“primal”

Ősi, eredendő.

Volt egy kajarecept a KetoDietBlogon, hogy az ketogén, paleó és egyben primal. (A ketogén egyébként mint lowcarb alirányzat a paleó egyik leágazásának tekinthető, és a lényege az anyagcsere-kapcsolóátállítás: zsírból élünk, nem glükózból. Nem azért nem eszem croissant-t, mert a szénhidrát rossz, vagy mert az ősember sem evett, hanem mert akkor nincs ketózis.)

Már megint egy terminus, ezek tele vannak ilyen sosem hallott szavakkal. Rákerestem hát, mi a bánat az, hogy primal.

A paleó alapelvét ismerjük: ahogy eleink éltek és ettek a városiasodás és gabonatermesztés korszaka előtt. Arra van tervezve az emberi működés, és minden más civilizációs torzulás, amely megbosszulja magát, ez az oka egy sor újabb kori nyavalyánknak, a cukorbetegségtől az Alzheimeren át a depresszióig. Ezzel nehéz vitatkozni (csak ne kezdjék el ebből levonni a férfiakat igazoló, nőellenes evolúciós következtetéseket).

Megnéztem, mi a különbség a primal és a paleó között. (Útközben olyan honlapot is találtam, hogy The Nourished Caveman. Igen trendi alterirányzatok ezek.)

What’s The Difference Between Primal And Paleo?

Más a viszonyuk a zsírokhoz: a klasszikus paleónak még mindig gondja van a telített zsírokkal, az ősemberes vonal ellenben foggal marcangolja mindazokat az emlősöket, amelyeket képes volt lefutni (tehát amelyek kövérek). A másik különbség a mesterséges édesítők használata: a paleóban a cukor az ellenség, sok paleós hajlamos csak a cukrot kerülni, és belecsúszni a helyettesítésbe-sütizésbe: paleo kenyér, nullszénhidrátos spagetti, lowcarb piskóta, leleményes receptek és pancsolás, olyan-mintha ételek megalkotása, ami napi szinten gyakorolva szerintem rémes félreértése az elveknek, amellett jellemhiba is. Olyan ételkör és ízlés, mint az, amit bírálunk, csak paleó alapanyagokból, vagyis iszonyú macerásan és méregdrágán (egy normális állagú linzer- vagy piskótatésztát összehozni gluténos, magas sikértartalmú liszt nélkül tényleg nem egyszerű mutatvány).

nem is sikerült

nem is sikerült

A primal azt mondja, szakadjunk el inkább az édestől, szezonban együnk csak gyümölcsöt és akkor is minimálisat, és szoktassuk vissza az ízlelőbimbóinkat a természetes ízekhez.

A primal nem csak táplálkozási elv és egészségvédelem, sokkal inkább életmód, értékrend és komplex szemlélet is: valódi természteközeliséget és testi-spirituális élményeket jelent.

Csendet, lombot, esőt. Nehéz tárgyak felemelését és elhajítását. Élőlények közelségét. Vízbe gázolni, karistolástól nem félni, nem mindent lefertőtleníteni és kivédeni.

kútnál

Amit találtam, az megnyugtatott, jé, hát erre én is rájöttem, ezért nincs mosogatógépem, ezért mosakszom fél éve hideg vízben, ezért sütök nyílt tűzön húst, ezért futok mezítláb… ezért nem bánom, ha vadrózsa karistol, és ezért megyek el a széléig.

Modorosnak tűnik, de ha az életemre nézek, engem ez vonz. És tél óta ez van, facipelés, tűzrakás, csípős hidegben kintlét (azzal a céllal, hogy visszaszerezzem hidegtűrésemet), és én ezt nagyon szeretem. Megtalálom benne az emberi lényegemet.

A modern gyanús. Pedig nagyon szeretem a városi létezés egyes elemeit. Pont a high techet nem, a kütyü nem vonz, de az okosan tervezett, jövőszagú csúcsdizájn tárgyakat és tereket, ezek szépségét például nagyon, ha emberarcúra sikerülnek. A túlkényelmesedett, szúnyogcsípéstől és a saját testnedveitől rettegő, erőfeszítést aggályosan kerülő, robotgéppel keverő, mindent lehűtő és amit meg nem, azt mikróba rakó, kétszáz méterre is kocsival menő, tengerparton is papucsban járó életmódot kártékonynak tartom.

Ezt kihagytam az egy éves összefoglalóból, pedig ez a leginnovatívabb eleme a változásomnak. És mindez ráérzés, rátalálás-alapon.

A kitettség hőnek, hidegnek, napfénynek. Mezítláb lenni, nem félni, magasra menni, megsérülni, gyorsan futni, verítékezni, koszosnak és szőrös lábúnak lenni. És ehhez, az élet valóságához, tabutlansághoz szoktatni a gyerekeinket. Az életnek része a születés, a sérülés, a fájdalom, a hasmenés, a bánat, a konfliktus, a vér, a sár, a halál. Nem része ellenben a pittyegés, a tévé, a nyalóka és a matrica.

 

Elsőre mindenkinek tetszik ez a mi erdei kolóniánk. De másodikra, ha idegyalogolt, megkérdezi: nem kéne-e belvárosibb helyre költözni, buszhoz közelebb, és csak meredek rájuk: NEM!!! Erdő, csend, békák, gyaloglás ösvényeken, és mindenféle stresszes, városias dolgok hiánya.

Ugyanarról a blogról:

Ten Ways To Get Primal

48 thoughts on ““primal”

  1. Semmiképp nem kekeckedésből, inkább finomítás végett: ebbe az elméletbe hogy illik/illeszted bele a konditermet? (Nekem volt egy idő, amikor nagyon vágytam egy ilyen -ezek szerint- primal életre, és akkor pont ezért hagytam el a futópadon futást teremben.)

      • De. Éjszakára Lancome, nappalra sheavajas házi, meg kókuszolaj. Egyik sem a mi éghajlatunk terménye, amúgy.

        Nem esküdtem fel semmire, izgalmas kaleidoszkóp az életem. Nem tudom, most ez így számon van kérve, legyek “hiteles”? Milyen jó lenne, ha mindenki a maga életét vizsgálná meg, nem az enyémet. Én amúgy jól vagyok, nem akarok következetes meg teljes körű lenni.

        Meg akarom élni az elemit, és közben szeretem, ha jól mutatok a fotókon, és a dresszen nem dereng át a lézervágott fehérnemű. High tech még az organikus kecskesajt is, az is leginkább gyártási technológia ma már. Több év megfigyelése, hogy a blogon említett cuccok csak abban hagynak maradandó nyomot, akinek fontosak a külsőségek, és/vagy nem vesz olyat mégse, mert nem jut eszébe vagy nem telik rá.

        Jobb az életminőségem attól, ha nem nyígok a hidegtől, ötkilométeres távtól, rovarcsípéstől, ha hozzászoktatom a testemet a terheléshez, és attól is jobb, ha mindezt überállat cuccokban teszem, ha moziban nézek filmeket, és nem lifeg a cicim futás közben. Netre vagyok kötve, de sárban gázolok. 2015 van, nem hiszek a kivonulásban (illetve nem szívesen fizetném meg azt az árat, van realitásérzékem), csak a törmelékek szerezhetők vissza.

        A szauna pont nagyon is primal, ha elektromos is a kályha.

    • Nem érzem kekeckedésnek, csak azt érzem, hogy talán te is szereted a fekete-fehéret. De az élet nem ilyen, nem kell maradéktalanul betartanunk valami elvet, hanem svédasztal van. Ebből ez, abból amaz, belül van az ízlés és a döntés.

      A primalba én nem illesztem be a konditermet, és nem is kell. Én amúgy nem vagyok primal, vagyis ez nem tudatos döntés és identitás (a ketogénnel ellentétben, abból előbb kiművelődtem, aztán kezdtem csinálni), a múlt héten találkoztam a fogalommal is először. Az internet sem illeszthető be, meg a macbook, de még az elektromos áram sem. Viszont a konditeremben nyílik bő lehetőségem a kitettség élményére. Ami az ősembernek (akik, ugye, mind fiúk voltak…) a szikla, az nekem a fekvenyomó rúd, a faág a nyújtó, a futópad a menekülés, a lián meg az ottani kötél. Mit tudom én, 2015 van. Nem vagyunk ősemberek és nem is lehetünk azok, beszédes a linkelt marksdailyapple.com fejlécképe, még tán műszőrme is az, amin a laptopjával ül, és nem szakócával van ilyen dizájnosra nyírva a sérója sem.

      Én úgy élhetek, hogy napi 16-20 órát vagyok gyakorlatilag néma csöndben, lombsusogásban. Nincsenek az életemben elméletek, nem elmélet irányítja, amit teszek, hanem spontán keresgélés és ráérzés: ez jó nekem. Csak elemei vannak, nem lakom jurtában és nem is tervezek, ellenben sokat pörgök moziban, éttermekben és más városi helyeken, de még taxizni is szoktam, ha épp az a kisebb szívás.

      És nem is azért vettem elő ezt a témát, hogy elhatárolódjam a tetovált szemöldökű, szénné szolizott, nike magassarkú edzőcipős (!) fitneszlányoktól, és egy intelligensebb, megélősebb verziót mutassak fel, bár arra is alkalmas a poszt, ez tagadhatatlan.

      Van egy ilyen bejegyzés:
      https://csakazolvassa.hu/2014/03/21/szomjan-halok-a-forras-vize-mellett/
      pont erről szól, hogy ilyen nagy ellentétek vannak az életemben (pl. rendszeringató és lojális is vagyok egyszerre).

      2015-ben, előnyös társadalmi helyzetű háromgyerekesként az alapvető döntéseim voltak elvszerűek, és ebből következik a többi. Ezek az alapvető döntések: a lakóhelyválasztás, a táplálkozás és a közlekedési mód, meg talán a szemétkezelés, illetve az, hogy egy másik, házbeli nagycsaláddal összefogva, közösségben éljük-szervezzük nem könnyű napjainkat. Ezek a döntések természetközeli, takarékos és etikus létezésre predesztinálnak. Innen már nem fog el a vágy a klíma meg az autó után, és elég edzett is vagyok ahhoz, hogy jól bírjam.

      Amúgy meg plázacica is vagyok, divatos az órám, magassarkúban biciklizem, papírcsónak alakú dán citromfacsaróm van, mérem a vércukromat géppel, meg minden, mert én mindent, de mindent akarok.

      Viszont ha megvizsgálom magam, ezért nem akartam futásos okostelós kütyüt, okospoharat, személyi edzőt, és ezért edzek egy nem annyira csillogó-villogó, ellenben bájosan toldozott-foldozott, nagy terekkel rendelkező, közösségként működő, szívvel tolt teremben, ahol van kinti rész is, a gépek pedig húsz évesek. És váltottam, egy kifejezett high tech helyről, ahol nem voltak jó fejek.

  2. Igen:-) a harmatos fű a meztelen talpam alatt, most is, amikor hajnalban 7 fokig hűlt a levegő. És levenni ebben a 7 fokban a kardigánt, és érezni/élvezni, ahogy az összes szőr feláll a karomon…húú, nagyon jó.
    Köszönöm, mindig olvaslak.

    • Waldorf, természetesség, műanyag kerülése, sk sütött kaálcs és kenyér az oviban, nem túl meleg télen bent sem, stb. Anyuka kérdezi, nem fázik a lábam mezítláb az ovi folyosóján a kövön (reggel mínuszok, dér, ilyesmi). Nesze neked. Most mondjam, hogy reggel mezítláb mentem a deres fűben kiengedni a tyúkokat?

      • Hát ma engem is hülyének néztek ma a túratársak, mikor szandiban jelentem meg Bánkúton reggel. Aztán hamar kiderült, hogy nekem van igazam. Május elején a Tátrában olvadó havas, csúszós sziklás helyen pedig sokkal biztonságosabb mezítláb, mint high-tech bakancsban 🙂

  3. “Az életnek része a születés, a sérülés, a fájdalom, a hasmenés, a bánat, a konfliktus, a vér, a sár, a halál. Nem része ellenben a pittyegés, a tévé, a nyalóka és a matrica.”
    Igen.
    “Elsőre mindenkinek tetszik ez a mi erdei kolóniánk.”
    Ismertem olyat, aki mindenáron tanyára akart költözni. De azért közben még az aglomerációban is hiányzott neki a sűrű közlekedés, a városi nyüzsgés, túl messze volt a busz, a vonat. Mondtam is neki: te egy tanyát szeretnél, nyugalommmal, de lehetőleg a Nagykörúton.

  4. ezek a gondolatok engem is régóta foglalkoztatnak. olyan nagyon természetellenesen élek, egy neonfényes irodában dolgozom, metróval utazom a föld alatt százhússzal, minden este illatos, rémesen erős tisztítószerekkel gyalulom a testemet, internetes tartalmakat fogyasztok (nagyrészt semmi közük a valósághoz, viszont remekül fokozzák a szorongást). néha, egyre gyakrabban megüt ennek az életstílusnak az abszurditása. És főleg az, hogy mások ezt még fokozni akarják, autót vesznek, aztán egy még nagyobbat, túlóráznak az okos mosógépért, és így tovább. Így, harminc évesen nem láttam még élőben szülést (halált mondjuk igen), nem fogtam kisbabát, nem állítottam el sebvérzést vagy 15 éve. Élőben látni, ez is milyen már.

    viszont sikerült néhány dolgot visszavenni a valós életből, lett egy kutyám, aki eléggé primal, rajta keresztül én is át tudom élni az elemi agressziót (harc a labdáért a többi kutyával), a jelenben levést (az a tekintet a kajáért) esőben is kell menni sétálni, sőt, sártengeren átgázolni, és nagyon jó. napi pár órára visszatérek vele a természetbe.

    De hát még mindig egy ízfokozott és fékezett habzású életet élek így is.

  5. “Csendet, lombot, esőt. Nehéz tárgyak felemelését és elhajítását. Élőlények közelségét. Vízbe gázolni, karistolástól nem félni, nem mindent lefertőtleníteni és kivédeni.”

    Olyan érdekes nekem, hogy erre szakszavak vannak, könyvet írnak róla, és a városi ember számára ez valami nagy releváció. Mikor nekem az egész gyerekkorom ebben telt, ez volt a természetes. Földön, szőlőben dolgozni kapálni, izzadni, gyümölcsöt csak fáról, mosatlanul enni, tőle soha betegnek nem lenni. Reggeltől estig kint szaladgálni, esés után térdbe ékelődött kavicsot kézzel kiszedni. Agresszívnak lenni, a többi gyerekkel sokat verekedni, egymás haját tépni, egymás kezét vérese karmolni. Kutya által kivégzett döglött tyúkot ganéjdombba elásni, előtte a kutyát alaposan megverni, és attól félni, hogyha nem szokik le a tyúkok megfogásáról, anyád agyonlöveti.

    Erdőn dolgozni, rövidgatyában fát szedni, fát hordani, tüzet rakni, abban krumplit, sonkát, szalonnát sütni, állandóan horzsolásokkal, karmolásokkal tele lenni. Biciklivel csalánba esni, kerítésről, fáról leesni, szilvát lopni, szomszéd kutya elől futni, életedben először és utoljára akcióhős módjára kerítésen átlendülni. Téesz földjéről, fülig érő parlagfűben tököt lopni, a kis zsákoddal napi 3-4 szer fordulni. Gombát szedni, platnin megsütni, kövér csirkét fogni, megkívánni, levágni, kirántani. Mivel a belső vécé nem működött, télvíz idején éjjel papucsban-hálóingben kirohanni, havon-jégen, néha nagyokat esni. Tavasszal ugyanazt a vécét vödörrel kimerni, szaros talicskával elesni, disznók alól trágyát hordani. Reggel korán hálóingben tyúkokat kiengedni, etetni, patkányt vaslapáttal agyoncsapni. Begyújtani, sikertelenség esetén káromkodni, füstben fuldokolni, hidegben dideregni, míg anyád haza nem ér. Karácsony előtt fát lopni menni, 3 méteres fenyőt erdőről stikában hazacipelni, húsvét hétfőn törött cső miatt derítőt ásni. Szombaton hajnalban kelni, disznóvágásra menni, félig fagyott kézzel szalonnát aprítani. Őzet Trabanttal véletlenül elütni, kocsiba bedobni, otthon megfejteni, friss májat enni vacsorára, vaddisznó bőréről a zsírt fagyott, véres földön térdelve késsel kaparni, hogy ki lehessen készíttetni és talán öregapád majd neked adja.

    Akkor sokszor teher volt, most hiányzik, de azért újra nem csinálnám… és nézek, hogy másnak ez valami fantasztikum.

    • Illetve már nem is nézek annyira, mert mióta én is városban élek, értem, hogy a városi ember számára ez miért olyan más, különleges. Van, akinek ijesztő és taszító, más meg odavan érte. Mint az a német kislány, aki ott nyaralt a faluban és oda meg vissza volt, hogy a káposzta a földből nő ki… Akkor kinevettük magunkban, hogy jajj szegény, ezt se tudja, most már értem a rácsodálkozását.

      • Sok dolog eszembe jutott a bejegyzésedről. Döglött fecskét temetni háromszor a barátnővel, disznóbelet mosni négyévesen a lavórban – anyám sokkot kapott, mikor meglátta – stéget építeni a balatoni mocsárban. Mennyire más most gyereknek lenni.

    • Igen, mert más máshogy nőtt fel, a mai gyerekek meg végképp. Ez sem a te döntésed volt, amaz sem az övék. Beleszületnek ás beléjük nő. Ha van mosógéped, nem fogsz foltot sikálni körömkefével. Ha kocsival visznek iskolába, még azt se fogod tudni, hol áll meg a busz.

      Nagyon érzékletesen írod ezeket. Én viszont most áhítom és keresem ezeket az élményeket (mondjuk az agressziót és a kényszerek közé szorítottságot nem), mert egybeesik a többi testi megélésemmel, jót tesz a lelki békémnek és az idegrendszeremnek az elemi élmény.

      Én amúgy nem vagyok úgy városi vagy elkényeztetett budai születés, ahogy sokan gondolják. Annyi van, hogy a szüleim foglalkozásuk szerint értelmiségiek, mentalitásuk szerint már jóval kevésbé, és családi házban laktunk, zöldövezetben, meg épphogy nem nyomorogtunk. Nem tartottunk állatot, de beépítetlen területeken való kószálással telt a gyerekkorom, én is öntöttem le vécét vödörrel, mostam kézzel eleget, volt télvíz-térdzokni, és sehova nem vittek kocsival.

      • En meg pont azon toprengek hajnalonkent (mar nagyon lassan tudok futni is!-terd), hogy amikor majd terembe kell vonulnom az idojaras miatt, oda fogok menni, ahol van krav maga ora, mert kiprobalnam az agressziot. Megelni/tenni. Merazeee, az csak agresszionak szamit talan.

      • Persze, hogy nem a gyerek döntése, adja az élet, meg aztán a szülő is dönthet, hogy hogyan nevel. És valóban nem azon múlik, hogy városi, vagy falusi, hiszen a városon is lehet jó helyen, lakni – mint ti – és városi szülő is adhat szuper, természetközeli élményeket a gyerekének, viheti kirándulni, erdőbe, állatok közé, míg a falusi is nevelheti vatta közé téve – nekem döbbenetes, hogy falusi tanítványaim nem tudják mi az az erdei szamóca, és hogy milyen finom – osztálykiránduláson ettek először, miután mutattam nekik – és nem ismerik az ehető gombákat se, pedig erdő mellett laknak.

        Egyébként most már én is áhítom ezeket az élményeket, ezért is jó mindig hazamenni segíteni az ilyen munkákban, ugyanakkor jó, hogy nem mindennapi kényszer például este hazaérkezéskor a tűzrakás.

    • Nekem az a döbbenetes, hogy te, aki így nőttél fel, azt az illúziót tudod magad körül kelteni, hogy egy tenyérben mosdatott, szivárványos üveggolyó közepén felnőtt, gyönyörű, törékeny tündérlány vagy, aki nem hogy nem pukizik, de még azt sem tudja, hogy mi az.

      • Nekem a legjobban az állatok közelléte hiányzott, attól szenvedtem a legjobban, Mióta vannak cicák, sokkal jobb, bár a piacon a kislibák, csirkék, kacsák láttán mindig elfacsarodik a szívem, hogy de jó lenne…

  6. Utóbbi időben nagyon elcsúsztam. Egyfolytában futok (vezetek), itt-ott eszek, tornát elhanyagoltam. Inspiráló ez a pár sor. Lassan megy sajnos a kényszerek lefaragása, de faragom őket. Hasonlóan szükségem van az elemire, a magányra, a természetre – arra a fajta szabadságra, amit a sorok között érzek itt a “levegőben”.

  7. Jó, hogy lehet választani, kialakítani a sajátot, hogy mi fér bele. Nekem fontos, hogy itt csend van, nincs szomszéd. Fontos, hogy még mindig gyalog járok, hogy a gyerekem nyakig sáros lehet a strandon vagy a játszótéren. Hogy fával – is – fűtünk, lehet gyújtóst aprítani. De nem akarok tanyán élni, kell a net, csinos ruha, körömlakk és arckrém. A sok tárgy nem kellene, ezen lenne jó faragni, az érzelmi alapú ragaszkodáson minden vacakhoz. De ez olyan egyértelmű, nem? Miért kellene még saját magunkat is bedobozolni.

  8. A gyerekkorom csupa primal volt. 🙂 most h hordtam ki a kutyát a pusztába, újra éreztem ebbôl valamit, de a kutya allergiás lett, így nem viszem. Most meg be vagyok zárva a felismerésemmel, hogy a párkapcsolatom majdnem kuka, a kicsi gyerek mellôl vissza a munkába, hogyan szervezzem át az életemet kérdéssel a négy fal közé, a dombjaim, erdôim nelkül egy alföldi városba, amit csak az eszem szeret. Mindig nagyon megrázó elgondolkodni, azon, amit írsz.

  9. MARK SISSON: Őseink egészsége – Ki is Grok?

    „A legkiválóbb emberi lény díjának nyertese Grok, ez az általam kitalált fickó, aki a mezőgazdaság megjelenése előtti időket képviseli.”

    Az élettartam civilizáció által előidézett csökkenése természetesen mit sem számít az evolúció szemszögéből nézve. Mindaddig, amíg a civilizált emberiség egyedei eljutnak az ivarérettség koráig, és gyermekeket nemzenek, minden hátrányos hatás nélkül továbbadhatják a génjeiket a következő generációnak. Természetesen jó dolog, hogy ma már nem kell mindennap az életben maradásunkért küzdeni, ugyanakkor a komor tények azt tükrözik, hogy a technológiai éra a legkövérebb, leglustább emberek kora is egyben. Így aztán a legkiválóbb emberi lény díjának nyertese Grok,[i] ez az általam kitalált fickó, aki a mezőgazdaság megjelenése előtti időket képviseli. Ő a könyv és az általam vezetett angol nyelvű blog főszereplője. Karcsú, eszes, egészséges pasas, akit hamarosan meghódítja minden olvasó szívét.
    Grokkal ellentétben, akinek csupán egy lándzsa és egy nádfedeles házikó volt a tulajdona, az utóbbi néhány évezredben nem élt olyan ember a Földön – beleértve a legszegényebbeket is, egészen a mai harmadik világbeli népekig –, akinek valóban, a szó genetikai értelmében versengenie kellett volna. A legalapvetőbb civilizációs vívmányok, úgymint a gabonák fogyasztása, a táplálék elraktározása, az állandó lakóhely, valamint a ragadozók távoltartását szolgáló egyszerű fegyverek mind-mind elnyomták a túlélés darwini definícióját, amelyben mindig csak a legjobbak, a legfittebbek maradhatnak fenn. Pont ez tette lehetővé azt, hogy Grok ilyen kiváló emberi egyeddé váljon.
    Természetesen tudom, hogy ha valaki matekzseni vagy született sportoló, ez nagymértékben befolyásolja az illető teljes életútját. Mindenki abban lehet igazán sikeres, amiben adottságai támogatják, ám ezek a genetikai jellemtők evolúciós értelemben nem szolgálnak versenyelőnnyel a túlélést illetően. Lance Armstrong, a Tour de France legendás versenyzője génjei révén az átlagosnál fejlettebb keringési rendszert tudhat magáénak, ám ettől még leélhette volna az egész életét édességfaló, monitort bámuló hájas pacákként is. Sőt, emellett tovább is örökíthette volna szerencsés génjeit, mivel a modern világban többé nem szelekciós tényező az emberi fittség és állóképesség.
    A jelenlegi kor minden kényelmi szolgáltatását és az orvostudomány fejlődését figyelembe véve hamar rájöhetünk arra, hogy egyfajta visszafejlődés, negatív evolúció időszakát éljük. Ennek vannak előnyös vonzatai is – hiszen sokan épülünk fel olyan betegségekből vagy sérülésekből, amelyek akár még száz éve is végzetesek lettek volna, nem is beszélve ezer vagy tízezer év távlatáról. Ugyanakkor éberen kell ügyelni arra, nehogy a modern élet vívmányai az egészségünk rovására menjenek (például ha hátfájás esetén edzőterem helyett a gyógyszertárba sietünk).
    Az igazi kihívás abban rejlik, hogy az ősi kód alapelveit átültessük a mindennapjainkba. Miként hasznosíthatnánk a természetes kiválasztódás által elénk tárt előnyöket és tanulságokat egy olyan, összetett és modern társadalomban, amelyre óriási nyomást gyakorol a fogyasztás ösztönzése és az egészségügyi problémák gyors, felületi kezelése? Hogyan programozzuk újra a génjeinket a kiváló egészségi állapot eléréséhez? Nos, ilyenkor egyszerűen fel kell tennünk a kérdést: vajon mit tenne ilyenkor Grok?

    [i] Grok: A 2. fejezetben Grokot egy őskori család fejeként mutatom be. Mindemellett, a politikai korrektség és a mondanivaló könnyebb emészthetősége jegyében egyszerűbb, ha a nemektől elvonatkoztatva tekintünk Grokra, akinek viselkedését és életmódját megpróbáljuk átültetni mai világunkba. Például: „Grok sosem evett cukrot, és nekünk sem kellene.”

    • Majdnem ugyanarról beszél, hogy milyen fasza életük volt azon nagyszüleinknek, akik, a 2 nagy világégés közt születtek. Evolúció, keménység, családi szörnyűségek…tragédiák, gyerekek-nők és részben férfiak használata-kihasználása. “De szépen éltek akkor: nagycsalád, gyerekek, háztartási cselédek, ésatöbbi…”
      Grok utódai szép sorban pusztultak el 4-5 éves korukban, amíg a legkisebbnek a legféltettebbnek, valami csoda folytán sikerült, hibátlanul elérni a 20-22 éves kort…aztán ő maga is bevégezte, 50-55 évesen.
      Talán csak az önkéntes “nomád életvitel” segíthet a tiszta és egyéni gondolatok és felelősségteljes tettek megőrzésében…hatodik emeleti vasbeton helyiségekben csak annyit tudnak tenni, hogy a merevlemezre mentegetik a kortársak az olyannyira vágyott életmód furfangosságait…

      Negatív evolúció ?!
      ááá, nem is mondok erre semmit. Bezzeg az oltások, plö az smafu ? Nem is beszélve arról, hogy a ma embere, a fűtési szezont a fali termosztáttal ill. a gázórával azonosítja, hányan gyújtanak vajon tüzet, hány ember belezett ki csirkét, disznót ? Ökologikus élet az, hogy szelektíven gyűjtik a kiccsaládok a hulladékot ?
      Őskor, ősember, ősasszony, ősgyerek, ősidő…mindez, múlt idő. Aranykor, be szép volt. (gyerek nemzett gyereket).
      Most jelenidő van.
      Gépkicsi, folyóvíz, földgáz, melegvíz a falbúl, izzadásgátló és intim mosakodógél, a hazai férfilakosság hétvégi elfoglaltsága a porszívózás, bevásárlás, elképesztő restség !
      Hatodik emeleten lehúzni éveket ?
      Ez élet ?
      Csecsemőt szoptatni a falak közt, az jó lehet annak a kicsinek? Ágyban, párnák közt – magatehetetlenül pusztulni meg ?
      Nézhetné a cikázó felhőket, a csivitelő fecskéket, netán a fák rebbenő leveleit, akár…ó nem, gyerekülés a kerekes pléhdobozban, pedig nagyobb élmény lenne a szülőnek is az érintés…
      Elszakadt a ma embere önmagától, a másiktól és a való világtól. Paralel világ, mely voltaképp nincs is.

      • Te is fekete-fehér vagy ám most… Mark a távoli Ámerikában azt állítja, akkor is sokat javít az életminőségünkön egy kis erdőben lét, patakba menés, az izmaink használata, gyors futás, ha amúgy beszorítottan és gépesítetten élünk. Szóval hétvégén ne diznilend, hanem valami elemi élmény, és akkor így, mozaikosan, kompromisszumosan mégis jobb nekünk, mint a tiszta high-tech létezés.

        A szoptatás meg, akárhol is, a létező legjobb, ami egy csecsemővel történhet.

        • Tegnap kicsit fekete-fehér voltam, de már elmúlt. Mindig várom a hétvégét, amikor mehetek a nomád napjaimba. Melegíthetek vizet a kályhán, hasíthatok szilánkot, járhatok mezítláb, fürödhetek hordóból, nincs közvilágítás, er(d)ő van, állatozok, növényezek.
          Hétvégén lehetek csak egészen önmagam, távol mindentől.

          • Engem az zavar, hogy az itteni érvelést (nagycsalád, az arany múlt hamis eszményítése) veszed elő és használod arra, hogy kétségbe vond azt, amit merő érdekességként írok a primalról. Ez az én életemben nem múltvisszasírás, és nem is új őrület, elég régóta vagyok ilyen egyszerű dolgokhoz vonzódó, belemenős és a gyerekeimmel meg végképp mindig is leegyszerűsítő és ősemberi voltam. Mindenkit bátorítanék erre, közben nem tagadva vonzalmamat a nike meg az edzőterem irányába sem. Az élet nem egyféle, városiak vagyunk, minden gépesítve van, sokkal több a garancia, ugyanakkor van lehetőségünk egy kicsit kevésbé sterilen, aggályoskodva, agyonbiztosítottan létezni. És erről többet kéne beszélni, mert folyton a gyógyszerreklámok, mindenféle termékek meg az aggályos védőnői tanácsok jutnak el sokakhoz, folyton megbetegszik mindenki, gyerekek szeptember közepén füles sapkában, télikabátban — fel se merül, hogy máshogy jobb és könnyebb volna.

            Úgy is fel lehet fogni, hogy sosem volt még ennyi lehetőségünk arra, hogy a múltból és a jövőből is kimazsolázzuk a legjobbat, és egészséges fogazattal, hosszútávfutva, hegycsúcsokon jógázva, emberarcúra tervezett irodákban jól keresve, nanotechnológiás daganatműtét után éljünk 120 évig.

    • Kösz, most már igen, linkeltem is… jó ez az egymásra reflektálás nagyon. Egy kicsit hökkenet nekem, hogy zsírszázalékkal végződik a poszt, el is gondolkodtam, a ruganyosság és a természetközeliség mennyire kapcsolódik, és mennyire a gépesítettség, kanapés virtuáliskodás, “nincs kedvem sportolni-kimenni” és az elpuhult test, és nagyon is, nem csak azért, mert ha nem cipeled a fölösleget, akkor bírsz menni, futni, ugrándozni, hanem mert rendben van a kapcsolat test és elme között, nem nassol az ember, nem csúszik bele improduktív, lehúzó dogokba. És ezért is a változásom fő része ez a primalszerűség, visszatalálás a testi-biológiai-humanoid lényeghez, természetesen mozaikosan és egyes elemeiben csak.

  10. Szerintetek, a keverőtárcsás mosógépbe mit kellene rakni, hogy ne tegye lassan, de biztosan tönkre a ruhákat ? Nem fogok forgódobost venni. Eldöntöttem.

  11. Visszajelzés: hiteles | csak az olvassa — én szóltam

  12. Visszajelzés: de basszus, én már | csak az olvassa — én szóltam

  13. Visszajelzés: lassan két éve | csak az olvassa — én szóltam

  14. Visszajelzés: a blogger még mindig válaszol | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s