my sweet antivalentine

Nyilvános poszt, mert azoknak szól, akik ezt tolják.

Amiben egyetértünk: nem komáljuk a cukros szíveket és a kereskedelmi lehúzást. A házasság hete is ilyen jobbos, butus pofavizit, boldogatalan nők és antifeminista férfiak önigazolási terepe. Mondjuk ez olyan minimum volna, amit nem kéne mondani se.

A Valentin-nap és a házasság/házassághete harsány finnyogói viszont nem néznek szembe azzal, mi az igazi bajuk. Beöltöztetik olcsó ellenzékieskedő műsorba: házasság = kerkonz képmutatás, aktuálpolitikai lózung, fujj, nem kell pasi, amúgy is éljenek a szivárványcsaládok!

Írja ezt olyan, akinek világosan az a baja, hogy soha nem kérték meg a kezét.

Ezek a harsánykodók egyszerűen lemaradtak valamiről, amit ha megélnének, nem beszélnének ennyi hülyeséget, aszex agender gendefluid poliamór BDSM agymenésektől a mentett haszonállatokon keresztül a tudatos gyerektelenségig, az érett nők igényességéig és az önkéntes, ökofogantatású kihalásig.

Azt mondod, a fiatal lányok naivak, az idősebbek már pontosan tudják, mit akarnak, és ezért nem találnak megfelelőt? Mert ,ár megválogatják és nem dőlnek be? Tévedsz, pont fordítva van. Dőlnének akárkinek… a fiatal nők, hacsak nem súlyos érzelmi sérültek, jóval finnyásabban válogatnak, az érett nő pedig nem igényes, hanem tudja, hogy igazi, kölcsönös vonzalomra elhízva, megkeseredve, pótcselekvésekbe ragadva, feldolgozatlan traumáival, önmegnemvalósulásával már nincs esélye.

Na és ezért nagy dolog negyven fölött, ha mégis találsz olyat, akivel jó.

A Valentin-nap tavaly vicces volt. Kaptam egy csomó színházjegyet, és volt olyan is, ahova eljutottunk (ősszel, de akkor is). Mindig is röhögni akartunk ezen az egészen, együtt.

Az ideit is szépen ünnepeltük, súlyzókészlet! vécédeszka-felszerelés!, én neki: napszemüveg! csoki! És megnéztük az Amadeust, utána meg a Victoriát, gyönyörű filmek, utóbbi épp az igaz szerelemről.

Pedig ugyebár, és most micsoda eredeti állítások következnek: a karácsony, a valentinnap, az anyák napja, ezek a “személyes”, “szívbéli”, “érzelmi ünnepek” nagy giccsek, szeretetzsarolós külsődleges performanszok, facebookos magamutogatás, kereskedelmi mohóság, a legjobb esetben ovis műsor. Igen, a plázák és a virágosok, a giccsárusok pörgetik ezeket, és ők járnak jól velük. És igen, ahol nem szeretik egymást igazán, ott semmi nem lesz jobb egy kikövetelt vagy bűntudatos gesztustól, csokortól.

De teljesen leszarni ezeket, úgy tenni, mintha nem léteznének, az sima lustaság és a jólneveltség hiánya.

És aki ilyenkor nem tud hallgatni és mással foglalkozni, hanem harsány kinyilatkoztatásokat tesz az ünnep ellen, Valentin-nap apropóján fanyalog, az csak szeretné ecetbe mártani mások szőlőjét is.

Töröm a fejem, mi lehet az az értékes időtöltés, amitől a “pasi” elvenné az időt. Scrapkép? Regényírás? Patkány kommentelgetés? Netflix? Kínai gagyirendelés? Macskaabajgatás? Fölösleges főzőcske? Értelmetlen podcastok? Mi, de tényleg, mi?

Persze hogy akarjuk érezni, drága Angéla, hiszen gyomorreszkettető, ünnepi időszaka ez az életnek. Életöröm turbó, minden fölött fény lesz. Na és ha meg is történik, nem akarni, keresni kell, akkor aztán kő kövön nem marad.

Te ezzel a homlokodra írtad ki nagy betűkkel, hogy kicsinyes lúzer vagy, és ha valami után hiába sóvárogsz, azt jól leszólod, érezze magát mindenki rosszul. Nem is nagyon rejtegeted: zavar, hogy van, akit szeretnek, hogy létezik olyan, aki családot akart és családban él, vagy hisz még a szív forróságában, éli a regényes történetet, elgyengül a lába. Csak mert te nem jutsz eszébe ezen a napon senkinek.

Nem kis részben e jogosult (“én miért nem? csinos és értékes vagyok!”), keserű, elváró viselkedés miatt. S ezzel nem vagy egyedül.

És igen: az a szerkesztői koncepció wmn-éknél, hogy azt ír, amit akar. Ha keserű, ha irigy, akkor nyugodtan okádjon az anyákra, szerelmesekre, ő “őszinte” és “egyenes”. Megint nem kell magába, múltjába néznie. És milyen jellemző: megint ki mit mond a falubvan típusú, kifele nézegetős célok, nem saját lényeg, vágy, egyéni történet. Túl az elméleteken: “elkelni”, “helyes pasi”, vajon akadt-e férfi, akivel kedvelték egymást, és ő szívesen lett volna a felesége?…

Hubert Szentesinek buzi, sőt, elkötelezett aktivista. A színésznőnek vagy az énekesnőnek mindjárt nem. Az írónő nem is hagyja szó nélkül:

És ebből kontentet és marketinget csinál Hubert… és az a komment…

Vagy:

 

Hogy lehet valaki ennyire ciki? Valami azt súgja, annak a faroknak (még ha csak farok is, tehát szív, történet, intellektus, ember nélkül) igen nagy becse volna nálad, ötven fölött. Még nagyobb is, mint ifjan lett volna. Mivel hiánycikké vált. Mások tinderhirdetésein röhögcsélsz, pedig van neked is elég cikis sztorid. Az ilyen nőket mindenki sajnálja, de annyira ótvarul viselkedsz, annyira nem vállalod a felelősséget önmagadért, hogy nem megyek el emellett szó nélkül. Az én szépséges teljességemet lerángatnád a sivár poklodba. Mert félsz attól, hogy érdemalapú: az kapja, aki jó. Nem, nem az kapja, tök véletlen. Tisztának maradni nem árt, de az nem érdem, hanem az ellenkezője romlottság. Én nem láttam így a negyvenes önmagam. Hogy majd ez lesz a történet. Viszont, ha már így esett, lehet neki örülni.

Nem azért kefélünk, mert jobb emberek leszünk tőle. Hanem mert jó. És csak azért, csak akkor, ha jó. De azt pont rajtad látom, hogy személyre szóló szeretet és kölcsönösen boldogító aktus hiányában iszonyúan lezüllenek azok, akik azt hitték, ők főnyeremények, ők kegyesen hálaszexet meg puncit osztanak a rajongóknak, és majd válogatnak.

És a többiek, erősítik egymásban, bármely nőben üres gesztussal, hogy biztos talál majd párt, meg neki is jár, meg ő csinos, meg a kolléganő is megtalálta a szerelmet, és akkor lefogyott. Pedig nem jár a kapcsolat. Senkinek. De etől még nem kell okádni. Az igazi szerelem, a kölcsönösség, a hullócsillag, meg az izgalmas, felszabadult, gyengéd szex ritka csúcsélmény, nagy ajándék, és aki nem rezzen, nem fogja megélni. Ha gyanakvó, vagy ha csak magát látja, ha érzéketlen. De még a rendszeresen megdöccenő, nagyobbrészt így is értékes, melengető kapcsolat is érték. És épp ezért alázatot vált ki az emberből, önmegértést. Megerősíti, definiálja (igen), őszintévé teszi.

Ti viszont felszínesek és bulvárosan ostobák maradtatok, mint mindenki, aki többet nézett tévét, mint eleven szempárt. Aki tagadja a szerelemélmény jelentőségét, #nemkellpasi, az sajnálatra méltó.

A károgók nem élték át a bizsergést, a bizalmat, a dédelgetést, csak használták őket, és ők is csak használtak másokat, kalkulalgatták, ki mennyit ér, és publikusan, gőgösen szidták azokat, akiknek nem kellettek. Vagy valaha átélték, de már elfelejtették, milyen érzés? Pedig minden, minden ezen a világon, ami eleven, szabad, értelmes, alkotó, de tényleg minden ilyen a szerelemmel, a gyerekszületéssel az életörömmel kapcsolatos. Akkor is, ha nem tankönyvi a sztori, ha vannak mindenféle fordulatai, igen: annak ellenére és végül mégis. Ha igazi. Ami nem jelenti azt, hogy becsicskulunk a szerelemnek, és rinyálunk, futunk utána, érte, vagy dédelgetünk egy manipulatív, lelki bántalmazó viszonyt.

Pont mert megemelt, azért nem tesszük ezt.

Csak azt hajítsd ki, aki nem a szerelmed. Akinek a szagát is utálod. Ha öröm jön tőle, becsüld meg, ne károgj, ne ilyenkor vedd elő fegyverré kovácsolt feminizmusod. Más jellegű problémáidat ne pakold rá. Én is csak később vettem észre, hogy a bloggeri, általános életvezetési bizonytalanságaimat, elakadásomat, PMS-emet láttam a kapcsolatunk problémájának. Egészen januárig. És ha elmentem futni, vagy nyomtam egy inzenzív súlyzózást, mindjárt tisztábban láttam a szitut.

És ha visszanézek bloggerségemre, én mindig az ők meg mindig arról, miért nem jó, miért nem érdemes és ők mekkora királylányok, akik miléyen dölyfösen nemet mondanak. Ezek az igazi tramplik.

És ne hallgass rájuk, és ne mondj ilyen kiábrándító, majd-re-is-meglátod szövegeket. Lehet, hogy ő mást lát meg. Némi mulandó fölényérzetet persze nyerhetsz abból, hogy mások örömét igyekszel okoskodva megkeseríteni. Amiért az ilyen embereket egy lesajnáló mosollyal ott kell hagyni, ahova valók. Nem pátyolgatni, nem magyarázni.

Farok, azt mondja.

Nem farok.

a csodálatosan önműködő vágy

A kiábrándultság papnői. Pedig amiről beszélünk, az ennyire bulvárosan egyszerű. a szerelem akkor igazi, ha pont olyan, mint a sláger.

hogyan lettem kirekesztő – és boldog 1.

Most hogy kezdjem ezt a posztot? Úgy volt, hogy kérdi valaki, nem is különösebben rosszindulatúan, csak tömören:

Homofób is lettél, vagy csak transzfób?

Ezt elkezdtem megválaszolni, ez olvasókérdez, csak annak hosszú lett (ketté is osztottam). De nemigen írtam benne a buzikról. Nincsen nekem a buzikkal semmi bajom, sőt, -fil vagyok, csak viccesnek tartom mondjuk az aktivistákat. Tudom, tudom, NEM SZABAD ÍGY MONDANI, HOGY BUZIK. KIREKESZTÉS, MEGSZÉGYENÍTÉS

És akkor elővettem mindenféle példákat, régebbről is, mindenféle ügyekért küzdős sztorikat, és most én kérdezek: ti, a mindenkinek szolidaritásról papolók meg társadalomtudományi zsargonban fegyelmezgetők, ti hogy is gondoltátok el valaha, hogy nem fognak titeket körberöhögni?

Köszönöm egyébként a kérdés nyíltságát, nem félek tőle.

Első rész. Bővebben…

szolidaritás, de tényleg? – kényelmetlen kérdéseim mérő verához és szentesi évához

Még mindig ugyanazt tolják.

Azért tőlük kérdem, mert ők írnak megható cikkeket konstruktív kommunikációról, nők közösségéről, nemes ügyekről nagy elérésű helyeken.

Női szolidaritás, persze. Amikor nektek jól jön, amikor titeket kell tolni, amikor tömeggé akarjátok manipulálni az alattvalókat, akkor tegye félre mindenki a kicsinyes szempontjait. Ti definiáltok: ki a jó ember, mi a jóság, mi nem fontos, ki mit mondhat. Mások szabadságának fojtogatása, szempontjaik semmibevétele. Az áldozatiaskodás és az áldozatok felhasználása.

Hogy én mekkora balek voltam. Évekig furdalt, hogy nem tudok szolidáris lenni. Nem tetszett, hogy az is annyira hangos, aki nem tett le semmit az asztalra. Sőt, belőlem él, engem figyelget, kövér, háborog. Vele legyek szolidáris? Csak én veszem komolyan. Ők meg használnak, “inspirálódnak”, és elpucolnak, ha helyzet van, de még el is lopják az étkészletet.

És Péterfy Novák Éva is. Amikor össze kell rántani a nőnapi tüntetést, hadd terjedjen a vírus: vagy eljöttök mind, vagy elvesztünk. És jaj, mit kezdjünk a mentális betegekkel, akik hazudnak, manipulatívak és ártanak? Elég-e csak lesajnálni és ignorálni őket nekünk, a diagnózisok gőgös kiosztóinak, vagy valahogy… hm, de szép is lenne, be is lehetne záratni, likvidálni őket? Mert azért mindennek van teteje…! Mit tegyünk mi, az ő áldozataik, akik tökéletes mentális egészségnek örvendünk, kifogástalan a stílusunk, a szándékaink, nem bántunk másokat, férjünk soha nem feküdt rá egyetlen terhes nőre sem annak szobájában részegen – habtiszta a lelkünk, múltunk?

Fun fact, hogy akiről ír, azt pont ezek a nagyon erkölcsös nők szorították sarokba, kényszerítették arra, hogy visszaharapjon. Számos áldozatuk egyike, a szolidáris nők kiutálták.

Nagyon ravasz, eleve, ahogy kijelöli, hogy ki itt a probléma. Vö. szőrös lény: nem láttak egy medvét?

Persze lehet giccselni, előírni másoknak tini emlékkönyves stílusban az eszményt. Pont ő. Hatalmi helyzetből, nagy és mesterségesen létrehozott (nem érdemalapú) eléréssel. Önkritikusnak pedig úgy lenni, hogy “még én is gyakorlom”:

És ez KIHÍVÁS, vagyis: üres forgalomgenerálás. Bővebben…

diplomás analfabéták

ezzel a poszttal az a célom, hogy sokan találjanak érveket, elemző szavakat a saját életük helyzeteiben

Vajon hány olyan polgártársunk van, aki kijárta az iskoláit, jól tanult, egyetemet végzett… ma már hatékony munkaerő… négyévente választ… úgynevezett családja van… tudja, hol keresse a fehérjetartalmat a tehéntúró csomagolásán… le tud parkolni… jobb lábára jobb, bal lábára bal cipőt húz, haza is talál

– és mégsem ért a világból egy szót se? Bővebben…

ami jár

Tegnap ügyintéztem a városban, több helyre mentem: baráti fuvar, másik baráttal együtt villamosozás, kisföldalatti, vásárlás, sorban ülés, egy flódni (igen, miért?) a karácsonyi vásárban, egy kis blogírás (öt készülő poszt van 70 százalékos állapotban), és még kímélő nyújtás és kardió is, szóval minden volt. Körutam egyik pontján, a belépés előtt – pesti bérház – elhatároztam, hogy tartok egy kis szünetet: pisilek, iszom fél liter vizet, és betétet cserélek!

Fel is vidultam ettől. Lám, számítok, megbecsülnek. -Öm magam.

Ez nagy dolog, mert én kiskorom óta folyton elfeledkezem a testemről, nem érzékelem a jelzéseit. Bővebben…

mindenben a csepp keserű

Mindig is élesen láttuk, mi a pálya, éreztük, hogy ez az egész így nem jó, és szólni volt kedvünk ellene — azonnal tudtuk és jeleztük is.

Viszolygunk mindentől, ami hamis, hajlandóak vagyunk kemény melóval megteremteni, ami jó nekünk, és így negyven felé a minőség szerelmesei lettünk. Nem, nem viccelünk, főleg, ha szövegről van szó.

Halljuk, amikor szépítenek, hazudnak, elhallgatnak. Amikor csak a duma szép, de az egész nem működik. Bővebben…

és még szeressem is

B. I-nek

Jó, ez túlzás, ne szeressem, de kedveljem, szimpatizáljak vele. Legyek vele abban, hogy ő szereti.

Épp most szereti. Tegnap róla sírt, nem bírja már. De most szereti.

Azt a faszt.

A barátnőm engem arra használ, nem írom ezt most szebben, hogy nekem, az oly tudatosnak, Aki Kijött, Aki Átlátja, Aki Méltón Él, előadja (de mint valami leckét, úgy mondja fel ám: szakszavak, ismert fordulatok, tények-tévhitek, megállapítások), hogy az ő pasija egy érzelmi bántalmazó, őt elgyengítette, elszigetelte, a minap meg is ütötte, vagy mi, hozzávágott egy talpas poharat.

A barátnőnk komolyan szenved. A barátnőnk bántalmazó pasija egy állat. Bővebben…

mert ember

A tegnapi, hajléktalanproblémát taglaló írás nagy hatással volt rám, aztán még a film is. Beszélgettünk utána, és Miki, a filmklub vezetője most is elővette a feltétel nélküli alapjövedelem témáját, amúgy igen illően. Van ugyanis, hogy a zserbóreceptről, van, hogy Antonioniról jut eszébe.

De mit is jelent a feltétel nélküli alapjövedelem? Bővebben…

ti mit sírtok?

Sokadszor olvasok hasonlókat. Mindig a Jók írják az ilyen kommenteket. Mindig erőteljesek, gúnyosak ezek a mondatok, mindig sztereotípiákon alapulnak, mindig “vesszen a libsi” — és (erkölcsi értelemben) sosincs igazuk. Bővebben…