fogyókúrázik a kamasz gyerekem

ugyanaz, megint.

ha unod: holnap a Szeptember végént elemezzük, lázadó stílben! :DDDDD

Nem először élem át: amikor kimondok valamit, ami szerintem ordítóan világos, azt válaszolják, de nem túlzás talán úgy sem fogalmazni, hogy azzal próbálják belém fojtani a szót, hogy de hát ez (a kimondás, a néven nevezés) nem megoldás.
Na de probléma-e?, kérdem én. A probléma létezik? Mi ez a nagy érzékenykedés? Miért nem lehet mindenféle érdek, bevonódás nélkül a színtiszta valóságról beszélni?

Hiába vagyok árnyalt, aki nem akarja érteni, nem ért. A kommentelő arra figyelmeztet, hogy a megszégyenítés nem működik, mert ha működne, nem lennének kövér emberek.

Én nem vagyok népegészségügyi kormányintézkedés, és nem ígértem megoldást. A megoldás annak a felelőssége, akinek problémája van: ne tolja se rám, se másra.

Eléggé méltánytalan, hogy van egy aggasztó probléma: egy komplett társadalom és civilizáció rossz egészségügyi állapota, melynek oka az elidegenedett életmód, a visszaélős táplálkozás, a tétlenség, a tékozlás és az elkényelmesedés, a rossz közérzet, és akkor ennek elszenvedői úgy tesznek, mintha ez csak történne velük, nem lenne benne felelősségük. A hírhozókra mutogatnak, azokra, akik kiszálltak és másképp csinálják. Őket démonizálják, és nyafognak, hogy nem hoztak nekik instant megoldást, tehát nincs igazuk. Pompás. Te érzed szarul magad, te rohadsz egyre lejjebb, ezért ezt neked kell megoldanod. Ne járj ide megsértődni. Én a saját lerohadásomat oldottam meg, és arról írok, roppant önkritikusan meg őszinte fotókkal, ahogy én szedtem össze magam, ahogy én szembesültem a visszaéléseimmel és azok gyerekkori és lelki okaival, ahogy én találtam hiányszámba menő, alter szakirodalmat, ahogy én gyógyultam meg, ami örömet ez számomra jelent, és ahogy naponta végzem el ma is a melót (a bevásárlást, a döntéseket, az edzést, szemléletváltást). Tekintettel arra, hogy az eredmény látványos és tartós, sokan kérdezik tőlem, merre van a kiút. Abból, hogy nem optimálisan működik a testük, nem energikusak és nem is néznek ki jól. Én nekik írok, nem azoknak, akik nem akarnak ezzel a témával foglalkozni, vagy jól vannak úgy is. Szerintem a média álkérdésekre ad álválaszokat. Szerintem az úgy maradók életmódjának hatásai másokat is megterhelnek, és ezt nem fogom senki kedvéért elkenni.

És arról is írok, hogy utálom, ha engem neveznek túlzónak, rajtam finnyognak. Szerintem ezek az emberek és az őket kiszolgáló média átverik magukat.

Szerintem a valós probléma azonosítása is nagy intellektuális falat, szép, ha nyomokban sikerül. Miért veszed megszégyenítésnek? Mert eltalált a téma. Mert ott van a sarad, mert ez tabu. És megy a jajgatás, hogy én ezt mások ellen csinálom, hogy nem hagyom békén azokat, akik nem edzenek, meg hogy “élni kéne és élni hagyni”. Aztán mégis idejössz, és végigolvasod sorra a sportos posztokat, de még jó élesen meg is írod, hogy én szégyenítek. És olyanokat adsz a számba, amit én nem írtam sehol, és nem is gondolok.

Az komoly, hogy én nem írhatom le a számomra világos összefüggéseket a blogomon, nehogy valaki megbántódjék? Azért írom ezt, mert ez az én nagy igazságom és felismerésem. És amiről én írok, nem vélekedés, nem egyéni ízlés, hanem nettó anatómia, biokémia, empíria. Amit valamiért nem akarnak látni magukon az emberek.

A hazai testtudatosság igényszintje még erőforrásokban bővelkedő családokban is annyi, hogy normális a BMI-nk, nem vagyunk nagyon betegek, fel tudunk öltözni előnyösen, tehát minden rendben. Szerintük az összes többi csak hiúság és felszínesség és testképzavar.

Ez viszont nem az a hely, ahol ne mennénk tovább a gondolkodásban.

Miért van az, hogy nem és nem vagytok képesek telibe szarni a karcsú modelleket, a bikini bodyt, az egészet, hanem nyomasztásnak élitek meg?

Most ez a cikk került be a gyűjteménybe:

http://divany.hu/kolyok/2016/09/13/igy_kellene_a_gyerekkel_testrol_sulyrol_es_egeszseges_eletmodrol_beszelgetni/

A félrevezető, önáltató, lényeg mellett elsüvítő cikkek gyűjteménye ez. Persze az ördög ismét a részletekben rejlik. Mert hát olyan demokratikus, tudatos és progresszív az egész. Ki vitázna azon, hogy aggasztó, ha egy tizenéves koplal? Meg hogy érdemes tisztelni a gyerek érzéseit, őt kérdezgetni, rábízni a döntést? És a falásrohamot is megemlítették, persze. Médianyomasztás is létezik (csak szerintem koránt sincs akkora szerepe, mint mondják).

„Gyakran hallom tizenéves lányoktól és fiúktól, hogy az apukájuk kényszeresen edz, vagy az anyukájuk nap közben kihagyja a főétkezéseket és leginkább csak esténként eszik. Hiába bátorítjuk tehát a gyereket az egészséges életmódra, ha mi magunk nem mutatunk jó példát” – figyelmeztet a szakértő.

Én nem ismerek senkit, aki kényszeresen edz, még a termiek közül sem. De gondolom, a nagyon okos újságíró a háromnegyed teremre ráfogná, csak mert neki az sok, és ő idegenkedik és magából indul ki. Minek ez a sok sport? Mert ebben leli örömét. Mert amatőr sportoló, de öntudattal tölti el, hogy profi teljesítményt nyújt. Mert céljai vannak. Én úgy látom, a teremjáróknak más az edzettségi szintjük, mint az átlagembereké. Nekik az intenzív sport a norma, és céltudatosan edzenek.

Az beszél edzéskényszerről, aki nem szokott mozogni, és azt gondolja, hogy ez így normális, józan. De téved. És a tévedése nem csak az alakján, hanem az eü állapotán is meglátszik. Ezzel nem állítom, hogy de bezzeg a sok kokszos majom meg milyen egészséges, mert nem. (Hamis dilemma.)

Amit viszont én képviselek, az mindenestül biztonságos és átfogó módon egészséges.

Ha nem edz, az az ő döntése, én aztán nem akarok tőle semmit. Csak miért címkéz, mit elemez másokat nagy aggódva? Miért ragadja magához annak a jogát, hogy eldöntse, mi normális, mi aggasztó?

Nem akarok még népszerűtlenebb lenni, de amikor Normálisék felteszik ezt a lemezt, hogy diétamánia meg edzésfüggőség, az én kirobbanó örömeimet tökéletesen nem értve, valami mögöttest gyanítva abban, ami pedig egyszerű és jó, akkor mindig az van bennem: ti nem tudjátok, mit jelent a sport. Ahogy sokan nem ismerik a sodró szexet, az igazi kívánást, a tabutlanságot, a verítékben gyönyörködést. Az igazi ugrabugra vágyat, a test örömét. A szabadságot. Ti meg vagytok nyomorodva.

Amit ti sportnak neveztek, az lófasz.

Csak lenyelem, persze.

Mindenkinek a maga döntése. Lehet csak fogyási céllal edzeni, karbantartani, vagy alakformálni, vagy mérsékelten, vagy sehogy. Csak NE OKOSKODJATOK mások sportolása fölött, ha nem ismeritek ezt a világot. És ne mondjátok, hogy felelősséget vállalni a test állapotáért egyenértékű döntés azzal, hogy nem vállalsz felelősséget, hanem másokra mutogatsz és szépségnyomasztást meg edzésfüggőséget meg aggasztó anorexia-járványt emlegetsz.

Ne higgy test- és sporttémában olyannak, aki nem tud lefutni öt kilométert értelmezhető tempóban, mondjuk 35 perc alatt, mert ő haza fog beszélni.

Az étkezés kihagyása pedig kifejezetten egészséges. A neve a korszerű szakirodalomban Intermittent Fasting, magyarul szakaszos vagy időszakos böjt. Aki ezt jól bírja, annak jó állapotban van a vércukra-inzulinja, nem rángatja a leeső vércukra, ami a metabolikus egészség fontos jele. Eleink sem ettek naponta ötször, nem volt 0,1 százalékos tejtermék sem, fizikai aktivitás mellett sem szédelegtek, és főleg nem ettek ennyi szénhidrátot.

Szerintem igenis van jó és rossz élelmiszer. Az adalékanyagos, a finomított szénhidrátban, a transzzsírban bővelkedő, a húszféle összetevőből álló élelmiszeripari konstrukció biztosan rossz. Az értékes zsírsavakat, nyomelemeket tartalmazó, az esszenciális aminosavakban gazdag eledel meg jó.

Hogyan hekkeld meg, ha a gyereked a családi és kortárs normákkal szemben mégis változtatna?

Szerencsére egyre több szülő ismeri fel, milyen veszélyes következményekkel járhat, ha a súlyával cukkolja a gyerekét. Arra azonban már ritkábban gondolnak, hogy ha a serdülő úgy dönt, szeretne megszabadulni néhány fölösleges kilótól, nem kellene hevesen egyetérteni és támogatni ezt a döntést. A kutatások szerint ugyanis ennek a hozzáállásnak is hasonló hatása lehet – még akkor is, ha jók a szándékaink -, mint a kinézetre irányuló piszkálódásnak.

Nagy bólogatás van a cikk alatt, természetesen, mert erős az az olvasói igény, amelyet kiszolgál. Az olvasói igény így néz ki: érezhessem magam jó szülőnek. Biztos lehessek benne, hogy a világ az, aki téved, az osztálytársak a gonoszak, a média a torz, a konditerem a túlzás. Ne kelljen semmit csinálni, minket ne nyugtalanítsanak itten. Legyenek valahol kényszeres, túledző, étkezést kihagyó, gyerekeiket önértékelési válságba sodró Valakik, mások. Mi normálisak vagyunk.

A cikk szerzőjében (magyarra átültetőjében) fel sem merül, hogy a kamaszok, akikről ír, netán nem valami irreális szépségideált hajhásznak, hanem valóban kövérek. Vagy ha nem is, akkor aránytalanul, például hasra-derékra híznak. Ez egyébként korántsem csak esztétikai probléma, és ha már ilyen fiatalon megjelenik, akkor roppant aggasztó. A szülőnek okkal van bűntudata: elszúrta. Cukkolni persze hülyeség, de nem nagyobb hülyeség, mint pölö az orrtúrásért. A gyereke nem egészségeset eszik, nem arányos az alkata, nem jó a tartása (stb.), ingatag az önbecsülése, és nem is érzi jól magát a bőrében. A gyereke nem boldog. Sőt, kétségbe van esve.

Márpedig önbecsülést nem úgy erősítünk, hogy letagadjuk a problémát, amelyben felelősségünk van. Ha a gyerek önsanyargat, az nem a kamaszkori szélsőségesség megnyilvánulása, és nem hóbort. A fogyókúra nem illik bele az elrontott tetoválások és világfájdalmas U2 rajongásunk, halálvágyunk vagy punk-anarchista korszakunk sorába.

Még az enyém sem. Nem tudom, hányszor említettem: én egy hónapig böjtöltem a tizennegyedik születésnapom előtt, pontosabban egészen szigorúan napi négyszáz kalóriát fogyasztottam, plusz-mínusz öt (!). Nem, ez nem jó példa, ez tantörténet. Extrém szeretetlenségben, elhanyagoltságban, izolálódva, levesporon, fél joghurton, negyed almán éltem, és kívülről tudtam, miben mennyi a kalória. Hatvanhárom kilóról ötvennégyre fogytam. A születésnapomon nem bírtam abbahagyni az epres tortát, és aztán három hónapig csak ettem. Valami nyolcvanöt kiló lettem őszre, kilencedikes koromra, de akkor már nem érdekelt.

Ez egy jellemző és szomorú történet, azért is, mert az én anyám orvos, és nem avatkozott közbe, nem is tűnt fel neki, mi történik. Nekem akkor futnom kellett volna, tornáznom (ami jól ment, és épp a szertorna abbahagyása miatt is híztam meg), és elhagynom az édességet, mondjuk. Csakhogy én az erőmet akartam bizonyítani, és segélykiáltás volt az éhezésem.

De, és most figyelj, mert ez az az árnyaltság, amiről beszélek: a hatvanhárom, az azzal az alkattal, magassággal, izomzattal tényleg sok volt. A hatvanhárom kiló IS sok volt.

Van-e probléma? Mi a megoldás a blogger szerint?

Ne tagadd a problémát. Ne legyél vak, ne igazolj ön. Ez nem segít. Hiába vagy nagyon demokratikus meg figyelmes, ha tagadod, hogy a gyereked igenis elhízott (például), és ebben van felelősséged.

Azt mondja a cikk:

…az evészavarok egyik leggyakoribb kiváltó oka, ha a szülőnek nem egészséges a kapcsolata az evéssel és a testmozgással.

Nos, szerintem is. De az nem biztos, hogy te tudod jobban. Akkor beszélhetsz egészséges életmódról a gyereknek, akkor van rendben az aggodalmad, ha ez a te szádból nem hangzik röhejesen. Ha a te testtudatod nem csupa tagadás és szégyen. Ezért aztán legyél példa az életmódoddal, a döntéseiddel, az értékrendeddel, a tested állapotával a gyereked előtt. Sportolj keményen, ne cigizz, ne igyál, és ne egyél visszaélősen, szokások és hiedelmek rabjaként. Ne tespedj. Nem vagy annyival idősebb. Neked is jár erre idő, erőforrás. Te is cselekedj, magadért is. Ha nem vagy példa, megeshet, hogy a gyereked lesz a te példád, és ő aggódhat érted.

Tedd a szívedre a kezed: vagy most harmincöt vagy negyvenhét éves. A te gyereked, ha rádnéz, akar magának olyan életet, kinézetet majd ennyi idősen? Te példa vagy? Gondolkodj el a válaszon.

Ismerd fel a valódi okokat. Hogyan jutunk el odáig, hogy megjegyzéseket tegyünk a gyerek súlyára? Úgy, hogy van mire: a gyerek túlsúlyos, vagy elhízott. Szerintem egyébként a megjegyzéstevés is ritka, még mindig van ez az “enni kell, az a jó” paraszti mentalitás sokakban. A mediánhoz képest x százalékkal vékony gyerekeket sokkal többet macerálják, hogy egyenek, kínálgatják őket, mint amennyit az ugyanennyivel dundibbakat vegzálják. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a medián (a legjellemzőbb alkat, az eloszlási görbe legmagasabb része) sem biztos, hogy ideális, merthogy a gyerekkori elhízás is sűrűsödő probléma.

Persze nekem fürge, vékony, sokat mozgó gyerekeim vannak, és mindenkinek a magáé a normális, ez már csak így van, valamint én könnyen beszélek. De az, hogy ők vékonyak és ugrabugrák, életmódválasztás, értékrend következménye, például összefügg azzal, hogy nem autózunk. És én sem voltam mindig példa. Ezért jár a nagy is négy hónapja Edzeni. És ezért figyelek a jelzéseikre. Talán alappal remélhetem, hogy ők kamaszként sose élik át azt az elemi szégyent, értéktelenségérzést, kínzó szeretetvágyat, önbecsülési mínuszt, csíkosodást, amit például én.

Mit fontos tudni krízisben? Ha egy gyerek ennyire szenved a testével, ha ekkora válság neki az, hogy hogy néz ki, mint ahogy arról a cikkben szó van, annak két tipikus oka van:

Első, agyonhallgatott ok, a legnagyobb tabu: valaki a szexualitásával nyomasztja, él vissza. Ez a testi öngyűlölet leggyakoribb oka, és megdöbbentő, hogy ezt nem is súrolja a cikk: abúzus, trauma volt, van a családban, tanárral vagy kortárssal. Burkolt vagy indirekt formák is ide értendők: a kortársak cukkolása, a pornós hatás, hogy azzal bántják, hogy nem elég nagy a melle, vagy nem szabályos formájú a nemi szerve, vagy nem fog kelleni senkinek. A megjegyzésekből, az összehasonlító kényszerből önjáró parák és poklok lesznek.

Hasonló probléma, elsősorban a lányoké, a félelem attól, hogy ha ő szexi, akkor majd célpont és áldozat lesz. Vagy: félelem attól, hogy szankció jár azért, ha nem elég szexi — ez mind szexuális abúzus, tágabb értelemben.

A másik ok, hogy a kamaszunk testi változásai valóban rossz irányba tartanak. Akárhova néztem tanárként, és én igen exkluzív családok gyerekeit tanítottam, gyulladt aknék, leterítően heves PMS és menstruáció, hirtelen hízás, nassolás, vérvörös csíkosodás, rossz tartás, szűk mellkas, arra meg már lógva kinövő mell, deréktáji zsírpárnák. Ez igenis egészségügyi kérdés is, nem csak menőség és esztétikum, és nem szükségszerű.

Ha a kamaszt testével kapcsolatos elégedetlenségérzés szélsőséges, káros viselkedésformákra ösztönzi, úgy is, mint: drog és függőségek, falcolás, önsanyargató koplalás, egyoldalú diéták, kényszeres cselekvések, hánytatás, test-torzítás, annak oka egyfelől az információhiány, másfelől az öngyűlölet. Ezzel van mit csinálnod. Segíts neki érdemi, valós információt találni. Nem káposztaleves, nem Norbi, nem szétválasztós diéta. Tájékozódj. Szeresd. Ne tagadd a problémát.

+ 1 tipp: Bármilyen életmódbeli, gyereknevelési dilemmád van, a mainstream, tömeges médiát nagy ívben kerüld, celebestül, koleszterinparástul, hirdetői érdekestül, és inkább angolul olvasss progresszív, nem üzleti jellegű tartalmakat, vagy a kevéske magyar nyelvű függetlent. Ismét ajánlom bő másfél éve üzemelő sportrovatunkat. (Itt kezdődött, később jelszavas lett.)

+ még 1: Az amerikai szférában írottakat nem lehet átültetni magyarra, mert ott a tudatosság foka, a média szerepe és pluralizmusa más jellegű, fokozottabb, az emberek pedig kritikusabbak, de legalábbis jogtudatosabbak. Az elhízottság mértéke sokkal nagyobb, a kormány egészségügyi szerepvállalása pedig hatalmas, és lényegi tévedésen alapul (Ancel Keys, szénhidrát-preferencia, koleszterinpara, zsírfóbia) (azóta sem korrigálták, csak sunyiban vonogatják vissza). A probléma is nagyobb, az élelmiszerbőség és tékozlás pedig még üvöltőbb. Emiatt ott az ellencsapás, a fitneszőrület is más jellegű, fokozottabb, és több a fitneszes visszaélés is, és az ezekről szóló, jogos bírálat is.

Légy oly kedves, ha olvasóm lettél, és eljutottál ennek a posztnak e soráig, ne egyszerűsítsd le a mondandómat arra, hogy “Gerle Éva azt mondja, hogy minden cikk hülyeség, amit nem ő ír; a kövérek gusztustalanok és szégyelljék magukat; a fitnesz jó, a szénhidrát rossz”. Vedd észre az árnyalatokat. Lehet, hogy te vagy az, akinek fáj a valóság. Válaszd le az érzelmeidet a megértésről!

És hogy ne ítélj úgy, ahogy azok szoktak, akik az agyamra mennek, meg kell említenem a blog sportvonulatának legnagyobb sikertörténetét: visszajött a halál torkából, kint van a kórházból, ötven kiló felé közelít és látványosan izmosodik az anorexiás anya. Emígy.

kepernyofoto-2016-09-23-13-45-31

 Értsd meg: Magyarországon NINCS fitneszmánia, nincs egészségeséletmód-őrület. Nem fenyeget senkit az elizmosodás veszélye még itt Gazdagbudán sem. Épp azért akadnak fenn rajta, tartják luxuskurvaságnak, rugóznak ennyit rajta, mert ritka és feltűnő. Elég időigényes és melós is, őszintén szólva.

Ne dőlj be. Ne félj a valóságtól.

de hiszen gerleéva is kövér :DDDD

de hiszen gerleéva is kövér. viszont önironikusabb, mint amilyen kövér. 🙂

19 thoughts on “fogyókúrázik a kamasz gyerekem

  1. És még egy cikk, műfelháborodás, álsirám, manapságsajnos, Dove-pozitívtestkép. “Az én gyerekem, tehát tökéletes”, azzal a csavarral, hogy aki kicsúfolta, annál tényleg jobb a helyzete. Mint azt nagy elégedettséggel a szerző is elismeri…

    http://wmn.hu/2016/09/02/anya-tul-kicsi-a-cicim-onertekelesi-problemak-hatevesen/

    Én úgy látom, nem akaródzik leszállni arról a vonatról, amit említ. Csak úgy félresöprik a problémát, elfelejtik a testüket, a szépségével együtt. De azért mindenre ugranak, egész életükben.

  2. Van olyan kórkép, mikor az ember azon szorong, hogy a kiskamasz lányát nyomasztja az ő (tehát a zanyja) kinézete?
    (Vicceltem, tudja ő is, hogy két nagyobb nővére ennyi idősen jó táplálkozás, sok mozgás mellett is pont így nézett ki, de ennyi idősen tök szar érzés lehet kivárni.)
    Nem szeretném, ha tényleg – kórkép – anorexiás lenne, azt viszont szeretném, ha nem rémülne meg pár napi koplalástól.

      • Igen.
        Viszont folyamatosan lát rólam képeket, kamaszkoromból, vemhesen, ilyen-olyan állapotban, tehát látja, hogy az ember teste mindenféle külső-belső behatások során változik.
        Basszus, én ennyi idősen – 15 – rettentő rondának, kövérnek, pattanásosnak és kívánhatatlannak láttam magam, és nem volt senki körülöttem, aki megmutassa, hogy lehet ezen evéssel-mozgással segíteni. Úgyhogy át tudom érezni, de attól még nem tudom megúszatni a gyerekkel.
        (Csak azért, hogy ő jobban érezze magát a “mihezképest”, nem fogok húsz kilót hízni és abbahagyni a szerintem okés kajálást és mozgást.)

  3. Ez a dívány-cikk tényleg elmegy a lényeg mellett, semmitmondó. De valahogy mindig ez van: elolvastam egy írást akárhol, a cím alapján föltételezve, na, ez majd tanácsot ad az én gondomra, aztán dehogy, mégse. Az olvasó csak körbe-körbe járhat, még csak ki sincs mozdítva az addigi gondolati taposómalomból. – Tetszik az ugró fotó, igazán jót sugall.

  4. Én azon gondolkodtam el a minap, hogy lehet majd kamaszokkal beszélgetni a dohányzásról. Azon túl, hogy nem dohányzunk, persze, meg egészségtelen. És az az érdekes, hogy ha beszélsz nemdohányosokkal, egy se lesz olyan, aki szeretne cigizni, akinek a távlati tervei között szerepel, hogy majd egyszer… A dohányosok között viszont sok van, aki szeretne nemdohányozni. Tehát emberek tömegesen csinálnak valamit, amit nem akartak csinálni.

    Kamasz és súly. Még kicsik, de nagyon parásan küzdök az édesség világuralma ellen, tehát ha megyünk valahova, és ott történetesen vattacukrot árulnak, akkor nem fogok nekik csak emiatt vattcukrot venni, viszont van nálunk gyümölcs, zöldség, sajt. Mindez nagy pluszenergia szülőként, szembemenés a világgal. Nagyon remélem, hogy megússzák.

    • Lesznek visszaesések, de a tendencia a fontos 🙂 nálunk volt vattacukor is évente egyszer, aztán megették az egyharmadát, és utána fujj. Következő évben már hármuknak csak egyet vettünk.

  5. Még egy Dívány-cikk (ezekért köszönet az olvasónak!). Ezt most nem véleményezem (értsd: nem fikázni hoztam).

    “…létezik olyan evéssel kapcsolatos zavar, mely kísértetiesen hordozza magán a függőség tüneteit. Jellemzője a kontrollvesztés és a tolerancia, vagyis a túlevő nem képes ugyanazzal az adaggal beérni, folyamatosan növelni kell a fogyasztást a kielégülés állapotának elérése érdekében. Ha az addiktív jellegű evés elmarad, megvonás jelentkezhet – leggyakrabban ingerültség és diszkomfortérzet – és a falásként jellemezhető evést sóvárgás előzi meg. Jelentkezhetnek egészségügyi következmények, köztük a túlsúly, ami nem törvényszerű velejárója az élelmiszer-függőségnek, de többnyire ez sem tartja vissza a függőt a kontrollvesztett evéstől. A mértéktelen evés – mely korántsem kizárólag az étvágy csökkentésére irányul – bűntudatot és a szégyen érzését hívja életre. Hát nem pont olyan ez, mint a drogfüggőség?”

    http://divany.hu/ego/2016/09/21/az_eves_is_valhat_fuggosegge/

    “Ha a jól ismert Maslow-piramis szükséglethierarchiájából indulunk ki, akkor tudjuk, hogy semmilyen magasabb rendű szükséglet nem elégíthető ki, ha a fiziológiai szükségletek rendezése – köztük az alvás, a folyadék- és a táplálékbevitel szükséglete – hiányt szenved.”

    Ez viszont érdekes, mert talán nem érdemes abból kiindulni. A legnagyobb szellemi, emberi teljesítményt hihetetlen nyomorban is hozták a kiválasztottak, Buddhától és Szent Margittól Maximilian Kolbén át Teréz anyáig.

    “1941. február 17-én újra letartóztatták, mivel rádióján németellenes műsort sugárzott, valamint lengyel, zsidó és ukrán üldözötteket bújtatott, illetve menekülésüket segítette. Először a varsói központi börtönbe szállították, majd május 20-án az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták. Ő volt a 16670-es számú rab.

    Augusztus 1-jén a tábor 14-es barakkjából, ahol Maximilian Kolbe is élt, megszökött egy rab. A tábor parancsnoka bosszúból a barakk tíz lakóját éhhalálra ítélte. Ekkor Kolbe atya önként vállalta a halált egy kétgyermekes családapa, Franciszek Gajowniczek helyett. A tíz foglyot egy félig földbe ásott bunkerbe zárták össze, hogy lassú éhhalál végezzen velük. A bunkerből mindvégig hallatszott az imádság és az ének, amit Kolbe atya vezetett a halálraítéltek között. Két hét után már csak ő volt életben (böjthöz szokott szervezete bírta az éhezést). Nagyboldogasszony vigíliáján egy injekcióval oltották ki életét. Franciszek Gajowniczek túlélte a tábort, 1995-ben hunyt el.”

    “A keresztény sajtó és újságírók védőszentje, emellett a családok, rabok, az internet és a rádióamatőröké is. Mértéktelenség (torkosság, iszákosság) elleni harcban kérik oltalmát.”

    • Ezt a kényszerevést nagyon jól ismerem.
      Én ezért döntöttem úgy, hogy kalóriát számolok inkább, mert a tiltólistás diéták elképzelhetetlenek számomra. Ha azt mondom magamnak, hogy soha többet nem ehetek kakaóscsigát, akkor utána EGÉSZ NAP a kakaóscsigán jár az eszem, birom egy pár napig, majd gyűlölök már mindenkit, aki ehet kakaóscsigát. Végül bemegyek a pékségbe, pisztolyt fogok az eladó fejéhez, és az egész készletet a számba tömöm úgy, hogy szétreped az állkapcsom (ez nyilván csak anekdota, de a sóvárgás kábé ilyen). Ehhez képest ha azt mondom, hogy ehetsz kakaóscsigát, 350 kcal, majdnem a teljes vacsorád, akkor másnap már inkább a vacsorát választom. Hetente legalább egyszer rámjön a “roham”, ténfergek a lakásban, kinyitom a hűtőt, becsukom a hűtőt, megint kinyitom, megint becsukom, belerúgok, a számba tömök valamit, ami egy ideig leköt (pl. répa). Illetve rágózni szoktam. Meg dühömet a boxszal kiadni. (De azt nem tudom, amikor a baba ébren van, mert megijed tőle.) Tavaly télen felzabáltam a nagyfiam összes télapócsokiját, majd annyira szégyeltem magam ettől, hogy vettem ugyanolyanokat, de azokat is felzabáltam. Megvettem harmadszor is, majd szinte beletömtem a gyerekbe, hogy inkább ő egye meg, ne én. Találtam a nadrágraim között is eldugott csokiskekszet. Nem is emlékeztem rá, mikor raktam oda. Tiszta drogozás.
      Először evésnaplót kezdtem írni, de nem működött, össze-vissza hazudoztam benne. Pedig ez amiatt is jó, hogy pszichésen feltérképezzem magam. Miért jön rám a roham, mi a kiváltó ok? Mi az az űr, amit kajával akarok betömni? Végül aztán átléptem egy gátat, mérek, számolok, táblázatba szerkeztek mindent, és heti egy mélyponton kívül elég jól megy. A sportra is nehezen szánom rá magam, azért kezdtem el a hulahoopot, mert attól meditatív állapotba kerülök.
      Végülis működik, eddig -17 kiló, de fogcsikorgatva.

      • Ez, amiről ennyire őszintén mersz írni (amihez nagy gratula!), nagyon durva. A sóvárgás.
        17 kiló, kalóriamegvonással, az nagyon szép. Folytatod?
        Az a baj, hogy a kakaóscsiga meghagyása nem életmódváltás. Vagyis, a biokémiát és a sóvárgást, esetleges inzulinzavart, gluténérzékenységet így nem lehet orvosolni, vagyis, egész életedben marad a küszködés, vagy visszaesel és beletörődsz. És nem is táplál, üres kalória.
        De ha így, akkor így.

        • Folytatom, persze. Már látszik, van, aki meg is jegyzi, két számmal kisebb nadrágom van, az is lötyög. És mindez a tavaly decemberi szülés óta. Mondjuk az első 6-7 kiló lement a szoptatástól, de a többi saját munka. 🙂 Még 7-8 kilót mindenképp szeretnék fogyni, főleg a hasamból, derekamból. Szeretnék homokóra alakot, nekem az sosem volt. Erre is jó lehet a hulahoop, de van vele munka. 106-os derék (nem csípő, derék!)-bőségről indulok. Most úgy 98.
          Valóban nem életmódváltás, de most én ebben a szakaszban vagyok. Illetve annyiban mégiscsak igen, hogy én totál apatikus voltam a témában és gyakorlatilag reggel 7-től éjjel 2-ig folyamatosan ettem. Most pedig azért van egy ritmusa: reggeli-ebéd-uzsonna-vacsora, érzem az éhséget. Ami külön jó, hogy visszamentem dolgozni, és féltem újból menzakaját enni, de ott is tudok óvatosan enni: a salátából, párolt zöltségből többet eszek, azt a gyerekek úgysem eszik (sajnos), rizsből, tésztából, sültkrumpliból csak a felét, kenyeret egyáltalán nem. Ami szigorú, az a mozgás, min. fél óra minden nap, főleg hulahoop. Akkor is, ha nagyon fáradt vagyok, akkor is, ha fáj mindenem, akkor is, ha hajnali egy van, akkor is, ha a kisbaba ott kering körülöttem. És van már, hogy élvezem. Nézegetem a videókat, milyen figurát tudnék megtanulni a karikával. 🙂

          (És itt most eljött az idő, hogy elmondjam: én tavaly még igen ferde szemmel néztem a nagy sportőrületet itt a blogon, és most már jobban megértem milyen az, amikor magával ragadja az embert a sikerélmény, és hogy olyasmit is meg tud csinálni, amit nem is gondolt volna magáról. Végül engem is motivált a blog.)

          • Nahát, hogy ami valakinek egy megélt, megszenvedett, hlál elleni, egyéni sztori, ami tényleg senkit nem rombol, nem ártalmas, érdekes, motiváló vagy közömbös, ennyire gyanús tudott lenni. Sportőrület, eleve a szó, és mindenkiből a viszonyítást váltja ki! Hogy kvázi vigyáznom kell, “élni és élni hagyni”, írta a kommentelő (jó, mondjuk az önáltatásnak meg az irigy rosszindulatnak nekimentem, utálom), de hogy nincs jogom lelkesedni és beszámolni az élményeimről a blogomon, mert szerintük nem erről kellene írnom, és ellenszenvvel, ferde szemmel, némasággal zsarolnak azok, akiknek ezzel saruk van… hát ki vagyok én? Néztem, hogy másfél éve szabadkoztam, azt ígértem: én nem fogom bemutatni magam, nem lesznek fotók… hehe.

            Nagyon örülök neked, mindenesetre, egyéni, működő utat választottál. Eszel főételt (húst, halat) is? Hogyan oldod meg a desszertkérdést? Mi az uzsonna? A párod mit szól ehhez az egészhez?

            Fotózod magad? Az elképesztően motiváló.

            A szénhidrátcsökkentés és a gluténmentesség amúgy antidepresszáns, de nem akarok erről okoskodni.

            “totál apatikus voltam a témában és gyakorlatilag reggel 7-től éjjel 2-ig folyamatosan ettem” Ezt olyan ritkán szokás elismerni a sok nemtudoklefogyni sztoriban.

            Egyébként nekem desszertfalás-rohamaim voltam. amitől homokóra maradtam és max. 90 kiló, az a pajzsmirigy-túlműködésem volt. Érdekes. És könnyen átcsaphatott volna alulműködésbe.

            Tegnap a konyhában jövök-megyek, és bevillant az a régi érzés, ami egyébként egy traumatúlélő-tünet, hogy valaki figyel/filmez, tehát emberek látnak, ítélnek rólam, és ehhez joguk van (ezért is vagyok cincálható, basztatható ismeretlenek által, ezért rezzenek, ha rámszáll a vérszívó senki). És arra gondoltam, hogy régen milyen sok kínos húzásom volt, ciki kis szokásom: vagy cikinek éreztem valami egyéni dolgot, vagy tényleg az volt, mert káros, romboló. Milyen sok is titok van az otthonokban és a ruhák alatt.

            Most meg lelazulva, otthonkában milyen kis vállalható volna a realista dokumentumfilmem, sőt, promó. Legnagyobb vétkem, hogy az élére esett egy kocka étcsokit feleszem a földről… Elmúlt a szégyen.

            Meg vagyok gyógyulva, azt hiszem.

            • (Erre nem válaszoltam még, vagy egy hónapja, pedig folyamatosan benne volt az agyam sarkában, hogy van itt még egy levegőben lógó komment, kérdésekkel. Mentségemre legyen mondva, hogy bevállaltam egy hardcore napi 10 órás munkát az őszi szünetben, az online életem leszűkült. Meg mélypont volt, főleg a testemmel való viszont terén.)

              A sportőrület idézőjelben van, nyilván az én tavalyi reakcióim, frusztrációm, befeszülésem, elvárásaim a blog felé, “jó, hogy neked ez így bejött, de” tipusú kommentjeim mellékterméke. “Nem kéne ehhez hozzászólnom” (Így kezdtem minden kommentet, aztán mégis hozzászóltam. Gáz.)

              Eszek húst, halat is, a menzán ez adott, szerencsére sokszor párolt zöltség a köret. Tisztelem az elvi vegetáriánusokat, de én nehezen tudnék az lenni. A párom támogat, a mozgásban mindenképp, tiszteletreméltónak tartja. A diétát viszont kicsit túlzásnak (mostanában nem is bírom tartani az 1400-at, és ez frusztrál). A desszert nehéz ügy, néha ölnék egy csokitortáért. Van, hogy vacsora helyett azt eszem (így az átlag kalória megvan). Uzsonna ritkán van, egy joghurt vagy gyümölcs.
              Az önfotózásra még nem szántam rá magam. Érdekes, hogy 90 kilósan nem érdekelt semmi, most meg kijött rajtam a hiúság, és elégedetlen is vagyok, meg időnként elkeseredett. Azt gondoltam volna, hogy a 18 kiló már látványos. És van, akinek igen, de mintha sokan észre se vennék. Időnként kikövetelem a visszajelzést, ezt aztán utólag szánalmasnak érzem. (-“Hogy vagy?”- “Egyre jobban. Sokmindent csinálok most, és jól megy a diétám, szülés óta fogytam 18 kilót.” – Erre általában jön valami válasz…) Vettem szép fehérneműket, felvettem, és nevetségesnek éreztem benne magam. Mint egy amatőr milf pornófilmes, aki el akarja hitetni, hogy…

              Érdekes, nekem is van “fejben forgatott” filmem, de nekem inkább pozitív hatású, terápiás. Amikor erősödik a depresszív apátia, akkor “indítom be a videót”, ami engem filmez naphosszat. Közönségem is van, de érdeklődők. Az enyém nem dokumentum film, hanem inkább egy fajta hiperrealista művészfilm. Amiben minden érdekes, különleges, vagy mélyebb értelmű, az is, ami nem. Így borotválok lábat énekelve vagy mosogatok bugyiban. És közben a nagyravágyásomat is kiélhetem, mert a saját sztorim szerint ez a videó majd a Művészetek Palotájában lesz vetítve, az állandó kiállításon, 24/24-ben. Nem az asztalfióknak alkotok ám! 🙂

  6. Én a fiamat átállítottam low carbra, mert kissé pohos lett és nem tetszik. Sportolni két éves kora óta jár, de sajnos utálja. Ennek ellenére van heti 2 edzése, elrángatom magammal futni, úszni. Igaz, ilyenkor rendszeresen veszekedés van, mert nem akar eljönni velem és szabotálja a sportot. Sokat beszélünk a cukorról, szénhidrátról. Ami viszont igen nehézzé teszi pl. a low carbot az az, hogy az iskolában (nem Magyarország) még mindig az elmúlt 40 évben megszokott “egészséges” táplálkozási alapelveket oktatják. Tornaóra heti 1X van, nem túl magas színvonalon. Cserébe viszont 5-től 25 perccel csökkentették a szünetek mennyiségét. Én már előtte is megfigyeltem, hogy mifelénk a felső tagozatosok hirtelen meghíznak valahogy.

  7. A párom fia 12 éves és feszültség levezetéseként hánytatja magát illetve ezzel meg tud úszni 1-1 iskolai napot, felelést stb. (azt hiszem van ilyen szabály h akkor haza kell vinni)
    És az egész onnan indult, hogy amikor az anyja le akart , hánytatta magát reg-
    gel. A fia ezen nőtt fel, és sajnos a mai napig csinálja.
    Nehéz ezt végig nézni..

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s