én nem az vagyok

Ilyen alkat vagyok, mondogatjuk.

Én ilyen vagyok, ezt is mondjuk. (Én már nem változom. Én nem tudok …ni. Sosem sikerült, ha.)

Nem szeretek úszni, ezt is. Nem is szoktál.

Én sem szeretek úszni, de úszom, és szeretek. Amit nem csinálunk, azt nem szeretjük.

Én nem vagyok a szokásaim rabja, hanem az vagyok, aki ezek közül kitör. Ki szeretne, mert kint jobb. Fontos neki, ezért képes rá.

Én nem tudtam, milyen alkat vagyok, mert az alkatomat eltakarta mindenféle. A korlátlan evés lehetősége (anyagcserezavar) és az ezzel való visszélés, stressz-evés, szénhidrátfüggés. Most, hogy hirtelen, mintha ruhát vettem volna le, megjelent az igazi testem, mindaz, ami nettóban kell a gyerekek után való szaladgáláshoz, a biciklizéshez, a favágáshoz, nem áltathatom magam többé azzal, hogy olyan alkat voltam. Döbbenetes meglátni magam. A lábam igazi formáját.

Meg még ami lett. A kissé túlnőtt tricepsz — az én vagyok, vagy nem? Most igen.

A lelkemnek is van igazi formája. Az is előtűnhet.

Ó, én nem a reménytelenség vagyok. Én nem a cukorfüggőségem vagyok, én nem a nyolcvannégy kiló vagyok. Én nem az ellenem irányuló rosszakarat vagyok, én nem az értetlenek beleszólós irritációja vagyok. Azok ők. Én nem az anyám hibáztató mondata vagyok. Az ő.

Te nem a dohányzásod vagy. Te nem a leülepedett és megkövült kínlódás vagy. Te nem a testéről lemondó anyuka vagy. Te nem a bűntudatod vagy, nem a sárkány vagy, nem a peszimizmusod és nem a rossz tapasztalataid összessége vagy.

Te nem az vagy, ami másban tetszik neked, és akkor szeretnéd te is úgy. Nem vagy kósza vágyakozás. Nem vagy hiány. Te nem az aggodalmas huhogás vagy. Te nem az vagy, amit mások rólad mondanak. Még az sem, amit azok mondanak rólad, akik szeretnek. (Itt akadj meg, ezt gondold át.) És nem is az vagy, amit magadról szoktál gondolni.

Te az vagy, aki képes rá, és ez nem motivációs mém, és nem is amerikai bestseller, mint ahogy én sem vagyok se guru, se pár józan mondaton százezreket kereső. Én is élem, nekem is meg kellett vívni. Az vagy, aki képes rá, mármint arra, ami fontos neki. Aki nem vár arra, hogy történjen végre valami, hanem odanyúl, odaér, rátalál. Te nem az vagy, aki benned ellenáll. Nem az, aki megmagyarázza, elhalasztja, másokat nézeget.

És te nem vagy olyan alkat. Te nem a rossz szokásaid vagy, nem a kudarcos próbálkozásaid, a lemondó magyarázatok, és nem is a téves információk. Azért volt kudarcos, mert nem láttad, te ki vagy, nem látszott ki, túl sok minden volt rajtad. Te az vagy, aki akkor marad, ha mindezt lehántod, ha az üledéket kiüríted. te nem a körülményeid vagy. Te az vagy, ami neked jót tesz, ami jólesik, nevetős, szabad, ami által a lényegeddé válhatsz. És a lényeg irtó egyszerű. A lényeg megszólalhat a fejedben, míg a metrón ülsz, félálomban vagy a klotyón.

Te nem biztos, hogy futó vagy, nem biztos, hogy konyhatündér vagy, nem biztos, hogy anyazseni vagy. Te a saját utad vagy.

Van, ami előtt meg kell hajtanod a fejed. Törvényszerűségek. A gravitáció, a múló idő, az érzelmek változása, és az, hogy a másik ember nem a hatóköröd. Viszont te a magad hatóköre vagy, és ez csodálatos. Tedd, amit tehetsz. Te önmagad legjobb verziója vagy.

109 thoughts on “én nem az vagyok

  1. Önmagunk legjobb verziója, na ennek kellene lenni. Csak folyton közbejön valami. De akkor most megyek és hulahoppozok egyet az udvaron, mert kisütött a nap. Utána főzök valamit friss zöldből és csicseriborsóból, majd idegennyelvül is tanulok. És ez most kötelez, hogy most azonnal nekifogjak.

    • egyszeru
      nezz vissza, hogy mikor meg a magadra vallalt korlatok nelkul eltel, mi volt, amire vagytal, amit meg akartal tenni, amit meg akartal valositani, amilyen lenni akartal
      es kezdd el csinalni

      azt mondtam, hogy egyszeru
      nem azt, hogy konnyu:)

      (tudom, csunyan altalanositok, de altalanossagban igazam van)

      • Van olyan, hogy soha nem éltél korlátok, nyomorító gyurmázások, terelgetés nélkül.
        Nehéz megtalálni önmagad mikor sosem lehettél az.

          • Nekem sincsenek. Hajszálnyi pillanatképek, örömökről. De ennyi.
            Alapélményem az hogy nem tudhatom ki és mi vagyok, minden változik és sosem jó semmi.

            • JA. És az se megy, hogy indulj el valamerre és csináld. Már nagyon sokfelé indultam, mindig eldózerol valami a földig. Pedig isten látja szőrös lelkemet már nagyon sokszor és durva dolgok után újra felálltam, csak már tényleg nem tudom, hogy minek és merre. Valahogy csak azt tanultam meg, hogy bármit lépek, semmi se jó, minden kétlépcsőnyi felépülés után a teljes megsemmisülés és az újra startmező jön. Csak egyre kevésbé húszéves-ropogósan.

              • Én most kezdem újra az életem harmadjára. Nulláról, megint. Kivan vele a tököm. Nem biztos, hogy mégegyszer menne.
                És, a legjobb az egészben hogy nem megy egyedül. Kell hozzá egy támasz. Nem vagyok elragadtatva, de megfogadtam, hogy én mégegyszer egy táskával, üres zsebbel nem hagyok ott mindent.

            • Én régestelen rég szeretnék egy olyan rendes könyvesboltos kávézót, irodalmi estekkel, műsorral. Ha gazdag lennék, az enyém lenne a Rózsavölgyi. De ha valaki meg akarná venni nekem, annak se állnék ellen 🙂

            • Pika, sorstarsak vagyunk. en is mar kb. harmadszor vagy negyedszer(?) kezdem a nullarol, de a mostani minden szempontbol nagyon nehez es tok egyedul vagyok benne, sokszor el is megy a kedvem a “kuzdestol”, mert a nehezsegek nem motivalnak hanem lezuznak. Asszem ilyen nehez vagy inkabb remenytelen eletszakaszban meg sosem voltam es erre meg az is rarakodik, hogy egyre idosebb leszek az elet meg csak ugy megy es keves eredmenyt tudok (nem kulso dolgokrol van szo) felmutatni. Asszem a sok ujrakezdes elforgacsolt. Ideje ujra felszivnom magam, amiben ugy erzem az elmult hetek posztjai adnak egy eros lokest.

              • nekem is. itthon vagyok, edzek, életmódváltásba kezdtem, régi terapeutámhoz is visszamentem. most úgy vagyok vele, ez egy utolsó esély – mert amikor a halál reális opcióvá válik, akkor utolsó esélyt tudsz csak adni magadnak. ha sikerül, nem ez lesz az utolsó 🙂

            • Jesszus. A konyves-kavezo regi vagyam, ahol rengeteg konyv es kulon zene-szoba tele jofele jazzel es klasszikussal (mas is johet). Sokszor szerettem volna csak azert indulotoket, hogy legyen egy ilyen “ertelmisegi” kavezom.

            • Én is egy ilyen kávézóálmot dédelgetek magamban egyetemista korom óta, már le vannak osztva a szerepek a hozzám hasonlóan a helyüket nem találó barátaimnak is. Kár, hogy annyira valószerűtlen az egész… És annyira pontos, amiket írtok, Pika, Matifa! Néha mondok valakinek én is hasonlót, és csak néz rám értetlenül. Aztán meg hallgatok jó sokáig megint. Pika, nagyon drukkolok neked az újrakezdéshez!

            • A mégnagyobbszabású álmom az a Múzeum körúti antikváriumok. Van ott vagy 6 db egymás mellett, azokat kéne mind megvenni, összenyitni, lenn a pincéjét is, mint a Pintér Galériában, és csinálni kávézó, olvasó, előadótermeket, szervezni egy blog-szalont, ahol összejöhetnének mondjuk minden csütörtökön vagy kedden, vagy igény szerint blogközösségek, lehetne kijelölt napja mindegyiknek (volt ilyen a szépemlékű index fórumok hőskorban, és a kitüntetett kocsmák rém örültek nekünk. Mi is annak, hogy csütörtökönként 6-tól zárásig be lehetett esni akármikor és összefutni pár fórumos ismerőssel).
              Lennének író-olvasó találkozók, csak úgy simán mint a Libriben meg a Rózsavölgyiben, szavalóestek, koncertek (a zenei szervezésre kéne más, mert ahhoz nem értek). És persze megtartanánk az antikváriumokat is, meg online rendelős felületeket akár új, akár régi, akár külföldi könyve-miegyébre.
              Van egy kedvenc kávézóm is (a Freien kívül), ahol kb 4 négyzetméter felületen két-három lelkes fiatal mindent csinál, nemcsak remek kávét, de van tízféle kézműves kekszük (fedeles üvegben) szendvicseik valódi összetevőkkel, és még a szendvicsek zsömléjét is ott sütik helyben. Joghurtos zabpelyhet kevernek, valódi hozzáadott gyümölccsel, vastag, régi szódásszifonból lehet vizet nyomni pohárba, stb. Őket szerezném oda.
              Jó nagyra növeszteném a kávézó részt, félreeső ficakokkal elmélyülten dolgozóknak, oké, szerelmespárok is bejöhetnek. Néha 🙂
              Lenne egy csokor internetes gép, meg üres íróasztalok, wifi. Az emeleten akkora ablakokkal, amekkorát csak szabad, lehetnének bérelhető műtermek. Jajj hol az a bili, hadd lógatom bele a kezem! 🙂 🙂

              • Nincs. Volt, de kimásztam belőle, bár még csak a gödör szélén botladozok. De olyan mélyen voltam, hogy tényleg megnyugtató opció volt az, hogy kiszálljak.
                Sok a meló magammal.
                Ha ezt most megcsinálom, ennyire mélyen sosem leszek többet, és nem lesz szükség ‘utolsó esélyekre’. Így értettem.
                Köszönöm 🙂

            • “Valahogy csak azt tanultam meg, hogy bármit lépek, semmi se jó, minden kétlépcsőnyi felépülés után a teljes megsemmisülés és az újra startmező jön.”
              Nahát, ez ennyire általános?
              (Most mondhatnám, de jó, nem vagyok annyira ufó, mint gondoltam, de mégis mi történik velünk? Miért vagyunk ennyien?)

            • Én teázót akarok nyitni, amikor éppen “egyszer de jó lenne” hangulatban vagyok, olyat, amiben kora délutánonként művészet-terápiás összejöveteleket tartok.
              De az itteni ötletek sem rosszak!
              Vegyünk meg egy városrészt a blognak! 🙂

    • azénnevem !
      ölelés nektek mind pika,lucerna,Matifa 🙂 Nagyon klassz emberek vagytok .
      Jó lenne összehozni egy ilyen kávézó,teázó,olvasó franchise -t,
      abba én is bekapcsolódnék( nekem is latens projektem). Gyűjtöm a pénzt 🙂

  2. nagyon szep, nagyon kerek, nagyon igaz

    es hozzateszem az en igazsagomat:

    nincs mire varni.

    nem “majd hetfotol”, “majd ha megjon a fizetesem”, “majd ha a gyerek mar iskolas lesz”, “majd ha lejar a hitelunk”, “majd ha mar fogytam ot kilot”, “majd ha akcios lesz”, “majd ha…”

    nem

    nincs mire varni

    ha tenyleg akarod, csinald

  3. Pont ilyenekről szoktam gondolkodni többek közt a metrón meg a klotyón is. Nálam ott akad el a gondolatmenet, hogy az, ami legbelül vagyok, miután eltávolítottam a cicomákat, az annyira tiszta és semleges, hogy ahhoz, hogy az életben funkcionálni tudjon, vissza kell rá pakolni ezt azt. Mégis csak benne kell lennem egy-két szerepben, másképp nem tudnék működni. De mindenképp jó befelé figyelni, mert a spektrum így leszűkíthető. Eléggé rezisztens vagyok a világ elvárásaira. Ennek ellenére nem könnyű. Események és a kor által is determinálva vagyunk.

  4. Rendszeresen az az első reakcióm, hogy húúúú…most is.
    Én most kertész vagyok. Kertésznek kell most éppen lennem:-).
    Aztán mikor az első fényes saját vadgesztenye lepottyan és elgurul a fűben, akkor tudni fogom, hogy végre hazaértem. És tudom, hogy ő is ezt szeretné.
    Köszönöm, Éva, ezt is.

  5. “Te nem az vagy, aki benned ellenáll. ”

    jujj, mennyit zavart az aki bennem ellenáll, megette az életemet!

    Én az ideális létet a természet csendjében képzeltem el, sőt egy erdőben, sártapaszos kunyhóban ahol a csend,nyugalom simogatja a lelkemet,szívom a hűs levegőt és józan vagyok…

    Ezt nem tudtam megvalósítani.Legalább belül szeretnék így élni.

    Ez az írás olyan mint az én világom 🙂

  6. Nem tudom, mi volt ma. Eleve arra ébredtem, hogy Tündérleány gyöngyözve kacag álmában.
    Rájöttem, hogy nem rossz neki, tehát valamilyen anyja mégis vagyok.
    Aztán a reggel, nem is napfény, és mégis, tavasz, erő. Izomlázam enyhült, jól haladtam köreimben. Öltöztetés, reggeli. Ovi. Leszáguldottam. Éreztem az erőt.
    Régen volt egy gyanúm, hogy ez, ami rám tör (és amiről itt is írok:
    https://csakazolvassa.hu/2014/07/22/antidepresszio/ )
    , e különösen áldott, teremtő, ellazult állapot, ez a mániás depresszió mánia részéhez hasonlatos.
    Már tudom, hogy nem az. Ez a szorongás hiánya, ez önmagam, ez vagyok én, amikor nem terhelnek, nem bántanak. Amikor nincs a felleg a vállamon. A generalizált szorongás, asszem, így nevezik. Ez keserítette meg sok-sok évemet, folyamatosan. Kiélezettség, érzékenység, nagy teremtő erő is, borzalmas arousal-szint, fájdalom. Nem jó a közelében lenni, belebukós.
    Már jó, nekem is.
    Akkor ujjongtam egy kicsit a Facebookon:
    “Semmi különös. Csak eleget aludtam, nem ettem hülyeségeket, jó kávé van a gyomromban. Egynegyed napsütés, jószagú farmer, hegyről leszáguldás adrenalinja, és szellemi, testi állapotom viszonylagos és meglehetős maximumán azt csinálom, amit a legjobban szeretek, amihez értek: bejegyzést írok holnapra, erős jelzőkkel, egy kávézóban. Mindjárt érkezik Nóri.”
    De hogy ez légköri? Hormonális? Energetikai? Lelki-hangulati? Testi, erőnléti? mi ez? Mitől ilyen egy-egy nap? Mitől érek oda az oviba négyre? (Elmaradt a shiatsu, attól.)
    Ismeritek ezt?

  7. Nem szeretem, de ha csinálom, szeretem: kivéve, ha mosogatásról van szó. Ha csinálom sem szeretem meg. Jaj, nagyon nem. Essünk túl rajta feladat, vagy olyasmi, amit adandó alkalommal lepasszolok.

    Rossz azaz nekem rossz – munkával voltam így. Utáltam. de ha elkezdtem, jé, már nem is olyan rossz racionalizálás beindult. Hogy elviseljem. De attól még, ha elmúlt, rossz volt újra.
    Váltottam, mert hosszú távon ez az offline utálom az online jóval nem fért össze. A cselekvés agymosó hatása?

      • Csinálom és az lesz-hatás. Jópofát vágtam a nemszeretem melóhoz és egy idő után majdnem elhittem, hogy ezt valóban szeretem csinálni. Mint amikor azt javasolják interjú, megbeszélés előtt, hogy két percig vedd fel a győztes pózt (felemelt karok, terpeszállás, mosoly) és akkor áthangolod az agyad és a fellépésed egy győztesé lesz. Tud ez kártékony is lenni. Az agymosás házhoz jön.

  8. milyen érdekes, mikor délután olvastam ezt a bejegyzést, csak annyit akartam írni, hogy imádom ezt a kifejezésedet: önmagam legjobb verziója. aztán pár órával később fájdalomlabdává gömbölyödve zokogtam az ágyamon, mert annyira értéktelen semminek és senkinek éreztem magam.
    mostanra elmúlt. de az a helyzet, hogy ha tárgyilagosan nézem, az idealizált legjobb verzióm tök nem olyan, mint én. mégis arra vágyom, hogy bárha olyan lehetnék. ilyenkor mi van?

    • Döbbenet, hogy én is ezt érzem, aztán elmondom a pszichológusnak, hogy és miket csinálok itthon és a munkahelyemen, mire közli, hogy külső szemlélő számára azért olyan nagy különbség nincs a kettő között. TESSÉK? És tényleg! Csak a szemlélet, ahogy nézed magad, az torzít, mert az még mindig azt mutatja, amit a szüleink gondoltak rólunk, még akkor is, ha sose volt igaz, sose voltál olyan, és ha olyan is lettél volna, már ezerszer túlszárnyaltad. És nem is vagy messze a legjobb verziótól. Igen, hinni kell benne, máshogy kell magunkra nézni. Nekem ez most húsbavágó tapasztalat.

  9. És akik nem bírják látni, hogy kigubóztál, szárnyalsz. Általában leszarom, meg röhögök, de amikor az apám, akire felnézek, akinek a kedvenc kiskirálylánya vagyok jött azzal, hogy “de hát neked rövid a lábad a futáshoz”, az ölég szarul esett. Persze lendületet nem tört, készülök tovább a triatlonokra, Ironmanre, de eszembe jut olykor, hogy ezt miért kellett?

    És az úszás, igen. Ma először volt olyan az edzés, hogy nem akartam megfulladni, pánikolni, felülírta végre a teljesítmény a hiedelmet. Fantasztikus!

    • Megszokták, hogy elsőre mondanak mindent jóindulatújótakarójóravalócsakjókattanácsoló szüleink.
      Egy perc múlva persze elfelejtik amit mondtak.
      Mi meg 35 év múlva is “dédelgetünk” hasonló mondatokat.

      (Sokkal durvább volt a tűréshatár az ő idejükben, a gyerek szolga volt, szülői elképzelések végrehajtója, szófogadó-megregulázandó teremtmény. Nem lehet véletlen, hogy szinte mindenki neheztel a szüleire. A szüleink is.)

  10. 1. Megtalál ami jó. Egész egyszerűen ebben hiszek. És olyan erősen, hogy működik. Bántalmazós apás gyerekkor, anyu eldobott 16 évesen, csak a Mama hitt bennem. Talpra álltam, önállóan magamra találva, figyelmesen, sportosan. Apa felé, csak azért is megmutatom, hogy viszem valamire, anyunak meg ma van a szülinapja. Brillgyűrűt csináltam neki. (aranyművesnek könnyű, szokták is mondani.)

    2. Egy könyves, hangulatos, reggelizős kávézó is megtalált a: Bookta. Ha jössz át a Margit hídon és szembe futsz a hegynek.. na ott. Ha jó idő van a keskeny járdára asztalokat is kiraknak. Isteni.
    Néha gondolkodom honnan jön a Hit az energia. Sikerből? Eredményekből? Nézem a Mamát. 92 éves. Olvas, nevet, ledorgálja a kutyát..:-)

  11. ma fürdőtakarítás közben ez jutott eszembe a bejegyzésen gondolkodva :
    “Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy
    bennetek lakik, az bizonyos…”

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s