helyesbítés a Coca-Cola kampány kapcsán

A felületek hasznosítása ugyanis nem tartozik közvetlenül a BKV Zrt. profiljába.

Vagyis hát. Éva, megírnád?

Persze, megírom. Nem nagy ügy:

Kedves petícióírók, természetesen bele tudnánk szólni, hogy kik és milyen tartalmat tesznek ki a járművek és utasvárók hirdetési felületeire, de ugye, és ez elkerülte a ti figyelmeteket sajnos, 2019-et írunk, a világ szerencsés, felvilágosult felén élünk, elemi szintjen értjük, mit jelent az emberi méltóság, egymás tisztelete, a szabadság és a jogok, az egyenlőség. Értjük, mire való és miért indokolt a hátrányos helyzetűeket megillető külön védelem – hogy miért csak ők büszkék, hiszen ők vívnak a jogaikért, amelyet a dölyfös többség lábbal tipor és kigúnyol. Nem vagyunk ásatag cég, ezért nem magyarázkodunk olyanoknak, akik előjogaikat agresszíven demonstrálják mások rovására. Nem engedünk a fölöslegesen hergelődő, morális pánikoló csürhének, akik egyébként annyira, de annyira aggódnak a normális családért meg a férfi–nő egészséges nemiségéért, hát még a gyermekek egészségéért, hogy közterületen szemét megjegyzéseket tesznek szinte bárkire, akinek melle és feneke van, otthonuk magányában pedig naponta verik gyermeklányok rituális megkínzására a farkukat; röhögcsélve, cinikusan fittyet hánynak a nők elleni erőszakra, és van képük panaszkodni, hogy ők vannak elnyomva a nők által.

Tisztelettel, BKK Zrt. vezetés

“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”

Kérdezi az olvasó.

Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.

A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, Bővebben…

átestünk a ló túloldalára már

Amikor kisebbségügyben vagy valami tabutéma felvetésekor ezt mondják: átesünk már a ló túlsó oldalára, az, gyanítom, annyit jelent, hogy szisszentek, és érzik, hogy valami lesz.

És igazán nem szeretnék, hogy legyen valami.

Ezért nagyot, túl nagyot kiáltanak. Bővebben…

a mindenit

Csak ülök és nézek.

http://www.melegpar.hu/reparativ

A videóban elismerik, hogy a szexuális orientáció megváltoztatása nem lehetséges. Ennek ellenkezőjét állítva depresszióba és öngyilkosságba  taszították azokat, akik vállalták a terápiát, hogy “igaz keresztények” lehessenek. Azt is elmondják, hogy ez alatt az időszak alatt egyetlenegy olyan személlyel sem találkoztak, akinek sikerült volna megváltoztatnia szexuális orientációját.

Nem lehetne a társadalmat elküldeni egy terápiára, hogy legyenek már normálisabbak?

legalsó-bajorország

Színházról akartam én írni eredetileg.

Első nyári éjszaka, orgonasokkban baktatunk a buszig. Kólát ittunk. Nincs vécépapír!  Rég jártunk a Nemzetiben és rég láttam Nagy Zsoltot. A színész, akinek hiszek, mert vele történik, amit látunk. A jelenléte egészen ritkán szuggesztív. Mindig ezt játssza: alacsony homlokú, artikulálatlan, bűnbe keveredő, nagyon tiszta, magányos hősöket, kevés szóval. Itt Abram, és: Liliom, Trepljov, Hamlet. Csak néz.

Az atomreaktor-Molnár Piroska. A vigyorgó, opportunista, fasiszta kispolgár prototípusa: Hevér Gábor. Sinkó László, ikon, még épphogy érteni a szavait. A Macskalápon-indulatú Básti Juli. Csonti: Hollósi Frigyes, hentes és sírásó, két dimenzió, de nem utáljuk: hogy miért csak ennyi, az érthető, eljátssza, eljátssza, hogy mindegy, melyik oldalra tűzi a fejfát. Péterfy Bori helyett Nagy Mari, ez érdekes, milyen lehet Péterfy Bori?; Nagy Marinak az eredendő zugivása, pletykafészeksége, minden lehető helyre beférkőző csürhesége. Tompos Kátya én vagyok: értem, sajnálom, de gyilkosát jobban. Szarvas József szerepe nem valami összetett, egyébként őt nem egészen értjük. És a tiszta arcú, korrupt pap, akivel előző este együtt nyomtuk kerti partin!

Nagyon azomat csiklandozza Alföldi, ami a lényegem. Azt, hogy fizikai fájdalom az árnyalatlanság, igazságtalanság.

Három tiszta lény van ebben a kedélyes, tulajdonképpen élhető falucskában: az egyik megöli a másikat, és ezért életfogytiglant kap, a harmadik öngyilkos lesz.

Azon gondolkodtam, hogy aki nincs beoltva homofóbia ellen, tehát akit nagyon zavar az, amit elképzel őróluk, az hogyan nézte ezt? És aki beáll a sorba, és igazodik, “sajnos nem lehet másképp”, az mit értett belőle?

Erősen hatnak rám a körülöttem ülők. Igen, meleg van, mondják is a bajorok; igen, kényelmetlen a szalmazsák, nem véletlen ez sem, sőt, véres is. Én nem nagyon szeretem a premierközönséget, de ez rettenetes volt. Nem, nem cukorkát zörgettek ezúttal. De érezhető volt, hogy ha Gizella valóban a ruháját félti a sokadszor közöttünk átcsörtető Abramtól, az visszahat a színészre. Ha a térbe, reakcióival nagyon is az előadásba belekalkulált néző, provokálódván, nem marad benn, vagy bele sem került, nem ott rendül meg mondjuk a véres jelenettől, hanem még kívülebb kerül rajta; ha zavarában vagy értetlenségében röhögcsélve susogja szomszédja fülébe azt, amit mindannyian észrevettünk; ha vissza akarja adni a színésznek a pohár sört, mert nem kéri; ha nem engedi bele magát, és ha mondjuk ilyen nézőből van ötven, a többi meg simán nem kerül bele, óráját nézi, az nem engedi röptávjára a mégoly remek színészt sem, és a többi nézőre is hat. Amikor bevonulnak a fúvósok a kiszámítható búcsú-jelenetbe, senki nem a gyilkost nézte a túloldalon, aki ekkor az egyetlen érdekes figura. Hogyan játssza el így a színész a tetőpontját? És akkor van ez, amit úgy utálok a művész úréknál: a színész lenézi a nézőt, neki játszik — ellenében. És hogyan rendüljek így meg én?

Ritkán érzem, hogy ennyit számít a közönség. Milyen átjárható volt a Krétakör színész és néző között! Mi is bent voltunk a körben. Ez az előadás is vérre megy, mehetne.