az erdő széle

Ez a blog nagyon más ám belülről, mint odaátról, és bloggernek lenni is nagyon más, mint nem bloggernek, ráadásul, a tetejébe, énnek is lenni egészen különbözik attól, mint amilyen akárkimásnak lenni. És riasztóan gyakran tapasztalom meg, hogy nincs átjárás. Én sem érthetem meg az olvasót.

Miközben privátban kísértetiesen ugyanazokat írják nekem, az évek telnek, de ez nem változik: hogy egy ismerős ajánlotta, nagyon mondta, hogy ez aztán, és mindenképpen olvassa, és először irritálták a bejegyzések, meg nem értette, és ő ugyan autózik és társkeresőzik, és mást gondol a házasságról, de aztán sokat olvasott itt, és ittragadt “csendes olvasóként”, és megértette és lassan változni kezdett benne, vagy: volt egy pillanat, egy mondat, amikor egyenesen az életét változtatta meg a blog.

Ez nagyon szívmelengető és hiúságcsiklandozó. Blogger per definitionem arról álmodik, hogy érdekes és szuggesztív, amit kirak, hogy kell az embereknek, és feliratkoznak és tudatosan kattintanak, nem csak véletlenül jár arra a madár se.

Én őket mindig tökéletesen rokon, vérrokonlelkeknek képzelem, gyerekes és euforisztikus bizalommal: keblemre. Mert mire vágyik az ember e siralomvölgyben, ha blogger, ha nem blogger? Hogy szeressék, értsék, visszajelezzenek.

Az az igazság, és ezt keserves élmények egész során át kellett megértenem, hogy iszonyúan zavaros motivációból is lehet a blogra kíváncsinak lenni. Ő hogy csinálja? Nincs életem. Legyen blogom, fussak, ketogén diétába kezdjek? Nem is olyan vékony. (???) Jaj, hallottam róla, van itt valami, megnézem, húzom a szám. Viszonyítok, fintorgok, ez, ez olyan nagy szám? Á, nem is, na jól van.

Van egy klotyóm,
gyomorszorítás, elképesztőt szartam bele ma. erről szól ez a blog. ledobom a gatyám, komolyan, nézem, ezért díjakat osztogatnak? irodalom? szánalom. Nem (csak)aki írja, aki rendszeresen olvassa, és ujjong.

Engem egy kicsit szeretni kell ahhoz, hogy itt jó érzéssel olvass, függetlenül attól, hogy ismersz-e vagy nem, szóval lehet ilyen beleképzelés meg megalkotása is a figurának, és aztán esetleg csalódás, ha megismersz vagy valami mást olvasol, mint amit vártál, de hát ez ilyen. Meg aztán, akármilyen reakciót is vált ki a szöveg, legyél oly kedves, ne told át rám, hanem vállald a felelősséget érte, az értelmezés, a reakció a te bulid.

Vagy egy kicsit intellektuálisnak meg szépirodalmon és gondolatokon csiszolódottnak is elég lenni, hogy ne akasszon ki, hogy én így, te meg máshogy, és ne keltsen ellenkezési kényszert, feszülést, amit olvasol. Hanem például egyszerűen el tudj menni mellette, ha neked nem jön be.

Én amúgy szándékosan fricskázok, torpantok meg mindenkit, magamat is: az nem lehet, hogy stabilan legyen közös nevező, és abba belekényelmesedjünk, és fölényesen érezzük magunkat a Nemolyanokkal szemben. Mindenki jöjjön csak zavarba szépen, rendszeresen, az nagyon termékeny. Nem a világot kellene piszkálni annyit, inkább magunkat, mert, amint nagy nehezen túlkerülünk a gyötrelmeken, hajlamosak vagyunk a túlzó elégedettségre és öncsalásra, hazabeszélésre, ami nagyon is visszavet a gondolkodásunk igényességében és az életminőségünkben is.

Van, aki az itt olvasottakból, szépséges mondataimból rakja össze, hogy mindenki más a hibás, és avatja szentté magát, ami nyilván nagyon jó érzés: ő legfeljebb áldozat, és milyen szemét és bántalmazó és buta mindenki más, hát szörnyű. Az örök dohogás, a gúny, az ugrásra kész leszólhatnék, pláne párkapcsolat-ügyben, és pláne feminizmusnak titulálva a gyűlöletet. Arra használja az én nagy nyomáson préselődött megértéseimet, hogy agresszíven fölényeskedJÉK. Innen szívja fel magát. Az ilyen olvasó sokat árt a blog renoméjának, olcsón akarja megúszni önmagát, és én személyesen sem nagyon szeretek a közelében lenni. Iszonyú fárasztó, a szerettei is kikészülnek ettől, és engem fognak utálni.

Néha azt élem át, hogy én vagyok az erdő széle, ez nagyon szép metonimikus metafora, mert erdő szélén lakom, és sok fát kell hasogatni, és örökké csodálkozom a növényeken, felhőkön, fényviszonyokon és hajamba kapaszkodó szarvasbogarakon, a levegőbe szimatolok, mezítláb járok az ösvényeken, és szemetet szedek. Azt élem át, hogy én biztosítom a szamócát és gombát, a friss levegőt, futási lehetőséget, egynémely olvasó meg idejár sittet lerakni és hasmenni (hasjön). Kéne már valami szabályozás.

IMG_9387

IMG_0975

De mindegy, nekem így is bőven jó minden, már eltelt annyi idő és kialakult, hogy biztos legyek benne, hogy én így és erre akarom használni az életem mozzanatait és az íráskészségemet, nem is azért. Csak ha valakit érdekel, mitől vagyok olykor már türelmetlenebb meg egyértelműbb, hát ezért.

Annyira csodálatosan frenetikusan nagyszerű egyébként is, hogy mindenkinek van véleménye, neki, saját, markáns. Tényleg, ahogy így érdeklik őket a dolgok, és megalkotják, kiérlelik, vitákban csiszolják fényesre, semmi tévhit, prekoncepció, önigazolás és ártani akarás. Ez a sok gazdag lelkivilágú, árnyalt, gondolkodó ember, akik alapos tájékozódás után, árnyalt mérlegeléssel alkotják meg mondandójukat a humanizmus és a felvilágosodás, de ha nem, akkor bizonyára a krisztusi szeretet értékei mentén. Nagybetűs Értékek és közösen vallott normák ezek bizonyosan. És azt adekvát stílusban, vigyázva, nehogy belegázoljanak a másik álláspontjába, lelkébe, kifejezetten hagyva, sőt, facilitálva, hogy a másiknak is lehessen szava, érve, és persze arra reagálni, amit írt, csakis, nem ám beleképzelni az ellenséget, az aznapi koncot, meg a saját frusztrációt, és semmi ideológia, csak üde asszociációk és formállogika, igaz, hamis, vegytisztán, platóni Lakoma-módra.

És ez a csodálatos eszköz, az internet, hát itt a nagy virtuális játszótéren mindenki egyenrangú, eljött a csodálatos egyenlőség kora, nincs olyan, hogy jogosultabb meg némaságra ítélt felhasználó — a bloggernek amúgy is az az álma, érdeke, dolga, hogy legyen olvasója, kapja a visszajelzést, és hát az nem lehet mindig egyetértés, mi van, blogger, csak a nyalizókat bírod? A blogger minden vágya, jöjjenek ide sokan, vegyesen, és mindenki csak mondja, mondja nagy rössel, ellenségesen, nem? Hát hiszen a júzernek van véleménye, értékes, egyedi, és itt keresztbe-kasul lehet járkálni, szabad, vagyis nem tilos, lehet használni mások felületét és munkája eredményét, nyomni, nyomni, négypercenként írt kényszeres, vagy heti egy, ám kétszáz soros hozzászólásban. Hát hiszen az a Te Véleményed, a többiek meg nyilván alig várják, hogy elmondd, akkora őrületes nagy teljesítmény a te véleményed.

Egyedi, csodálatos szemszögedből ahogy a dolgokat figyeled, fantasztikus! Külön vélemény, egyéniség, nem ám birkulás! Ahogy fel sem merül benned, hogy mindannak, amire ugrasz, amit épp szétszedsz, van itt előzménye, árnyalata, hogy az iróniából volt, vagy megalkotott, fikciós szöveg, vagy utalás valamire, amit nem értesz. Nem, dehogy. Neked a bloggert, mert ő nyilván magáról beszél, a lelkét tárja ki, valamint tanácsot kér, tőled, főleg, és dehogy valami egyedin túlmutatót akar megfogalmazni, hát hogy is tudna ő ilyesmit, és ha így elszólta magát, neked, aki mindenen átlátsz, neked muszáj a saját, csökött kispolgári normáidra figyelmeztetni, miközben az egész blog abból a szenvedélyből fogant, hogy ő ezeket a te gyáva, csak másokra vonatkozó normáidat és az ítélkezést, jobban tudást mint olyat nem vallja, elutasítja, utálja, roncsolónak tartja.

Szóval ezt a nagy és szépségesnek szánt szabadságot, meg a temérdek szabadidőnket, meg a blogot lehet arra is használni, hogy egészen gusztustalan módon szítsd a hangulatot, és belecsúszva valami szürreális állapotba, űzd és bántsd és ártani akarj. Ettől érzed magad erősnek.

Hát ez ilyen.

Ha érdekel, másoknak milyen, olvasd el három év termését:

https://csakazolvassa.hu/a-blogrol-irtak/

38 thoughts on “az erdő széle

  1. “Én amúgy szándékosan fricskázok, torpantok meg mindenkit, magamat is: az nem lehet, hogy stabilan legyen közös nevező, és abba belekényelmesedjünk, és fölényesen érezzük magunkat a Nemolyanokkal szemben. Mindenki jöjjön csak zavarba szépen, rendszeresen, az nagyon termékeny. Nem a világot kellene piszkálni annyit, inkább magunkat, mert, amint nagy nehezen túlkerülünk a gyötrelmeken, hajlamosak vagyunk a túlzó elégedettségre és öncsalásra, hazabeszélésre, ami nagyon is visszavet a gondolkodásunk igényességében és az életminőségünkben is..”

    igy nem merevedünk bele valamiféle maszkba, megmarad gyermeki kiváncsiságunk minden iránt
    🙂

  2. “nemzetsorvaszto”.. hajjj….edes istenem…

    “Nem a világot kellene piszkálni annyit, inkább magunkat, mert, amint nagy nehezen túlkerülünk a gyötrelmeken, hajlamosak vagyunk a túlzó elégedettségre és öncsalásra, hazabeszélésre, ami nagyon is visszavet a gondolkodásunk igényességében és az életminőségünkben is.”

    Ezt magamon figyeltem meg az utobbi evekben es ehhez tarsul valamifele kerlelhetetlenseg, meg kozony rosseb tudja, de egyre inkabb szenvedtet, zavar.

  3. Nagyon-nagyon nehéz megértetni azzal, aki nem magyar szakon szokta az irodalmat, vagy általában a szövegértelmezést (és hát miért is tenné, nyilván, nem ez a dolga), szóval hogy átmenjen az, hogy igen, megkonstruálódik benned az elbeszélő, de nem, nem egyenlő a szerzővel. Ebben Esterházy Péter sorstársa vagy, mondjuk, az szerintem rohadtmenő. 😀

  4. Olvasok itt a kezdetektől, azóta, amióta sokat változott az életem, és az, amit gondolok a világról, három és fél éve. Nem a blogtól változott, de az mindig ott volt, napi olvasmány lett, mindennapi betevő, az agyamnak. Az itt felhozott témáknak igazi mélysége van, ez a hely ritkaság. Itt a kommenteket is olvasom, és hiába cserélődött ki azóta a hozzászólók többsége, ugyanannyira érdemes a bejegyzés alatt is olvasni.
    (Hihetetlen munka lehet azt a sok hőzöngést nem beengedni (magadba se), amit itt mi nem látunk.)
    Volt kattanás is: A Magdolna nővérek. (Nem tudom, mért pont az, mért pont akkor…) Miután a film végén a szöveg felgördült én fél órát bőgtem, és kértem magamnak egy nap szabit a családtól. Akkor esett le végleg, hogy az, amit addig hittem a világról, férfiakról és nőkről kicsit sem úgy van, ahogy hiszem. Akkor esett le végleg, hogy az nem a múltban van, a rossz családokban, és nem valahol több ezer kilométerre keletre és délre. Addig én bevallom, kételkedtem.
    Elfogadó, beletörődő, nem látszó embernek neveltek. Szerettem olvasni, olvastam is sokat, szavaltam is, amíg volt kinek, érdekelt ez akárkit (14 éves koromig a magyartanáromat, én voltam az oskola szavalója 🙂 ), aztán egyéb mellett filozófiát tanultam, ebből államvizsgáztam. Tanulnék még, már tudom, hogy mit, csak azt nem tudom, van-e még rá lehetőségem.
    Most Jack Hollandot olvasok, és lehet, hogy ezt a hozzászólást a “jó nekem”-hez kellett volna írnom…

  5. elkezdtem olvasni a linket, Oravecz Nóráig jutottam
    könyörögve kérve esedezem ne tanulj semmit Oravecz Nórától, mert akkor a világ csillogó tükörpajzsa végleg elhomályosulna 😀
    lehet mulatni az egészen, de amúgy rém szomorú a rosszindulatú agyalgás más embereken. És hogy ilyen sokan. Fárasztó lehet.

  6. Hat, hallod, nemely embernek van egy lelkivilaga! Vagy masik blogot olvasnak. Vagy csak analkfabetak. Funkcionalisan. Ez nagy divat ma ugyis 🙂 . Azert szar lehet ugy elni. Nekem biztos nem lenne turelmem/idegem mas baromsagait olvasgatni, valaszolgatni, torolni. Melos.

  7. Megint eltevedtem a blogon a sok link miatt 🙂 . Mar 2012-ben is ugyanez (Anyaa! poszt) a laza, zen hozzaallasod volt, amit annyira szeretek, es annyira rokon nekem.

  8. Érthetetlen, hogy valaki azért olvas itt nap mint nap, hogy megfigyeljen, közben acsarkodik, csorog a nyála, véleményt ír nagy műgonddal. Ez valami defektus. Elmehetne, de itt marad, saját magát húzza, benn marad a negatív érzéseiben. A dínós hasonlaton röhögnöm kellett.

    • Egyvalaki van, aki egészen súlyosan beteg, és állandóan célozgat, hogy ők (többen) engem kitárgyalnak, máshol is téma vagyok, lelepleznek, én gonosz vagyok, és ő sajnál engem stb. nagyon régóta csinálja, különböző álneveken, mindig ugyanazt írja, mindenre lecsap, amit kiteszek (“elárulod magad”), mindent előszed: edzőterem, hasam képe, tanárság, Goldenblog, anyagiak, szerelmi történet stb., ő belelát a neten keresztül a gépembe, mindent valami célzásnak és manipulációnak vesz, azt hiszi, rá célzok, mert fontosnak hiszi magát, és állítja, hogy ő itt van többekkel, akik szintén utálnak, de persze eljátsszák a normál kommentelőt (hogy ne ismerjek rájuk és ne álljak bosszút, gondolom). Az a típus, aki Kozmáéknak “szurkol”, velük semmi baja, egyáltalán: eszébe jut szurkolni.

      • További ismérvek:
        baszakodás IP-kkel, álnevekkel, hogy ne jöjjek rá (mi idő, meló lehet?!)
        rögeszmésen mindent olvas, ideragadva, omniszciens attitűd
        zavarja, hogy írok, hogy figyelnek rám, hogy meg merem írni az életem részleteit, hogy jól vagyok, hogy pénzt keresek, minden, ami jó nekem, az szerinte nem úgy van, azt csak én mondom (vetítek), és ami úgy van, nem érdemlem meg, mert gonosz vagyok (irigység)
        az olvasók még nem tudják, meg vannak vezetve, azért rajonganak, de majd megtudják, ő leleplez (a hatalom vágya)
        mindig valami takargatnivalóm van szerinte (igazából boldogtalan és beteg vagyok, széthullok)
        mindent tudni vél, mintha a fejemben lakna, minden motivációt, előzményt, indíttatást, pszichológiailag elemez (ebben megmosolyogtató ténybeli tévedések vannak)
        erős, hatásvadász szavak, nem igazán sikerült, túlzó mondatok, jellegzetes stílusban, néhány eredetinek hitt fordulatnál vagy innen vett kifejezésnél leragadva
        homályos rosszérzéskeltés, sose mondja ki, csak sejteti (tudjuk rólad, amit tudunk/van közös ismerős ám/tele van a dolgaiddal az internet)
        “elárulod magad”/”buta vagy”: úgy tesz, mintha én véletlenül, figyelmetlenül írnék, linkelnék bármit (összeesküvésekre, nagy és sötét tervekre hajló gondolkodásával ő lát bele ilyesmit)
        úgy tesz, mint aki többen van és kitárgyal egymás között, és fenyegető a létezése, kinevet, borzad tőlem, fölöttem áll
        gyanúkeltés: törzsolvasó, nem tudhatom, ki ő, ne bízzak senkiben

        Volt az a fajta együtt uszulós, diákos, miért-ne típusú szemétkedés Kozmáék petícióján tavaly, az is elég hökkenet, de gyenge, kicsit unatkozó emberek belecsúsznak, istenem. Ő viszont egyedül, rögeszmévé téve, agresszív, szóhasználatért, témáért, mondatért, történésekért, mindenért hőbörögve, gyűlölködő, habzó szövegekben lebasz. Mert az nem úgy van, és mert én gonosz vagyok és ő majd leleplez. És buta is vagyok, elszólom magam mindig.

        Mindent nekem tulajdonít, ireális hatalmat, és közben magát keresi annak a pozíciójába, akinek soha nem lehet igaza, mert ha kényszeresen rugózol valakin, aki nem tud rólad, csak az áskálódó leveleidből, és ha nem bírsz róla leszakadni, és magabiztos állításokat teszel róla, óhatatlanul nevetségessé válsz.

        Az egész mögött meg alig leplezetten ambivalens viszony: nagyon erősen hat rá, amit írok, ő is hatalmasnak tart, vonzza ide valami, sokkal fontosabb vagyok neki, mint egy elismerő, ám ép lelkű olvasónak.

        Hát pedig ezek szövegek, ezekkel kéne valamit kezdeni, ha akarsz. Aki az embert keresi, őt akarja megismerni/elszámoltatni, az mindig melléfog (milyen jogon, eleve?). Nem mintha bármi ciki lenne a magánemberi létezésemben (mindennapi tapasztalataim, világban létem, emberi kapcsolataim mind ellentmondanak az ő interpretációjának), csak ennyi mindenért nem felelek, és ennyi haverom azért nincsen, mint ahányan engem tudni vélnek.

        • Erősködik újabb e-mailben, hogy ő egy új “csalódott” olvasó, nem az a régi. Most, az erdő széle és a blogról írták hatására egyszerre felbuzog benne a sok tavalyi ügy (pont ugyanazok, pont ugyanazokkal a túlzó szavakkal, mint eddig), meg hogy gonosz, beteg és buta vagyok, menjek terápiába. Itt van köztünk, ÉS NEM TUDHATOM, KI Ő. Mindenki elhagy engem, lelepleznek, féljek. Hát nekem annyira rossz, komolyan. Nem is értem, mi ez az egész madárfüttyös életem itt, és miért nem vagyok még elmegyógyintézetben. Három éve írom ezt a blogot, a sandák mind lekopnak, és egyre jobb, úgy érzem, és azt mondják sokan. Nem is értem.

  9. “Én amúgy szándékosan fricskázok, torpantok meg mindenkit, magamat is: az nem lehet, hogy stabilan legyen közös nevező, és abba belekényelmesedjünk, és fölényesen érezzük magunkat a Nemolyanokkal szemben. Mindenki jöjjön csak zavarba szépen, rendszeresen, az nagyon termékeny”
    Tényleg idegesítőek az írásaid.Ezért minden nap, nem is olvaslak holnapig,már évek óta.

  10. És mindazok, akik az olvasókkal egy háztartásban, érzelmi viszonyban élnek.
    Az olvasó, aki elmeséli, amit olvasott “egy blogon”, “azon a blogon”.
    Az olvasó, aki átküldi a linket, együtt olvassák.
    A titokban olvasó olvasó, aki csak icipicit változik, vagy egészen titokban, meg ne tudja, bejárása ne legyen oda, ne véleményezze, ne bántson miatta…
    És a partner, aki egy szép napon felfedezi, és aztán ez a blog lesz a bűnbak, és erre hivatkozik, “ettől őrültél meg”, ezzel támad, vagy-vaggyá teszi a dolgot, rám már nem is vagy kíváncsi, mindig csak azt olvasod, teljesen megváltoztál, elvadultál, közénk állnak ezek az új dolgaid…
    Az olvasó, aki e játszma és a saját belső útja közös eredményeként lép, és nagyot változtat…
    És az olvasó, aki végül elismeri: igen, ez a blog őrjítette meg, addig volt béke, míg ez nem volt, és megtagad, és visszamegy megalkuvóba.

    • “És az olvasó, aki végül elismeri: igen, ez a blog őrjítette meg, addig volt béke, míg ez nem volt, és megtagad, és visszamegy megalkuvóba.”

      Ez itt a “Red pill”. Nem mindenki akar felébredni.

        • A Titanicot én sem.

          Nagyon nem vagyok semmilyen aktivista, ösztönösen oda állok ahová az igazságot gondolom.
          A témáiddal, írásaiddal szinte mindig egyetértek. 😀

    • Én már nem tudnék nem tudni.
      Nagyon sokat koszonhetek neked es a blognak.
      Volt egy nagy kanyarom (uszulas, elfordulas a blogtol stb.), de ereztem en, hogy nagyon nem jo fele haladok. Lehiggadtam, nem akarok mar oktatni mkit, csendes lettem, teszem a dolgom, lassan megtanulom tartani a hataraimat is. Lezartam sok kapcsolatot, es jo igy. Inkabb ne legyen, mint hogy kenyszerbol vigyorognom kelljen, es nekem kelljen lenyelni a bekat a beke kedveert. Ami ugye nem beke, csak ilyen latszat beke.
      Szoval köszi!! 🙂

      • Nagyon örülök neked, és köszönöm, hogy megírtad ezt. Sokkal többen vannak amúgy a csendes, épülő, túl sokat nem váró olvasók, mint a néhány harsány, aki eluralta, majd elárulta a blogot. Nagyon csúnya, ám tanulságos folyamat volt, és már mindegyikről meg tudom mondani, miért tette, milyen jelei voltak ennek, pedig haj, de nem akartam én őket 8a túlzó rajongásukat sem) kielemezni.

    • Sorrendben, hogy a férfikörnyezetem szerint mi “őrjít meg”: a menstruációt kísérő hormonális hinta, a pszichiáterem, aki mindenfélét belém delejez, ez a blog és az újabban felfedezett miómámat indukáló hormonok is. Esetleg az időjárási frontok. Hiába, nincs szabad akaratom.

  11. Azt hiszem, a komentelés az a műfaj, ami világosan megmutatja az emberek állapotát, lelkivilágát. Lehet kutatásokat végezni, statisztikákat elemezni, de ennél jobban semmi sem mutatja meg, hogy amíg emberek egy számukra nem tetsző vagy nem érthető gondolat elleni fröcsögésre (és itt az értelmetlenségre gondolok, nem az értelmes vitára) képesek időt pazarolni, addig nagyon nagy a baj. Szörnyű életük lehet, hogy hosszan rikoltoznak ahelyett, hogy megnyomnák a “vissza” billentyűt.

    • Elképesztően kitartó és ügyetlenke manipulátor. Valamiért azt hiszi, csak az létezik, amiről neki tudomása van, csak abban a formában, ahogy ő értelmezi. Soha nincs kételye, hogy valakiről nem tud. Szerinte nem szidhatom a tanárokat, mert én is milyen tanár voltam, és ez most kiderült. Hogy hol, hogyan, azt én nem tudom, gondolom, arra számít, hogy lázasan és ijedten keresgélek majd, de én direkt ellentartok, amikor érzem, hogy bárki manipulálni akar. Meg hogy ő tudja, mit kellene nekem tennem. Mintha a lelkemet akarná, lekötni a gondolataimat, vagy nem tudom. Mindig megszólít, “Éva,” és ilyen tragikus mondatok, végletes minősítések, hogy gonosz vagyok, hogy lassan már minden összeomlik és meg fogják tudni az emberek rólam a nemtommit, és de rossz nekem. Csodálkozom mindig.

  12. Vélhetően nemigen tudsz többet tenni, mint nem beengedni a kommentjeit, szomorú a dologban, hogy ezzel is arra kényszerít, foglalkozz vele, ha csupán arra a pici időre is. Csodálkozol mindig…megértem, én meg mindig rácsodálkozok, hogy mik vannak. 🙂
    Találó ez a lelkedet akarja, meg, hogy lekötni a gondolataidat – a Harry Potter féle dementorok jutottak erről az eszembe. 🙂

    • Annyi jó származik nekem a blogból, megtanított írni, rutinosan szerkeszteni, embereket kezelni, megértést hoz, erőt, önismeretet, szerelmet, jövedelmet, másokat motivál, kiránt a kátyúból. Tényleg nem tétel egy kis hordalék. Ez az ember súlyos beteg, agresszíven elirigyli a blogomat, a jóézéseimet, a sportolásomat is, ezért meg akarja keseríteni, kombinál, szervez, üldöz, írogat. Én elbírom, addig se mással csinálja, ez is valami.

    • “Remélem, nem az van, amit sejtek, hogy BC330 vagy valami hasonló te vagy álprofil alatt? Ennyire ócska nem lehetsz. Vagy igen? Mondjuk, volt már ilyen… És már megint hazudtál, mert nem írtam olyat, hogy új és csalódott olvasó vagyok. Az a rengeteg hazugság…”

      Engem ebből csak az első mondat végi kérdőjel akaszt ki. Ha a főmondat kijelentő…

  13. Miért szánnak erre időt emberek? Mit nyer ebből? Enerkiát? A bántásból? H akkor Neked rossz lesz? Mekrémíthet? Hatalom? (no mi felett?)
    Sosem értettem. Jómakam is döbbenek ezen. És azt látom körülettem is 1re vadabbak.
    Főképp h rendben vadj. És mindenki kurva okos. Mármint h a másik életéről van szó.
    pl: délelőtt 10 óra. _”deszarulnézelki? nemaludtál?”
    Nem bmek, hajnalban bevittem aput a kórházba..
    Tökre senkit se érdekel.

  14. Hosszába vagy keresztbe ? Fel a bicajra, talicskára ? Egy vagy két kályhába, egy idényre való fa. Férfipróbáló feladat az kérem. Sok zsírszalonna kell ahhoz, mert a müzlitől már reggel kilencre eléhezik a szervezet. Hasogatás, behordás… Aztaa !
    Télen meg a szilánkhasogatás türelemjátéka…

    Habár… erdő mellett jó lakni…eltelve madárfüttyel, csillagfénnyel, tiszta levegővel, termékeny és teremtő gondolattal. Az erdő segít nekünk: meleget ád, jó levegőt, fája az asztalunk, ágyunk, bölcsőnk és koporsónk.
    Ne bántsuk őt.
    Hadd boruljon virágjába, a vakító világosságába.

  15. Mindig elvezem a szojatekaidat. Mar ha ertem oket. Az osszeeskuves-elmeletekert rajongo enem nem atallja megkerdezni: miert ‘folenyeskedJEK’?

  16. Visszajelzés: képeken az énem | csak az olvassa — én szóltam

  17. Visszajelzés: panaszkodók | csak az olvassa — én szóltam

  18. Ettől a poszttól a soknevű szarkeverő kurva ideges lett amúgy, akkor elkezdett egy hetvenhét darabból álló e-mail sorozatot új álnéven.
    Táryg: az erdő.
    Később írja, jav. : az erdő mélye. Jaj, ezt elbasztad, kis szívem.
    Válaszom:
    “Oldalt, a cserszömörcebokron találsz vécépapírt is, újrapapírból.
    Megtisztel, hogy olvasol!”

  19. Visszajelzés: légy nagyvonalú | csak az olvassa — én szóltam

  20. Visszajelzés: best of kommentelők – frissítve | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s