Az előbb megszólalt a telefonom, és a hívó, aki egy nő volt, de nem mondta a nevét, Gerle Évát kereste.
Nagyon kiképezhették, hogy hogyan kell átmenni a felhívottak falain és sáncain. Figyeljétek: Bővebben…
manipuláció
53
elv címkéhez tartozó bejegyzések
takaros uzsonnásdoboz
Én eredetileg azokról akartam írni mára, akik majdnem elváltak, de aztán rendbehozták.
De inkább ezt szánom mára.
Takaros uzsonnásdoboznak fordítottam a bentót, mit szólsz, Eszter? (Tőle a japán link.)
újabb irritáló luxushülyeség Bővebben…
skála és mozaik
megint kiraktak a mandinerre
Ez még egy istenfene és rákcsapása, ez a leegyszerűsítő gondolkodás. Ha ebből ki tudnánk jönni!
Az ítéleteink, ez az első terület.
Ahogy úgy odavágják: valaki vagy fiatal, aki előtt még ott az élet, vagy neki már mindegy, és akkor a kutyának se kell.
Az ember még elhiszi. 🙂
Vagy kell a férfiaknak, mert “csinos”, vagy nem.
Liberális vagy konzervatív, kész, ez a kettő van.
A férj vagy bántalmazó, vagy “rendes” (és akkor aztán minden oké).
Megcsal, vagy hűséges, és ennyire lehet leegyszerűsíteni a házasság értékelését.
Jól keres, vagy nem.
A pop art egy lufi, bezzeg a reneszánsz festészet, az szép.
Szép a nő, vagy csúnya.
Lóg a melle, vagy nem.
Kicsi a melle vagy nagy. Bővebben…
valódi szeretet helyett
Bele akartam írni az előzőbe, de aztán önállósodott:
és hány, de hány olyan férfi van, aki csak arra utazik a párkapcsolatában, hogy “ne legyen balhé”. Hogy békesség legyen, nyugodt este. Hogy ne zárja el tőle a nő a testét, kedvességét, jókedvét válaszképp arra, amit csinál, és ami nem szép tőle. Vagy lehet akár némaság is, de feszültség, hangos konfliktus ne legyen.
Tehát a férfi nem szeretetalapon működik, nem vállal valódi felelősséget kettőjük mint pár jóllétéért, nem törekszik arra, hogy igazságos legyen a munkamegosztás, nem akarja őszintén a partnere javát, és nem revideál akkor sem, amikor hibázik, vét, csak a büntetést próbálja elkerülni. Bővebben…
hiteles
melléknevek sorozat 25.
Ez baromi érdekes most, micsoda inspirációk áramlanak! Még a hülye kommentek is hasznomra vannak.
Leleményes cím, érzékeny reakció és továbbgondolása a “primal” című bejegyzésnek Isoldénél:
Fagyott tavi nádas húrján citerázni
Én csak azt nem értem, honnan jön ez, hogy hitelesnek kell lenni.
Miért kellene hitelesnek lennünk, kinek a kedvéért?
Ki mondja azt, hogy jó, van ez, amiről beszélsz, de akkor azt tessék teljes elvhűséggel tolni?
Nem tolom.
Ez itt, kérem, a csodálatos huszonegyedik század, az alternatívák bősége: összerakhatom elemeiből a létemet. Még vicces is, nem számít, hogy egységes legyen, nem kell összeillenie, nem kell egy színben tartanom.
Nem dogma, nem eszme, nem elv, nem szabálylista. Nem kell a véremet adnom érte. Nem kell, hogy mindenemet irányítsa. Bővebben…
a normalitás köre
Szóval ez tényleg létezik, még mindig meghökkenek: emberek, akik öntudatlanul vagy nagyon is büszkén úgy azonosítják magukat, hogy ők a normálisak. Vagyis, ahogy ők élnek, az a helyes, úgy kéne mindenkinek, és akkor mennyivel jobb hely volna a világ.
Hümmögök.
E gőgös mentalitás megnyilvánulásait meglepve tapasztalom újra meg újra. Nem tudom megszokni a meg nem szenvedők fölényét. Azokét, akiknek van idejük kötözködni, ítélni, részleteken fennakadni, megsértődni és önigazolni. És azt, hogy nem a lényegről beszélünk, hanem hülyeségeken rugózunk. Kiemelkedően értelmes, sok tekintetben alter emberek is.
Nem azt mondja, hogy “én középosztálybeli és iskolázott vagyok, meg még rendezett öltözékű is, aki négyszer evett húsételt ezen a héten, és ágyban alszik, és ezért nekem, sok más emberrel ellentétben módom nyílik arra, hogy felvegyenek egy jól fizető munkahelyre”, vagy “volt olyan szerencsém, hogy apukám vett nekem egy kocsit”, hanem valami olyasmit, hogy “ez így helyes, így normális, mások miért nem…?”. És azt gondolja, ő döntött úgy, hogy úgy élhet, ő a szorgalmas, ő küzdött meg érte. Vagyis, erénynek gondolja azt, ami előny, beleszületés. Őt tiszta és átlátszó levegőként veszi körül az, ami másnak elérhetetlen, és aztán arra a másvalakire sújt le az érveivel, hogy de hát milyen szép, becsületes létezésmód is a rendszeres munka és jövedelem, és milyen praktikus és kényelmes az autó, ti kis butusok…!
Vagy épp arra, aki elvi okokból vagy egyéni körülményeiből, hajlamaiból adódóan másképp él, mint szokás.
Van, akinek lehetne autója vagy napi három étkezése, és mégis úgy döntök 🙂 , hogy én nem. És akkor is meg van kérdőjelezve és szólva. Összecsúszik az, hogy úgy szokás, azzal, hogy az a helyes. Nem lehet biciklis prájdom, sem ketogén identitásom, mert én szélsőséges vagyok.
Ez a többség gőgje, ez Normálisék fölénye. (Itt a blog legolvasottabb, egyébként irodalmi posztja vagyon linkelve.)
Én mindig tudtam, sejtettem, éltem, hogy jó, hát hivatalosan azt mondjuk, hogy ez így van, de tudjuk ám mindannyian, hogy nem úgy van.
Az alma nem piros. Bővebben…
beérni a munkába
Profin hétfő reggelre időzített bejegyzés. Vasárnap van, tizenegy óra, itt pihegek, mert délután, sajnálom, de nincs más szó: SZARRÁFOSSÁROMMÁ izmoztam és nyújtottam magam, súlyemelés, akrobatika, ugrókötél, lengedezés, sprint, evezés, kézi súlyzós és gépes mindenfélék, és a gyerekek is boldogan és spontánul ugrabugráltak körülöttem. Közben meg lehetett figyelni a póztanulókat, ma extrém szép és feszes testek voltak, nők is, férfiak is, és nem egyfélék ám (nem is egy kategória, így ránézésre).
Nincs is ennél jobb érzés, mint így feküdni itt a testemben, olyan elégedett, áradó ilyenkor, és, milyen érdekes: megkapta a fehérjéjét, most nem kér enni. Mert amúgy folyton: a hajvitaminomban meg a BCAA tablettában, de még a sima multivitaminban is extra adag B6 vitamin van, és én ezt nem vettem észre, és az baromi nyugtalan ehetnéket csinál, és már megint, ez már egyszer megtörtént (a múltkor az Elite Woman Athlete vitamin szedését emiatt függesztettem fel, és tértem át a szerényebb Performance-ra. Kibírom én, fegyelmezett vagyok, csak azért mégsem mindegy, mennyire falkaparós a kajatéma). Ám azt megint nem tudtam kiokoskodni a hétvégéből, hogy maradjon reggelre egy illykapszula. Egyszerűen nem bírtam ellenállni ma a harmadiknak, edzés előtt, valahogy azt képzelve, majd csak lesz valami.
De nem lesz. Nincs itthon kávé. Az én hétfő reggelemnek ez a nagy gondja, de majd előveszem a filterpapírokat, és elbiciklizem egy csomag darált kávéért, ilyenkor Lavazza vagy Segafredo jöhet szóba, esetleg Davidoff. Bővebben…
“primal”
Ősi, eredendő.
Volt egy kajarecept a KetoDietBlogon, hogy az ketogén, paleó és egyben primal. (A ketogén egyébként mint lowcarb alirányzat a paleó egyik leágazásának tekinthető, és a lényege az anyagcsere-kapcsolóátállítás: zsírból élünk, nem glükózból. Nem azért nem eszem croissant-t, mert a szénhidrát rossz, vagy mert az ősember sem evett, hanem mert akkor nincs ketózis.)
Már megint egy terminus, ezek tele vannak ilyen sosem hallott szavakkal. Rákerestem hát, mi a bánat az, hogy primal. Bővebben…
milyen jó, hogy voltak, akik
…nem okoskodtak, hanem odaálltak, és megindultak.
Nem facebookon elméletieskedtek. Nem kattintgattak unatkozva. Nem érveltek érdemi infók nélkül, ám marhára magabiztosan. Nem igazolták látszólag racionálisan az igazolhatatlant. Nem féltették szent sírhalmainkat az okostelefonozó idegenektől, sem derék rendőreinket az erőszaktól, kies hazánkat pedig a szeméttömegtől.
Voltak, akik nem főztek-takarítottak, nem “pihentek”, nem “a családdal” töltötték az időt, nem gyerekzsúrba mentek, és nem is tankönyvet kötöttek.
Én egyébként igen. Én csak néztem, dermedten… még tájékozódni is csak épphogy próbáltam. Én már félek valahogy segíteni, szenvedést látni. Remélem, lesz még kvótám, idővel.
Veres Viktor fotója
De milyen jó, hogy voltak, akik ki tudtak nézni a saját, szintén nem könnyű életükből, és embert láttak, sorsot és nem aggályt. Bővebben…
szerintetek védjem a környezetet?
2020-as frissítés a poszt elején:
A Media Marktból eltűntek az IPER kapszulák, meg be voltunk zárva – tavasszal már házhoz rendeltem a kapszulákat.
De kezdett zavarni a mérhetetlen szeméttermelés (acéldoboz és műanyagkapszula, amelyet gondosan terveztek szétnyithatatlanná!)… dehogy kezdett, zavart mindig is, és most, hogy ajándékba adták a kapszulanyitót egy bizonyos rendelési mennyiség fölött (nem sikerült eladniuk a kis szerszámokat), van kapszulanyitóm, és használom is, habár, továbbra is azt gondolom, hogy a cég dolga lenne ökóbb kapszulát gyártani, vagy megoldani, ha már nem olyat gyárt, nem még fizettetni is a nyitóért.
Némi önkritikaképp írom ezt: revideál az ember. Mutatom:
Vagyunk most hárman a háztartásban, akik elbíbelődünk ezzel.
Nekem 2013-tól jelenti ez a kávét, és továbbra sem tudok itthoni szinten jobb, minőségibb kávézást elképzelni. A reggel legszebb pillanata az a pár másodperc, a gőzös kijövés hangja… és főleg ha ágyba hozza.
Az eredeti poszt (2015. augusztusi):
Régi olvasók: nektek ez már ismerős, valóságos mitológia van ekörül képezve itt a bloggeretek által.
Új olvasók: ez az én kávégépem, a köznévvé tett illy. Gőzátnyomós műfajban amit barista tudás meg házi pörkölés nélkül el lehet érni otthon, egyszerűen, annak a csúcsa szerintem az ez, abból is a kapszulás, az Iperespresso, és a hozzá tartozó Monoarabica kávé. Bővebben…
kit kell sajnálni?
Ez a sok fejcsóválás…! Társadalmi felelősségnek álcázott, arcátlan képmutatás, a valóság lehazudása.
Arról kár vitát nyitni, hogy azoknak a legjobb, akik érzelmi közösségben élnek, szép, emberi teljességben, mindenkor érzékenyen egyeztetett érzelmi, életszervezési, intellektuális, szexuális harmóniában, együttműködésben.
Vannak aztán azok, akik papíron rendben vannak, párkapcsolatban élnek, ami lehetőleg házasság. Na, velük meg példálóznak, ők a feliratok és jelszavak, ők vannak a fészekrakó hitel meg a családtámogatási intézkedések célkeresztjében. Bővebben…
menjen csak, majd feltörlöm újra
Emlékeztek erre?
Ezt mondta az iskolai takarítónő, és mi elhittük, hogy neki nem számít, nem nagy ügy. A takarítónő nem morgott, mindig udvarias volt, mosolygott is, vagy ha nem is, semmiképpen nem csapta az arcunkba a mopot.
Ma felmostam, pontosabban ma is és elég alaposan felmostam a remek mikroszálas weleda felmosófejjel, és én aztán nem biztatok senkit mosolyogva átjárkálásra, még a kutya is kikerül a hűvösebbik erkélyre ilyenkor. Mint általában, előre szólok a nappalinkban játszó népes, 4-6 fős gyerekseregnek, hogy most van a történelmi pillanat, el lehet dönteni, kint vagy bent, mert nemsokára egy darabig át nem, senkinek, pláne ama talpakkal, amilyen ezeknek lenni tud. Pisilni kell? Szólj, és átemellek, de járkálás nincs, amíg föl nem szárad. Bővebben…
stohl andrás nem szexi
Nem szoktam a kultúrélményeimről beszámolni, mert mostanában ritkásak, és nélkülöznek is minden olyanfajta tudatosságot, amilyennel én kultúréletet élnék, ha ideális volna a helyzet, tehát ha korlátlan időm lenne könyvesboltokban nézelődni, ajánlókat olvasni és alter esteken ottragadni.
De mostanában, a sokat emlegetett Nemzamárdi és a főváros között többbször vonatozván újságot olvastam. Lehoztam rég megvett, félretett lapszámokat, kettőt magam vettem, és kettőt itthagyott egy pár napig itt tartózkodó másik nő hagyta a nyaralóban. Forbes, Wellness magazin, Magyar narancs, Marie-Claire, ÉVA.
Az Éva Magazin nyári száma komolyan megdöbbentett. Bővebben…
nem mondom, csak gondolom
A píszíről elmélkedem mostanában.
Vannak olyan társadalmak és netes közösségek, ahol elterjedtek és általánossá váltak már olyan normák, amelyektől kevésbé lehangoló egy-egy beszélgetés. Miközben a szólásszabadság abszolút érték, érzékelhető a törekvés egy biztonságosabb, igazságosabb köztérre. Legalábbis szerkesztett szövegben, posztban (névvel vállalt, kiadóhivatal által fémjelzett tartalomban) nem bántanak akkora lendülettel másokat, inkább érvelni illik (critical thinking, 500 words composition tantárgyak és gyakorlatok készítenek fel erre). Ciki a bántás, nem mész sokra a homofóbiával, rasszizmussal, testszégyenítéssel, szólnak érte. A hirdetők is, mégpedig keményen. Nevezzük ezt a gyakorlatot az egyszerűség kedvéért píszínek. Az idehaza sokat gúnyolt píszi amúgy is valami ilyesmi, egy igazságosabb világ gúnymentes, elfogadó szóhasználata és illemkódexe.
Van azért vélemény ott is, hajaj: aki valamit állít, a maga lovát dicséri, a keresztény értékrendet, a házasságot, a sportos testet. Kiérezni azért ebből is, mit gondol a többiekről.
És hát térjünk ki arra is, hogy ezek az “amerikaiak” vajon olyan jó emberek, meg tudatosak, meg a társadalmi fejlettségnek ennyire magas fokán állnak hozzánk képest, hogy tényleg ciki a bántás? Bővebben…
minden vackot megvesz neki
Hát, ez is egy típus.
Azt hiszem, én iszonyú puritán körülmények között nőttem fel ama sokat emlegetett és némelyek által irigyelt budai közegben. Mi handmade család voltunk, egy korlátlan munkabírású és kreativitású anyával. Mi soha sehova nem ültünk be, mi mindig vittünk teát és szalvétába csomagolt szendvicset, rajtunk soha vendégátóipar és bazársor nem keresett egy fillért sem, mert anyám reflexei háborúsak meg az ötvenes évek sötét nyomorából valók voltak. Igen, azt hiszem, elválasztott a kortársaim többségétől, hogy az én szüleim emlékeztek a háborúra, az övéik meg leginkább az ötvenes években születtek. Talán valami magas vendég érkezésekor volt étterem, amit az illető fizetett, meg az érettségim után is volt beülés, de az már rendszerváltás után volt. Soha semmi műanyag játék meg új ruha meg “nem baj, veszünk másikat”. Megörökölt tárgyak, anyám varrta ruhák, textilipari cég turkálója, padláson dobozban hányódó, fura könyvek.
Mi lett ebből, ebben a nagyon más világban, az én életemben és háztartásomban?
Puritán “nekem ez se kell, az se kell” attitűd, autótlan lét, géptelen háztartás, hisztérikus szelektív hulladékgyűjtés, nejlonzacskók szigorú másod-, harmad- és húszadfelhasználása, aligvalamikidobás, kötődés régi tárgyakhoz, megvarratott-beszűkíttetett tizenöt éves darabok, egyfelől.
Extrém minőségmánia, a létező legdrágább mosógép, bambuszpadló, Wolford fehérnemű, rituális legjobbétterembejárás, másfelől. Irtózás a pótléktól, a vanillintől és a citrompótlótól.
Na, ez vagyok én.
Amikor gyerekem lett, akkor ölelős puritánság lett. Babakocsi nem, járóka nem, kütyü nem, kiságy nem. Porsche kategóriás hordozókendőből több is, az igen, együtt szuszogás, meg még időtálló játék és könyv, amelyiket már a harmadik nyűvi. És márkás babaruha, amit három meg öt évig hordanak, és utána el tudom adni hétezerért, vagy épp megtartom az unokáknak.
Ezért van az, hogy én ezt nem értem. Bővebben…
türelmes
melléknevek sorozat 24.
-alom/-elem képzős főnévből, -s képzővel
Hány, de hány nőnek az a végső tanulság: türelmesnek kell lenni. Ezért vár, hallgat, és ettől reméli, hogy béke lesz.
És nincs béke.
Mert nem az a probléma, hogy ez a nő nem elég türelmes, hogy ingerült, könnyen felcsattan, veszekedős, kiégett, hanem az, hogy apa mélyen, a beléivódott szereppel, a jogosultságok birtokában, az olykor érthetetlenül túlzó önértékelésével, tudjátok, az a fajta, aki meghatottan gratulál önmagának, ha meló után még vásárolni volt az ALDIban, azt gondolja, hogy igazán itt ő számít, ő hozza a pénzt, őt kell csodálni, ő az ész, ő fogja eligazítani gyermekeit — és különösen a fiát — az Élet dolgaiban. Bővebben…
nem meccs
Ez az egész nem meccs, nem birkózás. Hogy lehet, hogy nem értik?
Itt van például ez a cikk.
Dühös, agresszív férfiak kirúgattak egy nőt; dühös, agresszív nők börtönbe juttathatnak egy férfit
Férfiak–nők mérkőzés, 1:1. Erre alapoz a cikk felépítése és címe, némileg hatásvadász módon, merthogy két, egymáshoz semmilyen tekintetben nem kapcsolódó esetről van szó. Már azon túl, hogy internetes kommunikációban, a tengeren túl történt mindkettő. Az egyik esetben interneten névtelen férfiak támadtak gyűlölködve egy nőt, a felületet működtető cég vezetőjét, aki morális alapokon, a cég hírnevét és érdekeit is védve próbált moderálni gyűlöletteli és nőellenes tartalmakat, aminek következménye a nő ellehetetlenülése és felmondásra kényszerülése volt; a másik esetben interneten férfiak egy undorító, agresszív netes játék megalkotásával zaklattak egy feminista aktivistát, Anita Saarkesiant, ami ellen két másik feminista tiltakozott, és ez után az egyiküket zaklatta tovább a “játékot” megalkotó férfi, mire is a nő letiltotta, mire is a férfi még jobban rászállt és ócsárolta mindenhol, mire a nő feljelentést tett zaklatásért, az ügyészség pedig vádat emelt. Bővebben…
hazudik-e az író?
Hát persze. Mint a vízfolyás. Mást se csinál. Bővebben…
engem nem érint
Hol jelenik meg az én életemben az, hogy nőként elnyomott csoport tagja vagyok? Mikor, hogyan érzem én ezt a bőrömön?
Engem a többi dimenziómban meglévő előnyöm miatt sok minden megvéd, és én is abban az illúzióban vagyok hajlamos élni, hogy engem ez nem érint, én ezzel nem találkozom, nekem jó. Meg is bolondulnék, folyton ezzel a tudattal élni. Erős szeretek lenni, nem akarok félni.
Engem nem bántalmaznak az otthonomban, én nem élek anyagi függésben, nem használják a testemet, nem él a vérverítékes munkámból másik felnőtt, rám nem tesznek szemét megjegyzéseket, én nyugodtan végigmehetek lenge ruhában is az utcán, sötétedés után is. Bővebben…
én kivétel vagyok
Mondja a kommentelő.
Szombat van, meg vasárnap, Pride van és utcabál a Francia Intézetnél, és nekem csoportokról, jogok kivívásáról és társadalomról van mondandóm ma és holnap.
A kommentelő szerint vannak olyan férfiak, akik manipul- és molesztálnak, de ő érti és átlátja ezt az egészet, ő nem molesztál, ezért ő kivétel. Vagyunk néhányan normálisak, mondja.
Blogger sóhajt. Bővebben…
