Én a 2013-as blogévre úgy emlékszem vissza, hogy akkor még minden hepi volt. Messze volt még a Nagy Szervezkedés és Vihar. Én magam alig kommenteltem, csak rövideket, egymással kapcsolódtak a hozzászólók, bizalom volt. Nem ment el még senki kedve, nem kellett félnem, hogy valaki megbántódik, közös fíling volt, termékeny dialógusok, az akadékoskodókat meg kiröhögtük.
Megszépítő messzeség! Újraolvastam ezt a posztot, nem rossz amúgy:
És a kommenteket is. Hát, volt ellentét már akkor is. Bővebben…
ugyanaz, megint.
ha unod: holnap a Szeptember végént elemezzük, lázadó stílben! :DDDDD
Nem először élem át: amikor kimondok valamit, ami szerintem ordítóan világos, azt válaszolják, de nem túlzás talán úgy sem fogalmazni, hogy azzal próbálják belém fojtani a szót, hogy de hát ez (a kimondás, a néven nevezés) nem megoldás.
Na de probléma-e?, kérdem én. A probléma létezik? Bővebben…
ma sem kérünk trollokat:
a posztot el sem olvasó, agresszív, szalmabáb-érvelő, felhergelt kommentelőket nem is olvassuk el.
Kiegyensúlyozott tájékoztatás: az elfogulatlanság, a több szemszög vizsgálata, a minden érintett meghallgatása az újságírás alapelve. (Ha ezt nem tartjuk kötelezőnek, akkor vagyunk szubjektív bloggerek, ugye. Habár, szerintünk az igazság közepe, a normalitás köre sem ott van: ha két ütköző álláspont van, akkor előfordulhat, hogy az egyikhez közelebb van az igazság, a másik inkább sértett kötözködés, dafke-durca.)
A wmn.hu, amint igazságos: rájuk szóltak, hogy annyit írtak már a családon belüli erőszakról, az agresszorok elől menekülő anyákról, írjanak már “a másik oldalról”, arról, amikor a szülő szándékosan neveli a másik ellen a gyereket, idegeníti el tőle, “beszéli tele a fejét” hazugságokkal, a maga játékszereként használva a gyereket. Ez volna a Parental Alienation Syndrome, PAS. Bővebben…
Rém erős ám az emberekben ez a dobozba rakási késztetés. Mindenkit el kell helyezni az ismert kategóriákban, mert anélkül nem értelmezhető. A pillanatban, az épp aktuális interakcióban nem tudunk vele mit kezdeni. Sem változásában, a dolgok képlékeny és relatív természetében.
Kicsit torzít a dolog, meg rohadtul igazságtalan is, félrevezető, nagy hibaszázalékú, valamint képmutató is, de sebaj. A biztonság a legfontosabb.
Előnyöm vagy hátrányom származik-e belőle, ha jóban vagyok vele? Esetleg semmi? Menő-e vagy ciki vele mutatkozni?
Elképesztő, ahogy leírnak, jellemeznek. Amikor nem az egyedi mintázatot nézik, a szőttes valódi színeit, hanem a besorolással kezdődik az egész, és aztán azon is csorbul ki. Rám mondják, már torzítva, hogy én x vagyok, majd azért rónak meg, hogy nem vagyok x, nem is vagyok eléggé x, nem vagyok következetes! Én azt mondom, nem x-ben kéne gondolkodni.
(Szeretnél valami dobozba rakni, de engem nem fogsz tudni… ezt se mondtam annak, aki a minap azt fejtegette, hogy de azért én egy kicsit nem vagyok normális. Elmentem, töltöttem egy pohár vizet, belepottyantottam egy szív alakú jégkockát. Újabb homlokránc.)
Tényleg nem értenek. Ki is beszélnek, bőszen.
Legyél gazdag, de akkor az azt jelenti, hogy kocsi, trendi öltözet, ennek megfelelő barátok, saját családi ház és cégek. Bővebben…
Mostanában olvasod ezeket a fogadd-el-magad tartalmakat. Nyomasztó szépségelvárás, már a kislányaink is, meddig gyötörjük még magunkat az irreális vékonysággal, szőrtelenséggel, ránctalansággal, továbbá ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Címlaplányok, fotosop, magazinok – a magazin szállítja neked, akire haragudni lehet, aki csípi a szemedet. Most ez a hang dívik a progresszív női médiában: “hová fajul a világ”.
Engem irritál a sorok kiszámíthatósága, hamissága, a kontextus nélküliség. Vajon én lettem finnyás, bonyolult, én haladtam meg a testem és a létezés iránti igényeimmel a realitásokat? Irritál, hogy ez számít bátornak, szókimondónak. Pont ilyen volt a tavalyi “a hétéves kislányok már sminkelnek” műbalhé is.
Te viszont lájkolsz és megnyugszol. Hogy akkor te jól vagy úgy. Illetve: hogy akkor hát nem (mégsem) kell a testeddel foglalkoznod. Azt mondod, elfogadod magad, miközben azt szeretnéd, ha mások fogadnának el. Ha így is megfelelnél.
A megfelelési vágytól, amely a szeretettség, elfogadottság ősi igénye, nem olyan könnyű ám megszabadulni. Nekem se megy, én is csak egy kicsit vagyok alter. Miért ne csináljuk akkor építően, örömet szerző módon?
Amióta találkoztam az igazi testemmel, hatalmas energiák ébredtek bennem. A többiek, korábbi önmagam is, azóta szedáltnak tűnnek.
Mi van veled? A párkapcsolatod darált ilyenné? Vagy a kötelességteljesítés? Bővebben…
Keresőbarát cím, jobb lenne valami szellemes. A kíváncsi rosszindulatúak (élükön Kozmáék, automatizált kattintásokkal, lejáratási céllal, 2014 óta) alaposan beágyaztak a keresőbe: fáradhatatlanságuk jóvoltából sokan találnak ide, és köztük vannak azok is, akik aztán örömmel olvasnak. Ilyen ez az internet.
Gyakran előfordul, hogy én csak ironizálok, bírálok valamit, de előrébb sorol az algoritmus, mint az eredeti helyet. Szóval, ha már így alakult, egyre relevánsabb címeket adok, és örülök, ha erre a mostani címre (kifejezésre) is megjelenek.
Döntsük tovább a mítoszokat, amelyekkel a szexlabirintusban bolyongó, gyanakvó férfiak magyarázzák a kudarcaikat, a természetes egyenlőtlenség dogmáját és a misztikus, érthetetlen, avagy számító nőket. Már volt szó arról, miért hülyeség
az evolúciós rizsa (ez például, ha rákattintasz, példa a nem releváns címre),
az elvárt szex (ez is),
a rendes fiú mítosza és a felszínes nő (ez ugyanaz a link),
a barátzóna,
a szeret, csak nem tudja kimutatni,
a nyakra-főre, divatból elváló nők,
a rossz fiúk iránti vonzalmunk és a béta férfi (második része itt).
Tudjuk, hogy jó lenne a nő, jó lenne csajozni, de ilyen tévképzetekkel nem fog menni.
Másrészt meg érthetetlen, miért keveredik a mélyen lelki, szeretetteli, intim történetekbe, amely az emberi szexualitás volna, lehetne, ennyi bosszúvágy, hatalmaskodás, gyűlölet, lenézés, bántás, csikorgás.
Ma a shit teszt jön.
Hogy ezmiez? Bővebben…
A hír meglepett:
http://444.hu/2016/08/22/a-burkini-betiltasa-nem-old-meg-semmit-de-letrehozhat-par-uj-problemat
Nekem nagyon nem tetszik, hogy most minden muszlim nőt vegzálnak. Nem értem, a jogokra, igazságra, közjóra, civil hangra oly érzékeny Franciaországban hogyan történhet meg ilyesmi. Nem tudom, meddig tart ez, de ettől senkinek sem lesz jobb.
A válasz viszont, hogy szolidaritásból hordjunk minél többen burkinit a nyilvános strandokon, merthogy attól elfogadható verzióvá válik, igencsak meglepett. Bővebben…
kettőezer-ötszáz szó, negyedórás falat
Egészen fantasztikus mélyrepülés van az nlc-n. A benne tartós tartalmak reneszánsza. Teherán ragyog a kora reggeli napfényben.
Ennek története van. Három évvel ezelőtt azt hittük, az nlc progresszív lesz, érdekli őket az erőnk, a nők valósága. Bővebben…
kétezer-ötszáz szó, húszperces olvasmány, sok érdekesség, képek is
de a napirajz is fasza oldal, ha nem kedveled a betűket
Avagy: hogyan szabotálják, gáncsolják, szedik szét azt, aki felelősséget vállal a sorsáért és változtat.
Az nagyon tanulságos volt, amikor Tóth Vera Bővebben…
Azt írja a kommentelő, hogy nincs ilyen, hogy igazság, mert van én igazságom, ő igazsága, szóval csak szubjektív igazság van, és végső soron az az igazság, hogy nincs igazság. (Szmájli.)
Ez jó téma és felvetés, és más is mondta már nekem. Jogász mondta egyszer, a tények és paragrafusok embere, és akkor én nagyon megdöbbentem. Bővebben…
Szerkesztőségi állásfoglalás arról is, hogy hogyan érdemes ezt a blogot olvasni, több régi hagyominkábbapékbe szövegrészlet felhasználásával.
Többen nem értik, mi folyt tegnap a csakazolvassa facebookján, és azt írják, hogy zavarja őket.
Engem is zavar, de nem tehetek ellene, és nem is szeretnék ezzel sokat foglalkozni. Bővebben…
1. Te hogy vagy a focival? Bővebben…
Ez már a harmadik szezon, hogy ismerőseim a facebookon kiállnak a beach body nyomasztás ellen.
Azért állnak ki, mert az ilyen témájú hirdetéseket, médiatartalmakat úgy értelmezik, hogy
1. ezek ab ovo azt jelentik, hogy szégyellje magát és maradjon otthon mindenki, aki nem feszes-vékony-formás — ez mint norma nyomasztó, egyenlőtlen, nőellenes (mert a férfiakra nem — vagy kevésbé — kötelező) és irreális, egészségtelen,
2. a strand, a lazulásnak, a napfürdőzésnek, pancsolásnak, gyerekeink vízbe szocializálásának, a lángosevésnek stb. a helye valamiféle parádézás és szépségverseny, és ez annyira talmi és sekélyes. Bővebben…
…az, hogy másképp képzeltétek. Nektek nem ezt ígérték. Bővebben…
Mi kell a nőknek? Ma megmondom. Vártátok-é, ugyi? Bővebben…
Ezt vágják a fejünkhöz. Hetente vagy húsz ilyen tartalmú komment érkezik: nekem miért nincs nőm? Engem hogy kihasználnak, pedig rendes vagyok, bezzeg a jóvágású gengszter, aki meg is aláz, az kell nektek! Mindez egyféle forrásból csörgedezik, az antifeminizmusból, ami — mivel a feminizmus mint olyan a nők egyenlőségét és javát, meg nem különböztetését, saját jogú létezését, hátrányaik elismerését és kompenzálását jelenti — nem más, mint nőelnyomás és nőgyűlölet.
Jönnek ezek a terjedelmes panaszok, elméletbe csomagolva, idézetként, de szívós dühhel és frusztációval. Most kibontom, részletezem a kérdést és a mögötte álló problémákat, és meg is válaszolom.
Két állítás bukkan fel, külön-külön és vegyülve is:
Az a fajta férfi, aki kell a nőknek, aki válogathat, akinek mindig akad valakije, szerintem nem homogén típus. Nehezen megfogalmazható, leírható. A nőknek nem egyféle férfi kell, és a tetszetős, emlékezetes férfiak sem egyformák. Ezt a fajtát ti alfának nevezitek, én viszont elemien tévesnek tartom az evolucionista, botcsinálta rendszeralkotást, és ezért nem is használom e terminusokat. Az alfa eltúlzott, külsőségekkel jellemzett, démonizált és irigyelt figura, ahogy azt Móricka elképzeli: BMW, vastag pénztárca, státusz és mellizom. Bővebben…
Ja, hogy most meg. 🙂
Hogy ezt hányan állítják! És nagyon mondják. Kell nekik az énképükhöz. Bővebben…
Majdnem becsuktam ezt a cikket, az első mondatbeli képzavar miatt:
Kevesebb bejegyzés, több edzés
, de aztán végigolvastam, és hát szellemes, szemléletes, “nagyon igaz”, “szívemből szólt”, “minden szavával egyetértek”, “te én vagyok?”, “pont így”, “osztom”,”magam sem fogalmazhattam volna meg jobban”.
Próbálj meg fekvenyomni és szelfizni egyszerre és töltsd fel a képet (hagyjuk, hadd dolgozzon a természetes kiválasztódás).
Hehe.
Leszámítva, hogy nekem nincs kedvem rendőrködni a sporttársaimon, normákat szabni a más közegből érkezőknek, mást preferálóknak, morális kérdést csinálni abból, ami nem az. Bővebben…
gerleéva, amint “nem bírja a véleményt”
pedig csak azt kérdezi: minek egymást direkt bántani?
Ma a szeretteid cikis húzásaira mutatok rá.
Azt hitted, minden oké, elfogadnak, lehetsz, amilyen vagy, amúgy is épp kijöttél abból, hogy gáznak érezd magad. Aztán egyszer csak egyben felemlegetnek mindent, mert ők “eddig nem akartak szólni”. Ez a manőver nagyon gyakori, és fontos, hogy átlássuk, vagy legalábbis legyenek szempontjaink a kezeléséhez.
Nagyon meg lehet döbbenni. Bővebben…
Annyi minden eszembe jut, elvekről, testekről, trendekről, szóhasználatról, a netes összeszólalkozásokról. (Unalmas leszek: ezt már sokszor elmondtam, aktualitásokhoz kapcsolódva.)
Ez az issú most:
http://notarilona.com/a-media-szerepe-a-testszegyenitseben/
És akkor most stílusos leszek.
Drága Ilona, én annyira érezlek téged. A múltadat, a pályádat, az előítéletekkel való küzdelmeidet, a tested dús diadalát, és a hétköznapok nehézségeit, az egyedülálló anyaságot, felvételiző gyerekkel egyetemben! Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 