Jaj, olvasó!

Én nem toborzok, nem akarlak meggyőzni, “az oldalamra állítani”.

Nekem nincs oldalam.

Én az ostobaság ellen küzdök. Annyit szeretnék, és ez az én írói célom, hogy amikor emberek véleményt alkotnak bonyoult, például társadalmi jelenségekről, akkor ne felszínesen ítéljenek, ne mások után tóduljanak, ne a trend ráncigálja őket heves megnyilvánulásokra. Ne higgyenek az erkölccsel operáló, helyes ügyeket kijelölő véleményvezéreknek.

Különösen mostanában, amikor teljesen eluralta az érzelmi érvelés, a hiszti a közbeszédet.

Legyenek jelen tények, nem-kézenfekvő szempontok, és gondolják át az emberek álláspontjukat, ha már ide kattintanak.

Amit írok, az nem konkrét embereknek szól, hanem mindenkinek és bárkinek. Hogy az átgondolás és még a saját érveik, érzékenységeik, ízlésük eredménye mi, az nekem nem számít. Amiről írok, az nem az én ügyem, nem fűz hozzá érdek, nincs semmilyen alapítvány, mozgalom vagy teljesítendő cél, ezért én semmit nem veszítek, ha nem megy át, amit mondok.

Annak, amit írok, inkább oka van: kibírhatatlan a butaság.

Akinek tetszik ez a sok mindenféle ügy, nem érzi import kötelező jóemberdemonstrációnak ezeket a kurrens kontenteket, akinek George Floyd immár egy kvázi Martin Luther King, annak nehogy már én irányítsam az agyát. Nem szeretek én lenni az, aki, ha nem lenne, akkor ők nyugodtan, meggyőződéssel mondanák, hogy xy menő, ügye világrengető, meg ők szeretik és nagyon hasznos.

Itt az legyen, akinek van igénye a részletekre, a józan szempontokra. Csak az olvassa.

Én azt kapom vissza az olvasóimtól, hogy irányt mutatok, hogy tőlem tudják, hogy mi hogy van, velem és itt lettek kritikusak, kezdtek dogmákban (szénhidrát, vegánság, egyéni ökó- gesztusok, transzok, nárcisztikusozás) kételkedni. ez jó, de mégis felelősség, én enm azért íok, hogy embereket gyűjtsek, vezessek. És nem is azért, hogy beszélgessek. Én önkifejezek.

De olyan is van, hogy MÁR MAJDNEM ELHITTÉK NEKEM, HOGY SZENTESI ÉVA GÁZ, de aztán eszméltek: ÉN VAGYOK A GÁZ. Valakinek gáznak kell lennie, ez egy zéró összegű játszma, meccs van, és be kell állni a lelátó valamelyik oldalára. És nem, nem gáz, éspedig azért, mert rákos volt, és ezért nem gáz az sem, hogy lerág minden csontot tízszer, és hogy cégek szponzorációi ihletik a kontentjeit, meg gyereket (másét) lenget lájkokért.

Én tehát, ebből következően gonosz vagyok.

És bántják a szarvasnőt is. MEDDIGMÉG? :DDDDD

Amikor írok, elmélyült, olvasni hajlandó, önálló emberekre gondolok, akik szintén tudnak nekem újat mondani. Nem szeretnék tanár lenni, nem szeretnék másféle, egyszerűbbel is beérő embereket delejezni, formálni, vezetni. Ez nem szekta vagy érdekcsoport, hanem gondolkodási helyszín.

Örvendetes a színvonalemelkedés, lassan teljesül a kérésem: csak az olvassa. Egyre nagyobb arányban kommentelnek itt azok, akikre gondolni szoktam (elmélyült stb.), amikor írok. Nincs az a borzasztó locsogás, posztfüggetlen fecsegés, szereplési vágy a kommentekben, mint a Hajnalkám-érában. A mostaniak nem sértődnek meg elvi dolgokon, kiszúrják a hamisságot, és nincs okuk a lelkes-hergelt ügyekre nyomott lájkjaik miatt (vagy épp a horgolásuk miatt) itt szégyent érezni, és rám haragudni.

Megrázó, mennyi újat tudok mondani, ha a nem túl bonyolult angol olvasmányaimat elmesélem, pedig hát ugyanaz a netünk van. Vagyis az a megrázó, hogy iszonyú magabiztosan beszélnek emberek a fingkjuknincs témákról, utánanézés nélkül.

De én nem akarom átírni a ti valóságotokat. Úgyis mindig mi leszünk kevesen. Senkit nem beszélek le, akinek ezek most pörgő kontentek a szívügyei. Biztos van, aki nem divatból csinálja, akinek vannak érvei, és nem csak annyi, hogy nem akar kimaradni ő sem a buliból.

Akit valóban felháborít az egyenlőtlenség.

Amúgy kit nem? Viszont a legkisebb közös nevezőt buzgón újra meg újra felmondani, a legalapabb elvekre bólogatni, ahhoz nem kell bátorság. Abban nincs kockázat. A megmondók, akik rángatnak, például Ágoston László, vagy gumiszoba, vagy Mérő Vera, mert ez az érdekük, és ebből építenek karriert, mozgalmat, civil melókat, ismertséget, pont azért jönnek a támadhatatlan elvekkel: egyenlőség, diszkriminációellenesség, morálisan helyes élet, nők joga stb., mert azokkal nem lehet vitázni.

Csak hát van egy másik érdek mögötte. A kis saját pecsenye.

Most ott tartunk, hogy az antirasszizmus, a felháborodás nevében gyilkosságok történnek, és nem-vétkes rendőröket ölnek sorra.

Miközben Trump a ludas itt. Meg a hergelődés mechanizmusa, a virális indulatok, amiből például Zuckerberg olyan jól él.

Én azért hallgattam, mert nem kell ezeregyediknek megszólalni, összefogás címén sem, és főleg nem kell ugyanezt újra elmondani. Amivé ez vált, az nagyon-nagyon zavaros. A Charlie Hebdo is zavaros volt. Egy sokszoros bűnözőt én nem tudok ikonnak tekinteni, akkor sem, ha durva rendőri erőszak miatt halt meg, és persze hogy elítélem a rendőri erőszakot, a rasszizmust. Ez nem kérdés.

De itt Magyarországon, nőként, tényleg… miért nekem kéne vezekelnem vagy a témát pörgetni, terjeszteni? Nézem ezt a lábmosás-videót, hatalmas médiafelhajtás ez is.

Mint annyi minden más, itthon ez is progresszívkodó divat lett, olyanoké, akik leszarnak mindent, csak szerepelni akarnak. Jön a trendi busz, és te felszállsz, te sem akarsz a megállóban maradni.

Annyi takarítanivalónk volna, valódi, itteni egyenlőtlenségek. Azok nem pörögnek.

Én tehát csak azt kérdezem: tudtad te ezeket? Ezt a sok mindent? Például a trenszneműekről.

Az is érthető, ha az elnyomottak hangosak, dühösek. Én igazán nem rovom fel nekik. Az érdekérvényesítés és az elnyomottság természete ilyen, a jogfosztott, az életéért küzdő nem lesz illemtudó, nem fog udvariasan kérni. A forradalmak véresek, nem mindig csak a bűnösök lakolnak, illetve a gazdasági erőszak is erőszak, és arra van, hogy tényleges erőszak a válasz.

Csak azt nem bírom, amikor báránybőrbe bújnak a farkasok. Amikor passzióból, csajoskodásból, gimis gonoszcsaj módra rámszállnak, és nem csak rám, miközben mögöttük sok ezren vannak, és közben meghatott posztokat írnak a wmn-re, hogy jaj, figyeljünk a másikra, viselkedjünk szebben. Álságosan odaírja azt is, hogy bizony nem vagyunk szentek.

Figyeljünk oda a másikra. Mintha ez egyéni volna. Mintha a trollok személyes döntés nyomán trollkodnának, azért, mert nem vizsgálták meg elég körültekintően, hogy esik a másiknak, amit írnak. Egyrészt, a troll nem biztos, hogy troll, lehet, hogy csak kiröhög, beszól, más a véleménye. Ekkor ne sikoltozz, te sem vagy bírálhatatlan. Az erőszakos trollt pedig nem lehet megnevelni, lebeszélni, és ellene hisztizni sem érdemes. Hanem ki kell őket takarítani dráma nélkül. Én igen keményen léptem fel ellenük, be is kussoltak.

Az is érthető, ha az, aki sokat kap, később már ad vissza is, és nem mindig nézi, kit ér a lötty. Például én. De igyekszem értelmeseket írni, nem öncélúan, és nem alázósan foglamazni. Egyetértést, aláírásokat nem várok.

Ma kaptam egy üzenetet egy egyszer látott ismerőstől, aki egyébként jópofákat ír, és arról panaszkodik, hogy amiket írok újabban, azok neki előjönnek a falán, és ő nem szívesen töröl ismerőst. Tegyem zárttá vagy osszam meg szűkebb körrel!

Én.

Érted: őt zavarja valami, mikmözben én nem kértem és vártam el tőle semmit, TEHÁT én csináljak valamit. Ne posztoljak nyilvánosan. Céloz arra, hogy hozzá képest lejjebbi színvonal vagyok, és nem tetszik neki, amiket írok, nem érdekli. És ezzel szerinte nekem van dolgom, ő nem fog itt takarítani.

Ez nagyon vicces azért is, mert hat hete nem posztoltam szinte semmit, mert réám szálltak, mert mást csináltam, és mert annyira nehéz volt a többi meló meg az iskola otthon.

Sok a düh. Hadd jöjjön ki ott, nem akkora ügy a facebook. Én nem bánom. Akik trollokon sírdogálnak nagy teátrálisan, azok valójában azt gondolják, hogy értük, mert ők olyan szépek, jók és nebáncsvirágok ám, mindenkinek lelkesedni kell. Minden más sértés. Akkor is, ha full tehetségtelenek.

Hát, nem.

A trollkodást nem lehet egyénileg megfogni, ahogy a nők elleni erőszakot sem. Ezek mögött nagy probléma van. Például a hozzáférhetőség: mindenki megtanult írni,mindenkinek ugyanakkora a kommentdoboz, bőven van tér álneveskedni, és eltüntethető a felelősség. Ezt a rendszer teszi lehetővé. A rendszer teszi lehetővé a rettentő sok szabadidőt, a magányt is. Hogy unatkozik, tartalmatlan az élete, nem élvezett el már mióta, nem szereti önmagáért senki, nem figyelnek oda arra, amit mond. Persze hogy kompenzál, kellemetlenkedik, frusztrált. Gyors görgetésekből, felületes nézelődésből áll az élete. Kép igen, szöveg nem. Könyvet nem olvasnak, lassan hírt se. A film is ma már sorozat. Ez mind összefüggés, ez a valódi ok, és ezeknél lehet megfogni a problémát. Ami neked trollkodás, az neki a szabadsága. Nem tudod elkussoltatni egy közös térben. A bibi, hogy akik panaszolják a trollkodást, ugyanilyen felületesek.

A transzlobbiban meg az a különösen gusztustalan, hogy a legelesettebb áldozatoknak mutatják magukat, hajtogatják, hogy sebezhetőek, kevesen vannak, miközben a világ legpotensebb, legbefolyásosabb fehér férfiai tolják az ügyüket dollármilliókkal, és a hangos, hatalmas médiafigyelmet kapó transzok, a példaképek is csupa fehér, dúsgazdag, amerikai férfi. Ez el kell hogy gondolkodtasson minket.

Nem egyéni a baj.

Pálinkás József szerint, és ehhez egy csomó okos nő is gratulált, a bántalmazó férfi önbecsülése gyenge, ő maga zavart valaki, egy egészséges, magabiztos férfi nem bánt nőket. Pedig a bántalmazás nem úgy van, hogy 1 db férfi bántalmaz 1 db nőt, és azért tenné, mert ő torz lelkű, gyenge, de bezzeg a rendes, jólnevelt, öltönyös férfiak nem. Ez nem így van. Nem lehet egyesével megnevelni őket sem. Engem – és összes partnerét – történetesen a legrendesebb, legöltönyösebb csúcsférfi bántalmazta úgy, hogy ahhoz foghatót nem tudok. Ráadásul nem csak pofonról beszélünk. Nem csak nyílt formák vannak, hanem pl. munkahelyen a nők rovására könnyen érvényesülés is elnyomás. Az anyaság meg nem becsülése, a nőkre tolt szervezési, ápolási, háztartási munkák is elnyomás. A pornó is erőszak. Békés férfiak tömegei használják a pornót, a prostitúciót, az ő érdekükben működnek ezek az intézmények, és mindez nők és gyermekek elleni erőszak. Aztán hazamennek a kislányukhoz, a nejükhöz, akit soha egy ujjal nem bántanának, de még seggbe dugni sem akarják, mert azt már “kiélték” egy keletről származó kiskorún.

És akinek nem jut nő – tényleg elszorul a szíved, mert akkora nyomik! Szinte megsajnálod, elhiszed: te, a szépjónő vagy az agresszor, aki visszautasítod. Ha azonnal feljelentik őt mint kukkolót vagy molesztálót, akkor még dühösebb, mert még neki, a nyominak is azt tanította a Rend, hogy joga van gyönyörű nőhöz, és azzal bármit csinálni. Így érzi magát elnyomottnak az agresszor, ha épp ez az érdeke. Ilyen az erőszak.

A patriarchátus az ok, a hatalmi különbsége a csoportoknak. Bántalmazó intézmények vannak.

Máshol sértődött, játszmázó nők azzal rúgnak az őket elhagyó férfi után, akit nem tudnak elengedni, hogy az NÁRCISZTIKUS, BETEG és tanácsokat adnak minden végzettség nélkül, hogy hogyan kell ezekkel bánni, szólni az új partnereiknek. (Engem is odaraktak az oldalra, olyan nők, akik nemrég még itt tapsoltak, hogy de jó a blog.)

Nincsenek külön nárcisztikus meg egészséges férfiak, nem tudsz jól választani. Bármelyik képes nárcisztikussá válni, és bármely nő előveszi ezt a vádat, ha mást nem tud, kínjában. A gond megint a rendszerből fakad: neked kisebb a hatalmad a párkapcsolatban, mert nő vagy, és érzelmlieg függő vagy, tűrésre szocializáltak, és egyedül sem akarsz élni. Rosszak a stratégiáid, nem tudsz nem alárendelődni, kihasználva lenni, végül pedig bosszút állsz.

És te sem egyénként vagy hibás mindezért.

Ugyanakkor csak egyénként úszhatod meg.