a hét főbűn 5.: a torkosság

  1. A kevélység.
  2. A fösvénység.
  3. A bujaság.
  4. Az irigység.
  5. A torkosság.
  6. A harag.
  7. A jóra való restség.

Torkos: falánk, mohó, kajás, nagybélű, haspók, nagyétkű, szénhidrátfüggő. Ínyenc, gourmand, gourmet. Nassol, kóstolgat, csipeget. Kis kolbászkák körben, ahogy Eperjes Károly elbeszéli az ő rántottáját A turnéban. A szakács, a tolvaj, a feleség meg a szeretője. Kis János, Tragédia.

Gyerekként meglepően üres volt a hűtő, ritka kincs volt a gépsonka, a banán, a folyós, műsárga és műrózsaszín gyümölcsjoghurt. Éhes nem voltam, de hiányzott valami. Hosszú téli délutánokon az olyannyira hiányzó szeretetet vettem magamhoz szénhidrát formájában. Kristálycukor, tejpor, mazsola fogyott ipari mennyiségben. Sütöttem hasábkrumplit a bátyáméknak is. Hogy aztán alig tizennégy évesen egy belülről motivált, felnőtteket is megszégyenítő fegyelemmel véghezvitt négyszáz kalóriás diétával kilenc kilót fogyjak négy hét alatt — és az utána következő hónapokban a háromszorosát hízzam vissza. Soha, soha nem tenném ezt a lányommal. Nem engedném, hogy vackokat egyen, de azt sem, hogy sanyargassa a fejlődő szervezetét.

Ma a torkosság a minőség ünneplése. Ismerem az alternatívákat, de nem való nekem se paleó, se vegán, se makrobiotikus: állati fehérjében, zsírban és szénhidrátban kiegyenlített étrend a miénk, hogy finoman fogalmazzak. Viszont amit veszek, az valódi legyen, a sonka összetétele: sertéscomb, só. Veszek én magyar árut örömmel, de jó legyen, sajnos, a sajtok nem jók. Tejszín, fair trade kakaó, erdei méz, makadámiadió, lazac, Zimbo virsli, exkluzív lekvár, fürjtojás, kisszériás rukkola. Ma már úgy vagyok torkos, hogy nagy kedvvel főzök, és nem sajnálom bele az anyagot. Minden ételben elfér még egy kis vaj. Nagyívűen szórom a fazékba az ezt meg azt, János úgy fogta le a kezemet, én csak nevettem polgári visszafogottságán. Nem használok receptet, nem is keresek, ezért nem is nagyon újulok meg, és soha nem kóstolok közben. Marhahúsra zöldbors, tejberizsbe vanília. A tej, ha lehet, bio vagy Cserpes, és nem viccelünk a zsírtartalommal, még a 2,8 százalék sem az igazi. Alkohol: semmi, ha mégis, kézműves bor, belga vagy dán sör, félévente egy üveg száraz Martini. Kávé: tudjátok, nem alkuszom, abból is narancssárga etióp, és mióta Balázs hozott a születésnapomra frappéspoharat, jeges változatban is gyakori, szégyentelen mennyiségű tejszínnel, viszont cukor nélkül: a kávé nem édesség. Gyűjtöm a kávécukrokat, amikor komolyan vettem, hatékony édességlimit volt: csak akkor sütöttem sütit, ha összegyűlt annyi.

További bűnök:

a kevélység

a fösvénység

a bujaság (a blog legjobb írása)

az irigység

Nem dohányzom, nem autózom, Konrádynál veszem a húst, ezt mondtam tegnapelőtt, és az eladó nevetett. Hátszín, tanyasi csirkemell, kacsacomb. Ha az ember kevés húst eszik, akkor nem is rossz a pénzügyi mérleg, lehet első osztályút venni.

Hogy mit főzök? Tejszínes tészták, vargányakrémleves, paradicsomleves, zöldborsófőzelék, lecsó, csirkecomb sóban, rakott krumpli, hideg erdeigyümölcs-leves, tojásos nokedli (igen, nokedli, és dinsztelek, ti?). Linzer, almás pite (“végy elb***tt mennyiségű vajat”), császármorzsa (ez viszont nem smarni), aranygaluska, de az metafizikai magasság, ritka ünnep.

A fiam palacsintát süt nyolcéves kora óta, akkor volt egy hosszabb időszak, amikor minden este nekiállt. Kicsit tékozol, kicsit összeken mindent, örök szlogen, hogy ugye beáztatod a tálat, de el kell ismerni, nagy pontossággal vitelezi ki a csomómentes tésztát, és szépeket süt. Elsápadtam, amikor az Otthon Segítenek kivette a kezéből a serpenyőt, hogy ő most segít (otthon), arculcsapása volt a fiam háziasszonyok körében is ritka tudományának. Neki arra volt szüksége, hogy ámuljon mindenki, ne tanítgassák, és ez az igénye jogos volt. Vajon süti, csakis. Vajon süti? Ő nem eszi meg a lekvárt, általában semmilyen gyümölcsöt pépes, feldolgozott, darabos formában, a gyümölcsjoghurtot sem, a mazsolát sem, egészen a zselés szaloncukorig. Nem szereti a túrót, odavan viszont a a mangóért, a sárgadinnyéért, a nutelláért, a lecsóért, az általam kifejlesztett hasábkrumpliért fokhagymás-petrezselymes-tejfölös öntettel és sok sajttal.

A Julis, ha lehet, vajas kiflit kér, kedvence még a “tejbegrízs”, ami azt jelenti, én dönthetem el, mi legyen, legalábbis én így értelmezem, a rizs úgyis elfogyott. Szereti még a mutellát. Ezen kívül görögdinnyemán, egyes fajta (prosciutto, serrano) sonkák szerelmese (feketeerdei nem), meg a brie-t, camambertet szereti (“legkedvencebb sajtom”), és a kígyóuborkát tolják elképesztő ütemben Babadáviddal. A kicsi nem issza meg a kakaót, egyébként békésen, ráérősen és meglepő mennyiségben eszi mindazt, amit a nővére nem. Notóriusan kilyukasztja a palacsintákat, akár ötöt is. Bodzaszörp mindkettőnek.

El ne felejtsük az anyatejet: boldogságosan, kedvük szerint, 25, illetve 30 hónapig szoptak a fiúk, a Julis egy kicsit nehezebben, ő hathetes koráig nem érezte jól magát a cicivel, és viszonylag hamar, másfél évesen jött le a szerről.

Én a kacsacombért égek örök lázban, a múltkor lilakáposztás rétessel ettem; aki akar tőlem valamit, jóféle rakott krumplival, sztrapacskával, tengeri halakkal, holland sajtokkal, créme brulée-vel, madártejjel közeledjék. Zöld pesto, dió, narancs, vanília, ananász, marcipán, citrom, színes bors, gyöngyhagyma, áfonya, köszönöm.

Minálunk nincsenek szent étkezési időpontok, és nem hívom őket enni, nincs rábeszélés, kínálgatás, korlátozás, annyi van, hogy jó a választék, és nem lehet csak édeset enni főétkezésként. Mindenki megtapasztalhatja olykor a valódi éhség érzését, ami nagyon jót tesz a jóléti kényeskedésnek. Belegondoltatok már, hogy vannak gyerekek, akiket oly féltőn vesz körül a gondoskodás, hogy soha nem éhesek, nem is tudják, milyen az, egymást éri a tejszelet (“Anzsi összenyomja, körbenyalja, a többit kidobja”, meséli a fiam), a csipsz, a kindertojás (a nyalogatós fajta, grrrrrhhh)? Nálunk a reggeli nem ér a tízóraiba, az uzsonna sem nyúlik a vacsorába, viszont néha a naggyal éjfélkor még nekiülünk valami komolyabbnak. Mindenki tesz-vesz, én, ha épp befejeztem a bejegyzést, főzök valamit, és akkor jön, aki kér, vagy van az asztalon mindig valami. Egyébiránt nincs csipsz, snack, gumicukor, semmi ilyesmi. Mandula van, kölesgolyó meg szárított alma. Csoki rituális osztás után jár — erős kontroll alatt tartom, mit esznek, néha önkritikusan megvizsgálom, miért olyan fontos ez nekem.

kis kompozíció sebtében

kis kompozíció sebtében

A gyerekekkel nincs evésügyben konfliktus, csak olyan, hogy amikor leülnék végre én is enni (vö. torkosság), önfeledten ugráltatnának, új meg új kívánságokkal bombáznak. Így már előre szólok, hogy most végre én is enni fogok, nem fogok felállni, esetleg Lőrinc hoz további limonádékat. Azt mondja már Juli: ha ezt megetted, akkor utána hozol nekem…? Szerintem ez fejlettség. És azt sem szeretem, mikor ők már jóllakottan vidámkodnak az asztalnál a félig tele tányérjaik fölött, és amikor én is ennék (ugyanolyat!), elkunyerálják tőlem. Nem is hagyom, bár pontosan tudom, ilyenkor nem az evésről van szó. Nagyon, nagyon utálom, ha beleesznek a desszertembe, lekanalazzák a habot a kávémról, és főleg, ha nem saját gyerek nyúl bele. Egész kis gyerekkel elkerülhetetlen az ilyen, de egyre erősebb bennem, hogy kaptak ők is, ez viszont az enyém, és én ezt mind megeszem. Valami gyerekkori trauma lesz ez, de az is lehet, csak a másik ember integritásáról van szó. Egyébként rút kontroll az is, hogy ha a bántalmazóm italt vett nekem, előbb mindig beleivott, természetesen kérdezés nélkül.

Az én torkosságom, az ma olyan, hogy nagyon sok vajból, darált mandulából linzertésztát gyúrok, és apró kekszeket formázok belőle kávé mellé, jól záródó fémdobozba teszem, de mire a vendégek jönnek, csak kettő van belőle. Meg olyan, hogy fél egykor érzek valami kísértést, hogy most le kéne osonni azért a csokiért, kell az agynak, csupa ásványi anyag amúgy is. Hozzávetőleges becslést is csinálok: le- és felmenés hét-tíz kalória, ezen való gondolkodás kettő, nyolcvangrammos csoki négyszázhetven, egyenleg… Maradok. Ha pisilni kell, el vagyok veszve.

A szénhidrátfüggőség itt ólálkodik az ablakunk alatt, az egész családra les, vissza-visszacsúszom abba a fejletlen szakaszba, amikor marcipánburgonyákkal és háromszáz grammos Milkákkal, Ritter Sporttal és nagy doboz fagylaltokkal béleltem ki a létezésemet. Érdekes, hogy ilyenkor nem visz rá a lélek semmilyen sportra, meg is látszanak ezek az időszakok. A fiam ágyában néha vaníliáscukor-zacskókat találok.

És a helyek, az igazi luxus templomai. A helyek helye: Ráspi étterem, Fertőrákos. Malacpofahús! Úgy mondom, ő celebrálta az esküvőnket, pedig az eredeti terv a Haus im See volt, a Taubenkobel étterem menüjével, amelyet még ifjan szintén Ráspi virágoztatott fel. Figyelemreméltó a konyhája az egyébként gyerekbarát Sunny Bunnynak is (Hotel Sonnenpark, Locsmánd).

Itt Pesten egészen odavagyok a Menzáért (Liszt Ferenc tér), a Klasszért, a Szervusz bisztróért, a Villa Bagatelle pékségéért, a Szamosért, a Daubnerért. Nyolc kilométereim után pedig a bűnösen exkluzív Vinopolisban jutalmaztam magam. Nem tartanak Ráspit, se Sauska sillert. Egy szép napon elbiciklizünk Náncsi nénihez is, rég voltam.

És nem vagyok sem táplálkozási szakértő, sem barista, sem gasztroblogger, sem sommelier, csak nagyon-nagyon figyelek, megjegyzek mindent.

Amivel vallatni lehetne engem: 3 in 1 cappuccinopor, neszkávé, margarin, kapor, dejó, növényi tejszínhab, tökfélék általánosan. Hát ti, ti mit esztek, mit nem?

221 thoughts on “a hét főbűn 5.: a torkosság

  1. En küzdök, a nagymama édesség atom nagyhatalom, ha nála van gyakorlatilag a bűn barlangjaban elvezkedik az en kisfiam. Cola, rágó egyszerre 5 mert hamar elragja az édes ízt belőle, tea de szorppel hígitva nem gyengén, es persze scobidu! El hal a mamaert , érthető!

  2. Én most, legkisebbem okán, tejmentes diétán – sajt, tejszín és vaj nélkül: csúf, lassú halál ez. Egyébként gyerekként kristálycukor megvolt nekem is, ma azt már nem eszem, de a szénhidrátfüggés megmaradt, fel-fellángol. Riadtan figyelem kettes számú gyermekem, aki most tart a “kristálycukor, illetve bármi más”-fázisban.
    Ezt pedig Dani mondta, unalmában nyafogva: úgy néznék most mesét, vagy ennék valami édeset vagy sósat!

    • Dani 🙂 Milyen igaza van, ebben összefoglalt egy monográfiát. (Pl. David A. Kessler, MD: Muszáj annyit enni? Ne vegyétek meg, Dani összefoglalta már a lényeget.)

      • Mi összekötjük a mesét az evéssel, így mindenki boldog: ha nagyritkán néznek valami DVD-t, kérnek enni hozzá, ami általában répa, alma, gyümölcs. Tudom, hogy nem jó, mert később is majd enni akarnak, ha bámulnak valamit, de nem a kaját csökkentettem az utóbbi időben, hanem a filmbambulást.

      • Ami reggel kimaradt: Dani fiam öt és fél éves, a fenti mondata pedig szállóigévé vált a családban. Ha megtanul írni, rábeszélhetem egy monográfiára. 🙂

  3. Én kétfélét sütök-főzök, olyat, amihez nem kell fél óránál többet a konyhában lenni és olyat, amit együtt lehet csinálni a kicsikkel. És csak akkor főzök, ha kedvem van. Láttátok a “Szeress Mexikóban”-t? Igyekszem úgy.
    Mi egyszerre ülünk az asztalhoz és megvárjuk, amíg mindenkinek van a tányérjában és jó étvágyat kívánunk. Nincs játék az étellel, viszont közben beszélgetünk és aki nem éhes, annak nem kell ennie. És mindig lehet még kapni rá még tejfölt, még reszelt sajtot és frissen tört borsot.
    Nincs étkezések közötti nasi, nincs is erre alkalmas dolog itthon.

  4. ” Egyébként rút kontroll az is, hogy ha a bántalmazóm italt vett nekem, előbb mindig beleivott, természetesen kérdezés nélkül.” Bocsi, erről az jutott eszembe, hogy lehet, biztosítani akart afelől, hogy nem akar megmérgezni :))

  5. Nekem az étkezésem most nagy reformon ment keresztül: semmi tejes, lisztes, szénhidrátos, nincs krumpli, rizs, hüvelyesek -mondhatjuk, hogy paleo, de annak szellemisége nélkül, pusztán egészségügyi okokból Nagyon nehéznek tűnt betartani, mielőtt belevágtam, mert pl. mi az, hogy nem ehetek kenyeret?! De meglepően jól tartható. Nem vagyok szénhidrátfüggő, az én évi csoki-, cukorfogyasztásom eddig se érte el más ember napi fogyasztásának a szintjét, ezek után még úgyse. Már a sütik és a fagyik sem hiányoznak. Kávét meg amúgy is jóideje cukor nélkül. Szóval bírható. Pláne megéri, ha nem érzem a derékfájást, ruganyosabb vagyok és a mérleg is kevesebbet mutat (a tükörképemmel régen voltam már ilyen jó barátságban).
    A minőségi ételek itt nagyon előtérbe kerülnek, semmi tartósítószeres, műguminúdlis kaja, friss zöldség, gyümölcs, jó helyről való kolbász, sonka, házi tojás… hát ilyen az én ínyenc-létem.

    • Barátnőm az endometriózisa miatt tart ilyesmi diétát, de azt monda, nem a kaja milyensége okozta a nehézséget, hanem a beszerezhetőség és az ára.

      • hüvelyesekre ha rákeresel, megtalálod paleós oldalakon, nem akarok itt konyhaideológiát gyártani, tudományos alapon meg van indokolva.

        Az ára? szerintem sokkal olcsóbb így kajálni, mint bárhogy máshogy. Komplett sorokat hagyhatok ki a szupermarketekben, nem kell semmi a tejes, lisztes, pékárus, édességes, italos, üdítős, nassolós részről. Önmagában a húsfogyasztásom nem jelentős pénzben. Nem eszem kilószámra, csak amennyi jól esik. Ha nem használok -mert nem használok- magliszteket és egyéb pótlékokat, akkor határozottan olcsóbb, mint nem paleósan enni. Nem sütök paleós sütit se, mint már írtam, nem hiányzik az édesség, még pótlék formájában sem.

        De nem akarok téríteni, a családom többi tagja sem követi. Nekem elég annyi, hogy sokkal jobban érzem magam, amióta csinálom.

        • Olvastam, de kellő ismeretek hiányában nem tudom eldönteni, hogy a hüvelyesekre vonatkozó állítások mennyire megalapozottak. Főleg mert ezeknek ellentmondó tudományos okfejtések is olvashatók itt-ott.
          Elismerem sok paleós állítás igazságtartalmát, de úgy vagyok vele, hogy az efféle étrendek sem valók mindenkinek, én például biztosan felfordulnék, ha ilyen arányban fogyasztanék állati fehérjét – egyszerűen érzem, hogy tiltakozik ellene a szervezetem. (Nem tudom, nálad mennyi az annyi húsevésügyileg, de valamiből energiához is kell jutni.)

        • én is csináltam paleót, szintén kicsit egészségügyi okból. nekem nagyon bejött, de tényleg macerás. a drágaság azért volt, mert ha már ketten csináltuk, akkor többet kell enni sajtból, húsból, mint ha kenyeret is eszel. meg köretek közül is mások jönnek szóba, főleg télen nehéz volt rizst, krumplit pótolni. már nem veszem szigorúan, de néhány dologban úgy maradtam. tejet sose szerettem, most már kerülöm, mint ahogy a hüvelyeseket és a krumplit is, mindkettőt imádtam, de megtapasztalni, hogy mennyivel jobban vagyok nélkülük, az nagyon jó volt, így 2-3 havonta eszem sült krumplit vagy egy bablevest, de többször nem. nézzetek hülyének, nekem könnyebb lett dolgozni, nem nehezül el az agyam napközben. édességet előtte sem ettem, max. nagyon keserű csoki. de az biztos, hogy mindenkinek magának kell próbálkozni. barátnőm feljár néha ebédelni, mert a közelben dolgozik, én meg itthon, mindig mondja, ennyi hústól, amennyit én megeszek, ő felfordulna. de én meg, mondom, szédülök, ha két napig nem ehetek kolbászt.

          • Az elnehezülés azért van szvsz, mert az emésztés sok energiát igényel. Exkollégám ezért a húsevést hagyta abba. 🙂 Valószínűnek tartom, hogy a fehérje és a szénhidrát együtt terhelik meg a leginkább az emésztőrendszert, ezért érzed jobban magad, és ezért érzi magát jobban a volt kollégám is.

            • Nézd, én nem vagyok táplálkozástudományi szakember. Hogy hülyeség, vagy sem, megítélni nem tudom: kipróbáltam, tudok-e így élni. Tudok. Jobb lett? Jobb. Akkor a többi nem lényeges. Mint mondtam, én nem térítek. Ha neked ez nem jön be, hülyeség, tudománytalan -hát akkor te ne csináld. Nekem hagyd meg a jogot a magam döntéseihez, ne vond kétségbe még jóindulatból sem.
              Hidd el energetikailag is rég voltam már ennyire jól. Hús, hal, zöldség, gyümölcs ÉS torna —ennyi nekem pont elég.

  6. cukorfüggőség: mindennapos harc (szerintem sokan elbagatellizálják: “tudom hogy nem ehetsz, de hoztam, látod, milyen jól néz ki, de ha neked nem kéne enned, akkor legalább álld meg, hogy nem eszel belőle!” vagy “ez az inzulinrezisztencia szerintem hülyeség, csak az orvosok találták ki. nem eszel velem krémest?”)
    minőség (amit tőled olvasva is tettem magamévá): teljes kiőrlésű lisztből készült palacsinta (diós íze van) mézzel elkevert jó minőségű kakaóporral töltve (utólag megnyugtat, hogy aznap le is eveztem); mangalicaszalonna bioboltból (a legjobb, amit ettem, se pácsó, se túl sós, íze volt); nevenapra tortaszeletek szamosból (1db/fő, többre nem is futná, viszont biztos megéri, mert mind finom); olívaolajból az, amire rá van írva a savasság és a hely, ahonnan származik (tehát nem made in eu, vagy in greece, hanem mondjuk in crete ebben és ebben a faluban – illata van, olívabogyó íze van, anyám reggel egy evőkanállal indít és nem lesz rosszul tőle, sőt, hamar elfogy)

  7. Én pont tegnap este ettem Náncsi néninél. Volt mézes pulyka karamellizált eperrel, házi burgonyafánkkal.
    Az inzulinrezisztenciámnak beintettem, a lelkemet megsimogattam.

  8. Én már attól híztam egy kilót, hogy ezt elolvastam. 🙂 Mondjuk, ha téged olvaslak, nem zavar… És ha mégis elbizonytalanodnék, gyorsan elolvasok még egy post-ot.

  9. Kavet ugyanúgy, es most történelmi igazságtételt érzek, miután szinte mindenki megjegyzi: “cukor nélkül, habbal? Annak semmi értelme…” De, van értelme, az az értelme, hogy így szeretem. Nem fogyokurazom, vilagos?

    A kajahoz való viszonyom különös. Nagyon szegények voltunk, gyerekkoromban sokszor csak az volt, amit egy partfogo rokonunk csomagban küldött: rizs es paradicsompure. Plusz a Bükk völgyében, ahovasohanemsutbeanap kertben termett ribizlibol lekvár a nagy spájzban.

    A csomagkuldo rokonnal jártam először Budapesten, hatéves koromban. Két dologra emlékszem ebből. Az ízekre es a Lanyok bal utan c. kepre a MNG-ban, amit anyam egyik albumaban lattam korabban. A távolsági busz megállt Hatvanban a Zoldfa vendéglőnel, es kaptam narancsos udítőt, bizsergette a nyelvem. Majd Budapesten teliszalamis szendvicset es minő csoda! Körözöttes molnarkat. Életemben ilyet meg soha… Molnarka… Milyen szó ez? Csak jo lehet. A Ferenc körút sarkán álló Imbiszbol. Valaki emlékszik a sárga, kunkori betűs fényreklámra? Aztán a Károly körúton, ahol most az ING all, elmentünk önkiszolgáló étterembe. Életem első étterme, most is érzem a szagát, aranygaluskat választottam a haromszog alaku plehtalcara, plotyikaru konyhasnenik ajánlottak, lökték a tányérokat előre a kiadoablakban, ismeretlenek voltak, megis nagyon kedvesek, es a mennyekben jártam. A kek ruhamban voltam (nem volt mas azon kivul, csak egy ketcsikos fatermelegito), anyukam varrta, piros farkasfog volt rajta, a mellreszt matyoval himezte. a hajamat is anyu vagta, bili korbenyirva fazon, gorbe frufruval. A rokon, akinél aztán nagyon sokat nyaraltam, gyermektelen néni volt, nagymama testvére, kiugrott apáca es restaurátor. Az életet egy olasz kolostorban, majd egy exbarono mellett töltötte, szolgálatban. Kivételes tehetség volt es kivételes érzékkel tudta, hogy lehet másokat boldoggá tenni. Nem volt hedonista, de belőlem azt nevelt.

    Tizennyolc évesen egy angol zenész szeretője es ennek okan vega lettem. Ezen nagyon röhögtek otthon, a hús ünnepnap járt csak, anyám sütötte a szójafasirtat, gyakorlatilag azon éltem. A. es az együttese jártak a világot, imádtam, ahogy mesélt. A ribizlilekvarok közt ábrándoztam arról, hogy ok most a Madison S. Gardenban koncerteznek vagy épp Indiában szívnak… Huh, de beteg dolog volt ez. Nyilván egy voltam a százhuszonhat nője közül, de nekem olyan ablakot nyitott a világra, nagy ugrással az imbiszes molnarkatol, hogy máig aldom érte.

    Sok idő eltelt, karrierem csúcsán éttermeket es szállodákat fikaztam hivatalból, csalhatatlanul tudtam, hogy Zanzibaron a The Rock-ba kell menni (menni nem lehet, csónakkal visznek) a legjobb seafoodért, leneztem Portóban a turistas borospinceket es kézműves borászokkal haverkodtam es a Kastaniye piacra jártam interjút készíteni meg sajtot venni a hajnali Isztambulban, mert a Fuszerbazar kommersz. Dúlt a sznoberia, mar majdnem odáig fajult a helyzet, hogy megtanuljak ételt stylingolni es fotózni, deszkadarabokat kutattam fel, mázoltam mentazoldre vagy antikoltam, hogy jól mutasson rajta a Butlersbol a tányér meg a konyharuha, művészien meggyurve, mikor a Joteremto egy éles mozdulattal kipenderitett ebből az eszement hülyeségbol.

    Falura koltoztunk. Nem videkre, nem vonzaskorzetbe. Hanem Szatmarba, az ukran-roman hatarhoz. Itt nincs rongyrazas, van viszont szegenyseg. Mi a korabbi eletunkhoz kepest nagyon szerenyen elunk, az itteniekhez kepest viszont duskalunk. valogathatunk pl., hogy mit eszunk. Esszuk, ami terem, mert tudjuk, hogy az jo. Gyujtom a regi, helyi recepteket, tanitgat engem Iren (nem Beton, hanem Gazos) es Biro Margit. Es igen, neha Konrady… meg az utazasokrol hazahozott fuszerek, etelek, Tamara hozta olivaolaj CinqueTerre-rol, egyenesen a pres alol. De onmagaban a kaja nem cel, ezert mar nem indulok el es ha irok is rola, igyekszem a normalitas keretein belul. Vicces, hogy lekvargyartasba fogtunk, hat pont ribizli nincs… nem divatos uzem, nem is kezmuves maszturbalas, hanem valahol a ketto kozt, szocialis szovetkezet, semmi fakszni.

    A divatvega időszakot leszámítva nem tartottam magam trendekhez, megeszem a fogadáson a langusztat finomkodva, osztom az észt, networkolok es éjjel tizenegykor otthon rázabalom Laci bácsi szalonnajat (Laci bácsi nagyon tud…) jól érezzük magunkat, esszuk, ami van, orulunk, ha valami jo es kulonleges, de nagyon szerettuk a mindentbele gulyast is, amit a tavalyi szülinapi buliban a kerti budi szetbontott deszkainak parazsan foztunk meg (nem volt szukseges antikolni) es nem gondolok többe görcsösen a kajára, bar annyi megmaradt a gyerekkori, szomorú kamralatogatasokbol, hogy a spájzban komoly a készlet lekvárbol… Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de annyira jólesett…

      • Köszönöm, ez nagyon jólesett. A bejegyzés inspirált es nagyon örülök, hogy ez igy kijott. Szerintem fogok meg. Izgalmas az élet, igen, nagyon.

    • De jó volt ezt olvasni, kész regény, nagy élvezet, hihetetlen stílusérzéked van, nekem az ételstyling tetszett nagyon.

      Én kihagytam gyerekkorom iszonyatát: a bőven termő kisszilvából készült lekvárt és szörpöt. Nevezzük nevén: fosóka. János elsápadt, amikor rájött, hogy arról beszélek. Ő úrifiú volt.

      • Nálunk is sok fosóka – azaz ringlószilva – volt, de mi nem lekvárt, hanem pálinkát főztünk belőle. Zsákszám szedtük mindig, nem csak otthon, de a hegyen is, a gazdátlan fákról a bozótosba hulló termést, nagyapám főzte pálinkának. Utáltam kúszni mászni a tüskék között a ragadós szilváért, de tudtam, hogy téli cipő, kabát csak ennek az árából lesz. Úgy simán magában nagyon szerettük, a piros és sárga verziót is, rengeteget megettünk gyerekkoromban.

        • Én most megdöbbentem. Azt hittem Éva valami más, ismeretlen növényről írt. Hát vannak, akik szerint a ringlószilva nem alkalmas evésre???
          Mi is mindent ettünk belőle gyerekkoromban.

          • De, és finom, az csak a hagyomány, hogy nem becsülik, mert nem kell érte dolgozni semmit, csak úgy adja magát. 🙂
            Mirabolán szilva a sárga változat, kifejezetten édesre érik, alkalmas lekvárnak meg pálinkának, meg hús mellé sütni, meg csak úgy magában is. Parkokban is szokott lenni városban!

            • Nálunk tele van vele a park, esszük is, ha már érett! Másik nagyon jó: faeper. van lila és fehér is. Mindkettő mennyei. Múltkor fél óra után jöttünk ki a gyerekekkel a fa alól, fülig lilán.

            • De most képzeld el, egész gyerekkoromban soha egy málnalekvár, egy meggy, egy sárgabarack, egy őszibarackbefőtt, egy bodzaszörp. Minden lekvárigényre ez a válasz: a kisszilva. Ez régesrég nem pénzkérdés, ez tudati kérdés.

          • Vannak nemes fajták, és volt ez a borzalom, ami váratlanul mint vadon növő a mi új (és harminc év alatt befejezett, hurrá) házunk kertjében is megjelent. Nem igaz, hogy egyszer nem lett volna pénz egy őszibarackfára a nagymamáméknak. A “jó lesz az” tudati börtön és a bántalmazás egy formája. Mindenki unta, nem volt íze, mégis mindig szakmányban főzték be. Van a vadontermésnek romantikája és becse, na, ennek nem volt, és nem azért, mert gazdagok voltunk, hanem mert a fosóka a lúzerség, a perspektívátlanság szimbóluma lett.

            Szomszédasszony most hozott hideg, tejszínes meggyszószt.

            • Tényleg úgy volt, hogy a mama sem vett pénzért növényt. Mindig magot fogott, és még fát is magról akart nevelni. (Sárgabarack lekvár volt, meg ringló, de az a nagyobb szemű duci fajta, más nem, mert a málna elfogyott frissen.) Meg egymás közt csereberélték a magokat a faluban. Ez meg is látszott a virágoskerteken. Cseresznyefa és meggy csak akkor lett, amikor bejöttek ezek a ropogós fajta cseresznyék, és nagybátyámnak ízlett. Elment és vett. És anyámék szoktak zöldségmagokat venni, amikor már többet kellett segíteni a mamának a kertben (ettünk is pár évig mángoldot meg rebarbarát), de azokból is volt, hogy a mama magot fogott, hiába mondták neki, hogy hibrid, és a következő évben furcsákat termett a paprika.
              Szóval tényleg, az volt, ami volt, pénzért magot vagy fát soha.
              Azért menő volt a mama, nekem soha senki nem akarta elhinni, de ő már régen szóját vetett, már a nyolcvanas évek végén, takarmánynak, meg ettük is főzve-pirítva mogyoró helyett. Nem tudom, honnan szerezte a magot.

      • A fosoka egyenlő ringlo? Vagy apró szemű, lilás, nem magvavalo? Vagy az a Bódi (bogyi, Boldogasszony) szilvaja? Bárcsak tudnám az írásról annak a töredékét, amit te tudsz. Felvillanni tudok kis szinesekben, aztán megijedek magamtol, huss, vissza a csigaházba… Nem baj, nem vagyok író, csak hat az önismeret… A kifejezés képessége, suritese es a lényeglatase… Azt csodálom es kérnem receptre, de nem lehet.

        Szóval bárcsak tudnám az életről annak a töredékét, amit te tudsz. Na, megy ez, csak kimondom a vegen a kontorfalon túl.

  10. tegnapi szösszenet, boltban család vásárol:
    Pénztároz: Hmmm, elnéézést, hogy szólok, ennek a sajtnak ilyen szaga kell, hogy legyen?
    Hanna (7,5): Igen, akkor jó, ha már lábszagízű. Ez a kedvencem.
    (vörös penészes márványsajt)

    Olajbogyó, de csak érett fekete, házisonka. (nagyapám sváb hentes volt…), sokat leadtunk az igényekből mostanság, nálunk még csak pár hete van Cserpes, eddig nem lehetett kapni, a helyi nénik több vegyszert használnak, mint az ipar….
    De kólaféléket még sohasem ittak, chipset nem ettek, bizton érzem, nem is ezért fognak rohanni a sulibüfében, undorodva nem kérik, ha valaki kínálja őket, a tömegétkezésben kikotorják a párizsit, a virslit (allergiás vagyok rá).
    CH függőség? Van nálam keményen, az utóbbi három évben. Gyerekkoromban utáltam az édességet, nem fogyott el egy sport szelet sem, se egy szaloncukor. A nugát, meg a jellegű most sem megy le, annyira nem tudom kívánni az édeset, előbb kapok be egy fél kiskanál xilitet, minthogy a számba tegyek valami silány csokinak csúfolt rettenetet. Hát ez van, talán kinövöm 🙂

  11. Belőlem az utóbbi időben kihalt minden kreativitás, de azelőtt én is szerettem főzni recept nélkül.
    Kedvencem abból a korszakból: kifőtt tésztára spenótpüré (nem paraj), sok fokhagymával, rá két tojást ütöttem, tetejére füstölt sajt reszelve, be a sütőbe.

    Ne hagyjuk ki A nagy zabálást sem! És persze a Julie, Julia – azt hiszem, ez volt a címe.

    Nekem a torkosság az, mikor este 9 után még a netet böngészem, és éhes már nem vagyok, de kéne valami. És akkor az itthon fellelhető mindenféléből teszek tányérra, és anélkül, hogy ránéznék, bekanalazom. (joghurtba mazsola, gyümölcslekvár, camembert áfonyával vagy málnával, zsíros deszka ecetes uborkával, paradicsom mozzarellával, bazsalikommal)

    Egyébként ha valamit olvasok, és abban szó van evésről, mindig azt eszem. Mikor az Iskola a határont olvastam, folyton zsíros kenyeret csináltam magamnak.

    • Ez megvan Lengyel Péternél is, nemhiába Ottlik tanítvány, egyiküknek egy könyve gerincére se tudok úgy ránézni, hogy ne jusson eszembe egy nagy zsíroskenyér lilahagymával.

    • “Mikor az Iskola a határont olvastam, folyton zsíros kenyeret csináltam magamnak.” Érdekes, nekem pont az ellenkezője volt, nem Ottlikkal ugyan. Marin Preda A Moromete család című regényét olvastam érettségi előtt, melyben több leírás is van vacsorákról, ebédről, általában evésről, de a szereplők mindig-mindig puliszkát esznek, és nem azért mert szeretik, hanem mert csak az van. Én kb. azóta ha tehetem, nem eszem puliszkát. (mondjuk ritkán is főzzük, de a család többi része szereti). Érdekes még, hogy a szervezetem nem tiltakozik ellene (mint, ahogy egyik-másik ételnél, amit szintén nem eszem), tehát meg bírom enni, csak nem kell.

  12. Nálunk is mutella, meg tejbegrízs! 🙂

    Én telített zsírsav és kazeinkedvelő vagyok, a Nutellát már nem nagyon bírom megenni, de a mascarponét evőkanállal dobozból simán. Tojást egyik gyerek főtten, a másik rántottan, a harmadik tükörnek. Nehogy már egyszerű legyen. Kávét tejszínnel. Vaj mindig. Mindenbe.
    Én szeretem a recepteket, inspirált állapotban tartanak, de valójában egyszerűen eszünk, vajjal, tejszínnel megalapozva.
    Sültkrumplit disznózsírban sütöm, egészen más lesz tőle az íze.

    • Sültkrumpli – dizsnózsír: ezt ki kell próbálnom. Zsírral főzünk, de sütni nem mertem benne, gondoltam, megég. Meg a rántotthusiban nem szerettem gyerekkoromban, hogy ahogy hűl, megdermed a bundájában a zsír. Ezért aztán sem sült krumplit, sem rántott húst nem igazán csinálunk itthon.

    • Nálunk még egy orbitális hintáról-leeséskor is “térdpogácsa” volt, amit a középső gyermek beütött. Röntgenes bácsi erősen mosolygott, és kérdezte a kisdedet, hogy ezek szerint ő is inkább a sós kelt tésztákat szereti, nem az édeseket?

  13. Elviekben nagyon hasonlítunk, az igazi dolgok felé húz az ízlésem. A gyakorlat viszont kényszerekkel van teli, nem mindig jut vagy akad. Cserpesre pl mérges vagyok, elragadta a nagy Budapest, mi meg itt már le vagyunk tojva, nincs már autóból árusítás. De a tej csak ritkán kevesebb, mint 3,6. A tejszínt szeretem, de a kávéba tej kell, szintén cukor nélkül. A tej elég édes. Nem vagyunk szénhidrátfüggők (a fagyit kivéve nyáron, ami többször inkább saját készítésű, tojásból, tejszínből, gyümölcsből, vagy most a levendulából a kertből), jó sonkára hamarabb áldoznék, mint jó süteményre. De ha szülinap van, tortát sütök, vajjal, igazi kakaóporral, a krém tejszín és rendes étcsoki. És aranygaluskát még mindig nem csináltam, de tervben van, megkívántam, de még nem sürgető. Most sok zöldséget és húst eszünk, jó így.
    Nokedli, dinsztelek, és császármorzsa. Utóbbi ritkán.
    Fogyókúra miatt nem mondanék le ételféleségekről, inkább a kevesebbet választom. Nem tudom, miben mennyi kalória van, legfeljebb vékonyat vágok a tortából, de nem hagyom ki az évi néhány alkalmat. “Cukiba” nem járunk, bár emlékezetes, amikor egyszer sok-sok évvel ezelőtt Budán, Szamosban forrócsokit ittunk, tejszínnel hígítottuk kicsit, de a süti, úgy tűnik, feledhető volt.
    A jó fűszerek hiányoznak igazán, de lassan meglátom, a kertben hová tudok telepíteni fűszernövényeket.

  14. Próbálok egyre tudatosabb lenni táplálkozás ügyben, hiszen abból építi fel a testem magát, amit megeszem. Nyári szünetben egyébként könnyebb tudatosnak lennem, mint tanév közben. Az időhiány, a rohanás sokszor a táplálkozás területére is belopja magát év közben. “Valamit gyorsan bekapok.”Keksz, Fornetti…Jaj. Plusz kilók, jaj.
    Ezen a héten kezdődött el a nyári szünet, és lám 2 kiló mínusz. Elhiszem magamnak, hogy tanév közben sem hagyom el a megkezdett utam. Egyébként az idei tanévben is tudatosabb voltam már, mint tavaly. 🙂 De van még dolgozni való magamon bőven…Most van időm alapanyag beszerzésre, és olyan receptek megtanulására, ami kalóriaszegény, minőségi, finom. Annyira jó gasztroblogok vannak!
    A kávézás nekem is szent dolog. Émelygést érzek, ha a kavarós kávékra gondolok, és áhítatos boldogságot, ha a kapszulás kávéimra. Musatti cappuccino pedig örök szerelem.Kár, hogy kevés helyen árulják ennek a márkának a kávéit.

  15. Ami az én étkeztetésemet illeti, velem igen nehéz az élet… Borzasztóan válogatós vagyok, nagyon bizalmatlan, ha kajáról van szó. Már kisgyerekként utáltam a tejet valamiért, főleg azt, ami belőle készült. Ezt a környezetem nagyon nehezen fogadta, volt olyan, hogy belém erőszakolták az aludttejet, majd visszapakoltam hosszan az előszobamentén. A túros krumpli levesre is hasonló sors várt. Ez így ment addig, amíg rájöttek, hogy olcsóbban megússzák, ha nem etetik meg velem, mert takarítani nem kellemes utánam. Voltak még ilyen próbálkozások, hogy belelopták és azt hitték, hülye vagyok és nem veszem észre. Hát észrevettem és attól kezdve azt sem ettem meg, amit addig nagyon szerettem, mert féltem, hogy belekeverik a tejet. Innentől kezdve nagyon bizalmatlan vagyok ha étkezésről van szó. Ha vendégségbe megyek, képes vagyok koplalni, ha a kaja nem olyan, amiben nem lehet tej. Más főztjét csak évekig tartó ismeretség után tudom nyugodt szívvel megenni, mert azt mondják, hogy ahány ház, annyi szokás. A vendéglőben mindent sajt, tejföl, vaj nélkül eszek. Volt olyan, hogy sajt nélkül kértem és sajttal hozták. Másfél órára a rendelés után. szinte lekiabáltam a pincér fejét és utána már az éhségtől nem láttam, de nem esett jól a kaja.

    A másik dolog, amitől félek, az a romlott étel. Gyerekkoromban nem volt hűtőnk és nagyon féltem, hogy elromlik a mamám főztje, így mindig csak akkor ettem belőle, amikor frissen levette a kályháról. Ez a szokásom azóta is él, csak a töltött káposzta élvez kivételt. Különben nagyon szeretem az egyszerű ételeket, mint pl. a savanyú káposzta főtt krumplival, vagy margarinnal (igen, de csak sütő margarinnal) a dobozosat nem annyira eszem. Szeretem önmagában a krumplit, de bárhogy elkészítve jöhet. szeretem a zöldséget és a gyümölcsöket. nekem is van inzulin rezisztenciám, minden évben elhatározom, hogy nem eszek többé cukrot (főleg, mióta elolvastam a Cukorblues c. könyvet), de mindig visszaesek 😦 Egyszer remélem sikerül úgy, ahogy a cigiről is leszoktam, már 8 éve 🙂

      • Ez lehet a magyarázat, amiért anyám nem tudott szoptatni. Már az anyatejet is visszautasítottam. Ő mondta, hogy mindenkit tudott szoptatni, csak engem nem. Én voltam az első nemkívánt gyerek, négyünk közül a harmadik. Anyám velem terhesen sok kegyetlen dolognak ki volt téve apám részéről 😦

      • hú, ez érdekes. apám soha nem iszik tejet, túrón, sajton kívül nem fogyaszt tejterméket. én arra gyanakodtam, hogy tejallergia lehet a háttérben, ő pedig ösztönösen érezte, hogy mi az, ami nem tesz jót neki. de most elgondolkozom ezen. vicces, hogy bár még egy oldalon sorolhatnám, hogy mi mindent nem szeret, egyszer azt találta mondani, hogy vigyázzak, nehogy válogatós férjet fogjak ki, mert az nagyon macerás tud lenne. magát persze nem tartja annak. egyéni lett volna ismerkedéskor azzal kezdeni, hogy figyelj, te milyen kajákat nem szeretsz?
        én stresszevő vagyok. meg jókedvevő. de nem mindenevő.
        sajnálom azokat, akik nem élvezik az ízeket, kín a főzés, az evés csak a létfenntartáshoz kell, nem tudják magukat soha elengedni. ha betegek, az más, persze.
        emlékszem mennyire hidegen hagyott, ha nagyanyám gyerekkoromban elégedetten mesélte, hogy milyen szép húst adott a hentes. ma már értem, mi
        a jó ebben.

      • Nem feltétlen lelki dolog, egyszerű egészségi oka is lehet, az emberek nagy százaléka ugyanis nehezen emészti meg a tejet (kivétel a savanyított tejtermékek). Sokaknál hiányzik (vagy nem kellő mennyiségben van meg) az ehhez szükséges enzim, és felfúvódást, hasmenést, hasfájást okoz a tejfogyasztás. Újabban egyre több orvos javasolja, hogy kisgyerekeknél a tehéntejet csak óvatosan vezessük be, eleve kalkuláljuk bele, hogy gondot okozhat, akkor is, ha a szülők amúgy bírják.

        • Imádtam a tejet gyerekként, különösen a tehénből közvetlen kijövőt. Aztán egyszercsak kezdtem rosszul lenni a tejszíntől, aztán a nyers tejtől is, sőt még viszkető foltjaim is lettek, ha ittam.
          A szervezetem megváltozott, a tejet sajnálom, de azt a 10 kiló veszteséget – amivel kamaszkorom óta küzdöttem és ugyanekkor eltűnt rólam – azt nagyon bírom.

      • Én nem (csak) anyaszimbólum elutasítást látok benne. Egyszerűen az 1 éves kor alatt adott fajidegen (így mondják?) tej, későbbi tejallergiához vezet. Mivel régen nem voltak megfelelően előállított tápszerek, a nem szoptatott gyerekeknek simán odaadták a tehén vagy a kecske tejét.

  16. Amióta átszoktam a termelői vásárra, az étkezéseim egyszerűbbek, de tartalmasabbak lettek. A héten beszerzett termékek: paprika, paradicsom, hagyma, kukorica, dinnye, krumpli, tojás, tejföl, sonka, virsli, sajt, minőségi (Verrigni) tészta (a piac mellett üzemelő boltból, ahol nagyon csúcs dolgokat lehet kapni), savanyúság, (2) cider… ezekből kell élni kb. egy hétig. Tegnap sárgadinnyét reggeliztem, ebédre lecsót főztem, utána ettem egy kis gyümölcsöt. Ma rántott patisszon lesz (imádom), főtt kukorica, a héten még lesz paradicsomos tészta, bruschetta, tepsiben sült krumpli sonkával, tejfölös szósszal. Kenyeret, pékárut max. hetente egyszer eszek. Inni csapvíz citrommal (a vendégek is megszokták, hogy nálam nincs ásványvíz, régen nekik tartottam, most már ők is csapvizet isznak nálam), néha kézműves szörp, néha paradicsomlé, havonta egyszer egy pohár alkohol, néha még ritkábban… (most cider). A kávé nálam cukorral megy, tejhabbal. Édességnek kézműves csoki (Ágasvári a neve, s két kocka elég belőle). Télen szoktam sütni is. Lekvár csak saját készítésű, saját gyümölcsből (szüleim kertjéből). Méz unokatestvéreim termése.

    Többször megdőlök: nincs idő, energia összehozni valamit, ilyenkor jön a céges büfé a borzalmaival, erre a termelői cuccok meg megsértődnek a hűtőben. Jó lenne többnyire csak olyat enni, amit én készítek, de ez még nem mindig jön össze. Egyszer-egyszer még a helyi gyrososhoz is benéztek, de ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy ők készítik a húst, a pitát egy pékség külön megrendelésre süti nekik, s én meg támogatom a helyit…(Jaj)

    Nem főzök órákon keresztül, a hűtő, kamra nem roskadozik felhasználatlan élelmiszerektől. Kinyitom az ajtót, átlátom, mi van itthon, újat akkor veszek, ha a régi elfogyott (kivéve a sütőport, abból mindig túl sok van). Húst ritkán eszek, mert nincs a közelben olyan üzlet, ahol szívesen vásárolnék, így inkább zöldségből készül a főétel. Termelőin szoktam hurkát venni havonta egyszer.

    • “megsértődnek a hűtőben” 😀
      Én is csapvizet, de most a Kortársköltőnétől kaptunk egy víztisztító kancsót, és vettem bele szűrőt, jól vagyok vele. Csapvizet nem tennék a hűtőbe, jó az, ha hideg. És narancssárga.

      Más is nézte rendszeresen sütőport vaníliás cukornak? Vagy miért van sok?

      • Mert négyes csomagban van, általában egy kell belőle és mindig elbizonytalanodom, hogy van-e otthon, és mivel olcsó, és nem romlandó, biztos-ami-biztos alapon mindig veszek.

      • Én beteszem a hűtőbe. Van egy utazós blog, amit egy olyan túravezető ír, aki bejárta már a fél világot. Egyszer írta, hogy amióta élt keményebb helyeken, mindig rácsodálkozik az itthoni ásványvíz-mániára. Ő már annak örül, hogy olyan tiszta víz folyik a csapból, amitől nem kap hasmenést. Én is így vagyok ezzel. Lehet, nem teljesen tiszta, de nem érdekel. Régen is csapvizet ittak az emberek, s nem lett tőle semmi bajuk. Lehűtöm, mert nem bírom a langyos vizet, esetleg teszek bele egy kis citromot.

        • Nekem is ez a véleményem és nem akarom a kukahegyeket növelni az üres palackokkal. Vásárolni is tengersok táskával járok, sokszor dobozt is viszek gyümölcsnek. Nagyon sokáig finom vizünk volt, aztán valamiért iszonyú hipószaga lett. Ezért lett patronos kancsóm, mert ezt a szagot a friss víz mellett nem lehet elviselni.

  17. Egyre erősebb az érzésem, hogy ezt mi magunk miatt csináljuk. Kompenzalunk es közben hazudozunk magunknak, hogy a család, a gyerekek egészsége meg a női feladat minél teljesebb betöltése, es ez egyenpiaclatogato egyenlaktozmentes egyenbio hosfeleseghosanyakat csinál belőlünk. Es közben eltűnik az az izgalmas csaj, akivel árokparton lehetett nyers, nyilvanpermetezettdemosatlankiafenebanja lopott gyümölcsöt enni, meg akivel el lehetett menni két böszme szovjet halkonzerv társaságában is kirándulni három napra, aki nem ment le molekula szintre, telitetlen zsirokig, csak ugy, jo volt vele es könnyed, es tökmindegy volt, milyen lisztes csuszpajzot főztek a menzán. A minőség, a minőség, az jár, persze, jobb a serrano, mint a parizer, nem kérdés. De nem hülyultunk mi egy kicsit bele ebbe a minőségbe? Hogy ahova nézek, minden es mindenki a kaja körül pörög, közepes büfésnok csinálnak karriert gasztroblogokbol es sokkal többen olvassak őket aktuálisan, mint Bulgakovot. Ha kérdeztek, nem tudom megmondani, mi a helyes, hol a határ. Csak azt, hogy látok egy csomó not, akinek a személyisége teljesen beleoldódik ezekbe a borkostolos, szepsytdicsero, nachsmarktos rebarbararukkolamedvehagymamacaronvilagba. Nem tudok igazságot tenni, csak keresem, kutatom ilyenkor a valódi, igazi mondatokat, a valódi mozgatorugokat, a személyiséget a panelek mögött. Es sokszor nincsen türelmem vagy nem találom az eszközöket. Es közben szeretem en is a jót, es persze, lehet, hogy ha választani lehetne egy jo ……… es a szepsy kogyujtemenyenek megcsodálasa közt, akkor meginognek, szóval nehogy azt gondoljátok, hogy a tedevhetetlen istennő szól hozzátok. Hajaj, nagyon nem. A családért tesszük. A gyerekek egészsége miatt, hogy jo anyák legyünk. A ferjunk/pasink kedvéért, hogy jo asszonyok es jo nők legyünk. Közben a pasiknak állatira mindegy, hogy hány gramm szénhidrát van a hazikolbaszban, kiváltképp utaljak, ha erre valaki emlékezteti is őket es ugy kell a tányérra nézni, mintha nem a morzsás étkezoasztalnál, hanem valami japán laboratóriumban ülnénk a tudóstársakkal. Élvezni szeretnek az együttlétet velünk, es ha ez nem megy, majd megy a Mariskaval, akivel lehet arokparton mosatlangyumolcsot enni es kicsit onfeledt lenni, akit nem az egészséges es minőségi molekulak erdekelnek, amire a gatyank ramegy, hanem a férfi. Ja, demagog a parhuzam, nem egyenes következmény, es hat lehet, hogy most kihúztam a gyufat? Elismerem, fontos dolgok ezek, de felek, nem annyira, mint amennyire annak gondoljuk. Nem, nem tudom, hol az egészséges határ, mert ha felfelé nézek, akkor New York-i biopiacot látok, ha lefelé, akkor meg a heten harmadszorra is krumplistesztat, a legolcsobb tesztabol persze, a dolgos, de ozvegy szomszedJutkanal. Mit gondoltok? Nem szaladt el egy kicsit velünk a ló?

    • hát a közétkeztetésben felnövő gyerekeket otthon kell is kompenzálni ezzel-azzal, már úgy értem, egészségesebb kajákkal, de nincsenek illúzióim. reménykedem, hogy az otthoni minta számít, de még soha nem kértek a salátákból, vagy az egyébként tök finom almareggelinkből (picit párolt alma dióval, fahéjjal, datolyával, kókuszreszelékkel) amit szinte minden nap eszünk. valami főzős műsorban láttam én olyan anyukát, aki bízik benne, hogy burokban fognak felnőni a gyerekei. komolyan felbosszantottam magam azon, hogy ki a francnak szánták azt a műsort a megfizethetetlenül drága alapanyagokból készült, irreálisan időigényes gyerekkajákkal. megfőzöm, jó. betolják öt perc alatt, jó. aztán kezdjük újra.

    • Te onnan jössz, én sose jártam ott, és kínosan kerülöm most is a gasztroblogokat, a habképzést az étel körül, nincsenek gépeim és technikáim, Illyt kivéve. Sose vehettem ilyeneket, sose tellett rá, sose gondoltam fontosnak, az elmélet ma sem érdekel, csak az élvezet, a… zsír. Ma azt élem át vásárláskor, hogy én döntök, és szabadságomban áll jót venni. Párizsit is veszek, jófélét. Én a magam élvezete, egyenes gerince miatt veszek jó minőséget, és úgy érzem, szabadság az is, hogy nem aggodalmaskodom az irányzatok miatt (paleó és a többi). Hihetetlenül felszabadító nem tanakodni, nem olcsóságvadászatot csinálni a vásárlásból, nem folyton arról beszélni, mi mennyibe kerül, meg szabadkozni, hogy jaj, ott vettem, de akciós volt. Nem fotózom, nem mutogatom, megeszem. Amúgy de, a trend túlzásba esett, jól parodizálható, jóléti unatkozás, de nem tagadható, hogy viszonylag ártalmatlan. nem tudom, mi teszi ilyenné a nőket, biztos idegesítő, ismerek is példát rá, de tán ne tegyünk úgy, mintha emiatt kívánkoznak el a férjeink: a gasztrománia is következmény.
      Ez a recept például, nem is értem, ehhez milyen sütő kell? http://vinopolis.hu/hu/receptek/99-kacsa

      • Tobzódom ebben a bejegyzésben és a kommentekben. De – mert közelről és belülről ismerem a magyar gasztrosznob-gasztroguru-gasztroblogger világot – ellentmondok: nem, nem ártalmatlan. Nagyon nem. Ez a jelenség bekúszott a mindennapi önmeghatározásba, és önmagáért való, magamutogató, maga körül pörgő lett, nagyon sok lecsapodó rossz hatással (miért lett drágább a töpörtyű, mint a csirkemell és ez még csak a prózai oldala).
        De ez egy örömírás és így a spenótos vadlazac után nem is keseríteném a számat, inkább eszem még mandulacsókot a kávéhoz 🙂

      • A gasztroőrületnek egy pont nálam, hogy a férjem elkezdett érdeklődni a bundáskenyéren, tojásrántottán túli főzés iránt. Amit én főztem, azt addig is nagyon ette, de kb egy éve ő is felfedezte a kreatív lehetőségeket a főzésben. A zöldbabos máj, amit csinál például zseniális.

      • Köszönöm, örülök minden jo szónak. Írok mást is neha, de itt azzal nem szeretnek farvizezni. Új vagyok, meg csak kapkodom a fejemet, hova kerültem. Olvasni, beszélgetni szeretnek, élvezem a közeget, nekem ez a blog oázis. Nagy öröm, hogy rátaláltam. Egy kis faluban elunk a ferjemmel, mindentol messze, nincsenek a környéken rokonaink, nem ez gyermekkorunkban színhelye. Egy ismeretlen világba érkeztünk, nagyon jo itt sok szempontból, de ez a fajta beszélgetés teljesseggel lehetetlen. Hihetetlenül inspiráltok, ki kell találnom valamit, hogy ne meruljek bele teljesen…

    • Engem ez a világ épp, hogy megérintett, de csak virtuálisan. Olvasok, nézelődöm, tegnap a Dzsemben ettem egy zöldfűszeres bagelt 480-ért, de itthon lecsót főzök, zöldborsólevest, rántott csirkét, tortillába sok zöldséget, omlettet, saslikot, ilyeneket. Még ha rá is kattannék a minőségre, át kéne hozzá utaznom a fél várost, és pénzem sincs rá. Múltkor a boltban dobtam egy hátast, hogy a libazsír fél kilója 600 ft. Nekem itt kezdődik a sok. A macaronon nyerítve röhögök, mert nézem, hogy mi és hogy mennyiért. Nagyanyám egy macaron áráért fél tepsi almás pitét süt. A józanság talaján maradtam, imádom nagyapám kovászos uborkáját, a csirkepörköltet, és még a menzás sóskát is. De néha felmegyek gasztroblogra (ha egy híroldal az arcomba tolja), mert érdekel, mit lehet még kihozni a konyhámból, és azt hiszem, ha kreatívabb időszakom jön, fogok rendesen főzni is, olcsó alapanyagokból finomat, egészségeset.

    • Mosatlanul eszem a gyümölcsöt, akár az árokparton is .-)
      Ha főzök valamit, azt addig eszem, amíg elfogy (nehezen szokom az egyszemélyes háztartást).
      De nem fogok sosem E-kel megpakolt szemetet enni 🙂

  18. Imádok enni! De csak jó minőségű dolgokat vagyok hajlandó megenni. Ez nálam elég régóta így van. Ha nincs elérhető, beszerezhető, megvehető közelségben jó étel, élelmiszer, én inkább nem eszem. Nálam ennek az otthon tapasztalt étellel szembeni igénytelenség volt az oka. Ungvári Tamás egy mondata ragadt meg a fejemben ezzel kapcsolatban. Hogy hogy lehet hosszú éveken keresztül ugyanolyan biztosan igénytelenül és rosszul főzni?! De tényleg! Ez valami elképesztő.
    Aputól tanultam főzni. Ha ő nem főzött volna, Iglo halrudacskákon és párolt zöldborsón növök fel. Anyut egyszerűen nem érdekli a főzés és annak kimenetele, eredménye sem. Zacskós leves, sírni tudnék.
    Szerintem az emberek egy részét rohadtul idegesíti, hogy igényes vagyok az ételre, annak minőségére. Sznobizmusnak tartják. Lehet bántóan megjegyezni, hogy “azt te persze nem eszed meg”. Hát nem is. A volt kollégáim sokszor beszóltak, amiért inkább főztem és bevittem magamnak az ebédet, csak hogy a menzát kikerülhessem. “Milyen érzés a mindig a monitor előtt enni?” “Milyen érzés mindig moslékot enni?” Tudod kinek szólj be?!

    Nem főzök minden nap, csak amikor kedvem is van hozzá. Amikor megkaptam életem első komoly állását, csináltam magamnak egy nagy lábos sztrapacskát és mind megettem 🙂 Sütni akkor szoktam gyakran, ha szomorú vagyok. Akkor minden nap sütök. Tele a konyha süteménnyel, nagy a baj.

    Nevettem, amikor azt olvastam, hogy János néha már úgy fogta le a kezedet 🙂 Épp tegnap fogta meg a párom a kezem a konyhában és kérlelt üveges tekintettel, hogy az isten áldjon meg, a Fleur de sel sót ne szórjam már így a tészta főzővizébe, mert ez azért így durva, na! 😀
    Ő húst hússal eddig. Most ismerkedünk a zöldségekkel és próbálom bebizonyítani, hogy nem kell minden nap húst enni. A sajtos rudat tömte magába két hete, amikor is felnézett “Te, ez nagyon finom! Kár, hogy nincs benne hús! Esetleg meg tudnád ezt sütni nekem baconnel is?” Nem drágám, ez sajtos rúd, ahogy a neve is mutatja! 🙂

    Nem eszem meg a Fornettit, margarint, cukrász sütiket, a nem nullás számozású tojást, virslit, párizsit, diót, tejbegrízst, sárgadinnyét, semmit, amiben ánizs van, semmit, ami zacskóból, dobozból, konzervből jön félkészen és még száz más dolgot.
    Fél karomat a jó kávéért, csokiért, műzliért, sajtokért, céklás ételekért. Kedvenceim a rakott krumpli, csirkepaprikás, töltött paprika, sztrapacska és a kapros tökfőzelék fasírttal. Az italokba bele sem kezdek inkább 🙂

    • Én ugyanígy. Nem veszünk félkész és készételt, salátaöntetet, porokat, cukros üdítőket, szörpöket, gyümölcsjoghurtot, műanyag cukorkát, semmi vacakot, mindennek elolvasom az összetevőit, és ha olyan, akkor inkább nem. Rengeteg pénzt megspórolok így.

      • Azt mondjuk nem mondhatom, hogy spórolok, mert a jó minőségű vagy bio élelmiszer aranyárban van itt. Sajnos. Hiába nem költök a többi rissz-rossz vacakra.
        Más. A múltkor arra lettem figyelmes a bio boltban, hogy ugye minden összetevő szuper, bio, anyámkínja és műanyagba van csomagolva. A dolgok legnagyobb része abszolút nem környezetbarát módon van csomagolva. Egy bio boltban. Hát hogy van ez? Szóltam a boltvezetőnek, hogy szerintem ezzel kellene kezdeni valamit. Értem, hogy nem rajtuk, hanem a termelőkön és beszállítókon múlik, de akkor is.

        • van, ami nem bírja másban. Én a bioboltban folyton szólok, ha ritkán elvetődöm, hogy papírzacskóba se csomagolja, mert van hátizsákom.

        • Ezzel a bio-dologgal két bajom van: 1) háromnegyede kamu. Anyum dolgozott egy hűtőházban pár éve, az volt a feladat, hogy a Németországból ideszállított sárgadinnyekockát átcímkézzék, és eladják magyar, bio sárgadinnyekockának. És ez kb. általános módszer az élelmiszeriparban.
          2) Eleve: ezen a haldoklásig szennyezett bolygón hogyan lehetne bármi is bio? Ugyanaz a légkör veszi körbe a bionak kinevezett földeket is, ugyanazok a szennyezett vizek öntözik.

          • Nem élek Magyarországon, de el tudom képzelni, hogy sok a csalás, visszaélés ezzel. Svájcban viszont ez országos botrány volna. Itt én elhiszem, hogy a tiszta réten, kristály patakból ivó boldog tehenekből adnak nekem friss tejet és tuti, lábszagú sajtot. A zöldségekkel itt is vigyázni kell, marha sok a vegyszer.

          • Dolgoztam bioboltban, azért sok minden tényleg bio, több biogazdaság van Magyarországon. És hát persze környezetszennyezés meg satöbbi, nyilván nem létezik már tökéletes bio, de azért vannak fokozatok, és a lehetőségekhez képest van, amiben jóval kevesebb a vegyszer. Van kiskertem is, nem használok semmit, elég jól terem, pedig nem is a legjobb föld, ez végül is bio. Most nem egy mintakert, mert erre is alig marad időm, de ha nagyobbak lesznek a gyerekek, hasitani fog.

  19. Én mindig imádtam enni. Gyerekkoromban, sokféle kajára nem volt pénzük – sajt, jó minőségű szalámi, sőt, ami bolti volt, abból mindig a legolcsóbbat vettük, arra futotta. De az otthoni termények, amelyek “ingyen” voltak, mert megdolgoztunk értük… A hatalmas paprikák, paradicsomok, a barack, az eper, a cseresznye, a szilva, a meggy a fáról zabálva, a szőlő a tőkéről, a finom lekvárok, befőttek… Anyu sok-sok sütije, ribizlis-málnás reszelt linzer, almáspite, epertorta… Az általunk nevelt-hizlalt disznó, a házisonka és kolbász, a csirke, a nagyapám által lőtt őz, szarvas, vaddisznó, a rengeteg hal, köztük a kedvencem, a keszeg, beirdalva, megsütve… A kacsát-libát csak azért nem írom, mert bár azt is tartottunk, egyiknek se szeretem a húsát, ugyanúgy a csigát se, pedig gyakori volt nálunk a csigapörkölt. És az a sok gomba, amit összeszedtünk, vargánya, galambica, bagógomba, ősszel az esernyőnyi őzlábak… Munka után a szőlőből hazamenet, mindig mentünk egy kört az erdőben és megszedtük az ebédnek valót. Ezeken nőttem fel én. Közben persze ott volt a legolcsóbb margarin, zsemle és mi egyéb, de azt hiszem, mégiscsak jól ettünk gyerekkoromban.

    Most is otthonról jönnek a legjobb dolgok, húst csak csirkét veszek, egyébként van otthoni disznó, nyúl (anyukámék több százat tartanak), meg zöldségek gyümölcsök: már hetek óta csak sütök, hogy ne romoljon meg a sok meggy, málna, cseresznye, és ami marad, főzöm lekvárnak. És két hete főzeléket eszünk, spenót, kapor, sóska, borsó volt a sorrend. Lekvár, befőtt csak házi, krumpli szintén csak otthonról, de most már a mi kertünkben is lesz – ugyanígy paprika, paradicsom, szépek, amiket ültettem. Amit megtermelünk, az szuper, az viszont továbbra is áll, hogy boltból az olcsóra futja csak, csak így jövünk ki a szűkös fizetésből. Nem eszünk sokat, próbálok a lehető legkevesebbet költeni, ügyesen és a lehető legjobb minőséget venni, de ennyiből nem nagyon futja. Például nagy luxus a vaj, csak kenyérre, kiflire kenjük, kajába szigorúan csak margarin, sütni zsír (otthonról) vagy olaj – abból is a legolcsóbb, mert a vaj nagyon drága. Sajtból főként semmijen, mert az olcsó rossz, a jó meg drága, csak néha-néha ha kicsit jobban megy, akkor egy-egy darabka finom. Télen sok sütőtököt eszünk, savanyú káposztát, céklát, fekete retket, és disznóságokat, mint hurka, szalonna, sonka – szintén házit, otthonról. És sok a borsó, lencse, bab – óccsó és jó. A lehetőségeink behatároltak, ennek ellenére szerintem finoman eszünk – kicsit több pénzből még jobb lenne, de így sem panaszkodom.

  20. “közepes büfésnok csinálnak karriert gasztroblogokbol es sokkal többen olvassak őket aktuálisan, mint Bulgakovot”- Ez milyen pontos! Én agyérgörcsöt kapok ettől az egész túltolt gasztronómiától. Amikor az “irodában dolgozom” kolléganőim anno fél 12-kor menetrendszerűen rákezdtek a “melyik étteremben ebédeljünk?” (és becézgeti a hely nevét bazmeg, azt mondja: “Serpi” a Serpenyősre, meg VapCSi a Vapianora. Piff egy füles), majd jött a gorgonzolás penne versus fenyőmagos rukkolasaláta téma. Én meg ültem ott, a túlfizetett menedzserek között a csóró gyakornok, és az egésztől enyhe émelygés kerülgetett. Nyilván van bennem egy társadalmi igazságtalanság-érzet, hisz én még épp csak 2 éve vagyok a szakmában, amiből majd 3 év múlva én is ilyen szégyellnivaló pénzt fogok keresni, azaz mondhatnánk, hogy savanyú a szőlő, de azért nem tud nem felsüvölteni bennem villogó szirénával a FirstWorldProblems felirat, és nehezen tudnám leküzdeni a bűntudatot, ha minden istenadta munkanap 2-3ezer forintot költenék az ebédemre. Fontos a minőség, de – bocsánat – ennyire nem. Eleve eltékozolt élet, ha az ebéded a legjobb része a munkanapodnak, nem? Ó de sokat agyalok ezen.

    Miközben meg persze, érzem, értem, hogy mindez azért van, mert szabolcsi, csóró parasztgyerekből lettem bizniszvumen Budapestiában, és a súlyosan szint alatti bérem több, mint amiből az egész családom otthon él (nyilván beszállok, de mégis). De nem tudom nem feltenni a kérdést, hogy helyes-e, ha az étel előrébb van a prioritási listán, mint mondjuk az a mellékes vágy, hogy ne legyek egy (társadalmilag) érzéketlen véglény. Amit írsz, Éva, igen, jóléti unatkozás ez az egész.
    Nekem már az is túlzás, ha valaki azon sopánkodik, hogy jaj, nem kapott magyar fokhagymát, hát, mert másféléből “azért nem olyan”. Miközben itthon nekem sincs fehérliszt meg cukor, és, bár az egy eurós boltból, de van itthon olívaolaj, és szegény anyám nálam evett először olajbpgyót és rukkolát is (mindkettő sparos). Nem tudom, hol van az a vékony határvonal, ami a túlzásoktól elválaszt, de jó lenne a közelében maradni.

    Csak még egy, és befogom: rejtély, hogy az hogy lehet, hogy soha, sehol nem fogják fel, hogyha azt mondom, feketén kérem a kávém. Visszakérdez, hogy cukor? Édeske? (Ez milyen szó már) Tejtejszíntejporhab? Semmi? Úristen – és el vagyok könyvelve valami hardcore acélcickós amazonnak. Vicc 😀

    • Az én munkahelyemen is az ebéd sokak számára a nap fémpontya: leülnek sokan egy kupacba, kibontják az interfoodos/lacibácsis/akármilyen cégtől rendelt dobozokat, és boldogok, hogy a mikróban melegített grízgaluska leves és a kelkáposztafőzelék fölött lehet kicsit dumcsizni a 15 perces ebédszünetben, és ki lehet ordítani az ajtóban várakozó diákoknak, hogy “Most nem, mert ebédelek!!!!!!!!!!!!”

      • Váá, a rendelős kaja. Én főzök, egyrészt, mert töredékébe kerül, de sokkal inkább azért, mert megszoktam azt a luxust, hogy tuti finomat eszem – nyilván, hisz magamnak főztem, olyanra, ahogy szeretem. És a kedvencem: Gastroyal, BéresAlexandra diétás menü. Fizetsz egy vagyon, és kapod minden napra az összes étkezést. És ilyen macskakajányi mennyiségű retteneteket esznek, és rém büszkék az akaraterejükre, hogy kibírják, hogy nem esznek mást. Aztán meg soha egy dekát nem fogynak, nahát, milyen érdekes.

      • Én is falra másztam ettől. Minden hegesztett doboztól, minden kaját rendelő munkatárstól, az ételnevektől, a katalógus tipográfiájától, az autók logótól, a teli szemetestől, a szagoktól, a mikrótól. Azért arra vállalkozást építeni, hogy az embereknek mindegy, mit esznek, csak ne kelljen maguknak megfőzniük, hát…

        Én magamnak főztem, sokszor hideget vagy hidegen is ehetőt, és egy időben vittem az egyik kollégának is, megalkudtunk, jó volt.

        Máskor meg étterem.

        És mikró nemnem, aprítógép nem, mosogatógép nem.

        • Nem gondolnám, hogy az embereknek mindegy, mit esznek. Én azért ettem egy időben futáros ételeket, mert ha otthon azt a változatosságot szeretném elérni, melyet azzal elérhetek, hogy minden napra külön választok, akkor minden nap főzhetnék (tudom, tudom, mivé lesz így a világ), és az sem biztos, hogy sokkal kevesebbe kerülne a dolog. Voltak jobban és kevésbé sikerült ételeik, némelyik kifejezetten finom, az általam kedvelt főzelékeket pedig nehéz elrontani.
          Mivel másik irodába költöztünk, hirtelen lett vagy 15 étterem a közelben, így aztán nem vagyok rászorítva az ételfutárra. De nekem nem voltak rossz tapasztalataim.

        • Kedvenc munkahelyem a Dérynével szemben volt (csak földrajzilag kedvenc), kár, hogy nem kerestem annyit, hogy rendszeresen járjak oda. Végzetemre könyvesbolt volt mellette.

        • Én nagyon szeretem a mosogatógépet. Reggel hét körül indulunk, délután öt körül érünk haza. Hát akkor már semmi kedvem mosogatni.
          És ilyen kevés mosószerrel és vízzel, ahogy a gép, a férjem nem tud elmosni ennyi tányért 🙂

    • (Aztán meg, csak hogy teljes legyen a kép, voltunk a héten a SugarShopban, ami aztán a sznobéria trendi, tündibündi gasztroblogger-mennyországa. Egy-két évente tetszőleges barátnő nyüsszögve kikönyörgi, ugyanilyen gyakorisággal engedem meg magamnak, mert hát közben meg szégyellem magam, hogy mi pénzt otthagytam. Bedarált a dizájn, szánalmas vagyok. Bár van bennem egy ilyen néha, hogy na, akkor most együnk valami undorító mérget.)

    • Édeske, ettől én is sírva. Kellene ilyen cukornélkülikávé-érdekképviselet, tiltakozni a diszkrimináció ellen, politikai mozgalom.

      Nálunk sokan megfordultak mostanában az Illy-fénymásológép környékén, és jelentem:
      százból ötven tejjel és cukorral issza, úgy keresem elő sóhajtozva a kávécukor-gyűjteményt (én így gyakorolok nyomást a cukorfogyasztásra), köztük a postás;
      harminc pont mint én, csak tejjel/tejhabbal,
      tíz tudván, hogy én nem cukrozom, rémülten ő se, ha ez a trend (soha nem derül ki, igazából hogy szereti),
      öt csak cukorral, tej nélkül,
      kettő minden nélkül.
      És kettő nem kér.
      Ez így mennyi? (Házi statisztika, nem egész pontos.)
      Mint a felekezetek a nagy kereszténységben. Döbbenet. Nincs átjárás, identitás, ki hogy issza a kávét.
      A századikra rátolat a szomszéd, a százegyediket fellöki a vaddisznó, sajnáljuk.

      Ciki, de ha beülünk valahova, akkor nem számolgatok: háromezer alatt nem jövök ki a Brótból, négyezer alatt nem úszom meg a Menzát, Vapianót, Vinopolist, ha egyedül vagyok, ha gyerekekkel, akkor nyolc is van, tudom, hogy ciki, sokat nélkülöztem, havonta négy-ötször csinálom. Régen feszengtem, ma örülök, ez a kiadás egy közepes dohányos cigiköltsége, és mintegy harmada annak, mint ha egy autót kellene fenntartanom, nem vicces? A színház összességében sokkal drágább, vagy a taxi is, ha nehéz itt az élet. Nekem sokat megér, hogy nincs otthon kupi, nem nekem kellett vásárolni, főzni, teríteni, mosogatni, és tuti finomat és változatosat eszünk. A Brótban vett kenyér utolsó molekuláit is felhasználom, egy Ardennerből öt napig jól vagyunk (60 deka).

      • Azért az megnyugtató, hogy le tudtad vetkőzni az egykori nélkülözők szégyenérzetét a kiharcolt jóléttel kapcsolatban. Én még nem, de ezek szerint nem le(te)hetetlen.

      • Ha szombat este elfogy a kenyér, vasárnap Ardenner. Nekem a nagyim kézzel dagasztott kenyerére emlékeztet. A pékek leszoktattak a fehér kenyérről, de ez tényleg az utolsó morzsáig/napig finom.

  21. Ne aggódjatok, a gasztrobizniszben dolgozom, ezen belül is pl azon, hogy a fososzilvat konkrétan hogy hajpoljam divatosra, már bekerült a Culinarisba meg a Baldaszti ajuldozik tőle, közben meg nyolc kimondottan szerencsétlen kavargatja a lekvárt a szociális szovetkezetben, akiknek abból lesz tűzifa télre, hogy az általam fent ostorozott gasztromenedzserladyk bedolnek a nagyon szép csomagolásnak es megveszik drágán is. Mentségemre, tényleg jo, tényleg nem permetezett, tényleg nincs benne cukor. Ha nem lenne gasztroőrület, hideg maradna a ház. Szóval most en marha, surgosen befogom a szam. Es robinhoodkodunk tovább.

  22. Az evés nálam már jó ideje a legutolsó dolog. Nem csak azért,mert nem telik rá,de ez a fő ok.Ebben a hónapban főleg margarinos kenyeret fogok enni,pedig utálom a margarint és a kenyeret is igyekszem kerülni,de most csak erre futja.Ez nem panasz,nincs is már igényem a jó kajákra,nem is tudok egyszerre sokat enni.
    Jobb hónapokban sem visszük túlzásba az evést,egysíkúan is étkezünk.Pörkölt,rántott csirkemell,főzelék,sajtos tészta,bacon,tojás így-úgy,melegszendvics.Az emberem minden vackot megesz,felvágottakat,fagyasztott műhúsokat.Én azokat nemnem!Nagy ritkán eper,dinnye,barack,banán,csakis nyersen,a gyümölcsös bármiket nem eszem meg.
    Amiket Ti itt írtok,lazac,serrano sonka,miegymás,sosem ettem.
    Viszont kizárólag kókuszvajjal főzök és himalájai sót eszünk.
    Tejet 2 éve nem iszom,bár a joghurt kivételével minden tejterméket szeretek.És az édességeket,de ritkán eszem.Alkoholt soha,mindkét apám alkesz volt,az egyik lassan megint az lesz.
    És csakis a kutyulós kávét szeretem cukorral,kávékrémporral.
    Azért maradhatok? 🙂 Csendben leszek,csak olvasok.

  23. Nekünk is nagy élmény volt a Sonnenpark, egyszer voltunk a gyerekekkel, ott tényleg minden értük van. Szuper az étterem alatti játszóház, a kültéri létesítmények és a fürdőn belül használható babakocsik is nagyon jól jöttek nekem akkoriban. Csak egy dolog keserítette meg a nyaralást, hogy utána hetekre lebetegedett az egész család, talán a légkonditól vagy a gőzben szedtünk össze valami remek vírust.
    Az igazi hedonizmus viszont a sárvári Spirit, ritkán jutunk el, de szigorúan gyerekek nélkül. Ugyan nincsenek kitiltva a gyerekes családok, de a hely hangulata és a vendégkör összetétele is egyértelműen azt jelzi, hogy ez a hely elsősorban a felnőtt idegzet kisimítására szolgál 🙂
    Ha nagyon kényeztetni akarom magam, akkor gyümölcsös pite a Brótban (MOM Park), madártej (Daubner) vagy csokiszuflé minden mennyiségben 🙂 Ha olasz étterem, akkor Il Terzo Cerchio (Dohány u.), bocs a Pomo D’Oro-fan-ektől, de az étel szerintem jobb, a saláták ropogósak, a tészták isteniek, no és megintcsak csokiszuflé…
    Itthon egyszerű konyhát viszek én is, ma tojásos nokedli és lecsó rengeteg falusi tojással mindkettő, nagyobbik lány kéttányérral a nokedliből (lecsó fúúúj), kisebbik maradt a fényevésnél (két kanál nokedli) – alkatuk ennek megfelelő, mintha nem is testvérek lennének. A legkisebb még csak főzelékezik, 9 hónapos. Ételt én sem traktálok, de a nagynál muszáj korlátozni, különben egész nap nyomná a szénhidrátot, biztos elcsesztünk valamit, vagy így kompenzál, ez azért egy ideje már aggaszt, ugyanis a fél családom cukorbeteg.
    Ha sütök, akkor piték, általában túrós vagy almás, muffinok, sajtos pogácsa, virslis kifli.

  24. Nahát, nagyon sok minden, amit írtál az én „dilim” is.
    „Így már előre szólok, hogy most végre én is enni fogok, nem fogok felállni”
    Talán mert sokáig én sem vettem észre, hogy ez nem az evésről szól. Amióta lekerült a szemellenző, nagyon „harapok” ezért.
    „Nagyon, nagyon utálom, ha beleesznek a desszertembe, lekanalazzák a habot a kávémról, és főleg, ha nem saját gyerek nyúl bele.”
    Na, ezt soha nem bírtam, saját gyerektől sem (na jó sült krumpli vagy fasírt esetleg, nagy ritkán belefér, mert azt el lehet venni anélkül, hogy az én részemhez nyúlna).
    „Egyébként rút kontroll az is, hogy ha a bántalmazóm italt vett nekem, előbb mindig beleivott, természetesen kérdezés nélkül.”
    Emlékszem, néhány pasim nekem is próbálkozott ilyesmivel, de mikor undorodva nyomtam a kezébe az akár 4 gombócos fagyimat is, azzal, hogy ok, megnyerted és megeheted ezt is, mert nekem már nem kell, abbahagyták. Persze ilyenkor jött, „ha megcsókolsz, az nem undorító, akkor ez miért?” Erre meg azt mondtam, hogy igen a saját nyálamat is lenyelem amíg a számban van, de onnan kikerülve pohárból már nem tenném meg. Pedig ugyanaz az is 🙂
    „A fiam ágyában néha vaníliáscukor-zacskókat találok.”
    Én nutellás üvegeket, ha nem is az ágyában de mellette 🙂

  25. A fiam miatt álltam neki minőséget vásárolni. Szinte születése óta gyógyszert kell szednie és azt gondoltam, mű-ipari kajával nem rontok a helyzeten. Lassan rájöttem, hogy a kevés jó annyiba kerül, mint a sok rossz étel.
    Csirkét csirkéstől és nagyon keveset (szülés óta nem kívánom a húst), tejet tejestől. Sajtot sokfélét. Zöldséget, gyümölcsöt nagy mennyiségben, idénynek megfelelőt. Most kezdek ismerkedni a halakkal. Kenyér diós.
    Főzni nem nagyon szeretek, ennek ellenére nem kapkodom el. (Csak hétvégén kell főznöm. Sajnos, nem sajnos.) Anyukám, nagymamám nagyon jól főz, így tudom, milyen ízt szeretnék megtalálni. Idén nyáron szeretném megtanulni a réteskészítést, nyújtást.
    A csokiból nekem ét-, fiamnak Trudi és általam sütött, főzött édességek. Sok madártej és tejkrém(saját puding). Allergiás vagyok valamelyik alkotórészére a cukrászdai sütiknek, bolti fagyiknak. Ez kipipálva, néha merek csak vétkezni. Anyuéknál a fagyigép mindent pótol. Fiam tőlem még nem kapott csipszet, kólát 1x tíz év alatt – ajándékba adták a pizza mellé, megkóstolhatta. Egyébként meg bioszörp, nekem víz. Télen tea mézzel, citrommal, sok.
    Éltem hét évig aranykalitkában, akkor csak étterem, kávét kávézóban. Már nem jelent örömet az étterem, csak kényelmet.
    A barátnőm olyan ősi ösztönnel főz isteni kajákat, hogy nincs étterem, amit kipróbálnék.
    Reggel egy omnia, másfél óra múlva egy másik kávé, most római mogyorókávé. Sok tejhabbal. Veszek kávét kávézóban, ha finom a kávéjuk.
    Idén az anyunak hawai vulkánsót vettem, vessetek rám követ, de ízlik, lehet, hogy a szomszéd megyében készítik, de az érett paradicsomra szórva nagyon finom!

  26. nnna ez aztán kedvcsináló, olvasni titeket. úgyhogy én most felbuzdulva házi kolozsvári szalonnát fogok enni, hagymával, fokhagymával, paradicsommal és hosszúlépéssel. szedek hozzá sárgabarackot a fáról, elmélkedni fogok a jólétről és csapkodni a szúnyogokat.

    Gyöngyi azt a spenótos receptet köszi, remeknek tűnik.

    jó itt lenni, az egészségetekre fogok hosszút lépni.

  27. Én amolyan félpaleos módon étkezem, a kivételt a rozskenyér jelenti, abból viszont azt veszem, amiben nincs ilyen-olyan adalék. A problémám nekem is, hogy nehéz hozzájutni az alapanyagokhoz, illetve túl drágák nekem a maglisztek. Tejtermékként némi kemény sajt, vaj, nagyritkán tejszín a krémlevesbe. Krumpli, tésztafélék, hüvelyes kiesett. Mondjuk évi 1* cukorborsóleves, újévkor lencseleves, időnként egy adag hasábburgonya vagy krumplipüré, tejszínes Anna.burgonya. Vajjal, zsírral, olívaolajjal főzök.

    Eredetileg sem voltam szénhidrátfüggő, hacsak a kenyeret és a sült krumplit nem számítjuk. Hónapokig eszembe sem jut csokit, sütit enni, ha van sok-sok friss gyümölcs (télen hamarabb megkívánom, de akkor is csak a kevésbé édeseket, ebben nagyon válogatok, szó sem lehet pl. porcukorral megszórt bármilyen süteményről). Ezen kívül húst (elég sokat) és zöldséget eszem (dinsztelve 🙂 ). A zeller az, ami valahogy “nem jön be”, legalábbis töményen, meg a karalábé.

    Nálam a mennyiséggel van probléma, úgy a felét kéne ennem a megszokottnak, na és mozogni, amire nehezen szánom rá magam. De azt hiszem, muszáj lesz, fogynom kell a vérnyomásom miatt 😦

    Kávét egyáltalán nem fogyasztok, sosem szerettem, helyette teázom, bár melegben inkább csak vizet iszom.

    A minőségi bort és töményet módjával kedvelem. Ez évi 1-2 alkalomra korlátozódik 🙂
    A sör szintén nem barátom, ahogyan a szénsavas üdítők sem.

      • Olyannyira, ha a fiamnak nem ízlett elsőre valami, adtam hozzá lilahagymát és ettől ehető lett számára. Ennyit a gyerekek ízléséről:-)

        • Ja, a gyerekek ízlése szerintem a kreativitáson keresztül sokat tud javulni. Ha csirkemell van, rá se néz, de ha felszúrom sasliknak, az élményszámba megy. Múltkor volt itthon virsli, azt sajnos szeretjük, de nem kellett neki, megcsináltam hot dognak, dijoni mustárral, hatalmas adagot befalt. szerintem ha készítenék olyan vicces szendvicseket, amiket néha face-n látok, azt is megenné.

          • Nálunk egy időben a rántott hús csakis abszolút frissen volt ehető, kihűlve már nem kellett a gyereknek. Másféle hús meg még annyira sem. Abban az időben kvázi megvalósította a fényevést…
            Aztán egyik barátjának a szülei elvitték kirándulni, amely során megkóstolta a hamburgert, és persze ettől kezdve csak azt akart enni.
            Láss csudát, a hideg ránotthusi is jó volt úgy. És igen, nyers hagymával, majonézzel, ketchuppal.
            Szerencsére a zsemléhez nem ragaszkodott, megette kenyérrel is, csak borítsam össze és legyen benne csalamádé, meg minden egyéb is.

            Igen, a virsli hotdogként, az is menő volt 🙂 Mindig kellett csinálnom majonézeset és ketchuposat is (magamnak meg mustárral).

            A válogatás egyébként megmaradt, pl. belsőség semmi, csakis abszolút száraz, mócsingmentes hús (pl. a csirke felsőcomb már nem jó, megnyúzva sem, tarja csakis szárazra kisütve, csülköt még életében nem evett, kocsonyát sem) lehet a tányéron. Zöldségeket már eszik, gyümölcsöt viszont alig. Az én paleós kajáimban sok a zöldség-gyümölcs hússal vegyítve, azokat általában megkóstolja, eszik is egy-egy adagot, de mivel már nem itthon él, ez meglehetősen alkalomszerű.

  28. Ha már torkosság, engedjétek meg, hogy leírjam, ami sokadik körben még beugrott nekem. Céges vacsora és all inclusive – nem lehet kihagyni a főcím kapcsán. Igazi torkosság van ott, bűnözés, lopás, bosszú, öngyilkosság, harag, mindez egyszerre.

    A céges vacsora, amit mindenki vár. Mert bosszút lehet állni, ki lehet enni a tulajdonosi kört a vagyonából, dőzsölni lehet, bebizonyítani, hogy ők az erősebbek, ezt a csatát ők nyerik. A főnök sem bír annyit, szisztematikusan lehet készülni, előre megfontolt szándékkal elkövetni. Egy ideje van keret, nem lehet többet enni. Nem engedik. S azóta minden második szavazás eredménye a helyet illetően a Trófea, mert ott lehet a legtöbbet enni egységnyi pénzből. Kis János életre kel, több is van belőle. Nem ebédelnek, hogy legyen hely estére. (De hát te ebédelsz???? Igen, minden nap szoktam…ma is.) Előre tervezik, mit fognak enni, milyen sorrendben. Este nem lehet közben beszélgetni, annyira koncentrálnak. Ha mégis, csak annyit kérdeznek, te mit eszel? Finom? Jól néz ki. Mi az? Nekem is azt kellett volna rendelni! Csak csirkét eszel?

    Ha nem Trófea, akkor már napokkal korábban megy az étlap nézegetése neten. Számolnak. Osztanak. Szoroznak. Négyzetre emelnek. Ez a süti még belefér. Együnk együtt egy levest, mert akkor még egy desszert jöhet. 650 a vége, akkor még 350-ért lehet valamit… Savanyúság?
    Megrendeli a levest, a másodikat, a harmadikat, s a felét ott hagyja, de jöhet még a desszert. Nem, köszönöm, nem bírom, kérem, csomagolja be, elviszem. A főnök csúnyán néz. Ő meg nem érti, mi a baj, hiszen kereten belül volt. Inna még egy pálinkát, de már nem fér bele. Nem jut eszébe, hogyha jól érzi magát, akkor megér annyit, hogy egyet magának fizessen. Mondom, igyál nyugodtan, én nem töltöm ki a keretemet, belefér, mások sem fogják feltétlenül, erre csúnyán néznek. De, igen, ők fogják. Páran vagyunk, akik nem…

    A másik: all inclusive nyaralás. Két órán át reggelizik. Négy zsemle, hat vaj, 10 szelet sonka, sajt. Két péksütemény. Müzli joghurttal. Együnk még egy rántottát. A francba nem fér belém több. Minek ittál öt pohár frissen facsart narancslevet? Egyétek jól tele magatokat, a strandon nem veszünk semmit. Akkor most mindenki fogjon a kezébe két gyümölcsöt, kisétálunk vele. Vizet is vigyünk. A zsebembe is teszek egy narancsot. Nem néz a pincér?

    Milyen volt a nyaralás? Voltatok valami jó kis tavernában? Ááá, nem, all inclusive volt, a szállodában ettünk kontinentálisat. Kirándulni voltatok? Mit láttatok? A faluban a templomot, meg a bazársort, mert ebédre vissza kellett érni… Feri minden nap megivott nyolc sört, Zsuzsi meg délután háromkor kidőlt az ingyen koktéltól. A gyerekek annyi fagyit ettek, második nap berekedtek. Ezért jó törökbe menni.

    Hát, a piramisokhoz nem mentem, mert második nap rosszul lettem, három napig fostam. Pedig nem ittam csapvizet, meg öblítettem pálinkával.

    És amikor az esküvők fokmérője az, hogy milyen volt a kaja. Hideg volt a rántott hús. Rossz volt a fűszerezése a töltött káposztának. Hát, szegények ezt elrontották. Ma már nem eszünk, majd a lagziban. Jaj, tegnap ott volt az a sok süti, nem ettem belőle, de hülye voltam, ma meg úgy ennék.

    (Rossz véleménnyel vagyok? Igen.)

    • Hát igen. Az esküvők. Mi eldöntöttük, hogy nem kevesen leszünk drága helyen, hanem sokan, catering céggel. Nem volt nagy szám a kaja, így túl drága sem, de nekem mindennél többet ért, hogy nem kellett fontos embereket kihagynom a listáról.

        • a mienk a trofeaban volt 😀 nem voltam hajlando azzal foglalkozni hogy ki mit akar enni, ott mindenki azt ehetett amit akart. kb 2 nap alatt szerveztem meg az eskuvot es midnenki nagyon elegedett volt a trofeaval, az is aki rantott hust akart, az is aki inni jott, vagy csak a fagyi erdekelte, es a tesom is talalt inyencsegeket 🙂

          • a miénk is a trófeában volt. szintén hasonló nagy szervezéssel 😀 viszont a hangulat szuper volt, mivel nem volt ültetés, és mászkálás volt a kaják miatt, mindenki mindenkivel jót dumált, össze-vissza cserélgették a helyüket az emberek, és az összes vega, lisztérzékeny és cukorbeteg is tudott bőven választani.
            trófea rulez.
            vissza is mentünk kettesben ünnepelni az évfordulónkon.

  29. Én szeretek a téged vallató ételekből is párat: neszkávéból egyedül a N….é zöld kávéját (ez így nem termékmegjelenítés, ugye?), de csak ezt, a többi nekem is ihatatlan. És persze az Illyd mindent visz! Amúgy is, kávéból akármennyit, tejjel, cukor nélkül. Tea szintén, tisztán, korlátlanul, főleg a fehér.
    Kapor: halhoz, túróhoz, tökhöz.
    Petrezselyem: ahova csak nem szégyellem. Legjobb összetört korianderrel, fasirtban, ezt kenyér helyett főtt rizzsel keverem.
    A RIZS! Szemem is ferdül ha rágondolok :). Rizsből bármit tudok, mondjuk a szusi még nem megy :).
    Főzni nem igazán szeretek, mindig megégetem magam, mégha csak kicsit, akkor is. Sütni már jobb, összerakom, messze a tűztől és tolom a sütőbe.
    Édességből almáspite, palacsinta, kekszfélék. Gyerekeim is jobban szeretik, mint a cukrászdait, fehér cukor mentesek, érezni az ízén és az utóhatásán (de szép így :D, magyarul nem f..nak utána).
    De nem vagyok egy szakácsasszony! Amit szeretek azt jól csinálom, de nehezen fogok neki. Pláne, ha mondjuk órákat töltök főzéssel/sütéssel, fél óra alatt elfogy, utána meg pakolni! Nem tudom ki, hogy van vele, nekem ez olyan…. lehangoló. (Tudom, tudom, dehát milyen jóízűen megették, örömöt szereztem nekik, de akkor is!) Ritkán készitek több fogást, inkább csak egyet vagy egytál ételeket, így biztosítom, hogy az én kedvem is megmaradjon.
    Ha rohanunk, nálunk is becsúszik a bolti pékáru, de a nagy már egy éve is balhézott, ha nem volt itthon szendvicshezvaló, az iskolába. Neki már másodiktól csak ebédet fizetünk, ő inkább felkel korábban és készít magának tízórait, uzsonnát.
    Nem szeretem az evést túlmisztifikálni, van is miatta ütközésem az apjukkal. Ő reggeli, ebéd, vacsora. Az ebéd pont délben, vacsora meg akár este hétkor. Képes felhívni a gyerekeket, mondjuk délután egykor vagy este nyolckor, hogy megkérdezze mit ettek és mikor. Utána meg engem, hogy miért? Egyébként dilim, hogy este hat után ne együnk, nincs tiltott étel, csokit is ehetnek, ha azt kívánnak, csak ne estére.
    Uff! 😀

    • Ide írom, de fentre szól, ahol a gyerekek ízléséről írtok. A legkisebb imádja a savanyú uborkát ketchupba mártogatni, nutellát banánnal enni, de volt már sajtos-ketchupos zsemle, amire nem voltam hajlandó az a lekváros-nutellás illetve mézes-ketchupos szendvics és társai. A két nagy viszonylag egyszerűbb húst hússal, szalonna is lecsúszik magába, paradicsom sosem elég, kenyér meg alig fogy.

      • Nagyon fura a gyerekkori finnyásság. Mikor kicsi voltam, pár dolgot voltam csak hajlandó megenni: száraz szalámi, sajt, halkonzerv, csoki, a süteményből csak a krémje, gyümölcsök – de ezeket is csak ritkán. Se kenyér, se hús, semmi főtt étel. A vizet nem ittam meg, csak a málnaszörpöt szódával. Még mindig emlékszem, mekkora balhék voltak, hogy nem eszek. Az óvodában sem voltam hajlandó semmit megenni, még a túrós palacsintát sem. Az óvónők többször is megtömtek erőszakkal – nálunk nem volt olyan az oviban, hogy otthagyod az ételt – de olyankor ki szoktam hányni azzal a lendülettel. Csontsovány, de fürge, mozgékony, egészséges kisgyerek voltam, az étkezések tényétől viszont már előre féltem mindig, mert tudtam, hogy megint kiabálás, veszekedés lesz, amiért nem eszem meg az ételt. Azt hiszem ez nagyon káros, szerintem, ha hagytak volna nyugodtan és nem erőltettek volna, előbb-utóbb biztosan ettem volna, ha megéhezem.
        Aztán kamasz koromban ez elmúlt, hihetetlen jó étvágyam lett, és azóta is megvan, bár bizonyos ételeket nem eszek meg most sem, például disznósajt, kocsonya, semmi, ami zsíros, semmi gyorsétel, műanyagkaja. Talán az is közrejátszik, hogy mióta önállóan élek, mindig azt eszem, amit szeretek.

        Érdekes még egy ismerősöm kisfiának az esete. Most öt éves a gyerek, és semmit sem eszik meg, csak a kenyeret és a kifőtt tésztát magában. Semmi egyebet nem tudnak beleimádkozni, se könyörgéssel, se izgalmas, érdekes tálalással, semmivel. A pszichológus sem ment vele semmire. Megtették, hogy elétették a gyümölcsöt, zöldséget, salátát, a húsokat, sajtot, mindent szépen elkészítve, a hűtő is roskadozott minden földi jótól. Nem nyaggatták vele, hagyták, hogy úgy teljen a nap, mint máskor, játszottak miegyéb, csak mikor enni kért, mutattak az előkészített cuccokra, illetve kínálták meg valamivel a hűtőből. A gyerek másfél napig éhezett, akkor már sírva kért az anyjától egy kis tésztát, aki adott neki persze. Én nem tudom, mit tettem volna a helyében.

        • Kicsit ilyenkor gyanús, hogy már jóval korábban csináltak túl nagy ügyet ez evésből, és összezavarodtak a dolgok. Remélem, sikerül túljutniuk rajta, az azért nem az ideális diéta. Oviban mi volt vele a helyzet egyébként?

          Nálunk egyszer volt, hogy hal volt, és a nagy fiam (négy éves kora körül) talán túlságosan is óvatosságra intettük a szálka miatt. Ennyi volt a hiba. Persze a harmadik falatnál szálkát érzett a torkán (vagy volt is, nem tudom), amitől megijedt, enyhén hisztis állapotba került, és hányt. Ezután egyre több ételről érezte, hogy szúrja a torkát, és lassan, úgy három hét alatt gyakorlatilag addig jutott, hogy kizárólag egyetlen féle puha édességet volt hajlandó megenni. Ez tartott egy szűk hétig, aztán újra elkezdett többfélét enni, így bő egy hónap alatt jutottunk túl az óvatlan riogatásunk következményein. Érzékeny gyerekkel vigyázni kell…

          • Oviba vitték neki kis edényben a kifőtt tésztát, mert ott sem evett semmit. Ő azt kapta, míg a többiek ebédeltek, és egyszer sem kívánt rá a többiek menüjére. Idén megy suliba, szerintem oda is vinni fogja a karéj kenyereket meg a tésztát. Én egyébként valamilyen mélyebb családi problémára gyanakszom a háttérben, de mivel annyira közelről nem ismerem a családot, nem tudok többet.

  30. Jaj de jó, ma eszünk :). Akkor én is belekezdek :). Híresen semmit nem evő voltam, és mivel koraszülöttként érkeztem, és egy hónaposan rögtön egy veseműtéttel csaptam bele a lecsóba, folyamatos egészségügyi kontroll alatt éltem jó sokáig, ami például állandó mérlegelést is jelentett és persze permanens stresszt anyukámnak, na és nekem. Ó, ha tudnátok…ültem én 4 órát leves fölött ( “amíg meg nem eszed”), pontosan emlékszem arra a vasárnapra, még arra is, hogy kin milyen ruha volt, amikor először azt mondta az anyukám, hogy ha nem kérem nem kell megenni. Tulajdonképpen kész csoda, hogy nem lettem evészavaros 😛 (egyébként tényleg). Érdekes módon nagypapával mindig nagyon jókat ettem, ez persze szalonnát, tepertőt, zsíros húsokat jelentett, nyáron azt is mondta anyukám, hogy na kiadnak a hízlaldába, mondjuk az anyai nagyszülőkön kívül senki nem volt hajlandó vigyázni rám, állítólag éppen amiatt mert nem ettem semmit. Nálunk otthon érdekesen alakult az étkezés. Anyukám a nagyon jó minőségű és hihetetlen mennyiségű ételek világából jött, ehhez képest gyűlöl enni, szavajárása, hogy ha bevehetné kapszulában meg is tenné, főzni is utál, viszont ennek ellenére jól főz. Apukám gyakran éhezett, de nála ez úgy csapódott ki felnőttkorára, hogy téliszalámi téliszalámival és ami egy kicsit sem friss, az kuka. ÉS nagyon jól főz. Mondhatjuk, hogy a prémium kaják világából érkeztem :P. A férjem meg a parízerből…A mai napig elsápad, ha apukám vásárol be és képes 20 dkg szalámiért 1000 forintot kiadni, ezt egész egyszerűen nem bírja, nem beszélve a vaj mennyiségéről a kenyéren… Nekem meg ez feldolgozhatatlan. Sok vitánk is van az ételek minőségén a mai napig…
    Én szeretek sütni, főzni, de a gyerekek születése sokat rontott ezen. A nincs idő, tér, kedv triász szerencsére egyre kevésbé gyötör, de nemsokára vissza megyek dolgozni és akkor el sem tudom képzelni, hogy is lesz. Imádom, hogy van saját gyümölcsünk, egy kevés zöldségünk. Sok húst eszünk, de csakis azt, szalonnát és tepertőt is, évek óta nem veszek felvágottat, néha egy-egy jobb minőségű sonka semmi több. Rengeteg gyümölcsöt eszünk, tejet, tejterméket. Nincs semmilyen cukros lötty, semmi nassolás, időnként van csoki, jó minőségű. Azt látom, hogy a gyerekek egy pillanat alatt függők lesznek.
    És nincs is jobb a közös főzésnél, sütésnél 🙂 egyszer csináljunk olyat is!

  31. kaja, egyik kedvenc temam 🙂 nekem a magyar konyhabol sok dolog nem jon be, pl a fozelekek, szetfozott zoldsegek, minimalis salata es zoldsegkoret fogyasztas, sok zsir, olaj, rantas. regi vagyam hogy ugy nezzen ki a hetem hogy egy wok-os kaja, egy slow cookerben fozott, egy magyar kaja (szetfozott es berantott dolgok kihagyasaval) es meg belefer a takeaway solet is a hetvegere es persze mindenhez nagy salatak. en nem sutok mert akkor azt meg is eszem es hizekony vagyok, imadom a zoldfuszereket, imadom nezi ahogy jamie oliver foz es sokat tanulok is tole, a lanyok nem kapnak tolem vackot, viszont barmilyen gyumolcsot vagy egeszseges ragcsit valaszthatnak a boltban, es nyaron az a szabaly hogy “szombaton es vasarnap, ha meleg van es kirandulunk akkor lehet egy gomboc fagyit vagy jegkremet enni” , szeretjuk a mezes kenyeret, zabkasat, muzlit, szaritott gyumolcsot, ha hus az csirke vagy pulyka, nagylanyom kedvence a tonhalas kukoricas szendvics, imadom a rocket-t (az a rukkola?) es semmit nem fozok amit fel oranal tovabb tart elkesziteni. es az orok kedvenc a husleves, benne egy egesz csirke. Buneim: vegeta, virsli, halrudacska, pizza, es hogy nem biot veszek. nem vagyok kulonosebben finnyas, csak a szemem elott lebeg az eat well plate, kulonosen ha a lanyoknak adok enni. kenyerbol egyenlore felbarna, de haladunk a barna fele, halbol lazac, tonhal konzervkent es pisztrang, es ugy tekintek az etelre hogy hogyan lehetne ebbe meg tobb zoldseget tenni. azt pl nem nagyon tudom mit lehet majd a lanyoknak adni iskola elott ami laktato, nem kenyer es nem is tejtermek. es ha parkba megyunk akkor mindig van nalam osszevagott tobb fele gyumolcs dobozkaban es itthoni jatekhoz is azt kapjak. ki van rakva, ha ker belole akkor eszik. es a szabaly az hogy annyit egyel amennyi jolesik. nalunk az soha fel sem merult egyik lanynal sem hogy semmi nem izlik neki egy egy etkezesnel es ehen marad. ja csak sajtot eszik amig mi ezer mast is melle, akkor csak sajtot eszik. o tudja mi izlik neki es mennyi. es nalam az is kobe van vesve a gyerekekkel kapcsolatban, hogy az en felelossegem hogy mikor es mit adok neki, az ove meg az hogy abbol mit eszik meg es mennyit. hosszu lett, de tenyleg kedvenc tema. errol akar reggelig is tudnek irni, nem veletlenul kacerkodtam a dietetikus szakmaval.

  32. Makadámia és mangó, ezekért ölni tudok. De itthon sosem veszünk, mert sznobok vagyunk, és azt gondoljuk, hogy amit itthon lehet kapni, az kicsi és savanyú. A kacsát mi is imádjuk, meg mindent, ami jóféle zsír, mangalica, tejszín, vaj. Amit nagyon kerülök a konyhában, az a só és a cukor. Nem eszünk krumplit, babot, káposztát – hugim szavaival élve: szegénységíze van – ; édességet sem nagyon, édességevés előtt mindig mérlegelek, hogy ezért érdemes-e hízni, és nagyon kevés az, amiért érdemes (a Nagymező utcai olasz kézműves gyömbérfagyiért, amiben harsognak a frissen reszelt gyömbérdarabok, na azért például igen). Ilyenkor nyáron nálunk is a nagy saláták mennek, az idénygyümölcs minden mennyiségben, na meg a hideg orosz kovászosuborka-leves, bizonyos okroska.

  33. Hű, de sokat irtatok! Nálunk a főétkezéseken mindenkinek részt kell vennie, mert ha a gyerekek egyenként jövögetnek enni, nem győznék melegitgetni, rájuk még figyelni is kell evés közben, utána újra elpakolni stb., nem maradna másra idő. Úgyhogy praktikus okokból ebben nincs szabadság, de nem is lázadnak miatta. Étkezések közt általában gyümi, de azért lehet néha ropi is. Szeretek enni és főzni is, szóval szoktam kisérletezni is. Többiek mindent esznek, én 20 éve húst nem. Legnagyobb gyerek már válogatós, ikrek mindent megesznek, kicsi csak most kezdi, férj húsos. Most a menüválasztásban is a praktikum az elsődleges, tehát egyszerűen, gyorsan elkészithető ételek, és lehetőleg a család nagyobb része hajlandó legyen megenni, hogy ne kelljen 6 félét. Vannak favoritok “sárga szaftos tészta” (vadasszósz – húst külön sütök, hogy nekem is jó legyen), “piros szaftos tészta” (paradicsomos tészta olajbogyóval – itt mindenki olajbogyófan, korábban nem is tudtam, hogy a gyerekek esznek olajbogyót), inkább levesek, mint főzelékek, tojás bárhogy, a spenótot mindenki szereti, ketchupos kenyér – ettől rosszul vagyok, de jó natúr paradicsomsűriménnyel (???). Itt biobolt nincs, kiskertem van, az bio, de az csak idény jellegű, és most nincs is teljesen kihasználva. Elteszek lekvárt, szörpöt, sütök sütit, ha marad idő, de azért szoktam venni édességet is, főleg hogy a gyerekek már öntudatukra ébredtek, és tudják, hogy mi a túró rudi. A felvágottakat senki nem szereti, kenyérre inkább sajt, férjnek jó házikolbász vagy szalonna. Antianya módon szoktam rendelni is, hogy ne menjen el minden délelőtt a főzéssel, és akkor helyette játszhatunk, sétálhatunk. De soha nem melegitem mikróban. Utálom is, nem is én vettem. Amúgy egy dologra jó: befőzéskor az üvegeket fertőtleniteni.

  34. 15 éve vagyok vegetáriánus, ami a legtöbb embernek valamiért szörnyen érdekes (szerintem egyáltalán nem az), firtatni kell, hogy akkor ez most milyen ideológia (semmilyen, így működöm jól, húsevés nélkül), és nem félek-e a hiánybetegségektől, már biztos van is, ők tudják, csak én még nem, de nemsokára ki fog derülni! az ál-aggályossággal takargatott, amúgy vádló tekintettel feltett két kedvenc kérdés, hogy DE MI LESZ, ha gyereket szülsz, és DE MI LESZ, ha húsevő lesz a férjed?? (húsevő élettársam már volt, megoldottuk, de még mindig nem értem, miért érdekes), és akkor még vannak a vicceskedők, mert a répának meg az almának is fáj, hö-hö-hö akkor te nem kérsz ebből a jó szalonnából egy kicsit hö-hö-hö, és az ordenáré változat, hogy akkor én soha nem veszek semmilyen húst a számba? ( ezt önmaga viccességét méltán elismerő, harsogó kacagás szokta követni), aztán akik arra szeretnének kilyukadni, hogy ez valami aszkézis-féle lehet, a szilaj életigenlés hiánya, mert hát _jót_ enni csak húsból lehet, és ők nem látják, milyen élvezettel esem neki a vastagon megtejfölözött túrós tésztámnak, vagy egy tál meggynek (ahogy most is mindjárt, a meggytől egyszerűen megvadulok), de még az éttermek soha nem változó rántott sajt-rántott gomba-sajtos makaróni kínálatát is jobban viselem, mint a munkahelyi ebédlőben a tányéromba tolt nézést, hogy akkor most mi ez, lencseleves, de most komolyan meséljek el egy lencselevest, amiben tényleg nincs kolbász? így hát nagyon régóta ebédelek idebent egyedül, én erre nem vagyok hajlandó. pedig azt pl. szívesen elmondanám, hogy az utóbbi időben teljesen belezúgtam a zabpehelybe, már a krémlevesembe is azt szórok néha, hát ez egy csoda (a többi gabonapehellyel együtt).

    • Igen, sajnos sokszor igy van. Én szültem egy rakat gyereket, úgy hogy vegetáriánus vagyok, mind egészséges, az legkisebb 4 kg-san született.

      • Én is négyet szültem vegetáriánusként (27 éve vagyok az), ezért ismerem a helyzetet. Régebben még magyarázkodtam néha, ma már csak annyit kérdezek ezektől az álaggodalmas idegen jóakaróktól, hogy:
        -Mond csak, szerinted lassú halál vár rám ezzel az egészségtelen életmóddal vagy hirtelen fog bekövetkezni? Mert ezt nem árt tudni, mire számítsak?

    • Csatlakozom az előttem szólókhoz, huszonkét éve nem eszem húst, de csak három gyerekem van. Védőnéninek semmi köze hozzá, családból csak azok tudják, akikkel egy fedél alatt lakom, nekem az a kedvenc kérdésem: “de hát akkor mit eszel?” Mintha a nyeleshusi-tengelyen túl nem lenne élet. (Adekvát válasz: “Mindent eszem, csak karajt/pacalt/csülköt nem.”)

    • Nem iszom alkoholt egyáltalán, én is kapok vicces kérdéseket e témában.
      Néha elhintem, hogy lehet bulizni, meg felszabadultnak lenni alkohol nélkül is, kerekednek is a szemek rendesen! 🙂 De unom a magyarázkodást már nagyon, mostanában csak annyit mondok, nem szeretem. És a naaaa csak egy kortyot-tól ki tudnék szaladni a világból…

      • igen, egyszer dacból kipróbáltam az alkohol absztinenciát – nem tartott sokáig, talán olyan fél évig, kaptam mindent. szégyenlős tekinteteket, mit több akár rosszul leplezett felháborodást, nekem ez akkor 18 évesen igen meglepő volt.

      • Ez a naa csak egy kortyot is durva testhatár-átlépés. Meg egyáltalán mért jó neki, ha te csak egy kortyot? Eddig nem tudtad mi a jó, de ő most megmutatja? Nagyon undokká tudok válni mindenféle tukmálástól. Azt gondolom, a többiek azért akarják, hogy az absztinensek is igyanak, mert ciki nekik, ha valaki józanul nézi, ahogy szétcsúsznak.

        • ” a többiek azért akarják, hogy az absztinensek is igyanak, mert ciki nekik, ha valaki józanul nézi, ahogy szétcsúsznak” – és ez így van.

  35. Aki esetleg most kezd főzni, annak nagyon tudom ajánlani a Magyar kóstoló c. gyönyörű kiadványt, ez már fényévekre van a Horváth Ilona szakácskönyvtől, amin jómagam is szocializálódtam. A receptek a klasszikus magyar konyhát képviselik, követhetőek a lépések, nagyon szépek a képek. És be van mutatva a tájegységeink szerinti konyha, főznek benne baracklekvárt, sütnek rétest, bemutatják a Gerbeaud és Gundel történetét. Nekem annyira megtetszett a könyv, hogy az ázsiai főnökömnek is megvettem angol nyelven (Culinaria Hungary). Egyébként úgy tudom, hogy megjelent még németül, franciául és olaszul. Ha épp nem fejből főzök, mindig innen nyerem az ötleteket.

  36. Hűűű, mennyi hozzászólás! Annyi rengeteg minden eszembejutott!
    Például, gyermekkoromban nagymamáméknál a zsíros cukros kenyér. Vastag szelet házi kenyér, rajta jóadag disznózsír, alaposan megcukrozva, aztán azt bevertük és szaladgáltunk órákhosszat a kerten, réten, nem hisztiztünk, hogy éhesek vagyunk.
    Már gondolkodtam rajta, hogy meg kéne kóstolnom újra, vajon mit hozna elő az az íz…

    Van az az érzés, mikor tapsol a torkom. Na, azt úgy értem el magammal 😀 hogy csináltam a kilencven napos diétát, és tésztanapra napraforgómagot pirítottam kis hagyma, paradicsom, paprika, és csilipaprika kombinációval, és tésztára adagoltam ezt a szószt, zöldfűszerekkel, én nemtudom, mitől, de ez a kaja, mindig másképp sikerült pedig, de akkor az olyannagyonborzasztóan finom volt, hogy tényleg, bizsergett a torkom, könnyes lett a szemem.

    Mostani nagy kedvencem az avokádó, csak simán vajaskenyérre, sőt! pirítósra, fokhagymával, bazsalikomos olívaolajos paradicsomsalátával, hegyeket tudok mozgatni érte 🙂 Vagy kikeverve avokádókrémnek,meg az újdonság: édességnek, tortakrémet csinálok belőle gyakran, az új őrületem miatt, hogy nem eszem édességet sem vendégségben, sem sehol, csak amit én gyártok. Van is belőle szemmeresztgetés, minden családi ünnep fénypontja a nagy, sok, és sokszor bolti torta. Aztmég bevágjuk, mehetünk haza.
    Az említett új őrületem pedig… hát az valami fantasztikus, hogy hogy meg tudtam én háborodni. Szültem egy gyereket, sőt, terhes lettem, és meghibbantam, paródia lettem, de nemtudok szabadulni az őrületem alól. Mindenben mérget látok. Nem akarok fehérlisztet cukrot tejet enni, mérgezett ződség gyümőcs jajj, mitadjak enni a gyerekemnek, inkább nemadok semmit. Margarint, dobozos kaját, félkészt, szalámiparizert, kólát színes löttyeket ne is lássak (már), mondjuk ez még jó is. Sőt. De kiver a víz, hogy adom a reszelt boltialmát a kisbabám szájába és belelátom a vegyszert… Jó, tudom, nemcsak belelátom, hanem benne is van. De már minden kajával így vagyok. És itt nincs biopiac, és a kert csak most kezdett teremni, és olyannagy űr van aközött, aki voltam régen, – hogy “a kaján lehet legjobban spórolni”, eztmondtam és büszkén ettem a kínai hatvan forintos zacskós levest. Nemtudom, mire spóroltam, koporsóra? – meg aközött, amilyen most vagyok, hogy lassan gumikesztyűt húzok ha valamihez hozzá kell érni, de még azt sem, mert kitudja, mi szívódik fel a gumikesztyűből a bőrömbe, az juj belemegy a tejembe azt megissza a kisbabám. Csak nagyon nehéz a zacskósleveses polc után meglelni a minőséget. Hol keressem? az ár számít? az íze? honnan tudjam,melyik a jó?

    Jaj, nagyon sokminden van, amit leírnék még. Annyira jó, hogy itt is vannak olyanok, akik pl törekednek arra, hogy ne egyenek annyi cukrot, fehérlisztet… eddig ezért rám olyan furán néztek. Az emlegetett három fehér méregre. Hogy akkor mégis mit eszem?
    Nameg, hogy hogy akarom elérni azt, nagymamák közt, hogy a gyerekem 3 éves koráig ne egyen cukrot. Ez még nagy kérdés…

    • en sem eszem cukrot, feher lisztet sem hasznalok fozeshez, egyenlore felbarna kenyeret eszem, a barna tesztara most allunk at, es azt gondolom hogy az adott korulmenyekhez kepest probalom a legjobbat kihozni. ha mereg van a bolti almaban, vagy akar meg a bio almaban is, akkor mereg van benne. nem tudok tutira meregtelen almahoz jutni. es azt is gondolom hogy a szervezet megtanulja feldolgozni amit adok neki (ertsd alma es a benne levo vegyszerek) mint ahogy a homokozoban a homokos kezet is lenyalja a gyerek. nem tudom burokban nevelni, nem biofarm kozepen elunk, fuggetlenul a vilagtol. ha meg nem tanulja meg feldolgozni a szervezet, akkor rakosak leszunk. de akkor sem tudok vegyszermentes kajahoz jutni a helyen ahol elek, igy adom az elerheto legjobbat es probalom azt felhotlenul tenni.

      • nalunk nagyinal az valt be, hogy viszek hozza, meg nalam is van egeszseges ragcsi, keksz, muzli szelet, szaritott gyumolcs es abbol adhat a nagyi ha ugy erzi. es persze letisztaztam vele az elejen hogy azert vigyazhat o a gyerekre, mert megbizom benne. nekem fontos hogy a gyerek mit eszik, legyen kedves tartsa be amiket kerek, es mindenkinek jobb lesz ugy.

        • Az én anyám nevelhető volt ilyen szempontból, már tényleg csak egészséges rágcsát vesz, sok-sok gyümölcsöt és gyümölcslevet.

      • Én is így próbálom, de nem sok sikerrel, tényleg bekattant az agyam. Csak nézem néha kívülről magam, amikor sikerül eltávolodnom, és egy görcsgolyó vagyok. És minél jobban tudom, hogy ez árt, annál görcsebb leszek, azt hiszem, túl is olvastam magam, hoztam is magammal gyerekkoromból egy letehetetlen halom aggodalmat, és folyamatosan frissítve is van anyám részéről. Olyan mély már az ördögi körömben taposott árok, amiben futkorászok körbekörbe, hogy fingomsincs, hogy tudnék kimászni. Tán segítséggel, azt meg nem kérek, mer sose kértem, asse tudom, hogy kell.

          • Az ördögi körömből való kimászáshoz kellene a segítség, mert egyre mélyebb.
            Nagyon rutintalan blogolvasó és -hozzászóló vagyok, mindig elfelejtem a kis pipát beletenni az alsó két kis kockába.

        • Kicsit én is ilyen voltam, de anno a férjem sokat segített. Ő nagyon laza ilyen dolgokban (ami más területeken katasztrófa), de azt megtanultam tőle, hogy – amit te is írsz – lépjek hátra kettőt, nézzem meg messziről, ne csak magam, hanem hogy mit okozok ezzel a viselkedéssel, és jöjjek rá, hogy nem éri meg. Se nekem, se a gyereknek. Sok idő kellett hozzá, de szerintem mostanra beállt az egyensúly. Barátnőm, a pszichológus, rájött, hogy anyukájától milyen gáz anyai viselkedésmintákat hoz, és mikor érzi magán nagyon kijönni, gyorsan elmegy egy rövid, megbeszélő-jellegű terápiába. (szülés előtt, szoptatáskor, férj mint kompetens/inkompetens szülő, ilyenek)

          • Én is ezt várom már nagyon, az egyensúlyt, hogy végre beálljon. Az a baj, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mit okozok ezzel a gyereknek is és magamnak is, és mégsemmegy, sem a hátralépés, sem a változtatás. Nekem is nagyon gáz mintáim vannak, és pszichológiát végeztem, de sajnos nem vagyok olyan, mint a barátnőd, sosem voltam terápián az egyetemen kívül. Ott meg ha voltam is, nem tudtak velem mit kezdeni. Az is elég szar érzés volt.

            • ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ. Pedig jó az, ha valaki rád tud hangolódni, tud veled valamit kezdeni. Ha nem tud, szerintem nem jó helyen jársz. Ne add fel!

            • Csak magam alá tudok hozzászólni. Nem értem, miért nem kapok értesítést új hozzászólásról, pedig most bejelöltem. Beton Irén, te hogy csinálod a kimászást? Vagy egyáltalán, hogy kell ezt csinálni? valamit tuti nem jól csinálok, mert kb 20 éve nem haladok vele. Minden egyebet már rég feladtam volna századennyi idő alatt is, de ebben még próbálkozom, csak rosszul. Lehet, hogy a próbálkozásaimmal csak még mélyebbre ásom magam. Pl ez a blog, éjjeleket olvasom, bejegyzést hozzászólást mindent, és nagyon felkavarja az állóvizemet, olyan, mintha néha kicsit tisztábban látnék, aztán megint csak elönt a kétségbeesés, ahogy olvasom ezt a sok mindent, hogy hogyan is lehetne élni, eszembejutnak a régesrégi hangulataim, meg ahogy elképzeltem, milyen leszek majd felnőttként, vagy csak ahogy ültünk fiatalon, együtt, az út szélén, benne ültünk a “bármi lehet”-ben, mostmeg hirtelen rámdöbbent, hogy felnőtt vagyok, és már nem lehet bármi, (mert megakadályozom, meg mert öregnek érzem magam nagyon és már vágyaim sincsenek igazán) és semmihez nem érzek magamban erőt. Irigy vagyok állandóan, csak vergődik a lelkem, mint egy letört gyíkfarok, céltalanul, annyira rám van telepedve a magány, meg a semmi, hogy görcsben van a gyomrom miatta, aztán, hogy a témához (torkosság) is kapcsolódjak kicsit, kirohanok éjjel a nagy olvasás, netezés közben, és betolok 3 banánt, vagy valamit, hogy össze ne roppanjon a belsejem a nagy görcsös ürességtől. Áhh, azt sem tudom, minek írok ilyeneket. Biztos ilyen “csakazértis”, mert régebben szégyelltem volna.

            • Már nehezen látom át, mit hová és kinek írok. Neked címzem, Vinetta. Elkezdtem egy bejegyzést, de olyan nyafogásba fordult, hogy kimásoltam egy lapra és elmentettem jó mélyre. Valami hasonló volt benne, mint amit írsz. Én még nem törtem meg a kört. Ismerem minden elemét, a visszatérő motivumokat és én is mindig elhiszem, hogy most megvilágosodtam. Nagyon szépen látom a hátam mögött hagyott szakaszokat, nagyjából az előttem állókat is, hisz minden elemük ismert. Mégis minden felszálló ágban elhiszem, hogy ez most nem az. Ez más, nem a szokásos dramaturgia. Most sikerülni fog… Ami nekem most megy és aminek nagyon örülök, az a működésképesség. Annyira durva volt a helyzet, hogy nem léptem ki a házból, sőt, volt, hogy fel sem tudtam kelni. Olyan fásult közöny uralkodott rajtam, hogy úgy éreztem, nincs, ami ebből kibillentsen, egy szörnyeteg lettem, a leghétköznapibb dolgokra is alkalmatlan. Volt néhány kis halvány kísérletem, felkeltem, elmosogattam, aztán az első rideg és elutasító jelre azonnal visszahullottam. Reménytelennek tűnt. Csak és kizárólag a saját fájdalmamat láttam. Amiben most más és nagyon jó: már működöm, el tudom látni a feladataimat és elkezdtek visszatérni a normális, emberi érzéseim. A ridegség megvan, továbbra is gátló erő, de a működésem nem húzza vissza a reménytelen szintre. Ami nekem ebben egyszerre különösen nehéz és közben nagyszerű is: nincsenek olyan ingerek, melyek elvonják a figyelmemet. A barátaim, családtagjaim messze élnek, a környezetem nagyon ingerszegény. Emiatt a baj és fájdalom nem terelhető, nem söpörhető szönyeg alá, minden pillanatban élesen jelen van. Tudom, hogy ez jó, ha komoly a baj, a szembesülést nem lehet megspórolni, lehetetlen elkenni. Korábban, ha nem tudtam valamit megoldani, egyszerűen kikerültem. Bementem hazafelé a Butlersbe cél nélkül molyolni, ötletszerűen vettem két bugyit, irgalmatlanul befagyiztam, vagy csak néztem az embereket a metrón és már el is kalandoztak a gondolataim. Azt hittem, ezzel lerendeztem. Itt ilyen nincs, nem lehet elbújni. Sokkal kíméletlenebb, de arra gondolok, hogy az elmúlt 7 évben minden esetben jót tett a szembesülés és engem ebben ez a környezet sokat segített. Furcsa, mert kívülről pont a fordítottja látszott: mennyivel egyszerűbb volt a régi életem. Az volt. Valóban. Egyszerűbb, de nem jó értelemben. Ezt most jobban szeretem, a kínokkal együtt. Tehát nem kiforrott a helyzetem, rengeteg még a felismerni- és igazítanivaló, és a lényeg, a bántalmazás körének megtörése még hátravan. De a jelen állapot a hibáival együtt sokkal élhetőbb, mint a plafont nézni. Nehéz erről sűrítve és érthetően írni, mellőzve a konkrét történetemet, de úgy érzem, valami olyasmit pótolok most, amit nem tanulhattam meg gyermekkoromban. Életemben először megtapasztaltam, hogy nem attól leszek jó és szerethető, ha feloldódom a másikban és megfelelni szeretnék. Betonnak tűntem korábban, de lekvár voltam. Most lekvárnak tűnök, de közben köt a beton. Még ne lépjen rá senki.

            • Hű, Nagyon szépen leírtad a folyamatot, Beton Irén (én sem látom már, ki alá kerül a hozzászólásom, és értesítést még mindig nem kapok emailben, fura). Szerintem az, ha valaki össze tudja foglalni nagyjából, mi a gond, meg tud fogalmazni konkrét problémákat, hibákat, amiket elkövet, stb, akkor az már nagyon jó út. Mint amikor a tanár mondta a suliba, aki kérdezni tud, a fél leckét már tudja. Én még nem tudok kérdezni, sem összefoglalni. Én is voltam plafonbámulós időszakban, most nem tehetem meg, mert itt a kisbabám, aki már nem is olyan kicsi, és hogy eltelt az idő, visszahozhatatlan, én meg itt tötyörgök lötyörgök, és csak magammal vagyok elfoglalva, dagonyázok a pocsolyámban naphosszat. Azon gondolkoztam, ha elmennék pszichológushoz, mit tudnék mondani? mivel kezdeném? hogy nemműködik semmi? azért ez nyitásnak kevés, szerintem. Pedig évek óta rágcsálom a dolgot, de valamiért nem merek nagyot harapni.

    • Ez pótcselekvés szerintem, egyfajta szeretetnyelv. Ha az embernek nagyon pici a gyereke, a lelkét is kitenné, hogy a lehető legjobbat adja neki minden szempontból. És keresi a módszereket, az utakat. Aztán ahogy nő a gyerek, sokasodnak a lehetőségek a gondoskodásra. Akkor a piaci alma méregtartalma is háttérbe szorul – ahogy az ortopédiai szempontból helyes hordozás is. Meg a mosható pelus.

  37. Kolbászkrém, halkrém, tojáskrém? Rettenetes mennyiségű ipari margarin negyedosztályú alapanyagok, sok só, hogy lehessen után a cukros teát vedelni, fehér kenyéren jó vastagon? Néha még ma is megrezzenek az emlékétől. Hiába kértem a menzásnénit hogy nekem csak adjon egy szelet üres kenyere megeszem én azt, de nem…Az az egy szelet kolbászkrémes kenyér a szemeben máig egy vádirat az iskolai étkeztetéssel szemben.

  38. Visszajelzés: ez az én testem | csak az olvassa

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s