összegzés feminizmusról és transzokról

Milyen jó, hogy nincs már veszítenivalóm az úgynevezett feminizmusban, így nincs bennem zavar, gát vagy félelem, hogy ezt megírjam. Sőt, hát… mitől is féltem én régebben?

Tegnapelőtt, március 31-én volt a transz láthatóság világnapja. Tegnapi hír pediglen, hogy Semjén Zsolt törvényjavaslata egy nagyobb csomagban az, hogy a nyilvántartásban eztán a születési nem szerepeljen, amit nem lehetne megváltoztatni Bővebben…

a diagnózis csapdája

Ma az identitásképviselet, a jogvédelem, az önlélekbúvárkodás sötét mellékutcájáról lesz szó. Ha neveket adunk a nyugtalanságainknak, furaságainknak, akadályainknak, mindjárt másképp hat a kínlódásunk. Kicsit… menő lesz tőle. Nem igaz?

Nosza, nevezzünk el mindent, és emlegessük minél sűrűbben. Dobjuk be gyakran. A nyilvános térben. A legszemélyesebb dolgainkat, igen. Bővebben…

a furák és én

Eljött az idő, hogy a magam számára tisztázzam, hogyan vagyok én a liberális, emberi jogi megközelítésnek az identitáspolitikai részével. Mit gondolok én a másságról, mennyire támogatom a legkisebb kisebbségek emancipációját, beleértve az engem rohadtul irritáló aspergeres figurákat (és íme, nem félek, leírtam!), a kövérségüknek előnyöket követelőket is, valamint a transzokat, akik ügyének afféle népszerűsítő fóruma próbáltam lenni, de csak kikezdtek és felhasználtak…?

Idézem egy korábbi posztból azt a folyamatot, amin átmentem. Én, aki mindig előre, tiszta szívvel, érdek nélkül, másokért cselekedtem, így összegzek:

Mióta evilági lettem, a privát életemben inkább saját javamra figyelek homályos eszmék helyett, amelyeket ki így értelmez, ki úgy, de mindenképpen az én feladatomnak és nem a sajátjának; szerepek és funkciók, amelyekből hamar mások elvárása, dobozba tuszkolás lesz, aztán követelőzés és számon kéregetés, jaaaaaj… sokat mesélhetnék erről. Amióta a blogon is arról beszélek, hogy nekem mitől lett jobb, mázsás teher gördült le rólam. Amióta nem tépelődöm a déemben, hogy talán az ökobio fair trade chiamag is biztos erőszak valakik ellen, amióta nem akarok mindenben egymillió százalékig tudatos, önreflektív, igazságos és hasznos lenni, azóta vagyok jól.

Hogy a mondandóm azért ne regresszió, tehát ne a szokásos kismagyar alterofóbia legyen, annak az a biztosítéka, nem csak spekulálok, hanem nyitott elmével figyelek, árnyaltan gondolkodom, ismerek sok érintettet és olvasom az ezzel kapcsolatos angol nyelvű vitákat, illetve magam is írtam érzékenyítő tartalmakat. És én megtapasztaltam azt is, hogy pont azok vádolnak nőellenességgel, elnyomással, kápósággal, testszégyenítéssel, elitizmussal és kirekesztéssel, akik tőlem tanulták a feminizmust, itt töltötték a napjaikat a blogon. Nem, nem szabad kimondani, hogy le akartak húzni a mocsarukba és irigyek, ez részvétlenség! Meg voltak sértve azon a kínzó, belül már rég létező érzésük miatt, hogy tán ők is elmehetnének edzeni (de elmentek végül, és de, az egészség mégiscsak súlyfüggő, no lám!). Miközben utáltak, pontosan reprodukálták azt, amit nálam figyeltek meg, érvtől edzőcuccon át blogolásig – ellopták a témáimat, szavaimat és ellenem használták fel őket.

De nem vagyok benne biztos, hogy ez a keskeny út létezik-e. Nagyon keskeny. Mert már igazából elegem van az egészből, és a kismagyar “alterofóbokban” is a józan ész szólal meg, ha nem is annyira tudatosak.

Ezek, az alterék nyomik! És azt magyarázgatják az elvi különlegeskedéssel, annak zsarolnak elfogadást.

Nem kedvelem, amikor valaki alapos elvi háttér és általában vett aktivista tevékenység nélkül, csak mert épp úgy alakult az élete, hogy – mondjuk – beleszeretett egy azonos neműbe vagy vegánná vált, hirtelen facebookos aktivista lesz, és másokon is követeli, hogy “legyenek ők is nyitottak”, váljanak aktivistává vagy legalábbis szövetségessé. És tényleg hiszik, hogy ez munka és érzékenyítés és fontos. Ez az egyik oka annak, hogy 2014-ben elidegenedtem a hazai feminizmustól: rám róttak feladatokat, kit-mit kéne nekem elfogadnom, tolnom a blogon, aztán meg korholtak, pont akkor, amikor friss özvegy voltam és két óvodásom volt.

Azok a felvilágosult emberek, akikkel szívesen töltöm az időm, és akik közé magamat is sorolom, azt a minimumot mindenképpen hozzák, hogy nem akarnak normákat erőltetni másokra. Nem veszik elő a feszületet és a fokhagymát, ha megtudják, hogy valaki vállaltan gyermektelen, meleg vagy transz, netán aszexuális, vagy másban leli örömét, mint amit a mainstram romantikus filmekben látunk.

Nagy a szabadság, és legyen is nagy atekintetben, hogy ki hogy éli a magánéletét. Legyen képes mindenki kritikusan feltenni a kérdést: most ezzel, hogy kék a haja/felizgatja a lónyerítés/utálná a saját gyereket, EZÉRT nem vállal, tényleg kinek árt?

Kinek árt az, hogy ő olyan? Miért tolerálom? Miért nem? Normatív vagyok? Ezek alapkérdések azok számára, akik nem hisznek A Rendes Ember Mítoszában. Bővebben…

antonia mondja

Szeretnék írni erről egy kicsit, mi történik ott és olyankor, a feminista angolóráinkon, mert hatalmas élmény – ez volt a nagy titkos blogos kezdeményezés április végén, amihez jelszót adtam akkor. Többen csatlakoztatok, és azóta is járunk hetente.

Működik, és én mindig élvezem, ha beindul így valami.

Antonia szellemi vezér, nyelvtanár, érvelőművész, a mi bölcs nővérünk – és egy kicsit a pszichológusunk is.

Mindig öröm van, amikor belépünk, szívbéli üdvözlés. Leülünk a nagy asztal köré, Bővebben…

fétis

Tele vagyok gondolatokkal, igyekszem lényegre törően megírni.

A minap valaki nagyon erősködött nekem, hogy a fétis, az nagyon izgi, továbbá normális, nem csak az a normális, amit én annak hiszek ám. Mindenkinek van fétise, én pedig prűd vagyok.

Ha társalogni kívánsz velem, előbb definiáld a fogalmaidat, így Voltaire.

Ha nekem kell megfogalmazni, a fétis egy nem konkrét személyhez kötődő tárgy, jelenség, bánásmód, amely szexuális izgalmat vált ki. Tehát Bővebben…

beszélgetünk

Azért írtam meg ezt az érdekes műfajú, komplex, rengeteg munkát igénylő posztot, mert azt látom, hogy sok értelmes ismerősöm (hát még az értelmetlenek!) a transznemű emberekről és a transzkritikus feministákról úgy beszélnek és foglalnak állást rendkívül magabiztosan, hogy érintőleges információik vannak csak, az érdemi problémáról sem információjuk, sem szempontjaik nincsenek.

Én gyűjtőmunkát végeztem, és nem foglalok állást, nem ez a szerepem. Nem a saját véleményemet, világlátásomat, összegzésemet írom tehát, hanem belebújok az egyik oldal szerepébe, bemutatom nektek az eseteket, érveket és szempontokat. A szerző ennek érdekében utánaolvasott, beszélgetett autentikus TERF (Trans Exlusionary Radical Feminist) személlyel, majd Vay Blankával is.

Hogy miért tettem mindezt? Mert hallatlanul izgalmasnak találom a témát újságíróilag, továbbá ritkának és fontosnak a magyar nyelvű, közérthető női beszélgetésekben. A TERF részeket dőlt betűvel szedtem. Egy vagy két ponton (a plasztikai műtétről szólva) beszélek a személyes véleményemről, mert Blanka – retorikailag – engem kérdezett.

Blanka ugyanis válaszolt ezekre az érvekre transzként. Ő normál betűvel szedve olvasható. Olvassátok el mindkét oldalt, és fogalmazzátok meg az érzéseiteket és a kérdéseiteket! Ne a válaszokkal kezdjétek.

Bővebben…

“én nem jó nő akartam lenni” – interjú vay blankával 1.

A Vígszínház mellett ülök Vay Blankával, aki néhány napra, ügyeit intézni érkezett Budapestre. Reggelizünk. Mellette nagy hátizsák.

Milyen volt a vonatút?

A csütörtök esti berlini vonaton az a jó, hogy az ülőhelyes rész is kellően üres ahhoz, hogy lehessen aludni. Egyedül voltam a kupéban. Végül a szomszéd kupéban ülő lánnyal, akiről pár mondat után kiderült, hogy a húgom jó ismerőse, egy kupéba cuccoltunk, hogy biztonságban legyünk.

A csomagjaid miatt…?

Nem igazán.

Ööö… ez tehát egy olyan hátrány, amit te transzként is átélsz. Mintha azáltal élnéd meg a nőiséget, hogy lám, már téged is sújtanak a hátrányok. De hogy is van ez anatómiailag? Bocs a gyenge poénért, de sokat kell neked még ahhoz alakulni, hogy meg tudjanak erőszakolni. Bővebben…

az én elitizmusom

Az érvelésemre, az egész lényemre, gyakori indulataimra (úgy általában rám) szívesen mondják, ha már mást nem tudnak mondani, hogy elitista, kirekesztő. Ez jól hangzik, ezzel túl lehet kiabálni azt, amit mondok: hogy nem vagy a körülményeid áldozata, te sem, én sem, igenis lehet jobb életed. Bővebben…

vállald magad!

Támogató Július 8.

de ez most ostorozósabb

Ezt, amit a címben írok, kétféleképp értem.

1.

A technikai (de ez összefügg a morális és önismereti önvállalással). Szoktak nekem írni ilyen Túró Rudi meg Borsó Püré nevű felhasználók a facebookon, a profilképük pedig egy szobor részlete, egy mandala, egy stilizált szem-ábra. Bővebben…

édes erdély

Nem leszek népszerű most. Nekem nem megy le a torkomon édes Erdély. Egyre kevésbé.

Rá fogok erre baszni, hogy szóba hozom. Mert ezt elég sokan így gondoljuk, tudjuk mi, amit tudunk, de csak úgy hallgatólagosan. Ki nem élezni, pont mint a kövérségről és a kövérek öncsalásáról szóló vitákban. Inkább nem mondjuk, nehogy megsértsük azokat, akiknek ez érzelmi, sőt identitásbeli kérdés.

De ha nem szólunk, azt hiszik, rendben van így.

Hogy miért negyven fölött jövök rá, hogy jaj, nem, nem, soha, az érdekes. Kimaradt valahogy. Bölcsész voltam, nem is buta, mégsem lett semmilyen történelem- és eszmeértelmező készségem, kritikám. Úgy hallgattam előadásokat a népi írókról, mélymagyarok és hígmagyarok ellentétéről. Magyarázták kocsmaasztaloknál a már nem tökéletes fogsorúak, hogy micsoda szemétség. Bővebben…

a közönséges kiskacsa

Van ez a döbbenetregény, A nevem Asher Lev Chaim Potoktól, életem legerősebb olvasmányélményeinek egyike, identitásregény. Ne haljatok meg úgy, hogy nem volt meg. Na, én úgy vagyok én író, Bővebben…

ed

2016 áprilisában írtam, először a könyvben jelent meg, aztán tettem ki

fotókkal: Spingár-Westerlund Anita

ezt irigyelték, ezt az élményt, de pont ez az, amit nem lehet elvenni

marad a béna parédézgatás semmilyen testtel, drága és innen megirigyelt ruhában, ami nekem sosem volt lényeg

Ed egy Ző, egy személyi ző, mégpedig nagyon jó ző. Írtam róla cikket is, mire másik szívem csücske, aki sportpszichológus, megjegyzi, hogy ha ő még valaha tanít személyi edzőket, kötelező tananyag lesz a cikkem és benne Ed.

Ed egy konditerem-reklámfilm, vágatlan, azonos azzal, hogy ő Ző. Bővebben…

a majdnem, az majdnem semmi 1.

pl. emiatt ideges, az ő személyiségi jogai. ???

Most sokan lettünk, nagyon sokan. Amiatt a linkgyűjtemény miatt, amit tavaly októberben szedtem össze, a saját írásaimat, és most került elő, majd írtam az elejére még pár sort. Erre megosztották huszonnégy óra alatt hatszáznegyvenen.

Mi van ebben az országban? Mi van ezekben a családokban, a műanyag ablaktokok és fényfüzérek mögött?

Menjünk bele? Még? Ezt most majd nem fogják annyian megosztani.

Látom, a szeretős linkekre mentetek rá. A szerető sorsa a soha, és az azok a szemét kurvák, a blog első posztja. Amilyen vagyok, ebből mindenféle következtetéseket vonok le. Legyen.

Na, fogd meg a kávét, helyezkedj el kényelmesen, és akkor diskuráljunk most egy kicsit ifjúkori önmagunkkal, azzal, aki szerető volt. Van.

Ma is szembesülünk, ma is fájni fog. Bővebben…

képeken az énem

Hűha, nem volt poszt kedd óta, egy kicsit zavarosak a napjaim — látom ám, hogy mire kiteljesedett a fotótár (a képek kedden készültek, folyamatosan küldi át őket Anita), megtizenötszöröződött az óránkénti kattintásszám.

Ez még engem is meglepett. Bővebben…

én nem akartam úgy végezni

Tudjátok, eleinte félve írtam erről. Éreztem én, hogy ezzel valami gond lesz. “Maradtál volna csöndben”, azt írja a kommentelő. Meg van tiltva, hogy erről: az öregedésgátlásról, a kirobbanó formáról, az örömeimről beszéljek.

De nem az a gond vele, amit hittem. Bővebben…

identitás

Egyáltalán, az-e? Ezt jelenti ez a szó?

Azon filózom mostanában, minek tartom én magam, de ilyen életvitelbeli részletek mentén.

Hogyaztmondja:

Én vagyok az, aki kávéval kezdi a napot.

Humán diplomám van, és egész életemben ehhez kapcsolódó munkáim voltak.

Egyedül nevelek három gyereket.

Budapesten lakom. Bővebben…

neked miből van konfliktusod?

Tanulok hallgatni.

Újabban az emberi kapcsolataimban legfeljebb mulasztásosan vétkezem (nem hívom fel, nem érek oda, nem vagyok elég figyelmes). Soha nem leszek már ideges olyan emberektől, akikkel hosszú múltam van. Megbecsülöm őket, hálás vagyok nekik, értem és elfogadom a különbözésüket, nem akarok beléjük szólni. Nem teszek éleseket, nem haragszom meg hirtelen, nem lesz elegem.

Érettek vagyunk, nem lelkesedünk könnyen, nem hepciáskodunk, és nem fáj a másik ember, mert én vagyok én, és énnek lenni jó.

Ő meg ő, másképp, és nekem az is tetszik. Egyenlő a kapcsolat, elférünk a világban. (Mondjuk hogy lefele teszi be az evőeszközt a tartóba… na.) Bővebben…

féltem tőle

Mostanában írtátok, hogy féltek. Ez is csokorban jött most.

A láncfűrésztől, a súlyzóktól, az új életetektől.

Én is féltem. Néha még most is félek.

Nem tudjuk, milyen, míg nem vagyunk benne. És amikor benne vagyunk, akkor erősek vagyunk. Netán annyira erősek, hogy kimondjuk: ez nem való nekünk (ami nem keverendő össze a “kétszer voltam németórán” lustaságával). Bővebben…