the friend zone: barátzóna

T. J.-nak

Ez a fiúk szava ám: friend zone. A fiú csalódott, nem azt kapja, amit várt, őt a barátzónában tartják, ő a kedves, rendes, de a királynő mással fekszik le, másra ragyog.

Hát olyan nagy baj, hogy valaki a barátod?

Miért nem jó az? Szép, közeli kapcsolat.

Úgy értem, olyan nagy baj, hogy csak a barátod?

Jobb volna, ha ő senkid sem lenne, a barátod sem?

Te vágyakozol utána, közelebb mennél, örökké a közelében vagy, de ő nem érti a nézésedet, se a célzásodat? Vagy érti, és nemet mond?

De mégis ott van, naponta látod, keresi is talán a társaságodat, sőt, szüksége is van rád?

Úgy érzed, kihasznál azzal, hogy “csak” barátjának tekint, nem fekszik le veled?

Ez nem szép tőled. Mert te szeretnél partnert. Szexet. Őt szeretnéd. Ő meg másról álmodik.

Nézed-e, hogy ő mit szeretne? Érdekel-e az a forgatókönyv, az ő sajátja, amiben te nem ott vagy, ahol lenni szeretnél, vagy ahol a sajátod szerint vagy?

Nem játszunk egymással. Nem szövünk a másik köré a tudtán kívül semmit. És nem kovácsolunk előnyt abból, hogy rajong. Nem is várunk el semmit annak fejében, hogy mi olyan nagyvonalú barátok voltunk.

Nincs játszma.

Tíz, basszus, tíz évig voltam a friend zone-ban. Erről csak egy, időközben jelszavasított, korai posztban írtam, az a címe, hogy nő vagyok, vagy mi, és a poszt első nagy robbanása volt: 2012. május 6–7-én huszonnégy óra alatt húszról ezer fölé vitte az olvasószámot.

Nagyon csúnya vége lett a történetnek, döbbentem, gondolni sem szeretek rá.

Nem beszélünk ma már, ha mégis, semmi sem olyan többé; nem is egy országban élünk.

A barátság nem rossz. Szexet, vonzalmat elvárni nem lehet. Mégis, az iszonyú frusztráló, hogy valaki teljesen intimen, kiemelten, egyetlenként a másik feled, ott vagy a közelében, évekig, naponta, érzed a kipárolgását, ott settenkedik körülöttetek, hogy mi lenne, ha…, de csak benned, ő úgy éli meg, elmondta egyszer, hogy nem, vagy érezteti az elhallgatásával, hogy veled ő nem, érted te abból. És nem akar bántani, ez érzékeny téma, elvégre. Sőt, az is lehet, hogy a szívzűrjeit sírja el neked, végigasszisztálod egy-egy drámáját. Kést forgatnak a szívedben.

Ilyenkor mi van? Akarni, küzdeni kell? Hódítani? Hátha mégis?

Dehogy. Ilyenkor, mondom már sok évvel később, igenis tisztább megoldás hagyni az egész kapcsolatot a francba, nulláig. Amikor már ráébredtél, hogy mit akarsz igazán, és fel is tetted neki a kérdést, vagy egy helyzetben tetted világossá, esetleg volt is valami sikerületlen aktus is, és ő nem, mégsem. Hát, ilyenkor jobb, ha nincs. Hogy újat kezdhess. Hogy a fejed fönt maradjon, ne seggkörnyéken. Hogy ne úgy nézz magadra sem, mint valaki, aki nem kell, ne ez legyen az alapélmény.

De te benne maradsz. Nem akarod elveszíteni, így sem.

Ezt nem lehet kibírni. Igen, tiszteled, szereted, nem tukmálod rá magad, de azt nem érted, hogy lehet, hogy ő nem merül veled bele fenékig az édességes kútba.

Annyira kell. Annyira jó lenne. Vele lenne jó.

Ő nem merül.

Nem is tud talán. Nincs neki merülési engedélye, nem tud létezni a felszín alatt, fél a víztől.

Na de ne őt elemezzük, vele nincs dolgunk, magunkkal van. Mindig.

Eleve az, hogy ennyire fel tudsz lángolni valakiért, aki nem felejti a tekintetét a tiedbe fúródva, ez eleve, na. Hogy szenvedélyt vársz valakitől, akiről már többször, folyamatosan kiderült, hogy nem úgy felel, nem felel, tán nem is tud olyat, ez roppantul gyermeteg és önző dolog. Romantizáljuk, kesergünk róla, naplót írunk, szeretjük ezt a sikerületlen nagy történetet is, beleragadunk évekre, de ez kurva nagy önsorsrontás azért.

Igazán azzal lobban, aki úgy néz rád, és te is úgy nézel, vagy visszanézel. Aki szépen jön feléd. Aki jön. Azt nem lehet benézni. Azt tudni fogod.

Azok ragadnak évekre ebbe, hogy de miért nem…?, akik felé nem jött olyan, akitől ők is lereccsentek. Akik nemigen ismerik azt az élményt, amikor ők vannak a tenyéren, a tenyérben. Azoknak jó ez a pótlék is, ez a játszma, ez a mégis-valami, a friend zone-nak csúfolt, mindig szomorú végű vergődés.

Megesik mindannyiunkkal. Még harminc körül is. Soha nem lesz ebből szép sztori, mindig illúzió marad az a nagy édesség. És nem múlnak a sebek. Én már nem gondolok rá, szinte soha (már a művész úrra is alig, jut eszembe, mintha víz vinne valamit tőlem el, messze, aki szikla vagyok, hova lett belőlem?). De a seb, az marad. Az a tíz év. Tizenegy.

Kár értünk, kettőnkért. És nagyon, nagyon elbasztuk. Sorsszerűen.

Olyan közel voltunk egymáshoz, olyan elemien. Én hozzá, akit istenségnek tartottam, és aki mellett soha, soha nem élhettem meg azt, amit másokkal pedig intenzíven: hogy én mennyire jó nő vagyok. Hanem azt, mindig csak azt, hogy nem kellek, nem, nem, én nem.

Fáj, na. Nem jó mindig várakozni és mindig csalódni. Kívánkozni. Makacsnak lenni.

Na de nem dühöngjük tele vele az internetet. Nem haragszunk. Magunknak vonunk le tanulságot, végül.

(Tizenkettő, nem tíz, nem tizenegy.)

119 thoughts on “the friend zone: barátzóna

  1. Igen. Nekem is volt regen egy -akkor azt hittem- jo baratom akiben biztam. Vegul a legaljasabb, legmocskosabb jatszmakba fogott, hogy elerje a celjat, meg egy ongyilkossagot is eljatszott. Az elso nem sikerult (persze nem is volt, mert lebukott) azt mondta, hogy az en lelkemen fog szaradni a halala, mert a masodik sikerulni fog. Mondtam sok sikert kivanok hozza, en speciel leszarom, ha kinytirja magat egy konnycseppet sem morzsolok szet miatta. Persze rogton elszallt a halavagya.

    • Anyám pasija ugyan ezt eljátszotta az ex feleségével még jóval anyám előtt. Sajnálom, hogy nem sikerült neki, gyakorlatilag a mi életünket is megnyomorította. Konkrétan tízen pár évesen zaklatott engem is és a testvéremet is.

      • Bocs, ez nem a barátzónás téma, de kikívánkozott.
        A posztot végigolvasni jó volt nagyon, kicsit magamra ismertem és eszembe jutott Beyoncé – Best thing I never had című dala. :-)))

  2. Négy évet töltöttem a friend zone-ban. Idén végre felemeltem a fejem, körülnéztem, és szinte rögtön jött valaki, aki akart és én is őt. Mire a vágy eleddig elérhetetlen tárgya bejelentkezett, hogy ő is, és tulajdonképpen mindig is…
    Most ő van a friend zone-ban.

    • Velem is ilyesmi történt. Történik. Sok éve tart, hol én akartam, hol ő, de valahogy sosem egyszerre. Volt, hogy óriási szükségünk volt egymásra, barátként, akármiként. Az egyik legfontosabb ember az életemben, de én úgy nem tudok viszonyulni, ahogy ő szeretné. Valószínűleg az is rossz, ahogy tudok. Most friend zone van, tojáshéjakkal borított padlóval. Nem tudom, meddig. Közösek a legjobb barátaink. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen semmi, de azt sem, amit ő képzel.

        • Nálam, és borzasztó rosszul kezelem. Nem tudom másképp, nem tudom sehogy. Teljesen bénult vagyok, félek, hogy mindennel bántom, bármit lépek, aztán végül bántom azzal is, ha nem lépek semmit. Ha beszélünk róla, abból soha semmi jó nem sül ki, de az is megbosszulja magát mindig, ha nem beszélünk róla. Nem képzel semmi rosszat, csak azt, hogy lehetnénk együtt, és jó lehetne, én pedig tudom, hogy képtelen vagyok, de arra is, hogy teljesen elveszítsem. Pedig el fogom így is, azt hiszem. Tiszteletben tart minden határt, amit én húzok, én pedig olyan vagyok, mint egy szeleburdi gyerek, aki örömében megfeledkezik dolgokról, amikről nem lenne szabad, aztán zavarában még jobban elront mindent. És még így is szeret. Annyira bánt, hogy én nem tudom.

          • De ez rabság. ez is valamiféle agresszió, ha neked kell vigyázni, te vagy a felelős. Mire vigyázol? Meg ne érintsd, ilyenek?

            A fiúk általában kérgesebbek fordított helyzetben, leszarják a kínlódást, nem érzik át a felelősséget.

            • Igen, ilyen is van benne, és volt egy-két helyzet, amikor emiatt haragudtam rá, de mindennel együtt, ha az egész sztorit nézem, nekem illik csöndben maradnom és lesütni a szemem, tényleg. Itt inkább ő van kiszolgáltatott helyzetben, és az agresszió minden formája is végtelen távol áll tőle. Tényleg hihetetlen jó ember, nem ismerek még egy ilyet, pedig csupa jó emberek a barátaink is, és kevés köztünk a lány.
              Én tényleg hajlamos vagyok észrevenni másokban minden hibát, a legapróbbakat is (magamban is, de ez nem véd meg tőlem másokat), de itt kettőnk közül egyértelműen én vagyok az, akinek nem kellett volna, nem úgy kellett volna sok mindent, és ő volt az, aki a saját bőre árán is mellettem volt, ha kellett, önzetlenül.
              Soha nem akartam rosszat, de sok helyzetünkre még évek távlatából sem látom a jó megoldást. Arra igyekszem vigyázni, hogy ne legyek félreérthető, de elég rosszul megy, alapvetően nagyon közvetlen típus vagyok.
              Nagyon nehéz, tényleg. Iszonyú igazságtalannak érzem az élettől ezt az egész helyzetet, hogy nincs belőle kiút, csak nagy sérelmek és veszteségek árán.

  3. Kivételesen jó írás, mert empátiával kezeli a problémát; nem áll meg ott, hogy micsoda agresszió “elvárni”, hogy a másik is többet akarjon, mint mi.

    Friendzone-ban vagyok épp. Méghozzá elég szélsőségesen csábító csapdában, mert annyira nyilvánvaló, hogy benne is ott van a vágy, csak egyre mélyebbre elásva, mert egyszerűen fél a közelségtől. Mert 2 éve hihetetlen szenvedélyes kalandunk volt, de a szexig nem jutottunk el, olyankor ő mindig elkomorodott és elmenekült, mert bevallottan félt. Azóta nagyon közeli barátok lettünk, azt állítja, engem szeret a legjobban a világon, egyedül velem képes önmaga lenni, mindenki mással szerepet játszik. Ölelget, puszilgat, percekig néz mélyen a szemembe, sír, nevet, és lassan az élete minden területére beengedett mint barátot, bizalmast, mentort, tettestárst, partnert… de mindig megretten, ha az utolsó lépést kellene megtennie. Megijed és elmenekül. Bánt, ellök magától, aztán megbánja, sír. Tudom, hogy ő ilyen. Mesélt róla. Bántott már mást is. Elfogadtam, így szeretem. És nem ítélem el érte, csak azért, mert épp velem csinálja. De már mondtam neki: feltétel nélküli szeretet létezhet, de feltétel nélküli kapcsolat nem. Akármit érzek, akármit gondolok, nem fogok mindent elviselni. Nem is tudnék.

    Most azt állítja, hogy nem is vonzódik hozzám. Hogy csakis attól fél, hogy megbánt. Másvalakivel van együtt, funkcionális kis kapcsolatkában, játssza az odaadó barátnő szerepét, aminek nincs sok köze őhozzá, az ő lényéhez. Ismerem, tudom, hogy szerepekbe menekül. El kell fogadnom, hogy ő ezt az utat járja, nem szabad haragudnom rá, nem szabad és nem is érdemes noszogatnom, hogy bármit is máshogy csináljon.

    És közben egyre jobban felnéz rám és csodál, keresi a társaságomat, megnyílik előttem, és az állandó elutasítás ellenére olyan férfinak érzem magam vele, mint senki mással. Fél percig néz a szemembe, a kezemet szorongatja, és majdnem megcsókol, csak az utolsó pillanatban észbe kap, és puszi lesz belőle. “Persze. Nem vonzódsz hozzám. Kár.”

    • Ez így olvasva nagyon tisztességtelen magatartás. Ha tudom, hogy a másik többet akar, de én nem, akkor nem láncolom magamhoz. Szép, apró tépésekkel veszi el a szívedből, amire neki szüksége van. Szépen becsomagolt vámpírság. Akkor lesz bajban, ha te találkozol azzal, akinek te kellesz.

      • Sokat vívódik, nem akar kihasználni. Mondta, hogy volt már fordított helyzetben, és megértené, ha egy ideig inkább kerülni akarnám. Viszont szerintem nem simán csak “nem akar tőlem többet”, itt más a gond az ő oldalán.

        Másrészt meg minden alkalommal, ha vele vagyok, vagy teszek valamit őérte, elgondolkozom rajta: biztos, hogy ezt akarom? Jó ez nekem? Nem fogom megbánni? Nem csak befektetésnek szánom? Akkor is megérné mindez, ha tudnám: soha nem lesz köztünk több? És mindig ügyelek rá, hogy igen legyen a válasz. És nagyon próbálom nem becsapni magamat.

    • Annának is van igazsága 😉 de szerintem az is benne van, hogy valami komoly lelki trauma miatt tényleg nagyon erős gátlás van benne az ilyen fajta intimitással, a szexualitással kapcsolatban. Szóval nem biztos hogy tisztán vámpírság, de a tudatosság hiánya, hogy nem szakemberhez fordul, hanem bizony játszmázik azért egy másik emberrel.

      • Nem egészen értem, miért kezeljük defaultnak, hogy az ember mindenképp szexuális lény. Sokan igen, sokan elpusztulnak bújás, érintés, ragyogó szemű szemükbe nézés vagy épp behatolás vagy orgazmus nélkül, mások viszont évekig is elvannak nélküle, másban élik meg az örömöt, és nem sérültek.

        Én mondjuk olyan vagyok, hogy ha megkérdeznének, azt mondanám egy-egy ilyen fagyottabb, nem reagáló férfinak, hogy szerintem akkor is lemaradsz egy nagyon fontos élményről és örömforrásról, amely beláthatatlan módon gazdagítana és formálna át, ha amúgy rendben vagy és jól érzed magad. Nem tudhatod, ha próbálnád, milyen lenne az intimitás, az igazi, a becézős, lehelet-bőr érintős. Nem a játék, nem a lebírás, nem a trófea, nem a macera és nem is az elköteleződés vagy család, hanem az, amiért virágos réteken fekszünk némán és időtlenül kettesben életünk legszebb pillanataiban. Azt megértem, hogy nem keresed ennek a lehetőségeit megveszekedetten, ha tartasz a nagy akarás árnyoldalaitól, a talmi élménytől, én is tartok, de ha van rá lehetőséged, vonzódsz is ahhoz az emberhez, és mégse, az kibaszás az égiekkel, akik odatolták eléd.

        De én ugyanezt mondom annak is, mármint ha megkérdez, aki nem sportol, aki magán hagyja azt a plusz tizenöt kilót, aki nem olvas el fontos alapműveket, aki nem tanul meg intenzíven gondolkodni és érvelni, csak patronokat sütöget, és — tudom, nem leszek népszerű — annak is, aki nagyon mondja, hogy ő nem és nem akar gyereket. Hogy nem tudhatod, miről maradsz le.

        • Eva, ezt most szemelyesen veszem, bocs.

          De, igen, TUDOM, hogy mirol maradok le ha nincs/nem lesz gyerekem, Evekig tartott a dontes hogy nem lesz. Tudod, ha vki bejelenti hogy terhes, annak gratulalnak, de ha en bejelentem hogy nem(!) akarok(!) gyereket azt _i_n_d_o_k_o_l_n_i_ kell…

          Okom, jó okom, sőt, SOK jó okom van ra, hogy igy dontottem. Nem vagyok egyedul. 20 eves osztalytalakozomon (38 evesek voltunk) a 15 lanybol 5-nek nem nem volt egy gyereke sem. Egy sem. Rajtam kivul meg kettorol tudom hogy ez tudatos valasztas eredmenye.

          Nezzetek statisztikakat. Minden orszagban van egy olyan statisztika, hogy a 45 eves nok hany %-a gyerektelen. (ferfiakra ertheto okokbol ilyen felmeres nincs). Megdobbentoek a szazalekok.

          Persze, a statisztika nem beszel arrol hany % lett tudatosan es valasztottan gyerektelen, de akkoris. Nezzetek meg a statisztikakat.

          Tobb ev alatt tobbszor elolvastam a lenti blogbejegyzest. Mindenfele csaladi allapotu baratnokkel beszeltem (oszinten). Gyerekes csaladokkal logtam, neha napszamra. A parommal beszeltem (sokat). Es en igy dontottem. Mert nekem igy jobb (vagy igy kevesbe rossz, nezopont kerdese).

          De, megegyszer elmondom – tudom mit hagyok ki. Nem mondom hogy – neha, nagyritkan es futolag – nem sajnalom, de tudatosan es hatarozottan kihagyom.

          No, thanks, but no.

          PS. itt az igert blogbejegyzes (sorozat, elso resz). : http://felicitasz.blog.hu/2009/09/09/legyen_gyerekem_vagy_ne_legyen

          amugy peace, nem bantani akarok, csak nem akarok gyereket, es ez egy ervenyes valasztas es nekem igy jobb.

          Ellie

          • Ellie, így vagyok én is. Így döntöttem, illetve nem is kellett döntenem, mert bennem minden azt mondja, hogy nem akar gyereket. A tudatom, a tudatalattim, minden sejtem, kollektív nagy egyetértésben nem akar. De szerintem az, aki akart gyereket és lett is neki, az soha nem fog megérteni bennünket, sőt, a legtöbbeknek elfogadni is nehezére esik ezt.

          • Nem arra reagálsz, amit én írtam.
            Én elfogadom a gyermektelenséget mint tudatos választást, de a terhesség, gyerekszülés, szoptatás, hordozás testi-lelki élménye és maga a gyerekezés (saját gyerekkel, élesben, évekig), a közös felelősség, a fejlődés élménye, jellegéből adódóan TÉNYLEG és akkor is olyasmi, amit nem tudhatsz előre, milyen lesz.
            Csak ennyit állítottam.
            Nagyon könnyen válnak harsogóvá az elrontott életek tanulságai, és ez torzít.

            • biztos tulreagaltam, bocs.

              en elfogadom a gyerekes letet mint ervenyes valasztast. tobbsegi valasztas, tehat lehet benne valami, ezt is belatom.

              lattam elrontott eleteket, valoban, de az elrontas _oka_ altalaban nem a gyerek volt. viszont a gyerek meglete mindenkeppen nehezitette a helyzetet.

              minden valasztas hordoz magaban bizonytalansagot. az olyan ahol igazabol kesobb nincs atjaras meg meg nehezebb. viszont barmelyik ut valasztasaval senki sem tudhatja hogy milyen – lehetett volna – a masik.

              es ez mindket iranyban ervenyes.

              • Ne haragudj, de még szép, hogy elfogadod. Ne izélj már, pusztán közgazdász-aggyal mi neveljük azt az emberierőforrás-utánpótlást, akinek a munkájából neked is lesz öregkorodra járda meg közvilágítás meg innováció meg rákgyógyszer, és mondjuk nem omlik össze az egészségügyi ellátás meg a nyugdíjrendszer. És nekünk állandóan beszólnak, megszólnak, hibáinkat kéjjel boncolgatják, juttatásainkat örökké elvitatnák, ritkán segítenek, és a rovásunkra bizonygatják, hogy ők bezzeg jól döntöttek. Én háromgyerekesként, mindig is több gyereket akaróként kértem meg egy olvasót arra, hogy hozzuk be erre a sokak által olvasott blogra erős érvekkel a gyermektelenség témáját. Ennyit az elfogadásról.

                Az ízlés nem norma és nem érv, a saját döntés meg pláne nem az.

      • Igen, a tudatosság hiánya, pontosabban nagyon érdekes szelektív vakság. Pedig sokat elemzi önmagát, tréningekre is jár, érdekes és jó meglátásai vannak, nagyon sokat beszél ilyesmiről velem is, de néha döbbenetes, hogy milyen nyilvánvaló dolgokat képes milyen sokáig nem észrevenni.

  4. Én is voltam barátzónában egyszer: telesírtam párnámat, ömlengő szerelmes leveleket írtam (a fióknak!), aztán egyszercsak elmúlt. A másik oldalon viszont – ahol én voltam az “imádat” tárgya – rengetegszer álltam. Annyi bűntudat, hogy nem tudom viszonozni, annyi lapos pillantás, süt a szomorúság belőle, hogy én mennyire szeretlek, hogy lehetsz ilyen kegyetlen, rámtört ajtók, reggeli az ágyba a kolesz-szobába, órákon át tartó monológok, kosárnyi kaja, amikor egy fillérem sem volt, annyi kicsikart szex, amiről azt hittem, jár nekik, hálából. Magányos esték, mikor mindig jöttek, aztán a bűntudat, hogy kihasználom, mert ők többet akarnak. Elhittem, hogy aki ennyi éven át kitart, az tényleg szeret. Végül az egyik ilyennek gyereket szültem. Akkor már szerettem és akkor jöttem rá, hogy ő engem sosem, vagy legalábbis nem úgy és nem olyan, amilyennek akkor láttam, amikor még a friend zone-ban volt.
    Nincs tanulság, a rendszerben van a hiba. Az én imádottam, aki nem viszonozta az érzelmeim, nem csinált ebből ügyet. Én meg igen.

  5. Egyetemen volt egy csoporttársam a fiend zone-ban, de amikor nekem túl terhes lett, nagyon összevesztünk, pár évig nem álltunk szóba egymással. Aztán újra egymásba botlottunk (ó, wiw őshajnala…), és nagyjából ott folytattuk, ahol előtte, azzal a kivétellel, hogy már ő is vigyázott, hogy ne jöjjön túl közel, amikor esélyes volt, akkor inkább szépen megkért, hogy egy darabig ne álljunk szóba egymással. Aztán volt egy szerencsés pillanat, amikor rájött, hogy nekem volt mindigis igazam abban, hogy egy percig nem tudnánk együtt élni. Azóta a legjobb barátom (vagy minimum az egyik legjobb), nagyon szeretem, de csak jó messziről. Mostanában is évekig nem beszélünk egymással, de ha találkozunk, ugyanott folytatjuk a beszélgetést, ahol legutoljára abbahagytuk. Ő az egyetlen ismerősöm, aki nem csak elolvassa és megérti a neki írt levelem, hanem azt is érti, ami a sorok között van. És ő is nagyon hasonlót mondott egyszer rólam. Ha Budapestre jön, elmegyünk egyet táncolni, vacsorázni , aztán megint nem írunk egymásnak évekig még egy season greetingset sem.

  6. Az eredeti olvasói kérdés az lett volna, hogy létezik-e barátság férfi és nő között. Évek óta kérik ezt a témát, többen. Én a kérdést is bornírtnak tartom, hát hogy a viharba ne létezne, miért pont ez ne létezne? Eleve nem csak hetero férfiak és nők vannak, és súlyos tévedés és szerintem primitívség is úgy láttatni egy férfit, hogy úgyse akar másért egy nő közelébe kerülni, csak hogy egy részeg éjszakán valahogy a bugyijába jusson. Ezt csak kiéhezett, szexfejű nyomorlények mondják, akik el se tudják képzelni, hogy mások másképp működnek. Netán vannak, akik tényleg intellektuálian kapcsolódnak, komoly emberi, ám nulla testi vonzódással. Ez a gondolkodásmód egy archaikus, korlátozó állapotot is mutat: minél fundamentalistább és zártabb egy társadalom, annál jobban tiltja a házasságon, elkötelezett kapcsolaton kívüli kapcsolódást férfi és nő között, és annál jobban tagadja a homoszexualitás létét is.

    • Nem tudom, hogy másoknál létezik-e férfi-nő barátság, szerintem: létezik, csak nem az én köreimben.
      Nagycsalád, szegénység, falu (innen jövök): nem létezik.
      Főváros, értelmiségi környezet (ide jöttem, vagy itt vagyok, vagy itt szeretnék lenni): nem létezik, mert mindig kevesebbre fogom tartani magam a környezetemtől és minden szeretettelibb megnyilvánulást százszorosan kell meghálálnom – így érzem.

    • Létezik.
      Az én világomban biztosan.
      Az a baj, hogy félreértik, mindig is félreértették.
      “Kedves vagy=fel kell szedni”
      Régebben mindenkinek megadtam a számomat, és nem PUA, meg ilyen baromságok.
      “Megadod?” “Meg, persze”.
      Kaptam is SMS-t, hogy “Annyira kedves voltál, és pont hozzám illenél HOROSZKÓPBAN is.”, ugyanis azt is megmondtam.
      Volt egy másik srác, beszélgettünk, email, kedveltem is, a világon semmit nem akartam, csak barátságot.
      Egyszer felhívott, azt mondja “Elmegyek hozzád hatodikán” mondom: “Akkor nem leszek itthon”, szó szerint rám ordított, hogy “Hatodikáról beszélünk!!!”, “De nem leszek itthon.” “Mert, hova mész?”
      Na, ezt nem így kellett volna talán, hanem mondjuk: “Akkor mikor jó neked?”
      És arra van rendes válasz.
      Nekem ez olyan marha rosszul esett akkor, nyilván nem emlékeznék rá, ha nem.
      Egyrészt nem is hívtam, meg amúgy se ordítson, és ezt ne így!
      Szóval hiába akarnék én a barát zónában lenni, ha ők nem ott akarnak látni.
      A barátság olyan értékes, én meg még mindig idealista vagyok ebben, hogy lehet.
      Mondjuk nekem meggyőződésem, hogy férfi és nő nem különböznek annyira, mint ahogy élezik ezt.
      Azért remélem, hogy változik kicsit a világ az ember-ember felfogás felé.
      Bár, ahogy nézem (Tusnádfürdő pl.), nem fog.
      Sajnos.

    • Idén kétszer váltottam munkahelyet. A második munkahelyen 9 hónapig voltam.
      Csak azért bírtam ki 5+4 ig, mert ott a kolléganőm az egyik legjobb barátom lett. (A 4 hónap miatta volt, és az új munkahely előkészületei miatt.Többet akartam maradni, hogy együtt dobbantsunk, de rámentem volna teljesen.)
      És egyre beljebb engedtük egymást egymás életébe.
      Ma úgy tekintek vissza arra a borzalmas munkahelyre, hogy csak miatta megérte.
      És miután felmondtam, ő is fel fog mondani, mert együtt kibírtuk, de rájött, egyedül kibírhatatlan.

        • Én köszönöm, hogy megoszthattam
          2015-ös évem legjobb eseményét!
          Szerintem létezik férfi és nő közötti barátság. Erre a környezetemben is van példa, két szingli barátunk sokat lóg együtt, számtalan érdeklődési körük egyezik. Voltak együtt egy hónapot nyaralni, többed magukkal.
          És ők ráadásul mindketten heterók.
          Nem akarnak egymástól többet.
          Talán túl jó barátok?

  7. Lehetne ez a vége ?

    A végső megoldás az lesz, amikor összetalálkozol a Férfivel – a Te férfiddel. Amire te vágysz, Ő fogja majd azt Neked két kézzel szórni és így fogod megszeretni végleg önmagad. Ez az erő olyan lesz, mint a szőke Tisza sodra, ami elkap és megragad. Vele és általa majd lezárod ezt az eltévedt évtizedet magad mögött…de addig is, az isten áldjon meg.

    Egy szia, egy kézfogás, egy napfényes kőbányai délután. Ennyi a történet vége.

    Korszakot szépen lezárni, emberül.

  8. Nekem sok volt barátom/picit próbálkozó ajánl friend zone-t, mint számukra vonzó személyiségnek, akivel viszont együtt lenni nem akarnak. Ezt nem bírom jól, és általában kiderül, másként vagyok a fejükben mégis – nem köteleződnének el, de legyek, ha mennék, akkor észbe kapnak. Szóval ez talán nem igazi friend zone, feljebb is írt valaki ilyet. Én ezt lebegtetésnek tartom, úgy érzem, sok energiám tud ilyen helyzetekbe menni, ahelyett, hogy mondjuk másokra szánnám, akiket meg sem ismerek esetleg, épp a helyzet miatt. Erre jó megoldás lehet a teljes eltávolodás, minimum hónapokra – számomra így működik jól a helyzet lezárása. Új fejezet mindig nyitható, talán más lesz a felhangja is, de akkor és ott, feszültség van és szomorúság.
    Férfi-nő barátság viszonylag ritka, legalábbis esetemben, a fiúk részéről sokszor kiderül, hogy többet akarnának. De mégis, van ilyen.

    • Sokszor hittem azt, hogy na, végre, barátság van köztem és egy nő között, és egyikünk sem akar mást… minden esetben kiderült később, hogy de igen, akart, csak jól titkolta, amíg bírta. Talán az egyetlen stabilan működőképes szituáció, ha voltunk már korábban szeretők, és mindketten túl vagyunk rajta. (Kozelebbi leszbikus barátnőim sajnos nincsenek, ahhoz nem tudok hozzászólni.)

  9. Azzal kellene tisztába jönnöd (és ez egyáltalán nem könnyű, sőt az első válasz, ami azonnal beugrik, az jó eséllyel nem igaz, sőt minél erősebb az érzelmi reakciód ezzel a válasszal kapcsolatban, annál valószínűbb, hogy valamit el akarsz tolni magadtól, szóval alaposan érdemes ezt átérezni, és nem megijedni attól sem, ha a válasz végül nem az, amit szeretnél hallani magadtól), hogy tényleg nem akarod-e, mert nem vonz a lehetőség, az ember, az energiái… vagy valójában iszonyúan vonz, csak rettegsz tőle. Magamról tudom, hogy a félelem néha nagyon alattomos tud lenni. Álcázza magát. Úgy tesz, mintha simán nem akarnál valamit. Az élet minden területen lehet így.

    • Úúú, ez jó, olthedir. Ez olyasmi, mint a beleszorulás valamibe ? Amikor benn maradtak a szív dolgai és nem szabad a napvilágra kerülniük, mert akkor a semmi ágán ülne a kis micsodája ?

    • Köszi, Olthedir, igen, a félelem is fontos tényező. Nagyon összetett ez az egész, de kezdem kicsit kényelmetlennek érezni ezt most, nem szeretném, hogy rólam szóljon itt minden, ezért tartózkodnék a további részletek taglalásától. De nagyon köszönöm a tippet és az érdeklődést!

    • Reménykedést olvasok ki ebből. Az, hogy ő mit érez, mit akar, mi szeretne veled, csak az ő fejében van meg .Vagy ott se. Amit írtál, hogy a saját érzéseidet, gondolataidat igyekszel kitisztázni, szerintem igazán előre visz. Én sokszor voltam már úgy, hogy na, ez veszélyes, ebből baj lehet, itt megbánthatnak, de vállalom, mert így döntöttem. Az nagyon jó érzés, ha nem kell a fejemet utólag a falba csapkodni. Ha nem sodródtam, hanem döntöttem.

  10. Az én életem során is voltak, akik többet akartak, és én csak a barátságomat tudtam felajánlani, de azt jó szívvel, örömmel. Ketten elfogadták, az egyikkel ma is nagyon jóban vagyunk, szeretem és tisztelem, mint embert, összejárunk, immár négyesben, nagyon aranyos párja van.
    A másikról évekig hittem, hogy jóbarát, de mikor végre talált magának valakit (vagyis már nem kellett “a farvizemen” reménykednie, hátha mégis lesz köztünk valami), eltűnt az életemből, se kép, se hang. Ez utóbbi nagy csalódás, mert nagyon szerettem. Dehát ebből is tanul az ember.

  11. Az én környezetemben van, nem is egy valódi barátság férfi-nő között, zónák nélkül, állandósulva. Azt látom, hogy a férfiak ezt is épp úgy eltanulják egymástól, mint amikor annyira csak szexuális tárgynak tekintik a nőt. Persze az e téren tapasztalatlanabbak először jó esetben kérdeznek, rosszabb esetben pletykálnak, de ezek elég jól kezelve vannak. Nekem 1-2 komolyabb, baráti kapcsolatom van nőkkel, de 10-nél biztosan több férfi barátom van. Van olyan akivel volt egy kis ideig oda-vissza friend-zone. Olyat is megéltem, hogy felcserélődtek a szerepek. Sokszor okoz problémát, hogy aki volt már friend-zone állapotban, azok féltékenyek a partnerük valódi, de más nemű barátaira. Az is szörnyű, mikor bizonygatni kell, hogy tényleg nincsenek titkos vágyak mögötte. Talán azt nem értjük ilyenkor egymásban, hogy kinek, hol a prioritás, mit milyen mélységeiben él meg. Ahogy Éva írta, hogy úgy érzi lemarad valamiről, aki ezt, vagy azt nem próbálja ki (akár a gyerekezést), ami neki nagy csodákat nyújtott. Ezzel annyiból nem értek egyet, hogy nem egyformán látjuk még a színeket sem, és egy emberöltőnyibe minden nem is fér bele. Lehet, hogy lemaradok másokhoz viszonyítva valami élményről, csak önmagamhoz viszonyítva ne maradjak le. Biztos könnyebb annak kezelni ezt, akinek a párkapcsolat a második helyen áll, a barátság és testvéri jellegű szeretet pedig az elsőn.

  12. Valahol persze mindig magunkról írunk mi, akik írunk, de a fenti (posztbeli) helyzetben van némi fikció. A jelenség fontosabb. Nekem most nem akut a probléma, vagyis, de, csak épp a fenti tanulságok miatt én többet ilyenbe nem csúszok bele. Nem leszek bank, nem leszek korlátlanul likvid, nem ér annyit, nem kell annyira, nem siker. Felolvad, basszus, mint a milehetez? típusú, évekkel ezelőtt lefagyasztott zöldség, amelynek a dermedten párás zacskóját olyan tanácstalanul nézed a konyhapulton, és akkor biztosan valami friss meg ropogós gasztrocsoda lesz, mint a fimekben? Leginkább csalódás lesz, mert annak, akiben az áradás és a maga megosztásának vagy akár az érintésnek a skilljei nem fejlődtek ki, nem lesz hirtelen “jé, hát mindig is erre vágytam” élmény a közelség. Ez amúgy a kétségbeesetten társat kereső érzelmi deficitesekre is igaz: ha valakinél nem jól bejáratott a széles sáv elme, test és lélek között, akkor nagyon sok helyen el tud csúszni, kudarcos, kellemetlen lesz, akármilyen jó szándékú és akármilyen tudatos is. Szóval többet nem élesztgetünk dermedt férfiakat (kontraproduktív, ha nem ő akarja), többé nem leszek “majd én életre keltelek” szerep, többet nem taalálgatom, mi lehet a másikban, nem fogalmazok Nagybeszélgetésnyitó Mondatokat. Én megőrülök attól, ha valakiben, aki pedig nem véletlen kolléga (vagyis akivel együtt kell lennem) vagy “együtt utazunk mindig a buszon” fajta ismeretség, hanem személyesebb, döntésen alapuló kapcsolat, semmi olyan nincs, hogy örömet akarok szerezni a másiknak. Ha valakitől nem várhatok érzelmi megnyilvánulásokat, ha folyton vigyáznom kell, mit mondok, meg taglalnom, hogy na, most vajon mi történhetett, miért reagált úgy. Nem arról van szó, hogy nem viszonozzák a szerelmemet, vagy hogy lerohannám a másikat, hanem még a szerelem előtti, csak vonzódós állapotban arról, hogy nem valami produktív helyzet, ha folyton nekem kell igazodnom, tekintettel lennem. Ha szégyellnem kell, hogy az ember (“az” ember mint olyan, igen) olyan lény, aki, ha valakivel jó, akkor kötődni kezd hozzá. Letagadnom, eltitkolnom, hogy én is érző, rebbenő, életvidám valaki vagyok, aki nem akar kínosan kerülni egyes témákat vagy szigorúan tartani a határokat.

    • Sokszor voltam úgy nővel, hogy jaj, majdnem akar engem, de pont nem, és ha csak egy kicsit máshogy látna valamit, rögtön akarna, és ettől neki is jobb lenne, mert valami alapvető gondja ez (pl. bizalmatlanság a férfiak iránt), és majd én segítek, velem megoldja, és mindkettőnknek mennyire jó lesz… Pontosan tudom azt is, hogy miért szaladok bele újra meg újra meg újra ugyanebbe. És persze maximum annyit értem el eddig, hogy a nő megpróbált valamit velem, ami aztán nyilván nem működött. Én meg a megoldás helyett élvezhettem legalább a jól ismert, kéjesen fájdalmas problémát.

      De egyszer volt egy nő, aki végül mégis beengedett, sok-sok hónapnyi ellenállás után. Ritka mértékű önismeret, erő, belátás volt benne. Előtte azt mondta, hogy nemcsak az a baja, hogy túl sokat akarok tőle, hanem az is, hogy férfiként, ha hagyja, túl nagy hatalmam lehet fölötte. Erre azt mondtam, életemben először, hogy nem ijedek meg ettől a hatalomtól, ha végül megadatik nekem, hanem igyekszem majd jól használni.

      Két évig voltunk együtt. Alapvetően megváltoztatta az életemet és engem magamat is. Semmi nem ugyanaz azóta. Röhögök magamon, ha eszembe jut, előtte miket képzeltem a szerelemről, a párkapcsolatokról. Hogy mit éreztem közelségnek, mire hittem azt, hogy ez egy nagyjából jó párkapcsolat. Ez a nő valami olyasmi, mintha ő is én lennék. Csak hozzá valami kimondhatatlanul gyönyörű lény is egyben. Aki által én is ilyesminek érzem magam. Nem karmikus volt a mi kapcsolatunk: ezt inkább a mostani friendzone-os nőre mondanám. Nem, ez a kapcsolat inkább kozmikus volt, vagy valami azon is túl. És talán egyszer együtt leszünk még ebben az életben. Olyan intenzív volt a találkozásunk, hogy egy idő után nem bírtam tovább. Voltak dolgok, amikbe majdnem beleőrültem. Menekülnöm kellett. A szerelem nem old meg semmit, ez volt a másik naiv elképzelésünk: nem szűnt meg varázsütésre minden pszichés problémám, ami más nőkkel is jelentkezett, csupán azért, mert most az igazival voltam: felerősödtek. A szerelem nem old meg semmit, csak motivál, hogy megoldjátok. És próbálkoztunk is, amíg bírtuk… És most külön vagyunk. És semmi sincs rendben azóta.

      És még reménykedem a frendzónos csajban, hogy vele sikerül megoldani, feloldani valamit, de arra is gondolok, hogy ez lehet igaz akkor is, ha soha nem jövünk össze. De biztosan van dolgunk egymással, volt eddig is. És ő is tud a kozmikus nőről, talán érzi is, hogy nekem ő az igazi, és ezért sem mer közeledni. Nem tudom…

  13. Visszajelzés: szerelmes a világ | csak az olvassa — én szóltam

  14. “Nézed-e, hogy ő mit szeretne? Érdekel-e az a forgatókönyv, az ő sajátja, amiben te nem ott vagy, ahol lenni szeretnél, vagy ahol a sajátod szerint vagy?”

    És ő nézi azt, hogy én mit szeretnék? Mert ez így egy olyan kapcsolat, ahol az egyik megkap mindent (társaságot, törődést, gondoskodást, barátságot, stb.), a másik meg azt nem kapja meg, amit a leginkább igényelne. Ez egy olyan dolog, mintha én bezárnék egy kutyát a húsoskamrába úgy, hogy az áhított húsokat ne érje el, aztán száraz kenyérrel meg lerágott csontokkal etetném.

    Ez a helyzet a barátságot akaró részéről nem más, mint önzés és a másik igényeinek a figyelmen kívül hagyása. A legtisztább dolog ebben a helyzetben az, hogy figyelj, nem érzek irántad semmi olyat, amit szeretnél hogy érezzek, tudom hogy neked ez rossz, így szakítsunk meg egymással minden kapcsolatot.

    • Olyan jellemző.

      A visszakérdezés. A sértett igazságérzet.

      Ahogy te írnád elő, mi a korrekt, és persze a másik legyen korrekt és erős és ő vállalja a konfliktust, mert a szegény szerelmes feje seggközelben van, ugye.

      Senki nem köteles a másik szexigényét figyelembe venni, és ettől nem lesz önző. Az az önző, aki erőlteti, meg reménykedik, és olyan sivár a szerelmi élete, hogy nem tudja, mik a jelei annak, amikor vágynak rá, és milyen, amikor nem.

      Aki úgy szexelne, hogy nem vágynak rá, az nemi erőszakszerűre készül. A szex önkéntes és kölcsönös. A humán szex.

      A kutyahasonlat is olyan jellemző. Én nem tudom, ti ezt ugyanonnan veszitek, vagy egyesével ötlitek ki?

      A szex és a húsok… te, a kutyámtól érthető, ha kizabálja a sült csirkét a tepsiből, és nekem kell elraknom a kaját, vagy őt kizárnom, mert ő valóban ösztönlény, de egy ember egy másik emberi lénnyel tényleg úgy tud lenni, mint felfalandó hússal? Nagyon szomorú a hasonlatod, és talán a lelkivilágod is. Tipikus csikorgó, mást hibáztató, felelősséget nem vállaló, lúzer antifeminista érv.

      És ahogy nem érted: ő már megmondta, hogy nem akar intimitást. Miért kell ezt újra és újra elmondania? Mi a kérdés?
      Miért nem képes a “megalázott” fél pontot tenni a kapcsolat végére?
      Neki van problémája.
      Sőt, azt is szokták mondani a nők, igenis, hogy akkor inkább semmi ne legyen.
      De ezt a rajongó nem fogadja el, mert ő hódít, puhít, és majd csak kiérdemli a szexet, és ez csak barátság, koldulja, hogy a nő közelében lehessen. És amúgy is érzelmi bántalmazó (molesztáló-kontrolláló-nyomakodó. Légy erős: MINDEN viszonzatlan szerelmes, aki nem áll le, az).
      Visszamásznak az ablakon, és reménykednek, hátha.
      A friend zone probléma FELVETÉSE mutatja, hogy simán kierőszakolnák a szexet, mert az nekik jár, ők bedobálták a zsetonokat…
      Hát, nem jár.
      A dobálás önkéntes. A szex is. Nem csereügylet.

      Annak, akiért rajonganak, és ki akar ebből szállni, durva konfliktust kell vállalnia, és nem mindig tud, mert pl. szomszéd vagy munkatárs a rajongója, de családtag is lehet, vagy hatalmi helyzetű.
      A férfinak is durva egy ilyen, mert van ez fordítva is, csak a nők ugye kedvesek, nem konfliktusosak az elvárás szerint, segítőkészek, meg egy több éves barátságot nem könnyű felszámolni.

      Régen azt hittem, ezt jelenti a trollság.
      De csak nem érted.

      • Itt nem nő-férfi viszonylatról, feminizmusról meg antifeminizmusról van szó, hanem két ember kapcsolatáról, ahol az egyik megkapja a másiktól, amit akar, a másik meg nem kapja meg. Ne legyél ennyire heteronormatív, ez lehet akár hetero, akár homoszexuális viszonylat, tök mindegy.

        A többi meg amit írtál, nem rólam szól, ezt csak te látod bele.

        • Másik hogy rohadtul nem szexről van szó, hanem érzelmekről, amit nem viszonoznak.
          Amiről meg te írsz, az zaklatás, amikor a rajongó nyomul, én meg arról írtam, hogy a rajongás tárgya akarja a rajongót maga mellett tartani, annak érzelmeivel nem törődve.

          • Érzelmeket sem kötelező viszonozni, az is önkéntes. Hogy benézted, az nem a másik hibája.

            A rajongó nem köteles a rajongott mellett maradni, ha ez neki nem buli. Felnőtt emberek gondoskodjanak a saját védelmükről, érzelmi állapotaikról. De gyanítom, itt is csak az áttolásról van szó: a csorgó nyálú illető nem akarja vállalni a felelősséget.

            A poszt teljesen világosan arról szól, amit én írtam, nem értem, miért kell ideerőltetni egy férfit tisztára mosdató másik verziót. Igen, van olyan is, csak én nem arról írtam. És sokan ügyeskedik olyanná az ilyet, épp ez a lényeg. Ők szegény ártatlan szerelmesek, a nő megkihasználja őket… a másik oldalról meg tök nyomasztó a nőnek: nem és nem érti, nyomul, úgy néz, hagyjon már…

            Nem vagyok heteronormatív, ne oktass.

      • Nem tudom, erre gondol-e Krabi-krabong, de tényleg van olyan alesete is a friend zone jelenségnek, hogy a körülrajongott nö vagy férfi, aki élvezi, hogy kepesztenek érte, mert esetleg pont ebböl táplálkozik az egója, érzékeli, hogy a megalázott fél összeszedte minden erejét és önbecsülését, hogy kilépjen a zónából. S ilyenkor a rajongás tárgya – mindegy milyen nemü és nemcsak szerelmi kapcsolatban lehet ilyesmi – gyorsan utánanyúl, hirtelen kedvesebb lesz, elkezdi “lebegtetni” a rajongóját, nehogy már az ki birjon szabadulni a büvkörböl. Esetleg nem is tudatosan csinálja az egészet.

        • Létezik a jelenség, csak a poszt nem arról szól, elég pontosan körvonalaztam a jelenséget. Én meg úgy veszem, hogy a poszthoz kapcsolódik, nem kell ugyanazt leírni megint. Akinek a poszt csak ürügy, hogy ő valami olyasmit elmondhasson, ami a téma, vagy direkt nekifeszüljön, azzal nehéz mit kezdeni.

      • “ő már megmondta, hogy nem akar intimitást. Miért kell ezt újra és újra elmondania? Mi a kérdés?” — és ha akarná, akkor lenne is, nem is kell ezt kérdezgetni. Ki az a hülye, aki elszalaszt egy vonzó pasit? Tudomásul kéne vennie az illetőnek, hogy nem vonzó, vagy nem eléggé. Mindannyian átéljük ezt néha. Akkor nehéz, ha azt látjuk, hogy évek óta senkivel, és akkor ott van, hogy biztos csak fel kell olvasztani… de ez is hülyeség.

      • Nekem nem voltak ilyen friendzone-os kapcsolataim, mert az élet túl rövid hogy ilyenekre pazaroljam, de volt olyan ismerősöm, aki elég sokszor lépett ebbe a cipőbe. Ugyanezt tanácsoltam neki is, meg az érzelmei célpontjának is, mint fentebb.

    • “az egyik megkap mindent (társaságot, törődést, gondoskodást, barátságot, stb.), a másik meg azt nem kapja meg, amit a leginkább igényelne.” Mert az, amit ő igényel, csak kölcsönösségen alapulhat. Ha nem, akkor nem, a szerelmet nem lehet erőltetni, és ez az egész nem csereügylet. És a másik is megkapja azt, amit az egyik megkap, nem? Barátságot.

      Ha nem, ha egyoldalú a dolog, miért hagyja magát az a valaki baleknek kezelni? Mert gyenge az énképe, nem tartja magát többre. Mert még így is ez a nő a legintenzívebb élmény az életében… Koldul.

      A koldus idegesítő, és amikor nem lehet tovább bírni, akkor szokták a nők meglépni azt, amit az utolsó mondatban írsz. És szoktak rájuk haragudni. És van, aki annyira nyomul, hogy nem ért abból sem. Hanem, ahogy olthedir fentebb, “megpróbálja feloldani, megoldani”… mert hátha. Nagyon keserves elismernem, mert évekig csináltam én is, és nem is egy emberrel, és tényleg úgy tűnt, csak fel kell oldani, de ez borzasztó önző gyerekes játék volt, és sokat sérültem én is benne.

      Aki sorozatban ilyeneket él meg, gondolkodik-e vajon azon, hogy mi ennek az oka?

    • “Ez egy olyan dolog, mintha én bezárnék egy kutyát a húsoskamrába úgy, hogy az áhított húsokat ne érje el, aztán száraz kenyérrel meg lerágott csontokkal etetném.”
      Túrót. Ez olyan, mint ha egy kutya magától bemegy egy húsoskamrába, az ajtó nyitva, de nem megy ki, kap száraz kenyér helyett jobbnál jobb tortákat, de fanyalog, hogy neki a hús kell, miközben az ajtón kívül mindenféle jófajta húsok találhatók, de azokért kicsit tenni kellene.

  15. Ja, és szeretnék a 2016-os év első kitiltottja lenni, ugyanis nem akarok egy ilyen hozzád hasonló mélyostoba lény internetes felületén a továbbiakban megnyilvánulni. Búcsúzok, sziasztok.

  16. A rajongás tárgya tisztázza, hogy nem igényli a rajongást, nem tudja, nem akarja viszonozni a szerelmet. Szerintem ennyi és nem több, amennyit meg kell ilyen helyzetben tennie. Ennél kevesebb aljasság, ennél több minek.
    A másik fél pedig eldönti, hogy elfogadja-e a felkínált barátságot vagy elmegy. Ez utóbbi nem egyszerű, de nem is halálos, még ha azt is hiszi az ember öt-hat perc (nap) erejéig. Nekem is volt ilyen élményem, rossz volt, igen.

    Aztán voltak olyan férfiak is, akik velem szerettek volna többet. Az egyik elfogadta a helyzetet, összejártunk, nagyokat beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Második éve kapcsolatban van, továbbra is jóban vagyunk, szeretem a barátnőjét is, valószínűleg nemsokára lesz esküvő is. Az egyik legjobb ember, akit ismerek.
    A másik is elfogadta a helyzetet, én örvendtem, meglátogatott minket, megismerte az emberem, beszélgettünk sokat, ám amint talált magának valakit, egyszerűen lezárt mindent előttem, másfél év alatt a múlt héten válaszolt a karácsonyi üdvözletemre. Ő már “elfoglalt ember”, nincs ideje.
    Hmmm….

    Szóval ki hogy reagál. Felnőttek vagyunk.

    • Na, jó, hogy leirtam sokal zavarosabban feljebb, amit te érthetöen itt lent, de ezt csak most olvastam. Amúgy sokan nem rendelkeznek a rajongottak közül ezzel a lelki nemességgel, amit irsz, és néha nem igazán lehet fizikailag kilépni.

      • De miért arra haragszunk, aki nem viszonoz? Ez babonaság. Hogy alakul ki a vonzalom egyáltalán, ha nem kölcsönös? Ráerőltetni valakire a szerelmet, aki barát lenne csak, önzés. Sok éretlen, játszmázó, fél-énű ember… Kihasználni valakit is önzés, viszont ő is elmehetne, felszámolhatná ezt a kapcsolatot. Na de pont az tartja a másik mellett makacsul, hogy legyen végre szex… hogy legyen végre igaza.

    • Az új jelszavas poszt a sportrovat: táplálkozási, testátalakítási, életmódbeszélgetések. Ott azok vannak, akik kapcsolódnak, részt vesznek, megmutatják magukat. Személyes dolgokról van szó, a némaság ott kukkolás.

      A régi jelszavas tartalmak jelszavait most cserélem le, türelmet kérek. De nem tudom, melyikhez kérsz.

  17. Férfiként hogy látom a kérdést? Először is definiálni kellene, mi az hogy barát, mi a barátság.

    Szerintem.

    A barátság alakul, történik. Nincsenek benne érdekek. Nincsenek benne játszmák. Azért van, mert jó a másikkal lenni. Kölcsönös. Ő is szeret veled lenni, te is szeretsz vele lenni. Keresitek egymást, igény szerint és ez nem terhes egyik félnek sem. A barátság nem fáj, nem követelőzik, a barátság őszinte. A legfontosabb ismertetőjele, hogy nagyon jól tudunk együtt röhögni. Mások nem értik min röhögnek ezek. Elég egy szó, részegen az éjszakába üvöltve és napokig röhögtök rajta. A barátság jó. Bíztok egymásban a kezdetektől fogva. Van ilyen? Azt hiszem, nincs. Talán gyerekkorban, középiskolában. Esetleg még fiatal felnőttkorban, amikor még nem számít az anyagi vonzat, amikor még nem zavar, hogy a te cigidet elszívja, de ő már mentolosat vesz, mert tudja, hogy te azt utálod. Amikortól ez zavarni kezd, onnan vége az igaz résznek, onnatól jön a haverság.

    Az más. Ott már van centizés, van elvárás, van kihasználás, az pedig nem jó, a haverok lassan elkopnak, egyedül maradsz. Ha mégis marad barát, de már család lesz, onnatól a barát nem kívánatos személy. Mert férj/feleség minden időre igényt tart. Mi az, hogy vele jól érzed magad? Miért nem velem? Miért nem a családoddal?

    Eltérő neműek közötti barátságnak még kisebb az esélye, szabad szemmel láthatatlan. Ha az a nő barátjelölt nő, kicsit is jó nő, olyan dereka van meg olyan feneke, hogy megáll az ész, akkor nincs barátság, tettetés van. Ráadásul ha úgy indít, hogy a férfit szólítja meg bennem, akkor meg nem is kell csodálkozni, ha én meg a nőt keresem benne és azt akarom. Eltérő akarat és innetől a friend zone hideg és kegyetlen kínzás. Ha ez még azzal társul, hogy a barát játszmázik, nem látszik nyílt lapokkal, akkor meg jön a beragadás, a szenvedés, mert nem értem, miért szólított meg férfiként, ha nem kellek neki, mint férfi?

    A bejegyzés maga fogalmazza meg, miért nem jó ez, kicsit átírtam:

    “Kár értünk, kettőnkért. És nagyon, nagyon elbasztuk. Sorsszerűen.
    Olyan közel voltunk egymáshoz, olyan elemien. Én hozzá, akit istennőnek tartottam, és aki mellett soha, soha nem élhettem meg azt, amit másokkal pedig intenzíven: hogy én mennyire jó pasi vagyok. Hanem azt, mindig csak azt, hogy nem kellek, nem, nem, én nem.”

    A friend zone társszava lehetne még a pasifelhő. Erről is lehetne beszélni mi ez, miért kell ez. Mert innen indul ez, és ez nem barátság, egyáltalán nem az, hanem hideg játszma.

      • A pasifelhő szerintem az, amikor egy nő maga körül több potenciális jelöltet lebegtet. Ezek tévesen barátságnak aposztrofálódhatnak, ami miatt ez mégsem az, az a felhőben levő pasik lebegtetése, hogy esélyük lehet férfiként. Eddig döntésképtelen, magát nem olyan jól ismerő nőknél láttam vagy hallottam ilyet. Remélem a hozzászólásom nem sértő, ha mégis az lenne, akkor kérem explicit módon megjelölni, melyik része az.

        • Nem sértő, csak nem okos, nem értő. Mert ez természetesen a pasik verziója, vádja, hogy a nő lebegtet. Ha igazán vonzódna a nő, azt tudná a férfi. Elég szomorú, hogy sokan szeretetvágyból belemennek a férfi erősködésére egy nem igaziba, még házasságba is, szomorú, hogy ennyire kötelező felmutatni valamilyen párkapcsolatot, és ezek a nők talán nem is ismerik az igazi kattanást.

          Én azt sem értem, miért vonzó a nő talánja, egy ilyen bizonytalankodó nő, miért nem elégelik meg a férfiak hamarabb, és ki reméli, hogy ezekből a “lebegtetésből”, ami innen női oldalról inkább nyögvenyelős, lesz még valami egyértelmű. A nő kezében nincs olyan hatalom amit szokás neki tulajdonítania, neki tök mindegy, hányan akarnák őt, ha ő nem vonzódik igazán. Ami olyan érzékeny nektek, az a saját farkatok, függőségetek. Miért nem lehet felfogni, hogy szexuális vonzalom, az vagy van, vagy nincs (ritka esetekben kialakul, de nem erőltetésre, rábeszélésre)…?

          Ha ők, a pasik nem kívánkoznának és erősködnének ennyire, ha nem ilyen volna az érdekeik szerint formált közeledési kódex (az is férfiérdek, hogy a nő tartózkodó legyen, meg szűz meg megközelíthetetlen meg passzív meg befogadó, szóval az egész hiedelemcsokorra gondolok), ha meg mernék engedni maguknak, hogy csak ahhoz fűzzenek reményeket és abba tegyenek “udvarlás-energiát”, aki a szexuális vonzalomnak világos jelét adja… ha ennek kifejezését a nőknek megengedné a társadalom, akkor a nők sem “bizonytalankodnának” (gyakran a sokszoros molesztálás-célpontokat vádolják ezzel az álló farkúak, neki is az a bűne, ami Malenának: hogy vonzó… és hányan adják elő a lovagias munkatársat meg az önzetlen barátot, úristen, és mind szexet akar, és nem zavarja, hogy a nő meg nem).

          Hogy ez, hogy mit szabad egy nőnek, mennyire megköt, azt nem is gondolnád. Én nem vagyok kezdő ebben a férfi-női témában, felszabadult vagyok és magabiztos, nem csalok meg éppen senkit, nem érdekel, ki mit gondol, és a minap mégsem mertem egy teljesen világosan kölcsönös helyzetben vállalni az ügyesebb szerepét, és kimondani egyetlen mondatot. Ott állt, ott álltam, néztük egymást, és képtelen voltam. Inkább veszni hagytuk az egész helyzetet. Azért nem mondtam ki, mert nem tudtam, hogy hatna a mondat, a koreográfia szerint túlzó-e, leront-e engem, ha ennyire egyértelmű vagyok. Mindez egy — emberi kapcsolatokban mindenképp — tapasztalatlanabb, fiatalabb férfival történt.

          Az emberek sokféle, változatos okokból kapcsolódnak, csak egynémely férfi van ennyire a birtoklásra, szexre kihegyezve, hogy mindenben ezt látja. A nők nagy csoportja hosszú évekig nem akar senkivel semmilyen párkapcsolatot, egyszerűen azért, mert nem kattan, úgy meg nem éri meg neki, nem is élvezné a kapcsolatot, szexet, az csak a férfiról szólna. Jelentős részüknek pedig a szexualitás nem ott van, ahol egy meg nem nyomorított világban lenne, fogalma nincs, milyen az igazi vágy és beteljesülés, traumatúlélő.

          Ja, ami még fel szokott merülni: szívességeket, szolgálatokat számon kérni, amit szex reményében vagy a nő közelében levés érdekében tettek, elég nagy görénység.

          Én már tudom, hogy kockaterületen dolgozol, és másképp kommunikálsz, mint a kommentelők, ha nem tudnám, akkor nagyon vicces, főnökies volna az utolsó mondatod (órabér vagy projektdíjazás jár érte? 🙂 ).

          • órabér 🙂 meg szeret(t)em a nyílt egyértelmű kommunikációt. Abban teljesen igazad van, hogy a saját farkunk nagyon fontos.

            Több helyen találkoztam a blogon, hogy a nő vágya egyértelmű. Nem az. Sok találkozás és megismerés kell hozzá, hogy az legyen. Erről is lehetne nyíltan beszélgetni, hogy ne tévesszük össze a barátságot a vággyal. Én meg elmondhatom bennem, hogy működik a vágy.

            Az is igaz, hogy sok nőben fut a valakihez tartozni akarás kényszeres programja, és emiatt kompromisszumokba mennek bele, ami sok későbbi szívás alapja, erről is lehetne beszélgetni. Meg abból, hogy hogyan lesz sok a hosszúhajú, bőrdzsekis motorosból rövid hajú öltönyös bétagéza.

            • Lehetne egyértelmű a nő vágya, ha hagynátok… az enyém az, csak hát a lekurvázás ódiumával.
              De mondhatnám azt is: ha nem egyértelmű, nem vágy, csak szeretnéd.
              Vagy rábeszélted, másért megy bele, az is lehet. Csak tudnám, nektek ebben mi a jó, miért nem érdekes, hogy a másik nem éli meg, nem élvezi.
              Szerintem aki nem vágyik rád, azt — mármint az ilyen blogos beszélgetéseket, elvi diskurát leszámítva — rohadtul nem érdekli, nálad hogyan működik a vágy, és ha forszírozod a témát, az már a molesztálás előszobája.

        • “a felhőben levő pasik lebegtetése, hogy esélyük lehet férfiként” ezt csak a férfiak látják (remélik) így. A kívánatos célpont közelében reménytelenül epekedni, évekig akár, az még mindig jobb, mint a tátongó üresség….

      • Èn sosem hallottam még a pasifelhö kifejezést. Elöször arra gondoltam, a pasik halmaza, akik a nö körül ott vannak, de közben mégsem.

        Bennem egy kérdés merült fel: Miért baj az, ha egy nönek több “udvarlója” van?
        Miért baj, ha “lebegtet”? Mi van, ha éppen ennyivel beéri. Kivár. Tudatosan várja, hogy a felhöböl valamelyik aztán komolyabb lesz, mélyebb ismeretség után. Van ilyen?

        • Persze, csak a dühösen kívánkozók a helyzetben a saját aktív szerepüket letagadják, és elnyomásnak állítják be. Szex, szerelem, partnertalálás mind olyan, amit felnőtten, felelősséget vállalva, másokat nem hibáztatva kellene megoldani, és ha nem megy, akkor úgy jártál.

    • “Férfiként hogy látom a kérdést?” Bocs, de ezt kérdezte valaki? Az örök férfidefiníciók ( = nőhibáztatás) elől jöttünk erre a blogra.

      Viccesek ezek a kinyilatkoztatásaid. Légy erős: minden emberi kapcsolat érdekeken alapul. Még az anyaság is. Az, hogy jó vele, vagy a kötődés élménye lélektani érdek. Az önfeláldozás is.

      A te megkülönböztetésed: a valódi, örömteli emberi kapcsolat és a játszmázós. Ha a szexuális jellegű kapcsolat a második, használós csoportban van, az nagy baj, rossz közérzetet eredményez, szakemberhez való téma. Az én világomban a szerelem, szex is ilyen korrekt, örömteli, spontán viszony (nem is nagyon gyakori). Házasságellenes meg pont azért a torz, “minden idődre számot tartok” attitűd miatt vagyok, amit írsz.

      A friend zone mint vád ugyanaz, mint a pasifelhő, és nőgyűlölő elképzelés mindkettő, csak erre nehéz rálátni. Olvasd el újra a posztot, talán alakul az érzékenységed.

      “Ha az a nő barátjelölt nő, kicsit is jó nő, olyan dereka van meg olyan feneke, hogy megáll az ész, akkor nincs barátság, tettetés van.” Tök jó, hogy az ő anatómiai adottságára kened a saját őszintétlenségedet, személytelen (deréknak-fenéknek szóló) kívánkozásodat, és úgy vágyakozol iránta, hogy nem érdekel, ő mit érez. Sivár egy lelkivilág ez. És mi az, hogy “úgy indít, hogy a férfit szólítja meg” benned? Ez benned történik, te vagy érte a felelős, persze átnyomod a nőre… mit tehetsz róla, hiszen férfi vagy, ugye? Hú, ez nagyon idegesít. “Nem kell csodálkozni”, de, kell, mert a szép derekú nőknek terhes az állandó és tömeges nyálcsorgatás. A firiend zone nem kínzás, nem hideg, és nem kegyetlen, hanem kiléphetsz belőle, és ez a te felelősséged, vagy valami kognitív módon felszámolni a gerjedelmedet, az is. Erről szól a poszt, olvasd már el, légyszi.

      Az átírt rész azért izé nekem, mert az elbaszás nem az, hogy ő nem vonzódott, azért én nem hibáztatom (jelen önismeretemmel legalábbis), hanem egy konkrét, igen immorális lépés, árulásnak mondanám. Úgyhogy nincs “ez”, nem tudod a sztorit.

      • Nem észt osztani jöttem ide, hanem megosztani egy pár gondolatot. Sok igazság van abban amit írsz, meglátom mit tanulhatok belőle.

        A lélektani érdek az mi? Nem értem ebben a formában.

        • Azt jelenti, hogy azért csinálja, mert jó neki, nyeresége van belőle. Nem pénz, hanem mondjuk öröm, a kapcsolódás élménye, hatalomérzet, kontroll, valamilyen lelki előny, pl. megvigasztalják, vagy kedvezőbb lesz az énképe, vagy jellemnek érzi magát, mert lemond. Mindannyian ezért igyekszünk és élünk és szeretünk, szóval nem ciki, egyszerűen szeretjük magunkat szeretetreméltónak érezni, de érdek nélkülinek nem mondanám ezt se.

          Oké, értem, akkor vedd le ezt a kioktató beszédmódot, és figyelj oda. Elég sok munka meg átgondoltság van a posztjaimban, ha érdekel, akkor tiszteld és értsd meg őket, és ne vegyél igénybe ennyi figyelmet. A gondolataid ebben a formában nagyon bornírtak, világosan cáfoltam a hasonló, jól ismert állításokat a posztban. Ha a saját hangodat szeretnéd hallani ( = gondolatokat megosztani), inkább nyiss saját blogot. Nagyon utálom a nőhibáztatást, ennek itt nem adok terepet. Amikor rányomod a felelősséget egy nőre azért, mert TE vonzónak találod, és NEKED nincs elég szex az életedben (kölcsönösségen alapuló), akkor is nőhibáztatsz.

  18. Red Pill:
    Amúgy impozáns a logikád, érvelésnek tűnik, de nagyon vékony ez a máz rajta, és nem fogom beengedni egyik ilyen kommentet sem. Ne is ajánlj semmit a figyelmembe, ne erőltesd. Jobbnál jobb olvasnivalók tucatjai várnak rám, abszolút nem akarok ezzel foglalkozni, amennyire igen, azt a posztban olvashatod.

    Szóval, a legyünk barátokra a méltó, redpilles válasz: Kösz, nem!

    Emögött megint az az elképzelés van, hogy a nőnek valójában le kéne veled feküdnie, csak nem akar, a dög, és akkor jól megbüntetjük, maradjon magának. Le kéne feküdnie veled, csak mert te megkívántad. Ezért megy a rábeszélés, próbálkozás, PUA, anyámkínja. Nem tudom, miért nem éritek be azokkal az esetekkel, amikor nyilvánvaló és kölcsönös a vonzalom. Miért kell ezt az egészet csűrni-csavarni, megideologizálni, kitaktikázni. Mert emiatt az örökös és kényszeres szex-(valójában: hatalom)vágy miatt taszítjátok a nőket szerintem. Szex vagy barátság: a kulcs a méltóság. Bizonyos érzelmi érettség és kulturáltság fölött megugorható a dolog szerintem.

    Vagy miért nem fogadjátok el a valóságot? Nem azt, hogy béta vagy, hanem azt, hogy AZ A KÉT SZEMPÁR ott és akkor nem villant össze, kész. Ennyi.

    (Ettől még nem vagy vonzó, természetesen, úgy általában, nem azt mondom. Aki Red Pillre adja a fejét… most már mindig a szerencsétlen Huff lesz az ikonotok.)

    Szóval, a nőnek le kellene feküdnie veled, mert te akarod. De ez nem így van, és igenis, a barátság is nagyon értékes lehet. Csak ti dugni szeretnétek, csak dugni, azért sok mindenre hajlandóak vagytok, és ha nincs dugás, meg vagytok sértődve. Szánalmas.

  19. Pár napja gondolkodom ezen a kifejezésen, barát zóna.
    Még filmek is beugrottak róla.
    “Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” sugallják mindenhonnan.
    Onnan nem lehet kikerülni. Mindenki rögtön valakit akar.

    Pedig mennyi az esélye, hogy egy vadidegen, a bárpultnál ücsörögve egy másik vadidegennel tartós kapcsolatot tud kialakítani?

    Èrtem a villanást, ami vagy van, vagy nincs az elején. Na de akkorát kell ugrani, bizalmat szavazni. Totálisan értem azt, aki “pasifelhöt” (vica versa) épít ki, s inkább tisztes távolból figyeli, ki lesz a befutó. Mert lehet, volt is villanás, csak már sok porig égés is. Nem szavaz már bizalmat. Ki kell érdemelni. Vagy volt villanás, nagyon is volt, és tudja, az mennyire elvakít. Hát kivár, míg visszatér a látása.

    Az udvarlás mára eltünt. Mindent felteszünk az elsö találkozásra. Pedig sokkal tisztább lenne nyílt lapokkal játszva, tudatva, és tudva a játékszabályokat. Randizni, várni, megismerni.
    Igen, egyszerre többet. Esetleg várni, lesz-e a barátságból több.

    Ès ha fájóan nem lesz, kilépni, elválni, elengedni.

    • Nekem meg az a kérdésem, miért keresnek ennyien tartós kapcsolatot, örök szerelmet, miért ezen a szűrőn át nézik a másikat, miért nem mernek élni, kockázatot vállalni, hagyni a dolgokat történni, nem sodródva, nem áldozatként, hanem grandiózusan, örömmel. Annyit adhatnánk egymásnak, ha nem volna ez a sok elvárás. Miért tabu az, hogy két hétig, amíg visz a mámor, amíg meg nem mutatkozik lényegi összeegyeztethetetlenségünk (igen, egyező olyan kevés van a világban), örülünk egymásnak, miközben pontosan tudjuk, hogy nem illenénk össze hosszabb távon, és nem akarnánk anyukáénknak bemutatni az illetőt. De addig lehet jókat beszélgetni, programokra járni, szexelni. Miért akkora tabu ez, mondjuk ilyen rövidekkel, de nagy szeretetben, minden használat és trófeagyűjtés nélkül, mélyen emberien végigcsinálni az életet, és csak a nagy összeillésekből építeni közös valóságot? Miért kudarc búcsút inteni, mi ez az örök firtatás, hogy hány éves, mi a foglalkozása. Mondom én ezt, akinek tényleg csak viszonzatlan, eltitkolt vonzalmai és komoly kapcsolatai voltak egész életében. Most meg rájöttem, hogy nem érdekel az összes bűne, múltja, kötöttsége ennek a valakinek, nem is idealizálom, csak olyan jó ott a szaunában. Mondjuk ehhez stabilnak kell lenni.

    • Úgy van. könnyűvérűség, egymást használó emberek stb. A nők kötelezőnek érzik a komoly kapcsolat keresését, olyan kapcsolatét, ami majd karóként tartja ingatag növénységüket. Az önállóság hiánya ez, meg talán a szexet, kapcsolódást nem is igazán élvezik, csak a párkapcsolat többi, józanabb előnyét keresik (esetleg ún érzelmi biztonságot). Amúgy az emberek tele vannak gyanakvással ismerkedéskor meg társkeresőzéskor, amit megértek, csak attól még nyomasztó, mert lehetne ezeket a rövideket is szépen, grandiózusan, emberien, szívfájdalom és hibáztatás nélkül csinálni. A szerelem meg jön, jöhet, és akkor úgysincs mit csinálni.

  20. Visszajelzés: miért röhejesek az antifeministák? | csak az olvassa — én szóltam

  21. Viktor,
    “ez a cikk” a te felfuttatandó blogod cikke, bugyuta és bújtatottan nőellenes, ostobán PUA,
    nagy tévedésekben vagy, nem lesz csak azért a tied az áhított, körbedongott nő, mert “jó a szexuális kommunikációd”, ha egyszer nem vonzódik,
    ha vonzódna, azt tudnád,
    nem adok ilyennek publicitást,
    te nem néztél szét itt: https://csakazolvassa.hu/2013/01/01/nemtrollok/
    a blogom olvasottsága érték, nem jár csak azért, mert erre jártál.

  22. Naponta elolvasom ezt a bejegyzést…az első olvasáskor még sírtam rajta, annyira találó volt néhány mondat. Pedig az én helyzetem más: barátok vagyunk, ő az egyik legjobb barátom, mindig számíthatok rá, az életem legnehezebb szakaszán segített keresztül, és az elején…sokáig csak mint embert szerettem. De aztán jött a vonzódás, mindkét oldalról…elhangzott sokminden…sok kétely…bizonytalanság, de aztán bennem megérett a bizonyosság, hogy ez működhetne…de benne nem, őneki ez egy különleges barátság jó szexszel (élete legjobbjával) kombinálva. De nem több és nem lesz több, mert túl nagy a korkülönbség, meg már túl sok negatívat megélt, nem akar még egyszer csalódni stb. Szeret…nagyon…mint barátot….a döntés az enyém. Össze vagyunk nőve, együtt dolgozunk, néha többet vagyok vele, mellette mint a lányommal….a fejemben meghoztam a döntést, ez a bejegyzés segített, holott nem ilyen helyzetről ír….de itt sincs remény. Nem várhatom el a szerelmet tőle, nem tudom észérvekkel meggyőzni, hogy de, működne és ne féljen, meg sem próbálom. A döntést meghoztam, de még nem állok készen rá, jön egy telefonhívás és már ott is vagyok nála. Féltem, évekig beleragadok ebbe a helyzetbe, de ez a bejegyzés erőt ad most, hogy véget vessek neki.

    • Üdv a blogon! Nagy dolog, ahogy ezeket megdolgoztad magadban, és a döntés meghozása és végrehajtása meg még nagyobb. Friend zone-ban szexelni, szexuális feszültséget fenntartani szerintem aljasság. Én is ezt akarom elkerülni épp, és már nem riadok vissza a konfliktustól.

      A “nem akar még egyszer csalódni” a legszarabb, legönzőbb hazugság, amivel fenntartják a kényelmes helyzetüket. Egyszerűen nincs szikra, és nincs bátorság, hogy vállaljon gyerekestül. Mekkora a korkülönbség?

      Friend zone-ból érdemes mielőbb kitörni, nem azért, hogy beintsünk, vagy ezzel bírjuk rá arra, hogy mégis, hanem mert romboló az énünkre nézve, és befagyaszt minden más áradást. A másikat nem lehet beledumálni, minél erősebben érzi az akarást, annál rosszabb. De számíts arra, hogy ha ki akarsz lépni, hirtelen felmegy az értéked, utánad nyúl, mert neki érdeke a friend zone, általában minden kevéssé tudatos, önző fél arra törekszik, hogy a kényelmes zónában maradjon. Ne félj, ne hagyd magad manipulálni, azt csináld, ami neked jó.

      • Köszi a választ! Pont ez az, hogy annyi negatívat élek meg ebben a szituációban, annyira személyiségromboló ez az egész kapcsolat, hogy muszáj lezárni. Ezzel elveszítek egy barátot, valakit, aki a legnagyobb támaszom volt. Mert nem mehet továbbb a barátság sem, teljesen le kell építenem a dolgot, ha egészséges lélekkel akarok kikerülni belőle. 15 évvel idősebb nálam, felnőtt gyerekei vannak. 5 éve van egyedül, bárkivel találkozik, rövid időn belül megtalálja az okot, miért nem működhet. Nekem azt mondja, én vagyok az ideális nő, nem rajtam múlik a dolog, ő nem hisz benne, hogy működne, igy meg sem akarja próbálni. Nem rajtam múlik, nem arról van szó, hogy nem vagyok elég jó, mondja ő, de a végén mégis én vagyok az, akit visszautasítanak, aki nem kell. tehát valahol mégse vagyok elég jó legalább is ő ezt az érzést adja nekem… Munkahelyet váltok, nem épp emiatt, de kapóra jön.

  23. Visszajelzés: shit teszt | csak az olvassa — én szóltam

  24. Visszajelzés: a gyengéd erőszak 1. | csak az olvassa — én szóltam

  25. Visszajelzés: mi bajuk a nőknek? 2. – az antifeministák szerint | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s