megengedőbb vagyok igényesség szinten, de mivel voltam 65 kg, és most 81 vagyok, úgy gondolom, a kevesebb jobb volt még akkor is, ha sem a depressziót, sem a szexuális fagyottságot nem tudtam elkerülni 65 kilósan sem sajnos.)
      Nem véletlenül hoztam fel példának a saját életemből, -enyhén burkoltan a környéket ahol élek. Engem jelenleg a fejkendős, leples (muzulmán) nők látványa zavar, úgy gondolom, rossz nekik, kéynszer alatt vannak, én nem bírnék így élni, de aztán figyelmeztetem is magam, hogy én sem vagyok jól, én NEM vagyok jó a bőrömben, mint nő, mint ember, tehát mit is akarok tőlük? Folyton gondolkodom, hogy az üzenet, amit küldenek felém, -miszerint én csinálom rosszul, én nem élek megfelelően, én vagyok parázna, én megyek a pokolba, és az egész nyugati feminizmus szart sem ér-, valódi üzenet, vagy én deformálom ennyire, mert türelmetlen vagyok és sztereotíp? Vagy közönségesen irigy? Tényleg rossz nekik, vagy én akarom azt hinni? Vagy van igazság abban, amit gondolok, érzek? Voltak sajnos negatív tapasztalataim az utóbbi időben, Mindenesetre az önreflexiót fontosnak tartom, mert ez meggátol abban, hogy belecsússzak a közönséges rasszizmusba (vagy ha igen, akkor azért figyelmeztetem magam), és segít felismerni, hogy az én életemért én vagyok a felelős. Nem a “leples nők” miatt nem bontakozok ki nőileg. (Mondjuk a hasonlat annyiban nem passzol a te történetedhez, hogy te nagyon is kibontakozásban vagy épp.)

      • Nekem pl. London volt sok a sokszínűségével. Nekem nincs igényem ekkora mindenféleségre, és ez ugyan nem valami haladó szellemiségű gondolat, de ez vagyok én, aki tízéves koráig sem kínait sem feketét nem látott.
        Jól elvagyok kevesebb féle és kisebb mennyiségű másféle emberrel, ezért váltottam délebbre, és még tenger is van. 🙂

        • Én egy kicsit más vagyok szerintem (ez nem azt jelenti, hogy amit te gondolsz, az elítélendő). Valaha nyitott voltam a multikultira, engem sem a fekete, sem a kínai nem zavar. Amíg Párizsban éltünk, érdekesnek is találtam.
          Ami most bennem van, az inkább egy vallástól (és gyakorlóitól) való idegenkedés. Intoleranciát érzek, kirekesztést. Olyan helyre költöztünk, ahol én vagyok majdnem kisebbség (és nem a magyarságom miatt). Persze mondhatnánk azt is, hogy a fagyi visszanyal, de én nem voltam kirekesztő, szándékosan biztos nem.
          Legutóbb egy 6 éves kisfiú mondta azt, hogy sátánista vagyok, “mint a zsidók meg a keresztények”, mert szerinte nem hagytam imátkozni. (Egy darabig hagytam, de aztán szerettem volna átvenni az irányítást, mint animátor, mert elvileg én tartom a foglalkozást, mellesleg olyanoknak is mutatta, mit kell csinálni, akik szerintem nem értintettek, és laikus iskolában nem téritünk). Eléggé megviselt, azóta kerülöm ezt a gyereket, nem merek erről a kollégáimnak beszélni, közöttük is van jónéhány (feltételezett) muzulmán. Ugyanez a gyerek már összeverekedett egy másikkal, aki azt mondta, nem hisz Istenben. Jó ez csak egy gyerek, de vajon milyen lehet a családja, mit hallgat otthon?
          Viszont az is igaz, hogy nem vagyok jól, nem vagyok a helyemen, nem érzem sikeresnek itt magam, túl nehezek a gyerekek (nem csak a muzulmánok), nem szeretem ezt a “elhanyagolt” környéket, hiányzik a vitalitás, a kultúra, párkapcsolatom sem tökéletes és többször elvetéltem (amióta itt dolgozok). És a januári terrortámadás óta ki vagyok hegyezve a témára, előtte nem volt feltünő vagy nem zavart ennyire.

          • Féleérthető amit írtam. Engem sem zavartak a feketékés a kínaiak, hanem ők azok, akiket életemben először láttam, más rasszból.
            Nekem egyszerűen túl sok a túl sokféle, nyilván kötött a gondolkodásom, és nem vagyok elég nyitott.
            Londonban egy muszlimok által sűrűn lakott kerületben éltem először, és pár hónap után nyilvánvalóan zavaró volt, hogy mindenki sikongat meg rohangál az utcán, amikor kimentem a kiskutyámmal sétálni, pedig jól nevelt, nem ugrál, nem futkos, de hetente egyszer meghallgattam hogy ez szart eszik, ezért tisztátalan. Egy idő után zavart az is, hogy másak a normáik, az iszlám térhódítását pedig baráti kapcsolatom felbomlása kapcsán érzékeltem, egy fiatalkori barátnőm betért. Megszakadt a kapcsolatunk, egy idő után nem volt miről beszélni, és az is csak utólag tűnik fel, hogy bár én semmilyen felekezethez nem tartozom, meg sem vagyok keresztelve, így mindig minden szokásukat, szabályukat tiszteletben tartottam és alkalmazkodtam hozzá, ők mindezt el is várták, ám sosem alkalmazkodtak a mi szokásainkhoz, hagyományainkhoz, nem voltak nyitottak arra, ami nekünk fontos volt. Röhögtek a karácsonyon, és minden eltérő mozzanat után hosszas fejtegetés következett Allah véleményéről.
            Aztán egy idő után az is marha unalmas volt, hogy ez a fiú a vallására hivatkozva mindent jobban tudott, és ez körülbelül az átlagos attitűd volt azok közt akiket én itt Angliában megismertem. Megvetendőnek tartják az európai életformát, és ezt nem is rejtik véka alá. Sosem erőszakosan, de mindig éreztetik, hogy szegénynek tartanak minket pl azért, mert nem házasodunk húszévesen, vagy mert nem Allahnak szenteljük az életünket, de legalább Jézus Krisztusnak.
            Nem voltak ezek éles megnyilvánulások, fájdalmas tapasztalatok, vagy haragot gerjesztő különbségek, mindinkább olyanok, amik elidegenítettek minket egymástól.
            Aztán, a taperolós bangladeshi főnököm is Allahra hivatkozott, amikor megkértem, hogy ne nyúlkáljon és bújjon a nyakamba, mondván ez puszta baráti gesztus, amit az ő megengedő és liberális istenük jó szemmel néz. Kellemetlen volt, mert értettem, a ‘sosemláttammásnőt főlegnemeurópait ilyenközelről’ mentén felsejlő érdeklődést, vagy azt, hogy ők (ő például és a barátai, rokonai) mennyire nem tudták sokszor értelmezni a nők lazaságát, mennyire félreértelmezhető volt számukra egy -egy kedves gesztus. És persze születtek ítéletek is.
            Nekem az ilyen élmények voltak egy idő után fárasztóak, nem is a teher mennyisége, mindinkább a hiábavalósága miatt. Költöztünk, és nekem jobb lett így.

            • Mondjuk en ilyesmiket mint te Pika, nem tapasztaltam, errefele joval kisebb a nemzetkozi mozgas es joval tobb az europa mas reszerol itt elok szama, mint az arabok, indiaiake…stb…
              Egy kellemetlen elmenyem nekem is volt, Egyiptomban lekopott egy oreg arab, mert europiai ugye ne maszkaljon osszevissza az arabarab negyedben, ahova turista nem teszi be a labat.

            • A bangladesi főnököd durván kamuzott, csak meg akarta ideológizálni a zaklatását ls nem mellesleg a hatalmával élt vissza (mint főnök).
              Költöznék én is, de egyedül nem merek. Párom szerint eltúlzom a dolgokat, mondjuk nem ő van ebben a városban az nap nagy részében. Ő reggel elmegy, este hazajön. Lehet, hogy az alapkérdés megint csak az, hogy véget kéne vetnünk ennek a kapcsoltanak? A fenébe…

              • Persze, tudom. Nem hiszem egyébként, hogy mindenkinek ilyen sok negatív tapasztalata van, és nekem sem volt mindenkivel valami bajom, csak ez mind az első egy évben történt, így sok lett hirtelen, és ez arra sarkallt, hogy távolról kedveljek embereket, akikkel nem tudok közösségben élni.

                Nagyon nehéz lehet egy olyan kapcsolatban, ahol alapvető kérdésekben nem értitek meg egymás szavát, igényeit. Az enyém is volt ilyen, én belekattantam, többé – kevésbé ez is vezetett oda, ahol most tartok, hogy új élet, és teljesen más szemszög a kapcsolaton belül. Magam építem, az én jövőm a cél nem a miénk, és én megyek előre, ha tudja az iramot tartani jöhet, ha nem, lemarad.

        • En meg imadom a kavalkadot. Azt meg foleg, hogy egy csomo olyan helyzet – a gyakran eros kulturalis kulonbsegek ellenere- adodik amiben kiderul, hogy sokkal tobb a kozos mint a mas. Engem kifejezetten vonzanak az egzotikus helyek, India is, Azsia szorostolborostol, aztan ott van Amerika, foleg a del es a karib terseg. En meg az araboknal sem ereztem magam idegennek, sot…megcsapott a sivatag illata es maris otthon ereztem magam. Az eszaki videkek is izgatnak, de csak rovidebb latogatasok erejeig, hosszan az ilyen forro, fullaszto videkeken maradnek szivesen, ahol sok a szin es buja illatok keringenek a levegoben. A fuszeres piacok peldaul miota eloszor megereztem azota epekedek utana.

  11. Igazatok van, stresszben, időhiányban, űzöttségben, pénztelenségben nem megy az életmódváltás (illetve hiányzik a motiváció). Az autós életmód is ellensége annak, hogy használjuk a testünket, megéljük, hogy jé, mozog, fordul, erős. Ezt írtam is többször, hogy nekem most van itt az idő, és tetemes volt a probléma (és nem reméltem, hogy ennyire a jó lesz közérzet és látványos az eredmény — ettől vagyok mámoros. Én, sportos? Én…?).
    De aki nem stresszes, stb., megtesz-e mindent? Vagy legalább valamit?

    Én felismertem a felelősségemet, és másoktól (különösen, ahogy az én testem változására reagálnak) nagyon gyakran hallok maszatolást. Nem hagytam sosem, hogy más véleményezze, bírálja a testem, vagy hogy megmondja, mit kéne tennem, nem követtem mások tippjeit, de tudtam, hogy tennem kell valamit. Én nem akarok klónokat. Ha valaki innen azt vonja le, hogy a saját testével neki is kellene foglalkoznia, nem sorsára hagynia, vagy gyanítani kezdi, hogy igenis öröm a mozgás és motiváló a változás, annak én örülök, és ENNYI a lényeg. Ha nem érdekel a ketogén diéta, ne olvasd, ilyen egyszerű (külön van a sportrovat). Nem bántom a többieket sem, és ha úgy éled meg, hogy (látatlanul is) nyomasztalak, üldözlek, akkor benned lesz valami zavar. (És kérlek, ne szidd és ne címkézd a nagyon vékonyakat, az egészségmániásokat, a sportolókat se.)

    A kövérség, gyenge izomzat, passzív életmód nem az én címkéimtől lesz negatív állapot. És az inzulinrezisztencia nagy baj, a hízás meg ördögi kör, egy idő után már azért hízik meg passzív az illető, mert mindene felborult. De ettől még a valamivel több aktivitás és a nagyon káros élelmiszerek (adalékanyagok, transzzsírok, túl sok finomított szénhidrát) nem evése igenisfontos, és drámaian javít az életminőségen és az egészségen. Egyáltalán nem kell sokat sportolni mindenkinek, nem is biztos, hogy akkora a problémája. Veszélyes a mindent vagy semmit elv, hogy ha nem tudok igazán, lényegileg változtatni (mert nincs időm, drága a kókuszzsír stb.), akkor inkább nem is csinálok semmit, mert minek.

    Mindenki maga dönti el, mit csinál a szabadidejében. Mindenkinek van szabadideje, ráadásul a sport tényleg olyasmi, amit a családdal is lehet, és ezerféle örömteli formája van. De aki nem élvezi a mozgást, annak nyűg lesz, feladat, és feladatból van elég. Értem, de a testek-lelkek ettől nem lesznek jobb állapotban.

    • Élethazugságok ellen nem segit 5-10 blogbejegyzés elolvasása. Nem racionális dolgok ezek, az önkép védelmében iszonyatos energiákat fektet az emberek egy része.
      Másrészt meg nincsenek pontos adataid arról, hogy az olvasók hány százalékában inditasz el valami gondolatcsírát, ami esetleg csak évek múlva “szökken szárba”. Nagyon sokakat meg konkrétan motiválsz itt és most, ez látszott a múltkori felmérésböl is.

      • Hát ötven, ötszáz bejegyzésé? Vagy két évnyi olvasás? És ha nem hazugságról van szó, hanem életfüllentésről vagy hazugságra való hajlamról? Mindannyiunkat a hazugság felé nyomnak a jelen viszonyok.

        Bennem jelentős döbbenet van, hogyan jöttek ide, a blogra és az én életembe is önhazugságfelszámolási céllal sokan, majd hőköltek vissza, amint rájöttek, hogy ez mivel jár, mentek vissza kissé bűzös, ám jó meleg énképükbe, és utáltak-tagadtak meg azzal együtt, amit én, aki eredetileg semmit sem akart tőlük, azóta is, az életemmel hitelesítve, rendületlenül állítok.

        Köszönöm. Valami képem van, nagyon sokan megírják, visszajelzik, akár évekkel később, utcán leszólítanak, látom őket az új biciklijükön, és hallom a szavaimat, igazságaimat felolvasott pályázati műben, például tegnap a Terézanyun is. Nem vagyok elégedetlen, sőt, meglep a blogom hatásának mérete.

        • tény, nekem is van új biciklim, egy bejegyzésed, amiben azt taglaltad, hogy mennyit fejlődött ilyen téren a város, az nagyot lökött ezen nálam, mert arra emlékeztem, hogy utoljára 2007-ben próbáltam a városban biciklizni, és egy rémületes dzsungelharc volt. most meg tisztára nyugodt, komolyan ég és föld. így hát igen, dolgoznak néha ilyen hatások 🙂 legalább ez is sport valamennyire. milyen nagyszerű bicikliút van például a kőbányai úton egész végig, azt tudtátok? egyszerűen tökéletes. mondjuk kompenzál érte a gyömrői út, aminek van egy olyan szakasza, amin folyamatos káromkodás közepette haladok végig.

          • Kőbányai út, az kiváló, kitavaszodott, én is használom :).
            Amúgy az autó, tényleg gáz. Már semmi gyaloglás, mozgás nem marad szinte. Tudatosan kell váltogatni a közlekedési módokat, még ha autó is, bizonyos napokon legyen más, legalább részben bubi, bkv, gyalog. Nekem ez bejön.
            Liftbe sem szállok be.

            • na, én ezzel próbálkoztam egy darabig, hogy csak lépcsőn járok az ötödikre, de aztán úgy gondoltam, hogy mindennek van határa 😀
              és igen, váltogatom az autót meg a biciklit, azért mindennap bringázni ferihegyre, ahhoz nincs elég erőm, meg elég sokáig is tart, de a bkv-nál gyorsabb. a bkv-ról egyébként azóta, hogy megvettem a bringát, teljesen leszoktam, elsősorban az ilyen kisebb távoknál akartam az autót kiváltani, mondjuk a hungária körúton belüli útjaimnál, ahova sokkal praktikusabb biciklizni. mondjuk innen a hetedik kerületből újlipótvárosba jó ha tíz perc, ami még az autónál is gyorsabb, mert vegyük bele a parkolókeresést, a bkv-zással töltött időnek meg mondjuk a harmada. nagyon örülök, hogy azok a hosszú, drága, unalmas és nem hatékony negyven percek eltűntek az életemből, amik azzal teltek, hogy átmegyek anyámhoz bkv-val vagy gyalog, mert ez most így tényleg tíz perc, és néha még élmény is, ha szép az idő.

    • Autós életmódról jut eszembe: megfigyeltem, hogy ha egy autósnak szervizbe kerül az autója, akkor megáll az élet. “A héten nem tudunk találkozni, nincs most autóm, szervizben van.”

      • igen, ez így autós szemmel is eléggé vicces, és minél több évet tölt az ember autóban, annál inkább elképzelhetetlen, hogy feltegye a seggét egy buszra, ezt kifejezetten megfigyeltem. meg azt is, hogy kis odafigyelés, és igenis lehet úgy is autósnak lenni, hogy csak akkor használod, amikor értelme is van. és akkor még örülni is lehet neki, hogy de jó vezetni, nem csak ilyen észre se veszem-rutin 🙂

  12. Több hete futok, napi fél-mostmár háromnegyedórát. Pontosan a stressz legyőzésésére, a fent leírt zombi állapot elkerülésére szolgál. Először hajnalban, most este futok. Kb a táv felétől már élvezem, sokat segít abban, hogy szeressem, tiszteljem magam. Igen, el lehet kerülni a kanapén zombulást. Pl így. Sokat merítettem innen, köszi érte. Gyöngyi, csak elkezdeni nehéz.

    • …meg idő, és nyugalom is kell hozzá, meg hely, meg cipő… Én nem mondom, hogy mire vársz, egyszerű, menjél, tényleg kell hozzá ez-az. Viszont aki akarja, megoldja ezt is. Most nem tudom, mi van, én nyomást gyakorlok, és előbb-utóbb még többen elkezdni, vagy ez már rosszféle presszió. De arról mesélhetek, hogy nekem nagyon, nagyon bejött.
      Jaj, mennyi minden változott a sportélettől:
      Olvasam egy csomót angolul, nagyon jól értek már mindent (mindezt eltés angoltanári egyetemi diploma birtokában írom)
      testi önbizalom
      alvásminőség
      könnyen átjárható kapu test és lélek között, testtudat
      célok, fejlődés, oprimizmus állandó érzete
      másokat motiválni!
      szexi- és trendiérzet (ezt ne becsüljétek le, én evilági lány vagyok, és kurvára élvezem, igen, fekete harisnya, bakancs, ezüst sort, excentrikus kabáát, mindenki megnézi, akinek nem tetszik nem mond semmit, én tudom, hogy van., akinek túlzás, és nem bánom)
      bizonyos mozdulatok: keresztbe tett láb, könnyű felülés fekvésből, semmi cipelnivaló nem nehéz már…
      öltözködés könnyebb, több a lehetőség, nem rövid, nem feszül, nem baj, ha kilátszik a derekam stb.
      nincs semmilyen fájdalmam, izomláz, ízületi baj, húzódás se
      Elkeserítő mellékhatás, hogy elég sokakat rusnyának, puhának látok.
      És fázom.
      És nyugtalan vagyok, ha nem jutok el edzeni.
      És szar a hajam, csúnya a körmöm, nem költök egyikre se, de nem bánom.
      A mellem is rémálom lett, nincs mit szépíteni ezen.

      • Pontosan erről van szó, hogy ehhez csak cipő és fél óra kell. Persze csak ha az akarat megvan. Nálam jobban nem hiszem, hogy utál futni bárki is. Csak azért csinálom, hogy tiszteljem kicsit érte magam, bármilyen hülyén hangzik is. És megdicsérem közben magam, mikor futok a hidegben, sötétben, hogy milyen faszacsaj vagyok. Valami fura módon utána tele vagyok energiával. Csodás, és ennyi idő alatt én is eljutottam oda, hogy alig várom, hogy elindulhassak. És igen, mindenkit biztatok, nem sok ez, de rengeteget jelent közérzetben.

      • Megkérdezhetem, hogy mi volt az angolul olvasott dolgokban az, amit először nem értettél? Mármint milyen típusú dolgok? A téma sajátságos szókincsére gondolsz?

        • Igen, ez szakszókincs.
          Utáltam angolul olvasni, pedig angoltanár vagyok. Megterhelő. Olyan élvezetesen-jól én csak magyarul tudok.
          Bulking, cutting, fat/oil, workout, fitness folks, fitness goals, macronutrients, legumes, fasting, weight lifting, deadlift, squat, barbell press, jumping jack, burpee, calistehenics… mindenféle fura szó, és még a mai internetes-eleven lüktető metaforaalkotás és nyelvi játékok (pl. a combnyitogató gép, amelyet főleg nők használnak: “yes-no machine”).

        • Hát azért a körömlakkjaim, a legjobbak is, megvannak és folyékonyak még, a köröm is nő, ingyér’. Inkább a fókusz, a szemlélet, az idő. Hogy miben látom annak kulcsát, lényegét, közepét, hogy jól nézek ki. Most akkor marad nekem félórám a manikűrösre? Nem marad, megyek oviba, 4-ig edzettem. Úgyis letörik, leverem a rúdon, leszaunázom, a hajam szétesik. Akkor már sokkal inkább az öltözködés, a színek, van egy igen excentrikus, fényes színjátszós (kék-lila-türkiz-sárga) kabátom, naponta húszan leszólítanak, meg szűk nadrágok, bőrszerű leggings, magassarkú vagy Martens.

          De egy olyan fejtörés tényleg volt, hogy ebből az összegből, ni, most egy profi hajfestés, vagy egy nagy adag tuti adalékmentes fehérje. És hát nem haboztam. Be tudnám suvasztani, de inkább itthon festek, konty, nagyon szép és fifikás színes hullámcsatok, vagy Juli kollekciójából valami gyönyörű csat, gyors kalácsfonás, és nyomás edzeni. Ma pl. hajat mostam, ez is dilemma, mert izzadok (és szerintem büdösnek érez más, én szeretem, edző hogy bírta?), beszárítani nem érdemes (bicikli, futás, nagyon kemény fekvenyomás, szauna).

          Tök érdekes, még az erősen szexualizált külsejű edzéstársnak sincsenek feltűnő körmei, ma láttam egy nagyon szép, világos natúrt. Alig vannak itt típusok. Van néhány fiatal srác, ma is, volt egy echte nagy vagyok-kemény vagyok tetovált, de inkább 35-40 évesek. Van egy apa-fiú páros, és van egy transznemű, de őt még csak fent láttam a recepción telefonálni, viszont jelentős bicepsze volt.

          Ma volt egy pillanat, a létszám: pultos lány (szeretem őket, jó fejek), három edző, egy lány a sajátjával épp kitöréseket csinál, galérián kb. öt kósza, reménytelen (= unott) kardiózó, egyébként az úr, aki nézi a Eurosportot, és már mindig köszönünk, meg négy fiú, ÉS MIND A NÉGY A FEKVE NYOMÓ PADOKON. Nagy mellek, bicepszek lesznek itt, a vádlik erősen le vannak maradva. Meg vagyok veszve a szép, kontrasztos férfivádliért, főleg ha szőrtelen és barna is, meg a hozzá képest vékony bokáért.

          • ” Meg vagyok veszve a szép, kontrasztos férfivádliért, főleg ha szőrtelen és barna is, meg a hozzá képest vékony bokáért.”
            Nekem olyanom van, megmutassam? 😀

          • Most beugrott, hogy miért nem rövid a hajad és hogy mennyire jól állna. Fura is nekem, hogy hosszú, nekem te olyan praktikus-sportos vagy. 🙂

            • Én egy konzervatív nő vagyok, homokóra alkattal, három gyerekkel, hangsúlyos szempillákkal, néha tűsarkúban. Jól főzök, és negyven éves koromra a jó minőségű, erős, csillogó hajam a seggemig fog érni.

              A szexben nagyon fontos a haj, meg a kerek, telt mell. Nekem.

              • Érdekes ez a hosszú haj dolog. A barátom szabályosan könyörög, hogy vágassam le, mert mindenhol ott van, száll, csóknál a szájába megy. Pedig épp nyakközépig ér a hajam. Gyanítom, titkon a rövid hajú nőkre gerjed, csak nem meri szexuális vágyként artikulálni. 😀
                A rövid haj+jó főzés, tűsarkú, szempilla, stb. ellentmondás? :))

                • Azt emeltem volna ki, hogy a klasszikus nőkép, a konzervatív, az többgyermekes, monogám, hosszú hajú, szívesen főz, kinézete szexualizált (esetleg jábor-koszlott-tyúkanyós), és hogy minden látszat ellenére én ilyen vagyok.

                  A nagyon is konzervatív középső tesóm is odavan a rövid, sőt, a felnyírt hajért.

  13. Szerintem kövérnek lenni nem jó, legalábbis tudatosan nem. Van benne sok évnyi tapasztalatom 🙂 Biztosan van olyan is, aki így is jól érzi magát, én őket valahol csodálom és tudom szépnek látni. Mondjuk én mindenkit tudok szépnek látni, akit valami miatt kedvelek.

    Sok éve harcolok a súlyommal. Le tudok fogyni valamennyire, de egy idő után, ha a fogyás átlép egy kritikus határt (amitől még messze nem vagyok vékony), akkor bekattan valami, és visszaszedem, ami lement + még pár kilót. A legdurvább súlyom 106 kg volt, ami tekintve, hogy 164 cm vagyok, elég durva. Egész életemben szégyelltem magam miatta és utáltam, akaratgyenge szarnak tartottam magam, amiért nem és nem tudok lefogyni. Mert igen, elméletben remekül tudom, hogy működik a dolog, hogyan kéne lefogyni és megtartani, hogyan kellene enni és mozogni. Ezt az önutálatot oldják fel úgy a kövérek, hogy magyarázzák a helyzetet, rosszabb esetben utálni kezdik, akinek sikerült, azt meg pláne, aki gyárilag olyan. Egy idő után feladja az ember, és nem reménykedik már abban, hogy sikert érhet el.

    Az én esetemben az vezetett rá a megoldásra, hogy terhességi diabéteszem lett. Diétáznom kellett csak, gyógyszerre szerencsére nem volt szükség. Olvadtak rólam a gyűlölt kilók, 10 le is ment szülésig. Én pedig álltam a mérlegen és bőgtem. Ahelyett, hogy örültem volna, szörnyű veszteségérzetem volt, és nem voltam boldog, hogy végre sikert érek el. Rettenetes érzés volt, megspékelve azzal, hogy úgy éreztem, megbolondultam, mert ez nem normális. Mi az, hogy a siker ennyire kikészít? Ha nincs ez a helyzet, hogy nem hagyhatom abba a diétát a gyerek egészsége miatt, soha nem jövök rá, miért nem tudok lefogyni. A pszichés gátak nagyon komolyan tudnak lenni, és erről valahogy kevés szó esik, pedig azt gondolom, az esetek nagy részében van ilyen. Azóta én azt mondom, ha valaki régóta küzd a jojó effektussal, menjen pszichológushoz és keresse meg az okát, mert amíg azt fel nem számolja, kevés az esélye a sikernek. Ezzel együtt is fel kell emelni a seggem a fotelból és a kajára is figyelni kell, és magammal is küzdök rendesen, de már tudom, hogy mi az, ami meggátolt eddig, és így több esélyem van túljutni rajta.

    Ami nekem kövérség témában rosszul szokott esni, az a leegyszerűsítés: csak a lustaságot kell legyőzni és tudatosan enni. Nem csak. És sajnálom azt a sok évet, amikor gyűlöltem magam a vélt lustaságomért és azért, hogy nem élek egészségesen. Sajnálom, hogy nem olvastam sehol, hogy keressem meg, mi fog vissza. És azt sem, hogy nem biztos, hogy egyedül megtalálom, szakemberre is szükség lehet (de nem dietetikusra és edzőre). És nem, nem én tehettem arról, hogy ez így alakult. Ellene tehetek, nyilván, de sokkal több kell a sikerhez, mint legyőzni a lustaságot. Most egy pár éve folyamatosan csökken a súlyom, néha fogyok egy nagyobb adagot, aztán stagnálok egy ideig, de már nem hízok vissza. Most (megelőzésképp) ismét szénhidrát diétába kezdtem, viszont már kéznél van a segítség kiborulás esetére 🙂

      • Bocs, néhol tényleg érthetetlen lett. Igen, nekem a pszichológus a megoldás, ezzel párhuzamosan persze az életmódváltás is. De erre soha nem jöttem volna rá, ha nem kerülök kiélezett helyzetbe ahol ennyire nyilvánvalóvá válik a “nem normális” reakcióm. Ha ez nincs, máig utálgatom magam a lustaságom miatt, amire tényleg rátesz sokszor, hogy a képembe vágják, mennyire egyszerű lenne lefogyni.

        A megelőzés a későbbi cukorbetegségre vonatkozik, amit a terhességi előrejelezhet. Még nincs baj, de ha nem változtatok, jó eséllyel lesz.

        • Olyan felszabadító kitörni a lustaság köréből, lassan megtanulni nem nyavalyogni, nem kifogást keresni, odatenni magam. Öntudatot ad. Soraimat az edzőteremből írom, ahol várom az edzés előtti formulám felszívódását, meg pisilni is kell, aztán még bemegyek a kesztyűmért az öltözőbe, mert súlyemelek ma is. Látom, itt ragadok a bárban egy órára megint. 🙂

    • “Egy idő után feladja az ember, és nem reménykedik már abban, hogy sikert érhet el.” Komoly ambícióm, hogy ezen változtassak. Hogy úgy tudjak írni erről, meg hogy jelezzem: én is voltam 90 kiló, én is 39 éves vagyok, nekem is van gyerekem, nem tökéletes a bőröm!

      És ezen sikerül néha, legalábbis visszajelzik. “Szürke masszaként olvad le rólam az “ez a vonat már elment” érzése.”

    • És amúgy egyre többet beszélünk itt a rosz metablikus láncolatokról, inzulinról, kortizolról, meg arról, ahogy a motiválatlanság és túlsúly, mozgáshiány visszahat mondjuk az étkezési szokásokra. Nagy része a tehetetlenségnek és a depressziónak igenis biokémia. Nem, nem csak akarat kérdése, én tudom. Azon gondolkodom, hogy lettem én ilyen attitűdű, hogy bírom és szeretem a sportot, kitartást, és nem verem át magam a kinézetemmel kapcsolatban többé. Évek lassú lelki megerősödése, sikerélmények, valaki, akinek vasokosan is istennő lehettem, elmélyülő önismeret, békénhagyás (engem nincs, aki basztasson, én, ha visszajelzést kapok, az csak elismerés vagy irigy tekintet, a szűk szeműek hallgatnak, kerülnek vagy csak névtelenül szemétkednek), modellül szolgáló történetek: talpraállás veszteségekből, idő, (munkahelyi/családi)stressz-menetes életmód.

    • Te jó ég, ez annyira igaz! Nekem is rá kellett jönnöm, hogy abszolút nem a lustaság fogott vissza az elmúlt pár évben. Hanem az, hogy nem tudom, mit kezdenék azzal a nővel, aki akkor előjönne belőlem, ha önbizalmam lenne, a testem gyönyörű lenne. És hogy nem érdemlek meg ilyesmit, nekem nem jár. Én csak eszes lehetek, férfiakat szédítő nő soha (nem mintha célom lenne, de magas a szabad tesztoszteron a véremben :D). Utóbbi fél-1 évben kezdem egynek érezni a testemet és az elmémet, hogy én itt ebben vagyok, nem fogja magának megoldani a testem a dolgot, ha nem foglalkozom vele, ha ostorozom, távolságtartással.

      • Olyan jó elemien lenni a testemben, lábamat keresztbe tehetni, megbámulva lenni, lépcsőn felrohanni, nem görcsölni, hogy látszik a combom harisnyában (mert bár vastag, izmos), és nem összerezzenni, ha az edző a hasamhoz ér megtámasztási céllal (vagy persze, ki tudja, én nem azért érnék az övéhez… lehet, egyszer lejövök két pohár bor után 😀 ).

        • Megmondom, miért nem molesztálás. Valahogy tisztelnek itt az emberek, én se cicababa vagyok, ők se nyáladzó primitívak. nincs sutyorgás, röhögcsélés, évődés, mindenki jóindulatú, és tényleg a (törzs)vendégért vannak itt. Nagyon keményen edzek, látszik a fejlődés hétről hétre, ezt látom a szemükben, rákérdeznek rendszeresen, hogy ma mennyit, meg milyen súllyal meg hogy csináltam.

          Tudom, hogy majd lelassul meg megunódik ez az egész (ha nem, akkor versenyezni fogok… nálam sokkal rosszabb arányúak-tapadásúak is próbálkoznak, igaz, fiatalabbak), de most szárnyakat ad. Akkor majd elmegyek búvárkodni vagy mittudomén.

        • Na, épp ezt szeretném elérni én is. Mondjuk felöltözve nincs gond – akkora.., felszaladni is fel tudok, de nincs meg benne az a könnyedség, amitől mindez belső és/vagy külső mosollyal menne. Amíg el nem érem, nem nyugszom, szóval eljutok odáig.
          Egyébként rájöttem, miért jó sportos témában olvasni olyantól, aki nem tartja magát testépítőnek, nincs ráfüggve olyan sztereotip módon, mint a builderen. Mert megszünteti azt a kényszeres mantrázást, ami az embert szomorúvá és megalkuvóvá teszi. Hogy ez nekem nem jár, én már így halok meg, én nem érnék magamhoz, más se érjen, hogy lehetne 10-20-n kilót lefogyni, én ehhez béna vagyok, sosem sikerült, ezután sem fog.
          Ez “csak” egy test. Odafigyeléssel, új szokásokkal változtatható, mert szerencsénkre megfoghatóan, kiszámíthatóan működik. Grammokra szokás tudni sportolóéknál, mi fog történni. Vizesedés, zsírosodás, semmi, fejlődés. Nincs benne sorsszerűség, átok, nem így fogsz meghalni, nem ez jár, hanem jelenleg az az output, ami az eddigi inputhoz illik.
          Szorongóknak, katasztrófamódba könnyen kerülőknek visszarántás a valóságba, ha ezt szem előtt tartják. Magam példájából legalábbis erre jutottam.

          • A legdurvább élményem, hogy az izmom nem csak súlyok emelgetésére meg kinézetnek jó, hanem akkor is használom, amikor bevásárolok, visszahúzom a kutyát, felmegyek a lépcsőn, mindig. Azok ott vannak. És zabálják a kalóriát.

            Hű, nagyon sokat ettem.
            Reggel csak pár szem makadámiadió meg két kávé, tejszínnel, aztán stressz (fiam iskolája, igazgató, osztályfőnök),
            edzés, mélabú,
            edzés előtti pörgetőszer, fél adag,
            edzés,
            marhafehérje, csokis, vízzel,
            kardió,
            savófehérje vízzel, vaníliás,
            oviba, haza,
            szomszédnál tatárbifsztek, két fagyigombócnyi, natúr,
            itt két kávé, tejszín,
            egy szelet sajt,
            egy szelet zsíros sonka, póréhagyma, jégsaláta, káposzta,
            és vaj, kókuszolaj, tejszín, mandulaliszt, pirított pálcikamandula, vanília, stevia és fagyasztott erdei gyümölcsök keveréke, félig telt teáscsészében, 11 deka.
            Most gondolkodom, hogy ez mennyi.

            — ma már úgy ítélem meg, hogy mértékletes, mert utánaszámoltam —

          • “megszünteti azt a kényszeres mantrázást, ami az embert szomorúvá és megalkuvóvá teszi. Hogy ez nekem nem jár, én már így halok meg, én nem érnék magamhoz, más se érjen, hogy lehetne 10-20-n kilót lefogyni, én ehhez béna vagyok, sosem sikerült, ezután sem fog.”

            Ehhez nagyon hasonló az én élményem. A ki hitte volna. Nekem is idegen volt.
            Csak elkezdtem mozogni, futni, úszni, itthon súlyzózni, és egyre többféle mozgás ment jól, egyre több mindenre lettem kíváncsi, kipróbáltam magam.
            Ami nekem a body:
            testi határhelyzet (nagy súly) +
            szereppróbálgatás, lányként, né, milyen érdekes és vagány, hogy áll ez nekem, milyen vagyok, amikor testépítő vagyok (bedurrantan rossz nézni a mellkasomat, karomat, vállamat, oldalsó hasizmomat, olyan, mintha le lenne nyúzva).
            És teljesen otthonos vagyok benne. Kijavítgatják ugyan a mozdulataim, meg van még hat kiló fölös zsír, egy csomó félkész és néhány reménytelen dolog a testemen, skillek is hiányoznak, nem tudok húzódzkodni, például, de olyan önbizalmam van, hogy leszarom, mert ami van, jól megy, és mindig belép valami új.

          • “Grammokra szokás tudni sportolóéknál, mi fog történni. Vizesedés, zsírosodás, semmi, fejlődés. Nincs benne sorsszerűség, átok, nem így fogsz meghalni, nem ez jár, hanem jelenleg az az output, ami az eddigi inputhoz illik.” Ez a lényeg, igen. Annyira árnyalt okossággal írod.
            Mondjuk hogy én mi a pöcsért nem fogyok három hete semmit??? el van átkozva ez a szám.
            Hihetetlen tartalékok vannak a testben, és az élményekben, akkor is. Ha nem fogyok (fáradt vagyok már), akkor ügyesedem és erősödöm legalább.
            A builder buta, elnagyolt, szektás, és negatív (fenyegető, sztereotip, gúnyos, megszégyenítő) meg normatív (előíró) üzenetekkel dolgozik. Kaptam egy “tipikus csajos hibák ez edzőteremben” hírlevelet… A lényeg, hogy járjál te is le, ne féljél, meg vedd meg a (rózsaszín, ultimate fat loss feliratú) porainkat, de mindig csak másodrendű lehetsz, nem tudod, hogy kell, csak a segged érdekel, mániákusan kardiózol, petyhüdt vagy, tereferélsz, félsz a súlyoktól, félsz a hátadat edzeni, sminkben mész edzeni (igen, sőt, dizájnos fübevalóban, a csávó meg fukszban, Calvin Klein kurvanagy feliratos edzőruhában, na és?). Minden, amit egy férfi nem csinál.

      • Egy férfi ismerősöm egyetemi tanár. Fél, hogy ha fitt és izmos lenne, nem lenne “igazi” értelmiségi. Nem lenne hiteles, nem tűnne okosnak. Nem tudom, mit mondjak neki, és azt hiszem, nem is igazán értem ezt a problémát, de ha jól sejtem, akkor ez nem csak kifogás, hanem önértékelési probléma lehet a gyökere. Valakinek valami ötlete…?

        • Azt már én is észrevettem, hogy az egyetemi tanár férfiak eléggé hasonlóan néznek ki, a fenti paraméterek szerint. De azt nem gondoltam, hogy ez tudatos. 🙂

          • Jókat írtok 😊 Azt mondjuk tényleg mondhatom neki, hogy nem 2 nap alatt fog teljesen átalakulni a fizikuma (bár ezek a szemét férfiak ebben is szerencsések), és ha nem tud azonosulni az új külsejével, még mindig vissza tudja változtatni.

  14. Azt azért hozzátenném, hogy értem a zsigeri gondolataid, és nem veszem támadásnak. Az én zsigeri reakcióm is a védekezés lenne, de ilyenkor én is azt gyakorlom, amit leírtál: megvizsgálom, szembenézek a gondolataimmal. És változtatok rajtuk, ha kell, illetve nem veszem magamra, ami nem az én ingem.

    • Nagyon örülök ennek. Értem a zsigeri védekezést. Elég okosak vagyunk és elég sok jó szavunk, érvelési technikánk, általánosan elfogadott normánk (pl. a másság tisztelete) van ahhoz, hogy akármit, ami érzékenyen érint, látszólag racionálisan igazoljunk… Bármit le tudunk vezetni kommentben, megfigyeltétek? Én is érvelek és hazabeszélek, nagyon meggyőző a tavalyi önmagam, hogy hagyjatok a nevetséges egészséges életmóddal, milyen idétlen mánia ez, most meg pont az ellenkezője.
      Ezt meg önreflexiónak nevezzük.

  15. Vannak elveim,de szükség esetén kivételt is teszek, mert néha röhögnöm kell saját magamon egyes
    öröklött elvek miatt , amiket felülvizsgálás után eldobok.
    Ez a ketogén diéta szeget ütött a fejembe.Egy ideje kereső üzemmódba kapcsoltam és naphosszat csak az anyagcseréről, a glükóz sorsáról a szervezetben olvasnék.
    Valamikor tanultam a citrátciklusról szerveskémiából ,akkor is nagyon érdekesnek találtam és valahol a háttérben várakozik ez a téma, gondolkodásra.
    Csodás laboratórium a szervezet !
    Kipróbálom én is ezt a diétát .Kiváncsi vagyok ha változtat a közérzetemen,állagomon.Persze még sokat akarok olvasni a téma mentén.

    • Engem az döbbentett meg, de nagyon, hogy még az amerikai NHI (National Health Institute) is leírja, mégpedig sokéves jelentésében, hogy a szervezet minimális fehérjebevitele testsúlykilónként x gramm, zsírbevitele z gramm, és itt vége a mondatnak. Nincs minimális szénhidrátbevitel, nem kell. Gyümölcsként sem. (Rost kell, pl. lenmag.)

      A gyümölcstéma sokaknak szisszenés, ahogy nekem is az a tejterméktelen ketogén, tudom. Nekem is szisszenés volt a gyümölcs. Nagy tabuink ezek, nagyon belénk verték. Már nem szisszenés a gyümölcs, túlvagyok rajta.

    • Eső,
      csökkents kalóriát,
      csökkents kenyeret-cukrot, fogyeld meg, hogy hat rád,
      mozogj sokat,
      és ha van erőd és kedved, akkor vágj bele a ketogénbe. Az első három hétben kitartani, hát.. zsírt jó gyomorral bíró, kajaügyileg független, csupa jó üzlet közelében élő és bikaerős akaratú sportolóként is nehéz nekem. Önmagában ez se csodaszer, meg a színes, vadiúj súlyzókészlet és a márkás protein sem. Ne legyen csalódás. Én nem ezzel kezdeném.

      Ettem négy szem mustárhabos házi gnocchit, brühühüüűűűű… hiába kértem, hogy csak kacsacomb.

      • Nekem valami olyan módszer kellene ami segit kilábalni a nagyon gyakori mindenemfáj állapotból,mert olyankor hiába bármilyen sportkinálat, mert nincs ki mozogjon.
        Lehet,hogy nekem is van valami szindrómám csak nem találtam meg mi.
        Mindig is fázós voltam,és lassú.Nem tudom mi megy végbe bennem,a pajzsmirigyet ellenőrizték és rendben volt. Nálam valami mellékvese ügy van,lehet.
        Miért brühü a gnocchit (guglin úgy láttam krumplistészta).Mert nem szabad?

  16. Nagyon sok gondolatom támadt a témával kapcsolatban, nem akarom túlságosan foglalni a helyet:, szóval tömörítek, de nem igehirdetés:)
    1, A táplálkozási zavar, egy létező pszichés probléma-betegség-meghatározás. Viselkedési addikció. A szakirodalom a táplálkozási zavart nem kémiai szer hatására léterjött függőségként tartja számon, ami a túlevést tekintve hiba. (Ha kutató típus lennék tuti nekimennék ennek) Nehezen lehetne összehasonlítani az anorexiát ami mondjuk egy impulzivitását tekintve kockázatkerülő, biztonságra törekvő kényszerességbe torkolló viselkedésmintázat, a falásrohamokkal, ahol bizony IGENIS VAN KÉMIAI FÜGGŐSÉG. Ezt jelenleg a pszichiátria nem ismeri el, noha a világ nem igazán találkozott még húsevőfüggővel meg salátát magába tömő aztán kihányóval.Csak a cukor, a szénhidrát. Óriási különbség van, a kettő között, mind megközelítésben, mind etiológiájában. Az anorexia, vagy akár a túlzott testedzés, egy kizárólag “fejben eldőlő” viselkedési addikció. A kóros kövérség-túlevés stb pedig inkább az alkoholfüggőséghez-dohányzáshoz hasonló orális fixáció, AMIHEZ ELVONÓ KELL.
    2, Abban, viszont hasonlítanak, hogy milyen a társadalom megítélése. Mindkét esetben totális ambivalencia uralkodik. (Franciaországban pár évvel ezelőtt ment egy kampány, kiderült, hogy kb 40 000 anorexiásuk van, megijedtek, kicsit komolyabban vették) Mindenesetre akár sovány, akár kövér, az első reakció az az, hogy ő tehet róla, a második meg az, hogy szegény nem tehet róla. Ez az ambivalencia munkált anyáinkban is, akik legtöbbünket orálisan frusztráltak, hogy azt mondja:
    EGYÉL-EGYÉL MÉG-HA NEM ESZED MEG JÓ, AKKOR NEM KELL, PEDIG !!NEKED!! FŐZTE ANYA- DE MÉRT NEM ETTED MEG- NE VÁLOGASS, NE TÚRD AZ ÉTELT, MÁR MEGINT ESZEL(kamasz),(mégrosszabb esetben, kamasz korban NEKEM NEM IS HAGYTÁL?)
    Gondolom mindenki találkozott már ilyesmikkel családi összejövetelek során. Ezek azok a mondatok, amelyekkel kisgyerek korban az evés körül szerveződnek. Nem akarom én rákenni a felelősséget a szüleinkre minden áron, de azért nem véletlenül van az, hogy az emberek zöme családi alkalmakkor nem tud ellenállni a kajának (és nem azért mert 1, annyira finom-annyira megsértené az illetőt, hanem mert annyira mélyen beépült a tudatába a család egyenlő hibás beidegződések a táplálkozást illetően egyenlet.)
    3, A kövérséget gyengeségnek beállítani a legkönnyebb. A legkönnyebb azt mondani, hogy csak el kell határozni, és menni fog. Nagyon mély, és rossz tudattartalmakra rakódik a zsír, sokszor duplacsavaros-játszmás családi mintázatokon keresztül, amelyekre nem csak a súlyzó a megoldás, hanem súlyosabb esetekben szakember, vagy valami drasztikus életpályán beállt változás kell. Csak úgy mint az anorexiánál.
    4, A TARTÓS elhízás és a KÓROS SOVÁNYSÁG is betegségekhez vezet. nem vezethet, hanem vezet. Nincs olyan, hogy világ életemben kövér voltam, és semmi bajom. Nincs olyan, hogy 40 kilós vagyok, és minden oké, mert az emberi test nem egy esztétikai, hanem egy biológiai egység, és mint olyan, igyekszik szintetizálni, de véges határai vannak.
    5, A szénhidrátfüggés legjobb módszere, ugyanolyan mint az alkoholé. naptárban pipálós ennyi napja józan vagyokos dicsőségfalas, regresszálós (Lásd még a fentebbi gyermekkorban elromlott folyamatokat. Nem véletlenül a gyógymód is oda nyúlik vissza ezeknél)
    6, Személyesen is értintett vagyok, (hajlamos a túlevésre is, és a kóros testépítésre is) ami nekem nagyon sokat segít, hogy minden alkalommal, mikor ennék, elképzelem magam karcsúnak és elégedettnek. Elképzelem magam jó ruhákban, és ez motivál.
    7, Ami még nagyon bejött az a nyirokmasszázs. Nem torna helyett, de mellett nagyon jó hatással tud lenni egy kezdeti szakaszban. Főleg, akinél vízvisszatartási gondok vannak.
    8, Amit a gyerekeinkkel tehetünk, az az, hogy nem csinálunk nagy ügyet a kajálásból. Jó kaja, alap, de nem kiváltság, nem büntetés. Olyan mint a levegővétel. Nem kell minden egyest előírni, hogy kell, megy anélkül is.

    • Amit a gyerekkori zsarolós kényszeretetésről írsz, az nagyon fontos. Nekem az innen eredő dolgaimat kellett egykor megnézegetni, majd jó messzire dobni vagy mi. Így lettünk a másik véglet: annyit esznek, amennyit akarnak és kb. akkor. Azt, hogy mit, annak az szab határt, hogy mi van éppen.
      Amit meg a függőségről írsz, én nem látom ennyire tisztán, meg elkülöníthetően. Igazából annyit érzek, hogy sztem a cukorfüggőség, meg az edzésfüggőség is agyilag idéz elő olyasmit, ami miatt nem lehet csak lelépni belőle.

    • nagyon fontos, amiket írsz, köszönöm. Épülök, megértek dolgokat.
      Én durván túlevő voltam. És zug-.
      Újabban csak egészséges dolgokat eszem túl, de vannak (sokkal kisebb) falásrohamaim. Pl. mandula. Még egyszer, és még egyszer. (Avagy: mitől rekedt meg a fogyásaom. általában este, luteális fáisban és/vagy evés után. Szóval ezt talán épp kéri a szervezetem.)
      Gondolkodom, hogy túledzek-e. Tegnap durva volt (nem nagy volumen, hanem nagy súly, meg rövid, de gyors futás). És ma ezsembe nem jut, pedig mehetnék, élvezném nem fáj nagyon. De ma pihenek, ezt már tegnap délután is tudtam. Holnap meg vagy futok, vagy terem.
      Szép idő van végre.
      Beszéljünk az ortorexiáról is.
      Én is igyekszem természetesen kezelni a gyerekek kajálását, ugyanakkor letörni az unalomevést, állandó nyamiigényt (de valami mindig van), jó minőséget biztosítani, nem esni túlzásba mennyiségileg, nem tukmálni. De ha rájár dolgokra, kieszi a mandulámat, speciális kajámat, vagy rábír, hogy süssek neki holtfáradtan rántottát, utána meg otthagyja, akkor azért mondok ezt-azt én is. És igenis, nekem is hagyjon. Szó nélkül az övék és csak az övék egy csomó minden, ha ezen felül még az enyémet is el akarják kunyerálni (pl. protein, olajos hal, kókuszcsipsz, bacon, 300 g fagyasztott málna), és MIND megennék, azt nem hagyom.

      • Hát nálunk már elég régóta megy az egészséges kaja. Én 160g-ra vagyok beállítva, azzal nem hízom, nem fogyok, elvagyok, nem akarok semmit az evéstől, és ő se akar tőlem:) Vallom, hogy mindenkinél van ilyen, lehet hogy ez 7 kiló súlyfelesleggel van, vagy 5 kilónyi zsírizomhiánnyal, de van. Az ideális nyilván az lenne, ha az elért ideális testsúly után állna be ez az állapot, de ez csak nagyon szép skandináv filmek képi világában fordul elő.
        Nyilván, amint beteszi a lábát anyám a házba (jól tudva az én korábbi küzdelmeimet, és táplálkozási szokásaimat) gyakorlatilag TELEFERTŐZI a lakást. Szarral. harminc dekás milkákKKAL, meg jaj hát majd a fiam megeszi, ő úgyis olyan girhes (nemgirhes) kekszikékkel, meg jaj majd a férjem megeszi,aki girhes (nemgirhes) nem neked vettem, nem kell megenned.
        És akkor el is indul a lavina, a fiam leül megnézni a meccset, és az ölébe kapja amit talál, és mint nyúl a ketrecben, nyomja amíg látja.
        Na akkor azért örülök, hogy ez nem mindennapos, és látom, hogy milyen lenne, ha az lenne. (Ilyenkor a férjem általában ilyen istenséges tenorszólóba kezd, hogy “édesfiam, elmondtam, hogy a csokit neeeeegyhelybeeeen,” de aztán a vége az, hogy ketten eszik a meccs előtt.
        Nálunk sose volt para a megevésből, nem tudom, tényleg szerencse is lehet. Anyukám engem folyton stresszelt ezzel, hogy de igenis hagyjak-adjak neki, meg voltak neki külön kajái, amikhez nem lehetett nyúlni. Én mondjuk angyon örülök, ha a fiam jóízűen befal valamit. Általában megkérdezi, hogy kérünk e (csokit nem, mert azt ugye anyukám NEKI hozza–és nem tudja, mivel nem ismeri a játszmázást, hogy valójában KURVÁRA NEM NEKI) Én amit, ő megkívánt, abból sosem kérem valahogy. Egye meg az utolsó fasírtot is (anyám ugye mindig döbben hogy 3 felnőtt ember, és egy kisgyerek hogy tud jóllakni úgy fél kiló húsból készült fasírttal, hogy nincs benne más csak hús) úgy hogy nem annyi van belőle, mint amennyit az ember meg bírna enni.
        Mivel azt tapasztaltam a fiammal kapcsolatban, hogy idegenekkel túlságosan is jólnevelt, és hajalmos az önsanyargatásra (volt idő, mikor kényszerességig is elment) nálunk más a helyzet a kajával. Persze egye meg, ami csak jólesik neki.
        NEM TUDOM, HOL A HATÁR.
        A lányom más tészta lesz, azt már látom:)

        • Hm. Asszem, én játszmázom ehhez képest. Én akarom megmondani, mit egyenek… tiltok, előírok, és eközben felelősnek érzem magam (meg a kényszer, hogy kurva messze van minden, holnapra muszáj maradnia egy zsömlének, mert mit eszik az iskolában /nincs befizetve, azt nem enné meg/, és épp megint el van veszve a bankkártyám…). (Már így is túl sokat járunk szomszédtól tojást kérni.)

          • Hát, az evés minden családban kulcskérdés. Anyukánk is csak jót akart nekünk, mikor tömött, vagy éppen stresszelt. Valahogy ez a természetes. Enni kell adni, és kész. Az igény szerinti szoptatás ideje lenne az az elveszett paradicsomi állapot, amikor egyet nyikkanunk, és jön az anyag. A kiűzetés után persze már magunknak kell táplálékot szerezni, és méghozzá egyre többet. Jönnek a szabályok, éjjel nincs kaja, alvás után felöltözés és aztán kaja, előbb kézmosás aztán kaja, előbb matekóra majd irodalom, aztán töri, és aztán kaja, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy kihúzott hát és kaja, szépen tartott villa és nem habzsolva kaja.
            Nem könnyű sem felnőttnek sem gyereknek ebben megfelelően viselkedni, elég sok a szabály, a hierarchia, az esetlegesség, nem beszélve ugye a közétkeztetés kontra otthoni étkezés különbségéről.
            Nehéz persze megtanítani a helyes táplálkozásra, mondjuk látva egy 17 évest, aki a zsebpénzét mekire meg kólára költi, amit hajlott háttal 1 perc alatt behabzsolva felzabál, annak ellenére, hogy itthon ilyet soha…elég fölösleges parának tűnik:( Újra fogja tanulni a saját szokásai, ízvilága mentén. Mindenki így csinálja. Már most nem olyan tojásrántottát csinál mint én, pedig én tanítottam neki.
            Ha azt akartuk, hogy adjon valamiből, egyszerűen úgy kezdtük:
            -Gyere, együk meg együtt ezt az izét
            -Letörök egy sort, a többit nyugodtan edd meg. (Tiszta helyzet. Nem várom el tőle, hogy találja ki a gondolatomat, és ő se, hogy én az övéit.)
            -Itt van ez a bigyó. Kérsz belőle?
            -Vegyél egy marék mogyorót, gyere.
            -Legközelebb, én is kérek csokit. (Nem utólag gerjesztjük a bűntudatot, de jelzés.)
            Ezekkel nagyjából lehet uralni, hogy mit, mennyit, és nincs játszmázás, legalábbis csökkentett, és fordított helyzetben ő is ugyanígy viselkedik. De mondom, valójában tök fölösleges:) Jönnek a haverok, és tényleg hacsak nem a waldorfba jár, akkor a haverok általában 17 évesen már mercit akarnak, meg ibizára mennek nyáron. 45-ös lába van, 190 centi, és egy végigfocizott délután után megenné a rozsdás szöget is.

        • Anyám: szintén mindig hoz valami rágcsát, nutellát, csokit a kínai piacról. ÉS bár jól tudja, hogy a kutyák egyféle prémium tápot esznek, amitől gyönyörűek, ő akkor is _mindig_ hoz valamit, amitől tuti, hogy fosnak két napon át. Többször kértem, hogy ne, de ő akkor is.

          • És mi lenne, ha megkérnéd, hogy “anya, akkor ezt most szépen vidd haza, mi nem kérjük”? Én anyám nem jön (nem tud, nehezen mozog). De ha rám akar sózni egy kg csokikát azzal, hogy úgyis megyünk gyerekcsapattal (de mit gondolsz, ha mindenki ennyit hozna, akkor gyerekenként hány kg csoki lenne ott? Válasz: háttőőő ….), akkor elég nehezen fogadja el, hogy ez bizony itt marad. De elfogadja. Évek csatája volt, hogy nem készül eleve hátizsáknyi kajával, és nem hivatkozik arra, hogy de most mi legyen vele. Mondtam, hogy én nem kértem, sőt, az ellenkezőjét kértem, úgyhogy ez nem az én problémám.

              • Hajaj. Kizárólag ilyenkor hadra foghatóak az autós bátyáim, amikor anyám ideküld valami használt vagy fölösleges cuccot. Soha nem hozták el még őt magát, hogy lássa az unokákat, ugyanakkor megy a nyomasztás, hogy én miért nem viszem őket, őneki joga van, fáj a szíve stb. Négy éve még nem sikerült, hogy őt idehozzák.

                Néha elborulok, mi minden holmiról hiszi anyám, hogy nekünk az is jó (tissssszta pamut, magyar termék!). Vagy a rokon által lefölözött Vöröskereszt-cuccok — édes Istenem, annyi rászoruló van, nekik meg, mint másnak a turi, passzió lecsapni a jobbnak tűnő darabokra, és ráerőszakolni a gyerekeikre.
                Nagyon gyakori 50+ női hobbi, élethiány, szexhiány.

            • Tudom. A kutyáknak nem csokit hoz, azt a gyerekeknek hozza. Kutyáknak mondjuk szar minőségű kutyakonzerv vagy pl. dentastix – ettől fosnak. És mindig elmondja, hogy olyan sovány ez a kiskutya. Vagy éppen kövér. Erre én modom, hogy nem kövér, hanem izmos, mert a buldog az ilyen. Jajj, ne mondd már, kövér. (színizom – a testépítő típusú emberek mindig utána fordulnak az utcán) Karácsonyra is hozott nekik vami apróságot, hogy ők is kapjanak valamit. Ááááá! Ugyanez a nem kérünk ruhát, mert úgysem fogjuk felvenni. De azért mégis időről időre. Játszmázás pontosan. És kontrollmánia.

          • Ja, emlékszem már.
            Én ezzel elég könnyen vagyok, kvázi ívben teszek rá … nem én vagyok a látnivaló, hanem az a világ a néznivaló, ahol ezt feltalálták. Pedig ez csak annyi, mint a szexuális irányultság. Engem nem zavarnak mások, s asszem én sem zavarok másokat, a gyerekek előtt még magamat sem mérem meg (nem ez nem álszentség, emlékszem anyámra, meg arra, ahogy a testéhez viszonyult), nemhogy a kajámat (amit egyébként nem szoktam, csak most így a keto miatt hoztam be néha-néha). Elzárni meg nem fognak érte. Még.

      • Húh, hát jelenleg nincs szakmám, mert kivettem egy év szabadságot, gyest és társait. Épp önmegvalósítok, szóval nem foglalkozom semmivel, csak amihez kedvem tartja.
        Korábban sokfélét dolgoztam, amit a szakmámnak éreztem, kereskedelem művészeti vonalon ilyesmi,ilyen gyatra helyesírással gondolhatod, hogy szerkesztők rémeként, de írtam még újságot is:) amúgy bölcsész vagyok, külföldön is nyomultam, és pszichológiával-kommunikációval foglalkoztam főleg, de nem dolgoztam benne. Egyéni terápiákhoz túl kevésnek, hr-es majomkodáshoz meg túl soknak éreztem magam.
        Nehezet kérdeztél:)

        Visszatérve még egy gondolat:
        A túl-zug evés a legnehezebben “gyógyítható” függőség egyébként, mert míg ellentétben az alkohollal-dohánnyal, ennivalóra szükség van. Ezért, akinél ilyen kóros folyamatok zajlanak a táplálékbevitel körül, nagyon nehezen szoktatható le róla. Napi szinten visszatérő elem, nem lehet életmódváltásnak nevezni. Annál sokkal többről van szó. A drogos-piás elvonókon ugye a kimondott vallomás után a szert “hatástalanítják” majd elkezdődik a démonizálás. Ezt egy kajával nem lehet eljátszani, illetve nem tanácsos. Attól még, hogy valaki elkezdi hisztérikusan számlálni a kalóriákat, és gyűlölni a csokis fánkot, meg azokat akik ezt tukmálják rá, még nem lesz fejben egészséges. Lehet, hogy lefogy, de lélekben ugyanaz a kövér ember marad aki volt. Általában ezek az emberek rettegnek a családi eseményektől, a saját elgyengülésüktől, attól, hogy mi lesz ha újra megtörénik velük, ugyanúgy a saját testképük-táplálkozásuk rabjai, csak az egészségükre nézve kevésbé ártalmatlan módon. Az esetek többségében egyébként be is következik a várva rettegett esemény, elég egy új partner, egy karácsony, vagy egy kis munkahelyi stressz, és a mintázat újraéled. Visszahíznak.

        Ahhoz, hogy valaki valóban le tudja tenni ezt a terhet, kb 2-3 év intenzív terápia javasolt. Ekkor következik be, az alkoholistáknál is az az állapot, amikor már el merik hinni magukról, hogy megcsinálták. El tudnak menni úgy szórakozni, a mindennapi életükben nem játszik aktív szerepet az az élmény, hogy “na most ihatnék, de nem iszom”.

        • “Attól még, hogy valaki elkezdi hisztérikusan számlálni a kalóriákat, és gyűlölni a csokis fánkot, meg azokat akik ezt tukmálják rá, még nem lesz fejben egészséges. Lehet, hogy lefogy, de lélekben ugyanaz a kövér ember marad aki volt. Általában ezek az emberek rettegnek a családi eseményektől, a saját elgyengülésüktől, attól, hogy mi lesz ha újra megtörénik velük, ugyanúgy a saját testképük-táplálkozásuk rabjai, csak az egészségükre nézve kevésbé ártalmatlan módon.” Ez vagyok én. És amikor csitul a kajarabság, akkor rámtör valami másfajta kényszeresség.

          Viszont azt nagyon erősen tudom, hogy nem fogok visszahízni. Erős vagyok, nem kell a szar, nagyon rossz volt olyannak lenni. De örök küzdelem lesz, sose lesz laza, egyszerű, megnyugtató terület az evés. Főleg, hogy nem csak eszem, hanem én döntök kajáról, kell, hogy legyenek elveim, szempontjaim, főznöm és vásárolnom kell.

          Az érdekes kérdés, hogy vajon ha lenne valaki (egy szexi séf szerető, mondjuk), aki adna nekem rendszeresen kedvelt és nem egészségtelen ételeket, elém tenné őket, ha nem én lennék kontrollhelyzetben a kaja ügyében, akkor bele tudnék-e lazulni. Hogy azt mondja: nem annyira fontos ám, Éva, hogy mit eszel, csak úgy létezzél, egyél, hogy mit és mennyit, azt a tested tudni fogja, eligazít. Pedig erre vágyom, ezt megtalálni. Ketogén ide-oda, most egy almát sugall, akkor azt eszem, de nem cukorvágyból.

          A test mindig többet enne és egészségtelenebbet, elmém a börtönőr.

          Én nem számolgatok amúgy, impulzív vagyok, örömelvű, de hogy mit, hogyan és végre ehessek már, az nagyon fontos maradt. Akkor is, ha protein, akkor is, ha ketogén, akkor is, böjt.

          • Hát, ahhoz hogy a szexi séf belédköltözhessen, meg kell változtatni az ételekhez fűződő viszonyodat. Ahhoz, hogy ez elinduljon, a legelejére kell visszamenni. Végig kell venni, hogy mikor kezdődött, és ott egy kicsit monologizálni. —(Amit leírsz, az általában olyan családi háttérrel szokott lenni, ahol az étel a szeretet és a törődés egyetlen kifejezőeszköze volt. Ahol (főleg) az anyai törődés az étkezésen keresztül vált nyilvánvalóvá, és ez a tukmáló, elhalmozó vegyélméges hangnem az asztalbontáskor véget ért.) Nagyon gyakori mintha, hogy van az anya, aki mintegy “áldozatot vállal” a főzéssel, kimondva-kimondatlanul senyved “értünk” (miközben ugyebár a gyermekvállalás legalapvetőbb dolga a táplálék biztosítása mintegy 18, de mostanában inkább 25 évig) szóval áll a konyhában naphosszat, paníroz, és szeletel, és Főz, értünk. Mert szeret. Mert így szeret, hogy ezt az utálatos mártíriumot is vállalja, és úh, palacsintát! is süt, miközben akármit is csinálhatna.
            (természetesen nem azzal van a baj, hogy ha ezt anyaként átéli, mert valljuk be, azért ez egy természetes gondolat, hanem , ha a gyerekekkel érezteti. esetleg ha nem arat osztatlan sikert a palacsinta, még jól oda is dörgöli az orra alá, hogy hátezérálltam én órákat?-igen ezért. sajna. ez van, vehettél volna egy mirelit mákosrétest is, de nem így tettél, TE DÖNTÖTTED EL KEDVES ANYÁM, HOGY SÜTSZ, AKKOR VISELD FELNŐTT MÓDJÁRA A TERHEKET, A GYEREK ITT ÉN VAGYOK. Vagy ne süssél, felnövök én porlevesen is, vagy zsíroskenyéren is, csak akkor meg foglalkozzál velem. Jah, hogy te inkább a kanapén feküdnél, és néznéd a televíziót. Na arról nem tehetek. NEM AZ ÉN HIBÁM, HOGY CSAK TÁPLÁLNI TUDSZ, ÉS MÉG AZ IS NEHEZEDRE ESIK. Én annyit veszek, amennyit elém raksz, főleg ha tukmálod is. Ha csak 1 szelet palacsintát tesznek elém, akkor annak is örülök. De ha 10 van, és verseny van érte, akkor kell mind a 10, de legalább 3, vagy 4. Gyerek vagyok, mohó és EZ NEM AZ ÉN VÉTKEM, noha a hamradiknál már csúnyán nénznek-kinevetnek-legszívesebben otthagynám, de csakazért is megeszem, hogy ne legyen másé. Anyám engem szeressen a legjobban. Stb-stb.
            —Na ilyesmi monológok szoktak lenni, mindnekinél egyéni, de érdemes egy jó adag időt (akár torna közben is) erre szánni, mert aki önreflexív, (márpedig te az vagy) annak nem kell azért élete végéig kínlódni az étellel.
            Sőt. Ha túl tud jutni a saját gyermekkori buktatóin, akkor egy rövid kognitív viselkedésterápiával (SOTÉN van ingyenesen azt hiszem, kifejezetten táplálkozási zavarokra specializálva) teljes és kényszermentes életet tud élni.

            • Nekem nem tuszkoltak kaját, én tejport ettem cukorral kiskamaszként, egyedül, ez valahogy gyógyszertárilag került haza. Sokszor ettem mazsolát, kristálycukrot. A tesómék meg tejbe áztattak müzit, ami zabpehely volt, meg zizi, meg talán mazsola. Én utáltam. Nem bírtam a zabpehely szagát. Azért ettem sok ilyen háborús jellegű nasst, meg még mézet pl., mert alig volt otthon valami étel, ami meg igen, az nem annyira volt gusztusos vagy elég. Alapélmény az üres hűtő, anyám durván túlterhelt volt, és főleg szénhidrátot ettünk. Nem is figyelte nagyon, nem basztatott az evéssel.

              Viszont a 14. születésnapom előtt végigcsináltam saját elhatározásból egy szigorúan számolt 400 kalóriás diétát, négy hétig. Kilenc kilót fogytam. Tudta, nem nagyon törődött vele. Sápadtan emlékszem erre. A szülinapomig tartott, ott túlzabálás, torta és megállíthatatlan falásrohamok, augusztusra a háromszorosa jött vissza, aztán ezzel a túlsúllyal kínlódtam évekig. 16 évesen volt még egy jelentősebb, egészségesebb nyári fogyás, meg 20 évesen, és aztán 30 évesen, utóbbi már sporttal. Mindegyiket én akartam, nem nagyon basztattak, csak levegőnek néztek, anyám csak néha célzott “a kilóimra”, de az elhízást mint segélykiáltást, az igazi üzenetet nem értette sem ő, sem más.

              Tukmálás most van, de nem durván, és főleg nem a legrosszabb vagy magyaros kajákból (gyümölcstál van, saláták, sovány húsok), anyám vegetáriánus.

            • Köszi a tippet, utánajárok. Tényleg, meg fogom magam gyógyítani. Csak ez most speciális, résenkelevős, még-hat-kilót-fogyok állapot.
              Valami fura parám van, hogy ha a kaja- és túlsúlytémának vége, akkor jön majd valami más, meglepő kényszer vagy függőség. Nem tudom, miért, várom, hogy egy nap bekopogtat. Mondjuk fasz dolgok gyűjtése, haj- vagy székletevés, kleptománia, kényszeres krokodiltenyésztés. Újságíróagyam figyelte meg tán, hogy a parák és kényszerek összmennyisége állandó? Vagy én nem merem elhinni, hogy lehet teljesen jól lenni?

              Hozzáteszem, hogy én egy arányos testű, márványszerű, nem elpuhult, attól-még-izmos túlsúlyos voltam, valamint elég magas is, hogy megengedhessem magamnak, és elhízott meg nem voltam, asszem.

          • “He lenne egy séf, aki elém tenné.” Én akkor örömből ennék, sokkal jobb étvággyal eszem, ha elém teszik és nem nekem kell fáradozni a kajával. Viszont ami érdekes: nagyon nagyon régen, gimi után vendéglátóipari főiskolai gyakorlat 4 csillagos szálloda konyhájában. Ott alapszabály, hogy minden korlátlanul lehet enni a konyhán. Elkezdődött a nagy zabálás, jobbnál, jobb, különleges kaják. Kb. 2 hét után jön az, hogy szinte alig van valami, amit meg tudsz enni. ezzel mindenki így volt. Csak a nagyon különleges, legfinomabb dolok esnek jól, mennek le.

            • Érdekes. A tápanyagbőség, amint csömörhöz vezet, unottá és nyűgössé tesz. Vajon le is lehet így fogyni?

              Nekem meg valószínűleg a korlátozás, kalóriadeficit, szélsőséges ketogén étrend miatt oly vonzó bármi, főleg a szénhidrát, egy roppanó sercli, egy evőkanál zabpehely, egy kis prézli. Úgyhogy nem ez a végálapotom kajailag, ha eléretm a testemmel, amit akarok tőle, majd beáll ez.

              Olyan jó volt ma is az edzés, meg utána egy beef protein, amit megküldtem egy kis plusz bio bourbon vaníliával.

  17. Nagy baj van! Kaptam ajandekba egy indiai ragcsat. Olyan mint a mereg, de en annyira szeretem, hogy megveszek erte. El kene mennem aludni, mert addig sem eszem belole es gondolok ra. Van benne valami szaritott level (talan koriander) amitol semmihez sem foghato izeje van neki. Ma szinte nem is ettem mast. Az indiai bolt kornyekere sem megyek tobbe. Ez majdnem olyan mint a cigizes. “Na, meg egy szalat mielott aludni megyek” huhhh

  18. Visszajelzés: hordjon mindenki burkinit | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s