mit beszéltek? 2.

2015 novemberére nyúlik vissza a történet
A tegnapi poszt folytatása, egy másik melléklettel.

Azzal, hogy azt kérték, ne vitassunk meg ilyen témákat az e-mail listán, azt akarják elérni, hogy ne legyen vita, véleménycsere egyáltalán, s amire az e-mail lista különösen alkalmas: mondandó kiérlelése, csendesek szóhoz jutni hagyása, elmélyült átolvasás. Ne kelljen jó mondatokban kiállni, vállalni, hogy mit miért csinálunk. Jó az úgy, indoklás nélkül. És ne legyen hangulat.

Akinek baja van, menjen be, keresse a tanítónőt, kérjen időpontot. Akkor mindjárt nem lesz baja.

Vagy beszéljük meg egymás között, csak szülők.

Mit beszél?

Belénk van fojtva. Ne szóljunk, ha gond van, mert megjárjuk, le leszünk hurrogva. Le vagyunk. Megkérdőjeleztük a kompetenciát.

Év elején kérték, szóljunk. Mindent beszéljünk meg. Ne igazgatóhoz menjünk, hanem hozzájuk.

És hát most az van, hogy nem tudjuk, mit kell csinálni. Ezt is jeleztem. Se e-mailben, sem üzenőben, sem leckefüzetben, sem tankönyvben nem szerepel. Homályos elvárás van, hogy valamit gyakorolni kell, olvasásfélét, de hogy melyik feladat, hol, és mit kell csinálni, az rejtély. A gyerek tudja, azt mondja a tanítónő, ők ezt pontosan tudják, megtanulták, annyira ügyesek!

De akkor mit gyakorlunk?

S amit tud, miért nem csinálja a napköziben?

Csak a basztatás kedvéért van ez az egész? Hogy újabb nyűg legyen, el legyen rontva az este? Hogy érezzük szarul magunkat? Hogy felkészítsük őket az életre?

Feladjuk. Erzsébet, a szent, remeg, hullanak rózsái. Férje szól, hogy így már tök nehéz, év közben váltani. Indulatos. Zaj van.

Nem is tudtuk, hogy otthon olvasni kell, mondja egy anyuka, erről nem is hallott még, az e-maileket sem olvasta. A gyerek se mondta.

Egymásra licitálnak. Ő tegnap se vitte haza. Ő meg hazavitte, de elő se került a könyv. Nem olyan szigorú ez, hogy mindig és kell, dehogy! Jaj, ők csak egyszer eddig! Leveskavarás közben!

Mit beszélnek? De most akkor a gyerek érdeke, és ezt kell komolyan és naponta, vagy nem?

Vagy ki mennyit bír? Ha a nagyi kórházba kerül, akkor aznap nem kell? Vagy azoknak kell, akiknek nem jól megy?

Megírandó házi feladat nincs, de gyakorlás van, árnyalja az igazgatónő ígéretét a tanítónő. Újbeszél.

Valaki felveti, hogy az egy remek megoldás, hogy a vonatkozó oldalakat kifénymásoljuk, és akkor meg nem is kell cipelni az egész könyvet. A gyerek meg kiszínezheti!

Ez az ő jóindulatuk. Ennyire értik az érveinket.

Mit beszél? Ép elméjű gyerek nem színezi a tankönyv ábráját a drága szabad idejében, amikor rajzolhat is vagy bunkert építhet, vagy karalábét apríthat az anyukájával. Ezt csak gondolom.

Nem a technikai részlet a lényeg. Cipelném én, ha volna értelme, bármit csinálnék, mondom. De nincs értelme. Csak presszió van, volna.

Ha láttatok sárgarépadús hányást, na, olyanok ebben a tankönyvben a rajzok, egyébként. De mindegy, én ezen nem akadok fenn. Csak hát ez is olyan klikesen jellemző.

 

A tanítónő összeszorított szájjal áll. Hosszan variál, másról beszél, egy kicsit poénkodna, csikorog. Azt akarja elérni, ne menjünk bele a témába, ne kapjak szót, ne legyen idő rá, legyen vége. Még fogadóóra is lesz ez után (de nem nekünk, mi elmegyünk).

Amit mond, azok a mondatok rosszak.

Hát érteni ezek minket nem fognak, ellenben már most utálnak. Így aztán nem fogunk szólni, hallgatunk. Igazodunk, hát mögött beszélünk, csendben szabotálunk, csak gondoljuk, nem mondjuk, hogy a faszomat az olvasókönyvbe este fél nyolckor. (Én nem értek hozzá, és nem is kommentálom, de az egyik anyuka a TÓKon tanít olvasástanítás-módszertant, pont az ellenkezőjét annak, amit ez a könyv kér, és lesújtónak nevezi emezt.)

És ha bármi felmerül, személyesen beszéljük meg, mondja a tanítónő újra. Ide, a szemembe!, kiált fel. (Sunyi vagy, ha e-mailt írsz arra a levlistára, amin ő is szerepel. Mert írtál. Ez a nem elég jó betűvetők vesszőparipája: hogy az e-mail, az esemes félreérthető, jobb személyesen. Soha nem értettem ezt. Nekem a szóbeliség a köd, a torzulás, a zaj, a forgatag, a manipuláció, mert mondjuk látod, mindjárt sír, és akkor nem mondod inkább. Nem véletlenül írásban szakítanak sokan, élőben nehéz igazat mondani. Ha azt írod, ami van, világosan, ha rend van a fejedben, akkor sokkal hatékonyabb, racionálisabb az írás, mint a beszéd. Ráadásul vissza is kereshető később. És amit külön nem értek: ha a másik listára írom, a csak szülőire, akkor nem vagyok sunyi, akkor nem baj az írásbeliség, azt lehet.)

Mit beszél? Ekkor látom meg csak, nem akartam észrevenni: gyenge, hazug és buta ez a nő. Erős bástyái két-három lihegően szorgalmas, lojális anyuka. Hogy ez nekik előny-e, és hogy majd a lányomat éri-e relatíve hátrány azért, mert én kerülni fogom a nőt, és nem bízom benne…? Lőrincet érte.

És külső kontrollos, nem kreatív, nem önálló. Azért van ritmusgyakorlat és levegőzés, mert annak meg kell lennie. Volt a tankönyvben.

Nem azért, mert szaladgálni jó.

A tanítónő tekintélyét támadtuk meg mi, jövök rá. Azt meg nem lehet. Minden hatalmi alapon megy, a szaros első ában is. Minden, mindenhol. Nincs szabadság. Nincs érv, gondolat, kérés, egyéniség, lényeglátás. Kell van.

De a tanítónő rossz fej, rossz, hamis mondatokat mond. Kemény, elváró mondatok, példálózó, “én úgy vagyok vele, hogy” manipuláció (te se legyél másképp). Ő felelős szülő (ezt a nyomasztást én-állításnak hiszi láthatólag). Kötelesésg, felelősség, az Élet. Némi ál-altersággal: én beszélgetek velük, beszélgetőkör van és mese, nem, nincsenek túlterhelve, nem! A beszélgetőkörrel lefedi, hogy akkor ő kellően nyugis és megértő. A kis lelkük! Ma is két kör volt a beszélgetőkörben, pedig ez olyan nehéz, hogy végighallgassák egymást!

De értsük meg, nincsen ideje végighallgatni minden gyereket olvasásból. S olyan helyesek, és a tudásszomj! És más iskolában, ott meg hétig tanulnak az elsősökkel a szüleik a napközi után!

Érdekes érv, nem? Kaphatnának a kakaójukba kénsavat is.

Hétvégén nem kell. Hétvégére semmi! Ha megtesszük hétközben, ha rászánjuk azt az öt percet, akkor hétvégén nem kell! Ne adj isten, ha szombat délelőtt mégis előkerül az a könyv, akkor már le van tudva, és akkor egész hétvégén nem kell. Félre lehet tenni!

Tök jó, ahogy elismeri, hogy olvasást gyakorolni szar. Csak hát kell. A gyerek érdeke.

Ez így elhangzott. Én úgy tudtam eddig, a szombat hétvége, sőt, a kötelességek szempontjából tekintve már a péntek délután is.

Újbeszél.

Mi nem erősködünk, mi ezt tudomásul vesszük, és akkor nem marad más, elvisszük a lányunkat, mondja Szent Erzsébet.

Én hallgatok, nekem meg van kötve a kezem, egyedül, bringával.

Nekiesnek, hogy sajnálják, és hogy szegény gyerek, aki meg szeret ide járni, hát ő nem számít, csak az anya ideológiája?

De hát úgy nem lehet elsősnek lenni, hogy az ember nem ért szót és haragszik és kerüli és nem tartja sokra a tanítónőt, és tudja, hogy nem szólhat. Kaki van a levesben, kivehetetlen.

Egy szónak is száz a vége, mondja a kínlódó tanítónő, nagyon szeretné már, ha kezdődne a fogadóóra, nem bírja tovább toldozgatni annak takaróját, ami nyilvánvaló.

És én nem bírom ki, ezt már nem, én, a korrektor, nyelvem szerelmese: fordítva, bukik ki belőlem.

Nagy a csönd.

Betámadtam a tekintélyt. Nem hiszek a tekintélyben.

Máshogy futok, más a napirendem, mást eszem és másban hiszek. Nem hiszek a szokásokban, a tradícióban, a kellben, sőt, nyüszöghetnékem van, tiltakozom. Minden, amit írok, erről szól. Ez a szenvedély bennem, és ezért idegenkednek tőlem.

Nem hiszek abban, annak, aki ennyire nem tud magyarul. Tiltakozom az ellen, hogy egy pedagógus ne tudjon rendesen magyarul, és ne tudja elismerni, ha téved, és ne legyen humora.

Részletkérdés, csattan vissza a tanítónő. Az, aki magyar édes anyanyelv és irodalomra, olvasni tanítja a leányomat. És nem tudja a mind-mind szerkezetet sem használni, mintnek mondja, és beleteszi, hogy úgy és egyaránt.

Egyetemi diplomás földrajz tanár, úgy válogatták ide több közül, ebbe a nagyon szerencsés, gazdag kerületbe, a műemlék iskolaépületbe.

Ez az az intézmény, ahol a szülők aggódnak, hogy az ő gyerekük majd lemarad, mert verseny van, és meg kell tanulni, és nem szabad, hogy, és kötelesség. Miért növesztitek túl a gyerekeitek agyát, kötelességtudatát? A lelküknek, szociális készségeiknek milyen terep marad?

És ez az az intézmény, ahol ugyane listán az anyuka felveti, hogy ha a drágáink gyerekprogramra mennek, béreljünk buszt, megéri, mert amit a migránsok művelnek a buszon, az komolyan veszélyes, nem biztonságos. Ő csak tudja, ezen a területen dolgozik.

És most szóvá teszi, hogy felvetésére annak idején nem érkezett válasz, de ő ezen nem sértődött meg ám.

Mi úgy éltük meg, mint ha fingott volna, emberileg fingott is, és más metaforák is vannak, de mi tapintatosan hallgattunk.

Rá is olvadt volna a monitor, ha én reagálok, kommentálja hazafelé Szent Erzsébet.

Mi liberálisok. Én nem megyek, én csak becsülöm és egyetértek, ő ment, megy. Négy gyerek anyjakánt, autótlanul is.

Képernyőfotó 2015-09-07 - 4.48.53

*

Olyan országban élünk, ahol Vekerdy Tamás a mainstream médiában elérhető lett, hetente. Ez nem kis szó.

S ülök ott, és döbbent még a szék támlája is: ti még Nők Lapját sem olvastok?

Mi teremtjük azt a világot, amelyre azt mondjátok, hogy igazodni kell hozzá és sajnos. Mondom utoljára. Mi teremtjük azt az életet, amire akkor utaltok, amikor azt mondjátok, hogy fel kell készülni rá. Mi, magunk.

2. sz. melléklet

Sziasztok,

én azt gondolom, amiről most beszélünk, az elvi kérdés, szemléleté, és nagyon fontos. Nem az itt a téma, hogy kevés vagy sok alkalmazkodás kell-e az első osztályosoknak. Sok alkalmazkodás kell, de hogy elsőben van-e otton feladat, tanulás, az vízválasztó.
Az iskola nem ezt ígérte, hanem azt, hogy az elsősöknek még nincs (egyáltalán nincs) otthoni tanulás. Nem az a lényeg, hogy novembertől vagy majd csak februártól “vigyük-e haza a könyvet”, hanem hogy elsősöket nem jó túlterhelni, főleg hogy többen fél hatig, hatig vannak hetente többször is különórán.
És ez a másik kérdés, a szülői erőforrás kérdése: aztán haza, vacsora, beszélgetés, fekvés, jó lenne ezt már lelazultan, iskolát elfelejtve, ahogy (Szent Erzsébet) is írja — aki ezek után még meg tudja teremteni azokat a körülményeket, nyugalmat, akár az irkafirka- és zsírkrétamentes asztalfelületet, annak olyan erőforrásai vannak, amelyeket én el sem tudok képzelni. Szülőként ezt a sok mindent, holmikat és teendőket fejben tartani is képtelenség.
Én három gyereket nevelek özvegyen, anyagilag is teljesen magamra utalva, kocsi nélkül. Nekünk ez nem fér bele, mi örülünk, ha élünk, ha van tüzelő, tiszta ruha és másnapra étel, és főleg béke, nyugalom. Szeretném, ha a lányom a hazajövetele után már a kisöccsével vagy a szomszéd gyerekekkel játszhatna, elmélyülten szöszmötölhetne vagy a kézenállást gyakorolhatná, és másnap reggelig elfelejthetné a feladatokat.
Egyébként a szeptemberi szülőin még csak a második félévről volt szó, és ott (az igazgatónő keresztneve) is reagált erre, így engem meglep most ez az új kérés, hogy már most.
Bízva lányom képességeiben, aki egyébként tegnap magától, magának felolvasta, amit kellett, sem szeretném ezt. Magyartanár vagyok, és semmiképpen, semmilyen módon nem szeretnék a gyerekeim tanára, korrepetitora lenni, fölötte állni, elégedettnek vagy elégedetlennek lenni vele olyasmiben, ami szaktanári kompetencia. Nem szeretném sokat tanulmányozni a munkafüzeteit, bármilyen kontrollal, aggódással viszonyulni az iskolai teljesítményéhez — én nem érzem, hogy ez lenne a feladatom. Azt szeretném, hogy őrizze meg a belső motivációját, őszinte tanulásvágyát, ne váljék nyűgös kötelességgé a tanulás.
Nem tudom, hogy most elegen kell-e lenni a megszólaló szülőknek, és akkor van esélyünk, és azt sem, miféle hátrány éri az egyébként jól haladó gyereket, ha nem visszük haza a könyvet. Gyanítható, hogy nem mindenki ír, akinek egyébként van markáns véleménye. Igazodunk és alkalmazkodunk sok mindenhez, de ez nem vállalható szerintem.
Tisztelettel kérlek, (a tanítónő keresztneve), tervezd úgy az olvasástanulást és minden feladatot, hogy az órák és a délutáni tanulás idejében teljesíthető legyen. Még nem fáradtak, de nemsokára azok lesznek, sok szorongásos tünetet látok, nem szeretném, ha Juli belefáradna, és rohanás és megfelelés lenne neki a sikerélményekre és iskolamegszokásra, barátkozásra szánt első iskolai év.
Köszönettel, a többiek véleményét is várva
Gerle Éva (Juli)

62 thoughts on “mit beszéltek? 2.

  1. Azt nem értem, hogy miért az ekkora különbségek. Mi külső kerületben, kertvárosi iskolában, KLIK iskolában. Lány harmadikos, fiú másodikos. Amíg napközisek voltak, simán megírtak ott mindent, otthon csak bepakoltak(tunk együtt). Harmadikban jött a Vuk amit el kell olvasni otthon. Most hazajönnek egy órakor, esznek, max. 1 óra leckeírás aztán szöszmötölnek amivel akarnak. Nálunk a hazaengedés is rutin. Meg is mondta az igazgató bácsi, hogy ő mindenkit elenged, ahol a szülő leírja, hogy kéri.

    • Itt kevésbé leterheltek a szülők, nincs az a nyugis, egyszerű, józan jelleg, pedig ezt vártuk, így tűnt. Marad idejük hisztérikusan jót akarni a gyereknek. Ehhez van az ambiciózus tanítónő, nagyon akar bizonyítani, és a szülők meg partnerek, egymásra licitálnak, a jobb érzésűek hallgatnak. Meglep, hogy ilyen hamar robbant, mert alig foglalkoztunk az iskolával, én úgy voltam vele, hogy nem nagyon járok be, dekorálni se, barátkozni se, aggódni se (nincs is miért, nem beszédhibás, nincs gondja az alkalmazkodással), a menza nem jött be, megoldom azt is, amúgy meg elmegy, elvan, örülünk, nem szólunk bele, focizni szeret.

  2. Azt hittem, csak nálunk vannak túlbuzgó helikopter-szülők (anyák). Pedig kicsi faluban élünk.

    Ha csak öt percet kérnek, az alatt mit lehet elérni, mennyit lehet haladni? Miért olyan kibaszott fontos az az öt percnyi basztatás?

    Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a vége.

    • Vidéken élek, van aki szülőin hosszasan ecseteli a jellel ellátott egyenfogkefe rendelésének csoportos kedvezményeit, hát mert igen, nem egyszerű azt a jelet rátenni. (De basszus, az.)Milyen méretű póniból hányat vihet be a gyerek. Az óvónő félrehívása, hogy: felnőtt cipőben NE lépjen a szőnyegre, mert X néha leejti a cumit, vagy az ablakpárkányok – szerintem több, mint két méter magasan vannak – életveszélyesek.
      Itt egy-két ilyen van, kiröhögik őket. Nem a hátuk mögött.

      • Tegnap fásult tekintettel hallgattam a bölcsődei szülőin (a különös kegyetlenséggel elkövetett 3 x 3 cm-es gyerekszéken kucorogva), ahogy az egyik nagyon lelkes anyuka öt percen át nyaggatta a szerencsétlen gondozónőt arról, hogy miként használják fel a bevitt szalvétákat, értsd és lásd, hogyan és hány darabra vágva, miként hajtogatva és milyen alkalmakkor kerülnek a gyerekek elé. Azon tűnődtem közben, hogy ez most tényleg velem történik, kandikamera-e, vagy ez az egyébként elég szimpatikus nő őszintén úgy érzi, ez a jó anyaság elengedhetetlen kelléke, mármint hogy érdeklődést kell mutatni, bármilyen béna tárgyat sikerül is felhozni, vagy esetleg csak nem akar hazamenni, mert itt legalább felnőttek között van. Vagy nem tudom.

    • Semmi. Elül. Csendben szabotálunk, nem olvasunk, kerüljük a tantónőt. Közeli suliban (János oda járt) nincs hely, ma hívtam őket, s ha lenne, sem lenne évközi átvétel. Waldorf alakul, nekem nem lesz rá pénzem, utálom a nemezt és a gabonát.

      • Arról nem is beszélve, hogy a Waldorf sem okvetlenül fenékig mascarpone. A három gyerek három osztálytanítója közül az egyiknek csak negyedikig lenne szabad gyerekeket tanítani, a másiknak csak ötödiktől, a harmadiknak meg csak lányokat. Azért mi jól elvoltunk, kisebb konfliktusokkal. Láttam nagyon horrort is.

      • Pesten sok van, vidéken sok a kontraszelektált kollèga sajnos. Tájékozódni kell

      • Ez éppen Pesten van, és tájékozódni komolyan és mélyen csak akkor tudsz, ha már jár oda gyereked, és jól ismered a tanári közösséget. És talán még jobban összezárnak, mint a hagyományos iskolarendszerben. Jobban értenek a szülői közösség manipulálásához is.

  3. Tragikus. Én a környezetemben egyáltalán nem ismerek olyan szülőt, aki küzd a rendszer ellen. Őszintén remélem, hogy mire hatéves lesz a gyerek, mi már nem leszünk itt. És soha, soha nem értik, hogy ha nem anyagi okai vannak elsősorban, akkor miért akarunk külföldre költözni. Hiszen igazából nem is olyan nagyon szar. Ja, de. 😦

    • Nagyon nehéz küzdeni a rendszer ellen, mert pont a leggyengébb pontodon tudnak elkapni- a gyerekednél. Én most pl. hallgatok egy ügyben, ami nagyon zavar, mert nem akarok a gyerekemmel kiszúrni. És abból is elegem van, hogy mindig én szólok, a többi szülő pedig hallgat. Ez pedig pl. egy olyan ügy, amit csak közösen, összefogva lehetne megoldani.

      • Megjártam én is:szóltam és a gyereken verték vissza.Nem velem vitáztak,felnőtt a felnőttel,hanem hatalom a kisgyerekkel,aki tehetetlen. Mert “Minden hatalmi alapon megy, a szaros első ában is. Minden, mindenhol. Nincs szabadság. Nincs érv, gondolat, kérés, egyéniség, lényeglátás. Kell van.”
        Nagyon örvendek,hogy a gyerekeim már nem iskolások.Túlélték.És én is.De én nehezebben,mert igenis tudtam,hogy lehet örömmel és tekintélyelvűség nélkül,csak a tudásszomj motivációja végett tanulni.Mert láttam -tapasztaltam ezt a lehetőséget is,de tőlem-tőlünk független okok miatt nem volt lehetséges számunkra az a variáció.Vagy csak félig-meddig volt az.Elkínlódtuk,eltelt.De sajnálom,mert tudom,hogy lehet jól is,lehet úgy ahogy gyereknek,családnak jó és élvezetes.Ebben a hallgatós állapotban maximum cinkosa lehet a szülő a gyerekének.De 12 éven át rém fárasztó állapot tud lenni a cinkosság is.

  4. Ma megjelent egy üzenet nálunk is: vigyük haza az olvasáskönyvet minden nap. Pedig év elején ugyanez lett beadva, nem kell hazavinni a táskát.
    A gyerek nem tud semmiről, nem tud feladatról, nem mondták meg, mit kellene csinálni otthon.

    Ez valami KLIK-utasítás lehet.

    • Nem tudok ilyenről, ellenben megvoltak az első felmérések. Borul a bili. A könyv szar, aki nem tud rutinból tanítani ( neki a palatábla is elég lenne), az most bemajrézott.

  5. Sztori 1. Második osztályban, amikor a tanító néni előadta a “csak napi 3 sor másolás minden este”-t, én voltam az egyetlen szülő, aki lendületesen feltette a kezét és határozott NEMet mondott. Tanító néni cuki volt, megszavaztatta. Elvétve 1-2 tökös , de megszavazták. ( a folyosón persze már nem). Jogász apuka barátságosan odafordult hozzám, mit rinyálok, ő is 10 órát dolgozik naponta. Oszt hány éves vagy, Lajos? 37. Na, kisfiam, mer a gyereked meg 7. Őrjöngtem.
    Megmondtam, nincs az az Isten, hogy csináljuk. Fogcsikorgatva, de elfogadták.
    Azóta leérettségiztek, az enyém színötössel, a többi meg úgy ahogy.
    Sztori 2. Földrajz fakultációra jár a másik fiam, annyi az anyag, hogy a fakultációra egész hétvégén tanul, a sima órai anyagra nincs ideje. Sportol, nyelvvizsgázik, rajzol, biciklit szerel.
    ma tudta meg a nyomorult, hogy a félévi jegyébe nem számítanak bele az emelt földrajzos ötösök, így kb. kettes lesz, mert a felvételire felkészítő emelt óraszámon kapott jegy nem számít bele a félévbe. Az másik földrajz (!!!) ( ha ezt érti valaki, szóljon)
    Ilyenkor szégyellem, hogy pedagógus vagyok. És szeretném megütni őket.
    Osztálytársak kérdezték a fiamat, most mi lesz, mekkora balhé lesz otthon. Nevetve mondta nekik, hogy balhé a suliban lesz, ha bejön az anyja. A gyerekek döbbenten néztek, hogy náluk nem így megy. Mit teszünk a gyerekeinkkel…

  6. Olyan suliban tanítok, ahová olyan gyerekek járnak, akiket mindenhonnan kirúgtak, vagy máshová nem vettek fel. Magatartászavarosak, rettenetes családi háttérrel. Akik okosabbak, azok érettségiző osztályba mennek, és még le is tudnak érettségizni olyanok, akikek 1 vagy 2 év kimaradt, mert alig jártak iskolába, nem tanultak semmit, – soknak alapvető írási-olvasási problémája is van – úgy, hogy nem csináltak otthon házi feladatot, sőt nem is nagyon tanultak otthon. (Pl. nincs olyan hely, ahol nyugodtan le tudna ülni tanulni.) Azzal jött érettségizni, amit órán megtanultunk együtt. Igaz, hogy ahhoz, hogy továbbtanulhassanak, vagy jobb eredményeket érjenek el, ennél több kell, de nagy részük leérettségizik. Ha ők, a nem kiemelkedő képességű gyerekek, le tudnak érettségizni akár kétéves kihagyással, házi feladat és otthoni tanulás nélkül, akkor simán tovább lehetne tanulni folytonos tanulással, de otthoni plusz munka nélkül. És akkor a 14-18 évesek plusz munkát abba tudnának beletenni, amivel tovább akarnak tanulni, vagy lenne idejük megtalálni, mi az, amiben jók akarnak lenni. Sokszor az az érzésem, hogy a tanárok nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel, ha nem a tananyagról, hanem mondjuk másról kellene, hogy szó legyen, és ezért nyomatják annyira, hogy feszes legyen az óravezetés, ne legyen üresjárat. Én pl. nem osztályfőnökként tudom, ki rúgott be a hétvégén, ki él nehéz körülmények között, kinek volt abortusza, stb… olyasmiket, amit maguktól mondanak el, mert bíznak bennem. Nem mondom, hogy ez a tökéletes út, csak azt, hogy undorító, ahogyan hajszolják a gyerekeket teljesen feleslegesen.

  7. Úgy érzem, hogy ez az egész iskolasztori egy büntetés. Ha pedig egy gyerek nem fényességesen okos, akkor tényleg nem lesz sikeres az iskolában, csak ha otthon is trenírozzák.
    Borzasztó, de ez van.

    A nagyobbik gyerekemmel, aki közel zseni kategória, könnyű volt vekerdyt követni, hiszen hagytuk békén, ő meg így is mindent tudott. Ő dolga az iskola, és nagyon is jól csinálta, csinálja. Szerencséje is volt, remek tanítópárost fogott ki. ezen gyerekemnek azon kívül, hogy mindig fáradt, más baja nincs. Mondjuk ez is pont elég, így 10 évesen.

    Kisebbikemnek is vannak ámulatba ejtő képességei, csak nem olyanok, amitől az iskola hanyatt dobja magát. És ráadásul annyira végtelenül szar tanítókat fogtunk ki első nekifutásra, hogy azt elmondani nem tudom. Azon kívül, hogy felváltva vagy egyszerre voltak táppénzen, amikor ott voltak sem volt benne sok köszönet. Egy dolgot tudok a javukra írni, az én cseppet sem véka alá ejtett véleményemet sosem torolták meg a gyereken.
    Átvittük másik osztályba, most jobb tanárai vannak, de a gyereknek törés volt, imádta az osztálytársait ugyanis. Nem tudom, jól döntöttünk-e. A tanulást azóta sem szerette meg. Az iskola és a tanulás számára valami szükséges rossz azért cserébe, hogy játszhasson a gyerekekkel. 7 és fél éves.Nem tudom, van-e innen visszaút, meg ragyogó szem, meg tudásvágy.

    És az iskola igazgatója egy pipogya majdnemLászlóné, aki retteg a kliktől. Pedig szereti a gyerekeket, tényleg, de retteg.

    Én már ott tartok, hogy kibaszom a tévét, otthonszülök, gyolcsruhába járok és abbahagyom a hajfejtést, hogy beilljünk a helyi waldorf közösségbe, de a férjemet nem tudtam meggyőzni.

      • Nekünk elérhető távolságban a waldorf van. Mivel a gyerekemről van szó, tájékozódtam, hidd el.
        És azt is figyelembe kell vennem, hogy a gyereknek mit okozna még egy váltás. Az osztálytársait szereti, már itt is vannak barátai, a tanítókat kedveli. Azt mondta nekem 2-3 hete: “Anya, ugye ebből az osztályból már nem viszel el?”.

        Szóval az egészet csak arra írtam, hogy nagyon nagy dilemma ám a váltás is, nem olyan egyszerű, hogy majd az a gyereknek biztos jó lesz, és akkor már minden megoldódik.

        Sokat vitatkoztunk egyébként még a váltás előtt a férjemmel, mert én úgy gondoltam, ha már elhozzuk, akkor tényleg vigyük a waldorfba, de nem tudtam meggyőzni, valószínűleg azért, mert magam sem voltam teljesen elszánt és biztos a dolgomban.

    • 😀

      azt csak a partvonalról kiabálom be (nincs gyerekem) hogy tényleg nem mindenkinek való az iskola és nem is mindenkit az iskolai képzés tesz kompetenssé, következésképp sikeressé. a miénknél jobban működő társadalmakban van esélye és elfogadottsága is annak, aki nem tud az intézményesített oktatásban érvényesülni, de tehetséges vagy épp olyan skillje, hendikepje, etc van ami megnehezíti neki az iskolába járást. több olyat is ismerek, aki ennek ellenére (vagy épp azért mert nem kényszerítették sem emberek sem közgondolkozás) sikeres és jómódú.

      • Ez olyannyira igaz, hogy az általam ismert sikeres vállalkozók egyike sem volt kitűnő tanuló. Jó vagy közepes.

        A kitűnő tanulókból általában sokat dolgozó alkalmazottak lesznek, akiket aztán vagy megfizetnek vagy nem.

        Csak hiába tudom ezt, attól még nálam is működik a “jó tanulónak kell lenni, nem maradhat le a gyerek” beidegződés. Bár még mindig nem tanulok vele hétköznap, miután 8, edzésnapokon 10 órát van az iskolában. Kimondani is sok.

  8. Nalunk port forditott a helyzet. Az iskola szuper jofej, az elso 2 evben csak olvasokonyvet hozott haza a lanyom, a szintjenek megfelelot, hetente cserelve, a kicsinek egyenlore kepes konyv, nincs benne szoveg es nagyon buszke ra hogy neki is van hazija, viszi magaval az agyba hogy olvassa elalvas elott es hozza nekem hogy olvassuk egyutt is. En meg a magyar oktatasbol jove allandoan azon parazok hogy lemarad, es meg csak az 1,2,3-t ismeri fel, holott a tananyag szerint mar 10ig kellene nemcsak szamolni hanem osszeadni kivonni is es nyomtatom neki a szamokat es betuket, ragasztom a falra hogy mindig lassa. A tobbi anyuka meg nyugtat, majd megtanulja, a tanarnonek szoltam hogy a gyerekem nem ismeri fel a szamokat, igerte hogy majd kulon is odafigyelnek ra. es egyszeruen felfoghatatlan szamomra hogy itt pozitivan allnak a gyerekhez, motivaljak, dicserek, nem ugy javitjak ki a helyesirasi hibait hogy pirossal alahuzva es ird le fiam 10szer, hanem megdicserek amit jol irt, es egy ket rosszul irtat kijavitanak hogy legkozelebb kezdjen el majd azokra is figyelni. es allandoan erdekes feladatokat kapnak, a heten belekohogtek petri cseszekbe es novesztik a bakteriumokat, figyelik mi lesz, es a science feladat hogy keszitsunk lava lampat. a gyerekeim 4 es 6 evesek. mult heten szolt a tanarbacsi hogy beszelni akar velem, hat a szivem allt le hogy mit csinalt az a gyerek, es azert hivott beh ogy megmutassa Lisa orai munkajat, ami kiemelkedoen jo volt, annyira hogy elvitte az igazgatonohoz is, aki ilyenkor ad egy jol felismerheto kerek matricat a gyerek egyenruhajara hogy buszken mutatogathassa egesz nap. Imadom hogy a lanyaim egy ilyen iskolaba jarhatnak es nem gyozom nekik hangsulyozni mennyire szerencsesek. Amikor egyszer elmeseltuk mi honnan jovunk, nem hittek el. Hogy kettesevel ultunk a padban, 45 perces orak, es feleles, meg dolgozat. Nem is ismeri a fogalmakat. Bocs, a sok szoert, aktualis pontra tapitott. Ja es a nagyobbikkal soha nem tanultam itthon, akkor olvastam vele a feladott olvaso konyvet amikor o szolt hogy szeretne, volt hogy en olvastam el neki, vagy egyutt bongesztuk at, azert mert erdekelte, nem azert mert kotelezo volt. Most hogy year 2-ba jar, mar kap komolyabb hazikat, ami szinten max 15 perc alatt vegezheto es, penteken adjak fel es szerdara kell, ugyhogy mondtam neki hogy ossze ba maganak ahogy szeretne, es ha nem tudja megcsinalni akkor ne csinalja meg, az jelzes a tanarbacsinak hogy ezt a reszt el kell magyaraznia meg egyszer. De ha szeretne tolem segitseget kerni, akkor azt is nagyon szivesen. Es kozben probalok nem begorcsolni es rafomedni hogy mikor lesz mar kesz a lecke, es hogy ezt mar tanultad hat hogyhogy nem tudod. Mert en innen jovok es vert izzadok vele hogy ne ezt adjam tovabb. Hogy nem lehet masnak lenni mint kitunonek es nem azert jarunk iskolaba mert az jo, hanem azert mert az a mi munkank ami kotelezo. Es persze kotelezo, de lehet am mas okok miatt is orommel menni. Ja a legkisebb, aki most szeptemberben kezdte a sulit es eleinte sirva ment be, egy ket ket utan kozolte hogy anyu, mindig azert sirok mert azt hiszem hogy rossz lesz, de odamegyek es mindig jo. Marmint az iskola. Mint latszik orakig tudnek errol regelni, es ha valami visszatart attol hogy Magyarorszagra koltozzek, akkor az az hogy a lanyaim bekeruljenek abba az oktatasi rendszerbe ahova en jartam es ami azota csak romlott.

      • Köszi!
        (Mennénk valamerre, angol nyelvterület adott, azért kíváncsiskodok.)

      • Ha Anglia, akkor jo iskola melle koltozz, max 0.5 merfold de inkabb kevesebb es olvasd el az admission policyjat mielott oda koltozol. Felteve hogy szeretned jo iskolaba a gyereket belathato idon belul.

  9. ja, nem is mondtam hogy a gyerekek is szemelyre, de lagalabbis tudasszintre alapozott feladatokat kapnak, egy osztalyon belul. Es nem tudjak egymasrol hogy ki tanul jobban vagy roszabbul, itt nincs osztalyzas. Ha tudnam hogy kell csatolni, atkuldenem amit ma kaptam a gyerekek ertekeleserol. Megprobalom bemasolni
    A Guide for parents – what to look for in your child(ren)’s books
    The purpose of marking and feedback
    Marking and feedback has equal purpose, both for the child and the teacher. For the teacher, it acts as a tool for informal assessment to find out what the child has understood, how they are progressing and what they have not yet understood. This can then inform future teaching and the next steps for the children’s learning.
    For the child it equally encourages them to give of their best and improve on their last piece of work. It can develop children’s self-esteem through constructive praise, which appreciates and values their efforts and achievements, while acknowledging and encouraging improvement.
    Ways in which marking and feedback is given
    It is most effective when children are involved with the teacher even from the earliest age. The feedback, whether written or oral, is intended to open a dialogue between teacher and child to encourage the child to take those next steps.
    It is also effective for children from the youngest ages to give both themselves and their peers feedback. This develops a community of learning and collaboration within the school where it is safe to make mistakes and move on from them. It also strengthens a child’s own learning when they are asked to evaluate another’s. You will also see the children’s development in their own evaluative skills through peer assessment.
    What you might see
     This will depend on the age of the child and as the children move up the school more of the feedback is in a written format rather than oral.
     Feedback is based around the learning intention of the lesson. At the start of each piece of work you will see the date and L.I.(learning intention). The children will have worked through how they can achieve that learning and that is what the marking and feedback is based on. We call these the success criteria.
     As well as that, each teacher will have certain expectations of grammar, spelling and presentation which are taken into consideration when marking.
     Self –assessment – This is usually in another colour and the children may use the Yellow and Black De Bono hats to point out the strengths or improvements in their work and how they think they need to move forward.
     Peer assessment – This is similar to self assessment but another child will give positive comments and suggestions to move forward
     Teacher feedback – This may be written marking or oral feedback. There will be a symbol of a stick figure or the letter VFG (verbal feedback given) to illustrate when oral dialogue has taken place. Teachers may also use the De Bono hats to help structure the feedback.

  10. a 4 evesem tanarnenijenek szoltam ugyan hogy a gyerek nem ismeri fel a szamokat, de egyben azt is kozoltem hogy en nem fogom tanitani otthon, max kinyomtatom es a falra ragasztom amiket bent tanulnak. es szoltam hogy szerintem irrealisak az elvarasok. meghallgatott, kedvesen annyit kert hogy otthon annyit tegyek meg amennyit jonak latok, es megegyeztunk hogy 2 honap mulva ujra leulunk fecsegni. teljesen meg vagyok kavarodva mit kellene csinalnom ,mi lenne jo, mi az elvaras. De csak a kicsivel. A nagy mindent magatol, elsore, kivaloan. A kicsi meg kicsi, nagyon csajszi es inkabb tancolna mint szamokkal foglalkozna. Ilyet meg nem lattam eloben kozelrol, en a nagyobbik lanyom tipus voltam gyerekkent, a batyam meg szuper okos es szorgalmas volt. Hogy mi a teendo egy rozsaszin, cuki, kormot festo, retikullel es nyaklancokkal jaro 4 evessel a matek teren, hat gozom sincs. es amikor epp nem gorcsolok, akkor nem is igazan erdekel a tema. Egyszer csak megtanul elszamolni 10ig.

  11. es vegtelenul halas vagyok hogy nem kell attol felnem hogy a gyerekemen toroljak meg ha szolok valamiert, a gyerekem sem fel es meg csak nem is tart a tanaratol. Nem ezen alapul a tekintely. Ez ahhoz kepest ahonnan en jovok, a Kanaan. Mar most azon gorcsolok hogy sikeruljon legalabb ilyen jo secondary schoolt valasztani es fel is vegyek. Iszonyu fontosnak erzem hogy milyen iskolaba jar a gyerekem. Ja es itt evente uj tanar tanitja az osztalyt. Mire kialakulhatna hogy kedvenc, nem kedvenc, mar cserelik is a tanart. Az iden a nagylanyomnak egy vegtelenul humoros tanarbacsi jutott, akitol gyerek es szulo nevetve jon el, a kicsi tanarnenije pedig egy csupasziv no, aki tokeletes a 4 eveseknek es minden gyerek imadja.

    • Érdekes, Magyraországon mennyire szempont az, hogy legalább négy évig “vigye” az osztályt a tanító, egy waldorfos meg 8 évig, van is elmenés… bele se gondolunk, milyen előnye lehet annak, ha évente új a tanár, és mennyit gazdagodnak a gyerekek a különböző személyiségű osztálytermi főszereplőtől.

      • Nekem is fura volt, ahogy minden mas is fura, de most mar latom az elonyet es nem igazan latom a hatranyat. Itt 3-4 ev utan az a es b osztalyt is osszekeverik es ujraosztjak.

  12. Csütörtök este edzés után, már egyedül, későn álltam az első ában, egy kicsit filóztam, aztán, minden kocka egy betű, felírtam a táblára narancssárga krétával: SZABADSÁGOT!

    És olvasom a Summerhill honlapját. Oda akarnak menni Szent Erzsébeték. Jó nemzetközi szakmája van Hermannak (aki a férj).

  13. “A tanítónő tekintélyét támadtuk meg mi, jövök rá. Azt meg nem lehet. Minden hatalmi alapon megy, a szaros első ában is. Minden, mindenhol. Nincs szabadság. Nincs érv, gondolat, kérés, egyéniség, lényeglátás. Kell van.”

    Tanítónő helyett írhatnék igazgatónőt, első á helyett munkahelyem részlegének a nevét, ezt most a jelenem. És a továbbiak is igazak lennének. Néha jó, néha rossz, összességében elmegy: így lehetne ezt jellemezni és ez nagyon riasztó. Faszom akar olyan helyen próbaidő után maradni, ami elmegy, ami ha rossz, akkor botrányos dolgok miatt rossz, és ami jó, abban is torzulások, sunyulások vannak?!
    Érdekes 2015 ez nekem. A harmadik munkahely lesz, aminek búcsút fogok inteni.

    *

    Rendszer ellen küzdő, otthontanítósból többet is ismerek, indokaik nem egyfélék.

  14. Sziasztok!
    Új vagyok, mármint jelszavas, egyébként évek óta olvasó.
    Egy lendülettel végigolvastam a történetet, és annyira ismerős több ponton is.
    A fiam, szintén elsős, hozott egy lapot múlt héten, beleegyező nyilatkozat egy csoportos vizsgálatba, melynek eredményéről az iskolapszichológus igény esetén tájékoztat. Nem írtuk alá, mondván, nem értjük, mi ez, és miért van rá szükség. Másnap elmondta ezt a suliban, és feketét kapott, mert “nem volt helyénvaló, ahogy közölte”.
    Komolyan nem értem, miért csesztetik az értelmes, udvarias gyerekemet. Nem volna egyszerűbb felhívni, hogy kedves szülő, erről van szó? Nem, fekete, letolás, és “írják be a szüleid az üzenőbe, ha közlendőjük van”. Beírtam, válasz nem jött.
    Holnap nyílt nap lesz. Nem tudom örömmel várni. Nem fogom szóvá tenni, mert féltem a gyereket, de ott lesz a feszkó.

  15. Nem értem, hogyan tud a tanító néni ennyit rugózni egy nyavalyás olvasókönyvön. Nem azt kéritek, hogy bungee jumpingoljanak tesiórán, vagy csak minden páratlan héten menjenek suliba, vagy, de ez már tényleg durva, filctollal színezzenek a munkafüzetben. Ez csak egy tankönyv! Nekem tök logikus lenne, hogy aki ellenállhatatlan vágyat érez, az vigye haza és gyakoroljon, a többieket pedig hagyják békén. Főleg úgy, hogy Julis könyvhazavitel nélkül is jól teljesít, mindent tud, nincs lemaradva, sőt! Ha már olyan nagyon teljesítményorientáltak vagyunk, akkor ez lenne a lényeg, nem?

    Amúgy mi lett az ügyből? Van valami előrelépés?

    • Szeretnénk beszélni az igazgatónővel. De addigra felvértezni magunkat, mit kell csinálni a magántanulóság érdekében. Nem akarunk kis fidesznyik újbeszélőket neveltetni. Nem az olvasókönyv, hanem az újbeszél miatt, ezzel a nővel semmit nem lehet, hazudik, alakoskodik, nyomasztó-zsaroló üzenetei vannak, és fél, mert okosabbak vagyunk. Aztán jövőre Halácsy Péter-féle valami, ebben Szent Erzsébet agilisabb, én nemtom. Neki van még e célra három további leánya, nekem csak Babadávid, meg a waldorfos szerveződésbe bele is fáradtam eléggé. A focit igen sajnálnám. Tehetetlenek vagyunk a tanult tehetetlenséggel, utálattal, szolgalelkű nemgondolkodókkal, inkább-igazodókkal szemben, főleg amikor vehemensen érvelnek, mert megérzik, hogy többen vannak.

      • Számomra is lehetetlen volt olyan tanárok kezei között hagyni még 3 évre a gyerekem, akikben nem bízom és akiket nem tisztelek. Értelek.

        A volt osztályfőnök csúcsteljesítménye az volt, amikor nem vett észre, miközben épp kibeszélt egy másik anyukával.

      • A magántanulóság nagyon rögös út. Nagyonanyukák is nehezen bírják, több okból. A saját életed automatikusan megszűnik. 24 órában vagy a kisgyerekkel. Rajtad van a nyomás, hogy a vizsgákon teljesítenie kell. Az iskolai nyelvezet, a tanító néni stílusa, a dolgozat megfogalmazása tök idegen lesz annak a kisgyereknek, akit az édesanyja tanít otthon. Az már nem anya-lánya cinkos kapcsolat, hanem tanító-gyerek és ez romboló. A tesó nem akar oviba menni, mert nehogy már csak a másik maradhasson csak otthon. Sorolhatjuk hosszan.
        Nagyon utolsó lehetőségnek hagynám. Az iskola nem fog tiltakozni, szeretnek megszabadulni a nyüzsgős anyukáktól, akiknek semmi se jó, pedig szuperkolléga annyira..
        Iskolát mindenképp váltanék, talán félévkor.

      • Igen, sok az ellenérv. Nem vállalnám, és nem szeretnék a gyerekem tanára se lenni. De a lányom nagyon könnyen tudná teljesíteni amúgy, amit első végére kell, ő belülről motivált és minden jól megy neki. A nap strukturálásával volna gond inkább, meg akkor én alig tudnék írni és edzeni.
        Nem nyüzsgünk, hallgatunk, semmit nem csináltunk és mondtunk azóta. Amúgy az engedélyt nem az iskola adja.
        Én azt tudom elképzelni, hogy, felmérve, milyen lesz a következő tanítónő, újra elsőbe járna jövőre, ide. A b osztály nem opció, és ez a nő sem, sajnos.
        A kolléganő új, nem beágyazott. Nagyon lelkiismeretes, tevékeny, korcsolyaoktatástól az m betű kerekítésén át táplálékallergiás gyerek külön kezeléséig és osztálydekorálásig, de nem kommunikál egyenesen, nem alakító értelmiségi, nem tudatos, hanem külső kontrollos, és sunyi üzenetei vannak, bűntudatkeltésre játszik, feltartott mutatóujjú, és annyi maradt meg neki a mi észrevételeinkből, hogy neki ez rosszul esett.
        A gyerekek szeretik, ilyet kaptak, ez a tanítónő, így szokják meg, különben nem is gáz. Csak nincs olyan, hogy különben, mert alapvető dolgokat nem ért, megfelelésre gyúr ő is szülőként és pedagógusként, munkaerőként is, és így nevelődnek az alattvalók. Nem érti, miért jó demokratikusnak lenni egy közösségben, ezért nem is magyarázzuk. Ez az a szempont, amit csak egy felnőtt ért, és ha azt, amiben hiszünk, nem képviseljük következetesen, akkor szembeköphetjük magunkat. Ebben Erzsébet radikálisabb.
        Erzsébet megköszönte a posztot amúgy, mert így a szüleinek nem kell magyaráznia, hogy megint ő a renitens, és neki van baja olyannal, ami mindenkinek megfelel. Jó ez. Csak nekem nincs akkora mozgásterem egyedül, jelen jövedelem és közlekedési viszonyok mellett. És nem, nem akarok elköltözni.
        A táskahazavitel valami KLIK-utasítás lehet, a nyomásgyakorlás, a gyakorolni kell, paráztatás, külső kontroll is, ezek mind összefüggenek az alattvaló-léttel.
        Több szakmabelit is megkérdeztem (óvónő, tanítónő, gyógypedagógus), mindegyik azzal kezdte, igen, sajnos, sok a tananyag, ilyen az első osztály. Döbbenten néztem, hogy miért nem a gyerekről van szó.
        Nekünk az a bajunk, hogy van itt más iskola, az Orbán-gyerekek Jókaija, például, és az igazi, lélekölő versenyistálló elsőtől. Ide azért jöttünk, mert itt meg másfajta szülőkre vannak szakosodva, ez a suli híresen családias, nyugis, nem túlterhelős. Ezért érezzük magunkat átverve, és azt is, hogy ez csak az első mancs első ujja, aztán benyomakszik a teljes mancs, meg a lábak, meg az egész farkas. Nem ezt ígérték, nem azt, hogy hajsza lesz olvasni megtanulni, és majd nagyon kell figyelni, hogy nehogy lemaradjunk. Azt ígérték, hogy elsőben kímélet, szeretet lesz. Én nem akarok úgy élni, hogy a teljes életünket az szervezze, hogy hú, az iskola, mi lesz a program, itthon ne maradjon a néptáncszoknya, mit kell befizetni, kinek van a szülinapja, hány dicséret-matrica van már az üzenőben. Főleg hogy nem annyira jó fejek se a tanítónők, se a szülőtársak, mostanra utálnak is minket. De a Waldorfban sem szerettem ezt az egymás szájába lógást, a teljes életünket átható intézményt, örökös levelezést, összejöveteleket, pedig ott alkotó, csodásan szuverén, varázslatos személyiségű szülők voltak, akik közül többel szívesen rekednék egy liftben kétnapos áramszünet esetén is.
        Mindenesetre sem ennek, sem más iskolának nem teszem ki a kicsit jövőre, főleg, hogy ő meg szociálisan és feladatvégzéskor (figyelemtartás, monotónia- és kudarctűrés — ezek jól hangzanak, nem?) nem iskolás jellegű még (5,7 éves).

      • “Én nem akarok úgy élni, hogy a teljes életünket az szervezze, hogy hú, az iskola, mi lesz a program, itthon ne maradjon…” és tényleg ez az elvárás, nálunk is (VI.). sűrűn érzem úgy magam mint egy hal az akváriumban, ködösen rémlenek a tennivalók, pedig felírok mindent és mégis bennem van, hogy ma mit felejtek el. általában megúszom, az utolsó pillanatban értesülök valami anyuka emailból, hogy pl.:” szerintetek el kell menni a gyerekért a verseny végén, vagy visszaviszik az iskolába őket?” megkérdezem a gyereket és megtudom, hogy ő is indul, rémlik, hogy említette, most ki kell találni, hogy mit vegyen fel, hogy fog hazajutni. 3 gyereknél millió ilyen van. amiről viszont direkt nem akarok tudomást szerezni az az, hogy melyik tantárgyból hol járnak éppen, de hát ez úgyis kiderül, ha a hétvégén megnézzük a füzeteket-könyveket!? mi van? ez már tényleg agyrém, nem elég, hogy másodikban is van házi a hétvégére, de komolyan az az elvárás, hogy akármennyi időt azzal töltsünk, hogy végig nézzük a gyerekek füzeteit és könyveit??

    • Nem tankönyv amúgy, hanem felelős, szorgos otthoni gyakorlás, mert akkor jobban fognak olvasni, biztosabban, vagy előbb, nem tudom, de nagyon nem bízik bennük, a motiváltságukban. csak nem akarja néven nevezni, hogy le kell ülni és gyakorolni kell. Ezért kell hisztinek és lustaságnak tartani, hogy mi négykor, különórástul fél hatkor letennénk az iskolai lantot.

  16. Szerintem itt nem a teljesítmény számít. Hanem hogy mindig is így tanított, és lehetőleg nem is akar ezen már változtatni. Házinak lenni kell és kész.
    A fiam tud olvasni, érdekli, megtanulta. De tanci szerint alá kellene írnom esténként az olvasókönyvet, igazolva, hogy itthon gyakorolt. (Nem hozza haza és én nem írom alá.)

  17. Nekünk, gyereknek-szülőnek nagyon rossz. De sajnálom kicsit ilyenkor a tanárt is. Kétségbeesés lehet a fejében, hogy elszaladt mellette az idő, és most elvárnak mindenféle új dolgot, amire nem érzi magát képesnek. Persze, elmehetne, de még ahhoz sincs benne elég ambíció, hogy pályát módosítson.

    • Most jött, elkötelezetten, komolyan tolja, egyébként ötödik éve. 34 éves. Beszélgetőkört tart, varratott babzsákot, fejen egyensúlyozzák, meg hatalmas, 4 m átmérőjŰ textilkört, körbeállva fogják, alábújnak, nagymozgásos játék. Kiviszi őket a Harangvölgybe inkább, ha zajos az osztott tornaterem. Nagyon is korszerű, csak fafej, és fél egyenesen beszélni, külső kontrollos, tekinélyelvű, igazodó, fidesz-alattvaló. A párhuzamos osztály tanítója egyébként Hende Csabáné, az ex, rimánkodva kértük a bemutató óra után, hogy ne oda. (Neki jó a lába amúgy. Önironizálok.)

  18. “Két waldorfos próbahét cseresznyepiros puhasággá varázsolta vissza M. kis ajkait, amiket nyílt, pikkelyes sebbé harapdált (saját bevallása szerint hőn szeretett és nagyon tisztelt) extanítónéniinek köszönhetően. [()]
    .
    .
    .
    Kicsit duzzogott, hogy kirángatjuk a megszokottból. Kicsit unatkozott a munkafüzetek nélkül. Kicsit aggódott, hogy le fog maradni, mert a többiek mennyit tanulnak a régi iskolában, míg ő csak játszik. Aztán egy fél délutánt végigugrált örömében, mikor Zsolt bácsi(!) megtanította kötni. Minden nap olyan sárosan jön haza, hogy casting nélkül bevennék a PeppaPig csapatába. Most pedig, amíg ezt írom – anélkül, hogy bárki bármire noszogatta volna – a maga készítette bábokkal a maga írta színdarabot adja épp elő a húgainak.
    Ezt nem azért mondom itt el, mert szerintem a waldorf az oktatási univerzum csúcsa. (továbbra is a demokratikus iskola az.) Nem is azért, mert mi vagyunk az álom waldorf-szülők. (Enyhén sokkos állapotba kerülök az olyan e-mailektől, hogy üssek össze egy egyszerű krétatartó hengert, varrjak euritmia-ruhát, vagy jó-e nekem a lírafaragó időpont.) És még csak nem is azért, mert jövőre – hacsak nem akarunk logisztikai szempontból nagyon kitolni magunkkal – már V. is ide fog járni, és nincs még osztálytanító. (Könyörgöm, aki ismer egy V.proof tanáregyéniséget, ne hezitáljon ideküldeni!!!!)
    Hanem azért, ami ma az oktatásban zajlik: egyszerűen el kell hinnünk, és magunkból sugároznunk, hogy VAN másik iskola. M u s z á j, hogy az állami iskola változzon, nem lehet az, hogy csak annak nem faragnak széklábat a gyerekéből Nemzeti Együttműködő Izékenénik, aki privilegizált helyzetben van (és meg tudja fizetni).
    Mi belebuktunk az állami iskolában, pedig igazán meg lett volna az esély, hogy működjön (mármint a gyerekanyagunk jó volt, az épület körüli erdő szép, az igazgatónő kedves, stb.) – de azt hiszem, a szülők nem hitték el, hogy lehet másként. És most hozzá próbálunk idomulni a legjobb lehetségeshez.
    Ez nekem nem eperszuflé: elég fájdalmas beismerés, hogy noha évek óta készülünk rá és beszélünk róla, (egyelőre) nincs kapacitásunk jobban csinálni: iskolaalapítás helyett mi is csak a saját gyerekünket mentettük ki. De nagyon érdekes kísérlet: mit tud adni nekünk egy szemléletmód, ami nem eleve a miénk, de talán jól kiegészíti a miénket.
    Szóval izgiiii. Mesélek majd még.”

  19. “És ez az az intézmény, ahol ugyane listán az anyuka felveti, hogy ha a drágáink gyerekprogramra mennek, béreljünk buszt, megéri, mert amit a migránsok művelnek a buszon, az komolyan veszélyes, nem biztonságos. Ő csak tudja, ezen a területen dolgozik”

    Borzasztó. Létezik velünk egy városban egy párhuzamos univerzum, ahol még soha senki nem utazott bkv buszon, de valaki már hallott róla, hogy ott megeszik a gyanútlan utasokat a migránsok. És lehet, hogy onnan nézve a migránsok, meg azok a nyomorultak, akik naponta buszoznak, meg ki tudja még, milyen szörnyű, nem embernek való dolgokra kényszerülnek, nagyjából hasonló csoport.

  20. Újra próbálkozom a kommenteléssel… Mindkét cikk feldúlt, mert én ugyanilyen vagyok: hiszek az értelmes, nyílt kommunikációban, szeretem leírni a gondolataimat, mert szóban én sem mindig találom meg a megfelelő választ/kérdést a gyerekeim tanáraival szemben. Ill. inkább csak az egyik gyerekem tanárával szemben. Többször megkaptam én is, hogy ne írásban akarjak kommunikálni, vegyek ki szabadságot, és a tanítónéni bármely fogadóórájábn szívesen beszélget velem. És holnap szülői, és én már hetek/hónapok óta tervezem, hogy (ismét) elmondom nyíltan, hogy nekem nagyon fontos, hogy vigyék ki a gyerekeket a friss levegőre. Igazából nekem ez a legfontosabb, amit elvárok egy iskolától: hogy a mozgás lehetőségét ne tagadja meg a gyerekemtől. A két bejegyzés felkorbácsolta az eddig startra kész, ám sikeresen lenyomott érzelmeimet. Holnap felszabadítom őket:)

    • Azért utasítják el az írásbeli kommunikációt, mert a szó elszáll, az írás megmarad, ne legyen nyom. De ez a másodlagos ok, az elsődleges, hogy funkcionális analfabéták, és ettől frusztráltak.

  21. Kedves Éva, rég olvaslak, ez a két cikk most áttörte a kommentelést érintő gátlásaimat. Mintha a mi volt tanítónkról írtál volna, most nem kezdem el felsorolni a közös pontokat. Közte van az is, hogy nem tudott helyesen írni, borzasztó hibákkal kaptuk tőle az e-maileket. Közte volt a bizonyítási kényszer a párhuzamos osztályokkal szemben, a kitűnően betanult és felmondott legmodernebb módszertani eszköztár, ami a kezei közt öncélú volt és a gyerekre vak. A tanítónő az általad leírtakhoz hozzátett még egy gyereket mélyen megalázó értékelési rendszert, persze kizárólag csupa szeretetből, az ő érdekükben. Beszélni nem lehetett vele, mindent letagadott, kiforgatott, lehazudott, családra, gyerekre tolt. Lányomnak karácsonyra már rendszeres, komoly rémálmai voltak az iskolától. Félévkor elhoztuk, fél évbe telt, mire valamennyire felépült. Döbbenetes volt olvasni, hogy ez a típus több kiadásban létezik. (Nekünk egy egyházi iskola lett a megoldás, de – a kisebbikem szempontjából – tartok tőle, itt is tanítófüggő a szerencse. Nekünk most mindenesetre jó.)

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s