Ez a poszt, hát, nagyon szellemes, és Mérő Vera magyarázgatja fölényesen, “de hát ez irónia, kis buták”:

A lényeg, hogy mindig nevelgetni kell valakit, fölényeskedni, kioktatni.

Hú, de kis felidealizált élet ez! Mi minden kimaradt a leírásból.

Az a helyzet, hogy van szemünk.

Már megint ugyanaz: felvázolják itt nekünk jelszavakkal, hogy az én testem, az én döntésem, love is love, a család az család, a város mindenkié és the personal is political, meg miért ne lehetne könnyűdrogozni, de közben látjuk, mi megy.

A város mindenkié? Látjuk, hogy nem lehet egy padra leülni, és hányás, húgy és foszoltok borítják az aszfaltot, párkányokat, játszótereket, buszok üléseit. Nem, a város nem mindenkié, azé, aki meg tudja fizetni és elfogadja a használata szabályait.

A te tested, a te döntésed? Látjuk, hogy annyira nem a te tested, hogy simán átengeded pornófertőzött, bántalmazó férfiaknak, te balek nő (BDSM), és az államtól követeled, hogy a mélyére nyúljon és barbár módon tépje ki a magzatot, mert te a te testedre a te döntéseddel kicsit sem figyeltél. És ez a te testedet fogja roncsolni, mert a méhszájtágítás nem vicc (de az ánusztágítás sem).

A család az család? Látjuk, hogy a melegjogi mozgalom a nyugati világban rég minden célját rég elérte, többet nem lehet elvárni. Nem lehet kikövetelni, hogy random embertársaid mit gondolnak vagy mit tartanak szépnek, helyesnek. Most már az jön, hogy a gazdag párosok kibérelik a nő méhét, majd letépik a csecsemőt az anyjáról, vagyis emberkereskedelem és gyerekbántalmazás, de ezért még sztárolni is kell a “két apukát” fényes borítós címlapon. Ennek előszobája, csalija a házassági egyenlőség: szeretik egymást, kit zavarnak? Hát olyan aranyosak együtt!

Látjuk, hogy a love is love ijesztő arányban “lakatosmárk”, ez váljon már köznévvé, azaz: elidegenítő, pusztító és betegítő partnerhajkurászás, fiatalabbak rádumálása, belenyomasztása, zsarolás, elidegenedés, nulla kölcsönösen és tisztelet – és a poklok pokla: a chemsex.

A drogot hagyjuk is, ijesztő Sárosiék lobbija, perforpatív világmegváltása (a chemsextéma itt is megvan).

Elérkeztünk a lényeghez, ma nem írom túl: látjuk, hogy a jól kereső, egyedül élő, cicás nők élete nem ám kakaós bekuckózás, olvasgatás, utazás “a lányokkal”. (A jelek szerint Mérő Vera is közéjük sorolja magát.)

Én úgy látom, full depressziósak. Nem épp harmonikus se az otthonuk, se a buli, és az érzelmi eufóriában örökbefogadott, saját instázval rendelkező macskát már inkább a pokolba kívánják. Ahogy mindent, amit a magány enyhítésére a neten felbuzdulva hajhásztak: a kócs-, mentor-, mentálhigiénés és szomatikusanyámkínja-képzést, a könyvklubokat, a kézműveskedést, a vegánságot. A szüleik a legközvetlenebb emberi kapcsolataik, nem a barátaik. Utazni persze lehet, akinek telik rá, de azt ki mondta, hogy jól keresnek? Mármint örökösVerán kívül, aki a szülei összeharácsolt lakásainak kiadásából él. Ja, amúgy Orbán elvette tőlük az adókedvezményt, vagyis az sose volt nekik, mert ők nem szültek, elvégre nem inkubátorok, hogy katonákat produkáljanak a rendszernek, ők bátrak, és ezért büntetik őket.

Az igazság az, hogy nem saját döntésből nem szültek. Valójában veszteségként élik meg, szerettek volna, vagy csak számítottak rá, hogy megtörténik velük is, úgy alakul az életük. Mert amikor ez valóban kérdés lehetett, 2000-ben vagy 2010-ben, akkor még nem volt ez az ostoba antinatalista agymosás. Utólag puhítják, enyhítik: jobb is, nem véletlen, hogy nem lett, lám, Izéné is hogy járt (elfogult rémtörténetek beteg, problémás gyerekekről, szörnyű válásokról). Biztos nehéz lenne, vagy utálnám az apját, nem való nekem – mondja a visszafogottabb. De a Villő-típus ideológiát gyárt: klíma, és ő igazából jó fej a gyerekkel (értitek: azzal, akit nem szült meg), mert milyen élete lenne: háború, felmelegedés, ivóvíz, migráció (mellette: éljen Gáza!).

És mindnek az életében van fájdalmas emlék kapcsolatokról, vagy magzati veszteség. Mint látjuk, három gyerekkel is lehet antinatalista és klímaszorongó valaki, ha kellően kudarcos, szívtelen és buta. Ő a saját gyerekeinek nyomja az antinatalizmust, egyenesen büszke rá, hogy “nem akar” a gyereke utódot.

És szarul vannak. Se szeri, se száma a sodródó, kesergő, látványosan boldogtalan nőknek: wmn-es, telexes, 444-es újságírók terápián boncolgatják, mit kellett volna másképp (épp az utazások árát költik el az önnézegetésre). Vagy inkább: miért nem tehet ő semmiről. Még olyan nők is, mint DTK. A személyes cikkeiből kirajzolódik, hogy negyvenesként keserves egyedül, még a gyerekkel is. A kevésbé híresek is, engem rugdosók is belebolondultak a magányba és a sóvárgásba, nem véletlen, hogy a (számukra tök ismeretlen) gyerekeimről nem tudnak leszállni.

Akár elfogadod, akár nem: a méh kiabál. És ha nem kiabált, akkor erőszakkal hallgattattad el, vagy már korán megkezdődtek a női létedet romboló folyamatok.

Függők is. Vera épp facebook- és arckezelés-függő, eszméletlen a sok töltögetés, puffadás. Korábban meg elég sokat ivott. Sok az alkoholista és a pszichiátriaigyógyszer-függő.

A még idősebb, egyedül élő nők tömegesen válnak olyan kétségbeesetté, magányossá, hogy semmirekellőket fogadnak be az otthonukba, akik aztán hozzák a haverokat és felélnek mindent, ami a nőből használható. Együtt isznak és ki tudja, mit csinálnak, elúszik a lakás, és örülhet a nő, ha nagyobb baja nem lesz.

Ez a valóság. A többi reklámszöveg, a szokásos halálkultúráé. Aki őszinte, az legalább nem hirdeti, hogy ő járt jobban, főleg nem fúj az anyákra, hanem annyit kimond, hogy nem ő választotta ilyennek az életét “de jó egyedül” felkiáltással. Hanem évekig próbálkozott, aztán így alakult. És egyébként pusztító néha, hiányzik az, ami lehetett volna. Közben retteg, hogy ha infarktusa lesz, vagy csak porckorong-becsípődése, napokig nem kap segítséget, de még a macska is elpusztul.

A lányokkal vidáman utazgató, jól kereső, saját meghitt lakásukban cicát-könyvet rajongó nők házas-gyerekes megfelelői egyébként nem a megvert, nyomorgó, betanított munkából felmondani nem merő, hajnaltól krumplit pucoló kistelepülési asszonyok hat gyerekkel, hanem a szemük fényét tanulmányi meg sportversenyen tapsoló, jól öltözött, pörgős, másfél milliót kereső, takarítónőt alkalmazó negyvenesek és a sármőr férjeik, két autóval. (Sőt, az utóbbi talán kevésbé idealizált kép.)