Ezt hozzáfűzöm a benned rekedt gyerek poszthoz, mert a reakciókból látom, hogy milyen tömegesen áltatják magukat.

Nem attól rossz az életed, hogy gyereked lett. Ne kend rá. Ráadásul ha rossz is lett, rajta kár számon kérni. Ő nem is tehet semmiről. Ha te nyűglődsz és idegbeteg anya vagy, az neki is szar. Nem az van, hogy ő virul a szenvedéseden élősködve. Hanem közös az érdeketek. Közös érdek, hogy te legyél jól.

Mitől lett akkor rossz az életed? Néhány válasz:

Itt és most mindenkié rossz. Olvass Mark Fishert: a tömeges depresszió, elidegenedés és szorongás oka nem az egyénben, hanem a rendszerben keresendő. Egy végletekig patriarchális, hierarchikus, keleties, rugalmatlan, rendpárti, merev társadalomban élsz ráadásul, ahol ugyanakkor menő, a vágy tárgya lett a nyugatias könnyű élet, elfogadás, sokféleség, meg a társadalmi mobilitás. Ez együtt nem fog menni.

Meg ami itt hatalomban, közügyeinkben trónol, már tíz éve, de előtte se volt nagyon vidám. A mi generációnk csalódott a rendszerváltásban, és ez nagyon látszik rajtunk.

Nem érlelődtél meg, sebeid vannak. Ez nem vád, megértjük, nekünk is van számos, de azt ne hallgassuk el, hogy ez az ok. Nem ez volna az ideális állapot: ez egy sérült, eltorzult állapot. Jó hír, hogy van kiút.

Hierarchikus viszonyokban élsz egyénként is: ugat és kioktat, elvár, megszégyenít a főnököd, az anyád, a szomszéd, a gyereked tanára. Te pedig szorongsz, magyarázkodsz és félsz. Nem vagy elég bátor ahhoz, hogy nemet mondj, csak puffogsz magadban, de amikor ott a helyzet, akkor engedelmeskedsz. Magadban sem röhögöd ki őket: na jól van, bazmeg… nem teremted meg a belső királyságodat. Beköltöztek a fejedbe, interiorizáltad a kontrolljukat, önként veted magad alá és alázkodsz meg. Belső erő nélkül nem tudsz igazán ellenállni és függetlenedni, csak meddőn és gyáván hőbörögni. Én aztán nagyon pártolom, hogy jól mondjuk meg, de valódi erő nélkül ez is csak hisztizés. Ne legyél gyáva élesben! Viszont nem kell felbaszódni sem. Igazad van, elég ennyi. Vagy ha nincs, akkor is: a magad érdekéért állsz ki. Ki tenné meg, ha te se? És kész. Ezért nem kell se puffogni, se magyarázkodni. Ez az önérvényesítés és leszarás persze a nőknek tilos, azonnal te leszel a nagyképű, erőszakos meg ha a képességeiddel is tisztában vagy és nem rendelődsz alá, akkor nárcisztikus is. Ezzel együtt tudd, olyanok mondják rád ezeket, akik nem merik képviselni magukat, és egy nőt mindig könnyebb ütni, akkor is, ha nem is erőszakos, csak nem fél. (Én is G-től veszem ám, hogy “ha zavar az egóm, növessz nagyobbat”. Nem nekem mondja.)

Éva 2004-ben, egy “kinek mi jár” helyzetben: jaj, nem akarok én anyagiasnak meg kicsinyesnek tűnni, inkább lemondok róla, kifizetem én… (remélve, hogy a nagylelkűséget, az áldozatot majd beszámítják! megsajnálnak a nyomoromért! de legalábbis én tiszta maradtam. még tiszta sem maradtam, ellenben frusztrált lettem. és senkit nem érdekelt az áldozatom).

Éva most: mindegy, minek gondolsz, az alényeg, hogy nekem az jár. Ha az érdeked ellentétes, vagy idegenkedsz tőlem, úgyis rám mondasz minden szart, de te nem érdekelsz, nekem ez jár és kész.

(És valóban járt.)

Rosszul használod az érzelmeket. Nem ismered fel őket, és a zavarosba belefulladsz. Értsd meg: amikor egy ember, egy társadalmi csoport ellentétben van a másikkal, az nem azért van, mert nem elég empatikusak. Az empátia fel se merül: egyszerűen más az érdekük. Miért engedne valamelyik? És ez nem gyűlölet. Nem lehet elvárni, hogy tekintettel legyenek rád, átérezzék, nem lehet a világgal, ahogy Szentesi Éva teszi, folyton lelkizni. Sőt, a meghatósdi nem más, mint manipuláció. Sunyi kis előnyökért, inkorrekten. Mert csak ő a bírálhatatlan, másnak ez nem jár. Semmi helye az érzelmeskedésnek a közéletben, pedig tele lett mára a női nyilvánosság vele. A férfiak, nagyon helyesen, mindig is megvetették ezt a nyafit, nyílt rinyálást, mivel színtiszta manipuláció, és nincs helye a morál lengetésének sem: “ez meg az volna helyes”, “egy igazságosabb világért”, “jó ember”. Azért legyen igazad, mert igazad van, ne azért, mert megható vagy, szimpatikus vagy, kedveskedtél vagy morális jóként határozod meg az álláspontod.

Ennek a wmn meg mérővera a vezérhajója: nekik mi “szívügyük”, mit tartanak cukinak, példásnak vagy felháborítónak, ki mellett akarnak könnyes szemmel “kiállni” és kit meglincselni épp (érdekeik szerint), mi esik rosszul nekik, min hajlandók meghatódni, hogy aztán rádsózzák a Converse cipőt meg a Samsung Galaxyt. Egy kattintásnyira. Ne kajáld ezt be.

Rideg érdekek küzdelme akkor az élet? Nem. Meg lehet érteni a világot, és a megértés szerint cselekedni, nem sodródni a jóemberség felszínességében, átverve. Vannak az elméletek, modellek, amelyekkel megismerhetjük a világ működését, a társadalomtudományokból egész sokat tanulhatunk. Én például ha előbb tudom, mert ez le van írva, és nem csak sejtem, hogy kapitalista-patriarchális logika az, hogy nagyokos újságcikkek és doktor urak diktálni akarják a női szűrővizsgálatokat, meg hogy hogy bánjanak a testükkel, hogyan “éljenek házaséletet” császár után, ez ömlik a csapból is, ezért kenjük magunkat vadul ötvenes naptejjel is (holott nem csökkent a melanóma negyven éves távon, sőt), és ezzel kontrolljuk van a nők tudata, életvitele, döntései fölött (a férfiakat nem basztatják ezekkel, vagy az ő egészségüket is a nők nyakába sózzák)… ha tehát utánajárok a tényeknek, bizonyítékoknak, és magam döntök, akkor nem húznak be ebbe az egész női egészség lihegésbe. Ami egyébként nekem sose tetszett, kelletlenül futottam a mellrák ellen rózsaszín pólóban. Mi közük a csöcsömhöz?

És létezik igazi morál is, jóság, jóakarat. De az biztosan nem ez a jóemberkedés meg annak facebookos lobogtatása. Csóróktól és zilált életűektől egyébként a jóság további önelnyomás: még azt az energiát sincs pofájuk a maguk javára fordítani. Figyeld meg, mindig a legszegényebbek segítenek a hajléktalanok, a bántalmazottak, a fogyatékosok, a kutyák-cicák körül. Nekik ez a fényűzés: a jóság. És megy a meghatósdi meg a helyeslés ezzel kapcsolatban: “szegényen él, mégis segít!”, aztán a vége az, hogy ez is fizetetlen meló – mi szedjük a szemetet társadalmi munkában, frusztrálódunk a feladat méretétől, az önkormányzat meg az FTSZV lófaszt se szed, és főleg a szemetelő meg a szemét termelő iparág nem. Akinek nincs hatalma politikai értelemben, erőforrása, pénze, saját jó élete, az nem tud miből jó se lenni. Az akkor önelnyomás. Ez is öntudat, ez is fontos lecke.

Áttételesen, de az a média is ugat neked, amit te választottál fogyasztásra: ezt vedd, attól félj, amazt tartsd menőnek, a mellrák-paráztatástól kezdve az új instagramhősökön és menő startupokon át a botrányokig diktálnák az agyad. Döbbenet, ahogy befomózzák a nőket, és mindenki ráugrik ugyanarra a menőségre, lesi a többieket, felületesen lájkolgat.

Boldogság, önazonosság nincs szellemi függetlenség nélkül. A birkaság szorongatás és boldogtalanság.

További ok, hogy szar a munkád, fojtogató, kiégtél, irodában csicskulsz, mégis sok időd van rágódni, vekengeni, másokat nézni, milyen lehet a jó élet, fantáziálni, illúziós, kreált álomvilágokban élni.

A tested szétment, elromlott, nem vigyáztál rá, nem tartottad karban. Ebből sok rossz közérzet van, amit talán nem is tudatosítasz. Meg a város, elidegenedés, a céltalanság. És még a kutyád sem boldogít. Minden mesterkélt, kreált. Nem vagy kapcsolatban természettel, testtel, elemi élményekkel.

A környezet állandóan beléd szól. Ítél és nyom, mit tegyél. Téged nőnek, engedelmesnek neveltek. Bűntudatot kelt, ha önmagad vagy, ha örülsz, ha a magad érdekét nézed, ha erős és határozott vagy. Fullasztóan szar párkapcsolatban vergődsz, esélyed sincs kilépni, és vagy nincs közelség, boldog bőrök egymáson, vagy nem élvezed, hagyjon békén. De egyedül sem élnél azért.

Ez mind ok. Ne a gyereken verd le.

Mutatok nagyon rosszul levő nőket, minimális kommentárral. Előzmény:

Meg vagyok keseredve.

Ti nézzétek a Netflixet, én meg ma is bringával megyek a városba, ahogy már tizennyolc éve, és ma is összeszedek fél köbméter szemetet.

 

Attenborough-hoz ezt is ideteszem:

https://444.hu/2020/10/16/pumped-gabo-megnezte-attenborough-uj-filmjet-es-elkezdett-aggodni-hogy-az-unokai-nem-elhetik-meg-a-balaton-soundot

 

Mondjuk nem vagy Freud. A közeli ismerőseim igen jót derülnek ezen, amúgy is ízléses ilyet írni egy tudottan özvegyről:

 

 

Ennyire nem értik, ennyire nincsenek rendben a döntésükkel, én fogjam be, ha nekik béna az életük. Ennyire akarnak bosszút állni, ilyen agressziót vált ki, ha valaki valahol máshol ír valamit, És ők durván személyeskednek, én pedig eredetileg a problémáról írtam. Ezzel és így töltik az emberek az idejüket.

 

Allow God’s full potential shine through you. Csak a facebookon tombolnak így. Munkahelyen, a közegükben hagyják magukat elnyomni, full csicskák, aztán így élik ki a feszkót. Meg a “szellemi szabadfoglalkozásún” (hova van ez így kiírva? én nem használom) rugóznak, és én vagypok a keserű. Kis titkos hobbi a mocskolódás, csak hát ott a nevük. Kifele meg tolják a normális látszatot. Mennyi előítélet, fölényeskedés, felszínesség, kioktatás, verbális erőszak, és mind bosszúból. És ott vannak az ismerőseim, nem értem én ezt. Méhüket visszafojtó keserűek.

 

Na de.

 

Drága nő, aki itt vagy, értelmesen olvasol, figyelsz!

 

Ne emészd magad, ne gyötörd magad. Nem veled van a baj, szállj le a bűntudatvonatról. A gyerekeddel sincs baj. Boldogság márpedig létezik. Ha lelazulsz, megjön az erőd, ha erős vagy, akkor nem lesz olyan nehéz tisztán látni, kenegetés nélkl magadat is. Ne dagonyázz érzelmekben, túl sok az érzelem, a lelkizés, a nyafogás. Inkább tájékozód, és röhögj. Röhögd ki az egészet, legyél büszke magadra, de ne hivalkodva, csak simán, és menj, és élj, ahelyett, hogy folyton az életről dumálnál a telefonodhoz ragadva. Tompaságba, keserűségekbe, önvádakba, múltboncolgatásokba se ragadj. Nem kell ez. Ne vádold magad, ne érezd rosszul magad, amikor bántanak, hanem fölényesen röhögd ki az illetőt. És mindig, mindig magadra szavazz. Vedd meg, engedd meg, örülj, éld meg. Nem arra fogsz visszaemlékezni a halálos ágyadon, hogy de jó, hogy megspóroltam/kihagytam/nem vágtam bele/otthon maradtam.

 

Hogy lefelé vagy fölfelé nézzünk? Ez is fontos kérdés a jóérzések szempontjából. Vakok között könnyű sasszeműnek tűnni, másrészt pilóták közt a másfél dioptriáddal esetleg szorongsz. Szerintem mégis fölfele nézz, és tudjad: te most nézel. Nem velük versenyzel. Én ezért járok színházba és keresem extrém eszes, tehetséges emberek közelét. A legtöbbet egyedül vagyok, de ha vegyülök, akkor olyanok (emberek, kihívások, teljesítmények) közelében vagyok, akik fölöttem vannak, többet tudnak, jobb az életük. Ez húzott, formált, nemesített. Nem zavart, hogy én nem vagok olyan. Ha lefele nézel, annak az a veszélye, hogy megelégedsz a kevéssel. Például én is abban a csoportban akkora intellektuellnek meg jóságosnak éreztem magam, de hát az nem szint.

 

Ne érzelegj, ne keseregj, ne vádolj, ne hódolj be. Legyél punk, szabad, vegyél még ma egy narancssárga tűsarkút, menj úszni a Hajósalfrédba, ne legyél kicsinyes, ellenben röhögd ki a károgókat nyugodtan. Ha kell, magadat is.