Mostanában olvasod ezeket a fogadd-el-magad tartalmakat. Nyomasztó szépségelvárás, már a kislányaink is, meddig gyötörjük még magunkat az irreális vékonysággal, szőrtelenséggel, ránctalansággal, továbbá ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Címlaplányok, fotosop, magazinok – a magazin szállítja neked, akire haragudni lehet, aki csípi a szemedet. Most ez a hang dívik a progresszív női médiában: “hová fajul a világ”.

Engem irritál a sorok kiszámíthatósága, hamissága, a kontextus nélküliség. Vajon én lettem finnyás, bonyolult, én haladtam meg a testem és a létezés iránti igényeimmel a realitásokat? Irritál, hogy ez számít bátornak, szókimondónak. Pont ilyen volt a tavalyi “a hétéves kislányok már sminkelnek” műbalhé is.

Te viszont lájkolsz és megnyugszol. Hogy akkor te jól vagy úgy. Illetve: hogy akkor hát nem (mégsem) kell a testeddel foglalkoznod. Azt mondod, elfogadod magad, miközben azt szeretnéd, ha mások fogadnának el. Ha így is megfelelnél.

A megfelelési vágytól, amely a szeretettség, elfogadottság ősi igénye, nem olyan könnyű ám megszabadulni. Nekem se megy, én is csak egy kicsit vagyok alter. Miért ne csináljuk akkor építően, örömet szerző módon?

Amióta találkoztam az igazi testemmel, hatalmas energiák ébredtek bennem. A többiek, korábbi önmagam is, azóta szedáltnak tűnnek.

Mi van veled? A párkapcsolatod darált ilyenné? Vagy a kötelességteljesítés? Bővebben… →