“leszarom az elvárásokat”

Ja, hogy most meg. 🙂

Hogy ezt hányan állítják! És nagyon mondják. Kell nekik az énképükhöz. Az énképük elvárásainak felelnek meg azzal, hogy ők milyen rendszerkritikusak meg autonómok. Nincs okom kárhoztatni őket, ezt a fílinget mindannyian szeretjük, akik egy kicsit gondolkodunk. Én is, persze.

Amúgy nem olvasok blogokat, de tényleg, csak bejön a kattintás onnan, friss a poszt, valaki alálinkelt (le is lájkolják azonnal, hehe, ezeknek elég, ha csak elhangzik a csakazolvassa, kontextustól és témától függetlenül már mozdul is a kéz).

Puzsér a téma, na, ezért nem olvasok blogokat, ennek a kiszámíthatósága miatt, hogy ír valamit Puzsér, és akkor minden újabban-feminista blogger ugrik és jól megírja. Ez volt pont Puzsér célja, az ugrás-ugratás. Nekem akkora döbbenet volt mindig is, hogy Puzsér bárkit is megérint, és nem azért, mert ismerem, meg blabla, sosem akarok én ezzel vagizni, egyszerűen szerintem szar, amit csinál, nincs neki bája, és elveiben meg nagyon jaj.

Na, és akkor ott van alatta, a belinkelt posztom alatt a kommentelő, és állítja, hogy ő házastársával teljes egyetértésben nem azért vállalt gyereket, mert az a társadalmi elvárás, hanem tényleg.

Remek, felvetés cáfolva, ő tiszta, énkép okés. Viszont akkor azt állítja ezzel: elvárás nem létezik? Le lehet szarni?

De, létezik, az, hogy te most kifényezted magad, hogy te bezzeg mennyire nem felelsz meg elvárásoknak, attól még mások igen gyakran nyomásra szülnek. Vagy nem szülnek, de a nyomás ott van. Amikor szembemegyünk a normával, akkor is a normához viszonyulunk.

Senki sem állította amúgy, Puzsér sem, a blogger sem, és egyetlen feminista sem, hogy ne léteznének olyanok, akik nem elvárásra, hanem egyszerűen mély meggyőződésből vállalnak gyereket. Például a családi pótlék miatt azért, mert izgalmas és emberileg kiteljesítő élménynek és feladatnak gondolják, hogy egy emberi személyiség kialakulásának folyamatában jelen legyenek.

De a legfontosabb: az egész nem úgy működik, hogy döntesz: te csakazértsem az elvárás szerint, és akkor te tudatos voltál, és kész, szembe vagy menve.

Rám is hat. Például, maradjunk kedves területemnél, az izmozásnál. Én alternak számítok a teremben is (ketogén, kézen átfordulás, fekve nyomás lány létemre, sötöbö), szóval mondhatám: én nem felelek meg, én aztán nem! Amúgy is, én az élményért edzek, a kompetenciáért. De engem is érdekel az eredmény, éspedig az egészségnél valamivel jobban a kinézet, és ekképpen a norma is, mert nem nézhetek ki jól, ha nem felelek meg valamilyen normának.

A normám alter, ennyi. De norma. Akkor is norm, ha normatagadásnak tűnik, akkor is, ha az anyukák általában nem így néznek ki, akkor is, ha egyetlen ismerősöm sincs, akinek ilyesmi volna a teste, mint az enyém, amatőrként. Nem ez a jómagyar jónőség a normám, hanem az instagramos-fitneszes-nagyvilági, mert nekem az tetszik jobban. (És főleg: a testem alkalmas rá, anabolikus tehetség.)

A norma erősebb nálunk, a norma bedarál, belénk ivódik, mindent áthat, tudomásunk sincs róla.

hol elvárás van (…),

ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott elvárás van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában…

Ijjés Gyula

(Cenzus. Ugye érted, miért írtam így?)

Norma nélkül létezni igen megterhelő és konfliktusos. Igazán nemet mondani az elvárásra, igazán saját úton járni nem ugyanaz, mint valamiféle alter-elvárásnak megfelelni. Állandó tudatosság, erőfeszítés, és hát stresszes, népszerűtlen. Nem lehet olyan nagyon büszkén viselni, inkább dacnak hat.

Rám szóltak, hogy terjengős vagyok, a márciusom és áprilisom (a könyv szerkesztése) ezzel telt, hogy ne annyira, így mára ennyi. Mennem is kell, ilyen frappáns vagyok, új illygépet veszek a teniszruhámban, újat, amúgy is lemerül a laptopom mindj

Kapcsolódó poszt: nincs morális létezés

8 thoughts on ““leszarom az elvárásokat”

  1. A deénténylegen sokat gondolkodom. Azon, hogy másokugyan, deéntényleg. Gyerekezés, ha már így szóba jött. Milyen az, hogy deéntényleg csak és kizárólag a saját külön akaratomból, és abszolút nem hatott rám a társadalmi norma, hogy kell ilyet? Hogyan lehet a társadalmi normát lehántani, hogy lehet különválasztani, hogyan lehet elzárni a sajátakaratról, -tól? Nem akarom most megint azt mondani, hogy aki deénténylegezik, az mindig vetít (amúgy ezt szoktam mondani, csak ez sajnos ítélet). Én csak nem látom kivitelezhetőnek, hogy a társadalmilag legslegmainstreamebb normának megfelelés valóban habtiszta saját akaratból történjen. Annyira sok előny jár vele, annyira sok pozitív visszajelzés, és ezt annyira lehet is tudni előre, hogy szerintem képtelenség nem-ezeket(-is)-akarva házasodni, gyerekezni, mercis állást vállalni. Önreflexió. Hogy felfogom-e, hogy mik a valódi motivációim. És akkor innen indulnak az igazi facepalm esetek, hogy a mi lagzink nem olyan volt, mint a többi, mert volt jégkrém.

  2. Mindenhol ott vannak. Van, hogy megfelelek, pedig nem is akarok. Van, hogy szembe megyek. Hol dacból, hol azért, mert úgy jó nekem. Figyelem magam, érdekes.

  3. A blogomon nincs cenzúra, értelmezhetetlen a fogalom: az a nemzeti, közös sajtóban volt valaha, nekem viszont nincs semmilyen hatalmam, nem a közé vagyok, nincs rám és az oldalamra jogosultsága, használati engedélye senkinek. Én tartom fenn, az általam publikált tartalmaimért jönnek ide szabad akaratukból azok, akiket ez érdekel, nem mások ideerőszakolt, provokatív hülyeségeiért. Én döntök, én fizetem a sablont meg a domaint, és nem vagyok hülye, hogy ekkora nyilvánosságot adjak a gyűlölködő zugirományoknak.

    Figyelmen kívül hagyás és be nem engedés van. Ez a privát terem, bámulni szabad, de semmi nyúlkapiszka, tartalomalakítás, mivel a blogom személyes, engem fejez ki, rám száll vissza, ezért én döntök, hogy mi lesz itt.

    Az is én felelősségem, hogy az agyamba mit engedek be. Az antifeminista erőszakos kínlódástól viszolygok, ezért elkerülöm, nem érdekel.

    Senki, semmilyen dumával nem fog belőlem kimanipulálni semmit, amit nem én akarok, nem én gondoltam el, mégpedig nagyon. Ezt tette velem a blogom, pompás fíling amúgy.

    Amit ide próbálsz erőszakolni, semmilyen módon nem kapcsolódik se a poszt, se a blog témájához. Viszont jó látni, hogy Pista túlvan ezek szerint a rehabon, azért én sajnáltam eléggé, ahogy tönkretette magát.

  4. szerintem, a legjobb védekezés a mindenféle elvárásokkal szemben, ha az ember sűrű, saját, flow tevékenységekkel tölti fel a napjait
    olyankor se időm, se agyi kapacitásom nincs az ilyen-olyan elvárásokon agyalogni
    meg okom sincs rá
    de azt azért nem állítanám, hogy ez mindig sikerül 🙂

    • Ugye? A flowban az a jó, hogy akkor tényleg leszarjuk az elvárásokat. Vagy éppen örülünk annak, hogy megfelelünk nekik, ha épp az a fontos. Nekem már szinte mindegy, csak jó legyen.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s