a valós teljesítmény

Tegnap írtam, itt:

…az önbecsülés 〈nem〉 azon múlik, hogy képes vagy-e elhitetni magaddal, hogy te így is jó vagy, esetleg: ehhez találsz-e megerősítő közeget, sorstársakat.

Szerintem az önbecsülés a valós teljesítményen múlik. Azon, hogy képes vagy-e változni, meghaladni önmagad.

Ezt milyen volt olvasni? Gondolkodtam rajta: nyomasztó lehet, ha nem vagy benne a sportban. Ha nincs élményed lefogyásról, vagy arról, hogy “megcsináltam”. Akármit. Projektet, felújított fürdőszobát, futóversenyt.

Ha nem találod a helyed.

Legyen gyógyblog? Öleljünk a keblemre és simogassunk meg mindenkit? Nehogy valaki megbántódjon, elveszítse a kedvét, kognitív disszonanciát éljen át?

Én ebben nem hiszek. (Nincs keblem se.)

Pedig amikor gyógyultam, nekem is jól esett az ölelés, és szívesen szólaltam fel a gyógyulókért, a betegítők ellen, és a gyógyultak és a meg nem betegedettek ellen is. Megharcoltam a magamét azóta, és az a vádam magammal szemben, hogy kíméletlen lettem.

Az a baj ezzel a rengeteg problémás emberrel, hogy a rászoruló állapot, a másra tolás, a halogatás, a gyengeség, az erőforráshiány, a frusztráció, amely láthatatlan burokként vesz körbe, rosszabb emberré tesz. Bővebben…

radikális

Így nevezik azt, ami éles és hangos.

Én meg azt szeretném mondani, hogy sajnos, az a valami: állítás, gesztus, gondolat, ügy, nem elég átgondolt. Aki radikális, és akire ez a fajta radikalizmus erősen hat (“nagyon bólogatok”), az nem látja a saját érdekű állításokat, a vakfoltjokat, a hazabeszélést.
Nem arról van szó, hogy kellemetlen, népszerűtlen és újszerű, “erős” az, amit mondanak, hanem arról, hogy nem az igazságról beszélnek. Mellémegy mindig.

A különbségtétel nagyon fontos. Nem simulékonyság az, hogy képes vagy észrevenni: ez jól jönne nekem, igazolna engem, erős is, de ez így nagyon ciki.

Nem elég hangosnak és határozottnak lenni. Ha tisztán akarsz ítélni, gondolkodni, értelmesen érvelni, és valódi változás hozó állításokat tenni, akkor nem spórolhatod meg a valódi radikalizmus folyamatát. Ha turnézol és showműsort csinálsz az igazságodból, ez egészen biztosan el fog torzulni. Megváltozik a célja és lényege a publikus jellegtől.

Erőset a magas kultóúra mondjon (“irodalom az, ami zavarba hoz”), az elviség és a társadalmi párbeszéd nyugodt.

Bővebben…

a sértődött kislány 3.

Az előző részek:

a sértődött kislány 1.

a sértődött kislány 2.

Hagyjuk mármost kedves fitogtatnivalómat, a sportot, ami nekem nagy szembenézés meg változás volt, mert nem tudtam magamról, hogy efféle volnék, de ettől még nem lesz kevésbé idegesítő annak, aki nincs benne.

Szóval, a tündökölni akarás nehéz dolog.

Elmeséled, hogy azt mondta a harisnyagyáros, hogy gyönyörű a lábad. Végül is, nem te mondod, ő mondta, mit tehetsz te arról.

Miért csinálod ezt ma is?

Mert önbizalomhiányos vagy. Bővebben…

elfogadni a kövérséget

Ezt a blogot olvasom:

embracethefat.blog.hu ő a fat acceptance nick

Meg ezt:

breakingfat.blog.hu ő Noisy Suzy (nincs már fönt a tartalom, de lejjebb összegzem, a szerk.)

Két blogger, huszonéves lányok. Mindkettőnek a kövérség és a saját kövérsége a fő témája. Egyik sem aktív már, illetve fat acceptance átnyergelt a facebookra, de már ott sem ír. Bővebben…

nem mernek kimenni a strandra

Ismét megy a rémüldözés a bikini body témán, sokan sűrűn bólogatnak. Vándor Éva egyébként figyelemreméltó cikkeket szokott írni.

http://vs.hu/magazin/osszes/ilyen-combokkal-tenyleg-kimegy-a-strandra#!s3

Röviden összefoglalom a cikket: jaj, de szörnyű hogy a sok fogyózós-tápkieges oldal a strandszezonnal fenyeget, hogy négy fal között fogsz kuksolni, és legyél tökéletes testű, és ha nem vagy az, ásd el magad mélyre. Ez az egész egyre durvább, nők milliói szenvednek. De ne hagyd magad, menj csak bátran strandra.

Bennem ez az egész kétféle reakciót vált ki:

— elmegyek futni (életem leghosszabbja, terepen, este, szentjánosbogár-rajban, csúcsfutással, harangvölgyi lezúdulással, holdfénynél és vaksötétben, majdnem három óra, 26420 lépés), kipucolódom, rendezem a gondolataimat, és istennőnek érzem magam másnap is

— a “nem illik testszégyeníteni” morális és eszmei parancsát felülírja bennem a lényeglátás, vagy nem tudom, mi ez, ahogy így motoszkál bennem: ti nem érzitek, hogy ez a bátornak és kritikusnak tűnő cikk elaltat titeket, több ponton csúsztat, csak a kézenfekvő helyeslésetekre számít?

A strandpara-bikinivásárlásrémület emlegetése nem más, mint egy mém, vagyis egy változatlan formában ismétlődő, könnyen érthető tartalom, amely közös kulturális referencián alapul. Bővebben…

csekliszt

Nem éppen csekliszt: az ugyanis ilyen professzionális, minden-ismérv-teljesül-e önmonitorozás volna, pipákkal, de én cseklisztnek hívom, ahogy beszélgetek magammal, mondjuk futás vagy valami monoton házimunka közepette.

(húsvét, nagycsalád) Bővebben…

éva, itt fekszel narancssárga bugyiban

az ágyon. Tangát írnál, ha kattintást vadásznál, és mert az, de azért kattintást vadászol így is. Nézz végig, nézd, mi van itt, ezen a csodálatos, intim hálóhelyen. A hidratáló krémed elfogyott, a babaolaj feldőlt és befizetetlen csekket áztat, a mécses ellobbant, dizájnos tartójának, amelyet otthonod ékének szántál, kerülöd a pillantását. Megutáltad, rajta elszáradt jázminág, és, igen, március egy napsütötte délutánja óta egy muzeális leánykökörcsin. A hajópadlón éjjelilepke-tetemek, gyerekruhák, félbehagyott regények, gyűrött törülközők, gyerekkori fényképek, legókockák, gyanúsan tiszta fülpucoló pálcikák. Hát mi ez itt, élet…? Bővebben…

ellenségeim

Én nem tudom, mi a különbség. Megütődve látom, hogy egyes ismerőseimnél a szemetes is dizájnos. Mármint nem a tároló, hanem a lényege. Kiköpöm rágómat — legdurvább szenvedélyem az orbitrágó –, mintegy mellesleg szemügyre is veszem tartalmát — a háztartás tükre, regényrészlet, jellemrajz, szórakoztató –, és mit látok? Ilyen kifejezetten gusztusos kis dobozkák, négybe hajtott, szép mazsolászacskó német felirattal, tiszta papírpohár, gyógyszeresdoboz, helyes, pont jól hasadt tojáshéj; élével, ami úgy szebb, lapjával a többi — semmi folyás, bűz, szivárgás, cafat, valóságos enteriőr. Hogy van erre idejük, hogy ilyen legyen az is?

Ettől szorongani kezdek.

Az én szemetesemben egy sima körömlakklemosás apokaliptikus maradványai, egy eltört bögre darabjai, fülpuc, fogkrémes tubus felvágva, nárciszszirom, szivárgó, barnás nedvek (illykapszula!), gomolygó miazma — leírhatatlan novoszibirszki pusztulat. Bővebben…

így negyven felé

bringásahegyennek, a közelgő elkerülhetetlen alkalmából

Májusban leszek harmincnyolc. József Attila az én koromban már nem élt. Milyen rég mondogattam, hogy Petőfi Sándor az én koromban már nem élt! Arany élt és élni fog. Hát még Faludy György. Előtte volt az élet még ennyi idősen! Meg azt mondja, hogy mondja? Az emberélet útjának felén. Ezen is túlvolnánk.

Elmulasztottam harminckét évesen megírni a Születésnapomra-parafrázist.

Már semmi nem olyan, mint huszonévesen. Bővebben…

only fair Portia

Mindig elfelejtem, mi volt. Azt gondolom, régen nem volt semmi, csak most futok, most hallgatok zenét, most értem a dolgokat. Csak most kezdtem írni. Azt gondolom, régen nem voltak szavaim. Egy kusza skicc volt az életem, most meg, hát Modigliani, legalább, de még inkább Frida Kahlo.

Kilenc évvel ezelőtti soraimat olvasom döbbenten. Bővebben…

a vetítővászon életem egén

Na, mondom, mi legyen csütörtökre a bejegyzés. Ma nem voltam itt intenzíven, ma jó anya voltam, meg regényt írtam. A Bovaryné olvasódik (és, Kati, íródik!!!), egy kicsit mosogattam is, csak meg ne ártson. A múzsám a blogszületésnap óta feltett lábbal koktélozik a hintaágyban. Aztán most valahogy eszembe jutott a vetítővászon. Ezt én sokat csináltam, azért ugrok rá.

Amikor nem bírtam el az életemet, vetítettem. Bővebben…

miért nézzük a fér nőket?

Te is nézed a nőket, sister?

És nem a cuki ZARA felsőjét, ugye? Legfeljebb azt, hogy áll neki.

Te is nézed a bőrét? A bőrének a hibáit? A haját? A lábát? A mellét? Néha szinte megkívánod? Bővebben…