vélemény címkéhez tartozó bejegyzések

mindenki utálja az eminenseket

Közzétéve Szerző:
11

Mindenki utálja az absztinenseket, akik visszautasítják a gyanútlan, derűsen kollektív kínálást. Akinek végig kell hallgatni a mondatát, hogy ő nem, ő sosem iszik, mondja is az okokat, vagy épp nem, de pofát vág. Majd vagy hallgatagon feszeng a buliban, vagy korán hazamegy, de jól nem érzi magát, az tuti.

Akiket nem lehet rávenni egy jó kis meztelen fürdőzésre, mert ők és csak ők nem dobták le az ékszíjt. Mit lehet velük kezdeni?

(Amúgy mindig belemegyek, hogy na jó, ma este iszom egy kis bort, és meg szoktam bánni. Amióta ritkán iszom, nagyon nehezen tolerálja a testem. És ezen nem segít a minőség. Érdekes tapasztalat.)

Mindenki utálja a strébereket, akik Bővebben… →

lehetett volna akárki

Közzétéve Szerző:
18

Mostanában sokszor hallgatom, hogy xy hű, de tehetséges, de sajnos. Másfelé sodorta az élet. Nem engedték érvényesülni!

Ebbe nagyon bele lehet ragadni. Mintha valami igazságtalanság történt volna. És persze csakis más a hibás. Pont akkor jött ’56… Vagy: ha más országba születik, de sajnos, itt…! Fiatalon még micsoda tehetség volt, de kár, hogy nem folytatta a zenélést!

Mintha akkor biztosan sikeres lenne most. A meg nem valósult, tökéletes ábránd. Hát persze. Azért zavar engem ez a hiedelem, mert ez a fajta önsajnálat lebecsülése azoknak, akik viszont végigverekedték magukat a tehetségtől a sikerig vezető, küzdelmes úton.

És akkor még emlékezzünk meg arról is, hogy sokan verekedtek ugyanúgy, és az derült ki közben: nem sokat ér a tehetségük. Vagy nem is akkora az a tehetség.

Hogy a sikerhez más is kell, mint a tehetség. Bővebben… →

változatok hárításra és halogatásra

Közzétéve Szerző:
66

Szembesítős poszt jön azoknak, akik már tervezik, hogy belekezdenek, de… Sorra veszem a majdnem-sportolok állapot tipikus felvetéseit.

Itt van mindjárt az örök sportágvita: hogy Bővebben… →

amiért idehaza nyomasztó

Közzétéve Szerző:
74

…részt venni a netes forgalomban: facebookon, pédául. Bővebben… →

radikális

Közzétéve Szerző:
51

Így nevezik azt, ami éles és hangos.

Én meg azt szeretném mondani, hogy sajnos, az a valami: állítás, gesztus, gondolat, ügy, nem elég átgondolt. Aki radikális, és akire ez a fajta radikalizmus erősen hat (“nagyon bólogatok”), az nem látja a saját érdekű állításokat, a vakfoltjokat, a hazabeszélést.
Nem arról van szó, hogy kellemetlen, népszerűtlen és újszerű, “erős” az, amit mondanak, hanem arról, hogy nem az igazságról beszélnek. Mellémegy mindig.

A különbségtétel nagyon fontos. Nem simulékonyság az, hogy képes vagy észrevenni: ez jól jönne nekem, igazolna engem, erős is, de ez így nagyon ciki.

Nem elég hangosnak és határozottnak lenni. Ha tisztán akarsz ítélni, gondolkodni, értelmesen érvelni, és valódi változás hozó állításokat tenni, akkor nem spórolhatod meg a valódi radikalizmus folyamatát. Ha turnézol és showműsort csinálsz az igazságodból, ez egészen biztosan el fog torzulni. Megváltozik a célja és lényege a publikus jellegtől.

Erőset a magas kultóúra mondjon (“irodalom az, ami zavarba hoz”), az elviség és a társadalmi párbeszéd nyugodt.

Bővebben… →

miért haragszol?

Közzétéve Szerző:
103

Most megnézzük és szétszálazzuk azt a sok zavaros érzést, amit más emberek “váltanak ki belőlünk”, szóval amit átélünk meg amiken bosszankodunk, és amit ingadozó hangmagassággal mondunk róluk, amikor nem hallják.

Én is, természetesen. Bővebben… →

egyben rádzúdítja

Közzétéve Szerző:
37

gerleéva, amint “nem bírja a véleményt”

pedig csak azt kérdezi: minek egymást direkt bántani?

Ma a szeretteid cikis húzásaira mutatok rá.

Azt hitted, minden oké, elfogadnak, lehetsz, amilyen vagy, amúgy is épp kijöttél abból, hogy gáznak érezd magad. Aztán egyszer csak egyben felemlegetnek mindent, mert ők “eddig nem akartak szólni”. Ez a manőver nagyon gyakori, és fontos, hogy átlássuk, vagy legalábbis legyenek szempontjaink a kezeléséhez.

Nagyon meg lehet döbbenni. Bővebben… →

“mindenki szembemegy az autópályán”

Közzétéve Szerző:
35

Ennek a netes-kollokviális, kissé cikissé koptatott, vicc-eredetű idiómának van egy változata is, a “persze, mindenki hülye, csak te vagy a helikopter”.

És én most mindkét formát megkaptam a Dühösektől. Bővebben… →

térfél

Közzétéve Szerző:
46

Szabadkozom a poszttalan napokért. Nagyon ritka, hogy az -ért ragos főnév természetesen hangzik okhatározóként, ez itt egy pédája.

Viaskodnak a Fontos Dolgok az időmért (ez meg célhatározó). Ha az életemben a blog, a szerkesztés, a laptop győz, annak megvan az ára.

Most nem a blog győzött, hanem olyan ecsívmentek vannak, hogy Bővebben… →

mit beszéltek? 2.

Közzétéve Szerző:
62
2015 novemberére nyúlik vissza a történet
A tegnapi poszt folytatása, egy másik melléklettel.

Azzal, hogy azt kérték, ne vitassunk meg ilyen témákat az e-mail listán, azt akarják elérni, hogy ne legyen vita, véleménycsere egyáltalán, s amire az e-mail lista különösen alkalmas: mondandó kiérlelése, csendesek szóhoz jutni hagyása, elmélyült átolvasás. Ne kelljen jó mondatokban kiállni, vállalni, hogy mit miért csinálunk. Jó az úgy, indoklás nélkül. És ne legyen hangulat.

Akinek baja van, menjen be, keresse a tanítónőt, kérjen időpontot. Akkor mindjárt nem lesz baja.

Vagy beszéljük meg egymás között, csak szülők.

Mit beszél?

Belénk van fojtva. Ne szóljunk, ha gond van, mert megjárjuk, le leszünk hurrogva. Le vagyunk. Megkérdőjeleztük a kompetenciát. Bővebben… →

mit beszéltek? 1.

Közzétéve Szerző:
38

most már jelszó nélkül

kiterítenek úgyis

2015 ősze

Azt mondták, amikor áprilisban csalogatták az elsősöket ide a dombaljába, hogy itt megcsinálják, amit kell, a napköziben, nem lesz otthoni lecke, nem visszük haza a táskát. Az elsősök ne legyenek hajszolva, prés alatt, szeressék meg az iskolát, legyen sikerélményük, csak szép nyugodtan. Négyig úgyis bent kell lenniük.

-Ök.

Az igazgatónő mondta mindezt. Megnyerő volt. Kis, békénhagyós, normális iskola! Nem “versenyistálló“. Bővebben… →

mit kezdjünk a kognitív disszonanciával?

Közzétéve Szerző:
42

Én például, mert a blogger magából dolgozik, tudom, hogy a tejtermék (valószínűleg) nem tesz jót nekem. Szándékosan nyitok egy ártatlan példával.

Nekem fontos szempont, hogy mi tesz jót nekem. Azt mondjuk nem tudom nagyon pontosan, hogy mennyire tesz rosszat, és nem is teszek erős állításokat erről, de sok jel utal arra, hogy nélküle jobb lenne. Sok mindent letettem már így, lassan, magamtól. Megtudtam, észrevettem valamit, érdekelni kezdett: jé. Amúgy intellektuálisan. Nem úgy tudtam meg, hogy olvastam egy könyvben, nem is úgy, hogy elmentem egy előadásra, vagy valaki rámszólt, hogy Így Van. Nem nekem mondták. Nem kapcsolhatott be bennem a védekező gyerek: anyu, ne szidj. Egyszerűen magától összeállt a kép: ráakadtam valami honlapra, és a kép félig intuitív volt. Nem is olyasmi volt, hogy meg kell tennem valamit, mert rákényszerülök (noha a kényszerek gyakran egészségesek, egyben tartanak, a túl sok lehetőség, a túl sok szabadidő széteséshez vezet). Valami gyanúm lett, és kipróbáltam kíváncsian, magamnak.

Hát akkor mi van a tejtermékkel?

Ehhez kell a kognitív disszonancia elviselésének képessége: tudom, mi az ábra, valószínűleg az az ábra. Jót akarok magamnak. Tudom azt is, hogy megtehetném, hogy elhagyom a tejtermékeket (azt már pont miért ne?). Mégsem teszem meg, valamiért. Bővebben… →

amikor ideges leszel

Közzétéve Szerző:
71

Én tényleg nem akarok bántani senkit, és nem is teszem, ez durva félreértés. Vannak emberek körülöttem, akiket érzékenyen érintene egy-egy blogtéma, mert, igen, ők ihlették, róluk, nekik szól, azt dolgozom fel a szöveg megírásával, amit velük éltem meg. Ezek a bejegyzések vázlatban maradnak. Nagyon is vigyázok én.

És mégis sokan, olyanok, akiket nem ismerek, úgy érzik, nekik szól egy-egy téma vagy mondat, itt ők vannak megtámadva azzal, ahogy én a világ absztrahált dolgairól elgondolkodom. Megbántódnak, és úgy vágnak vissza, mint ha én személyükben őket sértettem meg, őket baszogatnám.

Ők, akikről én gyakran semmit sem tudok. Nem tudom, mi fáj neki, nem tudom, honnan is tudnám, hogy nyolctól négyig dolgozik, és azt feltételezi, hogy én lenézem, csak mert leírom, hogy én tudatosan akartam azt, hogy ne legyen kötött munkaidőm. Vagy nem végzett egytemet, és akkor bántja, amit a kiművelt emberfőkről írok. Nem tudom azt se, hogy nem szeret sportolni, vagy hogy valóban pizzán meg kakaós csigán él.

Magára veszi, ugrik, és ingerült kommentet ír. Bővebben… →

olyan okos mindenki

Közzétéve Szerző:
177

Valami van a levegőben, valami lett, mostanra egészen élesen, és én rendszeresen meghökkenek. Ma már mindenki rá van kötve a közös térre-tudásra, és ebből nem szenvedélyes ismeretszerzés meg jóízű kapcsolódás lett, hanem az, hogy boldog-boldogtalan állást foglal, jól tudja, és mondja-mondja vég nélkül. Belépek például az edzőterembe a szokott bizakodással, nem mondok és nem kérdezek, nem is említek semmit, a rádió se szól, csak köszönök és mosolygok, és lerohan a büfés, hogy “mi a véleményem a politikáról”, és fölrakja a lemezt, felületnek használ, nem szabadulok. Bővebben… →

az erdő széle

Közzétéve Szerző:
40

Ez a blog nagyon más ám belülről, mint odaátról, és bloggernek lenni is nagyon más, mint nem bloggernek, ráadásul, a tetejébe, énnek is lenni egészen különbözik attól, mint amilyen akárkimásnak lenni. És riasztóan gyakran tapasztalom meg, hogy nincs átjárás. Én sem érthetem meg az olvasót.

Miközben privátban kísértetiesen ugyanazokat írják nekem, az évek telnek, de ez nem változik: hogy egy ismerős ajánlotta, nagyon mondta, hogy ez aztán, és mindenképpen olvassa, és először irritálták a bejegyzések, meg nem értette, és ő ugyan autózik és társkeresőzik, és mást gondol a házasságról, de aztán sokat olvasott itt, és ittragadt “csendes olvasóként”, és megértette és lassan változni kezdett benne, vagy: volt egy pillanat, egy mondat, amikor egyenesen az életét változtatta meg a blog.

Ez nagyon szívmelengető és hiúságcsiklandozó. Blogger per definitionem arról álmodik, hogy érdekes és szuggesztív, amit kirak, hogy kell az embereknek, és feliratkoznak és tudatosan kattintanak, nem csak véletlenül jár arra a madár se. Bővebben… →

a feminizmus nem nyomorlicit

Közzétéve Szerző:
163

nyomorlicit: ‘oppression olympics’

Az egész ügy kapcsán a legfontosabb negatív jelenségnek azt látjuk, mikor pl. alapvetően jó anyagi helyzetben, vagy bántalmazó partnertől mentesen, vagy máshogyan privilegizált helyzetben élő nők kezdik el a kezdeményezést ócsárolni, próbálni a fennálló rendet konzerválni, amire nyilván joguk van. És lehetőségük is.

A nyilvánosan ekéző nőket, a rendszer haszonélvezőit nem kívánjuk minősíteni. Mindenkinek csak a saját tükrével és lelkiismeretével kell elszámolnia, melyhez ezúton kívánunk nekik jó egészséget és nyugodt alvást 🙂

Ezek a sorok állnak a Gumiszoba.com-on.

Az Ügy: női passzív ellenállás, petíció.

Már írtam róla: ne szűlj rabot, te szűz

Néha eltűnődöm, hogy én különleges hópihe vagyok-e. Bővebben… →

és akkor a homlokukra csaptak

Közzétéve Szerző:
111

Van nekem meg persze a spanjaimnak, igaz-e, Dórám, Balázs, igaz-e, Réka, Kata, Csilla, Eszter, Mau? néhány vesszőparipánk. Mindig ellenzékben vagyunk, tök fárasztó. Mondogatjuk, éljük, jó nekünk. Érvelünk, hasztalan. Kísértetiesen hasonló a folyamat, amely lezajlott ezekkel.

Nekünk reveláció volt. Bővebben… →

ne szűlj rabot, te szűz

Közzétéve Szerző:
373

Itt a blogon nem volt nőnap. Nekem a nőnap: félmosoly. Tisztelet azok iránt, akik idejében ez még nem virágot és a tündérarcú, sütisütő nőknek való álságos hízelkedést jelentette. (Ezeket a nyúlós köszöntéseket a leginkább megint úgy kell érteni, hogy jó lenne már valakit megdugni, hogy a csendes ingyenmunka és a reprodukciós szolgálat jól jön a társadalomnak, és még van egy kis múló bűntudat is a sok bántásért, erőforrás-felélésért, sunnyogásért. És vn még a kötelező programmá tett munkahelyi, iskolai köszöntés.)

A nőnap nekem nem ünnep. Mert egész évben nőnap van, ha kiállsz az életedért. Viszont március 8. apropó arra, hogy mások, akiket szívesen olvasok (vagy nem), elővegyék a nőtémát.

Nőnapon a virágládáimban kapirgáltam, felfűrészeltem egy köbméter tüzelőt, összesöpörtem egy tonna fűrészport, mezítláb és sortban ugróköteleztem felfrissült teraszomon, és szarvasgombás metéltet ettem. Nem írtam posztot se.

Nem volt a blogon One Billion Rising felhívás se, és nem is mentem el idén.

Elismerem a szervezők munkáját. Minden szó és tett fontos, jó látni, ha érzékenyedik a közbeszéd, ha egyre több a reakció az erőszakra vagy a(z egyre gyomorforgatóbb) szexista médiatartalmakra, például.

De miért, miért van az, hogy engem régesrég jobban érdekel a mozgalmi nőiségnél, hogy le tudok-e menni hídba. Egy éve meg a hunyt szemű mámor érdekelt. A saját életem.

Elfáradtam? Bővebben… →

szeretem, nem szeretem

Közzétéve Szerző:
27

Na, ez még mereszti a hajhagymáimat (de amúgy az jót tesz a vérkeringésnek). Okos, kompetens emberek is, amikor állást foglalnak a nyilvános térben, rendre azzal jönnek, hogy ők mit szeretnek, mit nem szeretnek. Azt mondják: Nem bírom Liptay Claudiát. (És akkor mi van? Ő se bír téged, ő viszont a létezésedről sem tud.) Szimpatikus ez az új földrajztanárnő. (Az, hogy veled kedves a folyosón, és okés a frizurája, semmit nem mutat meg a pedagógiai tehetségéből.) Utálom a bringásokat. (Nem kell szeretned a bringásokat, viszont élni kell őket hagynod, és belegondolni, hogy tömeges jelenlétük mennyit könnyít a városodon.) Én igenis járok masszázsszalonba, kézi levezetéssel, és szerintem ez tök jó. Bővebben… →

je ne suis pas charlie

Közzétéve Szerző:
546

Nem vagyok Charlie.

Azon egyszerű okból, hogy három napja még nem tudtam, ki Charlie. Illetéktelennek érzem Charlie-nak lenni, hangosan gyászolni.

Ezért inkább hallgatok, olvasok, elgondolkodom. Bővebben… →