a cancelrendőrség lecsapott

Hogy sértett aktivista csendőrlelkűek vagy a blog unásig ismert, áskálódó ellenségei (hajdani heves-imádó rajongói) jelentették-e a posztomat, nem tudhatom. Sunyiban megy ez is. Negyedszer nyomnak ki a Facebookról azok, akiknek sérelmes az, amit kimondok.

Ó, nem védendő kisebbségek, dehogy. Unatkozó, keserű, torz lelkű emberek.

Ők azt hiszik, az élet a facebookon zajlik, és egyre inkább ott is élnek, lájkok, emojik, megosztások, az önös hatásvadász felzúdulások álvalóságában.

Én meg a blogon, az igazi szövegekben, valós tettekben.

Nem fogok elhallgatni.

Íme, a poszt:

Meglepett, hogy ilyen készségesen zuhantak rá eszes, gondolkodó ismerőseim is a mesekönyvre. Annak ürügyén pedig a jóemberség deklarálására, értékek hangoztatására, fejcsóváló lenézéssel vagy feddőleg mindenki iránt, aki nem ennyire lelkes akár a mesekönyv, akár mondjuk a nemváltók kapcsán. Netán kérdései vannak.

Szajkózzák, hogy elfogadás, rengeteg érzelem, dráma, mindenki annyira elfogadó meg felvilágosult szülő, dőlnek a lájkok. Teljes műveletlenségről árulkodó mondatokat írnak a meseműfajról: “a mese szabad, mindenkinek jár egy mese, az antihős is hős lehet a mesében” – wtf? És ennek a valóságra mi az implikációja? Megvigasztal, elringat, és akkor lehet a közösségen követelni az egyéni pokol megszüntetését? Mert azt én nem kétlem, hogy nehéz nekik.

Én két éve olvasok a témában, főleg angolul, és nekem bizony vannak kérdéseim, sőt, ma már válaszaim is. (Ahogy a body positivitynek szépített kövérségmentegetés, “minden test szép” és sportgyalázás, teljesítménytagadás, kényelmeskedés is gyanús volt, hasonló módon hamisította meg a valóságot, prájddá tett egy szerencsétlen állapotot.) Bővebben…

szeretet, gyűlölet… 1.

Úton-útfélen használják a népek a szeretet és gyűlölet szavakat, és nem ám a személyes dolgaikban, privát viszonyaik kapcsán, hanem a közügyekben.

Csöpög az érzésektől minden interjú, kiállás, vélemény.

A gyűlölködők, kirekesztők nem értik! De mi, okosak, a szeretet hevült követei majd felvilágosítjuk őket, elmagyarázzuk, ki a rendes ember, hogyan kell élni, vélekedni és milyen szavakat szabad használni.

Mindenki más annyira ostoba, nem látja be, hogy ez közös érdek.

Vagy odalibben egy kisebbség tagja harcosan: el kell őt fogadnod, megértened, az érzéseire tekintettel lenned, mert neki milyen rossz, és attól rossz hogy te, te is kirekeszted.

Már miért kéne tekintettel lennem? Egy idegenre? Csak mert azt mondja, ő a jó ügy, őt kell védeni? Miért nem engem, aki – mondjuk – alkotó emberként vagy a Nem Vagyok Hajlandó Fotókat Szépítgetni kisebbség tagjaként vagyok folyton félreélrtve, támadva, kikezdve, rágalmazva? Miért nem követelőzöm én ennek nevében?

Én tudom, hogy jót akarnak, tudom, hogy megérkezett a trendbusz, tessék felszállni, nem akar senki lemaradni. Még a cikkíró sem veszi észre, mi zajlik, de sajnos, a butaság is bűn.

Én mindjárt idehányok, mi ez, kik ezek, akik ilyeneket osztanak meg?

Ez nem más, mint az erkölcsi fensőbbrendűség fitogtatása. Bővebben…

helyesbítés a Coca-Cola kampány kapcsán

A felületek hasznosítása ugyanis nem tartozik közvetlenül a BKV Zrt. profiljába.

Vagyis hát. Éva, megírnád?

Persze, megírom. Nem nagy ügy:

Kedves petícióírók, természetesen bele tudnánk szólni, hogy kik és milyen tartalmat tesznek ki a járművek és utasvárók hirdetési felületeire, de ugye, és ez elkerülte a ti figyelmeteket sajnos, 2019-et írunk, a világ szerencsés, felvilágosult felén élünk, elemi szintjen értjük, mit jelent az emberi méltóság, egymás tisztelete, a szabadság és a jogok, az egyenlőség. Értjük, mire való és miért indokolt a hátrányos helyzetűeket megillető külön védelem – hogy miért csak ők büszkék, hiszen ők vívnak a jogaikért, amelyet a dölyfös többség lábbal tipor és kigúnyol. Nem vagyunk ásatag cég, ezért nem magyarázkodunk olyanoknak, akik előjogaikat agresszíven demonstrálják mások rovására. Nem engedünk a fölöslegesen hergelődő, morális pánikoló csürhének, akik egyébként annyira, de annyira aggódnak a normális családért meg a férfi–nő egészséges nemiségéért, hát még a gyermekek egészségéért, hogy közterületen szemét megjegyzéseket tesznek szinte bárkire, akinek melle és feneke van, otthonuk magányában pedig naponta verik gyermeklányok rituális megkínzására a farkukat; röhögcsélve, cinikusan fittyet hánynak a nők elleni erőszakra, és van képük panaszkodni, hogy ők vannak elnyomva a nők által.

Tisztelettel, BKK Zrt. vezetés

“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”

Kérdezi az olvasó.

Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.

A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, Bővebben…

átestünk a ló túloldalára már

Amikor kisebbségügyben vagy valami tabutéma felvetésekor ezt mondják: átesünk már a ló túlsó oldalára, az, gyanítom, annyit jelent, hogy szisszentek, és érzik, hogy valami lesz.

És igazán nem szeretnék, hogy legyen valami.

Ezért nagyot, túl nagyot kiáltanak. Bővebben…

a mindenit

Csak ülök és nézek.

http://www.melegpar.hu/reparativ

A videóban elismerik, hogy a szexuális orientáció megváltoztatása nem lehetséges. Ennek ellenkezőjét állítva depresszióba és öngyilkosságba  taszították azokat, akik vállalták a terápiát, hogy “igaz keresztények” lehessenek. Azt is elmondják, hogy ez alatt az időszak alatt egyetlenegy olyan személlyel sem találkoztak, akinek sikerült volna megváltoztatnia szexuális orientációját.

Nem lehetne a társadalmat elküldeni egy terápiára, hogy legyenek már normálisabbak?

legalsó-bajorország

Színházról akartam én írni eredetileg.

Első nyári éjszaka, orgonasokkban baktatunk a buszig. Kólát ittunk. Nincs vécépapír!  Rég jártunk a Nemzetiben és rég láttam Nagy Zsoltot. A színész, akinek hiszek, mert vele történik, amit látunk. A jelenléte egészen ritkán szuggesztív. Mindig ezt játssza: alacsony homlokú, artikulálatlan, bűnbe keveredő, nagyon tiszta, magányos hősöket, kevés szóval. Itt Abram, és: Liliom, Trepljov, Hamlet. Csak néz.

Az atomreaktor-Molnár Piroska. A vigyorgó, opportunista, fasiszta kispolgár prototípusa: Hevér Gábor. Sinkó László, ikon, még épphogy érteni a szavait. A Macskalápon-indulatú Básti Juli. Csonti: Hollósi Frigyes, hentes és sírásó, két dimenzió, de nem utáljuk: hogy miért csak ennyi, az érthető, eljátssza, eljátssza, hogy mindegy, melyik oldalra tűzi a fejfát. Péterfy Bori helyett Nagy Mari, ez érdekes, milyen lehet Péterfy Bori?; Nagy Marinak az eredendő zugivása, pletykafészeksége, minden lehető helyre beférkőző csürhesége. Tompos Kátya én vagyok: értem, sajnálom, de gyilkosát jobban. Szarvas József szerepe nem valami összetett, egyébként őt nem egészen értjük. És a tiszta arcú, korrupt pap, akivel előző este együtt nyomtuk kerti partin!

Nagyon azomat csiklandozza Alföldi, ami a lényegem. Azt, hogy fizikai fájdalom az árnyalatlanság, igazságtalanság.

Három tiszta lény van ebben a kedélyes, tulajdonképpen élhető falucskában: az egyik megöli a másikat, és ezért életfogytiglant kap, a harmadik öngyilkos lesz.

Azon gondolkodtam, hogy aki nincs beoltva homofóbia ellen, tehát akit nagyon zavar az, amit elképzel őróluk, az hogyan nézte ezt? És aki beáll a sorba, és igazodik, “sajnos nem lehet másképp”, az mit értett belőle?

Erősen hatnak rám a körülöttem ülők. Igen, meleg van, mondják is a bajorok; igen, kényelmetlen a szalmazsák, nem véletlen ez sem, sőt, véres is. Én nem nagyon szeretem a premierközönséget, de ez rettenetes volt. Nem, nem cukorkát zörgettek ezúttal. De érezhető volt, hogy ha Gizella valóban a ruháját félti a sokadszor közöttünk átcsörtető Abramtól, az visszahat a színészre. Ha a térbe, reakcióival nagyon is az előadásba belekalkulált néző, provokálódván, nem marad benn, vagy bele sem került, nem ott rendül meg mondjuk a véres jelenettől, hanem még kívülebb kerül rajta; ha zavarában vagy értetlenségében röhögcsélve susogja szomszédja fülébe azt, amit mindannyian észrevettünk; ha vissza akarja adni a színésznek a pohár sört, mert nem kéri; ha nem engedi bele magát, és ha mondjuk ilyen nézőből van ötven, a többi meg simán nem kerül bele, óráját nézi, az nem engedi röptávjára a mégoly remek színészt sem, és a többi nézőre is hat. Amikor bevonulnak a fúvósok a kiszámítható búcsú-jelenetbe, senki nem a gyilkost nézte a túloldalon, aki ekkor az egyetlen érdekes figura. Hogyan játssza el így a színész a tetőpontját? És akkor van ez, amit úgy utálok a művész úréknál: a színész lenézi a nézőt, neki játszik — ellenében. És hogyan rendüljek így meg én?

Ritkán érzem, hogy ennyit számít a közönség. Milyen átjárható volt a Krétakör színész és néző között! Mi is bent voltunk a körben. Ez az előadás is vérre megy, mehetne.