mikor van vége a házasságodnak?

Tanácsadó rovatom férjeknek.

(Amúgy én nem adok tanácsot és nem segítek. Mármint ilyen “meséld el, megoldom” módon.

Pedig kérdeznek. Érdekli a véleményem, én hogy látom. Mert ugye mindig írok ilyen témákról. És az olvasó mindig magára vonatkoztat. Nagyon ritka az, akit ilyen elvonatkoztatva érdekelnek a jelenségek.

Én viszketek attól, hogy tekintélyszemély legyek – olyat nem tűrök magam fölött sem. A te dolgod tudni az életedet, és ez felelősség is. Főleg ne akarj nálam megfelelni, hogy nézzem, te milyen ügyesen visszaszóltál, lefogytál, elváltál. Én írok, emberekkel nem foglalkozom. Nekem a jelenség az érdekes. Egyáltalán, ami nem kölcsönös viszony, az nagyon félre tud menni.

Nem tudom a te életedet, és azt sem, mik színezik azt, ahogyan magadról és a másikról beszélsz. És nem dolgom ez. Viszont a lényeglátós látással látom, értelmezem és megfogalmazom, mik zajlanak, és ha ebben magadra ismersz, akkor lehet tanulság.)

Most pedig leírom, mitől mennek tönkre a házasságok. Úgy általában.

Attól, hogy ti, férjek, elmentek a falig a kényelmetek és a hatalmatok, közönyötök és merevségetek megélésében.

Csak az éned számít. Egyáltalán nem érdekel az a másik, aki beletette a szívét, közelséget akart, és mindent vállalt, ami szürke és hálátlan, és mindent, amitől a gyerekek és felnőttek élete színes. Reménykedett és bízott, és te megengedhetted magadnak, hogy rideg légy. Neki meg elege lett. Elkopott, elfáradt, vagy hirtelen ráébredt egy damaszkuszi pillanatban, hogy itt neki öröm nem terem.

Hogy ő a legalsó pont, a fürdőszobai lefolyó.

És most elhagy. És te vádaskodsz.

Ó, pedig volt ezer nyugis estéd, hogy szeresd őt. Hogy sóvárognak erre a szeretők, a szerelmesek! Egyetlen szerelmes éjszakára. Közös hétvége! Egy hét együtt…! Nektek nem kellett lopni az időt, és mégsem tudtatok boldogok lenni.

Pörgetted a buta játszmákat, süppedtél a közönybe, vitáztál és nem figyeltél. Hagyjon békén! És ő ott vergődött éhesen, szorongva. Vagy beletörődött. Magát is megutálta, és már ő se volt jó fej. De bízott és várt, fel-felbuzdulva, hogy talán mégse volt hiába a sok türelem és munka, amit ebbe a kapcsolatba tett. Talán ilyen az élet. Hullámvölgyek!

Szólt is, jelzett. Mit szeretne, mi hiányzik. Hogyan kéne. Hisztizik, gondoltad. Mindenen fennakad. A lelke megint! Az irracionális nő.

Jó, de most mit sopánkodsz? Most elmegy.

És te a szerelmére haragszol. Hogy elvette a nőt. Meg a nőre, hogy lecseréli a társát, eldobja, ha jön egy új, egy izgalmas. Mit neki a húsz közös év. (Vajon nagyobb a farka?)

Örömgyilkos vagy. De ami a nagyobb baj: régebben is örömgyilkos voltál, amikor még ott volt a nő neked. A saját örömöd gyilkosa is.

Annyi feszültség összegyűlik, és ha nincs őszinteség, felszabadultság, kiegyezés, megbékélés, katarzis, akkor elromlik az élet. Mindenki rossz fej lesz ebben.

A feleségedben még pislákol az életösztön. Ezért lép le. Neki ez nem volt így kényelmes, mint neked, aki eljárhattál, egedül lehettél, és megélted magadat isten tudja, miben. Ő veled szerette volna. És ő élni szeretne, igazán, és már tudja, hogy veled nem lehet, mert te nem vállaltad ennek a kockázatát: közel lenni, odafigyelni, szeretni. Rájött arra is, hogy nem ő a keserű. Melletted lett ilyen, de rájött, hogy ő nem ilyen. Nem szereti azt, aki veled lenni tud.

Nem bírják, ahogy bántok velük. Elhervadnak, toxikusak lesznek.

A csajod nem akart toxikus lenni, ezért kiszállt.

Gyanús lett neki, hogy akkor basztattad mindig, amikor ő végre örül valaminek. Amikor tud valamit, amikor büszke lehet, amikor érez olyat, amitől nem fáj neki a másik langyossága vagy hidegsége. Kivirult, lett egy szenvedélye, az elkenődött vagy túlterhelt korszaka után, végre. Az őrjítő kisgyerekes évek után.

Te fenyegetve érezted magad, mert megváltoztak az erőviszonyok.

És ezek csak szoft bántalmazók, lusta, tesztoszteronautista közönyösek. Semmi üvöltés, ütés meg erőszakolás, csak morognak, pofát vágnak, jobban tudják, gúnyolódva fegyelmezgetnek, “foglakozhatnál a gyerekekkel” és “mire kell az a pénz”. Vagy némák.

Nem téged fog választani. Az örömöt fogja választani. És örülj, ha csak egyetemre megy, fut vagy kórusba jár! Vannak más örömök is.

A legidegesítőbb: a sunyi elnyomó. Amióta ütni nem annyira menő. Aki sóhajtozik. Ő mindent megtesz, rendelkezésre áll (közös dolgokat intéz, mintha az a nő feladata lett volna, vagy haza kegyeskedik jönni és némi pénzzel is beszáll a családba), de a nőnek semmi se jó! Hát mit tegyen ő még? A rosszfej savanyúsága a terror. A mártírkodásával erőszakol. Látványosan szenved, hogy a feleség miatt neki milyen rossz, ő jó ember. Mindent megtesz, de ez a hárpia sajnos.

Ha konfrontálódna, az bátor volna. Ennél mindenesetre bátrabb. Meg akkor esetleg a szavak megmutatnák, hogy igazságtalan ez így. A nő nem őrmester és nem is földesúr, nem a munkák megszervezője, nem is a haszonélvezője. Nem az ő egyszemélyes érdeke, hogy működjön a család. A férfi viszont felnőtt ember.

Az “inkább nem szólok, ne legyen veszekedés” békéje sunyi agresszió. A valódi nem-egyezést a férfi nem meri válallni. Az igazi erőszak nem menő, pedig becsületesebb volna: egyrészt lehetne tudni, pontosan mi zavarja, másrészt arra azonnal elhagyná őt a nő, aki évekkel később mindenképp elhagyja majd, csak addig még lehetett szenvedni meg elromlani. Évekig vannak ebben a fojtott feszültségekben. A férfi nem mondja, nem képviseli magát, nem kondfrontálódik, nem válaszol. Igaza se lenne. Nem beszélget. Helyette némasággal, szájhúzással, hűvösséggel, otthonnemléttel büntet.

Fél a nőtől, fél attól, hogy megmutassa magát, társ legyen, együtt örüljön, felelősséget vállaljon, esendő legyen, veszítenivalója legyen. Inkább elzárkózik, és forgatja a szemét, hogy milyenek a nők.

Nem véletlenül hallgatnak a férjek.

Ha férfi vagy, mert neked minden adott, hogy elnyomj, és ez nem a te egyéni döntésed, hanem a kontextus teszi. Több a hatalmad, és élsz vele. Változatos eszközeid vannak, erről a Hétköznapi hímsovinizmusban olvashatsz. Ha érdekel: ezektől boldogtalanok a nők. Csak az a változó, hogy a leuraló, nőbüntető, kényelmeskedő, indulati taktikák mely ponton kapcsolnak be, a szerelem hiánya is elég-e hozzá, már monoton unalom kell-e hozzá, vagy kisebb krízisben, esetleg csak nagyobban lép működésbe.

Az élet, a nyüzsgés, a lelkesedés, a komfortzónából kilépés a nők terepe, és az anyaság is ezt hozza ki belőlük. Sok ilyen életvidám nőt látok, akik elunják a savanyújóskát.

A női energia sugárzik. Eleinte a férj ezt élvezi, együtt mámorosak, ez van a szexben is. Aztán ezt adottnak veszi, egyben fel is adja. Betesped a fotelbe, hétvégébe, rutinszexbe. Behízik, telefonnyomkod, unalmas lesz, haza se jön. Nem lehet vele közel lenni, beszélgetni, katarzist megélni. Garázsba menekül, szerel, dolga van.

A feleség szervezi mindazt, amitől színek vannak az életben, és akkor lehet morogni, hogy neki mindig azt kell csinálni, amit a nő mond, nincsen nyugta.

De mi lenne, ha ez nem lenne? Miből állna az élet? Nyomkodndl ügyesen a fonodat, pornóra kivernéd, nem lenne se nyaralás, se nagy vacsora, se a gyerekek körüli felhajtás?

Ezt akarod?

Ezért hagytak ott. Most ez jön.

Addig örülj, amíg veled szeretne moziba menni meg vacsorázni a feleséged. És még nem mondja azt: unalmas lettél, tüskés, kicsinyes, és ha veled vagyok, én is unalmas leszek, rossz fej leszek, és ezért semmi kedvem veled lenni.

Van egy változat, ilyenkor a feleségből előbb megy tönkre kedélyileg, szexben, testileg, ő sose lehetett felszabadult, eleve traumákkal érkezett, és nem volt annyi énereje, hogy az örömöt a férje fékező hatása ellenében megélje. Az ilyen nőből elillan az élet, depressziós lesz és úgy marad. Tönkreteszi mindenét ez, a gyerekeit is. Ez a pokol maga.

Úgy éljük meg, hogy tolunk előre egy járművet, amin a társunk behúzta a féket. Pedig a férfi is oda akar érni. Békénhagyást akar, ne kelljen erőlködni, de persze azt is, hogy haladjanak.

Nem tudja, milyen az, ha a nő nem viszi előre a járművet.

A nő azt akarja látni, hogy a másik erős, vidám, sodró. És ő sírhat néha a vállán, amikor épp nem virtuóz módon szervez és pezseg. Nem azért, mert támasznak lenni férfias, bár amúgy férfias is (de a nőről is leírhatnám, hogy az ő ereje, életkedve, gyönyöre tartja meg a férfit, elég könnyű így bűvészkedni a szavakkal, “milyen igaz!”). Hanem azért, mert ez az élet áramlása, sodrása. Nagyvonalúság, öröm, felszabadultaság. Erre vágynak a nők, egyébként mindenki erre vágyik, de nekik jobb eszközeik vannak, hogy megtalálják, megteremtsék, és képesek megfizetni az árát.

Szóval tudjad ezt. Ha évek alatt nem mozdul a dolog semerre, akkor a nővel szembejön az igazi öröm, és akkor kiszáll.

És majd mondhatod, hogy de te hazajártál, mennyit dolgoztál, jó apa voltál, meg hű voltál, ha az voltál. A csajod elhagy, mert kicsinyes voltál, kellemetlen, sunyin basáskodtál, és még játszottad is a mártírt. Most meg legalja módon bosszút forralsz. Hol érdekel téged ő, az ő boldogsága vagy a gyerekeid? Mindenki átlát ezen, ne akarj még nevetségesebb lenni.

Hát ezért.

2 thoughts on “mikor van vége a házasságodnak?

  1. Ó, bizony, szó szerint. Még meg is fogalmaztam, hogy tövig nyomott gázzal akartam dübörögni, csak be volt húzva a kézifék. Parazitizmussal súlyosbítva. Nem is tudtam, hogy van ilyen szó, míg az igazságügyi pszichológus le nem írta.

    Kedvelés

  2. Az ún. hagyományos-konzervatív házasságmodell alap szoftvere bizony ez.
    (az egyik oka, hogy én mindenféle princípiumozástól lábrázást és menekülőreflexet kapok, és gyerek-ifjúkoromban évekig nem tudtam, mitől kezdek el viszketni szegény Koós János láttán – kivéve az imádott macskaduettet – aki mintha szerepként eljátszotta volna a legtöbb bulvárinterjúban ezt a pofát, aki itt le van írva, minden egyéb irányú tehetsége megsemmisült ilyenkor ezekben a mondatokban és gesztusokban…)
    Automatizmusként és defaultként lefut, nem kell csinálni hozzá semmit – ez a félelmetes benne, egy csomó külső körülmény is gyönyörűen tol efelé, iskolától munkahelyig.
    (Viszont férfiak is felismerhetik a modellt és iszonyodhatnak tőle: volt egy bácsikám, sokáig nem nősült, meg volt győződve, hogy házasság csak ilyen lehet. Amikor végül valami elsöprő szerelem végül megpróbáltatta vele, évek múlva vallotta be a feleségének: ha tudom hogy ez ilyen is lehet, már rég megnősültem volna….Az igazsághoz tartozik, hogy gyerekük nem volt, és egy teljesen másféle társadalmú országban éltek fiatal felnőttkoruk óta.)

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.