szolidaritás, de tényleg? – kényelmetlen kérdéseim mérő verához és szentesi évához

Még mindig ugyanazt tolják.

Azért tőlük kérdem, mert ők írnak megható cikkeket konstruktív kommunikációról, nők közösségéről, nemes ügyekről nagy elérésű helyeken.

Női szolidaritás, persze. Amikor nektek jól jön, amikor titeket kell tolni, amikor tömeggé akarjátok manipulálni az alattvalókat, akkor tegye félre mindenki a kicsinyes szempontjait. Ti definiáltok: ki a jó ember, mi a jóság, mi nem fontos, ki mit mondhat. Mások szabadságának fojtogatása, szempontjaik semmibevétele. Az áldozatiaskodás és az áldozatok felhasználása.

Hogy én mekkora balek voltam. Évekig furdalt, hogy nem tudok szolidáris lenni. Nem tetszett, hogy az is annyira hangos, aki nem tett le semmit az asztalra. Sőt, belőlem él, engem figyelget, kövér, háborog. Vele legyek szolidáris? Csak én veszem komolyan. Ők meg használnak, “inspirálódnak”, és elpucolnak, ha helyzet van, de még el is lopják az étkészletet.

És Péterfy Novák Éva is. Amikor össze kell rántani a nőnapi tüntetést, hadd terjedjen a vírus: vagy eljöttök mind, vagy elvesztünk. És jaj, mit kezdjünk a mentális betegekkel, akik hazudnak, manipulatívak és ártanak? Elég-e csak lesajnálni és ignorálni őket nekünk, a diagnózisok gőgös kiosztóinak, vagy valahogy… hm, de szép is lenne, be is lehetne záratni, likvidálni őket? Mert azért mindennek van teteje…! Mit tegyünk mi, az ő áldozataik, akik tökéletes mentális egészségnek örvendünk, kifogástalan a stílusunk, a szándékaink, nem bántunk másokat, férjünk soha nem feküdt rá egyetlen terhes nőre sem annak szobájában részegen – habtiszta a lelkünk, múltunk?

Fun fact, hogy akiről ír, azt pont ezek a nagyon erkölcsös nők szorították sarokba, kényszerítették arra, hogy visszaharapjon. Számos áldozatuk egyike, a szolidáris nők kiutálták.

Nagyon ravasz, eleve, ahogy kijelöli, hogy ki itt a probléma. Vö. szőrös lény: nem láttak egy medvét?

Persze lehet giccselni, előírni másoknak tini emlékkönyves stílusban az eszményt. Pont ő. Hatalmi helyzetből, nagy és mesterségesen létrehozott (nem érdemalapú) eléréssel. Önkritikusnak pedig úgy lenni, hogy “még én is gyakorlom”:

View this post on Instagram

#womensupportingwomen Ma ezzel van tele a feed-em. Csodás látni, mennyire összetartóak vagyunk egy-egy fotó erejéig. Mondom hát, nekem mit jelent az, ahogyan nőként támogatnunk (kéne) a másikat: – nem becsmérelni a külalakját – nem basztatni bármiért – nem irigynek lenni rá – örülni a sikerének – felnyalábolni, ha a taknyán csúszik a fájdalomtól – felöltöztetni, ha nincs ruhája – fogni a haját, ha részeg (vagy a kemó miatt hányt) – fogni a kezét, ha elhagyták – vigyázni a gyerekére – nem elítélni, ha nem szült még (és sose fog) – megdicsérni (csak úgy, mert miért ne) – tanulni tőle – tanítani neki – szeretni – tisztelni …ésígytovább. Még én is gyakorlom. Van, hogy elbukom. Kihívottam: az összes nő, aki végigolvasta ezt, és nem csak a kép érdekelte. #challengeaccepted

A post shared by Szentesi Éva (@szentesieva) on

És ez KIHÍVÁS, vagyis: üres forgalomgenerálás.

Értem én, jól jönne neked, ha veled lennének szolidárisak. Ha NEKED fognák a hajad, amikor RÉSZEG vagy (miért is vagy te részeg? és miért kell erről írni? a berúgás, sör, rövidgatya, fesztivál a menő kontent 35 évesen?). Meg a kemó. Ez a legszebb. Mondanám, hogy nem tud fogalmazni, nem érzi, mennyire kínos ez. De sajnos ő komolyan gondolja. Minden egyes megnyilvánulásában oda kell tolni a rákot is. El ne felejtsék! Újra hatódjon meg mindenki, legyen fönn minden depis nyűg és áldozatiaskodás aranykeretben az instán. Soha ne kelljen semmiért felelősséget vállalni. Netán elismerni, amit ártott.

A közönség érzelmi behúzásából aztán lehet könyv, egy, kettő, négy, akármilyen gyenge, már megágyazott neki a lelkizős píár. (Hogy a picsába lehet, hogy íróbarátok, igaziművészet-közeliek nem mondják meg neki, hogy Éva, ez gyenge, a bulvárújságírás alatti szint, nem magas irodalom?)

És lehet kirakni a megható, meredek sztorit a kocsilerobbanásról, majd mindjárt megjelenik a megmentő, a Renault. (Az megvan, hogy az egész sitcom fake volt? Csak nekem tűnt fel? Minimum kapóra jött a bagatell eset, és így keretezték: Sírtam, De A Jóságos Autócég A Segítségemre Sietett – de inkább az egész kreálmány. Ott drukkoltak meg sajnálkoztak az olvasók, miközben ez az egész a Renault-szponzoráció bevezetése volt. Plusz lehetett vagizni, hogy szülőföldjén nem ismerik fel “Szandrit”, a híres színésznőt, de SZÉ-t bezzeg igen! Akit azonnal beválogattak a castingon, és fölbaszta a csizmás lábát az asztalra. Annyira hihetetlenül kínos volt.)

Ők tehát akkor írnak az összefogásról, szolidaritásról, nők közös fellépéséről, éspedig  imperatívuszként, ha jól néz ki az instán. Amikor maguknak gründolnak lájkot, menőséget, alapítványt, erkölcsi hitelt, irodalmi díjat. Erre nem szabad beszólni, mert akkor mindenki kerékkötő, bánt és irigy, mindenki, akinek velük szemben kritikája van. Lehet lefele beszélni, elmebetegezni, sajnálkozni. Bekussoltatni a jogos kritikát, a más véleményt a Női Szolidaritás parancsával. És mindig lesz ehhez bamba nőközönség, aki beveszi, hogy itt értékről és nem érdekről, jövedelemről, hatalomról van szó.

Én elhiszem, hogy Szentesi Éva, aki nem a legélesebb kés a fiókban, eleinte nem értette, mit csinál, mik a törvények és lehetőségek ebben a píáros-menő izében, csak csinálta és örült neki, alkotó embernek gondolta magát (jé, ez ilyen egyszerű?), gyanútlan volt, mert nem szóltak rá, sőt, tolták előre, és ő elhitte, micsoda lendülete van. Most már, hogy dereng valami, nem tud kijönni belőle. Nincs hely megfordulni, nem tud revideálni, mert akkor, az üres pózok nélkül nem maradna semmije.

A többiek viszont biztosan tudták, tudják, és azt is, főleg aki idősebb értelmiségi, hogy ez miért ízléstelen. Tudniuk kellett. Gondosan osztják és dicsérgetik egymás förtelmes giccseit, de naponta. Mérő Vera wmn-t, DTK-t, Szentesi Évát, egzaltált kísérőszövegekkel, amit aktivizmusnak titulál. A Péterfy-klán Szentesi Évát és viszont. Gyomorforgató módon nyalnak be egymásnak, a saját érdekkapcsolataiknak, főnökeiknek, közegüknek.

Ezt nem tehetnék meg, ha nem számíthatnának bízvást arra, hogy értelmesnek, kritikusnak tűnő nők odatódulnak:

bravó, Vera

minden szavával

pont így

Így.

tűpontos!

végre!

és még néhány böszme matrica, tapsikoló mackó, mém.

És a hergelő sztárocska kétszáz hergelt komment után, amelyeket élvezettel olvasgatott és nem moderált, odaírja álságosan, hogy kéri, legyen kulturált a hangnem, ne gyalázkodjanak, ő nem bír ennyit moderálni.

Ilyenkor mindig olyan érzékenyek. Ha mást taposnak, sosem. Vagy kíméletlenek, vagy közömbösek.

A csendes közteseken múlik minden, akik a szélen óvakodnak és figyelnek. A szemlélőkön. Mindig a szemlélő a kulcs, általa működhet a manipuláció, eszkalálódhat az erőszak. Ő nem szól, ő nem száll ki, ő legitimál, ő a közönség.

Ő csak nézeget, lájkolgat. Felugrott, gondolta, belenéz. Vagy a sodrásban áttódul az én oldalamra igazságot tenni, nem elég a műsor Szentesi posztja alatt. Ő csak deklarálja, hogy eddig hitt nekem, de MOST már, hogy egyben kirakta a kommentjeimet a drama queen, megvilágosodott, hogy én vagyok a manipulátor. És: ő annyira akart nekem segíteni (was?), de menthetetlen vagyok. Erkölcsi fölényét deklarálja, ő maga átlagos, pózból élő, műmeghatós netkalandor, aki most kiszáll, mert így a legkockázatmentesebb.

És aztán itt nézeget még, mert elszakadni ők, a “csalódottak”, nem tudnak.

Vagy az olvasó, olvasta a posztot, mégis rákérdez alatta, borzadással, megjátszott értetlenséggel: minek ez? miért utálod ennyire?

Az álszentségük és a hatalmaskodásuk miatt. Ami engem ennyire háborít fel. Én döntök, hogy miről mennyit írok. A beszédpozíciók leuralása miatt, az erkölcsi deklarációik miatt. Miközben maguknak kaparnak, esetenként egészen gusztustalan módszerekkel.

Én többet tudok erről a kavarásról nálad, akit egyébként nem is érdekel. Meg a bőrömre is ment. Ahogy egymást is lenéző nickek összeborultak a közös ellenség ellen (ellenem), akit gonoszra festettek, pedig mindig tisztább volt a szívem, ami nem nagy szó, de én hoztam létre  közülük egyedül valamit, bármit, ami saját. Sunyin kavartak, és találtak ehhez nagy elérésű szövetségeseket, legitimációt.

Női szolidaritás, persze. Amikor nektek előnyös, vagy jól néz ki az instán. Hát értem ki állt ki? Szóltam pedig.

Nemhogy leszartátok, fent hagyta Éva napokig, hogy mivel vádaskodik Gumiszoba merő rosszakaratból. Senki egy kurva szót nem szólt azt látva-nézegetve sem, hogy hogyan téptek szét a nagyon elsiratott jajdesajnáljuk Index fórumán gyáva álnevek, köztük a hajdani legnagyobb csakazolvassa-rajongók, 0-24-ben.

Én is voltam naiv, hittem, hogy nekem ki kell állnom másokért, félretennem a partikuláris szempontjaimat, és az lett a vége, hogy balek lettem. Ó, nem, nem az, hogy mindenki elfordult és egyedül maradtam. Akinek fontos voltam, az hallgatott, csendben olvasott. Nagyon is lojális volt, nem tagadott meg, csak nem szólt semmit. A gyűlölködő harsányak, a sértődöttek viszont hatalmas, utálkozós műsort csináltak.

Emlékszem a szolidaritás szóra 2015-ből. A negyedtehetségű hisztikirálynő rótta fel nekem, aki netes női magazin alapításán ügyködött (eredeti ötlet! méltán halt el Blaci 77. kommentje után), addig is érdekeltségét, ilyen-olyan kezdeményezéseit, mint később megtudtam, magán-kismamás buliját futtatta a közösségemben, meg pillogott nagy szemekkel a szerelmemre, mert eljött a randinkra. Akkor persze törleszkedett. Ő kérte számon Gumiszobánál, hogy én csak addig voltam szolidáris a kövérekkel, amíg magam is az voltam, és odadörgölöm az orra alá, hogy ő is lefogyhatna, pedig ő nem tud. Odadörgölöm… Miközben ő olvasgatott-nézegetett itt, mert ők nem tudnak elmenni. Mintha járna neki valami. Mintha tartoznék neki valamivel. Én soha nem voltam a kövérséggel szolidáris, mindig is problémának tekintettem. Ez egy 2012-es poszt. Soha nem tekintettem se kimagyarázhatónak, se szépnek, és mindig is sportoltam.

Mindenki mindig csak magának kapart, szerepelni akart. Alig volt öt ember, aki kiállt mellettem (és valóban mellettem, nem az áldozati pózt megkívánva) nyolc év blogolás alatt az ordas, aljas támadások idején.

Én legyek szolidáris?

Nem leszek szolidáris, és nem szorulok rá a ti “szolidaritásotokra” sem, amely csak együtt csaholás.

Én kiváló vagyok.

Ami a legförtelmesebb: olyanok is hallgattak, akik itt maradtak újabb, edzős korszakomban is, évekig kajáltak-barátkoztak az otthonomban, vittem őket edzeni, sőt, engem nézegetve lettek sportosbloggerek és önbizalomkirálynők. Nem úgy értem, hogy nem kezdtek kampányolni, hanem egy jó szavuk nem volt, privátban sem, merthogy engem okoltak: én voltam elővigyázatlan és túlságosan publikus, avagy provokatív. Mert ugye nem a netes lincselés az undorító.

Amikor gennyes a helyzet, akkor eltűntök, ott se vagytok. Ő elhatárolódik, miközben titokban azzal kacérkodik, hogy ő is lenne ennyire érdekes, ha olyan ostobán “kipakolná magát”, őt is ilyen indulattal szednék szét, ő is ekkora arc.

*

Sajnos, egymásnak esünk mi nők, ez már csak így van. És így is marad, mert nem dől be ennek senki, hogy magát tegye félre, hadd tapossanak rá, meg hogy hősök teri összetorlódásokon vagy giccses portálokon dől el a nők jövője.

Basszus, én 1995 óta vagyok aktív feminista.

A nőknek akkor lesz jó, amikor nem félnek erőset mondani. Amikor elmúlik a lágyság, kedveskedés, az együttműködésnek nevezett gyávaság önkicsináló parancsa belőlük. Ízlésileg pedig a giccs. Amikor nem akarnak majd örökké igazodni, megfelelni. Amikor nem félnek többé. Amikor majd képesek vállalni a nem instaképes, nem kedves szavaikat, érzéseiket, érdekeiket.

Te, Vera, Éva, Éva, Angéla, nem írhatod elő másnak mégoly nemes értékrend jegyében sem, hogyan viselkedjen, mit gondolhat, mi neki a fontos.

Közérdekű aktivitásotok tiszta legyen: ne szponzorpénzért, ne bulvár, ne tapsoljon senki a kokakólának, hogy milyen bátor, amiért szivárványszín a plakátja olyan országokban, ahol rég szabad és menő is a homoszexualitás.

Ha már időnként egymásnak esünk (éspedig azért, mert nem akarunk becsicskulni, kiállunk magunkért a hatodik cében rekedt Gonosz Kislányok ellenében, és igenis, akkor is, ha nő az, aki bánt, hisztizik vagy tehetségtelen), akkor legalább ne tegyünk ki képmutató erkölcsi rendészkedést arról, hogy MÁSOK hogyan viselkedjenek.

Te, olvasó, fel fogod ismerni, ha egy szöveg gyenge, ha érzelmeidre hatnak, ha használnak. Ha a tragédiát – a sajátot vagy másét – marketingeszközzé silányítják.

Hagyjátok békén azokat, akikkel nincs dolgotok: ne gúnyolódj, ne szemétkedj, ne akarj jólértesülten beleszólni mások konfliktusába, ami hozzád biztosan torzítva jut el.

Ha van kritikátok, azt neki és érdemben mondjátok el. Keményen is lehet. Ne sértődgessen senki, ne elgyen ez a lepkeszárny-hiszti.

Akkor minden jó lesz.

*

Női szolidaritás, én idehánytam egy csattanósat a kőre. Hányj te is, szolidárisan, velem! Mert közben vidáman tönkre lehet tenni Koronczay Lillát, és élvezni a forrongást, és ebből előnyt kovácsolni, nulla hozzáértéssel képzést ajánlgatni. Az Ügy fedezékében sül a pecsenye, már meg alapítvány, abból van a lé. Lehetett ráuszítani egy szem bloggerre felületes kommentelők ezreit, fürödni az áldozatiságban. Aztán álságosan sajnálni a történteket. Miután az én “zaklató tevékenységem” úgy valósult meg, hogy Szentesi Éva idejárt olvasgatni kíváncsian. Vagy odatolták neki egyben az anyagot, hogy ellenem hergeljék, éspedig az ostoba nőtriász, a legnagyobb egykori blogimádóim, akik a szerelmemet is belemanipulálták ebbe a gyűlölködésbe (aki meg gyenge jellem és rám az elbaszott életéért meg a hazudozásáért neheztel, és most, nem hiszed el, ő, aki évekig sunyin zaklatott és rágalmazott, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság dolgozójaként feljelentést tett ellenem az egyik Pest megyei rendőrfőkapitányságon. Amire szólt maga a kapitányság, hogy ne már, ez elfogult, mire azt a választ kapták, hogy nem, ez így rendben lesz).

A Nagy Nőtriász súgott az állatvédőknek is, és mindenhova odarohannak, ahol engem ki lehet készíteni, lejáratni, ebből áll az életük, pedig olvashatnának Musilt is, például.

És Szentesi Éva is végrehajtotta, amit akartak ezek a rettentő szerencsétlen nők, akiknek az a bajuk velem, hogy nekik nincs életük, sikerük, érdemi mondandójuk, stílusuk, hitük, kitartásuk, tehetséges vagy akármilyen gyerekük, edzett testük, szépséges szerelmük. Nekik a kavarás marad csak.

22 thoughts on “szolidaritás, de tényleg? – kényelmetlen kérdéseim mérő verához és szentesi évához

  1. Hű, ezen a kihíváson én is fennakadtam. Egyrészt harminc fölött nem hányunk az alkoholtól, mert tudjuk, mit bírunk, és nem megyünk le kutyába. Másrészt meg a kis lista nem kihívás, hanem alapesetben ezeket megtesszük a barátainkért, és nem kérkedünk vele. Vannak huszonöt-húsz-tizenötéves barátságaim, és mindenféle deklaráció nélkül támogatjuk egymást, vigyázunk egymás gyerekeire (nem jóemberségből, hanem szeretetből), meg a többi. Szerintem teljesen releváns itt az Újszövetség üzenete, amennyiben amikor jótékonykodsz, ne tudja a jobb kezed, mit csinál a bal. Aki nagy dobra veri, mennyire jó ember, úgy buzdít másokat arra, hogy legyenek hasonló jó emberek, mindig bűzlik, mindig hamis.
    Meg hogy ő IS… Erre nem is kell kitérni, olyan gáz. Érdekes, én még sose buktam el ebben. Miben is? Hogy beleszartam időnként, mi van a másik emberrel, akit szeretek? Vagy mi az elbukás? Nem tudtam értelmezni.

    Én itt olvastam először, hogy “annak a nőnek külön bugyor van fenntartva a pokolban, aki…”
    Nem értettem. Már értem. Ők nem értik. De sose fogják, mert kettős mérce van, butaság, aljasság, hiúság, önteltség, irigység.

    A feljelentéssel mi lett? Bűncselekmény hiányában lezárták az ügyet? Vagy foglalkozik vele valaki komolyan? Ez is milyen már…

    Az elmúlt hónapokban néhány facebook-csoportban aktívkodtam, olvastam és hozzászóltam, egyik döbbenetből estem a másikba, mert nem volt korábban erről tapasztalatom. Nők úgy szedik darabokra egymást, hogy adott témáról nincs tudásuk, nincs sok közük se hozzá, de véleményük, az nagyon. Simán lehülyézik, elküldik egymást bárhova, pedig csak egy új fogalommal találkoztak, amit nem értenek. Vagy mondjuk kicsit értelmesebbek, akkor meg nem értik azokat az érveket, amiket én már feminista szemmel olvasva azonnal kiszúrok. Többen leírjuk nekik, miért gáz az, hogy… és nem, semmi, még én vagyok a náci meg a baszatlan, a szokásos érvelés, nőktől. Kezdem azt gondolni, hogy aki menthetetlenül ostoba (akár sok diplomával is), arra még reagálni se kell, soha. (Mondjuk engem sose támadtak, mert se blogom, se könyvem, se honlapom.)

    Mérő Vera írásai végtelenül ostobák, Szentesi rohadtul nem hiteles és infantilis, komolykodva adja elő a semmit, a támadások mindenkire nézve méltatlanok. Rusnya, kétszínű, irigy nők ők, ez van. Sajnálom, hogy beléd álltak, vállalhatatlanok.

    Kedvelés

  2. Szilárd meggyőződésem, hogy a “nőknek – NEM – akkor lesz jó” (és mindenki másnak se), amikor eltűnik a lágyság SŐT…hanem akkor, amikor képesek leszünk önálló véleményre,megértésre, építő kritikával tudunk érvelni, meggyőzni. Amikor nem az lesz a “helyes” vélemény, hogy beállunk az egymást marcangoló tábor egyikébe, és azt gondoljuk, azt tesszük, azt mondjuk, amit az adott lágerparancsnok diktál. Hanem amikor SAJÁT okos véleményünk lesz (Domonkos cikke a nyelvi agresszióról alapolvasmány lehetne http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/2544/1/53-60_Domonkosi.pdf). Amikor felnövünk, és túlnövünk majd végre a gyermeteg és törvényeskedő megközelítésen, és nem lesz ehhez szükségünk külső segítségre. Amikor nem kérik számon – sőt nem is kell félni a számonkéréstől – , hogy miért nem úgy gondolom, ahogy valaki más is gondolja.
    Értem, most olyan világban élünk, ami nem dúskál a tisztánlátásban, se a spiritualitásban, és az az “igaz”, amit hangosabb vagy többen követnek (?) és a megértést sokan egyetértésként azonosítják, de összességében csak domináns egyénekre vágynak, akiket követni lehet, vagy gúnyolni, gyűlölni: a feszültség (saját magunknak)optimális szinten-tartásához…kicsiben és nagyban egyaránt.
    Nem könnyű, de legalább nagyon nehéz megolvasztani az – általános – irgalmatlan keményszívűséget, és elmozdítani a kiváltságosok bebetonozott hatalmát. Nem gondolom, hogy az lenne a célravezető módszer, hogy csak rámutatunk és fúj-olunk. Az nem elég. Gyakran látom, hogy legtöbbször az erkölcsi megbotránkozás pont azt a magatartást folytatja, ami a felháborodást felkeltette (Gil Bailie: Violence Unveiled sajnos magyarul még nem adták ki, csak idézgetéseket találtam) Az igazság-ért (van absz. Igazság???) való harc közben nagyon könnyen besiklunk a harag, a durva énközpontúság, keserűség, keménykedés és erőszak savába…és ezek – bár politikailag néha talán hatékonynak tűnhetnek bizonyos részleteknél, DE kevés szívet térítenek meg, és az ilyen működés lényegében megkülönböztethetetlen attól az énközpontúságtól, erőszaktól és igazságtalanságtól, aminek megváltoztatásán épp ügyködünk.

    Kedvelés

    • mondjuk mindezt rövidebben is el lehetett volna mondanom (egyetlen mondatban is), de szeretek billentyűket nyomogatni klaviatúrán…:))) szóval röviden:
      Annak kéne fontosabbnak lennie, hogy az olvasóinkat gondolkodásra késztessük, az igazság meglátására (elvezetni a folyóhoz lovas példája), és nem pedig az hogy “nekünk van igazunk és ők tévednek” című előadásokat bűvöljünk elő a cilinderből.

      Kedvelés

      • Hát akkor te blogolj így! És figyeld meg, mennyire eredményes a kedvesség gondolkodásra késztetés. Kérik-e, visszajelzik-e, hogy ez fontos, innovatív. TELE VAN VELE A NŐI BLOGSZFÉRA.

        Falnak megyek a többes szám első személyű felszólító módtól.

        Én meg hadd döntsem el, de 8 és fél év viharos, hatalmas, érdemalapú olvasottságot és értelmes eredményeket hozó blogolás után, hogy nekem mi a fontos.

        És ha meg akarod érteni, nézz utána az előzményeknek.

        Kedvelés

    • Én úgy értettem, hogy a lágyság hangsúlyozása* és megkövetelése megfojtja a jogos, igaz, okos, más véleményt. Nekem ez a machináció meg a bülbül szavakkal genyázás ismeretlen, én fiúk közelében nőttem fel, amellett igazmondó, felelősségvállaló, egyenes, keresztény erkölcsnemesítő olvasmányaim voltak. Valamiért a férfiak nem szorulnak rá a kedveskedésre, ők mondhatják nyugodtan. Minket nőket meg azzal vádolnak (mindenki, nők is), és joggal, hogy furkálódunk, a máz alatt megy a kíméletlen piszkálódás, amit pl. a Lelkes Villő egykori nagyrajongóm csinál ellenem irigységből.

      “Ne veszekedjetek, lányok, épp ez az érték bennünk, hogy együttműködünk, kedvesek vagyunk, empatikusak, segítjük egymást stb.”, eleve: amikor a más véleményt diszharmóniának, veszekedésnek értelmezik, hát ez bizony nem más, mint visszaélős trükk, amelyet az erőszakosan, kihasználósan érvényesülő sztárocskák, semmikirálynők vetnek be. És csak az veszi be, aki nem elég okos, aki fél, akinek fontos az akolmeleg, vagy ez a cukiskodás a természete lett, mert ezt szokta meg. Szerintem szabadnak lenni, kimondani, amit igazán gondolok (bloggerként, de kommentelőként is) és kevesebb, de igaz ember körében létezni sokkal jobb, mint folyton igazodni.
      Mert ami marad a lágyságpártiaknak:
      ne szólj semmit, legfeljebb nem olvasod, nagy az internet, mindenki talál magának valót, elférünk,
      csak kedvesnek szabad, kell lenni, mert azt mondta, ez az érték, meg ő rákos meg megbántódik, trollnak titulál stb.
      Mindig csak akkor van lelkük, amikor ők vannak megbántva, másokat simán kiosztanak.
      *ami egyébként is jóindulatú szexizmus – szintén káros, mert bebetonozza a sztereotípiákat és korlátozó bírálat a nem-lágyakkal szemben

      Kedvelik 2 ember

    • És erre:
      “az igazság-ért (van absz. Igazság???) való harc közben nagyon könnyen besiklunk a harag, a durva énközpontúság, keserűség, keménykedés és erőszak savába”
      – érdekes, mit nevezel énközpontúságnak, keserűségnek, haragnak, mert a kötelező cukiság ezt is eltolja: már minden az, ha nem sodródsz, kussolsz engedelmesen, akkor erőszakos vagy.
      Vajon tudod-e, velem mi történt, és milyen méretekben, hogyan lettem “keserű” (szerintem régebben voltam balek, de iszonyatosan, és tehetségtelen kavarósok úgy kihasználtak és lejárattak, hogy iszonyat).

      Én nemet mondok a ragacsos édelgésre, a giccses deklarációkra, főleg ha a legszámítóbb manipulátorok, a legnagyobb lincselők adják elő (te figyeltél? hogy ugyanezek mt műveltek Koronczay Lillával, például?), de tiszta szándékú, értelmes és pozitív vagyok, relevánsat írok, nem verek át senkit, rengeteget segítek most is, csak nem kontent.

      Van-e abszolút igazság: abszolút értékek bizonnyal vannak. Pl. az okosság, felelősségvállalás érték. Ha nem élsz vissza az olvasóid érzelmeivel, ha tartalmasan írsz, ha nem picsáskodó, üresfejű a kontent, az érték. Ha egy testben meló van, és úgy mutatják meg, az érték ahhoz képest, aki kiefesti magát, vagy pózol, illúziót kelt és csak annyit üzen: én de szép vagyok, nézzetek ide. Érték vigyázni az egészségre, érték elismerni, hogy igenis tehetek az állapotról, amiben vagyok. Érték, ha valaki tényleg független, nem adja el magát szponzoroknak, és érték, de inkább minimum, ha egy influenszer legalább jelöli a reklámot.

      Kedvelik 1 személy

      • Gond csak akkor van, ha valójában nem az igazságról, az egyedi helyzet aktuális nézőpontjairól, s az abból fakadó fejlődésről van szó, hanem ha ezek a párbeszédek a hatalomról és a kimondott vagy ki nem mondott ítélkezésről szólnak. Ezek itt hatalmi helyzetek…(ki a jobb)

        Kedvelés

    • “”kevés szívet térítenek meg” én senkit nem akarok, az Gumiszoba, aki nyilvános posztokban a lájkjait számolgatja. Téríteni amúgy is ciki. Én alkotó ember vagyok, nincsen érdek-ügyem. A gondolataimat, értékrendemet, életem egyes elemeit akarom megjeleníteni. Aki megtérít tömegeket, annak rögtön haszna van belőle, jutalék, piacosítható követőszám. Arra ad ajánlatot a Renault. Én csak azt nem értem, hogy nem látják ezt a nők. Hogy nem értük van, nem velük kedves a netes sztár, nem nekik jó ez, ők használva vannak.

      Vedd hozzá, hogy amit ma a neten a nők érdekében, nőjogi, társadalmi témákban látsz, és nem tudomány és nem művészet, azt kb. én meg Antoni Rita kezdtük, vittük az áttörésig. Ők, akik ma nők körében édelegnek, semmilyen kockázatot nem vállalnak, ebbe csak kényelmesen beleültek.

      Én nem ügyködöm semmin amúgy, szabad akarok lenni, és ha kell, egyetlenként, népszerűtlenként is szólni, hogy hahó, ez nagyon nem oké, hogy egy sima, mohó és önillegető influenszer vagy szereplésre vágyó elkényeztetett leszármazó úgy tesz, mint akinek jár a Nobel-békedíj.

      Kedvelés

  3. https://csakazolvassa.hu/2013/01/18/alljunk-meg-egy-szora/

    Így magyarázkodtam régebben, tényleg döbbenet. Kedves voltam még, kérleltem, mindenkinek a segge ki volt nyalva, álneveken támasztottak nyafogós igényeket, vagy “akkor ne lehessen kommentelni”, “tedd zárttá a blogot, ha nem bírod elviselni az ellenvéleményt!” – el bírtam, és volt rá válaszom, amire neki nem volt!!!
    … és írták a “konstruktív kritikát” tök értetlen, önző emberek. Ma már tisztán látom, hogy el akarták venni a szuverén döntésemet, beleülni a blogomba, rendezkedni, magukat fontosnak fltüntetni (az olavsk fontosak, de olvasók vannak és voltak – az egyes követelőző nem fontos). És nem tettek hozzá semmit, csak megaláztak. Nem egyszer, nem százszor, hanem tízezerszer. Én tehetséges és szorgalmas voltam, újat mondtam, jöttek erre olvasók, ők meg használták a közönséget és a felületet. Én akkora balek voltam. Még én magyarázkodtam nekik.

    Kedvelés

  4. azt biztos nem is gondolnád, hogy akit itt így (nagy elánnal, önfényezve) most marcangolsz, csaknem hetven éves? és eszébe sem volt megváltoztatni se téged – se senkit- csupán csak volt egy szabad órája, elolvasta , amit írtál, és vette a fáradtságot, és merészelt neked írni néhány dolgot, amit ő fontosnak tart (még csak nem is ítélkezett) … ő így látja, lehet ez eltér a teáltalad fontosnak tartott dolgoktól, lehet lenézed: de szerintem ettől még elfértek egymás mellett …Megköszönöm, hogy ilyen alaposan elolvastad, amit írt, és javítottad, amit könyörtelenül javítani ítéltél…a maga részéről ő nem óhajtja többé olvasni az írásaidat (nem szereti az általános nagy igazság-kijelentéseket, ha azt lobogtatni kell) őszintén minden jót kívánva, de elkerülve minden érintkezési lehetőségeteket ezután.

    Kedvelés

    • Kedvesen, aranyosan megírjuk, mit kellene máshogy csinálni, aztán kapunk reakciót rá, ami nem tetszik, végül korra, kedvességre való hivatkozással megsértődve távozunk. Ezért hányok az EMK-tól, a passzív-agresszív kommunikációtól, és minden más blablától. Soha E/1., soha személyes tapasztalat, mindennek az elkenése. Volt a családban szőnyeg alá söprős rokon, na, én vele nem nagyon tudtam mit kezdeni, de ő hatalmas traumákkal élte túl a háborút, sajnos mindent felfogott abból, ami vele történt, azt értettem valamennyire. (F@szért nem lehet E/1-ben írni?) Ez a pár bejegyzés az őszinteségtől nagyon távol áll – szerintem.

      Kedvelés

      • Nekem nagyon lassan esett le, hogy nem rosszindulatúak, hanem tényleg nem értik, és ha még írok, rámutatva: nem értették (nem csak egyet nem, hanem az egészet nem), az ijesztő nekik, tényleg azt hiszik, hogy ellenük van, meg agresszió. Mert magukkal sincsenek tisztában, bocsánatkérő nyuszivá gyötri őket a beszorított életük. Nem látják azt, ami a blog, nem értik a szavakat, az alapot, az értékrendet. Itt akkora újítások, forradalmak voltak, ki hibáztatna aegy majdnem jó tollú, anyaságba fulladt, dundi bloggert vagy egy magamutogató tömegkultúrafogyasztó leányt, hogy indulatot vált kibelőle, amit nem ért, hogy az a baja _velem_, hogy ő szereti (beszopta) Szentesit, és most zavarban van, vagy hogy unatkozik, és csak a szociális dinamika érdekli, csak az az inger neki, az intellektuális, megélt részt, a szépségét az egésznek nem látja.

        Nem neheztelek rájuk, felszínesen és irigységből piszkálgatnak, a nemsportolásuk stb. fáj nekik.

        Kedvelés

    • Persze, hogy elolvasom, az én blogomra írtad. Majdnem mindig érdemben válaszolok.

      Erre gondoltam, na, ez a téves kalibrálás. Hogy EZ szerinted marcangolás.
      Eltévedtél te is a cukilabirintusban, jaj, legyen békesség, álszerény gesztusok, fojtott agresszió, nem-ítélkezem-csak-sugalmazok. Pont erről van szó. És elég hamar kibukik az indulat belőled, ez érdekes. Pedig eredetileg nem téged taglaltalak, magamról meséltem.
      Ez trükkös helyzet, és mindig ez van: én általában mondok valamit, hogy én hogy vagyok vele. Olvasó reagál, mert találva érzi magát, hogy én nem ajnározom az indexet/nem tartom tisztának Szentesi Évát (stb.), akkor ő biztos hülye, és ő már nekem mondja, engem korrigál, terel. Erre, mivel nem érti, és engem kritizál (értettem, nyugi, szerinted a poszt keserű, én bántok másokat stb.), elmagyarázom még egyszer, és akkor aki kifogyott a patronból, rákezdi, hogy ÉN ŐT BÁNTOTTAM.
      Mindez az én blogomon zajlik. És legyek neki hálás, ő az olvasó, ha rávilágítok a manipulációra, vagy erős érveim vannak (nem udvariaskodom), akkor majd nem lesz olvasóm stb.

      Én az erőben, a tiszta állításokban hiszek, akinek ez agresszió, az buta és/vagy fél.

      Én nem marcangoltam senkit, tudom, hány éves vagy, beleolvastam a blogodba, unoka, rezsicsekk, eü panaszok, minden. Nem fényeztem ön, a kiindulópontom önfényezés nélkül is az, hogy egy bátor, tapasztalt blogger vagyok, akinek van mondandója. Ugyanez a sportban, ha nem hittem volna nagyképűen, hogy én jó leszek, be se mertem volna menni a terembe, nevezni versenyre. Különben nem érthető, amit mondok. Igen, sokaknál vagyok jobb és tisztább szívű is, de az érdekvonatokon ők ülnek.

      Nem nagyon érv az életkor, sőt. Nektek már megvolt az életetek, azok az évek, amiket most a fiatalabbak élnek.

      Kedvelés

    • Elférünk, de az én blogomon a nekem szóló és nem értésen alapuló kommentekre igenis válaszolok, ha nem haragszol. Ez a tanár bennem. Nem adom fel.
      Tényleg gecc modoros az E/3. amúgy, meg fáradtság… de én nem ragadok le a formánál, pont azt mondom, mondjunk már valami tartalmit, legyenek értelmes állítások, ne a stíluson akadjunk fönn.

      Nem egy órát töltöttél te itt.

      Kedvelés

  5. Sz. É. lostáján az általános emberi eszmények mellett eléggé szembetűnő az anyai gondoskodás meg az egófényezés elvárása. “Nem irigynek lenni rá”, “örülni a sikerének” és “megdicsérni (csak úgy, mert miért ne)” – ha ez elvárás minden nő között, akkor ez az alakoskldás, az üres szavak és bájolgás kultúrája. Az irigység meg az öröm is érzés, vagy van, vagy nincs, nem jó eltagadni vagy kierőltetni. Nekem jobb az, ha elismerem magamnak legalább, ha irigy vagyok valamire, így könnyebb valami értelmes dologra használni az érzést vagy egyszerűen megvárni, hogy elmúljon, mint az, ha ennek tagadása , elfojtása vagy leplezése határozza meg a viselkedésem. Örülni a sikerének? Örülök azok simerének, akik hozzám közel állnak, elérik a számukra fontos célokat, vagy érdemi teljesítménnyel válnak népszerűvé, olyan értékek képviseletével, amelyek számomra is fontosak. Nem fogok más olcsó népszerűségének tapsolni csak azétt, mett nő, és nem is várom el ismeretlenektől, hogy velem örüljenek.. És nem fogok csak úgy dicsérgetni felnőtt embereket meg egyáltalán nem is vágyom erre. A köszönet meg az elismerés vagy a spontán bók értékét pont az adja, hogy nem muszáj, nem kihívás miatt csinálja a másik,…

    Kedvelés

    • Erre mondom én (kedden láttuk):
      “Elsa: I don’t know anything about being a woman. Is that what it is? You do things like drink wine?
      Rosie: Sure. You drink champagne if you’re happy. Champagne if you’re sad. You drive a car. You gamble if you want. Own diamonds. Learn how to fire a gun. You travel to Morocco. Take up lovers, and make them suffer. You look a tiger in the eye. And trust without fear. That’s what it is to be a woman.
      Elsa: How do you do that? How do you know you can trust someone?
      Rosie: You trust them. Goodnight.
      Elsa: And those other things, you do that stuff? You know, go to Morocco, and the rest?
      Rosie: No. I never looked a tiger in the eye.”

      Kedvelik 1 személy

  6. Nyílt primitív hergelés, plolitikába-erkölcsbe öltöztetve.
    “eléggé közelről látok bizonyos folyamatokat, és úgy érzem, sokszor a kiközösítés, a köz általános rosszallása marad azok ellen, akik pökhendi módon, fennhéjázva közlekednek az életben, rossz példaként, mégis arcátlanul. Ó és bárcsak leírhattam volna még ebbe a posztba mindent, amit tudok. De a fene se akarja magának a bajt a hatalmasok ellen. Na majd egy könyvben… arra rá lehet mondani hogy fikciós.” Íjj, van még itt anyag. Micsoda jólértesültség. Közben meg nyilvánvaló, miről szól ez. Olcsó politizálgatásba öltöztetett erkölcsrendészkedés, üresfejűség és esküvősóvárgás.

    hogy a picsába lehet valaki ilyen buta és közben harsány?

    Kedvelés

olvasd el, amire reagálsz!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.