hogyan ne legyél görény a neten

Szerkesztőségi állásfoglalás arról is, hogy hogyan érdemes ezt a blogot olvasni, több régi hagyominkábbapékbe szövegrészlet felhasználásával.

Többen nem értik, mi folyt tegnap a csakazolvassa facebookján, és azt írják, hogy zavarja őket.

Engem is zavar, de nem tehetek ellene, és nem is szeretnék ezzel sokat foglalkozni. Ami zajlik, szükségszerű, és tulajdonképpen meg is szoktam, évek óta együtt élek vele, ismerem előzményeit és részleteit, de megdöbbent engem is, még mindig. Nem helyes és ellenzett bloggerek vannak, hanem figyelmet keltők és kutyaseolvassák. Akire figyelem irányul, aki újat mond, provokatív, ráadásul ez bejön neki, azt bántani fogják. Nálam sokkal higgadtabbkat, kevésbé kitárulkozóakat is.

Most a verselemzésbe kötöttek bele és magyaráztak bele elmebeteg szándékokat rég letiltott és álneves személyek. Célzásnak vették, arra, hogy egy egykori itteni olvasó, majd eligazoló újblogalapító családjában tragédia történt, olyan jellegű, amiről a sajtóból értesülhettünk. Én ezt semmilyen módon nem kommentáltam, nem is dolgom. Amit érzek és gondolok, azt magamban intézem, szerintem nem minden való a netre, nem lehet mindenből gesztus és téma, sőt, ez kártékony is.

A mostani vihar előzményei 2013–14-re nyúlnak vissza, a jelenségről itt és itt írtam. Volt szó az elvi kérdésekről is: a blogomon tanultak lejáratása és gyűlöletté alakítása ellen itt, itt és itt emeltem szót. A partvonalról figyelő trollok legjavát és némi kommentárt itt olvashatjátok.

Ami biztos: komolyan csak értelmes, jóakaratú emberek vehetők, és ők a saját témáikkal, életükkel foglalkoznak, alkotó és nem reagáló létezésben. Ha konfliktusuk van, azt privát intézik, nem csinálnak belőle arénahangulatot. A konfliktus akkor konfliktus, ha közünk van egymáshoz a való életben, és nem is egyszerű felszámolni a kapcsolatot, tehát ha te jössz ide kíváncsian, abból ne legyen konfliktus, mert egyszerűen elmehetsz máshova. Én nem tudok máshova menni, és nem is fogom abbahagyni a blogolást. Amikor az olvasó akar csak a bloggertől valamit (rajongás, hájp és annak másik arca, a “csalódott” belekötés és lejáratás), tehát aszimmetrikus a viszony, akkor nincs konfliktus, nem tartozom neked semmivel. Ne reklamáld a jogaidat és a bánásmódot, ha te kerested a társaságomat, szavaimat, ráadásul kötözködsz.

Telekiabáljátok a netet a jópofáskodással és agresszióval, és ez, megélt út és valódi mondandó, kifejezőerő nélkül kártékony pótcselekvés. Én nem vagyok sem közfinanszírozású médium, sem jótékonysági intézmény: jófejséggel csak a szeretteimnek és a jóindulatúaknak tartozom. A többiek esetleg éles szavakat fognak kapni, ha belém kötnek, és ez nem agresszió, hanem hatékony intézkedés, amelyet az idő igazol:  a kötözködős “nekem más a véleményem, tehát te basszad meg” és a “nekem ez érzékeny pontom, tehát neked esek” típusú kommentek eltűntek.

Ha te idejöttél, mert tetszett a blog, akkor örülj neki, és hasznád jóra, de kérlek, legyen ennyi, a saját utaddal foglalkozz, ne nézegess meg engem, ne akarj megfejteni, se megfelelni, és ne told ide a “csalódottságodat” se. Az értelmezés joga is, felelőssége is a tiéd. űNem bánom, ha szerinted nem vagyok “hiteles”, de nem is szerződtem arra, hogy olyan leszek, amilyennek látni akarsz.

Udvarias, csodáló, hízelgő, segítségkérő, blogot lelki teherletételre és iránymutatásra vagy akár közösségi jófejkedésre igénybe vevő szerepből előlépni kritikusnak, megmondónak, a blogger kielemzőjének, fölé okoskodni magad, megelégelni a hatalmát óriási szereptévesztés és gusztustalan húzás, mindezt álnéven és bőven zakaltásként éveken át folytatni pedig emberi pitiánerség és de facto bűncselekmény. Ez az ő szintjük, és nekik van rá szükségük. Én nem ezen a szinten akarok blogolni, emberekkel érintkezni, érvelni.

Természetes, hogy a blogomon hatalmam lesz, ha elég érdekes. Én csináltam, én formáltam ilyenné, és nem kegy, ha olvasod, vagy tetszik. Saját szabályok, saját szempontok – neked is, a saját blogodon, ahova azok mennek, akik rád kíváncsiak. Ezt sokan nem értették, megpróbálták közös térnek használni a Csakazolvassát, birtokba venni, ellenem használni.

A netes konfliktust ép emberek nem fújják föl és dagasztják öncélúan, nem csinálnak belőle showműsort, majd tolják a felelősségét a célpontra. Ha csak nem tetszik a másik pofája, stílusa, azt nem állítják be konfliktusnak. Ne támassz elvárásokat, és ne boncolgasd a motivációimat, ne gőgösködj, hogy te átlátsz fajtam. Nálam sokkal egyszerűbb működésűekről sem tudható biztosan, mit miért tesznek. Az ízlésed nem lesz norma, és ha ehhez nem is vagy értő, eszes és jóindulatú, viszont idetolod, akkor meg agresszor vagy.

Lehetsz éles, én is az vagyok, de a saját helyeden legyél az. Ne ragadj katasztófaturistaként olyan oldalakra, amelyeket nem kedvelsz, amelyek irritálnak. Ha mégis odakattintasz, mert pont nincs jobb dolgod, és mert a kíváncsiság emberi vonás, akkor ne kezdj nagyképűen, uralomszerzési ambícióval, patetikus szavakkal feszkózni.

A tegnapi Most már igen nick azonos az itt már sokszor szereplő álneves lejáratóval. Nem most kezdte.

k_perny_fot__2015-10-29_-_4-37-13_www-kepfeltoltes-hu_

Nem tudjuk, bosszú, rivalizálás vagy pszichopatológia vezérli. Kedvenc témái a blogom olvasottsága, a bloggal kapcsolatos konfliktusok (egyiknek se volt részese, nem érinti), a jövedelmem, a szerelmi életem, a mélylélektanom, gyerekkorom, a testem és a testrészeim. Értékrendje szemforgatóan kispolgári, a normális (átlagos) emberekkel példálózik, nekem, akiről tudható, mennyire akartam nem átlagos lenni. Meghökkentő módon blöfföl és hazudozik (ő ismer valakiket, akik láttak engem, ő tudja, én mit miért csinálok, és engem miért olvasnak az olvasók). Ellenoldalt is alapított, e-mailekkel bombáz, magánügyeimben kotorász, visszaélt a fotóimmal, a nevemben tett feljelentést a Gumiszoba szerzője ellen, és jelenti a teljesen ártalmatlan, alapelveket nem sértő(sportos, gyerekeimet ábrázoló) facebook-fotóimat. A célja, hogy bennem rossz érzéseket keltsen, ellenem meg gyanúkat, és hogy ez a blog ne íródjék.

Lehet, hogy tényleg hisz az oly erős szavakkal oly igen megtámogatott igazában, és ehhez joga van, és az ő dolga. Szerintem az igazság világít, ez a stílus és lelkület taszítja azokat, akikre én mint olvasókra aspirálok. Én nem járok máshova se írni, se szarkeverést olvasni, és az ittenieket se olvasom el általában. Nekem csak az a bajom, hogy az én felületemet használja.

Hiába tiltom őket, álneveken újra és újra jönnek. Facebookoldalra (nem személyes profilra) egyébként is tud kommentelni, a tiltás ellenére, de aki nagyon erőlteti, hogy az ő hangja hallatszódjék, oldalt létesít, belekiabálási célra, amit már nem lehet letiltani. Elég pontosan látszik a kedvelt témákból, szóhasználatból, szórendből, hogy mely nickek takarják ugyanazt a személyt. Ezt a személyt én felismerem, ez a személy nem guiszobás, és ő is csak felhasználja az elpártoltakat (és Kozmáékat, Huffnágelt és mindenkit) a hadjáratához. (Ha nem így lenne, nem engem hibáztatna azért, hogy kommentelők szétszopatták Kozmáékat, nem védené patetikusan azt, aki az egészet szervezte.)

Nekik, bárkik is ők, az kell, hogy én gonosz vagyok, ellenük vagyok. Két év telt el a nagy fordulatuk óta, és nem nyugszanak, és nem elég csak maguk között szidni engem.

Naiv és hiú betűvetőként azt hittem, és mindig azt hiszem, őket az érdekli, amit írok, az én szövegeim, hiszen ezen a blogon az a tartalom. Más célom aligha lehet: a lényem annyira nem érdekes, a témáim viszont azok. A véleményem éles, meg is védem magam, de egyenesen teszem, a cirkuszt nem szeretem. Ők félnek tőlem, félnek a szavaim erejétől, attól, amivel a szavaim őket szembesítik őket. Ezt az erőt és hatást ugyanakkor irigylik is, ezért próbálták megcsinálni, közepes tehetséggel és tisztázatlan elvekkel, riasztó műveltségbeli hiányossággal, elbulvárosodva, vagy engem lejáratni kívánó kommentekben. Ezért gyűlölnek és írnak át magukban, találnak ki képtelen dolgokat. Már nagyon rég csak öngerjesztő önigazolás.

Még amikor itt voltak, akkor is lassan gyanús lett, hogy tartalmilag csak azokhoz a posztokhoz kapcsolódnak, amelyek miatt hibáztatni lehetett valakit, önigazoló módon elvieskedni (szar a rendszer, férfitúlhatalom, traumák), áldozatnak és jó embernek bizonyulni. Filmhez, irodalomhoz, rebbenő élményhez nemigen szóltak hozzá. Ők nem akartak magukba nézni, ennek súlyát el sem bírták. Engem ez nem csak annyiban érint, hogy “csalódtak” bennem, amikor azt írtam: létezik heves, igazi szerelem, szexélmény, a feminizmuson kívül más dimenzió is, vállald a felelősséget, lépj ki, ne szidd akkora lendülettel azt, aki eltart, és hogy tégy magadért, ne áltasd és “fogadd el” magad, tudsz változtatni – a véres kommentek miatt én lettem az antifeministák célpontja, és én névvel, arccal váltam azá. És a tetszésből elvárás lett, nyomás: legyek ilyen meg olyan.

És úgy döntöttem, miután a peremen túl habzottak az elégedetlenkedések, beleszólások, elemezgetések, hogy én önmagam leszek.

Ami mára biztossá vált:

semmit nem írok elvárásra, azért, mert éreztetik velem, hogy nekem ez kéne, amazt meg tilos,

személyes, megélt, engem érdeklő témákról írok, a megszokott, kialakult, metaforikus, sokfelé utaló stílusban, és ez annak szól, aki ezt figyelmesen el tudja és szeretné olvasni (erre utal a blog címe),

a reakció minősége, a benned zajló folyamatok a te felelősséged, nem akarok tőled semmit, se azt, hogy szeress, se azt, hogy higgy az egyenlőségben, se azt, hogy sportolj, és azt sem, hogy egyetérts,

bloggerként szövegeket írok és fotókat teszek közzé, ezek révén életmódot, értékrendet és gondolatokat közlök – dadája, lelki segélye, vudubabája nem vagyok senkinek,

ha nehezteléssel, elkívánós lelkülettel nézed a blogot, nem fog tetszeni (de akkor semmi se),

ha bajom van bárkivel vagy bármilyen jelenséggel, egyenesen megmondom, nem célozgatok, nincs mögöttes,

nem foglalkozom azzal, ami nem rám tartozik, nem vagyok kíváncsi, nem keresek, gyűjtögetek híreket, elég nekem a saját életem és blogom,

nem “mások ellen” mutatom, hogy hogy vagyok, nem hozzájuk képest vagyok valahogy, ezt ők értelmezik így, mert szarul vannak. Ez azt is jelenti, hogy rájuk tekintettel nem fogom vissza magam annak kifejezésében, hogy jó nekem. Nincs bennem “káröröm”, nem tudom, mi van velük, csak azt gondolom, a folytonos mást hibáztatás, neten élés, reagáló üzemmód, a felelősség nem vállalása, az önreflexió hiánya, a másokon való lógás, leselkedés nem vezet produktív élethez,

mindig megírom a kételyeimet, árnyoldalaimat is, amennyiben tanulságosak, ugyanakkor nem tisztelem azt a tabut, hogy hallgasak a felszabadítóan megváltozott életemről. A változást nem szerencsének gondolom, hanem fejlődésnek (önfejlesztésnek) és kvalitásnak is,

bizonyos emberekkel, lelkületekkel semmilyen módon nem akarok érintkezni, ezt világosan ki is fejeztem, és bánom, hogy megbíztam bennük,

nem tartom szerencsésnek, ha nagyon elkeseredett emberek lázasan olvasnak és keresnek itt megoldást, veszik át a tanulságokat, szervezik ki a blogba az énjüket – szuverén, saját gondolataikat gondoló-élő olvasókat feltételezek, nem várok egyetértést,

az érzelmi és magánéletem továbbra is belül és szeretteim körében zajlik, azt légyszi, ne firtasd. Itt a blog van: intellektuális, kulturális és életmódtartalmak. Nem az ember van, hanem egy ember reprezentációja: kép és szöveg. Ha ezt nem érted, ne engem tarts hiteltelennek,

az olvasótábor változik: ha unalmasnak tűnik egy téma, ha ismétlést tapasztalsz, az az új olvasók kedvéért van,

ha használod a blog felületét vagy a facebookját, akkor tiszteld meg, legyél explicit, figyelmes, építő,

szabad a kritika, a szólásszabadság szoros elkötelezettje vagyok, csak a magam helyeit óvom a nívózuhanástól. Ha ekézni támad kedved, legyen hozzá saját helyed, szavad, ne engem használj erre, és ne tőlem vedd át a fordulatokat. De nagyon ne galoppírozd el magad, mert még kilóg a lóláb,

ugyanazt ne mondd el százhússzor, újabb neveken, magadat légiónak kiadva, láthatóan gyűlöletszítási céllal,

olvashatsz sandán is, nekem mindegy, a blogger minden kattintást szeret, de ez a hely nem csapatba verődésre, kiéletlen kiskamasz késztetések őrületig járatására, tartalmatlan, pártoskodó zsizsegésre való.

Mindenre mindig szűk szemmel fognak reagálni. Ha nem törődöm velük, hanem élem az életem a maga örömeivel, akkor vetítek és bizonygatok, ha reagálok és megírom ebből a megírhatót, a tanulságosat, akkor meg magyarázkodom és hárítok. A szűk szeműek hibát és hibást keresnek, képmutatók, pletykaéhesek. Higgyétek el, nem könnyű élmény, rendzsres élményként. Gondolj bele a helyzetembe: engem ez másképp érint, mint téged, és ugye én nem csak egy nick vagyok. Kérlek, ne adj tanácsot, ne tudd jobban, hogy mit kellene tennem.

Az irigység irigység marad a nagy tagadásban is, a kényszeres leskelődés és a belerondítási szándék jelzi, hogy erről van szó. Van még nevetséges “bezzeg én” bizonygatás a saját áloméletéről. Tényeket tagad, és azt cáfolja, amit én nem állítok. Ha nem jön ide, akkor nincs semmi, nem akarok és nem is tudok neki ártani, nem is értem, miért vagyok ennyire téma. Nem foglalkozom veletek, ez a huzakodás és ingerkeresés nem az én szintem. Én a blogommal foglalkozom, veled csak azért és akként, ha azt támadod, és le foglak szoktatni róla.

A zaklatás zaklatás, a koppintás pedig koppintás, ezen nincs mit magyarázni.

A blog ötödik évében, ezzel a kialakult iránnyal, stílussal, kegyektől nem függve azt kérem: akkor legyél itt, ha jó neked, ha ez tetszik, és ha jó neked, vagy valaha jó volt, akkor ne játssz hatodik cébe való közösségi dinamikákat, és ne rúgj belém.

Nekem vagy kommentet akkor írj, ha

  1. van érdemi mondandód, amely rólad vagy a szóban forgó jelenségről vall, nem személyeskedés, elemezgetés,
  2. kérdezel, kérsz valamit, vagy
  3. ha van nálad méz és tejszínhab, mást nem kérek.

Mindenki, aki a facebookon kavar, ott kreál problémákat, nézeget, szaglászik, idegeskedik,  nem elég neki a saját idővoala, ismerősi köre, mindenki, aki képtelen arra, hogy első kommentjében barátságosan és tisztelettel szólítsa meg azt, akinek ír, menjen szakemberhez.

Többet (most egy darabig) nem szeretnék ezzel foglalkozni, mert romboló érzés annak a tudata is, hogy ennyire elromlott, keserű, pletykaéhes, agresszíven belemagyarázó emberek egyáltalán léteznek.

47 thoughts on “hogyan ne legyél görény a neten

  1. Huhhh. Nekem még a szűk környezetemben is elég még az ezrede is ezeknek a viselkedési mechanizmusoknak, el tudom képzelni milyen ezzel ilyen mennyiségben érintkezni nap, mint nap. Az vajon mennyit hat rájuk, hogy ha egyáltalán nincs szó róluk, sosem említésre sem méltatod? Biztos naiv vagyok, ettől még nem lenne vége. Gondolom az nekik csak külön plusz lehetőség és öröm, ha olykor szó van róluk egy komplett bejegyzésben is. Meg hát elérik, megtalálják a módját a figyelem kicsikarásának. Lám megérte, mégicsak sikerült felidegesíteni, mégsem olyan erős meg stb. mint amilyennek itt mutatja magát! Istenem, bárcsak ennyi szabadidőm lenne! 😊

    • Én őket megszoktam, lejjebb már rég nincs. Nem felidegesít, hanem hüledezésre késztet, és a blogomat a saját felületén mocskolni nem hagyom. Éppen azért tolonganak az oldalon, járnak oda feszülni, értesítik egymást izgatottan, meg lájkolják egymást nagy bőszen, mert én nem megyek utánuk, nem hat eléggé az ellenem indított gyűlölködő oldal, nem érdekel, nem reagálok. De ha ők jönnek, akkor szépen nevén nevezek mindent, nem akarom eltüntetni, nincs semmi rejtegetnivaló, világos a szitu. Nekem feldolgozási mód, ha megírok valamit. Ebben nincs változás, mindig ugyanezt csináltam. És én nem bánom, ha ilyenkor ők fortyognak és eszik magukat (a szavaimtól rettegnek, de meg is érdemlik, rendszeresen kezdődik a “te véglény, te hülye” vagy a “pokol, dárda, nyárs, sajnállak” stílus).

      Az is fontos, hogy a többi olvasót is tájékoztatom ilyenkor, megértik, mi minden zajlik a blog körül, hogyan találnak meg mindig engem bűnbaknak gyengeségből, butaságból és elmebajból. Ennek is van tanulsága. Én erősnek érzem magam, bitosan lehetne még erősebbnek lenni. És azt hiszem, egész más hangot ütök meg. akit ez nem érdekel, majd nem olvassa. Nem vagyok szarul tőle.

          • Az szomorít el igazán ezzel kapcsolatban, hogy ez van, lehet egyáltalán az emberekben. Vajon hány olyan akad a környezetemben, akik mélyen valami hasonlót élnek meg, csak mondjuk szemtől szemben nem mondják meg. De ha alkalmuk akadna, mondjuk egy nick mögé és az internet kuszaságába burkolózva, akkor vajon mi jönne ki belőlük, amit a hétköznapokban inkább takargatnak? A belső, egyébként jóra fordított, építő erő, az önismeret, hogy lehet a szemükben ekkora ellenség, fegyver? Nincs egyébként hatalma, nem érzi, hogy ilyen ő is lehet, csak magában kellene keresni, nem pedig a másiktól megpróbálni elvenni? Piszok érdekes ez számomra, próbálom megérteni, hogy miért éri meg egyáltalán csinálni. Nincs semmi belső vagy külső haszna. Az értéke nem lehet több, mint nulla.

            • Én hajnalban arra jöttem rá, hogy ez csak innen tűnik ennyire világosnak, hogy mennyire abszurd. Ott, az ő virtuális körükben egy másik, kreéált valóság van, amelynek az a lényege, hogy ők az igazán hitelesek, Gerle Éva bármire képes, és utálni kell. Nem csodálkozom semmilyen gyűlöletkampányon, hergelődésen (vö. “hogy lehettek erre épesek a németek/magyar csendőrök”), ha ez ilyen méretekben tud menni a feszültség és a gyűlölet meghatványozódása egy sima blog és blogger kapcsán. Mindez a jó, az igazság és a kiállás nevében.

            • Én-ereje mindenkinek van, de írói tehetsége, eredetisége nem. És ők azt akarták. Ügyet, közösséget, intellektuális tartalmakat, önmegvalósítást, sikert, fontosságot. Ez a leutánzás és irigység alapja, és ebből következik a feketére festés és gyűlölet.

            • Valami ilyesmi dereng fel bennem is, hogy teljesen más dimenzió. Csak nehezen tudok oda le/vissza/átmenni. Részben értem, mert nekem is voltak játszmáim, de ennyire vadak sosem. Egyszerűen nem fogom fel, hogy lehet közben nem észrevenni, hogy uramisten, mit művelek én itt, mit akarok ezzel, miért csinálom ezt a másikkal??

  2. Nem olvastam a viharzast, és nem is foglalkozik. De, hogy egy verset nem lehet békében elemezni! Kamaszkorom óta az egyik kedvencem.

      • De a többiek – akik biztosan jártak, olvastak, tanultak – miért csatlakoznak hozzá? Nem értem, senki nem szól, hogy te, jaj, hát ez más, mint aminek gondolod.
        És leírod, hogyan ne legyen görény, és nem veszi észre magát egyik sem, hogy pont úgy az.

        • Ők táborba verődtek, egymást torzítják és hergelik. Nem érdekli őket a blog, csak a hír, az ügyecskék, a konfliktus. Unatkoznak, a neten élnek elterelik a figyelmet életük megildatlanságairól. Gyakori életközépi elakadás.

          Ami megdöbbentett: kilenc embert tiltottam, mind kövér volt.

              • Nem baj. Nem én töröltem amúgy, legalábbis az eredeti poszt alattit, mert abból látszott, ki nem tud békében meglenni, ki leskelődik és pletyózik a gyászban is, és ki akar két év után is zavarogni.

                Ők nem érzik erőszaknak, amit csinálnak, mert a kiindulópont az, hogy én vagyok a hibás, és mindenre képes vagyok. Agymosás áldozatai, két évig lenni egy hergelt, ellenségkereső, agresszív, harsány légkörben, ez személyiségromboló olyannak is, aki amúgy végzett és gyakorló lélekgyógyász, és a csakazolvassán lett feminista.

  3. Mi az a bazedóv? Meg a sutka? Miféle nyelvjárásban használatos szavak ezek?
    Én azt nem értem, hogy aki azért jön ide, hogy kinevessen, az miért nem teszi pusztán ezt? Ahogy én kinevetek az utcán valakit, és megyek tovább, nem megyek oda hozzá, elmondani, hogy ‘hé öreg, kiröhögtelek mert gáz a papucsod, és különben is, bazedóvos a bal vádlid!
    Ez nem erről szól. Hanem a kontra-látszani akarásról.

        • Még nem jelöltelek be facen, de ilyenkor elgondolkozom, hogy minek is. A blogod tetszik, elég az.
          Így is sokszor struccot játszom és egy-két témánál/személynél szisztematikusan nem olvasok kommenteket. És képmutatónak érzem magam, meg struccpolitikásnak, de egyszerűen semmi humorom ugyanannak az általam hülyeségként dekódolt gondolatmenetnek az ötvenhetedik olvasatához pl menekültügyben, vagy a melegekkel és társaikkal kapcsolatban. Vagy egy időben munkahelyen ilyen téma volt az Izrael, ha ezt valaki kiejtette olyan helyen, ahol beszélgetni is tudunk, előre szentségeltem befele, hogy “most el fogják mondani ugyanazt, amit ilyenkor szoktak, váááá”. Nem mintha hozzá tudtam/akartam volna tenni, de hallgatni is olyan… tudod. Mint az időjárás, az emberhalálokról szóló kedélyes smalltalk (minek mentek oda, höhöhö), a mások gyerekéről, hasáról, akármijéről szóló pletyik. Rosszízű.
          Mindegy, le van ejtve, tényleg nem ezért járok ide én se. Ez is olyan, amit most én csináltam, mint azok a pletyik. Csak úgy hozzászóltam, hogy okosabbnak nézzek ki/letegyem a garast/nehogymáne.

            • Igen. Sajnálkozni sincs sok teteje (egyoldalú, kilóg mögüle az okoskodás), kavarni viszont még rosszabb. Most pl van egyfelől ez a baromi nagy vonulás a háborúk, diktatúrák miatt, plusz minden egyes terrorcselekményről, gyilkosságról, balhéról hírt kapunk => emberek halál komolyan drukkolnak, és _örülnek_, ha kiderül, hogy arab volt a gyilkos. Vagy, ha magyart is ölt. Hát, ööö, juhéj, tényleg. Kollégák is előadják a maguk verzióját bent, kajaszünetben különösen buli, amikor nem lehet rájuk dörrenni, hogy menjenek már ki hullagyalázni, mert eszem (bocs, ez elég brutál megfogalmazás volt, de szerintem nem toltam túl). Értelmes, nem négypixeles lelkivilágú emberek is.

            • Na ezért. A blogodat ismerem, téged személyesen nem, lehet ám, hogy ez a fura, ezért nem jött, hogy egyáltalán beüssem a nevedet a facéba. Itt úgyis itt vagy.

  4. Csak pislogok. Itt valóban két tényező keveredik mérges gázzá:
    – nincs olvasási gyakorlat,
    – van rosszindulatú lesés, valaminek a mindenkor ugrásra kész várása.
    Most már rég volt ilyen kapaszkodó, úgyhogy túltelt a rendszer feszültséggel és akkorát robbant indokolatlanul, hogy csak na. Nagyon sajnálom, hogy ezt a remek alkalmat ilyen hülyén elrontották. Ez tényleg pszichopátia. Valami olyasmi, hogy annyira beléd vannak gabalyodva, hogy mindent a rájuk való utalásnak vesznek. Annyira ízléstelen, alantas…
    Én megértem, hogy reagálsz és nem maradsz csendben, amit pedig annyian javasolnak.

    • + Feldolgozni nem bírás is van (nem csodálom, a múlt és a saját korábbi viselkedésük nyugtalanító), és önigazolás is van. Annyira felsorakoztak “oda”, hogy akárhova zuhan a nívó, azt már úgy kell értelmezni, mert összedől az, amit eddig tákolgattak. Ez a veszélye a hergelt, gyülekezős, nem saját gondolkodásnak.

    • És az a hiheteten nagyképűség, ahogy az unatkozók meg akarják mondani, hogy nekem hogyan kellene viselkednem, mire legyek tekintettel. Miközben semmit nem tudnak arról, mi történt a konkrét emberek között. És miközben én senkit nem bántottam, nem foglalkoztam velük. Mert valóban elvárható ennyi volna. Ahogy bele akarnak erőszakolni a saját kereteikbe, értelmezéseikbe.

  5. De még az is megdöbbentő a józan kommentelő soraiban, hogy ha engem basztatnak, akkor azért van, mert én vagyok provokatív és megmondós.

    Nem. Azért basztatnak, mert basztatósak. Ebben lelik örömüket. A felelősség az övék. Dönthetnek, nincs kényszer, nem is az ő ügyük, konfliktusuk. Nickek, profilok sorát létesítik csak azért, hogy belém kössenek.

    A blog mindig ilyen megmondós volt, aki patkány volt, mindig osztottuk. Nagyon helyeselték, mikor itt voltak.

    Ez nem kiállás. Az miért van, hogy én provokatív vagyok, neten élek hivatalból, de mégse basztatok senkit, járok oda véleményezni sehová? De ha itt írok, azt is magukra veszik.
    Úgy utálok azzal szembesülni, hogy a lájkolók, követők egy része siralmasan buta. Befolyásolható, értetlen, kisstílű. De ilyenkor kiderül.

    És hogy miért jutott vajon többeknek eszébe, hogy én valaki halálára célzok itt. Kérdi tőlem. Képzett, árnyalt nő. Mert ilyenné hergelt titeket az ottani őrület és az elakadtságotok, a hibást kereső butaság. Aki nem pattant le a Gumiról akkor, amikor kirakta a “szar büdös, elég egyszer megszagolni” mémet, meg is érdemli.

    Gumi nem lesz okés attól, hogy történt az egyik központi szereplővel egy tragédia, melyet én továbbra sem kommentálok sehogy, nem tisztem. És a múlt sem rendeződik el. Ellenben ők az apropón felbuzdulva odajöttek belém kötni.

    Még ha a Lee Annácska lett volna a vers.

    És a követelés, hogy mindenki hallathassa a hangját. Mindenkié egyenrangú, meg akarja ő is mondani, hát mit csodálkozok.

    Hát azt csodálkozom, hogy
    olyasmiről tesz végtelen magabiztos állításokat, amiről nem tudhat (például hogy én ezt az olvasottságért “csinálom”),
    rosszindulatúan ír, pedig semmi közöm hozzá, nem kell kapcsolatban lennünk,
    ő jön oda,
    gerjeszti tovább, a kérésem ellenére.

    • Még Kozmáék ellen se volt.

      Így nincs más választásom, amikor megint rámront az arénában a rettenetes manipulatív szövegével, a rengeteg feltételezést, vélelmezést, szándékosan mások előtt, kételyeket csöpögtetve beléjük, majd rám kenve az egészet, hogy elbukjon a blogom és lejáratódjak, mint hogy nyugodtan elmondom, mi a szitu. Az élesség nem idegesség, csak ők érzik támadásnak az igazság kimondását. Kizárólag akkor mondom, ha rákezdi.
      És ez nem szubjektív igazság, a tények makacs dolgok: zaklat, régóta, sunyin, sokszor jeleztem, hogy ne, semmi köze hozzám, és rosszakaratból és unalomból csinálja. A privátokra nem reagálok.

  6. Egyébként meg ezért nem jó a blogomat sunyiban, ajakbiggyesztve, megfigyelő jelleggel, ellenérzésekkel olvasni a nagy barátkozás és életmóddá vált csakazolvassa-kommentelés, barátkozás, cstelés korszaka után.

    Mert nyilvános a blog, az jár erre, aki akar, szabad, persze. Szabad, vagyis technikailag lehetséges. Szabad azt is érezni, hogy nabazmeg, Éva most biztos üzen, biztos vetít, bizonygat, most ez is terelés, manipuláció, vagy akármi. Vélelmezni, amit nem tudhat, belemagyarázni, remélni, hogy nem is igaz, amit lát. Szenzációkeresve olvasni, érdektelennek tartani mindent, amiből nem formálható pletyka, megtenni engem papírmasé bábjáték gonosz figurának, minden történés okának és uralójának, utálni, ha örülök — pont úgy, mint Kozmáék, ez nagyon érdekes.

    Csak hát aki itt figyel és neheztel, esetleg magában vagy egymás között belelovalja magát ezekbe az agyament, rosszindulatú értelmezésekbe, és belemerevedik. Aztán amikor a feszültség (amiatt, hogy én így, meg amit még belemagyaráz a felhergelt, ellenségkereső, agymosott tudatával) kitör, akkor elönti a hányás az oldalamat, és mindenki döbben és riad.

    Ők lapoztak, nem foglalkoznak velem… minden nap jött a kattintás Máltáról. Minden nap.

    Én úgy gondoltam, ha ezek a letiltott és múltba süllyedt emberek valaha akarnak még tőlem valamit, akkor az nem fúrás és hazudozás lesz, hogy ne engem hívjanak a kerekasztalbeszélgetésre, meg anyázó levelek, hanem valami gesztust tesznek a múlttal kapcsolatban, és megmondják, mit akarnak. De hogy a legnagyobb rajongók, akiknek presztízskérdés volt velem egy találkozó, eljönni az otthonomba, a blogszületésnapokra, akik napi öt-tíz-húsz kommentet írtak hónapokig vagy évekig, akik innen szedték össze jelen barátságaikat, kapcsolati hálójukat, mondataikat, szempontjaikat, ekkora szarkeverésre képesek, és közben azt hiszik, ők tiszteltek meg engem, és én voltam a szánandó, én szorultam rájuk, ez elképesztő.

      • Nem adminként tapasztaltam, hanem magánemberként. Egyik barátom kifogott magának egy zűrös alakot. Rendkívül okos, elbűvölő,…. Na, ő próbált meg minket összeugrasztani. Erre megadtam a barátomnak az adott e-mail címhez tartozó jelszót, nézze meg nyugodtan.
        A haverom pedig ha elolvasta az összes levelet, akkor remekül szórakozhatott. A fiók törlésre kerül, következő hónapban pedig megszűnik majd a telefonszámom.

  7. Én sose reagáltam másképp. A mocsoknak azon tíz százalékára, amelyet nem tüntettem el azonnal és nyom nélkül, mindig így reagáltam: bemutatom, miért visszás a jelenség, mit lehet, mit nem, mik a dinamikák, és hogy ki kivel azonos. Azért is, mert a netes bullying és zaklatás terjedő és egyre aggasztóbb probléma. Egy kicsit csodálkozom ezen a nagy nyafizáson, hogy neki ez nem tetszik, ő leiratkozik, itt személyeskedés van (nekem írja ezt) és jaj, ne. Olyan, mint ha zsarolna. hogy neki nyugija legyen. és nekem mim lesz? Mintha volna a házibuliban egy elmebeteg vendég, aki tör-zúz, és ahelyett, hogy a másik vendég hazamenne vagy ő is lefogná, vagy elítélné, fitogtatja, hogy ő pártatlan, nem foglal állást, nem is érdekli (de végigolvassa), és a házigazdát basztatja, hogy de csúnya lett a tükör, amit a randalírozó vendég telibe hányt. Olvasol egy blogot, belemélyedsz valaki személyes soraiba, forgatod a szavait (vagy nem? akkor miért? kíváncsiságból?), de ha neki van valami ügye, reakciója, akkor ennyire nem lehet empatizálni? Vagy legalább nem őt taglalni? Akkor nem kell? Megzavarta a világodat? És őt vajon hogy érinti ez az egész? Ennyire nem csinálhatom, amit én látok jónak? Ennyire átérezhetetlen, ha a kóstolgatás felháborít, megdöbbent, és rámutatok, hogy mitől gáz?

    • Igen, nekem is feltűnt, hogy jaj, jaj, hát ez valami személyes ügy, és hát ha itt ilyenek vannak, akkor ő le FOG(!!) íratkozni. Még csak nem is az, hogy leíratkozik, és kész, hanem ezzel fenyeget. Ez nem a leíratkozásról szól, hanem arról, hogy itt minden énértem van, és én jól megmondom, mert bizony itt én vagyok a kiszolgálandó fél, kényeskedve válogatok a blogok között, és véleményem van, úgy bizony, esetleg: máshol nem lehet véleményem, szenvedek a mindennapjaimban, és engem is azzal fenyegetnek, hogy ha nem leszek ilyen vagy olyan, akkor nem fognak szeretni, hát legalább egy terep legyen, ahol én is ezt csinálhatom.
      Nem fog leíratkozni, egyébként. A botrány annál azért jobban izgatja.

      • De, megsértődik és leiratkozik. Le is iratkoztak, valami 3482 volt még a múlt héten, most 3447 a lájk. És leskelődő áskálódónk megint örül ennek, hatott a kampány, azt mondja most: hohó, micsoda információ, Éva elszólta magát… Dehogy szóltam. Ilyenek az emberek, ilyen a világ, vállrántok. Rég túl vagyok a blogom iránti efféle lelkesedésen. Engem nem lehet zsarolni, nagyon tudatos vagyok, nem véletlen, ami történik, és nem baj az se, ha hibázom. Az elég nagy stressz volna, hogy én nekik viselkedjek, elvárásra. Szabad hibáznom, elég értéket teremtek ahhoz.

        Meg még a műfelháborodást bírom, hogy ők az olvasóim, hát hogy beszélek/bánok velük. Szerintem meg olyan olvasó, aki valamit benézett, félreértett. Azt hitte, a blog szolgáltatás, ami jár neki.

        Olvasó az, akit igazán érdekel a blog, és komolyan veszi, és nem feszülni meg tanácsadni akar, nem bántja meg szorítja falhoz az íróját. Velük soha nem volt konfliktusom. Aki nem ilyen, elmehet, nem veszteség. Csak a kóstolgatókkal volt konflikusom, a szenzációéhesekkel, a mellém lépni akarókkal, pozíciómra vágyókkal, azokkal, akik lelki szemetesládának használnak, eszményítenek, elvárásokat támasztanak, tök aszimmetrikusan.

        • Hm, azt hittem, hogy aki kinyilvánítja, hogy én le fogok ám íratkozni, az sosem íratkozik le. Nem valami méltóságteljes ez így sem, főleg a prosztó, ovis szintű gúnynevekkel. Az ember csak feszeng: ilyen van…? Teljesítménynek tartom, hogy itt a blogon békét tudsz tartani, és ide nem ér el a hullámverés, vagy csak a kielemzendője.

  8. Ja, és az illúzió, hogy az olvasó milyen távolságtartó, nemes, elegáns, leszarós lenne ebben a helyzetben. Dehogy lenne. A töredékétől padlót fogna, sikítozna, anyázna, fenyegetőzne, szövetségeseket keresne, vagy magába fojtósan rombolná vele a lelkét, depresszióba zuhanna, mindenkinek ezt mesélné, abbahagyná a blogját. Nos, én se abba nem hagyom, se meg nem keseríti a szokásos örömöket. Engem nem rombol, és így nem rombol, ennek ez a módja. Ezt tanultam meg az évek alatt. Nem vagyunk egyformák.

    Csak arról van itt szó, hogy nem “kellemes” olvasni. De azért olvassa.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s