szentesi éva címkéhez tartozó bejegyzések

kaptam egy e-mailt

Közzétéve Szerző:
2

A blogos címre írtak nekem, Szentesiről. Pletykákat.

Mintha érdekelne.

Eltelt bő négy hónap a cirkusz óta. Lent látható az e-mail, kicsit megcenzúráztam. Ez most alkalmat ad, hogy elmondjam, mi az, amit pont úgy gondolok, mint amikor (május 31-én) Szentesi Éva engem megtámadott és hazudott rólam. Ez vihar a biliben, de akként bűzös és jellemző – rájuk, a fennkölt “ellenzéki” médiaszereplőkre.

Nem tudom, ki az a “Gordon” és nem fáradozott azzal, hogy bemutatkozzon, de: “szia Éva”, vessző nélkül.

Azt írja, őt Szentesi a kommentjei miatt letiltotta, illetve “ghostolta”. Ezért ő visszavág, általam.

Itt szögezem le: nincs olyan a Facebookon, hogy ghosting. Szerintem tinderen sincs, ez hülyeség. Az egész Tinder és az elvárások az ottaniakkal szemben mind hülyeség. Ha oda regisztrálsz, magadat hozod szar helyzetbe. Túl sokat képzelsz magadról. De a tinderes szexéhes faszi legalább visszaírt, elment a randira, volt valami várakozásod, talán ejakulált is egyet, és utána tűnt el (“ghosting”). Ha viszont odaírogatsz Szentesi oldalára, az számára nem keletkeztet veled szemben semmilyen kötelezettséget. Nem kell egyesével vesződni velük, ha bőven van követő. Az oldal nem terápia, nem menedékház, nem óvoda – az én blogom sem. Bárkit indoklás nélkül kitilthat az oldal gazdája. Ti, a felhevült rajongók/utálók (a szívecskézők is csúnyán kibeszélik ám az imádottjukat) legyek vagytok, dongtok az erjedés körül. Egyes legyeket elzavarnak. Hogy a legyek milyen lelkületűek, az ennek a kaján, manipulatív levélírónak a soraiból látszik. Kicsinyes, sunyi, szarkeverő és engem használna.

Ennyire nem érti, én miket csinálok. Csak hallotta, hogy “nagyon utálom a nőt”. 🙂 Neki ennyi a blog. Milyen jó, hogy vagytok, akik a lényegéért olvassátok!

Engem senki nem fog felhasználni. Ráadásul nincs semmilyen titkos információ, leleplezés. Teljesen érdektelen. Én Szentesit nem tartom sztárnak, de a sztárok magánélete sem érdekel. Nem szoktunk erről beszélgetni sem. Mindenki azt csinál a kapcsolatában, az otthonában, amit akar – amíg nem szeg törvényt. És bárkire rá lehet fogni, hogy nem hiteles, ez nem jelent semmit.

Viszont amit Szentesi kirak a nyilvánosságba, női tartalomként, edukációként, őszinteségként, az szabadon bírálható. Én Szentesi újságírói, írói tevékenységét és attitűdjét bíráltam egyenesen, a saját felületeimen, illetve az edukációnak nevezett, sztárkodó betegcelebkedést, “edukációt”, miközben végig kozmetikai, fagyasztottzöldség-, pezsgő-, elektromosroller-influenszerkedés zajlott, pénzért. Állítottam továbbá, és értek hozzá, mert végzett irodalmár, olvasó és író vagyok, hogy Szentesi Éva nem író. Nem levelezgetek Szentesiről senkivel. Mégis rám pakolta ezt az egészet, hogy őt valakik (mások) kicsinyes pletykákkal, személyében bántják. Nekem kellett elvinni a balhét. Úgy él a folklórban, hogy van EGY darab, őrült zaklatója, holott sok van, szarkeverők, én nem vagyok zaklató, nem szegek törvényt – és érdemit írok (és az fáj neki). Én látszottam, engem lehetett használni. Önzésből, dühből, frusztrációból.

És bedőlt neki Kepes András, fel se merült benne, hogy a május 31-iki poszt aljas lejáratás, hazugság, kavarás. Odament jókívánni, mert openbooks. És Rákóczi Ágnes szülésznő is. Mérő Vera, Szatmári Réka és N. Kósa Judit ezt görgették tovább. Mind a részei vagytok az aljasságnak. A wmn-es csajok odaoldalogtak és úgy tettek, mintha kedvelnék Szentesit. Röpködtek rám a diagnózisok, az átkok, az elemezgetések, a gyerekeimet emlegették álságos aggodalommal EZEK. Spriccelt szét, megtízszerezte magát. Barát barátja felkérdez, és nem köszöntek nekem a kollégáim a gyerekem ballagásán. A korábbi hízelgők, mosolygók! Mert ott is Szentesit olvasnak a magyartanárok, nem ám Salman Rushdie-t. És ti, érzékeny ellenzékiek, nyüzsgöncök minderre nem mondtatok semmit. Ti, akik ennek tizedétől elsírjátok magatokat, te, Szentesi, attól, amit ráadásul nem is én írtam neked, hanem a fórumos féreg. (Mérő Vera azon is sírdogál, hogy ha hajléktalanszatyrokkal járkál és nem tűnik ápoltnak, akkor hiába cím a Rózsadomb, a taxis hajléktalannak nézi.)

Simán elnézik, hogy egy nőt, akit ismernek (nem egy lelkes lincselő nemrég még itt tapsikolt a blogon, Szentesi is), a sárba tipor egy önös, hisztis imposztor. Mennek jópofizni, nem szólnak rá a primitív kommentelőkre, nem érzik cikinek, osztják tovább a rágalmat. Nem veszik észre, hogy lincselnek. Mérő Vera azt is elejtette, szintén nyilvánosan, hogy iszik, és olyankor ír agresszív kommenteket. És ez mind rendben van. Sőt, a vérbuta és agresszív Perintfalvi nektek jó lesz mártírnak, és mindenki szégyellje magát, aki nem szolidáris vele. Az egész hergelés arra megy ki, hogy beleszóljatok, ki hogy éljen a legszemélyesebb, legsajátabb jogával: a titkos és szabad választás jogával. Hogy kire szavazzon.

Ezért szerepelt le nálam végleg a könyvkiadós, jogvédő, “ellenzéki”, újságírói, belvárosi, harsány, jóembert játszó csoport, köztük a feministák is.

Nem szóltatok semmit, még azok se, akik ugyanattól iszonyodnak, amitől én. És az utána nem olvasó, ám annál magabiztosabban rögtön véleményt nyilvánító, a többséghez húzó félismerőseim még mindig itt tartanak: “de hát egy rákos nő!”. Az a szegény rákos nő, a világ legnagyobb áldozata agresszívan a kinézetemről irkált, egy olyan levélre reagálva, amit nem én írtam neki, hanem a fórumos csürhe egyik tagja. Az enyémről, aki 49 éves, háromgyerekes anya vagyok, annyit sportoltam egy hónapban, amennyit ő egész életében, akivel szemben frusztrált, mert én egészséges vagyok. A könyvében meg arról, milyen esküvői ruhát akar, és meg fogja-e bánni az ajaktetoválását. Én SOHA nem fodrászoltam-körmöztem magam nőcisre, tüntetőleg a nagy, vastag izmot éltettem. A “szépség” tiszalöki szempont, felszínesnek tartom.

Szentesi Éva lássa csak: ilyen energiák is vannak körülötte, nyomozgatás, kavarás, ugyanakkor ők gyávák ahhoz, hogy a saját nevükön terjesszék mindezt. Persze ez is fórumos akció, velük Szentesi kölcsönösségben van: hasznos hülyeként használják egymást. Ez a “Gordon” nem azért kutakodik és vágna vissza, mert Szentesi megpróbálta volna ráuszítani a kommentelő tömegét, ezzel tönkretenni az intellektuális, élesen okos, egyedi hangú blogját, sőt: az egész embert, mindenestül lejáratni – ő, ha igaz a sztori, mindig is csak ólálkodott, nézelődött, sértődgetett Szentesinél. Nem volt saját teljesítménye, blogja, és veszítenivalója sem, hiszen a sötétből lődöz.

A blogon csak arról írtam, amit mint nőknek szánt kontentet Szentesi a netre kitett. Direkt érzelemkeltőnek, lájkgenerálónak. Már elmondtam, amit akartam. Csak a magam véleményét mondtam, nem mások sérelmeit. Szíve joga Szentesinek is úgy kezelni a kommentelőit, ahogy akarja: nekik kell viselkedniük, mert ők mentek oda. Ez önszabályozó folyamat: ha az oldalgazda bunkó, akkor majd kikövetik. Ha szabályt szeg, akkor meg korlátozza, tiltja a Meta. Szentesit nem követték ki, szóval megteheti, hogy nem dédelget bárkit.

Mindenkinek, aki naiv: ennyire Szentesi sem hülye. Úgy értem, nem hiszi ő, hogy én írtam neki a barna sapkás e-mailt, sem azt, hogy őt bármi fenyegeti. Tudja, hogy uszítják, és örül neki. Én kellettem neki, én voltam a feláldozható, semmibe vehető. Drámát akart, bosszút mindenki ellen – általam, rajtam. Illetve nem bírja a mentális terhelést, ami a netes nyilvánossággal jár. Hogy ha buta mondatokat ír, amelyek ráadásul egymásnak ellentmondanak, ha mindenki szeme láttára opportunista, harsány, bután díváskodik, gőgös, akkor lesz visszajelzés. Ezt nem bírja, ezért vonult paywall mögé az imádók közé, akik nem mernek neki beszólni (és ez a visszhangszoba ártani fog neki). Az én visszajelzésem okos: a publikus megnyilvánulásait és a szívecskéző, alacsony standardokkal bíró nőtömeget kritizáltam. Alappal. A ki nem teregetett magánéleti részletek, a fickója viselkedésének okai nem érdekelnek. Elég baja van, kiakad az érdemi kritikán is. Mindannyian tudjuk, mi a baja, ő is tudja: tehetségtelen. Engem nyugodtan nevezhetnek tehetségtelennek, nem ugrottam rá, sosem volt ezzel válságom. Mindannyian tudjuk, mi a helyzet. Akik körében én tehetségtelennek számítok, az megtiszteltetés (a kör).

Ettől dühös. És nem félt a büntetőjogi következményektől. Nem lát mást, csak önmagát. Nem ment a blogbiznisz, a zárással exkluzív tartalmat ígért, és lett pár tucat új feliratkozója.

Gyerekesen önös dührohamra hajlamos, amikor szarul van. És azért lett ilyen, mert hagyták neki az enablerek. Évekig tapsolt vagy tűrt mindenki minden ciki megnyilvánulásra.

Empátiáról papolnak, de a feketeöves zaklató fórumos legaljával szövetkeznek. Van, akivel bármit meg lehet tenni, majd két nap után álságosan felszólítani a megvadult kommentelőket, hogy legyenek emberiek, én csak sajnálatot érdemlek, mert beteg vagyok (Péterfyné!). Tévképzetek, sértettség, feljogosítottság – ez történik azokkal, akiket beleültetnek olyan pozícióba, amiért nem küzdöttek meg. az egész ismertség abból fakad, hogy a jellemzői (magas, egyedi kinézetű, viszonylag értelmesen beszélő, “életkedvelő”, vadóc, ráktúlélő) alkalmassá tették arra, hogy SEO-val és kezdeti követővásárlással brandet építsenek belőle.

Ő maga mítosznak tartja magát.

A “túl nagy rá a kabát” és “a bajaimmal turnézok harsánykodva, lájkokért, szelfikkel, miközben az áldozatot játszom” viselkedés más wmn körüli újságírókra, Péterfy Novák Évára és Mérő Verára is jellemző, de Szentesi vitte el a végletekig, és ő a legtehetségtelenebb íróként.

A véleményemet most is nyíltan, a blogomon írom meg, a saját nevemen. Én vagyok Gerle Éva. Nem attól van igazam, hogy mások egyetértenek, hisznek nekem, hanem eleve igazam van.

Technikailag rákos vagyok, utógondozásra kell járnom, szóval július 22. óta engem sem szabad bírálni. Igaz, én nem a neten szenvedek, nem tartom közügynek, és nem manipulálok vele senkit.

villáminterjúnk a bátor bloggerrel az autodafé közepette

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Mit csinálsz, hogy vagy?

A teraszon ülök, napfényben, bikiniben, gyűlölet véste vonásokkal, az őrülettel a szememben!

És nagyon nyomaszt egyrészt, hogy még mindig szárazak a hajvégeim, pedig két hete 14 centit vágattam belőle, másrészt az – és ez hasonló! –, hogy a bicikliláncom rozsdás, és senki másé nem rozsdás, talán többet bringázom, mint ők, de nem hiszem, hogy ők a sajátjukat háromnaponta olajozzák. A jeges kávémban pedig, sajnos, hűtőízű a jégkocka. Ezek a problémáim most.

Súlyos problémák! Azt gondolják, hogy most rettegsz, összezavarodtál, elbújsz, rémülten törlöd a bejegyzéseidet, nem írsz többet, felvágod az ereidet, ügyvéddel súgsz… NetFlix ihlette tárgyalótermet látnak, parókás bírót…

(felröhög)

…fáklyákat, skandáló tömeget, téged a szekéren megkötözve zokogni, irány a máglya…

Nyolcvan nap alatt a föld körül! Willy Fogg megmenti Romyt!

Szeretted azt a mesét?

Bővebben… →

most már

Közzétéve Szerző:
4

Lebegő könnyűség, derű ez, hogy nincs bennem már hiúság. Se a külsőmmel, se a tehetségemmel kapcsolatban. Teljesen eltűnt, mert nagyon sok elismerést kaptam, és beteltem velük. Nem szeretem az ilyesmit.

Hanem hazug vádak tömege jött, mert Szentesi Éva begőzölt.

A hiúság azt jelenti, hogy nem tudom magam biztosan, hanem éhezem, hogy mások is, mindig új nézők jelezzék vissza, erősítsék meg, hogy fontos vagyok, szépeket mondjanak, ámuljanak még jobban, “szeressenek” (nézegessenek).

És sértődésre se hajlok.

Ez a kettő gyenge emberek sajátja, és még a tehetségeseket is elsorvasztja, önössé teszi.

Nem is őrlődöm, nagyon könnyen túllépek: oké, ez is értetlen, ellenérdekelt, vak, seggfej, hát, ez van, nem így tűnt, próbáltam egyenrangúnak kezelni, de akkor ez van. Haragudni minek, inkább aggódom. Elég szar ez neki.

Bővebben… →

kötelező szűrővizsgálatok???

Közzétéve Szerző:
3

Kérdés érkezett e-mailben, amelyre a blogger válaszol rovatban kezdtem írni, de a terjedelem miatt ez önálló és nyilvános poszt lett.

Kérdés:

Néhány hete lábra kapott a hír, hogy jövő januártól kötelezővé tesznek több szűrővizsgálatot is (újakat, merthogy eddig is voltak kötelezőek), nagy összegű (húszezertől akár ötmillió forintig), ismétlődő (amíg az illető részt nem vesz) pénzbírság terhe mellett, és olyan rémisztgetések is vannak, hogy ezt majd leveszik a bankszámláról, ráterhelik lakásra, autóra stb., ha valaki továbbra sem vesz részt és nem fizeti ki a büntetést.

Bővebben… →

isten nélkül, madarak nélkül tocsogni a szenvedésben – Szentesi Éva új könyvéről: A mai naphoz nincsenek emlékeim

Közzétéve Szerző:
28

Arról a napról nincsenek emlékeim, zsibbad az agyam. Bevettem magam egy könyvesboltba pénteken. Én tudom, miről beszélek – amit nem tudok, arról nem beszélek. Egyszemélyes etikám ezt követeli – és nem azt, hogy hallgassak róla.

Ismerd meg te is, amiről véleményed van! Ne legyen véleményed, ha nem olvasod el!

Nem szoktam ilyeneket olvasni, mert nincs ennyi időm: sok igazán jó könyv vár még rám, a többi pedig kínos, untat, röhögőgörcsöt vált ki. Ehhez a jelenséghez viszont közöm lett. Szögezzük le a legelején: én utálom a szerzőt, és joggal. Mivel én szereplek több (egyébként nyomatékosan jogvédett) sorommal és célozgatásokkal a Műben, és mivel Szentesi a kommentelők “gonoszságát” részletezi (tartalomról, előzményekről egy szót se ejt), elmondom újra a történetet, amelyet ő elhallgat, amikor elpanaszolja, miket kap. Az előzményekről írottakat átteszem a végére*, mert a könyve, azaz: a könyve mint gesztus a lényeg, és a törzsolvasók amúgy is ismerik a sztorit. (Nem akarom, hogy elfáradjanak a legörgető ujjbegyek.)

Viszonylag komoly emberek eljátsszák – barátnőségből vagy érdekből –, hogy ő író (például Ott Anna). Pedig Szentesi Éva influenszer és médiaszereplő (a médiaszereplés a valódi íróknak is rosszat tesz), amellett rémségesen műveletlen. A könyv dekoráció marad a medence szélén. Azzal a felületességgel, amellyel ez a nő(típus) örökké a neten pásztáz, átkattintgat, magamutogat, csak az instagramszerzőkké züllött költők, Fodor Ákos, Szabó T. Anna és Simon Márton befogadhatók, és rögtön ki is posztolhatók. Vagy heg alá tetoválhatók – ez nem paródia, ez benne van a könyvben.

Aki nem olvas, néz, hallgat soha, az azt se tudja, mije nincsen, mi nélkül él.

A könyvnek nincs egy pontja sem, amely ne lenne valós történés, “a szerző őszinte”. Minimális stilizálás, sűrítés és persze (főleg) szelekció van csak. Én e-mailben szoktam így írni annak, akire haragszom; ez a szöveg a világot utálja, és benne engem, a világnak szánt személyes vádirat, dühöngés, hivalkodás és szószátyár magyarázkodás (noha érzékelhetően tömör, egyszerű akar lenni).

Közepes strandolvasmánynak tartanám, intellektuális felvágással, értelmiségi mimikrivel. Csakhogy én tudom, ki írta, miből beszél ő, és mivel a szövege beszédaktus (speech act), műfaja szerint bosszú és elégtétel (pont mint az előző könyve). Nincs külön szöveg. A szöveg haragszik, ez egy az egyben ő maga, tehát nincsen fikció (és ez nem technikai, nem is tartalmi, hanem minőségi probléma: igazi fikcióra csak fegyelmezett, rutinos, művelt szerzők képesek). Tudom tehát, és így olvasom: az írásaival a valós énjét, a tetteit és fogyatkozásait igazolja, azokat magyarázza kétségbeesetten, korrigálja és hazudja szépre.

Nagy kérdés, hiszek-e neki. Én úgy döntöttem, hiszek. Azt mondja, nem érdekli, miket írnak róla.

 A Mammut Librijében Szentesi most első (a MOM-ban G. Fodor Gábor vezet), a második Náray Tamás új “regénye” (LOL), utána egy Csernus, és már épp nincs a listán a Kidolgozott érettségi tételek és a Négyjegyű függvénytábla, viszont ott van A bél–agy kapcsolat:

Mindenekelőtt az elbeszélői pozíció a problémás: nem lehet eldönteni, ki beszél. Belelátunk a fejébe, de érezhető egy kellemetlen, önérdekű én (E/1.), csak épp harmadik személybe téve (AI módra: minden én helyén egy ő, vagy a nő, az enyém helyett övé, és az igék végződéseit kell átrakni), tehát nem omniszciens vagy omnipotens a narráció (ami az E/3. sajátja). Azt sem derül ki, hogy tehát akkor a hősnő, ahogy többször is állítja, végre sugárzóan, maximálisan boldog-e (ilyet egyébként sem állíthat a valódi E/3., csak a mechanikusan harmadik személybe tett én). Boldog, mert van pasija, akivel összeolvadtak, az énje megszűnt, és mert már leszarja, ki mit mond, de kettőt lapozol, és kiderül: őt a sors dobálja, alázza, az apja szeretetlen, mindig van új betegség, kétely, kiégettség, sóvárgás tárgyakra, mások nézegetése, pótcselekvés és unalom.

Bővebben… →

mondd, mit ér az egész feminizmus

Közzétéve Szerző:
9

Az úgy volt, hogy alapítottak egy portált, már hét éve, hú, de jópofák, progresszívek, folyton írják, hogy vidám a hangulat a szerkesztőségben, könnyes a szemük a saját jóságuktól, védik a gyermekjogokat, rendezvények, díjalapítás – sikersztori, negyedmillió követő.

A wmn nevet választották Bővebben… →

könyvek, amiket olvasok

Közzétéve Szerző:
13

Most nagy nyugiban telt el egy hét: nyaraltunk 13. és 20. között, Balaton-part, az elején kettesben, a kicsik osztálykirándultak, később lejött L. és co.; közben feljöttem egy nap forgatásra (All The Light We Cannot See, Mark Ruffalóval és Hugh Laurie-val); iskolai évzáró, és utána vittem le a kicsiket is a nyaralóba.

Alig képernyő, sok napozás, séták, némi futás, tollas, nagy alvások, főzés – és olvasás.

Mit olvasok? Bővebben… →

my sweet antivalentine

Közzétéve Szerző:
34

Nyilvános poszt, mert azoknak szól, akik ezt tolják.

Amiben egyetértünk: nem komáljuk a cukros szíveket és a kereskedelmi lehúzást. A házasság hete is ilyen jobbos, butus pofavizit, boldogatalan nők és antifeminista férfiak önigazolási terepe. Mondjuk ez olyan minimum volna, amit nem kéne mondani se.

A Valentin-nap és a házasság/házassághete harsány finnyogói viszont nem néznek szembe azzal, mi az igazi bajuk. Beöltöztetik olcsó ellenzékieskedő műsorba: házasság = kerkonz képmutatás, aktuálpolitikai lózung, fujj, nem kell pasi, amúgy is éljenek a szivárványcsaládok!

Írja ezt olyan, akinek világosan az a baja, hogy soha nem kérték meg a kezét.

Ezek a harsánykodók egyszerűen lemaradtak valamiről, amit ha megélnének, nem beszélnének ennyi hülyeséget, aszex agender gendefluid poliamór BDSM agymenésektől a mentett haszonállatokon keresztül a tudatos gyerektelenségig, az érett nők igényességéig és az önkéntes, ökofogantatású kihalásig.

Azt mondod, a fiatal lányok naivak, az idősebbek már pontosan tudják, mit akarnak, és ezért nem találnak megfelelőt? Mert ,ár megválogatják és nem dőlnek be? Tévedsz, pont fordítva van. Dőlnének akárkinek… a fiatal nők, hacsak nem súlyos érzelmi sérültek, jóval finnyásabban válogatnak, az érett nő pedig nem igényes, hanem tudja, hogy igazi, kölcsönös vonzalomra elhízva, megkeseredve, pótcselekvésekbe ragadva, feldolgozatlan traumáival, önmegnemvalósulásával már nincs esélye.

Na és ezért nagy dolog negyven fölött, ha mégis találsz olyat, akivel jó. Bővebben… →

antiédzsing

Közzétéve Szerző:
53

nyilvános poszt, mert szeretném, ha eljutna a bírálat célpontjaihoz – pl. wmn-ék eddig igenis megfogadták/abbahagyták, amiket megírtam itt

Pedig hogy megígérte Mérő Vera, miután a felbőszült ostobák kommentelése a “jogvédő” oldal ellen fordult! Kettő füves cigi, és a mi hatalmas tudású médiakutató-publicistánk újra SZEMLÉZ. Tehát Mérő Vera Bővebben… →

szolidaritás, de tényleg? – kényelmetlen kérdéseim mérő verához és szentesi évához

Közzétéve Szerző:
29

Még mindig ugyanazt tolják.

Azért tőlük kérdem, mert ők írnak megható cikkeket konstruktív kommunikációról, nők közösségéről, nemes ügyekről nagy elérésű helyeken.

Női szolidaritás, persze. Amikor nektek jól jön, amikor titeket kell tolni, amikor tömeggé akarjátok manipulálni az alattvalókat, akkor tegye félre mindenki a kicsinyes szempontjait. Ti definiáltok: ki a jó ember, mi a jóság, mi nem fontos, ki mit mondhat. Mások szabadságának fojtogatása, szempontjaik semmibevétele. Az áldozatiaskodás és az áldozatok felhasználása.

Hogy én mekkora balek voltam. Évekig furdalt, hogy nem tudok szolidáris lenni. Nem tetszett, hogy az is annyira hangos, aki nem tett le semmit az asztalra. Sőt, belőlem él, engem figyelget, kövér, háborog. Vele legyek szolidáris? Csak én veszem komolyan. Ők meg használnak, “inspirálódnak”, és elpucolnak, ha helyzet van, de még el is lopják az étkészletet.

És Péterfy Novák Éva is. Amikor össze kell rántani a nőnapi tüntetést, hadd terjedjen a vírus: vagy eljöttök mind, vagy elvesztünk. És jaj, mit kezdjünk a mentális betegekkel, akik hazudnak, manipulatívak és ártanak? Elég-e csak lesajnálni és ignorálni őket nekünk, a diagnózisok gőgös kiosztóinak, vagy valahogy… hm, de szép is lenne, be is lehetne záratni, likvidálni őket? Mert azért mindennek van teteje…! Mit tegyünk mi, az ő áldozataik, akik tökéletes mentális egészségnek örvendünk, kifogástalan a stílusunk, a szándékaink, nem bántunk másokat, férjünk soha nem feküdt rá egyetlen terhes nőre sem annak szobájában részegen – habtiszta a lelkünk, múltunk?

Fun fact, hogy akiről ír, azt pont ezek a nagyon erkölcsös nők szorították sarokba, kényszerítették arra, hogy visszaharapjon. Számos áldozatuk egyike, a szolidáris nők kiutálták.

Nagyon ravasz, eleve, ahogy kijelöli, hogy ki itt a probléma. Vö. szőrös lény: nem láttak egy medvét?

Persze lehet giccselni, előírni másoknak tini emlékkönyves stílusban az eszményt. Pont ő. Hatalmi helyzetből, nagy és mesterségesen létrehozott (nem érdemalapú) eléréssel. Önkritikusnak pedig úgy lenni, hogy “még én is gyakorlom”:

És ez KIHÍVÁS, vagyis: üres forgalomgenerálás. Bővebben… →

mi a kritikám a nőirák-szűrésekkel?

Közzétéve Szerző:
34

A tegnapi posztban erről csak röviden írtam: nem kérek abból, hogy a társadalom, az intézmények rátenyerelnek a női testemre. A szülésemre, a szoptatásomra, a rákkockázatomra. Hogy belém nyúlkálnak, paráztatnak, nyomnak, miközben engem nem lát a tudásuk (aki nem ismeri a történetemet: atipikus, de egészséges a testem, étrendem, vérképem, vérnyomásom).

Hagyjanak békén, én úgyis egészséges vagyok? És mindenkinél okosabb is?

Dehogy.

Bővebben… →

tied a véleményed!

Közzétéve Szerző:
7

Jaj, olvasó!

Én nem toborzok, nem akarlak meggyőzni, “az oldalamra állítani”.

Nekem nincs oldalam.

Én az ostobaság ellen küzdök. Bővebben… →

mit jelent a… 3.: zaklatás

Közzétéve Szerző:
12

Ez is egy olyan szó, amivel minden lúzer lövöldözik, miután könnyes arccal feltápászkodott a kanapéról, ahol négy napig fetrengett, hogy ő mekkora bullyáldozat. Írtak is neki nyolcszáz kommentet, amelyből kétszázat törölt, de a nagy bánat promónak is jó, ismét pörög az oldal, dübörög a bevétel.

Most is dr. Erőss Paula jelentkezik. Ez is egy Btk. paragrafus.

Zaklatás

222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, ill. mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen/tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség: 1 év

(2) Aki félelemkeltés céljából

a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy

b) azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be, vétség: 2 év.

(3) Aki a zaklatást

a) házastársa, volt házastársa, élettársa vagy volt élettársa sérelmére,

b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve

c) hatalmi vagy befolyási helyzetével visszaélve követi el, az (1) esetben 2 év, a (2) esetben, bűntett: 3 év.

Megint több kritérium, és a számozott szövegrészekben egyszerre, a betűs felsorolásban írtaknak viszont vagylagosan kell teljesülniük a tényálláshoz. Ismét maximum a büntetési tétel, alsó határa nincs.

A zaklatás csak magánindítványra üldözendő (hető). A Be. 173. §-ának (3) bekezdése szerint a magánindítványt attól a naptól számított harminc napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett. Ez innen. 

Még egy idézet.

Online zaklatásnak nevezzük a zaklatás azon formáját, ahol az internetet vagy más telekommunikációs eszközt használnak ahhoz, hogy egyének, csoportok vagy szervezetek ellen zaklató jellegű cselekedeteket kövessenek el.

wikipédia: zaklatás

Szép barátunk így ír:

Az online térben történő zaklatást a bírói gyakorlatban csak akkor minősítik bűncselekménynek, ha a következő négy szempont megvalósul:

  • a zaklatás tényállását kimeríti a cselekmény,
  • az elkövető betöltötte a 14. életévét, vagyis büntethető,
  • a sértett magánindítványt terjesztett elő, valamint
  • a bűncselekmény bizonyítására alkalmas tények állnak rendelkezésre.

Zaklatás (Btk. 222.§): útmutató sértetteknek és áldozatoknak

Nekem éveken át magyarázták kárörvendően, hogy a vélemény szabad, hogy aki bloggernek áll, az ne csodálkozzon, ha, és bírni kell a kritikát, hiszen magam pakoltam ki a netre az életemet, fenekemet, ráadásul közéleti szereplőként ezen felül is türelemmel kell viseltetnem a kritikus megnyilvánulások iránt, tehát ha tényként írnak le mocskos találgatásokat, miszerint én hogyan szoktam seggből szájba szexelni és orgazmust színlelni (ezt pont a nagy szerelmem, ÉletemszerelmeSosebántalakGerleéva Jellemgyenge Doktorúr Tamás terjesztette el rólam rendkívül elegánsan, a legmélyebb mocsokba dobott be az élete elromlása felett érzett tehetetlen dühében és valami fura kiegyenlítési céllal, amelyet csak az ellen tud ember érezni, akinek le van kötelezve, és akinek igaza van),

vagy ha zsidózva mocskolják az angyalszerű és halott férjemet, aki nekik soha nem ártott, és kirakatnak ezzel a kurucinfóra is, vagy ha ugyanezek az emberek az anyámról azt állítják, hogy orvosi hivatásával visszaélt, és korrumpálható egészségügyi dolgozók segítségével az én elmebetegségemet eltussolta, illetve gyógyszerekkel machinált,

és ha arcom bicskás szétkaszabolásával és gerincem eltörésével fenyeget a szörnyeteg, aki tudja és ki is írja a lakcímemet,

szóval azt mondták, az ilyesmi nem baj, joguk van hozzá, el kell viselni, ne keressek elégtételt, sőt, az én viselkedésemről fog okoskodni, engem elemezget az undorító kibic is a saját idővonalamon.

Ma már, mily kreatív az emlékezet!, ők, a fenti mocskok elkövetői a szegény erdélyi házaspár. Komolyan, az 1984-ben volt ilyen múltátírás. A legviccesebb, hogy Murinai Angéla szerint is szegényerdélyiházaspár, akinek most az a Kovács Csilla Hajnalkám a szárnysegédje, fő bizalmasa és kvázi személyi titkára, aki az egész Kozma-cirkuszt kitalálta, megszervezte és hergelte. Az agresszív balhét olyanok gerjesztették és élvezték, akikkel Kozmáék nem is foglalkoztak, majd sürgős dolguk akadt, és az egészet rámkenték.

De én tudom az igazságot.

Az első döbbenetek után – névtelenül 2014 novemberében kezdett dőlni hozzám a szar, valamivel később pedig Az erdő című moralizáló mocsoközönnel indult egy új, “olvasói” bosszú (ide kitettem), utána pedig a sportolásom, a progresszfotók, Ed, a képzések, irodalmi estek miatt ment a hörgés –, szóval egy idő után megtanultam kezelni a mocskot, bizonyos páncélom nőtt. Mindenki azt harsogta, hogy ne foglalkozzak vele, ez nem komoly, és azt is, hogy én váltom ki, hogy így reagálnak. (Hát persze.)

Így arra jutottam, hogy akkor szabad nekem is, nem fáj nekik se, főleg, hogy én nem hazudok és nem magáninfókat tárgyalok ki elferdítve. Ha valami a női terekben zavar, mert hamis és korrupt, akkor leírhatom a véleményemet, azt ő váltja ki ez alapján, és pláne ezekkel a fenti aljasságokkal szemben kimondhatom, megmutathatom az igazságot. Kérhetem a sötétben unalmukban kavaró elrontott életűeket, hogy hagyják abba, kirakhatom, hogy hogyan történt. Ha sunyin nyomják tovább, akkor tehetek erősebb jelzést, mert ők függéásben élnek, és kínos nekik, ha a környezetük megtudja, mekkora gennyek. Mi a célom? Hogy leálljanak. Mit gondolsz, Tamás.

Nézzünk megint statisztikákat. A sértett által kezdeményezett zaklatásos eljárások így alakultak az elmúlt években:

Az évi 587–1170 sértetti feljelentésből tehát 73–158 esetben lett vádemelés, vagyis 10,7–15,3 százalékban, és elutasították a feljelentést, illetve megszüntették a nyomozást a feljelentések 78–83 százalékában.

Szép kolléga leírásából és “erkölcsi” állásfoglalásából kiderül viszont, hogy felpaprikázott embereken jól lehet keresni. Ugyanakkor nincs magyar nyomozó, ügyész, bíró, aki pusztán privát e-mailek írását egy ismerősnek zaklatásként fogja értelmezni.

Itt van egy kommentelő, aki nagyon fél, hogy kimondják róla az igazságot, mert mindenkinek hazudott, végighazudta az éetét, és így próbálja a minősített esetet (fenyegetést) összetákolni.

Az igazságot nem testmagasságra mérik, egy olcsó poénért a lelkét eladja ő, aki valaha annyira rajongott a (80+ kilós) testemért.

Ez viszont nem volt zaklatás a bíróság szerint. Villő neve érdekes kontextusban jelenik meg:

Tegyél-e feljelentést? Nos, ha üres az életed, és éhezed a hősi szerepet, mert életed valódi hazugságaival képtelen vagy szembenézni, akkor egy ilyen ügy értelmet adhat a létnek. Tegyél!

Én egész életemben a következő ügyekben tettem (úgy, hogy a bloggeri és újságírói tevékenységem miatt következetesen megtaláltak és fenyegettek ostoba emberek):

a biciklim ellopása miatt, ismert tettes ellen, 2004-ben,

2013-ban egy cikkem miatt, amely a downhillesek fogaskerekűn tanúsított erőszakos bunkóságáról és természetrombolásáról szólt, megfenyegetett Soós Dániel, majd 2014 februárjában megtámadott és a fejemet többször, nagy erővel megütötte (“szegény biciklis srác”), ez két feljelentés volt, és végül engem is elkezdtek garázdaságért basztatni, mert én meg Dánielt megrúgtam. Dániel egy évig járt elterelésre garázdaság miatt, velem is próbálkoztak ugyanígy, de kiröhögtem az ügyészt, felhívtam a figyelmét a helyesírási hibáira, ezt a jegyzőkönyve is beleírattam, és a bíróságon nem lett semmi (megrovás lett),

Kozmáék 2014-ben hadjáratot indítottak ellenem, és nem volt határ, ez hat éven át zajlott, ezzel a hazugságtömeggel van tele a net ma is; zaklatás, rágalmazás, becsületsértés. Nem én mentem tönkre, sem a blogot nem hagytam abba, se nem lett kevesebb a jövedelmem, se senki fogást nem talált rajtam, se a gyerekeim nem sínylették meg, sőt. Csináltam tovább azt, amiben hittem, írtam, edzettem, szerveztem, és éltem a saját életemet. “Elhagytak” olyanok, “csalódtak bennem”, ez igaz, akik mindig csak kértek, elfogadtak, soha nem adtak semmit, és – bocsánat az őszinteségért – rettentő kellemetlen, nyomi emberek voltak. A hízelkedésk is rettentő kínos volt. A jó Istennek hála. Már eszükbe se jut az újaknak engem használni, nem hagyom.

Huffnágel azért, hogy előretörjön a Goldenblog közönségszavazásán, gyilkossággal vádolt, 2014, az ő pofára esése előbb, jogon kívüli eszközökkel valósult meg (megj.: én nem neveztem, mert mocsok volt az egész verseny 2013-ban),

2020: állatvédőemberkínzók hatóságosdit játszanak, zaklatnak és befolyással üzérkednek, továbbá járványügyiszabály-szegnek.

Más nem volt. Ellenem se tettek mások, kivéve Kozma Szilárdot. Abból se lett semmi, többek között azért se, mert nem én írtam a mocskokat. Pedig miket jósoltak nekem az álneves aljaskodók. És mennyire kreatívan találták ki, miket művelek és hogyan kapnak majd el engem (mint az áulkodó másodikosok),  mintha én ettől a bárgyú, magyar, lomha jogalkalmazástól félnék. Mintha volna bármi félnivalóm.

Amikor hat hete megfenyegettek, hogy most idejönnek és megölnek, de a rendőrség nem jött ki, továbbá értesültem arról, hogy miket terjesztett el rólam V. Tamás (foglalkozása: ügyvéd), akkor én az altatót választottam.

Időben érkezett a szerelmem.

Élek.

Nem hisztizek.

Jusson eszedbe: ha pitiáner sértődöttségből, bosszúvágyból generálsz jogi ügyet, az nem csak sokba kerül, hanem mocsok módon visszaélsz a közös erőforrásokkal, és ügyvédeket hizlalsz. Lefoglalod bírák és bíróságok kapacitását, miközben lassan fél éve áll az ítélkezés, lakásmaffia-ügyek, banki tisztességtelenségek, válóperek, családon belüli erőszak-esetek várnak megoldásra. Az ügyedből pedig nagy valószínűséggel nem lesz semmi. Az is esélyes, hogy kapsz egy viszontkeresetet, és további kellemetlenségeid lesznek.

Sok sikert azért!

reagálok a Szentesi Éva hergelte cirkuszra, 2020. május 8.

Közzétéve Szerző:
126

Ez egy 2020-as poszt, de a rezgések ma, 2024-ben is rázzák az életemet, és Szentesi máig nem revideált, nem kért bocsánatot.

A BULLYING NEM JÁTÉK, mert még megsértődik Szentesi Éva! Ennyire vagytok aljasak – és becsomagoljátok jó ügynek, kiállásnak. Ez sima lincselés, ellenem. Szentesi Évát soha nem lincselte senki a csakazolvassáról, a Facebookon sem. Pedig neki mint közszereplőnek tűrnie kellene. Továbbá (nem lényegtelen részlet!) én a bírálataimban igazat írtam. Nekünk véleményünk volt róla, és nem, nem gondoljuk, hogy aki beteg, arról nem lehet véleményünk.

Mi a célom ezzel, hogy Szentesi Évát “ekézem”?

Nincs cél. Ok van: az igazságot ki kell mondani. Látok, figyelek, értem, mi van. Minden éles írásom ebből született. Nincs semmilyen hatalmam. Én szólok, amikor talmi vagy undorító valami, ennyi van. Elvből írok, a minőség hiánya, a hazugság ellen. Ha megsértődik, prüszköl, tiltakozik, akkor igazam van.

Legyen egy hang, mely kimondja: ez mint női újságírás kurvagáz, az influenszerkedés nem írónőség. Sokan gondolják ezt amúgy. Én kimondom, nekem nem tabu.

Nem akarom, hogy vele történjen valami (törvényszerűen történik, mert a felgiccselt hazugság mindig bedől, de nem miattam van ez). Én azt akarom, hogy a hamisság tudatosodjon a női nyilvánosságban. Vegyék észre, ne támogassák. Nem átkoztam meg (ő igen: “Élj úgy, hogy ha irgalomra szorulsz, akkor legyen kihez fordulni”, ezzel azt akarta mondani, és. saját, személyes facebookomra írta!, hogy legyek én is beteg).

Eltelt sok év, amíg mindketten a jó életről pofáztunk. Ballonkabát alatt semmi, vagy piros csipke, nagy koktélozgatások. Vs “tornázgatás”, erdőben futás.

*

Így indult:

2020. május 5-én a nagy olvasottságú wmn.hu “zászlóshajója”, a szerény tehetségű, hisztiben utazó Szentesi Éva, magát írónak mondó arckrémárus influenszer, amúgy közszereplő nem tűrte, és feljelentéssel fenyegetett is azért, mert a nyilvános írásairól véleményem van, és zaklatásnak állította be azt, hogy a saját blogomon ezt megírtam. Semmilyen törvényt nem sértettem, nem zaklattam és nem rágalmaztam. (Nem is született feljelentés.)

Az a feladat, hogy a hősnőért mindenki rajongjon. Ha nem tetszik, hallgasson. Mennyire antidemokratikus, gyáva, önző álláspont! Rámuszította az akkor 55 ezer Facebook-követőjét, a “nem bírtam végigolvasni gerlét, olyan hosszú” típust:

A poszthpz csatolva 17 innen kifotózott részlet: a Csakazolvassa blogra (tehát ide) írt kommentjeim és posztok részletei, amelyek Szentesi nyilvános, közírói és influenszeri tevékenységét elemzik. Részben írói-nyelvi színvonalát, részben olyan cikkeit, amelyekben anyákról írt szemétségeket, részben a fizetett kampányait (Törley-pezsgő, NeumannLabs HPV-tesztek), amelyek révén ő jelentős összegekhez jutott, és amelyek etikátlanok, félrevezetőek, de legalábbis visszásak, kinevethetőek, üresfejűek. Mindez 2024 nyarán is fent volt, van az oldalán.

Ezzel a posztjával uszította rám az akkor 55 ezer követőjét. Akik viszont már az én oldalaimra jöttek – én nem az ő oldalára írtam, és nem csak azért, mert ott érzelmi azonosulás, buta nőtömeg és szektás hűség van, hanem mert én itt foglalkozom a nők közéletének visszásságaival, posztok ezreiben (négyezer van 2024 nyarán), olvasnak elegen itt is, és nem másoknál szítom az ellentéteket.

És iszonyú aljasságokat írtak rólam, alap nélkül, és nem véleményt, hanem tényeket (hazugságokat). Nem a véleményemről, nem érveke, hanem a személyemről, ide nem tartozó dolgokat.

Lelkes Villő az az elhíresült copycat szindrómás nő, akinek a képét Éva lájkolta. Villő előbb itt volt eminens rajongó, ezernél több komment szerzője, majd teljes személyiségével rámfeszült, feszkókat szított az olvasókkal, főnökösödött, az itt megismert erdélyiek kézműves termékeit akarta Angliában árusítani, de belebukott, és nagy összegekkel károsította meg őket (ezek a nők hozzám kötik Villőt, és rám haragszanak!). Éveken át zaklató módon utánozta le a blogom és életem gesztusait, mászott rá az exemre (!) – és Villő az is, aki Szentesit bujtogatta Murinai Angélával együtt ellenem. Villőnek hogy, hogy nem, a fenti (2020. májusi) kirohanás után Éva lájkolta a képét, nagy összeborulás. Én pedig jeleztem, hogy ez nem oké, és hogy engem akarnak kicsinálni, rólam sutyorognak.

Hogy ki? Villő, Angéla és az ex, mind itteni hű rajongók, az exre Villő ugye rámászott, ezt a neten mutogatták meg küldözgették nekem e-mailben. Az ex történetesen a Bécsi úton volt Fiala Borcsa szomszédja, és jogász, így “kötötte össze” a Borcsa Szentesi Évát és az exet, hogy segítsen engem perelni. Aki egyébként már akkor engem perelt, fel is jelentett /felmentettek, 2024 update/, és Szentesit lebeszélte arról, hogy közszereplőként ebbe belekezdjen).

Nem írtam “nyílt leveleket”, egyet írtam, itt van. Ma (update-énem 2024-es) már nem írnék ilyet (megedzett az élet, rá se rántok az ilyesmire), de maga a levél a közelében nincs annak a cikiségnek, amit Éva összevádaskodott a wmn olvasói, bevételforrásai, kommentelők ellen az évek alatt.

“Mert nem töröltem egy kommentet”: konkrétan az itteni csalódott olvasó, Murinai “Gumiszoba” Angéla írta oda a nevem tagként, amikor Éva egy rosszullétet miatt nyílt posztban átkozta azok “okait”, álneves és gyalázkodó e-mailek szerzőit, mert “miattuk szállították kórházba”, hogy én zaklattam álnéven. És újrakezdődött a anyaloncai rohama, ellepték az oldalaimat. Nekem nincs szósöl médiás alkalmazottam több ezer kommentelőre. Ezt kértem, hogy törölje. Ő is tudja (elismerte utóbb, illetve Péterfy-stbné is írt ide ezt megerősítendő), hogy én nem írok se neki, se álnéven. Én nyíltan kommunikálok. Utóbb törölte.

Rágalmazva, fölös indulattal és becsmérelve én sosem írtam Szentesi Éváról.

Az igazság ennél szomorúbb: szerintem a Szentesi-jelenség, a rák kiárusítása és cukivá-szexivé tétele ennyire elítélendő. Ami cuki, az bírálhatatlan. Aki elesett, az érinthetetlen. Fenntartom a véleményemet ma is, sőt, most még romlottabbnak tartom őt, amiatt is, amit ellenem tett merő önző hiúságból.

Azt is tudom, hogy rengeteg hallgatag nő gondolja ugyanígy. És nem irigységből. 

Nem sikerült az írásaimmal, blogommal figyelmet kiváltani, ezt írja. Hoppácska, még ilyen rajongóm is akadt. Igaz, a Librihez nem szoptam be magam.

Maga írja: olvasta a blogot, járt ide, emésztette magát. És ráadásul az értelmes, jóindulatú olvasók tömegei is olvasnak, azóta is, már tizenkét éve. A különbség: én nem lettem arckrémárus, nem hízelegtem be magam egy DTK által felépített “énmárka” és reklámalapú gigaplatform védelmében a Libribe, hogy nekik nyereséget termeljek a giccskönyvekkel.

Rágalmazó, zaklató, bully? Én…? Olvastátok Szentesinek A Merkúr a retrográdban című, újságírókollégától lopott című “regényét”, hogyan beszél abban Fiala Borcsáról és a barátnőiről, bosszúból?

A lenti kommentelő blogolvasó volt, amellett magyartanár (éppenséggel Ed tanára), nem hiszem el, hogy nem érzi, mi a különbség (az én férjem meghalt, én a rákkal való hősnőségből soha egy fillért sem kerestem, a halál életrajzi adat, és csak egyedülálló anyaságomról írtam). Én Orsolyát mélyen megvetem, hogy odarongyolt szítani a feszültséget. Pedig nem szólt az eredeti kontentnél, csak így Szentesi meg a libák szárnya alatt érezte magát erősnek. Szentesi még az anyja halálával is két évig haknizott, miután megfertőzte. Én soha nem szenvelegtem, játszottam hősnőt, nem is lett brand és egy mohó cégnek reklámbevétel a személyemből. Én fizetek azért, hogy ne legyen reklám a blogon.

Ez is érdekes, nemrég írta:

2024-es frissítés: levélváltás új blogja kapcsán. Válaszában hülyének néz.

Én neki, 2023. szeptember 18.:

Kedves Éva!

Bokszol! Nem x. És: eksztázis.

Remek véleménnyel vagy magadról, de a lufik kipukkadtak. Rendszeresen te biztosan nem bokszolsz. Minden szétesett, amire hajdan büszke voltál.
Az egyik utolsó wmn-es cikkedben még kényszert éreztél, hogy beszólj azokra, akik igazán edzenek: a “tornázgatásra” és a pulzusszámos futópadozásra. Merthogy a boksz, az nem ilyen komolytalan!
 
Egyiket sem bírnád, nem is csináltad soha. És ha komolyan edzenél, az látszana. Mindig hüledeztem, milyen lötyögéseket neveztek edzésnek és mekkora cirkuszt csaptok belőle.
 
Abban a helyzetben, amibe téged beraktak, azokkal az igényekkel és öntudattal (és olyan kis teljesítménnyel) lehetett volna benned bölcsesség, visszafogottság, hogy ne azt húzd le, aki edz (én), sikeresebb influenszer (nem én), igazán  jól ír (én).
 
Törvényszerű volt a zuhanás. Viktor közönyös feje… sugárzik róla, hogy tök önző, és idegesíted.

A férfi, aki engem élete szerelmének nevezett egykor, mesélte a minap a bíróságon, hogy bosszút akartál állni, te Fiala Borcsa közvetítésével tőle kértél tanácsot, hogy ki tudsz-e engem csinálni jogilag.
 
Ez így jegyzőkönyvbe is került, és nem vette észre, hogy a fontoskodással csak a ti förtelmes, nárcisztikus dührohamaitokról vall, és a saját helyzetét rontja.
 
Elképesztőek vagytok.
 
Éva
 
Ő nekem, 2023. november 6.:

Kedves Éva!

Elnézést a késedelmes válaszért, csak mostanra tudtam minden levelet elolvasni, remélem nem veszed zokon. SIC

Köszönöm szépen, hogy írtál, én is sok sikert kívánok a blogodhoz, az edzésekhez pedig további kitartást. 

Ölellek: Éva

Én neki, 2024. február 13.

Jaaaj, Éva, ez a leereszkedés, ez a passzív agresszió… Elegánsnak szántad, de hazug.

 
Szerintem te nem is néztél soha szembe vele, hogy mit csináltál és mi volt az okod. Nem is tudtál róla.
 
Én nem játszom meg magam. A következőket gondolom, és biztos vagyok benne, hogy végigolvasod, pedig szabad vagy törölni:

Dehogy ölelsz te, közben a Huberttel is kibeszéltetek. Akkor hinném el, hogy érted, felfogtad, szembenéztél, bánod, ha nyilvánosan vagy legalább privát bocsánatot kérnél. Hubert is feljelentéssel fenyeget:
 
​​Miért? Mert kimondtam róla (a bérgyerekről) az igazat, amit a mézesmázos píár alatt gondosan rejteget. Én tudom, ki vagy (már rúzséstükör korodban is tudtam, mikor ide kommenteltél), és tudom, mi motivál téged. Tudom, hogy ámuldoztál a blogomon te is 2013-ban. Nem csak Angéla, Villő meg “életeszerelmevagyok” exem.
 
Nem vagy őszinte, és ezt leveszik ám. Érdekelt voltál abban, hogy szarul legyél, baj és dráma legyen, mert csak emiatt voltak kíváncsiak rád.
“Nem fogom azzal tölteni az iszonyatosan drága időmet…” – játszod most a megérkezettet, aki lassan felnő? Negyven évesen?
 
Te vagy az, aki elindította a lavinát, ami kis híján az egész életemet tönkretette (nekem három gyerekem van ám). Rajtad bátorodott fel az exem, aki NER-be ágyazott, lojális jogászként hét polgári és egy büntetőpert indított ellenem, mert a kirohanásodon megérezte, hogy a tömeg most mellette áll. Előtte félt, hogy őt tépnék szét. Hazudozással, kamu pszichiátriai lelettel, állítólagos depresszióval kiügyeskedte, hogy bíróság legyen belőle.
 
2020. május 5-én te megadtad az 55 ezres csürhének a kilövési engedélyt, állítva, hogy te vagy az áldozat és én az agresszor. Miközben én egy őszinte blogger voltam, akit te is elképedve olvastál egykor, a reddites mocskolódókhoz képest én mindig arccal vállaltam magam, soha nem írtam sem neked, sem rólad név nélkül vagy álnéven, nem írtam gyalázkodót, csakis a közéleti visszásságaidról; megmutattam a saját esendőségeimet is (én sokkal előbb és nem haszonelvűen drámázva), és soha nem hazudtam, nem találgattam a magánéletedet, pedig van Kentaurral közös ismerős, de az orgiák konkrétumairól mindig hallgattam. (“K. letett valamit az asztalra… és fel is szívta.”)
 
Éveken át és ontottad cikként több tízezer nőnek az indulatalapú, gondolkodás nélkül megírt kirohanásokat, áldozati műsort, és ezek mind önzésből és kompenzációból fakadtak. Hergeltél, egy időben politikailag is. Téged az elvek, az igazság, a minőség, a gondolat sosem érdekelt, csak önmagad és az érvényesülés, a reklámbevételek, a pasik-ruhák-ételek-híreshaverok-bőrápolási rutin. Emellé igen szerény írói képességek jutottak neked. Téves indíttatás, imitáció, rossz szerkezet, nyelvi fogyatkozások (ez nem ízlés dolga, ez mérhető, pl. a szókincs, a mondatszerkezetek változatossága). Részben az olvasatlanság, tanulatlanság miatt van ez. Pedig neked szerkesztették a szövegeidet hozzáértők.
 
Én (amellett, hogy írtam az irodalmi szövegeimet) rámutattam a női nyilvánosságban zajló fontos, kínos részletekre: a wmn kártékony színvonaltalanságára, az influenszerüzérkedés, a megjátszott viselkedés, a talmi írócskalét, a “traumaírás” hazugságaira meg a buzi- és travisimogató kontent veszélyeire. Ti (Angéla és a wmn is) eleve az általam érzékenyített nőket néztétek ki, és leraboltátok őket. Agyilag és anyagilag: győrikeksz- és életbiztosítás-reklám között vekengtetek depresszióról, rákról!
 
Amikor az anyákat basztattad, azért is szóltam. Mi azért nőttünk fel már huszonévesen, mert nem lehettünk önzők! És mindenki megértette, hogy neked nem lehet gyereked (bár ettől te nem vagy hősnő, ez témának is gyenge, és ismerjük az összes rizikófaktorát a méhnyakráknak, nem nagy rejtély). Senki soha nem bántott emiatt, de te megírtad a Nemanya című cikket, később meg azt, hogy Van egy fiam… A húgodé, mármint, és azt a gyereket szintén kiárusítottad lájkokért.
 
Borzalmas ez az egész.
 
A büntetőper elsőfokú ítélethirdetésén elhangzott, hogy nem zaklatás az, amit a “sértett” (haha) keresgél ki, önszántából a blogra kattintva.
Te ráadásul közszereplő is vagy, aki szabadon bírálható. A bírálat, leleplezés fontos érték: a NeumannLabs-gate-re, a tökfölösleges, alig valamire szűrő tesztekkel folytatott pénzéhes üzelmeidre én hívtam fel a figyelmet. (Lásd még a Mályvavirág elnököt: “Minden tesztem negatív volt, mégis rákos lettem.”)
 
De még el is dicsekszel, te mekkora jólétben vagy… Örökké kompenzálsz, az “írósággal”, a high life-fal és Viktor meg a boldogság mutogatásával ugyanúgy. Ennek oka számos trauma, kisebbségérzés lehet, a nem-értelmiségi háttér és a parvenü alkat. Megfigyeltem (Csepelyi Adriennen, Pétery-Novák Éván, Veréb Viktoron is), hogy messze keleten születtetek. Ezért kellett neked is ballonkabát alatt csipkefehérneműben, érettségi nélküli pincérnőként erőszakosan “királynőként” viselkedni.
 
Te szabadítottad rám a hozzád hasonlóan indulatvezérelt és ostoba, mérgezően önző, harsánykodó, szadista csürhédet, és Villővel és Angélával, két plagizáló, ostoba és kártékony olvasómmal is összeálltál, meg a jogász-exszel is. Nem riasztott soha a detektor, hogy ez nem helyes, ez önzés, lejáratás? Miért nem írtad meg te is a véleményedet rólam, ahogy én rólad? Lehettél volna éles…
 
Az én bűnöm, hogy kimondom az igazat, tehetségesebb vagyok, mint az engem nézegető, magukat írónak állító libák, illetve hogy a Péterfy még 2001-ben rámmászott.
 
Nézd, mit írtál ki (még mindig fenn van):
 
Aztán nem lett se polgári, se büntető ebből. Mint ahogy Hubertéből sem lesz semmi, mert a béranya tény, ő maga rakta ki az instára a közvetítő szervezetet. Nem lehet a ti szavatokra adni. Fenyegetőztök…
 
Azt állítod, “nem lehet figyelmen kívül hagyni, bemászik mindenhová”, miközben te mohón kattintgattad a blogomat, onnan vannak a kommentek, amelyeket kifotóztál (ezt tiltom a blogon, jól látható helyen!) és a posztod alá raktál. Tökéletesen figyelmen kívül hagyhattad volna. Az én olvasóim (a 2015 utáni típus) nem redditeztek, nem hergelődtek, nem uszítottak senkit, nem írogattak neked soha.
 
És hagytad, hogy a félszerzet és negyedtehetség Murinai Angéla bujtogasson és gyűjtse neked az anyagot. Ő, az én egykori legnagyobb rajongóm is előadta a saját libaserege körében, hogy neki születésnapi ajándék, hogy engem végre kicsinálnak, és hogy a “bulllying van olyan, mint a rák”.
 

Közben ez állt a blogja fejlécében rólam:

​…Én vagyok az agresszor? Én soha nem gyaláztam azt, akinek rajongója vagy nagy barátnője voltam. Magánéletieg! Aminek ő nem volt sem része, sem tanúja, sem kárvallottja, és nem is ismer senkit, aki igen. Az írásaimból tudott erről egyáltalán bármit is, azt meg szétpletykálta, elferdítette, hogy ne tűnjön föl: állítólagos vezérblogger és írónő létére alulfizetett cselédként tengődik a hazájából elmenekülve.
 
Ti ezt csináltátok: hajdani nagy barátnőket gyaláztatok. Te a “regényeidben”…
 
Ezeket, amiket most leírtam, nem tudod eltüntetni, kitörölni az életedből. Miattad és a tehetségtelen bagázsod aljassága miatt én ma is bíróságra járok.
 
Te vagy az, akire nagy volt az újságírói kabát, mégis hergeltél, szerepelgettél, elbíztad magad és megszűntél ember lenni. “Anyám halála a legjobb fogyókúra.” Ez szállóige és mém lett. A regényedben a beszólás Fiala Borcsára, a hűdemenő szexleírás a temetés után, Szandra besározása (ő egyszer kommentelt rólam: “szerintem irigy” – ma már ő is tudja, ki a hitvány). Viktor mutogatása, kibeszélése, és ha fizet érte a Magyar Posta, a szerelmeslevél is kontent… Csak azzal maradtál jó fej, leereszkedően kedves, aki a nárcizmusodat, anyagi érdekeidet, becsvágyadat tökéletesen kiszolgálta, és elviselte a munkahelyi műsorszámaidat. És mindezt te napi terápia mellett…!
 
Te most is komolyzenével, híres barátok mutogatásával, egzotikus fűszerekkel, túlbonyolított kajákkal-megjelenéssel próbálsz többnek tűnni, mint aki lettél – és lehetnél.
 
Mondd, téged nem zavar, hogy Huberték  kibérelték egy pénzre rászoruló nő méhét, aki harmadik világra emlékeztető körülmények közt szült, letépték róla az újszülöttet, és otthagyták tejtől duzzadó mellel? Meg sem említik, meg se köszönik neki sehol.
 
Ennyit gondolok, és ezt sokan tudják, nem fog eltűnni.
 
Éva
 

*

Innentől már nem olyan lényeges.

Update, 2020. augusztus 4.

Ha valakinek kérdése van, kik és miért csinálják ezt.

*

UPDATE, 2020. május 14. Ez kommentben is van lent, hogy lássa (láthassa), aki erre a posztra még kattint vagy visszajár.

Ma megnéztem, pontosan mik vannak azokon a képernyőfelvételeken, amelyeket egy hosszabb időszak alatt Szentesi Éváról írtam, és ő kirakta egyben.

Nagyon tanulságos az egész. A fő tanulság: nők tízezrei kicsit sem értik, amit olvasnak, nem értik a mondatokat, ANALFABÉTÁK, de szívesen hergelődnek azért. Két oldal van, ide meg oda lehet állni.

Semmit nem gondolok túl erősnek, tévesnek, amiket írtam Szentesi Éváról (ő közszereplő és a nyilvánosságban él: nemcsak igazam van, hanem a véleményem kifejtéséhez jogom is). És nem én csináltam ezt a cirkuszt.

Miért nem hagyom, hogy az olvasóim eldöntsék, kit olvasnak? Hogy dönthetnék erről? Lefogom a kezüket? Nekem semmilyen hatalmam nincs, ugyanígy, ahogy én, írhat blogot, kommentet bárki, csak az enyém – Szentesi állításával ellentétben – figyelmet is kelt. Viszont arról írok, amiről mondandóm van, ez az én döntésem, és Szentesi Éva ennyire irritáló és hamis. A jogomat, hogy én dönthessem el, miről és mennyit írok, nem adom. De nem az érzelmeidre, nem is a falkaszellemre utazom, nem várok egyetértést, táborba sorakozást. Szabad vagy! Nem kell érzelmileg azonosulni (sőt, gáz). Itt soha nem volt uszítás, csatasorba rendeződés, netes lincselés.

Ó, ti nagyon komáltatok ám, velem zúdultatok, amikor olyanokat kritizáltam, akiket ti is kiröhögtetek (Vájf, Kozma Szilárd). Most mérgesek vagytok, mert felültetek a rákturnébuszra, és tőlem tudtátok meg, amit magatoktól is tudni kellett volna: hogy ez ciki. Vagy azért haragszotok, mert nem sikerült lefogyni, gyűlöltök sportolni. Vagy mert kockás a hasam, kitaláltam egyedül, hogyan eddzek, le tudom írni az eddzek szót, a gyerekeim nem komplett idiótaák megélek az írásból, jól vagyok – és ti nem annyira. Ez nem az én dicsekvésem. Tényleg ilyenekkel jönnek a gyalázkodó e-mailekben, amiből most is heti húszat kapok.

Most meg: “erdélyi házaspár”. Kozmáék, aki ellen Csilla hergelt és szervezkedett a legjobban, és Villő uszult ott, Angéla meg nekem írta kommentek tucatjaiban, mennyire elítéli őket – halálosan fenyegettek.

Én írok álnéven? Beszarok rajtatok. És az Index-fórumon a nettó hörgés, az üres életűek gyalázkodása. Mi lett veletek??? Megmutattátok a szinteteket.

Nagyon durva a hiszti, amit ebből rendeztetek. A jogomból, hogy leírom, ami szerintem van. Szentesi Éva nárcisztikus egója nem bírta elviselni, hogy átlátnak rajta, bűncselekményt és példátlan lejáratást kiáltott. Ti pedig ugrottatok, vezényszóra, pedig nem is a ti ügyetek, ott lihegtetek, és semmilyen tartalmi állításotok nem volt. Női nyilvánosság, 2020…

Nincs szimmetria, hogy “akkor rád miért nem lehet rosszat mondani”, mert lehet, és mert én nem hazudok, nem vagyok tehetségtelen, megjátszós, és nem keresek reklámozgatással me3g önsajnálattal pénzt naiv nőkön.

Vádolnak, hogy “kereszténydemokrata” vagyok, felemlegetem a gyerekszülést (vagyis: azt gondolom, egy háromgyerekes aligha irigyel olyat, akinek nem lett egy se, és ez nem saját döntés volt): a határ nem az anyák és a gyermektelenek között van. A határ azok között van, akik maguk döntötték el, mennyi gyerekük legyen, meg akik nem. És én a legélesebb hisztiket pont náluk látom, akiknek nem lett, vagy nagyon béna az eredmény.

Csonkítás: ennek ez a neve. Magyar szó. A férjemnek egyetlen testrészét, szervét sem távolították el, nem értem, mire írja Orsolya. Én nem a rákra. Az biztos, hogy nem sztárkodtam meg rúzsoskodtam rákkal soha. Akkor írtam róla, amikor történt, inkább magamról, terápiásan, nagyon diszkréten, jelszavas posztokban, minden üzleti érdek nélkül. Nem volt termék.

Jó tudni, ki milyen. És nem bánom.

Mostanában írt posztjaim:

hisztiztek (ez még előtte)

érinthetetlen, mert elesett

mire költesz mostanában?

Nem minden tart három napig, úgy tűnik. Elleptek a legyek. Nyomják, hajtják a drámát, és élvezik.

Másról írtam és másról szeretnék írni. Most nem lehet úgy: kamu lenne, dacnak tűnne, szétszednék. De ha elül ez, ugyanúgy fogok írni, mindarról, ami fontos, ami foglalkoztat, élesen is, és csakis annak, akit ez érdekel. Felelős vagy azért, mit olvasol,. ne told rám! Nem várok el semmit, nem hisztizek, nem kell azonosulni – lehet viszont gondolkodni. Irodalmilag is, kritikusan is, újat mondva is fogok írni.

Látom, hogy olvassátok. Amit kérek: ne állj ki mellettem. Saját néven végképp ne. Köszönöm, de rád veszélyes és polarizálja az őrületet. Ne legyen tábor. Méltóság legyen. Olvass, és írj privát, ha van mondandód.

Nem reagálok most senkinek, aki “egyetért”, meg annak, akivel más, személyes viszonyom is van-volt. Azért sem exponálok senkit, mert Murinai Angéla mindenkit megkeres, hogy engem lejárasson, ezt jó páran írták meg. Tiltsd le, szard le. Magyarázkodik amúgy a banya:

soha senkivel nem fecsegtem privátban Angéláról, mindent a blogra írtam, és soha senki nem is tiltott emiatt; hazudik

Mi a célja Angélának? Engem el kell mozdítani, mert kell a helyem. Kifigyelni, beférkőzni, szerepelni; olcsóskodva leutánozni, betörni a női térbe (frissítés: később ez sikerült!), díjakat remélni, majd amikor az eltiporni kívánt előd (“mindannyian Gerle Éva köpönyegéből bújtunk ki”, ezt ő írta) nem hallgat az árulásról és el sem kotródik; amikor az írókarrier döcög, alantas, személyes kudarcok sorozatában, munkanélküli segélyen, szarpucolásában végződik a nagy tehetség, az #énlegalábbdolgozok, akkor bosszút állni. “Ráakaszkodik a feminizmusra”, írja rólam az, aki itt, tőlem hallott nők jogairól először.

Mindent bírálok, ami nem tetszik. Nekem nem kell mások ízléséhez igazodnom, független vagyok. Kellemetlen vagyok sokaknak. Drámáznak is, érv híján. Próbálják úgy beállítani, hogy én sírok utánuk. Stílusom mértékletes, senkit nem picsázok, elmebetegezek, tályogospinázok. Szókincsem kiterjedt. Gúnyolódni, azt szoktam. Jólesik.

Független, nem gonosz.

Hevület, nem agresszió.

Innováció, nem elmebetegség.

Megélt élmények, nem kontent.

Reagálok arra, amit hozzám írtatok a facebookon, és ami moderálatlanul fent van, azon kívül, ameiket ismeretlenek jelentései alapján leszedett a facebook (én nemjelentettem és csak egy bizonyos személy védelmében töröltem; tudom moderálni, de annyira megmutatja az ő lényegüket a szóhasználat, az összevissza vádaskodás, a magánéleti dolgok és többéves, elferdített ügyek odahozása, az álnevek, profilképek, hogy hadd maradjon). Én világosan látom a határokat. Személyekét, agyakét, büntetőjogét.

Akárhányan kiabáljátok most a csorda erejét érezve, felhevülve, hogy én beteg vagyok, továbbra is kritikus leszek, ami nektek rosszul jön, mert borul a festett díszlet, sérül az érdek, ráébrednek emberek, mit műveltek ti női kontent meg nővédelem örve alatt. Mérő Veráéké is hasonlóan borul, kicsináltak ők másokat is. Ezért van ez az ordibálás.

Nekem csak a középső ujjamat van kedvem felemelni, Takács Levente. Nem csatlakozom hozzád, amiket kommenteltél, az nőgyűlölet. Elhatárolódom a kommentednek attól a részétől, amelyben az én szavaimat értelmezed: én nem írtam és nem gondolom, hogy SZÉ haldoklik, sem azt, hogy a rák gyógyíthatatlan. Ez az ő véleménye. Blaszfémia is ilyesmiről elmélkedni: a rák nagyobb nálunk, és Isten kezében vagyunk. Noha szerintem annyit igenis tehetünk, hogy nem iszunk, nem kemikáliázunk (de ha igen, akkor legalább nem reklámozzuk), nem eszünk szar kajákat, nem éjszakázunk, jól élünk, rengeteget edzünk, erről nem csak dumálunk, nem mentegetjük a lusta, felelőtlen életet, és nem írunk a rákról giccses, hősnősködő, félrevezető, üzleties cikkeket. Tedd meg a tehetőt, pontosan ismertek a rizikófaktorok (én másról sem írok, mint mitokondriumról, felelősségvállalásról, telomerekről, autofágiáról, prevencióról, azért is szétszedtek: “öntömjénezés”, “mindenhez ért”, “laikus expert”), aztán lehet lapítani, észre ne vegyen, hátha kikerül. Nincs bennem dölyf a rákkal kapcsolatban.

Azt gondolom, Szentesi Évánál a műsor a túlélősége, és igaza is így lesz: “érintett vagyok, tehát bírálhatatlan; mindenki más hallgasson”. És tényleg optimistára van festve a gyógyulás (update: lett pedig új felvonás 2022-ben: bélműtét, sztóma, örök diétára ítélve) (a többi update olyan durva, hogy nincs kedvem taglalni), de a valóság sokkal szomorúbb. Nem gondolom, hogy Szentesi haldoklik és ezzel turnézik, de tény, hogy szereti, ha van esemény. Amit átélt, és ahogy próbál “sikeres” lenni ezzel, az egész vergődésére rámegy a lélek, az újságírás tisztasága. Másoké meg más traumáikra megy rá: a sima klimaxra, a házasságára, az unalomra. Szörnyű látni, mivé lettetek, középkorú nők, és kit szidtok ennyire onnan (lentről).

Az anyaság hiánya (amikor nem te döntötted el, hogy nem akarsz gyereket, hanem a betegség, a körülmények, a korod), ugyanígy ront meg és tesz kompenzálóvá, sőt, gonosszá is, kár tagadni. Nem, ERRE nem vagyunk irigyek.

Ha egy jelentős médiahátterű, ismertségű, indulatilag-érzelmileg érvelő közíró perrel fenyeget egy magánbloggert, úgy, hogy soha le nem ült vele (pedig kértem), pusztán azért, mert nem tetszik neki a véleménye, az aljasság. Amúgy a jog sem állt mellette, nem is lett belőle semmi (de még a jogász nagyszerelmem pereiből se, még a nyertekből se). Szentesi 2017 és 2020 között soha nem adta jelét, hogy fáj neki, amit írok, hogy mérgezi.

Sem annak, hogy szembenézne azzal, ami a lényeg, az állítások tartalma:

fizet neked a NeumannLabs, vagy nem? ér valamit a teszt, vagy nem? boldog vagy, amikor bevisz a mentő, hogy lesz megint jó kis drámai kontent és lájközön, vagy nem? etikus-e ez a wmn-től, vagy nem?

Most egyben rámzúdítja. Azt hittem, a névtelen trágárakról írja, hogy mérgezik, zaklatják. De rólam írta. Megvádolt. Én a tízszeresét viseltem el, és én akkora, eleve bekészített ovációba se ültem bele, amit neki a DTK épített fel. Nem is fizetnek nekem cégek, hogy állnom kelljen az ütést. Mégis állom. Korábbi “olvasóim” (valójában “na, megnézem már, mit ír ez a nő, lopok valamit a saját satnya blogomba” kíváncsiskodók) százával esnek most nekem és kommentelgetnek Szentesinél, ötvenes évek hangulatban rémülten igazodnak a közhangulathoz, kiabálnak: sose bírtam csakazolvassát! Én vittelek edzeni, mert kérted. Csillogott a szemed.

Nem érdemes mártírt csinálni a másikból, ez senkinek nem jó. Értelmesen kéne beszélni inkább.

Köszönöm Szentesi Évának, hogy világosan megmutatta: drámázni, önsajnáltatni irtó ciki, én sem teszem, csírájában fojtom el.

Vajon Mérő Vera (aki hatalmashiteles aktivista, nem random júzer) hogyan élné meg, ha egy nő, aki őt nem is ismeri, beállna az őrjöngő kommentelésbe, és az ő elmeállapotát elemezné, minősítené, összeröhögve másokkal, lejáratási, hiteltelenítési céllal? Úgy is, mint jogvédő, aki több netes lincselést indított, az egyik kirúgással és majdnem öngyilkossággal végződött. NEM BESZÉLÜNK (VÉLT) PSZICHÉS BETEGSÉGEKRŐL, NEM ELEMZÜNK. Aki beszél róla (ha van neki), az csakis ő lehet.

Nekem nincsen. Pedig faggattam a terapeutámat, de nem merült fel diagnózis soha, és azóta csak erősebb, önállóbb lettem. Ami nekik mocsár, az nekem hegyfok, hogy lehet??? Végletesen eltorzult a mérce: ami szerintetek gyűlölet, gonoszság, elmebaj, nekem fejlődés. A bátorság mint norma. Siker, felelősségvállalás, megérkezettség. Friss szerelem…

Itt olvashatsz arról, miért és kik diagnosztizálgatnak bőszen exeket, ellenségeket:

dobálózzunk diagnózisokkal!

ezek a szegény beteg emberek

Aki pszichológusnak mondja magát, és aljasul, kommentben diagnosztizálgat, az ellen etikai panaszt lehet és kell tenni. Olyan, akinek diagnózis felállításához végzettsége, jogosultsága van, ilyet nem csinál: nyilvánosan, megbízás nélkül, szenzitív részletekkel, fecsegve, ránézésre, kéretlenül, diszkreditálási céllal???

Nem az a kérdés, ki kivel ért egyet, kit kedvel. Ilyet, amit a kommentelők művelnek, amúgy a maga szelídkenő stílusában Kiss J. Ildikó is, meg Murinai Angéla, Lelkes Villő és az exem, EMBERREL NEM CSINÁLUNK. Mégis ti avatjátok Jóvá magatokat, mert a rossz én lettem…

Ex. Nem íro_gat_tam a feleségének. Mindig távol tartottam magam tőle, kezdettől kértem Tamást, hogy ne beszéljen róla, ne panaszkodjon, sőt, ne is írjon nekem, ne hívjon olyankor, amikor vele van. A nevét sem tudtam. Áprilisban, hat évvel a szerelmünk után megkerestem, és egyszer, EGY MONDATOT írtam neki: sajnálom, amit most tenni fogok, itt a határ, megírom az igazat. Sajnálom őt. Soha mást nem írtam neki.

Nem számít, hány éves az apja. Az számít, hogyan lehet leállítani az aljasságot. Az igazság számít. És ő fél az apjától.

Ha én a nagyszerelem ex volnék, bizony nem taglalnám a Gerle Évát nyilvános fórumokon, nem is fenyegetőznék, mert még meg találja írni az igazat, elővesz olyat, amit fedjen el a sok év. Fusson a gyáva. Célozgatva sem, álnéven sem kéne, Tamás. Én nem voltam inkorrekt soha, vigyáztam rád és a szerelemre, végtelek évekig, mikor te már gyaláztál és kifecsegted a titkokat. Ahhoz, hogy te kiakadj, LESNI kell a blogomat, profilomat évekig, mohón. Mindent szögnek nézni, és bedőlni ostoba, irigy nők provokálgatásának. Kedves Tamás, aki nemrég e-mailben írtad nekem, hogy nem kommentelsz semmilyen fórumon rólam. Nos…?

Nagyszerelmem is egyike a “blogcsalódottaknak” (nem ugrotta meg ezt a szintet, intellektust, őszinte létezést). Olvasó volt, majd a szerelmem lett 2014-ben. Később közvetve és rafináltan (mert kertvárosi, családja elől titkolózó családapa és fontosjogász), de durván lejárató dolgokat írt rólam több helyen, nyilvánosan, majd bosszúpornószerű hadjáratot folytatott ellenem: engedett tavasztündér (Lelkes Villő) nevű rajongó, Kovács Csilla és Murinai Angéla nyaggatásának, és “mesélt rólam”, úgy, hogy pontosan tudta, hogy amazok az “infókat” elterjesztik, hogy lejárassanak és kikészítsenek engem. Ezt írtam meg egy levélben az apjának most áprilisban. Nekem is elküldték a szörnyűséges (kakis fasz szájba, erőszakért rimánkodni, megjátszott orgazmus, bűzös száj, tályogos pina és hasonlók) tartalmakat álneves e-mailekben.

Na, akkor most én mondom azt, hogy a bullying nem játék. Nem igaz, hogy zaklattam. Nem volt szakításunk, vitánk, egyszerűen nem beszéltünk többet, mert visszatért, amit én megértettem, sőt, aviláos határt kapcsolat és vég között magam szorgalmaztam, alkatilag. Én soha nem voltam a szerelmeim iránt rejtett vagy rossz szándékkal, se a kiválasztáskor (érdekből belemenni), se a kapcsolat után. Róla évekig hallgattam, pár fájdalmas, önelemző e-mailt írtam neki (nem kérte, hogy ne, nem tiltotta le), nem vádoltam, nem mocskoltam, nem vártam választ, és nem akartam “visszaszerezni”, ő ellenben tudatosan mutogatta a családját, “boldogságát” az akkor még nyilvános instáján (#huszonhatéveegyütt, #yesiamproud), Villővel közös, érzéki felhangokkal kipakolt edzéseit (igen, mindkettő volt), és ezt sem én néztem, hanem álnéven valaki küldözgette nekem. Elég rafináltan nyomták, és ettől olyan undorítóak.

Semmi olyat nem tettem, amit egy “ne írj többet” levéllel vagy figyelmen kívül hagyással ne lehetett volna elintézni, ez is műbalhé és bosszú: a saját felelősségével nem tud szembenézni, tagadja, és rámkeni azt, ami ott a kertvárosban akkora bűn. Azért döbbenet a lealjasodás, mert nekem Tamással szép, totalitást ígérő kapcsolatom volt, nekem a jövőről is írt, a kapcsolat utáni időszakról:

“soha nem foglak letiltani, meg ilyen baromságok, nem foglak elárulni, dekonstruálni, életem szerelme vagy, sóhajtozva nézem majd, ha írsz valamit, és te is rámkattintasz majd; nem fogom elfordítani a fejem, ha belépsz a konditerembe, szép emlékek”

, sőt, jóval az utolsó találkozásunk után, 2015 nyarán is jelét adta, hogy nagyon is jó lenne… írjak mielőbb. Csendben fájtam. Nem beszéltem ki, és nem akartam vissza azt a zűrt, viszont megdöbbentett a lealjasodása (és az is, mennyire maga ellen cselekszik: ha befogod, ha egyedül megküzdesz a feldolgozással, akkor semmi nem lett volna!). Az elemi szerződést sem vele, sem a másik Tamással nem én mondtam fel.

Tökéletes egészségnek örvendek, és nem csak újabban, a rövidlátásomat kivéve, ja és 31 fogam van, mert így fértek el.

Péterfy-Novák Éva a fejében élő logika (ti ehhez vagytok szokva, hogy ilyeneket feltételezgettek?) szerint hívja, várja, hogy ő is célpont lesz. Jó lenne hősnőnek lenni, míg rotyog a tokány, ugye? De nekem nincsen vele bajom, régi ügyekkel se (a férj mondjuk rámmászott 2001-ben, bejött a szobámba, hathónapos terhes voltam!), az szdsz-es területi  elnökséggel se, nekem ez nem para. Csak a pódiumos szerepléssel, meg amit Bajusz Orsolya ellen rendeztek. Illetve volt a nehéz emlékű éjszaka, amikor hat hónapos terhes voltam. És most azt megírtam neki. EZÉRT utáltok.

“Ha valóban adsz a szavamra, kedves Kitti”, írod… jézusom. Ti anyanyelvi szinten sajátítottátok el a manipulálgatást, a passzív agressziót. Ha nyíltan hazudozol, Éva, és láthatólag élvezed a fortyogást, akkor nem fognak adni a szavadra.

Jelenleg hazugak a kötőszavak is… hogy juthatott bárkinek eszébe ez a bénácska vád, hogy én Gumiszobával foglalkozom 2016 nyarán, aki (vagy akinek a megbízottjai) a sokkban és gyászban itt szimatoltak, lestek engem a blogomon? Ha nem lejáratás a cél és unatkozó mesterkedés, akkor ez micsoda? És: ki az, aki a neten pörög, mikor meghal a gyereke? Mi közöm hozzá, miért zsarol így figyelmet, miért hiszi, hogy mindenki őt figyeli? Nem érzed, ez mennyire erőltetett, és mennyire ugyanaz a traumaturné? De Gerle Éva ellen jó lesz ez is? Hülye vagy te? Nem volt a barátnőm, én nem foglalkoztam vele, akkor is hárítottam a közeledését, amikor nekem sűrűn írogatott. Verseket elemzek, magyar szakos vagyok, mindig is csináltam, ez egy sorozat ötödik része volt. Egy kutya tetemének, szárazföldi halálának, egy 19. századi szerelmes versnek mi köze ahhoz, ami vele történt? Mikor kommunikáltam én ilyen sunyin, kié ez a működés, hogy így rám projektálja?

Ideteszem a szerkesztési előzményeket. Július 21. a megjelenés dátuma (ez a linkben is benne van), tehát hazudsz, amikor azt írod: a haláleset után, másnap tettem ki. Sokkal későbbi, és semmi köze hozzá. Mert összeraktam, mi ez a vád, miután ocsúdtam a döbbenetből, hogy ezek még mindig rajtam rugóznak. Emlékeztetnék mindenkit, hogy azon a július 14-én egy írófejedelem halt meg, aminél nagyobb gyászt én csak családtagjaim halálakor éreztem. Senki nem figyelte akkor Angéla életét. Én biztos nem. A poszt ötlete és lényege májusi egyébként, tehát (másrészt) sokkal korábbi. Itt vannak a szerkesztési előzmények:

Kérdelek, PNÉva: szerinted hogyan jött át a Varga Judit elleni, harsány petíciód? Te, ő és Szentesi egyformán vagytok közszereplők. Miért személyeskedsz ellene? Őt ütni szabad? És miért omlotok össze és kezdetek nyafogni, ha titeket ér a bírálat? (Frissítés: 2022 nyarán Szentesi egyedül maradt, Borbély Alexandra és PNÉva is hirtelen megszakította vele a kapcsolatot. Nekik is hasonló, csak személyes vetületű problémájuk lett vele.)

Szentesi Éva nem kislány. Nem kell megvédeni, és nem bírálhatatlan attól, ami mögé bebújik. Nem, ez nem gonoszság. Ez érdeksérelem nektek. Ne keverjük!

érinthetetlen, mert elesett

Közzétéve Szerző:
61

!!! Nem becézgetek gúnyosan, nem használok lealjasító szavakat. Kérlek, ti se tegyétek, senkivel. Semmilyen, Szentesi Évát szidó, táboroskodó kommentet nem engedek be. Ennyivel vagyunk különbek: nem tömbösödünk-zúdulunk érzelemvezérelten és facebookhergelten, nem szerepelni akarunk, nem erkölcsösködünk, hanem elemzünk, mérlegelünk.

Nekem érveim vannak.

Jól értem? Szentesi Évát nem szabad bullyingolni, de Gerle Évát igen. Hát akkor ennyire vegyük komolyan az elveket továbbra is.

Miközben a különbség köztünk az, hogy én valóban tudok írni, előbb kezdtem (és Szentesi itt olvasgatott…); én saját erőből építettem fel az olvasottságomat, nem “építettek fel brandként”, azaz toltak a seggem alá győrikeksz-reklámokból fenntartott platformot, van hozzá műveltségem, és értelmes az életem, nem csak nyavalygok a kirúzsozott áléletben…

Mást írtam mára, kis elakadás volt (tegnap este lett új gépem!), de helyzet van: a napokban Szentesi Éva célkeresztbe helyezett a szokásos hisztivel (őt az egykori betegsége miatt nem szabad bírálni), azaz negatívan exponált engem több tízezer követője-drukkere előtt, erre behergelt tömegek jöttek rám, akik most hallottak először a blogomról: nem olvassák el (a címet se), de gyalázkodnak.

És erre már visszaszólok. Le kell szögeznem ezt-azt, csupa tényt és összefüggést.

Nyilvános tartalmakra reagálok, amelyeket egy nagy női médium fő szerzője (social marketingese), egy közszereplő tett ki önként. Vállalta mindezt, ezekkel szerez elismerést és jövedelmet (vagyis professzionális),

a nyilvánosságra tartozó ügyekben írok: attitűdről, értékrendről, szövegről, médiamechanizmusról, szponzorációról, nem a magánéletéről (soha nem kotyogok ki olyat, amit közös ismerős mesélt róla, és másról sem kotyogok ki ilyesmit),

releváns állításokat (éles kritikát) írok,

írói szenvedéllyel, némi undorral, habár másokban erős érzelmeket generálva, vitriollal,

és reklámmentesen – a teljes blog reklámmentes (hogy ne legyen reklám, azért én fizetek a szolgáltatónak). Nekem az elérés nem hoz pénzt, közvetve sem, és nem kell a hiúságomnak sem a lájk vagy az egyetértés.

Ezt csináljátok utánam.

Isten hozott benneteket, jó ez, hogy ti itt, mert mindenkinek van esélye gondolkodni, ráébredni fontos dolgokra – sőt, aki még előtte áll:

felnőni!

Kiállni a nyájból, reflexes ítélkezés helyett saját véleményt alkotni… (Gerle Éva, ébredj fel, ez túl szép…!)

Tudok jobbat: érvelek. Félelem és cukiskodás nélkül. A tisztánlátás, az érv, a jó mondat hatalmas erő ebben a langyos fos világban. “Mindig minden, amivel foglalkozol, téma lesz, hatást gyakorolsz, ezt nem tagadhatja le senki, bármennyire is gecizik amúgy.” Akinek meg sérti az érdekeit, és tudja, hogy védhetetlen, amiben él, az rámfogja, hogy irigy vagyok, gonosz, beteg stb. Bővebben… →

sérüléspara

Közzétéve Szerző:
25

A sérüléspara mügött manipulatív szándék van, és a jelenség a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem, miért zavar. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Nekem semmi problémám, hiányom, fájdalmam nincs, mégis kéretlenül nyomják a korlátozó jótanácsokat. És nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben… →

“ezt váltod ki”

Közzétéve Szerző:
22

Még egy bőr lenyúzása. De ez tök fontos: elsősorban a felnőtt felelősségről és párbeszédeink minőségéről.

Szóval, igen, ez elhangzott:

“hát hallod, hogy miket mondanak a Rékára, ezt váltod ki!” Bővebben… →

nyílt levél D. Tóth Krisztának, a wmn.hu főszerkesztőjének

Közzétéve Szerző:
44

Kedves Kriszta,

zászlóshajótok, Szentesi Éva főmunkatárs ezen a héten elesett.

Amire célzok, amögött a “te is utálod Gerle Évát? fogjunk össze ellene!” akció áll.

A netes zaklatás, gúnyos hajsza, a röhögcsélésben való részvétel nem játék, ez a legfontosabb abból, amit közölni akarok. 

Volt ugye Szentesi Évának nemrég ez a posztja, hogy egy kollegina őt és PNÉvát álnévről fúrja, sziszterhúd, toll a fületekbe satöbbi. Egyértelműen rám céloz, Gumiszoba kommentjében ott is a vád, a blogom neve, és bár kértem, nem revideált.

Nem én írok Szentesi Évának zaklató dolgokat, és soha nem is írtam. Nem írok álnéven, soha nem írtam olyat, amit ne vállaltam volna. Konfliktusaimat privát intéztem, mégoly éles véleményeimet a nyilvánosságban érvekkel, egyenesen (a bíráltat és magamat is megnevezve) teszem közzé, egyébként hivatásszerűen.

Én ugyan rühellem azt, amivé a jól induló wmn lett, de a véleményem nem személyeskedésen alapul, hanem a nyilvános tartalmaitok alapos ismeretén, szilárd újságírói értékrenden és értékrendbeli különbségeken; mindig érvekkel támasztom alá a bírálatomat, ezt többször meg is írtam, itt és itt.

Röviden: azt az erőforrást, szakmai tudást, elérést, amely a wmn-nek lett (adatott), szerintem szerencsétlenül, szakmailag is bénán használjátok fel. Jó esetben csak magatok közt röhögcséltek belterjesen, egyébként pedig olyan, súlyosan improduktív gyakorlatokat, szokásokat magyaráznak ki a szerzőitek jópofáskodó, lájkvadász módon, hogy ennek semmi köze semmilyen ép értékrendhez – e gyakorlatokat nem megmagyarázni kéne, hanem felgyújtani és a helyüket sóval behinteni.

Na de ezért nem kéne gyalázkodni senkinek, sem hamisan, sunyin vádaskodni.

Elmondom, mi történt. Murinai Angéla és a tavasztündér (Lelkes Villő) nevű nő (és egyébként SZÉ is) lelkes olvasók voltak a blogomon 2013–2014-ben. Az elsőként említett két nő kommentek százait írta, napi szinten nyüzsögtek, barátkoztak, eljöttek. blogos eseményekre, privátban mesélték z életüket nekem. 2014 nyarán elhatározták, hogy nekik új blog kell, inkább saját, tehát ők mekkorát csalódtak, én vagyok az ellenség, robbantottak z erre kapható blogos barátaikat is, később pedig, látva, hogy a blog és az életem az ő harsány részvételük nélkül is működik (sőt), azt is, hogy kicsinálnak. Bővebben… →

miért nem progresszív a wmn?

Közzétéve Szerző:
349

A wmn-nek szóló javaslataimat az írás végén kibővítettem, saját kommentjeim szövegeivel, illetve egy újságírókolléga észrevételei alapján. Kommentben is bővül a döbbenet listája.

Emlékeztek Joós Istvánra? A szégyenletes nlc-s bloggerina versenyre, “mert a nőknek is van hangjuk végre”, ahol előbb megnyugtattak, hogy a főnyeremény laptop csajos lesz (vagyis rózsaszín és nem túl bonyolult), aztán, miután a szavazatgyűjtésben vagy ötven jelentős blogger megfuttatta a nlc nevét-logóját szerte a neten, kiválasztottak két, a női princípiumot maradéktalanul betöltő, otthonról kreatívkodó, ügyes kezű asszonyt: Limarát, a péket és a Kifli és Levendula kézügyességi blogot. A nők hangja!…

Azt hittük akkor, hogy a nőklapjacafé bekaphatja, lesz itt új női média. Nem partizánok ügyetlenke, egyszemélyes blogolása, hanem tömeges, friss és haladó platform. A hiteles, okos, gyönyörű, de nem instagramcica DTK-val és hirdetőkkel, pénzzel, szerkesztőséggel. Gyermekvédelem, női jogok, testkép, tabuk, válás, szex. És amikor nem, akkor is legalább jópofa.

Aztán pár hónap után Bővebben… →