még azt is meg kéne írni

Meg kéne írni ezt mind, ezt a szédítő nyarat, de nem csak a menőséget, amikor überkúl és David Bowie, hanem mindent, félelem nélkül, a devianciát. A kínjaival kéne ám, a mélypontokkal, az elképzelhetetlen lelki tripekkel. Lelki trip, miért? Én olyan kiegyensúlyozott voltam, és komolyan, éretten kérdezgetem most magam, hogy jó-e ez nekem. Úgy látszik, az én történeteimmel és lélekméretemmel, alkatommal ilyen az, amikor beindul az élet: oda a nyugalom, szétesik a magamról való tudás, nem állnak a kontrollom alatt a történések. Pedig milyen egyszerű volt: szabadnak lenni, dönteni, fogadni, ami felém jön, de nem kockáztatni, tudni, miből mi lesz, vállalni a felelősséget, ismerni minden ösvényt. És nem értek olyan provokációk, nem kellett olyan helyzetekben reagálnom, mint most.

Bővebben… →

Meg kéne írni ezt mind, ezt a szédítő nyarat, de nem csak a menőséget, amikor überkúl és David Bowie, hanem mindent, félelem nélkül, a devianciát. A kínjaival kéne ám, a mélypontokkal, az elképzelhetetlen lelki tripekkel. Lelki trip, miért? Én olyan kiegyensúlyozott voltam, és komolyan, éretten kérdezgetem most magam, hogy jó-e ez nekem. Úgy látszik, az én történeteimmel és lélekméretemmel, alkatommal ilyen az, amikor beindul az élet: oda a nyugalom, szétesik a magamról való tudás, nem állnak a kontrollom alatt a történések. Pedig milyen egyszerű volt: szabadnak lenni, dönteni, fogadni, ami felém jön, de nem kockáztatni, tudni, miből mi lesz, vállalni a felelősséget, ismerni minden ösvényt. És nem értek olyan provokációk, nem kellett olyan helyzetekben reagálnom, mint most.

Bővebben… →

intelmek csalfa barátnőknek

Az érett, élvezhető, tiszteleten alapuló emberi kapcsolatok első számú szabálya az, hogy nem pakolsz terheket a másikra. Vagyis: nem használod őt negatív késztetések, érzelmek lerakóhelyéül, akkor sem, ha szarul vagy. Ez nem csak azt jelenti, hogy nem bántod, mert ez még kevés. Azt is jelenti, hogy nem bonyolítod, nem nyaggatod, nem vádolod, nem öntöd rá a szart, és nem magyarázol hosszan olyasmit, ami pár szóval elintézhető, nem variálsz.

Nem teszed nehezebbé az életét, nem futsz üres köröket. Beszéded: igen, igen, nem, nem. Bővebben… →

Az érett, élvezhető, tiszteleten alapuló emberi kapcsolatok első számú szabálya az, hogy nem pakolsz terheket a másikra. Vagyis: nem használod őt negatív késztetések, érzelmek lerakóhelyéül, akkor sem, ha szarul vagy. Ez nem csak azt jelenti, hogy nem bántod, mert ez még kevés. Azt is jelenti, hogy nem bonyolítod, nem nyaggatod, nem vádolod, nem öntöd rá a szart, és nem magyarázol hosszan olyasmit, ami pár szóval elintézhető, nem variálsz.

Nem teszed nehezebbé az életét, nem futsz üres köröket. Beszéded: igen, igen, nem, nem. Bővebben… →

fétis

Tele vagyok gondolatokkal, igyekszem lényegre törően megírni.

A minap valaki nagyon erősködött nekem, hogy a fétis, az nagyon izgi, továbbá normális, és nem csak az a normális, amit én annak hiszek ám. Mindenkinek van fétise, én pedig prűd vagyok!

Ha társalogni kívánsz velem, előbb definiáld a fogalmaidat, így Voltaire.

Ha nekem kell megfogalmazni: a fétis egy nem konkrét személyhez kötődő tárgy, jelenség, bánásmód, amely szexuális izgalmat vált ki. Tehát Bővebben… →

helyesbítés a Coca-Cola kampány kapcsán

A felületek hasznosítása ugyanis nem tartozik közvetlenül a BKV Zrt. profiljába.

Vagyis hát. Éva, megírnád?

Persze, megírom. Nem nagy ügy:

Kedves petícióírók, természetesen bele tudnánk szólni, hogy kik és milyen tartalmat tesznek ki a járművek és utasvárók hirdetési felületeire, de ugye, és ez elkerülte a ti figyelmeteket sajnos, 2019-et írunk, a világ szerencsés, felvilágosult felén élünk, elemi szintjen értjük, mit jelent az emberi méltóság, egymás tisztelete, a szabadság és a jogok, az egyenlőség. Értjük, mire való és miért indokolt a hátrányos helyzetűeket megillető külön védelem – hogy miért csak ők büszkék, hiszen ők vívnak a jogaikért, amelyet a dölyfös többség lábbal tipor és kigúnyol. Nem vagyunk ásatag cég, ezért nem magyarázkodunk olyanoknak, akik előjogaikat agresszíven demonstrálják mások rovására. Nem engedünk a fölöslegesen hergelődő, morális pánikoló csürhének, akik egyébként annyira, de annyira aggódnak a normális családért meg a férfi–nő egészséges nemiségéért, hát még a gyermekek egészségéért, hogy közterületen szemét megjegyzéseket tesznek szinte bárkire, akinek melle és feneke van, otthonuk magányában pedig naponta verik gyermeklányok rituális megkínzására a farkukat; röhögcsélve, cinikusan fittyet hánynak a nők elleni erőszakra, és van képük panaszkodni, hogy ők vannak elnyomva a nők által.

Tisztelettel, BKK Zrt. vezetés

a sokadik motivációs poszt

Mi legyen akkor az anyukatesteddel?

Ha te is azzal küzdesz, amit most írtok többen, hogy jó lenne erősebbnek lenni, fogyni, formásabbnak lenni, sőt: gyógyulni, és jó lenne énidő, saját, önbecsülést hozó fejlődés a sportban, mindehhez pedig “motiváció”, akkor figyelj.

Már mindent tudsz. Nem tudok újat mondani. Nincs még nagyobb titok. Ne bonyolítsd, mert nem bonyolult. A poszt végén elmondom, mi a lényeg. Bővebben… →

Mi legyen akkor az anyukatesteddel?

Ha te is azzal küzdesz, amit most írtok többen, hogy jó lenne erősebbnek lenni, fogyni, formásabbnak lenni, sőt: gyógyulni, és jó lenne énidő, saját, önbecsülést hozó fejlődés a sportban, mindehhez pedig “motiváció”, akkor figyelj.

Már mindent tudsz. Nem tudok újat mondani. Nincs még nagyobb titok. Ne bonyolítsd, mert nem bonyolult. A poszt végén elmondom, mi a lényeg. Bővebben… →

jegyzetek

számok

a taxióra is, ahogy megy föl. de főleg a lépteim száma. 1240: a tatárok. 1770: Mária Terézia még él. 1780: meghal. 1860: Jókai Mór svábhegyi gyümölcsei között. aztán még végigveszem a huszadik századot, minden eszembe jut, amit tudok, a kubai rakétaválság is. 2050 fölött nem gondolok semmi valóságosra. a félmaratonom az éjjel 24140 lépés lett.

antonia

valahogy szóba kerül a witty, az aesthetist Wilde, a halála, az utolsó szavai a tapétáról, és aztán az összes művei is elő, és kinyitom A readingi fegyház balladájánál, és

én nem tudom, mi történt, találkozott a géniusz, a jambusok, az intellektuell, az én irodalmárságom, amivel egyébként elég ritkán találkozom – a levegő megállt, szárnyak suhogtak, és sírt és elcsuklott Antonia, és sírtam én is, takony, minden. ez így nekem életem szellemi csúcsélménye volt. nehezen elmesélhető, reprodukálhatatlan.

nem ért az ember minden szót, utalást és szórendet persze, de a költészetet érti, a lényeg átjön.

és mondja, biztos fent van a neten, but whoever is reading this? reding, Antonia, that was the first i have learned at english department. megdicsér, nagyszerű pun.

https://poets.org/poem/ballad-reading-gaol

az angol nyelv

tényleg lenyűgöz. ptatelet, az annyi, mint trombocita.

nemzeti rock

azt hiszem, minden bénaság között ez a kedvencem. amikor hegyek vannak, nemes őseink, valami sas, meg “mi” a névmás, és a szívnek meg kell szakadni, akkora a pátosz, és mindenki érzi, hogy ez közös ügy, és párásak a szemek, és előkerülnek a telefonok, és ringanak az éjben a fények, közben meg tépik a húrokat, basszusgitár keményen. taxis retró rádiójában szólt egy ilyen, nehezen hihető a műfaj. hogy létezik és imádják.

viszont david!

volt egy nagyon emlékezetes estém most, és úgy alakult, hogy beraktuk, na, ilyen sincs már, mindegy, a Station to Stationt, velem egyidős ez amúgy. az élmény, és különösen az album utolsó száma, azok a pillanatok rábírt engem arra, hogy végre vegyek a machoz füldugót. döbbenten tapasztalom, hogy a netkapacitásom simán bírja a youtube-ot.

és:

És.

Komment: When I become Emperor of the Galaxy, I will need David Bowie’s DNA for my clone army.

de amúgy Nina Simone és Joe Cocker is jöhet, korai Pink Floyd és fado: Amália Rodriguez.

mindazok

nagyon sokat köszönhetek azoknak, akik megnézegettek, kibeszéltek, használtak, utánoztak, megítéltek. akik még és még kérnek egy kis kedvezményt, és akik nem értik, amikor felhívom a figyelmet arra, hogy vannak határaim. általuk tudom, hogy én mit nem. ma már mindennél fontosabb a méltóságom.

alszom, mert nagyon sok volt ez a hét. vannak bajok is. minden van.

szexi-e a sorozatgyilkos?

Hát persze. A kultúrtörténet tele van ennek példáival. Már a krimiknek, legalábbis Agatha Christie után, is van egy olyan pszichológiája, hogy az ő szemszögük az olvasó szemszögévé válik, egy kicsit drukkolunk a gyilkosnak, hogy sikerüljön az újabb tette, és megússza. Elérzékenyülünk, nem szeretnénk villamosszéket neki, milyen az. A médiagépezet felkapja őket, szuper nézettségfokozók. Ted Bundyt és retorikai fricskáit élőben közvetítették a tárgyalóteremből, showműsorrá vált a büntetőper. Lehet borzongani, beléjük szeretni, szoktak is, mert nagy sármőrök (viszont a szovjet kollégák meg nyomik, szociopaták, ágyba vizelnek – ki érti ezt?). A Chicago is erről szól: a bűn boldog, szándékos relativizálásáról, sztárolásáról. A Született gyilkosok, a Bonnie és Clyde, A keresztapa, Tarantino összes filmje, és minden, amiben Robert De Niro kemény fiú. A viszkis. Nem vénnek való vidék. És most az Átkozottul…

http://artmozi.hu/filmek/atkozottul-veszett-sokkoloan-gonosz-es-hitvany

A film nagyon jó, vagyis a dramaturgia, a látvány és Zac Efron mimikája jó, elannyira, hogy Lőrinc eljött velem, és harmadszor is megnézte. Szerinte ebből, pontosabban Zac alakításából Oscar lesz.

De amúgy is okos, trükkös film.

Viszont kell-e éltetni, sztárrá faragni ezeket a szörnyetegeket? Miféle dinamika ez? Nem relativizáljuk-e ezzel a nők elleni erőszakot?

“He is hot”. Zac Efron nagyon hot, de Ted Bundy nem hot.

https://www.inquirer.com/entertainment/tv/tv-ted-bundy-netflix-zac-efron-john-goodman-black-earth-rising-20190130.html

a férjed már megint

 Azt mondod, ugyanaz van, elcsüggedtél, belefáradtál?

Hogy már megint úgy viselkedik, elzárkózik, pedig volt egy kis változás?

Hogy próbálsz vele beszélni, de csak nem juttok előre?

Hogy némaság van, morózus, tévét néz?

Bővebben… →

nem jó az a nagy szélsőség

Ezt egy időben nagyon is így gondoltam, én is. Így illik: józanul, középen, mérlegelve. És megengedő voltam azokkal, akik egy kicsit jobbikosak vagy rendpártiak, ne vesszünk össze elveken, elvégre, inkább ne is beszéljünk róluk.

A szélsőség nem jó – láttam mindenféle értelmes ügyek kapcsán, mennyire torz, ha túltolják vagy harsognak. Félremegy az egész.

Ma már világosan látom: nem azért megy félre, mert “túltolták”, hanem mert nem értették meg a lényeget. Opportunisták voltak: saját pecsenyét sütögettek eszmék lángjánál.

És azt is látom már, hogy a forradalmárok, az őrültek szerepe sokkal nagyobb, mint hinni szeretik azok, akik a változásoknak csak az előnyeit élvezik, és közben csóválják a fejüket. De itt tényleg bármiről lehet szó, rockzenétől az emancipációs mozgalmakon át a faölelgetésig.

Csak hát úgy neveltek engem, hogy szépen, mértékletesen, szabályosan. Nálunk még be se rúgott senki, nemhogy valami maoista hetvenes évekbeli bulihangulat lett volna. Vagy Woodstock. Vagy Jimmy Hendrix.

Nem voltak eszmék a születési családomban, nem volt értékrend, világos választás. Volt helyette egyéni pszichózis és vallási őrület. És túlélés, Kádár-károsult üzemmód, és élni gyávaság és igazodás.

Aki végiggondolja a dolgokat, az radikális lesz, nincs más választása. Bővebben… →

mi mindent őszintén megbeszélünk az én mucikámmal

Mintha erről én már írtam volna. Lajosom, vagy hogy. Volt már ilyen poszt?

őszinte – ilyen volt.

Nos.

Én ma már sokszor hallgatok, mert nem lennénk előrébb a szavaimtól.

Szerintem ne mondj el mindent még annak se, akivel összeolvadva élsz régóta. Egyszerűen az emberi kapcsolatok – még a barátság sem – erre valók.

Bővebben… →

sajnos, szülés után már

Ez egy baromi érdekes poszt és beszélgetés a redditen:

I remember growing up, my mom, my aunts, and most of my friends’ moms were chubby. All made the excuse “well I had kids so…”. I grew up thinking that was the norm. Then my sister had kids, friends had kids and guess what? They’re not fat. None of them. Opened my eyes to what a load of crap that is. I now have a child of my own and a second on the way… and I’m not fat. Yes, I got a couple of stretch marks from the pregnancy, but I can wear the same clothing as before.

Nálunk is masszív a mítosz, hogy szültünk, az a szép teljesítmény, a többi nem számít: anyuka mondjon le nemcsak az egész életéről, hanem a testéről is. Ha apunak jó lesz így is, paplan alatt, ahol nem vetik meg az olyan pózokat, mint a misszinonárius, akkor csönd legyen. Hát ez van, mindenkivel ez van – mit lehet várni még, esetleg: ahhoz képest jól néz ki. A babáért minden megéri, és most a baba a fontos. Bővebben… →

mégse ketó

A blogger összegez és levonja a tanulságokat.

A ketós folyamatomban, tudatosságomban több éves távról beszélek most: 2015 márciusában kezdtem bele a nagyon szigorú ketóba, amelynek kb. másfél év után már egy kissé fellazított, de továbbra is ketónak nevezhető formáját éltem. Az elmúlt időszakban pedig az történt, hogy megírtam a könyvet (december és február között), és egy kicsit kiégtem, elfáradtam.

Mindent tudok már, mindent el is mondok, és pezsdítő, hogy ebből igazi könyv lesz (kiadót váltottam, fölfele buktam, és februárban jelenik meg). Tök izgalmas az elmélet meg főleg a böjt és az OMAD (One Meal A Day, napi egyszer étkezés), de én magam a gyakorlatban, három és fél év után egyre kevésbé voltam ketó. Most már gyógyuljanak mások. Bővebben… →

helyek, amelyek fájnak

Mennyi j! Milyen szép. (Ugye mindenki érti, hogy ezek j-k?)

Az én városom! Az a rengeteg pont, ahol jártam, velük vagy rájuk gondolva, és érzelmeim, történeteim kötődnek hozzájuk. És egy kicsit az agglomeráció is a lefedett terület része. És Tihany. És a Fertő-tó. Orgazmusom például Bővebben… →

a hét főbűn 6.: a restség

  1. A kevélység.
  2. A fösvénység.
  3. A bujaság.
  4. Az irigység.
  5. A torkosság.
  6. A harag.
  7. A jóra való restség.

Sorozatomat, amelynek öt darabját megírtam 2013-4-ben:

a hét főbűn 1.: a kevélység

a hét főbűn 2.: a fösvénység

a hét főbűn 3.: a bujaság

a hét főbűn 4.: az irigység

a hét főbűn 5.: a torkosság

, ezennel folytatom.

Ez a jó a blogban, ha hosszú távon él: nem számít az idő, az sem, ha most mások vannak itt, mint akkor. Magával azonos a blog, nem koptatja az idő, a maga világában léteznek a dolgai, amelyek eleve is önmagából következtek. Újra elővehető az Együtt jobb!, a helyesírás, régi témák is akár. Már el is kezdtem egy műveltségi tesztet! (Pedig a Polldaddy közben megszűnt-átalakult.)

Az összes többi főbűn (jellemhiba) aktív jellegű: cselekedetet, konkrét viselkedést jelent. Persze lehetsz úgy falánk vagy buja, hogy nem tudsz ellenállni, belecsúszol, de mégis aktívnak kell lenni hozzá, dönteni. Tenni a bűnt. A restség (valójában: a jóra való restség) az egyetlen, ami mulasztásos. Amihez elég csak nézni magad elé, és nem felismerni a pillanatot. Bővebben… →

gondoltam, megkérdem

Te mire használod a szexualitásodat? A hajlandóságodat?

És ezt nem valláserkölcsileg kérdem ám, hogy család, monogámia, szaporodás, hűség. Semmi kedvem moralizálni ezügyben.

De ugye a teljes emberhez méltó, visszaéléstől, ferdeségtől mentes szex célja, lényege a kölcsönös vágy és öröm… nagyon esetleg szeretetkifejezés, a kötődés megerősítése, ha az előzőek hiányoznak – és ezt mint konszenzust kezelem. Pontosabban, el se tudom képzelni, de annyira, hogy kognitíve erőszakolom magamra azt, hogy létezik olyan ember, aki egy kicsit is kulturált meg vannak emberi kapcsolatai, érzelmi élete, és nem így van vele.

Ez az – vágy és öröm –, ami nem működik traumatizált nőkben, akiknek erőszak-vagy visszaélésemlékük vagy gyerekkoruk annyira borzasztó, hogy idegenkednek a férfitesttől, az aktustól, a kötődéstől. Nem működik házasságba száradt, már-huszonhat-éve-együtt-vagyunk embereknél sem, ahol úgy kell kivitelezni az aktust, pro forma, és közben mindenki másról fantáziál, vagy semmiről. Bővebben… →

még csak most múltál harminc

ez is meglett

boldog szülinapot!

Amikor még összevissza élsz, ifjan és spontánul, nagy nyüzsgésben, és az életednek, melyet ekkor még jövőnek hívunk, a keretét építed, vagy épp démonokkal küzdesz, szerekkel, ottragadásokkal, belecsúszásokkal és szívzűrökkel, az identitásoddal,m vagy a gyerekkorodból menekülsz, vagy a megélhetésért túlterhelten dolgozol, akkor ez az élet annyira sodró, téged pedig annyi hatás ér, annyira nem tudod még, mi a te értékrended, annyira fontos, hogy mások mit akarnak, hogy inkább csak reagálsz, a világ nagy svédasztalát nézed. Válogatsz és sóvárogsz. Nem is éred föl. Élvezed vagy menekülsz, de még nem merül fel ez a kérdés, az életed önálló alakítása. Később, amikor kialakult, hogy körülbelül ki vagy, ki lehetsz, mit dolgozol, mi a fontos, van már családod vagy épp nincs, de ez már véglegesnek tűnik; egyedül élsz, macskád van, megszeretted a dzsesszt, szóval, késő harmincas korodra biztosan megjelenik a tudatosság és a kérdés: hogy akkor te hogyan élj. Bővebben… →

az emberi természet mindig is

Jaj, odavagyok én az intellektuális gyönyörűségtől, amikor a legkülönbözőbb emberi, érzelmi, társadalmi megnyilvánulások kapcsán közhelyesen magyarázzák a sufnifilozófusok, hogy ez mindig is így volt, meg ilyen az emberi természet. Ősi késztetés, mélyen bennünk van… ösztön… biológia.

Egyrészt a butus visszavetítés miatt szisszenek – ez sima műveletlenség. Honnan veszik, hogy mindig is így volt, és mennyire kell ehhez kulturálisan vaknak lenni? Vagy, ami a legrosszabb: ezzel az érvvel igazolni valaminek a jogosságát, helyességét, működőképességét?

Mindaz, amit rendre oly öröknek, alapvetőnek hiszünk, modern fejlemény.

Nem létezett individuális, romantikus szerelem például a (késő)romantika előtt, és nem létezett nő iránti hódolat a trubadúrok előtt. A homofóbia nem természetes és nem is univerzális: vallási tilalmak voltak ugyan, de a homoszexualitás létező és viruló jelenség volt számos korban és kultúrában (ami szintén nem igazol semmit, nem lobbizásból írom ezt, és nem kötök hozzá értékítéletet). Bővebben… →

hullócsillagok – és te mit kívánsz?

ege alatt még mindig

Szóval, néztük a nyári égboltot, és átcikáztak rajta a meteorok, és akkor az ember kimondja a kívánságát. Mindenki. Csendben, szépen belül.

Fekszünk, nézzük.

Ez egy vándormotívum (talán: toposz) amúgy, vagy csak egy közismert történet: az aranyhal, vagy a szellem, akit kiszabadítasz meg visszadobsz, megkérdezi, mire vágysz. Üzletet ajánl, és akkor kívánhatsz.

Az ember pedig nem tudja eldönteni, mire vágyjon. Elhamarkodja.

Jól válaszd meg a vágyaidat, céljaidat, mert mi lesz, ha teljesülnek? Ez a tanítás lényege. Bővebben… →

hogyan kerüld el a nárcisztikus férfit?

A címadásom nem egészen korrekt ma, mert valójában a “mi a még nagyobb baj a nárcisztikusozással?” címet kellett volna kitennem, erre a posztra utalva.

Körülöttem mindenki a pasijáról vekeng. Vagy nincs neki, aki van, az eltűnik, hiába “ismerkedik” a nő szorgosan, vagy ami van, az ellaposodott, unja, de nem tud kiszállni; vagy nem egyetlen nő “a pasi” életében (ez is a halálom, a pasi egy műfaj, egy típus – hát basszátok meg, emberek vannak!).

Nem érti a nő, mi van, és nem az van, amit szeretne.

Miből írok én? Abból, hogy én nem alkudtam meg, és nagyon örülök most ennek. A gyomrom tiltakozott a megalkuvás ellen. Inkább vagyok egyedül, mint kompromisszumban, kételyben.

Teszem hozzá gyorsan: én is voltam nem egyetlen, de akkor nem vekengtem ezen. Így szerettem meg. Örültem annak, ami lenni tudott, és nem kattogtam mások kapcsolatán.

Bővebben… →

a tested a tiéd

“Tíz percet hallgatok kereskedelmi rádiót, és tíz évet fejlődöm vissza önismeretben.” Jajdult fel egy nagyon fontos szereplője az életemnek.

Az agymosásszerű romantikus slágerekre gondolt: az érzelmes vonyításra, a magánytól való irtózásra, a vergődésre, a függésre, a méltóság nélküli létezésre, elmúlt vagy soha nem is működő emberi kapcsolatokra való sóvárgásra, önkínzásra és ennek átromantizálására. Tiszta Stockholm-szindróma – és a meghatott hallgatók is abban vannak. Ezek élvezik a kínlódást. Gyártják maguknak. Ha nincs kivel szenvedni, akkor keresnek hozzá embert. Bővebben… →