hogyan lettem kirekesztő – és boldog 1.

Most hogy kezdjem ezt a posztot? Úgy volt, hogy kérdi valaki, nem is különösebben rosszindulatúan, csak tömören:

Homofób is lettél, vagy csak transzfób?

Ezt elkezdtem megválaszolni, ez olvasókérdez, csak annak hosszú lett (ketté is osztottam). De nemigen írtam benne a buzikról. Nincsen nekem a buzikkal semmi bajom, sőt, -fil vagyok, csak viccesnek tartom mondjuk az aktivistákat. Tudom, tudom, NEM SZABAD ÍGY MONDANI, HOGY BUZIK. KIREKESZTÉS, MEGSZÉGYENÍTÉS

És akkor elővettem mindenféle példákat, régebbről is, mindenféle ügyekért küzdős sztorikat, és most én kérdezek: ti, a mindenkinek szolidaritásról papolók meg társadalomtudományi zsargonban fegyelmezgetők, ti hogy is gondoltátok el valaha, hogy nem fognak titeket körberöhögni?

Köszönöm egyébként a kérdés nyíltságát, nem félek tőle.

Első rész. Bővebben…

szolidaritás, de tényleg? – kényelmetlen kérdéseim mérő verához és szentesi évához

Még mindig ugyanazt tolják.

Azért tőlük kérdem, mert ők írnak megható cikkeket konstruktív kommunikációról, nők közösségéről, nemes ügyekről nagy elérésű helyeken.

Női szolidaritás, persze. Amikor nektek jól jön, amikor titeket kell tolni, amikor tömeggé akarjátok manipulálni az alattvalókat, akkor tegye félre mindenki a kicsinyes szempontjait. Ti definiáltok: ki a jó ember, mi a jóság, mi nem fontos, ki mit mondhat. Mások szabadságának fojtogatása, szempontjaik semmibevétele. Az áldozatiaskodás és az áldozatok felhasználása.

Hogy én mekkora balek voltam. Évekig furdalt, hogy nem tudok szolidáris lenni. Nem tetszett, hogy az is annyira hangos, aki nem tett le semmit az asztalra. Sőt, belőlem él, engem figyelget, kövér, háborog. Vele legyek szolidáris? Csak én veszem komolyan. Ők meg használnak, “inspirálódnak”, és elpucolnak, ha helyzet van, de még el is lopják az étkészletet.

És Péterfy Novák Éva is. Amikor össze kell rántani a nőnapi tüntetést, hadd terjedjen a vírus: vagy eljöttök mind, vagy elvesztünk. És jaj, mit kezdjünk a mentális betegekkel, akik hazudnak, manipulatívak és ártanak? Elég-e csak lesajnálni és ignorálni őket nekünk, a diagnózisok gőgös kiosztóinak, vagy valahogy… hm, de szép is lenne, be is lehetne záratni, likvidálni őket? Mert azért mindennek van teteje…! Mit tegyünk mi, az ő áldozataik, akik tökéletes mentális egészségnek örvendünk, kifogástalan a stílusunk, a szándékaink, nem bántunk másokat, férjünk soha nem feküdt rá egyetlen terhes nőre sem annak szobájában részegen – habtiszta a lelkünk, múltunk?

Fun fact, hogy akiről ír, azt pont ezek a nagyon erkölcsös nők szorították sarokba, kényszerítették arra, hogy visszaharapjon. Számos áldozatuk egyike, a szolidáris nők kiutálták.

Nagyon ravasz, eleve, ahogy kijelöli, hogy ki itt a probléma. Vö. szőrös lény: nem láttak egy medvét?

Persze lehet giccselni, előírni másoknak tini emlékkönyves stílusban az eszményt. Pont ő. Hatalmi helyzetből, nagy és mesterségesen létrehozott (nem érdemalapú) eléréssel. Önkritikusnak pedig úgy lenni, hogy “még én is gyakorlom”:

És ez KIHÍVÁS, vagyis: üres forgalomgenerálás. Bővebben…

diplomás analfabéták

ezzel a poszttal az a célom, hogy sokan találjanak érveket, elemző szavakat a saját életük helyzeteiben

Vajon hány olyan polgártársunk van, aki kijárta az iskoláit, jól tanult, egyetemet végzett… ma már hatékony munkaerő… négyévente választ… úgynevezett családja van… tudja, hol keresse a fehérjetartalmat a tehéntúró csomagolásán… le tud parkolni… jobb lábára jobb, bal lábára bal cipőt húz, haza is talál

– és mégsem ért a világból egy szót se? Bővebben…

ami jár

Tegnap ügyintéztem a városban, több helyre mentem: baráti fuvar, másik baráttal együtt villamosozás, kisföldalatti, vásárlás, sorban ülés, egy flódni (igen, miért?) a karácsonyi vásárban, egy kis blogírás (öt készülő poszt van 70 százalékos állapotban), és még kímélő nyújtás és kardió is, szóval minden volt. Körutam egyik pontján, a belépés előtt – pesti bérház – elhatároztam, hogy tartok egy kis szünetet: pisilek, iszom fél liter vizet, és betétet cserélek!

Fel is vidultam ettől. Lám, számítok, megbecsülnek. -Öm magam.

Ez nagy dolog, mert én kiskorom óta folyton elfeledkezem a testemről, nem érzékelem a jelzéseit. Bővebben…

mindenben a csepp keserű

Mindig is élesen láttuk, mi a pálya, éreztük, hogy ez az egész így nem jó, és szólni volt kedvünk ellene — azonnal tudtuk és jeleztük is.

Viszolygunk mindentől, ami hamis, hajlandóak vagyunk kemény melóval megteremteni, ami jó nekünk, és így negyven felé a minőség szerelmesei lettünk. Nem, nem viccelünk, főleg, ha szövegről van szó.

Halljuk, amikor szépítenek, hazudnak, elhallgatnak. Amikor csak a duma szép, de az egész nem működik. Bővebben…

és még szeressem is

B. I-nek

Jó, ez túlzás, ne szeressem, de kedveljem, szimpatizáljak vele. Legyek vele abban, hogy ő szereti.

Épp most szereti. Tegnap róla sírt, nem bírja már. De most szereti.

Azt a faszt.

A barátnőm engem arra használ, nem írom ezt most szebben, hogy nekem, az oly tudatosnak, Aki Kijött, Aki Átlátja, Aki Méltón Él, előadja (de mint valami leckét, úgy mondja fel ám: szakszavak, ismert fordulatok, tények-tévhitek, megállapítások), hogy az ő pasija egy érzelmi bántalmazó, őt elgyengítette, elszigetelte, a minap meg is ütötte, vagy mi, hozzávágott egy talpas poharat.

A barátnőnk komolyan szenved. A barátnőnk bántalmazó pasija egy állat. Bővebben…

mert ember

A tegnapi, hajléktalanproblémát taglaló írás nagy hatással volt rám, aztán még a film is. Beszélgettünk utána, és Miki, a filmklub vezetője most is elővette a feltétel nélküli alapjövedelem témáját, amúgy igen illően. Van ugyanis, hogy a zserbóreceptről, van, hogy Antonioniról jut eszébe.

De mit is jelent a feltétel nélküli alapjövedelem? Bővebben…

ti mit sírtok?

Sokadszor olvasok hasonlókat. Mindig a Jók írják az ilyen kommenteket. Mindig erőteljesek, gúnyosak ezek a mondatok, mindig sztereotípiákon alapulnak, mindig “vesszen a libsi” — és (erkölcsi értelemben) sosincs igazuk. Bővebben…