körültekintő

melléknevek sorozat 7.

Ma csak rövidet írok, mert fáj a bicepszem, nem annyira szoktam még meg az új kontaktlencsém, és fáraszt a gépernyő, meg aztán látom én, hogy a beigli, anyósa megérkezése meg az izzósor kigabalyítása köt le mindenkit úgyis, csak fél szemmel olvas blogot. Én is még fenyőért rohanok, és kávét is kell vennem, hogy aztán kedden már lazulás jöhessen: tízigalvás, enyhe rendrakás, kuglifa-rendezgetés, kis cetlik írása az ajándékokhoz (nem csomagolok, letakarom), esetleg néhány kellemesen száraz gyermekcsuklóvastagságú ág harminccentis darabokká fűrészelése, leleményes finomságok (miniszendvics karácsonyfa alakú sajtszelettel, vaníliás joghurt házilag, lazackockák kivájt félkrumpliban, egész csirke sütőzacskóban, pörkölt mandula), egy mosás, talán (a narancssárgák!), könnyű súlyzózás és nyújtás, forró bögre teával kucorgás (kuporgás!) (kuckózás!) a kanapén, valamint az Amikor a nyulak még tudtak repülni c. könyv tanulmányozása borjaimmal.

(Borjaim annyira cukik:

fig.1. Babadávid olvasóbarátnő által horgolt hipsztersapkában, sírósan tapogatózik: ha ásítok, nem látok (sapka a szemébe csúszva).

fig. 2. Julis filctollal és cetlivel a kezében érkezik v kuhnye, megkér, írjam le, hogy BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, JÉZUS!

fig. 3. Vonatoztunk, mutatom Julisnak a (mexx) kesztyűmet, hogy a nagy fahordásban, biciklizésben mennyire elvékonyodott a hüvelykujjbegynél, erre mutatja a csupasz kezét: az enyém meg még jobban, teljesen!)

Kezdjük el a bejegyzést, Éva.

Van ez az érv, gyakran hallom:

a gyalogosnak ugyan elsőbbsége van, de nekem nem az a célom, hogy igazam legyen a zebrán átkelve, hanem hogy életben maradjak, ezért inkább körülnézek.

Ez logikusan hangzik: nem kell itt az igazság bajnokának lenni, nem az a lényeg, inkább vigyázzunk. Amúgy nagyszerű, én is körülnézek, és még mindig élek is, sőt, három gyerekkel és napi biciklisként élek. De a leginkább: átkelek. Az a bajom ezzel az “inkább figyelek én” attitűddel, hogy stigmatizálja és hülyének, értelmetlen kockázatvállalónak állítja be azokat, akik joggal kérik számon a minimumot a közösségen. Mintha rendben volna az, hogy el kell engedni az autókat.

Tényleg higgyék már el, hogy mindenki körülnéz. De attól még nincs rendben, hogy ennyire kell figyelni, és az életünkért szűkölni minden átkelésnél. Aki át szeretne menni, aki tudja, hogy a szabály őt védi, és a szabály tudatában tágítható a gyakorlat, az nem az igazság bajnoka, hanem egy ember, akinek teljesen igaza van, annyira, hogy nincs is mit mondani róla.

Én most nem stratégiát ajánlok, és nem is latolgatok életbenmaradási esélyeket, mondván, hogy a járdán is elüthetnek (avagy: a kandalló előtt is meg lehet halni infarktusban), mert ez irreleváns, és nem is tudom, a pontos esély mekkora és mitől akkora. Én most egy elvről beszélek csak.

Nem egyéni esetekről van szó, hanem közösségről, mentalitásról, tendenciákról. Miért vannak a dolgok úgy, ahogy, és mitől tudnak megváltozni? Hogy történt ez azokkal a dolgokkal, amelyek megváltoztak? Hogyan épültek le a rossz szokások, öröknek hitt átmenetiségek, igazságtalanságok? Miért nem köpnek a járdára ma már az emberek, és miért nem gyújtanak rá étteremben? Mi magyarok mindig sóhajtunk, hogy hm, ott (máshol) aztán az élet…! az az ejha!, de hát ott háromszáz éve nyírják a gyepet, erős középosztály van, ötszáz év polgárosodás, kereskedelmi útvonalon fekszik a város, és van olajuk, na persze. Majd elégedetten visszamegyünk embertelen tempóinkhoz, azt állítjuk, hogy úgyis egybeöntik a szelektív szemetet, és levizeljük a műemléket. Semmit nem látunk be, semmin nem változtatunk.

Az van, hogy ahol a hatalom a probléma, ott a változás kikényszerítendő. Az elnyomott, illetve az elnyomottak tömege, a critical mass teremt egy helyzetet, amelyre a hatalomnak reagálnia kell, és akkor átbillen a dolog. Igen, autós és gyalogos, autós és biciklis, munkaadó és alkalmazott, heteroszexuális és LMBTQIA ember, gazdag és szegény, férfi és nő, elkövető és áldozat, szülő és gyerek között nem csak hatalmi különbség van — az mindenütt –, hanem rendszerszintű és megideologizált visszaélés is, amelyet ráadásul gyakran intézményes erőszak támogat. Megteheti, ezért meg is teszi. Aki nem teszi meg, pedig megtehetné, na, az az européer, mármint ha belső meggyőződésből viselkedik így. És csak ennek révén lehet emelt fejű tagja egy igazságosabb világnak. És akinek e belső meggyőződése hiányzik, azt majd rászorítja egy igazságos és belátóbb világ előfutárainak nyomása, hogy öcsi, ne éljél vissza a hatalmaddal. Társadalmi szankció, tudatformálás és hatóságok, ezek fogják rászorítani, bármilyen csúnyán is hangzik ez.

Nem felülről fog kezdődni ez sem. Nem fog lehajolni senki, hogy ezt neked biztosítsa. SNI-s meg balkezes gyerekek szülei követelték ki meg lobbiztak azért, hogy a gyereküket ne hülyeként kezeljék. Otthon szülni akaró nők, családok ezrei munkájának összegződése, hogy már van (olyan, amilyen, de) legális otthonszülés, szabályozás. Biciklisek ezrei kaptak szárnyakat attól, hogy rendszeresen meg voltak jelenítve és önszerveződő módon együtt tekertek fél napot Budapest utcáin.

Ha a gyalogos áll és fél, nem jelzi egyértelműen az átkelési szándékát, akkor mindenki csak megy tovább, talán csak a legnémetországbóljöttek nem. Én is áthasítok akkor biciklivel, pedig tudom a KRESZt, ez így működik. Mert amíg a gyalogosnak nem egészen explicit a szándéka, hogy ő ott pedig megy, addig a “talán átkelek a következő órákban” toporgást a közlekedés másik szereplője nem tudja értelmezni, jelzésként felfogni.

Nézni kell, és átmenni. Egyértelműen kinyilvánítani, emelt fővel: én itt most átmegyek, és tudok róla, hogy elsőbbségem van, ne vicceljél velem. És majd lefékez, igenis. És hátul van neki a féklámpája, és azt meg a mögötte jövő látja, aki kénytelen lesz követési távolságot tartani. Amellett a zebrát tábla is jelzi. A zebrán a gyalogosnak van elsőbbsége, és élhet, éljen is az elsőbbségével. Ennyi a lényeg.

Eléggé sejtem, milyen érveket írnak majd erre némelyek. Hm, finom lesz. Az érvek mindig ugyanazok, én mindenesetre így gondolom. És nem, nem vagyok “harcos”. Nem hiszek az erőelvben, abban, hogy lapítani kell. Hosszú távon az a biztonságos az egyénnek is, ha az autós rászokik a szabály betartására. Már nem kell kivívni a szabályt, eddig már eljutottunk.

52 thoughts on “körültekintő

  1. Anyósom szerencsére nem jön, bájgli nem lesz, így én válaszolok: azt hiszem, az első néhány elütött áldozat bőrében nem szeretnénk lenni. Arra várunk, hogy legalább némi esély esély legyen élve átjutni a túloldalra. Mind a járdaszegélyen toporgunk és drukkolunk a bátraknak.Épp a spártaiakról néztem filmet:eszükben sem volt a túlélést latolgatni, mentek, mert menni kellett.

  2. Azért érdekes az étteremben dohányzós felvetés mert az akkor szűnt meg miután betiltották. A gyalogosnak meg az kb. az első közlekedési jogszabályok óta (mennyi lehet, 80 év?) van elsőbbsége de nem engedik át. Karácsonyfát előre mindenkinek és irány a zebra!

  3. Előrenézek, megyek, közben igyekszem felvenni a szemkontaktust az autóssal, szúrósan és öntudatosan nézni. Ez a módszer működik, mert ha csak megyek előre, soha senki nem áll meg. Autósként ugyanígy, nem állok meg, de ha valaki elindul, szépen megállok. Akkor szoktam le, arról hogy udvarias legyek, amikor sorozatban több gyalogos halálra rémült attól hogy megálltam átengedni. Végül integetni kellett hog el merjenek indulni. Mindenki fél.

    • meg amikor attól rémül halálra a gyalogos, hogy megállsz átengedni, közben pedig a párhuzamos sávban vagy szemből lazán áthasít egy-két-három autó…
      Sokan annyira nem szokták meg, hogy átengedik őket, hogy elkezdenek visszaintegetni, hogy nem, nem, köszi, menj csak te – miután már megálltál.

      • Van autos ismerosom, aki akkor hagyta abba az udvariaskodast a gyalogosokkal, amikor o egyszer kulso savban megallt, atengedett egy oregasszonyt, a mellette levo savban jovo viszont nem, es nagyon kozelrol latta, ahogy felkapja a nenit az elulso szelvedore.

    • En siman alljt intek nekik amikor atkelek utana megkoszonom azert egy biccentessel, pedig miert is…kutya kotelessege megallni. Sokszor vagyok a masik oldalon is, de hogy egy zebrat ne a legkorultekintobben kozelitsek meg kocsival, na olyan nincs es anyazok amikor a tobbiek szaguldoznak fele. Mogulem is kivagtak mar zebranal es egyszer egy ilyen kivago fasz majdnem el is utott. Itt csak is az autosok agyaban kene rendet vagni, ha valaki csak lodorog a zebra korul, nekem akkor is lasitanom kell es megallni, legfeljebb kiderul, hogy nem akar atmenni.

      • “Itt csak is az autosok agyaban kene rendet vagni” Ja, ja. Maig nem terek magamhoz, hogy ha mar csak lodorgok a zebra korul, egesz kocsisor all a zebra elott. Megallnak es varnak es nem anyaznak. Elkepedek meg mindig minden egyes alkalommal. Autoskent se 1-2 nap volt az atallas. De hatarozottan mas, jo eleterzes nagyvonalunak es elozekenynek lenni ebbol a szempontbol is.

      • Dettó. Autósként én is megállok, ha csak baktat valaki a zebra felé, és sokszor annyira meghökkennek, hogy alig mernek elindulni, hogy én megálltam, tényleg, és csak nekik? Sokszor érzem a mögöttem kénytelenségből megállók dühét. Az is egy idegesítő dolog, hogy itt a gyalogosok megköszönik, ha átengedik őket, basszus! Meg szokták az autósok köszönni, ha valaki megáll a stop táblánál vagy a pirosnál, és kegyeskedik elengedni őket? Nem, és ez így van rendjén, mert csak a szabályt követik. A gyalogos meg mégis hálálkodik. Ha gyalog vagyok, én is a szúrós szemmel nézek az autósokra, határozottan átkelek, és nem köszönöm meg elvet követem, talán előbb-utóbb észbe kap némelyik, hogy ja, tényleg, ennek itt elsőbsége van.

  4. Hogy megragadjam a lényeget:
    “BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, JÉZUS!” Ez mekkora!!!

    Amúgy ja, utcán átkelés, örök nagy problémám, lévén egyik oldalra alig látok, a másikra meg keveset. Ezért általában óvatos, de határozott vagyok és nagyon feltűnően át akarok menni – és az a döbbenet, hogy engem általában át is engednek, még BMV SUV-val is. És nem csak akkor, ha szoknyában vagyok.

    És igen, ha kisebbségben van az ember, és akar valamit, akkor neki kell azt kihajtani a többségi társadalomban, a társadalomtól. Ezt mondom el százszor a diákoknak is, amikor azt kérdik, hogy X vagy Z csoport minek ugrál, minek tüntet.

    • Melyik a legadekvátabb karácsonyi ének? Hát az, hogy “Happy birthday to you…” 🙂
      Fél éve lakom itt, és az a tapasztalatom, hogy sokkal kevésbé engednek át. Budapesten és környékén valahogy már inkább idomítva vannak az autósok, vagy mi. Nekem tök természetes, hogy szemkontaktus, elindulok, és úgyis megáll. Itt meg nem, a kedves párszor le is cseszett, hogy el fognak ütni. Sebaj, edukálom az itteni autósokat.

      • Ezt én is tapasztaltam. Szülővárosomban sokkal gázosabb a közlekedés, hiába töredéknyi a forgalom, mint Budapesten. Zebrán katasztrófa, és az autósok egymás közt is sokkal figyelmetlenebbek.

        • Valoszinuleg eppen azert, mert szellosebb. pesten irtora kell figyelni, megy a cikazas….en nem is szeretek bent kocsival kozlekedni, speciel nekem felesleges is. leteszem a kocsit valahol es vonattal megyek be. Ahogy latom sokszor van dugo, na azt nem birnam gyakran elviselni. AZ en esetemben a falunmol szar a kozlekedes, sehova nem tudok normalisan es idoben eljutni, hetvegen meg total gaz.

  5. Nekem a zebrán azóta van majdnem halálfélelmem, amióta az egyik ismerősömet a zebrán gázolták el. Megállt neki az első autó, de a mögötte jövő sofőrt nem érdekelte, hogy miért állnak előtte, kivágódott és nagy sebességgel elütötte az ismerősömet, aki a kórházban halt bele a súlyos koponyatörésbe. Oké, hogy az ember öntudatos, ismeri a szabályokat, bátran elindul körülnézés után, és még az autók is megállnak neki, mert ők is szabálykövetők, de mindig vannak gyilkolásra termett “enyém a világ Janik”.

  6. A zebrán átkeléshez kapcsolódva: a jelenség legbosszantóbb része számomra, amikor szinte bocsánatkérően átrohannak a zebrán, miután az autós elsőbbséget ad nekik. Ez még akkor is kellemetlen, ha történetesen én vagyok a sofőr: nem akarom, hogy hálásak legyenek és nem akarom, hogy “bocs, hogy élek” mentalitással minél kisebb kellemetlenséget okozzon nekem, a jó fej sofőrnek, aki hatalmas áldozatok árán megállította az autóját – ugyanis ez a dolgom, ezt verik a fejembe az oktatás során, és a 10 másodperccel több várakozás nem számít semmit.

    • Pedig én is sietek át gyalogosként, hogy ne kelljen megállni, csak lassítani, vagy ha én jobban látom, mint ő a mögötte jövő forgalmat, akár határozottan jelzem is, hogy menjen. Nekem gyalogosként egy fékezés 🙂 nem kerül semmibe, az autósnak viszont igen. (Lehet, hogy ezt a módszert tipikusan azok alkalmazzák, akik vezetnek/vezettek is, nem tudom, nekem tök természetes. Attól még, hogy autós, ne csesszünk ki vele direkt. Bár én vagyok az, aki a durván szlalomozó, narancssárgánál átsuhanó BMW/Audi/Merci vonalon is azt szokta mondani káromkodás helyett: lehet, hogy szül az asszony.)

      • Belegondolva, igen, igazad van ebben, hogy sokszor valóban segít, ha átsietünk. Nem tudom, ez jelent-e különbséget, de autósként nem Budapesten szocializálódtam, és felénk nem jellemző, hogy egy, vagy akár tíz gyalogos átengedése forgalmi megakadást jelentsen. Pesten pedig szinte sosem megyek olyan úton, ahol nem lámpa szabályozza a gyalogosátkelést. Viszont nekem rossz érzés, hogy – úgy fest – azt gondolja, mekkora szívességet tettem neki, ezért gyorsan eltűnik láb alól. Főleg idősebb emberek esetén. Olyan, mint mikor egy apró segítséget, ami nekem mondhatni semmibe nem kerül, fél éven keresztül minden találkozáskor megköszönnek. De nagyon jó lenne, ha ez lenne a legnagyobb baj a közlekedéssel. 🙂 A lehet, hogy kórházba siet érvet én a magam megnyugtatására szoktam használni. Meg azt is, hogy lehet, most kapta meg a jogosítványát, és fél, ha megáll, az elinduláskor le fog fulladni. 😀 Amikor nagyon kezdő sofőr voltam, ez bennem is megvolt. Meg hogy majd udvarias leszek, ha már rendesen tudok vezetni, és tudok arra is koncentrálni. Szerencsére ez már elmúlt. 😀

  7. ” És majd lefékez, igenis. És hátul van neki a féklámpája, és azt meg a mögötte jövő látja…”

    A sofőrsulis óráimon rámförmedt az insztruktor, nem látod, hogy mindenki fékez !!?
    Én. Honnan lássam? Nem átlátszó az autó, hogy láthassam a lábaikat.

    • Eső, ez olyan aranyos!
      Nem KRESZ-tanfolyamon, hanem szolfézs órán a tanárunk úgy szemléltette, hogy a kottában előre kell figyelni, hogy a közlekedésben sem csak a közvetlen előttem haladó autó mozgását kell nézni, hanem az az előtt levőt is. Megjegyeztem egy életre, pedig akkor még nem is vezettem.

      • Ezt a férjem szokta mondani, hogy vezetés közben messzire kell nézni, mert abban benne van a közel is, de a közelben nincs benne a messzi. És tök igaza van, sokkal gyorsabban lehet reagálni a történésekre, ha már előre látom, hogy öt autóval előttem fékez valaki, nem csak akkor lépek hirtelen a fékbe, amikor közvetlenül előttem felvillan a féklámpa.

  8. Szerintem igazad van. A legdühítőbb, legfelháborítóbb mondat, ami erről a posztról most eszembe jutott, a “Mi jár annak, akinek igaza van? Hát a szája.” Tehetetlen dühöt érzek, ha eszembe jut.

  9. Gyalogosként nagyon szoktam figyelni az átkelésnél, mert gyakoriak az olyan balesetek mikor az egyik sávon elsőbbséget kapsz a másikon meg elgázolnak.

    Amugy nagyon dühös vagyok a fegyelmezetlen sofőrökre akik mindig sietnek, jelzés nélkül előznek,dudálnak. Nem tartom normálisnak, hogy ellenük a gyalogos vagy korrekten közlekedő sofőrök fellépése a megoldás. Nem tudok versenyezni velük.
    Szerintem a törvény kell fellépjen, hogy megfélemlítse őket.

    • En is irben szocializalodtam eteren. Ott 5 meterenkent kulonfele csapatok vonszoltak at a segguket, ferden persze es az irek ot meterenkent allnak meg. Az autosok egymassal is sokkal udvaroiasabbak es sokkal kevesebb gyorshajto van. Mindig elozekeny vagyok mert tudom, hogy mennyire szar amikor peldaul hosszu percekig nem engednek kikanyarodni. Jo lenne ha itthon is egyre tobben akarnak megkonnyiteni a masik kozlekedo dolgat, legyen a cangas, gyalogos vagy egy masik autos.

      • “Az autosok egymassal is sokkal udvariasabbak ” Nem tudom, nem éltem ott, de nem lehet, hogy az emberek általában udvariasabbak egymással?

        • De igen. Mindig azt szoktam mondani, aki bunkó, az gyalog, biciklin és autóban is az. De talán írtam már ezt valahol valami biciklis témánál, többek között ezért sem szeretem a “de a biciklisek is…”-jellegű hőbörgést.
          És természetesen fordítva is igaz, aki tud viselkedni, az bármilyen járművel tud, és arrafelé valahogy tényleg türelmesebbek és előzékenyebbek az emberek egymással. Kár, hogy itt nem tudják, hogy úgy is lehet…

          • Értem, és nem kijavítani akartalak, csak kérdezem, mert azt tippelem, hogy a közlekedési szokások és az általános emberi szokások összefüggnek.

  10. Az embereknek egyszerűen nincs joga a magánautózáshoz…. Valahogy nem érték a közösségi közlekedés, és a kerékpározás sem, valami teljesen elromlott a fejekben…30 évvel ezelőtt a gyerekeket biciklivel hordták az oviba, most meg terepjárónak nevezett divatkocsikkal… pedig a távolság nem változott.

    • Megváltoztak az elvárások a hm, időbeosztás tekintetében. Fújhatom a biciklimet, ha négykor-félötkor kell a város túlvégéről odaérnem (a Hungárián), vagy a munkaidőm bánja, vagy a kölök rohad 10-11 órákat intézményben. Tudom, fizessek szittert. Hát köszi.
      Nincs terepjáróm, amíg 20 percre volt a melóhely, jártam én frankón gyalog.

      Ha nincs jogom autózni, akkor ne legyen 5 óra még mindig (akár 1970-ben) a Budapest-Mezőkovácsháza viszonylat vonattal (kocsival 3), ne kelljen arra gondolnom, mikor sülök bent a 3-as metróban gyerekestül mondjuk. Ne túrják fel végig, végestelen évekre a teljes munkaidős útvonalam (én pont a 3-as és az egyes villamos vonalán mászkálok, hátizé…most már javul, tény, két év alatt…), ne legyen tele szép fővárosunk két perc eső után sárral (London miért nem???), a cipekedés már megoldott, van házhoz szállítás. . Bringa nem opció itt ezen a vonalon, a tüdőrákot meg a szervdonorságot még halasztanám kicsit.

      Amint dolgozhatok otthonról, amint magam oszthatom be mikor hol vagyok, amint nem kell 48 óra melóját csinálnom 24 alatt, akkor el van felejtve a napi autózás, nem akkora élvezet az, főleg nem Pesten.
      A nincsjogát én nem emlegetném, mostanában elég rossz konnotációk kapcsolódnak, egyre több dolgot akarnak felülről megmondani.

  11. Azt hiszem, azt is tanítani/tanulni kell, hogy élhetünk (és akkor éljünk is!) a jogainkkal. A háttérben szerintem a mindent átszövő hatalomelvűség. Aki erősebb, nagyobb, hatalmasabb stb (és ez lehet szülő, pedagógus, hivatalos személy vagy intézmény, autós, akármi), annak előjogai vannak, az lazán elnyomhatja a többieket. És ebben az elnyomottnak mindig aktív szerepe van, elfogadja a helyzetét. Vezetek és gyalogos is vagyok felváltva: határozott szándék láttán átengedek, szemkontaktust követően határozottan lelépek, és erre tanítom a gyerekeimet is. Az élet extrém sport, bizonyos fokú rizikót folyamatosan vállalunk, a szülésbe is bele lehet halni, még Nyugat-Európában is. 41 éve élek így, tény, hogy időnként adódnak konfliktusaim.

  12. Bár könnyen azt hiheti az ember, de a tempetramentum nem annyira oka ennek – inkább a szokás, a kultúra, az életszínvonal (sietés…), az intelligencia, az erőfitogtatás vagy szerénység, sok komponens belejátszik. A temperamentumosnak tartott spanyolok is nagyon udvariasak. Nem lehet úgy megállni a járdán bámészkodni, hogy át ne tessékelnének a túloldalra, ha akarod, ha nem… Ez Puerto de la Cruzban történt meg nem egyszer (Tenerife) pedig ott igazán teli lehet a helyi lakosoknak a hócipőjük a turistákkal. Ellenben Bangkokban minden autós úgy kezeli a zebrát, mint valami népi motívumot az aszfalton, a közlekedési lámpa meg hangulatfény-lampion szerepet tölthet be az agyakban, mert mintha ott se volna. Egy 8 sávos úton zöldnél cikázva lehet átkelni a zebrán – dugóban valamivel kisebb az esély, hogy belédrohannak… És még úgy is van dugó, hogy egymás fölött 3 ilyen 8 sávos pálya halad 🙂
    Én furcsán vezetek: ha sietek, megyek mint a meszes, persze figyelve a gyalogosokra, de ha ráérek, mindig eszembe jutnak a spanyolok, és ultraudvariassá válok 🙂
    Továbbá azt vettem észre, hogy a biciklisek keményen kikövetelik maguknak a figyelmet az autósoktól, de a gyalogosoknak nem adják meg az elsőbbséget. Sőt, Szegeden az egyik nagy garral rámcsengetett a zebrán… be is szóltam neki.
    És az idővel is sokat változik a közlekedési morál. 25 éve az olaszoknál nem tudtam vezetni, mert a kereszteződésekben nyomták a dudát ezerrel és mentek összevissza, mint a meszes, egyszerűen olyan káosz és forgalom volt, hogy átadtam a volánt a férjemnek és csukott szemmel ültem az anyósülésen… Ma ez a stílus eltűnt, megszűnt, minden olyan, mint bárhol Európában, a körforgalmak száma kicsit magasabb, mint nálunk. Pedig már ez a mienk is kissé túlzás – pláne, hogy nem tudják használni az autósok és a felük kötelezően befékez és megáll a behajtásnál, hogy a hajam tépem tőlük…

    • Meg jo, hogy befekez, azert eleg ritka az olyan helyzet amikor 100-al bevagodhatsza korforgalomba. (nyilvan ha sehol egy lelek, hulyseg megallni) En meg letojom, hogy mogottem ki mennyire tepi a hajat (most nem te) de nem fogok beszaguldani egy korforgalomba es centizgetni csak mert a fekezes esetleg nincs inyere a mogottem levonek.

    • A Chuck Norris híd budai oldalán kétsávos körforgalom volt, az agyamra ment, hogy nem lehetett behajtani, mert az összes autós a külső sávot használta kizárólag, vagy középen ment (gondolom, az ilyen örült, milyen jó széles itt az út). Végül megunták, és lezárták a belső sávot. Elhiszem, hogy fokozottan balesetveszélyes egy kétsávos körforgalom, de kis odafigyeléssel működhetett volna a rendszer. És azok anyáznak a leghangosabban a hosszú sorok miatt (pl. anyámék), akik soha be nem mentek a belső sávba, mert “nem tudunk kijönni”.

  13. Jajj, erre a témára harapok. Szösszenetek:

    – Babakocsival átkelni, 2×2 sávos úton, lámpa nélküli zebrán. Középen járdasziget. A felőlem eső oldalról átengednek és középen állok 3 percet. Csak jönnek, jönnek az autók. Végül egy busz áll meg, kicsit direkt ferdén, hogy a másik sávból se üssenek el. Hátulról dudálás, hogy minek állt meg… (ebből a fajta sztoriból rengeteget megéltem) És egy ismerősöm mert teljes öntudattal arról értekezni FB-on, hogy nem kéne a gyalogosoknak elsőbbség, hisz ők a gyengébbek. :O

    – Biciklizem, bicikliúton. Előttem szerelmespár andalog. 5 méterre a sétány. Szólok, én vagyok a hülye.

    – Sétány, babák, kutyák, sétálók. Jön a biciklis, majdnem elüt egy háromévesforma kislányt, aki nem néz (miért is tenné a sétányon?), szaladgál . És a biciklis van felháborodva, meg anyázik. 5 méterre a bicikliút.

    – Autózunk. Idős bácsi egyszercsak kilép a parkoló autók közül (zebra bőven odébb, 2×2 sávos út, középen villamossín) Int, hogy álljon meg a forgalom, ő most átkel, teljes öntudattal, csak úgy… Mi két gyerekkel a kocsiban satufék, hátulról épp nem jöttek belénk.

    Az egész hajmeresztő. És csoportok feszülnek egymásnak. Autósok-biciklisek-gyalogosok. Holott közlekedők vannak. Felelősek vagyunk egymásért. De az erős mindig felelősebb a gyengéért. Miért olyan nehéz ez?

    • Ebben az a legszebb, hogy ha a gyalogosok egy része sosem lesz autós (bár azért utas a legtöbb igen), sőt sokan még biciklisek sem, de a sofőrök és a biciklisek azért előbb-utóbb mind gyalogolnak valamennyit, ha más nem, a parkolóból a boltig. Egyébként az a legviccesebb, mikor az említett fiatal pár biciklire pattan, és a gyalogosokat ekézi. Még az sem lenne meglepő, ha a sétányon bicikliző idióta azonos a párocska hímtagjával.

      • A sétányon bicikliző pont egy nő volt, aki a pár méterre lévő boltba sietett… De egyébként igen, erre akartam utalni, hogy mindenki belehelyezkedik adott szerepkörbe és onnan nézi a dolgokat. Én mondjuk gyalogosként szedem a lábam a zebrán is. Két gyerekkel, kismotorral, bevásárlószatyorral felszerelve is. 🙂 De pont ez van, hogy én vigyázok, és várok egy csomót, hogy kegyesen átengedjenek a többsávos úton mondjuk, akkor is csak úgy indulok, ha mindkét sávban megállnak. Mert nem kockáztatom, hogy elüssenek babakocsival. Jajj, mennyiszer volt, hogy az egyik megállt, a másik sávban meg elhúzott az autó. Miért kell életveszélyben éreznem magam? Ha autósként megállok zebránál, akkor meg dudálnak hátulról. Őrület.

        Ha bicikliúton megyek át gyalogoskén körbenézek. Az nem az én területem. Fordítva se ártana.

        Pl a Margit híd pesti hídfőjénél van az a zebra, ahol biciklisnek is piros van a bicikliúton, ha zöld a lámpa a gyalogosnak. Soha, egyszer sem állt meg egy biciklis sem. Pedig naponta jártam ott. Mintha nekik nem is lett volna lámpa.

        Annyira kéne a másik szeméve is látni néha, de a többségnek ez nem megy… pedig tényleg ez lenne az alap. És én vagyok kitéve veszélynek, aki szabályosan járok el.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s