még csak most múltál harminc

ez is meglett

boldog szülinapot!

Amikor még összevissza élsz, ifjan és spontánul, nagy nyüzsgésben, és az életednek, melyet ekkor még jövőnek hívunk, a keretét építed, vagy épp démonokkal küzdesz, szerekkel, ottragadásokkal, belecsúszásokkal és szívzűrökkel, az identitásoddal,m vagy a gyerekkorodból menekülsz, vagy a megélhetésért túlterhelten dolgozol, akkor ez az élet annyira sodró, téged pedig annyi hatás ér, annyira nem tudod még, mi a te értékrended, annyira fontos, hogy mások mit akarnak, hogy inkább csak reagálsz, a világ nagy svédasztalát nézed. Válogatsz és sóvárogsz. Nem is éred föl. Élvezed vagy menekülsz, de még nem merül fel ez a kérdés, az életed önálló alakítása. Később, amikor kialakult, hogy körülbelül ki vagy, ki lehetsz, mit dolgozol, mi a fontos, van már családod vagy épp nincs, de ez már véglegesnek tűnik; egyedül élsz, macskád van, megszeretted a dzsesszt, szóval, késő harmincas korodra biztosan megjelenik a tudatosság és a kérdés: hogy akkor te hogyan élj.

Ekkor már aktívan kell alakítanod az életed (jaj annak, aki még ekkor is csak reagál és a szerepe határozza meg a tetteit). Van már szabad kapacitásod, mi több, megadatik az unatkozás luxusa, szabadidő, pénz is, és innentől élesen merül fel, hogy mibe csatornázod be az energiáidat.

Mert aki rosszul csinálja, nem érti, mi a tét, az összeroskad és van olyan is, hogy előbb csak céltalan, aztán meg gonosz lesz.

Ha rászoksz béna tevékenységekre, ha egy pillanatra is elhiszed, hogy na, ez az élet!, miközben csak kivagyiság vagy pótcselekvés, abban nagyon komolyan el tudsz romlani, mint azt látjuk.

Van, aki PASIZIK. De mint valami vallás követője, úgy. És lázadónak érzi magát ettől. Ú, ő most végre él! Neki szeretője van. Most már hadd szóljon! Volt eleget jóságos. Amúgy az ő dolga, persze, csak szomorú látni, amikor játsszák a dívát. És ahogy ennek semmi,de semmi köze a mély emberi kapcsolódáshoz, szerelemhez. emberek egymást használják. És diadalmasnak és szexinek hiszi magát a kétségbeesés.

A reménykedés, a de jó lenne egy pasi, a társra vágyom című műsor, miközben te magad még mindig nem (és egyre kevésbé!) vagy teljes lény, szétzilál és kiszolgáltat. És ezt megérzik, és játszani fognak veled, használni, te meg kérdezheted, hogy de hát mi a baj. Egésznek lenni egyedül, és aztán ezt megosztani, hagyni megtörténni az emberi közelséget, ennek a gyönyöre és teljessége összehasonlíthatatlan a kétségbeesett, hiú, kodependens, ugye-vonzó-vagyok? műsorokkal.

Van, aki külsőségekre fordítja a becsatornázandót: helyekre jár, eszik, utazik, és ott szelfizik, mutogatja, és ezt halmozza mint high life-ot. Ezzel mondjuk nem árt senkinek legalább, de értékrendileg azért kínos ez is. Főleg ha közben szarul van lelkileg, és nem vigyáz a testére, úgy “él jól”. A testre vigyázás igazi gyakorlata, amelyet el szokás mulasztani, bizony nem fotózható jól. Olyasmi tud lenni, mint ha zokognánk a pszichoterápián. Azt se lássák, nem virulás. Nagyon meg kell érte szenvedni, igazán, csapzottan ránézni javítatlan kinézetünkre. Na de az eredmény!

Van, aki elkezd harcolni az öregedéssel, ezt persze mindannyian tesszük, de ha ez kötelezően körmös és bőrabajgatás, sminktetkó meg a többi, az nagyon, nagyon szomorú és drága üzem. Most látok a teremben sok ilyen nagyon gazdag, úgynevezett jó karban levő, középkorú nőt, és ajjaj. Teljesen egyformák.

Van, akit beszippant az ezotéria, a tanítók, látók. Embertelen pénzeket el lehet erre költeni, és hogy van ez, miért kell másvalaki, belül nincs semmi? Miben hiszel te, mit érzel, mit gondolsz?

Van, aki az anyaságba borul bele: mindent értük, nem lehet eléggé. Szervez, intéz, főz, sofőr, pszichológus, szponzor, menedzser, szobalány egyszerre. Hökkenet, mert eléggé életképtelen gyerekek lesznek ebből, meg aztán hol a francban van ezeknek az apjuk?… És hát amikor megnőnek, nagyon fog hiányozni a nőnek ez a sok nyüzsi, és akkor lesz igazán szar. Ha nincsenek ott, azért, ha sikerül rájuk ülni, azért. És mert annyi jó energia fért volna el máshova.

És hát mindenkinél, akinek annyira nincs saját élete, hogy ráfeszül a netes butaságra, a telefonnyomkodásra, a nametest típustól a béna szelfik prezentálásán át a netes agresszióig. Meglepő, mennyire nem érzik a határt. Mennyire fontosnak gondolják a véleményüket, ítéletüket, és micsoda késztetésekből írnak.

A korosztályom nőtagjainak, a hozzám hasonló életmódúaknak tehát változatos válaszaik vannak. A legkülönfélébb módokon csatornázzák be az energiát.

Te viszont már a fiatal éveidben is tudatos voltál. Terveid voltak, aktívan választottál, döntöttél. És ezért te nem leszel kínos negyvenes.

Mertél nemet mondani a kötelezőre. És a szakmádban lépni, váltani, a szabadság irányába, ki az alkalmazottságból, olyan határozottsággal, ami inkább az idősebbekre jellemző.

És hogy éltél, eleget, nem lesz majd hiányérzeted. Nem lesz kirobbanó feszültség az élet hiányából, ha családod lesz.

Meg hogy sportoltál. Az ifjú hamvasság nem volt felmentés, toltad keményen. Ez pedig befektetés a következő évtizedeidbe. És élmény, és poén és barátság!

Később nagyon nem lesz mindegy, hogy a fölösleget hova teszed. Azon kívül, hogy már dönthetsz, ott van a felismerés is: nem élsz örökké. Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld.

Mit kezdesz a hiánnyal, hogy elmentek az évek, és lesz-e még valami? Mi van, ha annyira szabályosan, kanyarok nélkül, jóságosan éltél, hogy negyven fölött merül fel: akár lehetek rossz is?

Jobb az, ha nem olyan későn és nem egyszerre jön az a sok meg nem élt vágy. Vagy a lemaradtam érzése.

Illúzió, slágerszöveg volt-e az alapja annak, ahogy a szerelmet megélted, vagy figyeltél tényleg arra, hogy mi van, és tudtál bátran úgy élni, hogy az neked, nektek legyen jó?

Van hang a fejedben? Nekem sajnos van, és igen erőseket mond. Morálisan. Bánt, ítél, nem szeret. Van, hogy kiröhögöm, mert annyira ósdi: ha én ezt meg azt betartom, azt ki írja jóvá, kinek lenne jó? Csak nekem volna rossz, ha nem. Az elvek, az ideák nem arra vannak, hogy elrontsuk a mókát. Ezt Antonia mondta egyébként. A fogalmak, a nagy szabvak nem az uraink, hanem a szolgáink (angolul jobban hangzik). Van, hogy vitázom a hanggal: én vagyok a fontos, hallod? Én. Nem az elv és nem is a másik ember. Az a dolgom, hogy teljes életet éljek! Lehetőleg nem bántok vele mást, de ez itt az én életem.

Miben, hogyan élted ki eddig a tehetségedet? Felismerted-e, mid van és hogy a te dolgod kitalálni, mit kezdj vele, hogyan lehet belőle munka vagy alkotó hobbbi? Szerencsés, aki annyira művész, hogy ez nem is kérdés; szerencsés, aki árad, akiből dől a szó, a zene, a tánc, mert a valóság olyan boldogságos vetületét ismeri, amelyet mások nem.

És hogyan alakítottad, hagytad alakulni az emberi kapcsolataidat?

Szükséged van-e ingerkeresésre? A történjen már valami, a tétlen napok elzüllesztenek.

Kedves jó barátnőm, ha szólíthatlak így, még csak harminckettő vagy. Ugye? Vagy huszonnyolc, vagy harminchét.

Ezek metaforák. A lényeg, hogy van még időd.

De a metafora nem tágítható a végtelenségig. Most még vannak választásaid. Azt látom, hogy a negyvennégy évesek nem hoznak már jó döntéseket. Ott már kényszerűek a reakciók.

Állj meg néha, nézz rá az életedre, tedd föl a kérdéseket. Ezt akarom? Az én lányom, ha lesz, egy ilyen nő mellett boldogabb nő lesz?

Nem szeretném elvenni a reményt senkitől, de van, amit jó meglépni, megelőzni, megőrizni  időben, még a harmincas éveidben.

Most még termékeny vagy.

Most még előtte állsz a gyerekvállalásnak, vagy fiatal anya vagy.

Most még úgy kezdhetsz sportolni, hogy az öröm, kaland, kíváncsiság, szárnyalás, és nem a menthető mentése vagy súlyos károsodásokkal szemben folytatott, kínlódó harc. Most vigyázz magadra, hogy később is legyen mire vigyázni!

Most még nem vagy beleragadva egy évtizedes, lehúzó párkapcsolatba, amelyben már csak rossz döntések vannak.

Most még érdemes elkezdeni egy új képzést, akár pályát.

Ne menj ezoirányba, és ne költs erre pénzt.

Ne legyen emberiérzelem-pótlék állatod, mert eltorzít.

Ne tulajdoníts túl nagy jelentőséget tárgyaknak: smink, lakberendezés, bulihelyek.

Ne dőlj be a divatos trendeknek, ha nem következik a gyakorlatuk a legmélyebb értékrendedből.

Ne szólj le olyat, amit nem csináltál, nem ismered, csak azért finnyogsz miattuk, mert egy kicsit bosszant, hogy más meg igen, és élvezi. Ne tűnj ünneprontó varjúnak.

A valódi önfejlesztés: kultúra, kreativitás, sport, emberi kapcsolatok és a szolidaritás.

 

9 thoughts on “még csak most múltál harminc

  1. nagyon-nagyon szép, és minden benne van… talán engem is személy szerint megszolitottal benne, nem csak mint elethelyzetet, és 6cev torzsolvasas után egy poszt, amit én saját születésnapi ajándékomnak érzek, azóta olvaslak mindennap, és annyira sokat kaptam a blogról, annyira sok mindenvmeg van it fogalmazva, amit nekem már nem kell megérvelni…nagyon meghato, és köszönöm szépen, az elismerést is 🙂

    Kedvelik 3 ember

  2. Tényleg így kéne. De aki negyvenes most, az inkább a húszas éveiben csinálta ezeket, nem? Vagy legalábbis akit én ismerek. Harmincéves korunkra lett egy vagy két gyerekünk, harmincöt évesen masszívan meló-gyerek-háztartás, és akinek maradt még energiája, meg háttérországa tőkével, vállalkozott is. Negyvenes éveinkre meg totál újratervezés.
    De jó lett volna, ha sokkal tudatosabban választottunk volna társat, munkát, lakóhelyet! Ha lett volna bölcs asszony, aki segít utat találni. De azért negyven fölött is vannak jó döntések, sőt!!!

    Kedvelik 1 személy

    • Én nem, pont a harmincat betöltve éreztem úgy, hogy ha most nem váltok, akkor már ez marad, az egész életem egy vidéki városban fogom leélni, régi bútordarabbá válva a helyi gimnáziumban, ha találok valakit, akkor a gyerekeim is ebbe a barátságos, de nem sok távlattal és pezsgéssel bíró állóvízben nőnek fel, ha meg egyedül maradok, végképp beszűkül a világom és benő a moha. Elég kanyargós pár év jött ezután, voltak kétesélyes meg válságos helyzetek, de nekem nagyon megérte követnem az érzésem, hogy nem borzasztó ez, el tudom viselni, jó pillanatai is vannak, de hogy most már mindig ez legyen, az ellen minden sejtem tiltakozik. Most úgy érzem, ha nem is könnyen ment, de megtaláltam a helyem, már nem kell, nem is akarok teljesen újratervezni, csak finomítani, mélyíteni. Jó volt olvasnom ezt a posztot, felidézte azt az időszakot az életemben. 30 évesen szereztem jogosítványt, kezdtem el futni, léptem ki a Csipkerózsika-szerepből, aki a “megmentőjére” vár.

      Kedvelés

  3. Nálam is betalált ez a szöveg, több szempontból is. A nagy fordulópont nálam 27 évesen volt: új munka, elköltözés anyámtól (jó későn), szakítás, rövid haj, 3 hónap külföldi ösztöndíj; egyszerűen kinyílt a világ. 30. születésnapomon Rómában vakációztam, előtte nyáron a Caminót jártam. Azóta lett egy francia nyelvvizsgám, most spanyolul tanulok, elkezdtem futni, lefutottam egy terepmaratont, megtaláltam a társam. Amivel nem azt akarom mondani, hogy innentől már minden szuper, és megy magától. Pont ugyanezt érzem, amit leírtál, hogy én már annyit éltem, hogy nem érzem azt, hogy a gyerekvállalással lemaradok valamiről. Persze majd meglátjuk a gyakorlatban.

    Kedvelik 1 személy

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.