én, a futó

Szeptember nyolcadika volt az a nap, amikor felírtam Rilke híres sorát – nem tökéletesen, fejből – egy füzetbe, miszerint meg kell változtatnom az életem:

a dán ötkoronás lyukas

Mindez 2014-ben történt, öt éve.

Persze gyakran van ez: az ember fogadkozik, aztán nem lesz semmi, és akkor új fogadalom, új semmi, a körülmények, most nincs itt az ideje, más a prioritás és hasonló jó megmagyarázások. Érdekes ez, mert én előtte nem fogadkoztam, nem vagyok rá hajlamos, egyáltalán nem foglalkoztam tudatosan a testemmel akkoriban. Ez az egy nekibuzdulás volt, nem erodálódtam a sok mégse-élménytől, és ezt végig is csináltam.

Most vasárnap, 8-án lefutottam a hetedik félmaratonomat, egyben a tizedik hosszú (15 km feletti) versenytávomat, de ez persze véletlen, hogy pont aznap volt a félmaraton, csak mégis jó rá gondolni.

a hálós fölsőt nem kell átszúrni a tűvel!

A sokféle, egy irányba tartó mozzanatra jó gondolni ezen az évfordulón, amitől ma így érzem magam, ahogy, és ez a fontos nekem, ami. És ez már biztos.

A futóversenyeimet itt összegzem. Aki kicsit is futó, tudja: ezek időeredményként nem értelmezhetőek, a mezőny utolsó harmadába tartozom. Nem is ezért mutatom meg őket, hanem hogy ennek ellenére azóta is járok ilyen eseményekre. Mindenki, aki jól fut, és nem csak szalmaláng ez neki, vékonyabb nálam, komolyabban edz, de ez nem zavar.

2016 júliusa: az első félmaraton. 2:34:04 az időm, BeFitRun a neve, éjszakai verseny volt. Azt hittem, belehalok, nem tudtam hazamenni (vittek), sem talpra állni. Hidegrázásom volt, hánytam, másfél napot feküdtem. Hét-tízeket futottam előtte lazán, nem előzte meg igazi felkészülés, hosszú távos rutinom.

erőltetett mosoly

Egy ideig csak tízes és ötös távokat futottam versenyen.

2018, Vivicitta félmaraton: 2:32:00. Ez nem volt rossz élmény.

sírni csak a győzteseknek szabad! nagyon vicces a fotó, mert sztárnak tűnök, pedig csak épp volt egy nagy lyuk a mezőnyben

 

2018 áprilisa, Balatonudvari, 17 km terepen, elestem, csupa sár lettem, és eléggé véreztem a harmadik kilométer elején, a tenyeremen hegesen gyógyuló sebet ejtett egy kő a pocsolya mélyén. Rettenetes idővel értem be, bő két óra, nem emlékszem az időre, nagyon hosszúnak tűnt, de élveztem. Egyébként az odajutás miatt életem legdrágább versenye.

fehér és ezüst vadonatúj cuccok, csakis. azóta is hordom a fehér ujjatlant, sápadt foltjai mint veterán emlékek

2018. június 16-17. Midnight Sun Marathon, Norvégia, Tromsø, Renivel: 5:38:44, itt ez túl volt a szintidőn (az amszterdami maraton szintideje 6 óra). Végig futottam, egy lépést sem gyalogoltam. Belehalós, határhelyzetes, tudatmódosult élmény, az éjszaka és az ismeretlen táj miatt is. Ennek abszurditására keresem a szavakat azóta is. Utána viszont, másnap, lebegő módon éreztem magam hősnek. Itt írtam róla.

hajnali kettő bőven elmúlt, de még áll a célkapu. zord, mord, retard, abszurd, nord

2018. szeptember 9. Wizzair félmaraton: 2:35:09

a kijezőn mindig bruttó idő van, 15-20 percig, több hullámban zajlik a rajt, és a rajtszám csipje méri a nettó időt

2018. október 7. Real Nature 30 km, 3:59:09

nem értem, ebben a cipőben ez hogy sikerült végig

2018. október 31. Madrid, félmaraton: csak nők futnak. 2:27:41

minden gyerekem és Balázs volt ott

2019. április 7. Berlin, félmaraton, 2:26:38 Minden idők legprofibb, elegáns pályája.

Orsi, G. és a berlini vendéglátónk, X. volt ott

2019. április 14. Lago Maggiore (Verbania) félmaraton, 2:16:43

ez is Orsival. Ildikónál szálltam meg, csodálatos napok voltak

2019. augusztus 3. Night Run félmaraton (kétszer fel a Várba, ez látszik az időn), 2:29:02

L-val találkoztunk, de ő 9-et futott. nagyon keserves verseny, nem írták ki a kilométereket és értelmetlen módon kanyarogtunk

2019. szeptember 8. Wizzair félmaraton 2:17:41

a beérkezés kézen átfordulva. ha nem felejtem el. meg ne rúgjak valakit. a szpíker, Péter Attila megint “…éééés Gerle Éva újságíró, szerkesztő, blogger, félmaratoni teljesítőőő!!!”

Ezek a versenyeim, és ami jön: elfelezünk egy SPAR maratont két hét múlva Orsival, aztán Amszterdam, teljes maraton októberben.

Olvasom a Runners’ Worldöt meg minden ilyesmit, neten is a futós blogokat, okosságokat, és tépem a hajam, annyira felidegesít. A futós trend nagyot robbant az elmúlt tíz évben, a tömeg pedig bamba fejőstehén – egy csomó, a futást az életvitelbe nagy nehezen beszuszakoló, enyhén sérült, rossz formájú amatőrt baszogatnak a tekintélytiszteletre bazírozva az időluxusban élő, felkent vén szakik, akik ráadásul érezhetően ki is vannak égve, olyan modorban, amelyet profi sportoló soha nem engedne meg magának. Ilyen hiba, olyan sérülés, jujj, mit nem szabad, versenysznobizmus, bennfenteskedés, gúnyolódás, edzésterv, keresztedzés ne rontsa a futást; kütyük, pulzusfétis, tempóhajszolás, ki ne induljon maratonon, mit jelent felkészültnek lenni.

Mondjátok már meg, miért veszitek ilyen véresen, röhejesen komolyan. Mi múlik ezen, mit vészmadárkodtok folyton? Ezek full amatőrök, semmi nincs akkor, ha nem jön össze a háromórás maraton vagy az ötperces kilométerekkel lefutott feles – csak egy épen maradt boka, egy nem fájós térd, az lesz. Ha valaki élvezi a súlyzózást, és csak úgy, zsírégetésként kocog, azzal mi a gond?

Miért, miért nem lehet csak úgy futni. Miért lesz ebből is pöcsméregetés. Mintha bizony mindenkinek ugyanaz lenne a fontos.

Bárhogy futhatsz, te döntöd el, mi a cél, és ne hagyd magad anyagilag lehúzni!

Én is megfogalmazom a blogon a preferenciákat és viszolyokat, de ezek a sajátjaim: nem egyoldalú futás (hanem más edzés is, nem a futás alá rendelve), nem “kilométergyűjtés”, lehetőleg nem városi levegő. Nem kütyü. Nem Decathlon, nem ezer apró hülye tárgy, az éremtől a palacktartó mellényen át a kompressziós szárig és éremtartó állványig.

Nem vagyok igazi futó, mert nem nagyon érdekel a tempóm. Az érdekel, bármilyen is a tempó, hogy jólessen a futásom, erős, lendületes legyen, zubogjon a vérem. Kifejezetten, deklaráltan nem szeretnék fejlődni. Ahogy ezek értik, úgy biztosan nem, mert az egész elveszíti a könnyedségét, szabadságát, és stressz, bűntudat, addikció, kiégés és sérülés lesz belőle.

Pedig amúgy hajlamos vagyok boldogságosan túlzásba vinni a dolgokat. Mégis, inkább kocogó vagyok, de annak kitartó, és nem kopott meg, hanem fokozódik az öröme. Valamivel gyorsabb vagyok ma már, mint három éve, és ami a lényeg: ez a tempó és a (félmaratoni vagy tízes) táv jóval könnyebben megy, mint eleinte. Kifejezetten jóleső.

Abban biztos vagyok, hogy ha nem szakad el valamim vagy tör rám hányásroham, le tudom futni a maratont, és jobb lesz az időm is, mint Norvégiában.

Nem vagyok kompetitív alkat, eleve nem érdekel a versengés, a másokhoz képest (ezért vagyok tele olyan holmival és életviteli döntéssel, amit magamnak találtam ki, és ezért hökkenet számomra, ha majmolnak, vagy a nulla teljesítményes önlobogtatás). Ha alkatilag gyorsabb volnék, annak örülnék, de nem erőltetném akkor sem a tempót. Ha elkapna ez a szenvedély (amelyet mindenki, de tényleg, minden futó oszt a környezetemben és a magazinokban, az összes netes futós oldalon), akkor úgy érezném, rávettek valamire, behúztak valamibe, amit én nem akarok, idegen tőlem.

Ugyanakkor szeretem a versenyeket: tömegben futni, általában a tömegrendezvényeket, az urban és a pop jelleget bírom nagyon. Élmény ott lenni, élmény emlékezni rá, és utazással egybekötve meg feledhetetlenek ezek.

Hogy a versenyeken is lassan futok, annak egy hátránya van: nem látványosan sportos emberek, hanem megszomorodott, középkorú, fájós ízületű emberek vannak körülöttem a mezőnyben, akiknek az egyharmada gyalogol vagy adja fel, és ez kellemetlen.

Soha nem adtam fel versenyt, erre büszke vagyok, és soha versenyen nem gyalogoltam egy métert sem – kivéve azt a 14 kilométerest, amelyet tavaly Juliskámmal futottam, és ott őt támogatandó volt kétszer 4-500 méter gyaloglás.

Nekem a futás (a futóedzés) karbantartó, pihentető, soha semmivel nem hajszolt tevékenység, amely a testi komfortzónámban zajlik. Amiért csinálom, az az élmény (természetélmény, egyedüllét, futós röpködés) és a zsírégető hatás. Meditatív, nyugis tevékenység, nagyon befelé figyelek ilyenkor, a testem automata, nem akarok rá ennél jobban figyelni. És nem akarom hajtani, feszíteni se a szívemet, se a ízületeimet, így nem is sérülök, eddig ez bejött.

Most ezeknek a szem előtt tartásával maratonra készülök, október 20-án futom. Ez heti hat futást jelent a terv szerint, és közben lesz egy elfelezett maraton itt Budapesten (Orsival). Itt írom az edzéseket továbbra is:

berlin óta edzésnapló

A kütyükkel kapcsolatos averziómról pedig itt:

a futás már nem elég

Nektek mi a fontos a futásbn és hogy alakult a futós értékrend, a szokások?

14 thoughts on “én, a futó

  1. Klassz írás, én is sok szalmalángot láttam, sérüléssel a végére, gyorsan ellobbanni. Sokan elvesztik a futás élvezetét, pedig a tömegsportnak, amatőr sportnak ez lenne a lényege. Eredetileg ez volt a legolcsóbb sport, de mára óriási business lett, de lassan talán a helyere kerül a dolog. köszi az írást mégegyszer

    Kedvelik 1 személy

  2. Hát jócskán változott az idők során, mit, hogyan és miért futok. Mostanában észrevettem, hogy nem tudok azonosulni a futós közbeszéddel. Én csak úgy futok. Ha terep, akkor inkább a futás-túra határán, kicsit expedíciós jelleggel – pl- a kétnapos kéktúrába is belekocogok, ha kedvem tartja, máskor megállok dumálni. (Megjegyzés: a környező országokban trail versenyek vannak és nem trail running versenyek. Ez a lazább szintidőn látszik. Itthon néha más megy, pedig sok gyalogos úgy tud menni felfelé, hogy simán megelőz.) Futni jó. Menni jó. Haladni jó. Észrevettem, hogy a testemnek kevésbé esik jól, mint 5-10 éve, így most kölcsönkértem egy országúti bringát, mert érdekel, de ez még csak tesztfázis.

    Kedvelik 1 személy

  3. A RunnersWorld az, aminek néha megnézegetem a címlapját és aztán arra gondolok hogy inkább csinálni kéne. Futásban eddig nálam inkább nekifutás volt, és csak ritkán az én döntésem miatt szakadt el a szál. Nem keserít el, időnként újrakezdem. Egy időben apple watch segítségével muszájból pulzuskontroll volt, de már csigatempónál is magas volt, úgyhogy inkább nem néztem. Ha jól voltam, mentem tovább. A közelben vannak kellemes erdei pályák, ahová sokan sportolni járnak és csak kevesen kutyát sétáltatni. Ha jól megy, akkor egyfajta meditáció, régen az úszás volt ilyen.

    Kedvelés

  4. Kedvem lett a lyánnyal benevezni valamelyik futásra. Ha már kicsit rendszeresebben futok, akkor meg is lesz. Öröm lenne vele, sokat futott általános iskolában az ofő szervezésének köszönhetően. Jó buli lenne.

    Tök jó olvasni a posztot, közelebb hozza az emberhez az élményt, a szimpla örömöt. Végül is, miért ne lehetne bármit csinálni csak úgy. Addig, amíg jólesik.

    Minden túlspilázás gyanús…

    Kedvelés

    • Jaj, én imádom a túlzásokat.
      Csak akkor gyanús, ha más akar rábeszélni, csak ha külsődleges, és sok a fontoskodás. Ha üzleti érdek van. Ha rágörcsölnek, ha nincs benne nagyszerűség, lazaság.
      A többit tehetségnek meg alkotásnak meg szenvedélynek nevezzük…
      Én futóversenyekre azért is járok, mert ahhoz, hogy végig tudjak szenvedés nélkül futni ilyen távokat, kell a heti több futás (kocogás akár, nem számít), ami maga az aktív életmód, természetélmény, énidő és a többi divatos szó szóval nyugi van lés erő és artemiszkedés és amazonság.

      Kedvelés

      • Arra gondoltam, igen, arra a fajta túlzásra, amivel mások akarnak rám erőltetni valamit (“hájpolás”), és véletlenül pont érdekük fűződik ahhoz, hogy én is akarjam azt az akármit.

        A belülről jövő tűz, az más.

        Kedvelés

  5. Ohh, ma átlendült a futás téma, rajzanak az edzők, megmondóemberek, de legalább “influenszerek”, 1 év után maraton, 2 év után ultrázás…löki alájuk a táptalajt a RW (cikkükben futó – egy év futómúlttal egyéni UB teljesítés (utána persze sérülés), nekem ugyanehhez 14 évnyi futás kellett…). Okoskodások, pl.: “ha nem tudsz 1:30-on belüli félmaratont, ne nevezz maratonra”. Kivagyiskodás.
    A futás életforma, életrész, évek munkája, énidő, “otthon vagyok érzés”. Egyedül, ősszel-télen általában sötétben, fagyban, hóban, esőben, mikor csak elvétve fut bárki is. Fejlámpa bűvös fénykörében mégis amolyan otthonosan meghitt melegség, utazik velem:). Most már kevesebb, de jól megválasztott verseny, az igazi hosszú futások, külön történet mind, agyleltár, lomtalanítás, újjászületés.
    Aztán a terepfutás, erdő minden évszakban, állatközelség, soha egyetlen perc sem unalmas, nincsen két egyforma lépés. Utazás, kiszakadás a rohanásból, kompenzálandó a túl sok ingert és stresszforrást, minden futás megérkezés és hazatalálás.
    Az egészet körülvevő egyre inkább felpörgő és üzletté silányuló szcénát meg leginkább kívülállóként szemlélem és csak ingatom a fejemet, majd lecseng ez is, a futók pedig futnak tovább.

    Kedvelés

    • De jó, hogy ezt írod! Viszont nem értem, miért baj az, amit Márkus Öcsi említ a jelen RW-ben, ha valaki egy nem-levánszorgott félmaratonról blogol (nem a félmaraton a lényeg, hanem hogy mennyire szórakoztató, informatív, nívós a blogolás! akkor lehet blogolni egy katicabogárról is!), és ha utána ultrafutásra adja a fejét, mert abban leli örömét. Vagy ha – ezt te írod – egy év alatt készül fel a maratonra. Nem sajnálom tőle, én pédául nem tudnék (nem is tudtam) annyit, olyan minőségűt edzeni. Hadd örüljön. Úgy általában, munkatársaink, barátaink, családunk körében nagyítóval lehet olyat találni, aki tíz kilométert lefut 80 perc alatt.

      Ha kellően fiatal, rugalmas, elkötelezett, nem sérült, akkor simán fel tud készülni egy év alatt egy maratonra, és lefutja úgy, ahogy ő elégedett vele. Vagy majd sír a szája, akkor okul belőle. Kell a középmezőny is, nem lehet mindenki elit. Tévedek?

      Kedvelés

      • Huhh, azt nem tudom mit írt Öcsi most az RW-ben, de mikor én futok egy 1:40-es félmaratont, az nekem őrült száguldás, a “hazai elit” pedig erre csak annyit mond, hogy akár abba is hagyhatom a futást, nem, hogy hosszabb távot kellene:D Én úgy vagyok vele, hogy a komolyabb teljesítéseknek éppen a megfelelő hosszú felkészülés adja meg a lényegét, a legtöbb minden ott történik, a verseny maga a betakarítás, ha jól tervez az ember, akkor ott már nem lehet komoly gond (kivéve az előre nem látható tényezők).

        Kedvelés

      • Azt, hogy lefut valaki egy majd blogol és ultrázni kezd, pedig egy 80 perces félmaraton mennyivel nehezebb, de a 100+ km tíz óra alatt persze szexibb a közöségi médiában. Honnan tudja, ki miért fut? Ki sajnál bármit egy bármilyen futótól? Elférünk. Szponzora öt amatőrnek ha van. Hadd blogoljanak.

        Kedvelés

      • És van olyan is (én), aki csak a buliért jár versenyre, a városélményért, és a100perc közelében nincs, nem is érdekli az idő, mégis követe annak, hogy futni, bármit mozogni jó (és kockahasa van).

        Írtam erről cikket, hogy nem kell a tempót hajszolni, ne hagyják, hogy ez elvegye a kedvüket, nemsokára megjelenik.

        Kedvelés

  6. Ötödik hónapja futok, mindig korán reggel, mostanában egyre később, délelőtt. Sajnos, nem csak a nap kel később, én is. A cél az öt kilométer volt, elértem, nem tervezek többet. Meg tudom csinálni! Egy tó körül futok, öt km otthonról; eddig biciklivel jártam, mostanában autóval, mert nagy a forgalom, és tudom, milyen állapotban vezetnek reggel, nappal szemben az emberek, csináltam épp eleget én is. A terepi futás még nem opció, Talán télen majd edzőterem, futógép. Az álomsúly is közelebb, és a kockahas is. Most próbálom majd, hogy úszni hajnalban, futni meg délután járjak. Én, aki alig tudtam járni, futok! 62 évesen!

    Kedvelik 2 ember

  7. Visszajelzés: budapest maraton 2019 | csak az olvassa. én szóltam.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.