öt százalék

Olyasmikről beszélgetünk mi, hogy melyik a legjobb úszóedző. Karrier. Bio étcsoki, az Ella és a rózsaburgonya tápanyagtartalmának különbsége. Vatera. Paleo. Törik a körmünk. Költözzünk külföldre, vagy ne? Az városi legenda, hogy a köröm nő a halál után is? Felújították a játszóteret az önkormányzat mögött. Csevegünk, padlólapot rendelünk. Most akkor ki is volt a legjobb James Bond? Mennyi a pályaszállás Nassfeldben (van-e hó?)? Olaszt vagy spanyolt tanuljon a gyerek? Leárazás van a Zarában. Dán filmek. Kávémousse. Jövünk-megyünk, nézelődünk a világban. Megvan a bajunk, persze, de amellett is, nyalogatjuk az élet krémjét, a problémáinkkal is. Bővebben…

morális 1.

melléknevek sorozat 6.

(lesz egy másik fajta morális is) (talán)

(meg hét főbűn utolsó kettője)

(meg együtt jobb közös olvasás, inkább, mint hogy a reszkessetek, betörők előtt túrjátok a fenyőszagú szobamelegben beszáradt orrotokat)

(és interjúk is lesznek életteli nőkkel)

Az van, hogy az emberben fel-felsejlik, de ha nem, gombotz figyelmezteti, hogy nem szabad a jólétet fitogtatni (talán: jólétben sem élni?). Nem lehet itten dúskálni, amíg mások éheznek. Nem etikus. Bővebben…

odaadom neki a mexx kesztyűmet

Kiemelt

tudod, hogy nem élsz lazacon

Lélekmelegítőt kapott, egy barna, tartós, kötött lélekmelegítőt, hogy meg ne fázzék a hósöprésnél.

Magának rág mind, aki rág,
a fogacskák azért fogannak.
S mert éhes rongy vagy, a fogát
elkoldulhatod-e a kannak?
Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak,
ki fűtve lakik öt szobát,
falain havas tájak vannak,
meztelen nők meg almafák?

Hihetsz-e? Szagos kis dorong
édes szivarja s míg mi morgunk,
õ langyos vízben ül s borong,
hogy óh, mi mennyire nyomorgunk!
Ha pincéjébe szenet hordunk,
egy pakli „balkánt” is kibont!
Szivére veszi terhünk, gondunk.
Vállára venni nem bolond…

…s mélyéről párolog a bögre,
ha kis családját eteti

egy tört széke van, hogy begyújtson,
repedt kályháján macska ül

a nő mindíg mos — lucsok holtja —
szájíze mint a fõzelék
s a szigor a lámpát ha eloltja,
csend fülel, motoz a setét

Szétgurul a pénztárnál az apróm. Ugrik a biztonsági őr. Van ez a törzsvásárlói ismerősség, egy-egy utalás arra, hogy mi a pénztárossal, húsossal, őrrel már nem először, meg meg lehet kérdezni, jár-e már a fogas, és adósnak lenni két napig ezerötszáz forinttal, megkapni a félretett matricákat, meg boldog karácsonyt kívánni. Mélységesen azonosulok vele, ugyanakkor nem szeretem.

Özönlök kifelé, nyomom a bakancsommal az ajtót, tele a két kezem. Gyapjú lábszárvédő van rajtam, roppant előnytelen, de fáznék amúgy.

Itt áll, most is itt áll, itt szokott állni, fázik.

Adok neki egy kétszázast. Köszöni szépen.

Lakatolom ki a biciklimet, kötöm rá a két szatyrot, megint átléptem bevásárlásban a tízezer forintos lélektani határt. Lengyel gabonapehely. Gyulai kolbász. Mélyhűtött meggy. Biotúró. Szeletelt mandula. Bourbon vanília. Dán vaj. Uramisten, ők mit esznek?

Odalépek hirtelen.

Van kesztyűje? Bővebben…

korrumpálja a fény

Jaj, elaludtam este megint. Írok párhuzamosan három izgalmas bejegyzést, most mégis belelógok megint én a társadalmi témákba.

Panaszkodom én? Nem panaszkodom. Béna voltam a Wizzairrel, küzdök a hagyatéki eljárásban, merül az aksi, odaégettem a rizst, de mikor szoktam panaszkodni? Bővebben…

emberhez méltó

Tegnap láttam egy filmet, A sikátorok szentje (The Saint Of Fort Washington) volt a címe, 1993-as, amerikai, megrázó volt, itt van trailer. Most egy másik blogger írását hoztam nektek, amely ehhez kapcsolódik. Eléggé fáradt vagyok, de írom a holnapit.

http://ka-steve.tumblr.com/post/67027677011/ez-otlet-szinten-jonak-tunik-bevalhat

Részlet:

…látni kell, hogy ha a cél (…) az, hogy a lakhatási nehézséggel küzdő emberek minél teljesebb életet éljenek, akkor a tömegszállások ezt egyáltalán nem segítik, sőt hátráltatják. És nem csak arról van szó, hogy én már akkor csökkent munkaképességűvé válok, ha rosszat álmodtam előző este, nekik pedig élősködőkkel fertőzött, hangzavarral, balhézásokkal, lopásokkal stb. zsúfolt helyeken kellene kipihenni magukat, hogy aztán képesek legyen olyan munkát végezni, ami finanszírozni képest az innen való kikerülésüket. Hanem ezek a szállók önmaguk akadályozzák a rehabilitációt. A beléptetés korai és szigorú rendje miatt (és mert a szállók nagy része belvárosból akár több mint egy óra alatt érhető el), nagyon kevés olyan munka van, amit szállóban lakva lehet csinálni. Emellett valamiért soha nem jut eszünkbe, hogy ha nekünk egy jól felszerelt lakásban,  stabil anyagi háttérrel rengeteg időnket felemészti a mindennapi életünk menedzselése (főzés, mosás, fürdés alapból), akkor vajon mennyi időt és energiát igényel mindez ezek nélkül, nem beszélve az olyan extra dolgokról, mint a szállókon szükséges egészségügyi vizsgálatok miatti rendszeres rohangálás, egyéb bürokrácia, saját otthon nélkül mennyire valószínű (nagyon), hogy a nálunk szekrényben pihenő papírok és iratok valamelyike eltűnik, azaz pont akkor nincs meg, amikor kellene, azaz megint ügyintézés, amihez más olyan papírok kellenének, amit be sem tudnak szerezni, sorolhatnám. És akkor még csak arról beszélünk, hogy fizikailag túl tudnak-e élni ezek az emberek — arról nem, hogy lelkileg is túlélhető-e az életük. Nem titok, hogy gyakorlatilag nincs szabad páros szálló, azaz felejtsd el, hogy párkapcsolatod tudhat lenni, ugyanúgy, mint ahogy hiába az egyetlen társad mondjuk a kutyád, őt nem viheted be egy szállóba. Mozgássérült vagy esetleg? Rossz hírünk van, tolókocsival nehéz lépcsőzni, akadálymentesített szállóból meg nincs túlkínálat.