szerintetek védjem a környezetet?

Régi olvasók: nektek ez már ismerős, valóságos mitológia van ekörül képezve itt a bloggeretek által.

cropped-illy-c3baj-pulton.jpg

Új olvasók: ez az én kávégépem, a köznévvé tett illy. Gőzátnyomós műfajban amit barista tudás meg házi pörkölés nélkül el lehet érni otthon, egyszerűen, annak a csúcsa szerintem az Illy, abból is a kapszulás, az Iperespresso, és a hozzá tartozó Monoarabica kávé.

Egyébként nespressós promoter szerint is kategóriakülönbség van. Meg aztán ízlés dolga is: ez az olasz irány, sűrű crema, száz százalék arabica, változatos termőhelyek, de onnan tisztán (nem keverékek), icipici ristrettók.

Számomra ez nem hitvita: atekintetben, hogy illyt nyomni-inni az élet — az én életem — egyik fortissimója, nincs kételyem, sokféle kávé után erre kattantam rá, és egyáltalán nem zavar, ha más meg mást szeret.

Látjátok, már védekezem, előre is, mert tudom, mivé züllenek a kommentfolyamok, és az nem mindig tetszik. Talán, talán el lehet azt kerülni, hogy a zsákfalvakban élők előkerüljenek most, akikhez képest miért is nem szégyellem magam, amint fullextrás jógadresszemben heverek itt félkönyéken, és a MacBookot csapkodom.

Mindenesetre lássuk világosan, hogy ez az egész mint ízlésbeli preferencia nem racionális téma, ezért csak korlátozottan van helye érveknek. Egy kicsit vicces, amikor mindenki a magáé mellett kardoskodik, és felsejlik a tudatokban az Egy Üdvözítő Út (valójában: önigazolás. Ha az én kávéivásom a blogger szerint “nem elég jó”, akkor meg kell védenem, le kell szólnom az övét, ha máshogy nem megy, rajtakapom, hogy nem öko, pedig a blogger deklaráltan öko — volt már rá példa, hosszan rugózott rajta a kommentelő). Én tudom, hogy az illy nem öko, számos más hétköznapi szokásommal egyetemben, de amennyiben — ha egyáltalán és amilyen mértékben, ezt jelenti az amennyiben — én öko vagyok, az is szuverén döntésem, senki nem nyomhatja rám kívülről.

Egyáltalán nem célom promotálni az Illyt, ők se finanszíroznak, ez csak poén. Elnézem néha a támogatott megjelenéseket a blogokon. Soha nem ajánlgatnék semmi olyat, amiért fizetnek, csak meggyőződésből szoktam a tényleges szenvedélyeimet emlegetni. illy liu wei

Szóval vettem egy Illy Francis Francis Y1 gépet még 2013 tavaszán, és ez a szertartás azóta a reggeleimen, deleimen és edzésre menet. Ha vendég jő, Lőrinc tart mindig oktatást, és mindenki magának nyomja, tényleg hangulatos.

Az Illy-univerzumhoz hozzátartoznak a csészék, új meg új dizájn — összességében borzasztó egy hobbi.

Képernyőfotó 2015-08-20 - 16.36.27

Képernyőfotó 2015-08-19 - 21.57.47

A gond az én imádott illymmel, hogy baromi drága, már szívom a fogam (két és fél év után), és nagyon-nagyon tékozló, környezetszennyező a fémdoboz is, a kapszula is.

Nem, nem csinál belőle ékszert a kávékapszulából-ékszercsináló lány, írtam neki, és ő csak nespressós kapszulákat tud felhasználni (az fém, ez műanyag /polipropilén/).

Az lett a vége, hogy a neki félretett, kicsit kiszárított használt kapszulák itt állnak a konyhapadlón az eredeti dobozukban. Néha kidobok húsz darabot, hogy mégis, legyen valami mozgás. A vegyesbe.

Kedves olvasóm azonban éber, és figyelmembe ajánlja az újítást, köszönet érte.

Már az illy szerint is ciki a szeméttermelésnek ez a foka. Meg aztán a Nespresso is újrahasznosít, nyomás volt már rajtuk.

Az a nagy dilemma, hogy mindenképpen szét kell szedni a kapszulát a szelektív gyűjtéshez és az újrahasznosításhoz is, viszont érthető módon nem szeretnék, ha valaki újratöltené másfajta kávéval, és úgy trükközne.

Ez lett a megoldás:

Képernyőfotó 2015-08-19 - 22.07.27

És:

A nyitó várható ára 5 – 6 000 Ft körül alakul. Ha Ön szívesen használna ilyen kapszulanyitót jelezze nekünk a webshop@espressokft.hu címen.

Így ni:

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ripsz-ropsz. Mindig gyanakszom, amikor piktogram van, számozott lépések és nyilak, ott valami sandaság van. (“Milyen egyszerű!”)

Átgondoltam én ezt, a fiam állati lelkes lenne amúgy, szeret mindenféle leleményes szerkezetet. Én meg tényleg nem vagyok lusta, szívesen szöszmötölök, én az utolsó kávétejszín-tetőt is a helyére dobom, de ha figyelembe veszem az externáliákat, meg maradt még némi gerincem, én jobban járok, meg a körülöttem élő emberek is, ha nem rendelek “5-6000”-ért kapszulanyitót, és nem fejtem meg egyesével minden kapszula titkát. Talán még egy olaszos kézmozdulat is dukálna a koncepcióért: fizess és szenvedj, ha csökkenteni akarod a környezetterhelést. Ha mostantól minden új gép mellé adnának egyet ebből a cinikusan egyfelől ECO-nak, másfelől EASYnek nevezett micsodából (a láncfűrészhez és a baltához képest bizonyosan easy…), az is elég nagy kibaszás volna, ez itt egy lecserélhetetlen szó, szerintem: egyesével, mint valami konzervet, körbehasítani, kikotorni a zaccot, kimosni és úgy kétfelé, rémálom.

Ellenben mondjuk (nagy akaraterővel és alacsony vérnyomással) a felére csökkentem a napi fogyasztásomat, a kapszulákat meg szépen, azon forrón és nedvesen kidobom a pékbe, mégpedig széles ívben. Szerintem ez az a helyzet.

Mit gondoltok?

76 thoughts on “szerintetek védjem a környezetet?

  1. Itt, ahol most vagyok védeném én a természetet. Szelektálom a szemetet, ki is viszem a lakossági szelektív hulladékgyűjtő szigetbe. Hangsúlyozom “lakossági”, de vissza kell hoznom, s beletenni a “probios” zsákba a többi szemét közé.
    Ugyanis a konténerek tele vannak “rusztikus” gasztro vállalkozók termelési hulladékával, de baszik szerződést kötni, inkább hajnalban sunnyognak ki a szemetjükkel.
    Aztán vannak a posztokban, kommentrkben áradozó városi környezetvédők, akik a lomjaikat, szemetjüket gond nélkül okádják szét a természetben. Gondolván a tavalyi sem maradt ott. Ez most így kitört belőlem.

    • Milyen érdekesek a fogalmaink, ha valamilyen szomorú jéghegycsúcsa módon csökkentjük az iszonyatos pusztítást, amelyet civilizált, technológiaalapú létezésünk ró a teremtett világra, akkor “védjük a természetet”. Igazából a világ, a természet csak annyit “kér” tőlünk, hogy hagyjuk békén, ne éljük fel, ne avatkozzunk bele.

  2. Ez a nyitó, 5-6000 ezerért egy vicc, a környezettudatos fogyasztó nyomasztása úgy, hogy közben a marketingen valaki dörzsöli a markát, hogy de jól kitalálta.

    • Pont ezt gondolom én is. Prezentálhatjuk a világ felé, hogy környezettudatosak vagyunk, rátoljuk a felelősséget a fogyasztóra, hiszen mi megadjuk neki a lehetőséget, hogy ne termeljen szemetet, miért nem él vele, plusz lesz egy rakás lóvénk a 3,3 fillérért legyártatott, 6000-ért adott nyitókból. Ha tényleg jó szándék vezetné őket, ingyen adnának ilyen nyitót minden drága kapszulás gépet vásárló ügyfelüknek.

  3. A legolcsóbb energia a fel nem használt energia. Csak a saját kis életünkre és életterünkre tudunk hatással lenni. Inkább tornyosítsd az égbe a kapszulákat, mint egy gépkocsit üzemeltetnél. Mondjuk, ha a termékek nem lennének kiporciózva, hanem mindenki kis pitlivel, kosárral, befőttesüvegben, vászonzacskóban hordaná haza a cuccokat…na, akkor már tényleg a helyi gazdaságok termelnének. Esélytelennek látszik a jövendő…a jövő, mely voltaképp nem is létezik.

    Az országos hűtőszekrény – csere során a kivénhedt készülékek…ááá, a külszini bányákban és falakkal körbevett telepeken végzik – távol a figyelő szemektől. Nincsenek új földrészek, nincs már hová menni. Szemétben és zsúfolt városokban fognak élni a következők.

  4. Nem értem, ez az izé most fém és műanyag? Németországban simán a fém/műanyag kukába megy az ilyen, Mo-n nem?

    Amúgy szeretem szelektálni a szemetet, kevésbé nyomasztó kidobni a papírosba a tojásos dobozt, otthon gyűjtöttem a zöldségesnek persze. Be is tartom precízen, mert a németeknek elhiszem, hogy külön fogják kezelni, ha külön gyűjtöm. Nyilván jobb lenne a tejet visszaváltós üvegben venni (a sört miért nem árulják dobozban vajon?), de ez nem rajtunk múlik. Amiben tudsz, abban teszel a környezetvédelemért. Ha viszont ez a kávé a legjobb neked, miért adnád lejjebb?

    A fogó viszont értelmezhetetlen, miért nem adnak inkább újrahasznosítható kapszulát, amibe magad teheted az ő kávékeverékeiket? Nem bíznak a saját keverékeikben, hogy másét tennéd bele? És még az is lehet, hogy egyszer leszoksz a kávéról és kész, ott egy felesleges fogó (a masinát még el tudom képzelni, hogy megveszik vaterán, de ezt a fogót?). Még az is lehet, hogy valami esztergályos kimódolta már az újrahasználható kapszulát, bár nem tudom, hogy működik ez a ketyere.

    • A kávéról nem lehet leszokni, csak ideiglenesen. Próbáltam, kb. fél évig bírtam.
      Fémfólia a kupakja, a csészécske pedig nem igazi anyag, csak mű.

    • Az illy kapszulája 100 százalék polipropilén. Benne van a kávé, felnyithatatlanul, így nem mehet a műnyag szemetesbe. Elég drága, igen, ők akarják a technológiát birtokolni, a kávét eladni, az egyszeri használatot, szerintem érthető, mindenki buherálna különben, főleg ebben az országban. Ugyanaz az oka a kapszula kinyithatatlanságának, mint amiért a DELL töltő nem jó az ASUS laptopba, meg az apple gépekbe.

      A nespressoé fémből van, alumínium talán.

      A vaterán mindent megvesznek.

      Nem tervezek leszokni, ha másért nem, a vendégeim miatt marad a dísztárgynak is beillő szerkezet. Csak a napi 3-4 kapszula, az sokba kerül.

      A kávénak van néhány jelentős hátránya, a legfőbb hátrány úgy általában és fogyasztói oldalról nézve, hogy nass: tej- (laktóz-) és cukorürügy, van, akinek cigiürügy, és eldobható pohárból issza. Mondjuk nekem nem, csak csepp tej, tejszín, vagy kókuszolaj, mindig csészéből és cukortalanul iszom tizensok éve. Aztán, vegyszeres, aromás, szar minőség, nem tiszta dolog, ez mondjuk a piacon levő kávékeverékek 80 százalékára igaz, a koffeinmentes külön szomorú történet. Aztán: a gyarmatok kifosztása ez is, éhbérért, magas haszonnal, mondjuk az illy esküszik, hogy valami fair trade-szerűségben vannak a termelőkkel, de nem látom át, az biztos, hogy nem nyomják le az árakat, az exkluzív minőség és a magas ár méltányosságot jelent a termelőkkel is. Illyék még azt is jó áron el tudják adni a tőzsdén, amit kiválogatnak (sérült szemek).

      Az előnyök: egy csodálatos blog, normális vérnyomás, életérzés, gasztroélmény, a reggeli kiváltása 10 esetből 7-szer.

  5. Szerintem a szelektív gyűjtésnél is van optimum. Mivel mindent ki kell mosni, 2dl uht tejszín doboz pl. egyben megy a kukába, sajnálom a vizet is. Papírhulladékunk alig keletkezik, inkább műanyag és üveg. A kommunális kuka 2-3 hetente telik meg. Szerintem ez egy 5 tagú családtól nem rossz.
    Azt nem értem, miért nem lehet növelni a visszaváltható csomagolású termékek körét. Nem mintha kérném vissza azt a szép világot, de a padláson még van olyan üveg amiben adták a boltban a tejet és a kefírt is. Persze biztosan nem kellett olyan mennyiségben előállítani mint ma.

  6. Hm, én mint öko-bio-izé is erőteljesen az olaszos mozdulattal a szemétbehajításra voksolok ebben az Illy-s felállásban. Viszont hadd kérdezzem meg: az a kávégép szerinted nem ad hasonlóan élvezhető kávét, ami frissen darál, gombnyomásra (olyan szemes kávéból, amilyet beleteszel), tömöríti és magas nyomáson átgőzöli? Nekünk ilyen van, elég jó kávét csinál, mondjuk a tiedet sosem kóstoltam… A tömörített kávézacc korongokat egy tartályba gyűjti, ami – amikor megtelik – megy a zöldhulladékba. Zero waste, mindenki boldog. 😀

  7. nekem olyasmi jutott eszembe, hogy egy hétig/választható ideig gyűjteni, míg lesz jópár, akkor kinyitogatni őket, bele egy épp megfelelő méretű tálba, langyos/meleg vízbe, ázzon ki a zacc, “mosódjon ki” a kapszula (csak épp, nem kell maximalistának lenni, a feldolgozóban úgyis újramossák), műanyagok lerázva mehetnek a gyűjtőbe, a zaccos víz meg a lefolyóba/virágra, növényre (emlékeim szerint nem árt nekik, sőt). aka. mondjuk tepsi elmosogatása oldalassütés után. mindezeket az ökotudatosság pillanatnyi mértékétől és energiájától függően. bilibe lóg a kezem?

    • Csak egy hét alatt gondolom belepenészedik a zacc, azt már nem mosod ki csak egy öblítéssel, és ezért is nem lehet visszaváltós.

      Éva, ha a fenti két opció van, akkor szerintem dobd ki nagy ívben őket (mondom ezt úgy, hogy a majdnem hétfős háztartásunkban a 60l-es kukánk akkor lett hetente egyszer félig tele, amikor a legkisebb gyerek még papírpelust használt (ill. most is azt használ, de már csak éjszakára, és nem is kell minden nap új), vagyis nagyon vigyázok, hogy mit vásárolok és mit hova dobok ki (tőlünk a szelektívet havonta viszik el, de abból is csak egy kb, negyven liternyi jön össze, aminek a fele papír). Viszont a metszőolló, amit valaki írt korábban, nem tűnik rossz ötletnek, de a megcsúszás lehetősége miatt óvatosan használandó.

      A fémdoboz tényleg a cég bénasága, de ha már minden barátnőd tele van velük, én azt hiszem szívesen megkapnék két-hármat cserébe mondjuk (öko-bio-geo és hozzáadott bármi-mentes sk) körteszószért vagy valami ilyesmiért, ami nálunk megtalálható és téged érdekelhet.

      • penészre nem gondoltam, tényleg… (de vajon mi történik a sörösdobozokban, amik ugyanúgy a gyűjtőben várakoznak? mindenki kimosna mindent?)
        fémdobozok vszeg engem is érdekelnek még, egy már van 🙂

        • Az a kis maradék, ami rá is szárad a doboz faláta, nem tud megpenészedni, mondjuk ha jó sok löttyel dobják ki, az más kérdés, elég bunkóság szerintem, nem tudom, mennyire gyakori.

        • Én elég alaposan kiöblítem vagy kimosom az ilyesmit (tejesdobozt pl.), amennyire csak lehet minimálvízzel, sokat fejlesztem a technikám :-), de szerintem a népesség 90%-a egyszer sem öblíti ki. Jó esetben csak beleszárad, ami benne maradt, de biztos sokszor lesz penészes. Ez az egyik oka, hogy az ipar nem szereti a visszaváltós üveget.

  8. Megjegyzéseim:
    1. Azannya. (sokat eladtak itthon ebből a nyitóból???)
    2. Én tényleg elhittem egy ideig, hogy téged az illy szponzorál.
    3. “Te még a zombi apokalipszis idején is szelektíven gyűjtöd a szemetet” (bonmot férjemtől).

  9. Visszajelzés: top 10 – hóbort | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s