csak a testével foglalkozik

Meg vagyok én verve ezzel a bloggerséggel azért. Legyen ugye énblog, de ne legyek “önző”, “önigazoló”, meg kit érdekel? Írjak a közállapotokról társadalmilag felelősen, de ne okoskodjak arról, amihez nem értek, ne legyek megmondóember. Felszínes se legyek, de legyek szórakoztató, és én miért nem reagálok a “fontos hírekre” dohogva “társadalmi felelősséggel”? (Hát mert az primitív. Nem szeretném, hogy rángassák a figyelmemet, nem szeretek ráharapni a kattintásvadász témákra, amelyekről mindenkinek van véleménye, és mindenkinek ugyanaz. Bárki képes fodrászszalonstílusban szörnyülködni, hogy mi van már megint, ehhez én nem kellek.) Legyek értékalapú, de ne ítéljek. Legyek toleráns. Értsem meg azt, aki túlsúlyos, éhezik, keresztény, traumatizált, abortuszra megy épp. Köt az is, hogy anya vagyok, értelmiségi, magyartanár, feminista, balliberál, polkorrekt… ez mind.

Na, akkor azt írom, amit gondolok, és lesz benne nem-píszí is. Bővebben…

az idő 3.: beosztják az időmet!

hétfői posztnak volna jó

(egy időben voltak ilyen megfontolásaim:

gyümölcsökről nyáron írok, vasárnap nem írok szexről…)

Megint megpróbálod összerakni a hetedet. Írod a határidőnaplódba: 11-re mész, aztán ide meg oda, de ugyanakkor már máshova is. A legidegesítőbbek azok a programpontok, amelyeket te vállaltál derűsen a múlt előtti héten – akkor még simának tűnt, kínos lenne lemondani, de már bánod. (Van embertípus, aki bármit lemond fesztelenül, inkább mégse,  csak azt nézi, hogy neki jó-e. Nem szeretem, mert van vis maior, de amúgy adott szó van. Azt se, aki bizonytalankodik, és több órás, több üléses meló vele összehozni valami konkrétat.)

Ostromolnak, hogy csináld ezt meg azt, mikor fogod már, még mindig nem…?, vagy csak jön a telefon, hogy kész a kocsi, a mobil, az e-mail szülői értekezletről, családi születésnapról, “számítunk rád”, hú, ezt de gyűlölöm – és menni kell. Bővebben…

árnyékok és kísértetek

Most már úgy mondhatom, hogy több évre visszatekintek: örülök, hogy nem követtem a programot. Nem is tudtam róla, meghaladván jöttem rá, hogy a szocializációm üzenete nekem, lánynak/keresztény neveltetésűnek/tanárnak/anyának/mimég? a következő: Bővebben…

az én karácsonyom

Hát… megtörtént. Csak behúzott. Pedig nem akartam, nem tettem érte, mi több, ellenálltam, mert annyira kötelezőnek, közhelyesnek és tékozlónak éreztem. Engem pedig irritál minden, ami nem valódi, ami melós, ám kiüresedett. Ami kifelé szól.

És mégis megtörtént. Hogy lehet ez, honnan jön ez, miféle entitás?

Nem úgy vagyok karácsonyszkeptikus, hogy másokat akarnék megszólni vagy minősíteni, hanem pontosan látom, hogy nekem mihez van (maradt) mostanra erőm, idegzetem, kedvem. Tehát nem póz, hogy “jaj, ne”, és nem másokkal kapcsolatos. Inkább a lélek sikolya, illetve a szabadsággal függ össze.

Már a hónap közepén is Bővebben…

tehát

…idén mindennek a megúszása, amitől nekem idegesítő a karácsony: dekoráció, család, utolsó napi rohanás, tanárok és edzők kötelező meglepése, karácsonyfa, nagytakarítás, trakta, kötelező ételek, szaloncukor, vásárlási kényszer. Bővebben…