radikális

Így nevezik azt, ami éles és hangos.

Én meg azt szeretném mondani, hogy sajnos, az a valami: állítás, gesztus, gondolat, ügy, nem elég átgondolt. Aki radikális, és akire ez a fajta radikalizmus erősen hat (“nagyon bólogatok”), az nem látja a saját érdekű állításokat, a vakfoltjokat, a hazabeszélést.
Nem arról van szó, hogy kellemetlen, népszerűtlen és újszerű, “erős” az, amit mondanak, hanem arról, hogy nem az igazságról beszélnek. Mellémegy mindig.

A különbségtétel nagyon fontos. Nem simulékonyság az, hogy képes vagy észrevenni: ez jól jönne nekem, igazolna engem, erős is, de ez így nagyon ciki.

Nem elég hangosnak és határozottnak lenni. Ha tisztán akarsz ítélni, gondolkodni, értelmesen érvelni, és valódi változás hozó állításokat tenni, akkor nem spórolhatod meg a valódi radikalizmus folyamatát. Ha turnézol és showműsort csinálsz az igazságodból, ez egészen biztosan el fog torzulni. Megváltozik a célja és lényege a publikus jellegtől.

Erőset a magas kultóúra mondjon (“irodalom az, ami zavarba hoz”), az elviség és a társadalmi párbeszéd nyugodt.

Most elmondom, hogy szerintem mint jelent a radikalizmus egy eszme vagy értékrend képviseletében. Vegyük példának a feminizmust (persze).

Előtte önjellemzek. Én meg egy moderált feminista vagyok, vagyis visszafogott, nem mindenben ezt kereső, nem eltökélt, gyakran önironikus, más tengelyeken is gondolkodó, és emellett egyéni változatú is. Nem vagyok túl képzett, és nem vagyok mindenben érzékeny. Tapasztalataim sem, alkatom sem predesztinál arra, hogy az egyenlőtlenséget mindenben érzékeljem, és fellépjek ellene. Vakfoltom az abortusz, a transgender, a fogyatékosság, ilyenkor erőből kell megoldanom azt, ami más területeken készségszint. Megtehetném, és egy időben intellektuális gyakorlatként űztem is, hogy feladatul rovom ki magamra a következetességet, de nem tetszettem úgy magamnak. Merevnek, örömrontónak, dogmatikusnak éltem meg azt az állapotot.

Azért se értem, miért lettem ilyen mértékben, most jön a mozgószabály, antifeministatroll-célpont

Nekem sűrű következetlenségeim vannak, és minden gondolkodás és erőfeszítés mellett nem jutok bennük előrébb, évek óta. Engem fáraszt az elviség, nem annyira szeretek e témában angolul sem olvasni, ami pedig vital és crucial volna. Nincs miről vitázni velem, mert nem azg képviselem. Nem szeretem az önkéntességet és annak feladatait, ugyanakkor becsülöm azokat, akik ezt évek óta szervezik és civil munkával segítik. Én amúgy sem tudok önkéntes munkát vállalni, mert nem vagyok abban a helyzetben, ezért néha megütköztem, amikor oly természetességgel kértek fel erre, csatlakozni ide, elmenni oda, megírni amazt. És nem is tetszik ez a szerep magamon, amellett az volt a célom  2013 végétől, hogy az íráskészségemet fejlesszem, magamat és a sorsomat éljem meg és mutassam meg érzékletesen, és a számomra létfontosságú önkifejezést normálisan megfizetett munkámmá tegyem.

Amellett én zavarban vagyok a kisebbségektől. Azt hiszem, én a normalitást, épséget és státuszt fetisizáló közegben nőttem fel, amely hiába volt gondolkodó, tele volt vakfoltokkal. Ugyanakkor szeretek felismerni és kiáltani. Végre-itt-lehet jelleggel idetalált egy-egy ritka kisebbség tagja, olyan csoportból, amelyekről általában nem szokás tudni. Akiket megismertem, néha önfényező módon toltak egy agresszív érdekképviseletet, maguknak elfogadást követelve, de másokat ingerülten leszólva, elárasztva a blogot, ami közben tök másról szólt.

Eközben szélsőségesnek, férfigyűlölőnek, nagy hatású aktivistának gondolnak az antifeministák, akik innen nézve amatőr, marginális, de szervezett hadrendnek tűnnek. És még inkább izolált, súlyosan kudarcos, követelőző, részben pszichopata, végtelen szabadidejű kisfiúknak.

Itt annyi a feminizmus és az egyenlőségpárti-kirekesztő vonal, hogy az egyenlőség és az önkéntesség lelkes propagálójaként, a játszmák, egyben a saját improduktív stratégiáim felismerőjeként írtam jó pár kritikus és érzékenyítő, nőket megvigasztaló, közösségteremtő posztot. 2012-ben ráéreztem egy jó netes pillanatra, amikor ez már nagyon elkélt, és épp eljes tisztasággal láttam ezeket a témákat. Bíráltam a patriarchális házasság működésmódját. Rámutattam a tipikusra. Abban a reményben írtam ezeket a posztokat, hogy a nőknek így is vannak erőforrásaik, és van módjuk rendszerszintű változás nélkül, a hatalmi csoporttal való örök jelképes (formális) viaskodás nélkül is javítani a sorsukon, már csak azért is, mert a rendszer változása cél ugyan, de nem közeles. A basáskodó férfiminta, a csikorgó antifemnizmus, a dehumanizáló szex mellett ugyanúgy vagyok az érzéketlenség, a dologiasság kritikusa. Kritikusa az örök jóljárni akarásnak, a tabuknak és elhallgatásoknak, a kismagyar viszonyoknak, a halogatós kifogáskeresésnek. A magyarul alig tudásnak, a félműveltségnek, a dagályos érvelésnek, a kicsinyességnek és az önigazolásnak. Az úgy maradtak és a szerepfüggők bírálója is vagyok. Azoké, akik azt hiszik, és nagyon mondják is, de nem.

Mára messzi vagyok a párkapcsolatok világától, és csak arról tudok lendületeset írni, ami személyes és aktuális élményem. Sok tekintetben másképp élek, mint az olvasóim többsége, más határhelyzetekben jártam, levetkőztem levetkőzhetetlen zubbonyokat. Máshonnan nézek, mások a helyzeteim, gondjaim és céljaim, örömforrásaim — ez is benne van az eltávolodásokban. A fő célom a doboztalan lét, hogy ne lehessen engem könnyen jellemezni — amikor erről csapkodom a billentyűzetet, az nem lesz tipikus, abban nem fog magára ismerni hetvenháromháromezer nő. Viszont valódi feminista választásnak gondolom, hogy kompetenssé váltam a sorsomban, nem szorulok rá anyagilag, életszervezésileg, de érzelmileg sem arra, hogy ún. legyen valakim. De az igaz, hogy elmentem irodalmi, önmegélős irányba, és nem tudom többé feladatnak és érdekképviseletnek, igényteljesítésnek felfogni az írást-blogolást. Nem vagyok egy közülük — ez történt velem az elmúlt években. Nem tudom szeretni és nőtársként méltányolni azokat, akik hasonlók, olyasmik, és utánoznak, felhasználnak és be akarnak futni.

Mély önismerettel és a felelősségvállalás képességének fejlődésével járt a folyamat. És sokszor nagyon fájt. A jelei annak, hogy olyasvalaki haragszik rám, akit én annyira sem ismerek, egy komment erejéig sem, hogy haragudhassak rá. nehezen feldolgozható.

Mások közelebb jöttek. Évekig voltak itt a buli és az önmegvalósítés kedvéért, de én állítom: nem értették. Alig értettek valamit. Ez nagyon furcsa és nehéz érzés. Engem nézett, engem ítélt, de magát kereste és látta mind.

A magam írói módján következetes vagyok. Idegesít, amikor “radikálisék” valami sivár, golyóstollas csekliszttel a kezükben méricskélnek és értékelnek engem. Amikor meg kell felelnem, amikor nem lehetek az, aki nélkülük lennék, amikor megkísérelnek beszorítani abba, amilyennek ők a csakazolvassát érzékelték és elképzelték, és megbüntetni és bosszút állni azért, hogy a saját életemet élem és írom. Főleg ha nem érvelnek rendesen, ha személyeskednek, és ha neten hergelnek és hergelődnek, lesnek és ítélnek.

Nem az a radikális, aki kellemetlen. Aki azt deklarálja, hogy ő jelentős, hogy ők meg fogják változatni a világot, meg hogy ők vagányak, menők, végre ki merik mondani, az nem radikális. Ha egyszer a mondandó marhaság és indulatvezérelt, tele személyes sérelmekkel. A személyesség bája, az egyéni kultusz bonyolult, és ahhoz nagyon sajátságosnak kell lenni, és még úgy se mindig működik. Tele van a net azzal, hogy nekik a vesztükre törnek. Meg hogy soha még ilyen nem volt korábban, előzmény nélküli, és fú, mekkorát durran. És hogy őket üldözik, mégpedig az igazságért. Azok vannak ellenük, akik le akarják járatni a feminizmust, az Eszmét, és azért. És ők azt akkor is és annál erősebben, összefogva, drukkeri működéssel toljuk. Mitológiát alkotunk.
Ez a Got Talent világa, és olyan is.
Ez vakság és élethiány. Babérokra törés.
A radikalizmus tisztán látás, és nagyon alapos elméletiesség, végiggondolás, közösségi-elvi munka.
Az igazi radikálisokat, aki tehát nem vagyok, és azok sem azok, akik hangosak, én mélységesen becsülöm. A radikális valóban következetes, elveiben is, és igyekszik az egyenlőséget élete gyakorlatában is képviselni. Ha feminista, akkor tud a nyomásként létező, genderalapú elvárásokról, és a hátrányait is vállalja annak, hogy kevesebb darab elvárásnak felel meg, mint a nem annyira radikálisak.
Erről itt van egy pompás, megvilágosító írás:
Tisztelem a valódi radikálisokat, de ma már velük sem vagyok ma már aktív kapcsolatban, párbeszédben sem. Neheztelés a részemről nincsen, személyként nem vonódtam be ezekbe. Ahol bevonódás van, na, ott vannak a bajok.

51 thoughts on “radikális

  1. „Azért se értem, miért lettem ilyen mértékben, most jön a mozgószabály, antifeministatroll-célpont.”

    Ezt asszem én meg fogom tudni neked válaszolni, elvégre én is egy volnék azok közül, akiket bizonyára a trollkodók közé sorolsz (bár nem ez lett volna a célom soha, mondhatnánk, hogy te meg erre nem voltál eleve nyitott). Egyszerű: a téma miatt.

    Nos, a radikális/dogmatikus feministák noha (főleg a mi „patriarchális” szemünkkel nézve) elképesztően durva nézeteket vallanak, de ez olyan mint a levegőbe lövés a puskával. Elmegy felettünk. Ők kiállnak a leszbikus transznemű félig néger, félig filippina nők rövidhajvágási jogaiért, de minket ez nem érint, hidegen hagy. Megmosolyogjuk, hogy ezek képesek ilyen marhaságokon lovagolni, de nem érinti az életünket, ha az ilyen követeléseik megvalósulnak, az a mi életterünkbe nem tromfol bele direkten.

    Ezzel szemben a te témáid a mi életünk szívébe döfött tőrt, ugyanis a közvetlenül. mi hálószobánkat, konyhánkat, nappalinkat változtattad háborús csatatérré. Te a tőrödet az átlag magyar férfi hétköznapi dolgaira helyezted, mindennapos gyarlóságait, szokásait direkt a nőt lenyomni szándékozó patriarchális gonoszságnak állítottad be, ezzel sok nőt közvetlenül a maga párja ellen hergeltél. A régi csakazolvassa blog minden posztja erről szólt: ne hagy magad, kergesd házimunkát végezni, te meg tedd fel a lábad, akaszd ki a állkapcsod, megérdemled, jogod van hozzá, stb.

    Olyan ez, mint a különbség Gyurcsány és Orbán megszorításai között. Gyurcsány közvetlen megszorítást alkalmazott, közvetlenül neked kellett több pénzt fizetni az államnak holnaptól, és nem is kenhette senki másra. Be is pöccent a nép, zavargások, stb. Orbán meg extraadót vet ki a bankokra, közművekre, AKIK majd ezért árat emelnek, a nép meg nem a kormányra, hanem ezekre a társaságokra haragszik, hiszen közvetlenül nézve ők azok, akik a polgártól több pénzt követelnek. Következmény: Orbán ellen nincsenek zavargások.

    Te ilyen téren egy Gyurcsány vagy: noha talán valóban nem voltál soha olyan radikális és dogmatikus, mint a férfiak tömeges kiherélését vizionálók, de írásaiddal, témáiddal az átlag férfi életét közvetlen „megszorításnak” tetted ki. A radikális feministák írhatnak és beszélhetnek, amit akarnak, de az átlag nőt az nem érinti meg, és az átlag férfit ezért nem is érinti. Az átlag nő azonban vevő volt a te írásaidra, és akiket ez a szemlélet megfertőzött, az illető nő párjának holnaptól az élete azonnal érzékelhetően és húsbavágóan rosszabb lett: több megalázó tevékenység, kevesebb szex, kevesebb kedvesség, kevesebb öröm, több fogcsikorgatás. És ezt minden férfi érzékelte, aki elolvasta az írásaidat, hogy ez az ő sárbatiprásuk programja.

    • Ühümm. Na, majd megfontolom. 🙂

      Az általad karikírozott dogmatikus feministák, a következetes mozgalmi alkatok témái és céljai egész mások, és ők sokkal kevésbé irodalmiak nálam. Nem is mindig ennyire árnyaltak. Jóval konkrétabbak, és többekre is hatnak. Nem látod ezt igazán át, attól tartok. A filippínó stb. nem létezik, sima bullshit. Egyetlen probléma van, és az az egyenlőtlenség (hatalmi különbség).

      Az igaz, hogy a házasságok enyhécske, rafinált hétköznapi bántalmazási manővereibe itt a blogvilágban én nyúltam bele, részben a Hétköznapi hímsovinizmus alapján, meg miután ezer meg száz nő történetét meghallgattam.

      Te amúgy biztos ezt a blogot olvastad?
      Mert hihetetlenül pontatlanul és agresszíven summázol. Mindent másra kenni, semmi önreflexió, csikarni, a tudatlanság és gyenge önbecsülés vámszedőjének lenni — ez az általad visszasírt férfilét. Miközben az egyszerű szitu szerintem az, hogy nem vagy erős, nem vagy jó fej, nem vagy tiszteletre méltó, nem vagy vonzó, nem vagy humán, nem rezonálsz (te, és akik nevében és védelmében beszélsz). Sima kis basáskodás- és előjog-féltő vagy, aki csügg azon az oldalon, ahol semmi dolga, amit nem szeret, és amitől csak ideges lesz.

      Mindenesetre örülök, hogy láthatólag pontos, fontos és igaz, amit írok, és szerinted is tömeges a hatása. És jól meg lehet mondani, levezetni a feszkót. De ettől ti nem lesztek sem okosabbak, sem etikusabbak, sem vonzóbbak.

      A mag el van vetve, a felismerések és a szemlélet terjed, az életminőség ott van a tudatukban. Az ébredező nőiteket nem tudjátok már úgy beleerőszakolni abba, ami szar nekik, és korábban is szar volt. Szar munkamegosztás, szar emberség, szar szex.

      Kevesebb szex, hát igen. Az én hibám! Mea maxima. :DDDDDDDDD Na de legalább van félezer nő, aki jóval izmosabb lett. Persze nem nektek, az is igaz.

      • Kár, hogy elviccelted, mert nem biztos, hogy gúny tárgyaként kéne kezelni. Komolyan így van. Dézsa, Gumiszoba, stb. témái a nők szűk, marginális rétegnek szólnak, akik a férfiak számára amúgy is érdektelenek, hiszen pl. vagy eleve leszbikusok vagy a férfiaktól végleg teljesen kiábrándult, megkeseredett elemek. Így ők hiába írnak sokkalta durvább nézeteket, a férfiak életminőségét nem fenyegetik. Belső, szektás irományok, az ő szűk rétegükön túl úgyse képesek senki mást megszólítani. Az átlag nők, akik párkapcsolatban élnek, nem vevők az ő üzeneteikre, a tieidre azonban azok voltak. A férfiak, akik pedig ezen bedühödtek, ezt észlelték, és – nagyon helyesen – arra a következtetésre jutottak, hogy a „hétköznapi hímsovinizmus” témáinak a fejtegetése és az átlag nők körében való terjesztése az átlag férfiak egy jelentős részének életminőségére reális fenyegetést jelentenek.

        Azonban az utóbbi mondjuk egy évben, mióta nem, vagy alig írsz ezekről, észlelheted, hogy a támadások is töredékükre csökkentek. Fitneszről, irodalomról, életérzésről írni nem darázsfészek, ha valaki nem is ért vele egyet, legföljebb félrenéz, hiszen nem fenyegeted az ő legbelső körét, privátszféráját.

        Én nem azt mondtam, hogy az általad korábban gyakorolt, a párkapcsolatok mindennapjait „feminista” (értsd: a szokásos párkapcsolati érdekellentéteket, nehézségeket, konfltikusokat kizárólag önző patriarchális, férfimanőverekkel magyarázó, afféle „osztályharcos”) nézőpontból vizsgáló látásmód nélkül minden szép és jó lenne. Azonban tény, hogy akik a te hatásod alá kerültek, azok párkapcsolataiba nagy hatást gyakoroltál, és a férfi oldal életminősége durva csökkenést szenvedett el.

        És hiába mondtad utólag, hogy te nem támogatod a „belefeszülős” hozzáállást, bizony sok nőt megerősítettél abban, hogy mindenhol „elnyomást”, lenyomást, bántást orrontson, ne tudjon többé hátradőlni, és az életét genderharcos szemléleten keresztül kezdte el nézni.

        Nem azért volt vevő sok nő erre a szemléletre, mert „pontos” leírást adtál, hanem azért, mert minden gyarlóságánál fogva az ember leginkább az olyan ideológiára vevő, ami – Dessewffy Aurél szavaival élve – „az egyesek hiúságának tömjénez”, vagyis az embernek könnyű olyan eszmék hatása alá kerülni, amely neki a teljes önfelmentést megadja, és minden nehézségére ad egy könnyen emészthető magyarázatot: te semmiért sem vagy hibás, hanem az a szemét disznó férfi, aki önző és előjogokkal akar élni, téged lenyomni, belőled élősködni. Vagyis rázd az öklöd, verd az asztalt, nyisd ki nagyra a szád, és akkor minden szép, jó és kényelmes lesz.

        Mivel a nők a hétköznapokban amúgy is sokat agyalnak, hogy hogy meg mint van a párkapcsolat, mit miért, csinál a férfi, stb. – ezért az olyan témákra is vevők lesznek, ami ezzel foglalkozik, egyszerű magyarázatokat kínál, mégpedig olyat, amely minden nehézséget, konfliktust, problémát nem őrá, hanem a férfi felelősségére hárít.

        Ahogy a nácizmus azt ígérte, hogy ha majd „megregulázzák” a zsidókat, akkor majd minden németnek szép és jó lesz az élete, az effajta feminizmus a férfiak megregulázásával akarja a nők életminőségt jobbá tenni. Azonban az effajta barikádharcos mentalitás még soha nem tette a társadalmat élhetőbbé, sőt, ellenkezőleg.

        • Tévedsz abban, hogy nem vagy alig írok párkapcsolati, egyenlőtlenségi témákról az utóbbi időben. De a tipikus manővereket már megírtam, azokat nehéz tovább ragozni.

          Tévedsz abban, amit csak sugalmazol, hogy azért nem teszem, mert a Gumiszoba teszi
          Itt fontos a különbségtétel: a Gumiszoba elképesztően és amatőr módon, ráadásul rosszul megírtan önérdekű, protest-blog (ellenem és a saját csakazolvassás múltjuk ellen) és átgondolatlan.

          A Dézsa, a sajátszoba és az Üvegplafon viszont valódi, ügycentrikus, művelt radikalizmus szerintem.

          Tévedsz abban, és nem is tudhatod, csökkentek-e ellenem a támadások, mert nem látod a függőben levő kommenteket, sem a számukat, sem a tartaklmukat, és az e-maileket sem.

          És ha csökkentek is, annak sem az az oka, hogy irodalom, fitnesz, mert ugyanolyan közellenség vagyok, pörögnek a régi írások is, most meg már nyomtatásban is megjelentek azok, amelyek nektek a legjobban fájnak.

          Hanem sikerült a trollokat éveken át, következetesen úgy kezelni, hogy ne legyen kedvük itt erőlködni.

          Trollkodni etikátlan és eredménytelen.
          Nagyon sodróan igyekszel megírni valamit, aminek nincsen igazságmagva egyszerűen.

          Sem én, sem a férjek, jóérzésű, egyenlőségpárti, a társukat igazán szerető (!) partnerek nem úgy látják, hogy romlott volna az életük, kapcsolatuk a blog hatására. A bántalmazóknak kényelmetlenebb lett az élet, és nem bólogatnak többé az agressziójukra és jogusultságérzékükre, de ez miért is baj? Te nem ítéled el az elnyomást, a bántalmazást? Bebetonoznál egy olyan felállást, amelyben ilyen szürkék, megtörtek, ritkás hajúak és szomorú szexusúak lesznek a nők? Ez kinek jó? És erre nevelni a gyerekeket is…?

          Tévedsz, nem orrontanak mindenben elnyomást. Pont ők pattantak meg innen, hála istennek. Sok volt ez itt, agresszívak voltak velem is, és névtelenül szidták a férjeket, miközben élvezték és élvezik a házasságuk előnyeit — ez így minimum kontraproduktív, de inkább becstelen. Emlékeztetlek az ugyanaz, nőbe’ című írásra.

          Szóval, mi, akik nem uszulunk, hanem gondolkodunk, elsősorban a saját fejlődésünkre figyelünk, van önreflexiónk, és nem mindenben, hanem a tényleges szemétkedésben látjuk meg azt, ami. Csak neked kényelmetlen ezekre a maszatolásokra és manőverekre rálátnod.

          “Minden szép és jóról” meg soha nem volt szó, sem állandó konfliktusról, veszekedésről, állóháborúról. Tisztánlátásról volt szó, méltó, csendes szakításról, lásd: belelóg az ex, csak legyél korrekt (utóbbit jóval a szerelmem előtt írtam, amúgy). Csak annyiról, hogy partner nélkül, elváltként élni sokkal méltóbb és örömtelibb, mint alkalmatlan, passzív-agresszív partnerrel, beszorítva. Főleg ha megáll a nő érzelmileg, anyagilag a lábán, az még plusz önbecsülés és kivirulás.

          Minden régi (2012-es, 2013-as) e témájú poszt végén leszögeztem, hogy nem lesz minden jó, nagyon szomorú a helyzet, és ez itt diagnózis, megoldást nem tudok, talán nincs is. A saját életét innen-onnan ihletett felismeréseivel mindenkinek magának kell megoldania. És persze, használhatja rosszra is a szavaimat, értelmezheti félre, de az miért is az én bűnöm?

        • Ezt a véleményt névvel és arccal én sem vállalnám.
          Nem tudok az átlagférfi életkörülményeiről semmit, de van egy férjem és nem úgy néz ki, mint aki szenved. Főz magár, mert én sem nem tudok, sem nem akarok, a magam élelmezését megoldom úgy ahogy. Ketten csináljuk a háztartást, sétáltatjuk a kutyákat, gyerek nincs. Oda megyek és azt csinálok, amit szeretnék, nincs érzelmi zsarolás, egymás csekkolása vagy féltékenykedés. Ő elmegy hónapra is akár a szüleihez haza (indiai), én nyaralni a családdal és megoldjuk. Egy olyan társadalomból jött, ahol nőnek lenni nem fun, mást tanult, mást látott. De mivel egy intelligens, gondolkodó ember nem kérdés, hogy kiviszi-e a szemetet és embernek néz., nem pedig luknak. A mi kapcsolatunkban nincs feminista kontra patriarcha vita, mert nem szorulok rá. Sajnálom azokat a nőket teljes szívemből, akiknek európai keresztény társa van és naponta ki kell állniuk magukért. Vicces, éppen ti hangoztatjátok, hogy a nőknek manapság nincs miért harcolni, hiszen egyenjogúság van.

          • Nem azért kell kiállniuk magukért, mert európai keresztény társuk van. Ki kell azoknak is, akiknek nem keresztény, meg nem európai.

            • Úgy értettem, hogy a migránsok kapcsán unásig szó volt arról, hogy mi fehér, keresztény európaiak nem hagyjuk, hogy a barna horda idehozza a saját ideológiáját, ahol a nőket semmibe veszik. Ez engem azért is háborít fel, mert úgy szidalmazzák őket, mintha Európában minden rendben volna…

              • Ehh, igen. Majd idejönnek, és akkor mi, nagyon is kiegyenlítődött, ló túloldalára átesett nők magunkra vessünk, lesz ne mulass!

            • Ez főleg azért komikus, mert olyan férfiak szokták ezt itthon hangoztatni, akik szerint a választójog már egyenjogúság. De azért úgy se tegyünk, mintha nem lennénk fényévekkel előbbre ebben a kérdésben a Közel-Kelethez képest.

    • Részleteznéd kérlek a “több megalázó tevékenység” pontot? Kérlek. Lécccci. Őszintén érdekel, hogy a mosogatás, vagy a szaros seggek kitörlése szerepel-e a felsorolásban.

    • “Az illető nő párjának holnaptól az élete azonnal érzékelhetően és húsbavágóan rosszabb lett: ” nem baj. Évszázadok óta a nök szivtak sokkal többet, ennek lassan vége. Ez magától értetödöen azt fogja jelenteni, hogy a férfiak többet ognak szivni mint korábban, a nök kevesebbet.

      “több megalázó tevékenység”, a férfiaknak. A nöknek valószinüleg kevesebb, hálistennek.

      “kevesebb szex, ” = kevesebb szar szex a nöknek, söt esély a több jó szexre, ha a nök máshol, másnál keresgélnek, nem a korábbi partnereknél.

      “kevesebb kedvesség, kevesebb öröm, több fogcsikorgatás.” igen, ez lesz. De nem veszed észre, hogy ez az egész olyan, mint amikor egy évek óta elkényeztetett testvér(a férj, tisztelen a kivételeknek) toporzékolni kezd, mert a fivére/növére(a nö) hirtelen elkezdi a korábban csak öt, az elkényeztetttet megilletö jogok töredékét követelni és kiharcolni magának?

      • Szép hozzáállás, gratula, ez aztán majd aztán biztos társadalmi békéhez fog vezetni… kb. mintha ezt mondanád, hogy “győzni fogunk, ti rábasztok, ha-ha-ha, születtél volna korábban, akkor nem lenne az életed kín és szenvedés, amit majd a nyakadba akasztunk”….

        Mint amikor arról olvasok, hogy az 1918 előtti régi Magyarországon milyen sérelmeik voltak a románoknak, szlovákoknak (magyarosítás, autonómiaigények lesöprése, sajtóperek, csendőrkardlap, stb.). Még akár együtt is érezhetnék a sérelemiekkel, ha a történet nem folytatódna azzal, hogy ők aztán hatalmi helyzetbe kerülve miként bántak az uralmuk alá jutott magyarokkal (nemhogy nem jobban, hanem sokkal durvábban).

        Vagyis ebből csak egy dolog következik: Az “elnyomás” elleni küzdelem csak ürügy, jelszó, sima helycserét szeretnének azok, akik ez ellen küzdenek, és semmivel sem fognak hatalmi pozícióból jobban báni a régi urakkal….

        Nem: ha megbontják a párkapcsolatok organikus rendjét, abból csak egyéni és társadalmi szinten is tragédiák fognak következni..

        • A társadalmi béke ne legyen már a mi feladatunk, az sosem a hatalomfosztott csoport dolga. Sokat tehettek ti férfiak a társadalmi békéért, már ha ez a célotok, és nem a nők visszanyomása a kussolásba, ha nem támadásként fogjátok fel az egyenlőséget, ha egyenes, becsületes emberként beleálltok a hétköznapok feladataiba, ha a kölcsönös szexet nevezitek csak szexnek, a többit meg annak, ami: erőszaknak. És ha nem írogattok ilyen sértetten, elvakulan blogokon sem.

          Jó, hogy kimondtad a szlovák stb. párhuzammal, hogy a nőket erőszak éri. Ez a gond. Én egyébként minden sérelemmel együttérzek, nem vagyok magyarok iránt elfogult, talán mert elég Adyt olvastam. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy hatalomra kerülve pl. Benesék nem lettek elegánsak, ez nem életszerű. Érdekes, hogy milyen nagy a revizionista-xenofób-trianononbusongók és a basáskodó “konzervatív” férjek csoportjának metszete, nem először látom ezt. A reakció sosem lesz, lehet békés, mert az elnyomottak nem akarnak visszarendeződést. És ez a blog mégis a méltóságot, az emberséget hirdeti. Ha másképp nem megy, akkor a férfi nélküli létet. Csak megalkuvás, összeszorított fog ne legyen, játszma, belezsarolás, nők rovására kényelmeskedés, mert attól a nők is elsárkányosodnak és önigazolásképpen nőgyűlölőek lesznek. Az egyéni utakat, a megerősödést, az önbizalmat, a kiteljesedést, az örömöt, a nemet mondani tudást írom a posztjaimban és az életem döntéseivel. Ez a minta a következő generációt érinti, és őket is annyiban, hogy azok a férfiak megalázkodó, sakkban tartható nőket nem fognak egykönnyen találni. Én nem hiszem, hogy ez erőszak, ez csak erőviszony-átrendeződés. Csak azok szerint erőszak, akik a hatalomtöbbleten alapuló kényelmes életüket féltik, és egészen cinikus az, hogy ezt organikusnak nevezed.

          Az én kortársaim már mindenestül elrontották, nekik nem lesz igazán méltó életük.
          Kérlek, tedd már meg, hogy nem írogatsz be kamu e-mail címet, és egy néven kommentelsz, és egy kommentet egyszer küldesz el, mert ez így zavaró és pluszmunka nekem.

          • A társadalom szempontjából éppen nagyon jól jönne minél több egyenrangú kapcsolat. De erre itt nálunk valahogy nem akarnak rájönni, pedig a depressziós munkavállaló nem dolgozik jól. Például.
            Azon az alapvetésen nem lehet változtatni, hogy a nők tudnak szülni és szoptatni. De attól kezdve minden megosztható (lenne). Jó lenne, ha olyanok lennének a körülmények, hogy mi fiúk is mehetnénk gyesre szélesebb körben. A törvény szerint persze lehet, de a gyakorlatban ez statisztikai hibahatár alatt van. Mert ha valaki ezt bejelenti, annak annyi. Mondják férfi kollégáim. De miért is? Ha valakinek van munkaszerződése, annak jogai is vannak. Elmehet, visszajöhet, nem rúghatják ki előtte. Utána igen, de akkor meg jár nem kevés pénz, vagy nem adják perelhető. Csak mindenki fél, úgy meg nem lehet. Lófaszt se igazából, a munkánk is szar, ha beszarva végezzük.
            Én a skandinávokat egészségesebb társadalmaknak tartom, és ott ez (persze országonként eltérő mértékben) működik, és ez csak egy a sok közül ami ott igen és errefelé nem.

        • Ez beszarás. Ne akarjak király lenni, mert a mostani király szar és ha én is az leszek, én is szar leszek. Ezért a (gondolatmentes) gondolatmenetért már különleges nevelési igényű papírokat osztogat a bizottság.
          Ezt felnőtt ember leírta? Ekkora gáz van a fejekben?

          • Nem tud elszakadni a háborús retorikától, és a történelmi példáktól. Amik kétség kívül láttatóak, csak nem a lényeget láttatják. Méghozzá azért, mert amiről ő beszél, az egy férfiak uralta terület, a saját privilégiumuk. Amiről meg mondjuk én beszélek, az az, hogy épp attól lenne másképp, ha a nők, mindenféle, jelenleg férfiaknak tulajdonított princípiumok elsajátítása nélkül is megkapnák a partnerséget, az esélyt a döntéshozásra, lehetőséget magasabb pozíciók betöltésére. Nem a törvényben meghatározott kvótákra gondolok, azzal nem feltétlen értek egyet, bár tény, hogy valahogy el kell kezdeni. És nem is arra, hoyg elég lenne kevesebbet tudniuk.
            Inkább arra értem, hogy ne kelljen nekem úgy viselkednem, mint egy férfinak, hogy mondjuk vállalatvezető, vagy vállalkozó lehessek. Hanem változzon meg az elvárásrendszer, máshol legyen a prioritás, és legyen valóban olyan érték mondjuk a család, ami miatt érdemes egy héten kevesebbet dolgozni, de ez senkinek nem fáj, mert nem a profit az egyetlen cél, hanem mondjuk a komplex jólét. Az általános érvényűség, bár idealista az elképzelésem, meghozná az eredményt. Csakhogy, amit a jelenlegi döntéshozók nem értékelnek, szükséges státusz kellékként értékelnek csak, és ehhez fognak megfelelő partnert (gyk: keresnek egy jó külsejű nőt, aki ellátja a háztatartást, szül és adott esetben megjelenik velük, de idejük az már nincs rá, és nem is becsülik sokra ezt a részletét az életüknek, és nem is küzdenek azért, hogy másképp legyen), az nem lesz nekem, nőként elidegeníthető jogom, de még csak lehetséges cél állapot sem, ha mégis szeretnék ugyanabba a pozícióba kerülni. Ezalatt a felelős munkát, karriert értek, de akár csak az egyazon cégen belüli, jobb állást.

      • Szerintem azok a tevékenységek, amelyekre kommentelőnk gondol, nem megalázóak, csak monotonak és fizetetlenek. Azért nevezi megalázónak, mert elkényeztetett, önző, és a nőre tolna mindent. És itt derül ki, hogy az “organikus” családi élet milyen mértékben jelenti azt, hogy a nő cseléd.
        Aki szerint mosogatni, vécét pucolni, gyereket pelenkázni megalázó, az vagy kvalifikálja magát olyanná és keressen annyi pénzt, hogy ezeket a munkákat kiszervezhesse és megfizesse, vagy — inkább — nőjön fel.
        A legdurvább, hogy miközben ideológiailag dühös és elvakult barátaink kimondják, hogy ezek megalázó feladatok, szemrebbenés nélkül állítják, hogy a fizetetlenül robotoló nők nem is csinálnak semmit, mert ugye a javát, a nehezét férfiak végzik az olajfúró kutakon és a harcmezőn. Mint azt gyakran látjuk.

      • Eleve: miért megalázó a házimunka? Önmagában nem az. Ha úgy van elővezetve – vagy mert én úgy gondolom, vagy mert a másik úgy néz rám, mint egy csicskára, ha ezeket a munkákat végzem -, akkor “az”. De különben teljesen normális napi tevékenység, amit az csinál meg, akinek épp kézre áll. De a többi gondolat is tiszta egyoldalúság és óvodás toporzék.
        Nem az a cél, hogy bárkinek rossz legyen, de ha valaki ilyen infantilisan fogja fel, akkor annak garantáltan rossz lesz. Vonalaséknál lehet, hogy sokszor megáll a gondolatmenet ott, hogy “na akkor bekaphatjátok, majd én megmutatom/bosszút állok stb”, de ez nem azonos A Feminizmussal magával (vagy a bármilyen gondolkodásmóddal, ami így manifesztálódik gy-egy csoportnál vagy embernél).

    • “a mi életünk szívébe döfött tőrt, ugyanis a közvetlenül. mi hálószobánkat, konyhánkat, nappalinkat változtattad háborús csatatérré.” Mert addig annyira harmonikus volt az az otthon. És főleg a nők annyira boldogok voltak benne. Nagyon szép a patetikus-áldozati metaforád a tőrrel, de nektek ez nem érzelmi kérdés, és nem is a szívetek fáj tőle. Ti egészen cinikusan vártátok és fogadtátok el, hogy a feleségetek szolga. Te hülyének nézed a nőket, azt hiszed, egy kósza blog ki tudja őket dumálni a nagy boldogságukból. Írhatnék én akármit, ha az nem lenne igaz és tipikus, senkit nem érdekelne, senkire nem hatna. Ezek a nők SZENVEDTEK, beszürkültek, testük-lelkük hallgatott. Érted, én nem csöngetek be hittérítőként, nem is óriásplakát vagyok, ide tudatosan érkeznek az emberek, keresik és várják a posztokat, mert pont ez zajlik az életükben.

    • ‘Ezzel szemben a te témáid a mi életünk szívébe döfött tőrt, ugyanis a közvetlenül. mi hálószobánkat, konyhánkat, nappalinkat változtattad háborús csatatérré.’

      Ami olyan kurvára, stabilan jó azt nem lehet csak úgy megzavarni, pár blogposzttal, pláne nem gyökerestül felforgatni. Nem gyanús?

      Osztán életem, ha sárbatiprásként értékeled a több házimunkát, az neked mit mesél azokról az addig-nagyon-jól-levő nőkről, akik veled, és olvasni képes férfitársaiddal élnek? És ha a formális logikát követed, és belátod, hogy ez a gondolatmenet a házimunka általi sárbatipratást feltételezi a veletek élő nőkről is, akkor már miért ne akarnának változtatni, akár néhány blogposzt hatására?

      Hümm.

  2. Ha a saját utadat járod, senki nem fog érteni. Az talán, aki szintén a saját, máshol vezető útján halad. Legalább tiszteletben tart. Az ” átlag” közösséget igényel, mankót. Nélküle bizonytalan. A saját utasokat agresszivnek, lekezelonek éli meg. De na és?! Ő baja.

  3. A legjobb, mikor a környezetedben mindenki azt mondja rólad, hogy radikális vagy, és mikor erre rájössz, körülnézel, vonogatod a vállad: ééééén?

  4. A te blogod indított el bennem egy csomó kérdést és jöttem rá egy csomó visszaélésre a kapcsolatomban, viszont anyukám csak annyit mondott: örülök h végre te is észrevetted, korábban elzárkóztál ez elől. Szóval a blog alapján csak meglévő problémákat veszünk észre, és nem generálja őket. Viszont maga az észrevétel csökkenti a haszonélvező haszonélvezetét és ugye megsérül a jogosultságtudata. Egyébként láttam én már bántalmazó nőt is párkapcsolatban. Igaz kb egyet. Férfit jóval többet.

  5. Az a legnagyobb baj, ezzel a bloggal, hogy azt gondolják sokan, hogy összeuszítja a nőt és a férfit. (pedig csak kézenfogva szeretnének ők – egy mellérendelő szerkezet részeként – jóemberré válni és én mindig reménykedek, ha lelkes szerelmeseket látok … hátha fog nekik sikerülni, hogy nem okoznak egymásnak és leszármazottaiknak gyógyíthatatlan sebeket.)

    Valószínűleg soha sem volt ez a társadalom egészséges, csak öröklődött tovább az erősek MINTÁJA. És most már nagyon sok a kisebesedett minta. A másfél-kétmilliós családszámhoz képest, pár tízezer másként – és előrelátóan gondolkozó és keskeny úton járó polgár nagyon kevés. (az ők hibátlan bőrű gyermekeik és pártfogoltjaik majd felnőve, kiknek a társaságát fogják keresni ? Vagy vállalni fogják a jézusi utakat…!?) Hiába vannak terapok, pszicho-csoportok, fórumok, könyvek, előadások, önfelismerések…a társadalmunk valami egészen szokatlan és kezelhetetlen problémával fog szembesülni kb. egy nemzedékváltás múlva. Elkeserítő (az ember tragédiája).

  6. “több megalázó tevékenység, kevesebb szex, kevesebb kedvesség, kevesebb öröm, több fogcsikorgatás” – a Cs. hatása alá került nők reakciója. És a Férfi még mindig nem érti. Hogy kizárólag a nők végezhetnek megalázó tevékenységeket az rendben van, de hogy ezek egy részét a férfiak is nyugodtan elvégezhetik, az nagyon nincs rendben, és panaszkodnak. Nem, a nők egy része magától is rájön, hogy az öröm nem kölcsönös, hogy őt nem saját jogán tiszteli, hanem az általa nyújtott szolgáltatásokért és előnyökért tűri meg az amúgy társadalmilag szükséges, elismert, magasrendű tevékenységeket űző (sörözés, focimeccsen üvöltés) és kimagasló intellektuális teljesítményt produkáló (politikai vagy egyéb fórumokon névtelenül, gyűlölködve hozzászóló) férfi, de aki ezt helyette meg is fogalmazza, az a hibás… A testépítésről írhatsz nyugodtan. Az nem feminista és nem radikális téma – úgy gondolja, mert még nem jött rá, hogy az. 🙂

    • Dehogynem. Ez a névváltogató kommentelő buta és rövidlátó, mert az igazi feminizmus az izom.

      Nem tudom, várhatjuk-e és követelhetjük a rendszer megváltozását. A siker, a vitathatatlanul saját teljesítmény, megerősödés, nemnyavalygás a rövid út, ami persze nem zárja ki a hosszabbat. Aki ezt (bármi ilyesmit) megcsinálja, az gyenge jellemű előnyelváró sörivókkal soha többet nem fogja beérni. Persze van más megerősödés is.

      Mint ahogy én se érem be már. És írom a posztot, mit nyersz azzal, ha kihagyod a félig-meddigeket, és igenis egyedül tolod az életedet, nem illegeted magad, nem tudnak megvenni, és csak az igazán jóba veted magad bele. Ami nem biztos, hogy ásó kapa. Sőt, lehet, hogy csak három hét. Sőt, alakulhat úgy, hogy csak szex. És ha humán az egész, akkor ez nem morális kérdés.

      És — basszátok meg, ezt az áprilisi ELLE-ben olvastam! — a gymfeminism visszakövetelése annak a jognak, hogy mi nők határozhassuk meg, mi a szép.

      Nekem hökkenet, hogy az edzőm, aki tényleg harangozni sem hallott a feminizmusról, vagy hogy kell ezt mondani, ebben jobban társam, egyenesen büszke is rám, mint az a sok értelmes, képzett társadalomtudományilag fullművelt, idegenkedő férfi.

  7. A csakazolvassa nem a gondolkodásmódomat változtatta meg, hanem szavakba öntötte az érzéseimet, amiért nagyon de nagyon hálás vagyok. Kislánykorom óta éreztem, hogy valami baj van, valami nem stimmel, anyukámnak 3 munkahelye volt, apámnak egy sem és ha ez csak egyedi példa volna, talán nem lettem volna hűséges olvasó az első poszttól kezdve. Akármerre néztem, nők húzták és húzzák az igát és a férfiak ezt élvezik kihasználják. És nem feltétlenül rosszindulatúan-ezek nemi szerepek. Egy hetes házas lehettem, sosem felejtem el, amikor egy ismerősöm kioktatottt a reggeli asztalnál: vannak női és férfi szerepek és azokat csinálni kell, ha tetszik, ha nem. Én még fiatal vagyok, majd megértem. 5 év éltelt és szerencsére még mindig nem tudom melyik feladat enyém, melyik a Férfié 😀 De kár. Tegnap Puzsér anyák napi bejegyzése azért nálam is kiverte a biztosítékot, de miután egy Férfi közölte velem, hogy iskolapéldája vagyok az anyaságuk miatt panaszkodó nőknek, már csak nevettem. (Nincs gyerekem.) Ez a blog fontos, újító, hálás vagyok érte minden nap és nem igazán hat meg, hogy a trollok kevesebb szexet kapnak. Ha olyan jó volnál apukám, nem számítana mit ír Éva.

      • Ha csak a mártíranyaság ellen szólalt volna fel, nem írta volna le ezt: ‘Anyák napján nem az anyák munkáját kell ünnepelni, hanem közölni kell velük, hogy kurva szerencsések azért, amire születtek, kurva szerencsések azért, hogy szülhettek, és hogy a testükből szoptathattak. Elég az önsajnálatukból, elég az összkomfortos szenvedésükből! Nők százezreit riasztják vissza a gyerekvállalástól, a kölykeik boldogtalanságot meg frusztrációt tanulnak el, ők pedig előbb-utóbb vagy megtörik, vagy elüldözik azt az apát, aki nélkül soha nem jött volna létre az egész család-projekt. Azt, akinek nincs ünnepnapja.’ Nem vagyok anya, de ez undorító.

        • Inkább erősnek gondolom, de a költői túlzás is belefér egy író eszköztárába. A bejegyzést lehetne folytatni, a kurva szerencsés apákkal.

          • Na jó, de ez, amit Juli idézett, nem erős, hanem erősen nagy marhaság. Tudom, hogy bunkó dolog lemarhaságozni a másik véleményét, de hát se eleje, se vége, már megint egy toporzéközön. Nő/anyaként nincs jogod az érzéseidhez, ne legyen semmi bajod, működj, szoptass, pelenkázz, szakadj meg bazsalyogva, jódolgodba assetudod. És hallom hozzá ennek az agresszív baknyúl képű jóembernek a puffogó hanghordozását, blá. A kurvamázlista apás poszt meg sanszosan sose fog megszületni, mert Puzsér a “kemény, mint a bakaszar” típus, ő olyat, hogy irónia, önkritika maximum mutatóba csinál, hogy lássák, hogy milyen önreflexív, intellektuális keménycsávó ő.

            • Szerintem egy magasan kvalifikált, kissé elméleti valaki (nő is lehet) vagy egy nagyon gazdag, vagy elfoglalt valaki igenis érezheti úgy, hogy a házimunka nem az ő világa, és inkább kiszervezi és megfizeti, vagy elfogadja, hogy a partnere, anyja (?) elvégzi helyette. A másik típus, aki megalázónak érzi (“hogy jövök én ahhoz”), az az, akinek nincs benne gyakorlata, mert sosem csinálta, éspedig azér nem csinálta, mert a másokon való élősködésre, basáskodásra van szocializálva, arra, hogy ez a nők dolga, meg ők értenek hozzá (máshoz sem) és szeretik is, miközben ezeket az ideális nőket lenézi. Nem csoda az sem, hogy a sütis magazinok, meg az otthondekorálás, háztartási fortályok magazinjai mind a nőknek szólnak.

              Nekem tök rendben van, ha valaki nem akar házimunkát végezni, akkor van ezzel baj, ha nem elég gazdag ahhoz, hogy kiszervezze, erre kell neki a nő, hogy ingyen és “szeretetből” megcsinálja az ő részét is. Meg az is baj, amikor a házimunkát lenéző férfi megveti és szexista módon minősíti azokat az elfoglalt vagy saját útjukat járó nőket, akiknek szintén nincs kedvük a házimunkához. Surprise, surprise: ha én kávézókban írhatok főfoglalkozásként, én sem a sütisütésben, konyhaszekrény-rendcsinálásban vagy a függönyvarrásban, “otthonteremtésben” valósítom meg magam, de még a turkálókból való ruhavadászatban sem. Sőt, az ablakkeretemet sem mázolom le, a falat sem festem le egyedül, pedig biztos menne, és olcsóbb is lenne, de a tüzelőfűrészeléssel ellentétben ezeket én nem érzem poénnak.

              • Érezheti, de általában nem a “megalázót” szoktam hallani olyanoktól, akik utálnak házimunkázni, hanem, hogy dögunalmas. Ebbe kötöttem bele, nem is abba, hogy valaki utál házimunkát végezni, mert az egy emberi dolog, hogy valamit nm szeretsz/tudsz jól csinálni, hanem, amit most írtál, hogy az ilyen ember (általában pasi) minősíti a feladatokat, és gettósító, szexista módon osztja ki őket.

  8. Hofi után szabadon, nincs még feminizmus a faluban, de igény lenne rá! Lehet, hogy a blog kapcsán Éva a legtöbb támadást nem is a magukat célterületnek érző férfiaktól (a francokat célterület) kapta, hanem éppen olyan nőktől, akiknek az életén sokat segíthetne a blog szellemisége.
    Ezt merem írni olyan nők kommentjei olvastán, akik véleményeikkel szinte konzerválják az “asszony verve” jó közvélekedést.

  9.  “a játszmák, egyben a saját improduktív stratégiáim felismerőjeként” és  “kompetenssé váltam saját sorsomban”, nekem ezek is kulcsfontosságú mozzanatok itt, meg a személyesség. Ideologikusan kritizálni a “rendszert” elég könnyű és bizonyos körökben népszerű “radikalizmus”, ennél nehezebb az embernek a saját életét a gyökerekig végiggondolva úgy átalakítani, hogy az egyenlőtlen feltételekkel működő rendszer(ek) meg a saját személyes ilyen-olyan hendikepjei ellenére az egyenlőség lehetőségeit meg a saját erősségeit felfedezze és élni tudjon velük a számára fontos területeken.

  10. “ha megbontják a párkapcsolatok organikus rendjét, abból … ”
    akkor majd egy eddig elzárt óriási erő fog kiemelkedni az őt megillető helyre.

    Így tudja egymást hozzásegíteni a nő és a férfi az emberi létezés potenciáljának a magaslatára.
    Egymást. Segíteni. Mindenben. Feltételek nélkül.
    Ehhez hatóerőt képviselő személyiségek szükségesek, akik egyedül is kompetensek éltükben.
    (ha E/1-ben nem megy, akkor T/1-ben sem fog működni)

  11. “valódi változás hozó állításokat tenni”
    Én ezt a gondolatot igyekszem fókuszban tartani. Mert VVHÁ-kat csak akkor tudunk tenni, ha fogalmazás közben figyelünk arra, hogy kinek szánjuk. Ki a hallgatóság.
    Annyira érzem ezt az álradikális karaktert, akit kritizál a poszt. Én sokszor estem ebbe a csapdába. (Néha még mindig elkap a hév szinte bármi kapcsán: gyereknevelés, oktatás, étkezés, vegyszerhasználat, antiglobalista eszmék, vallás, környezetvédelem…) Az eszme megfog, és úgy gondolom, mindenkinek tudni kell róla. Mindenkinek így kell gondolkodni, és csak nyomom, nyomom, osztom az észt. És aztán ott állok meg nem értve, szélsőségesnek bélyegezve. Két lehetőségem van. Visszavonulok az önsajnálatra fönntartott sarokba, és dagonyázok az egotrippben, hogy én, csak én értem a lényeget, és micsoda szar a világ, micsoda megalkuvóak az emberek. Hát egy sincs, ki értené?! 😀
    A másik lehetőségem, hogy nem hagyom szegény kis egócskámat hízni, hanem jól szembesítem az önáltatásával. Szegényke, pedig hogy kepeszt! És belátom, hogy mikor olyan nagyon magyaráztam, hogy senki nem értett meg, az nem feltétlen a hallgatóság hibája. Ha ugyanis figyelek, akkor tetten érhetem magam, hogy a célom egy ilyen észosztásnál nem az eszme népszerűsítése, hanem saját jólinformáltságom fitogtatása. Annak megmutatása, hogy én gondolkodásom mennyivel magasabb rendű. Saját magam szentté avatása. Ez egyébként marhára vicces.
    Ez itt a saját példám. Biztos minden álradikálisnak megvannak a maga stratégiái, amivel átélheti az egotrippet.
    Ezt az egészet csak az oldja fel, ha úgy fogalmazom meg az állításaimat, hogy az nem sérti személyében azt, akinek célzom a mondandómat. Ha eleve fölé pozicionálom magam, akkor próbálhatok akármilyen finoman fogalmazni, érezni lehet belőle a kioktatást, a lenézést, vagy akármi más degradáló felhangot, és elzárkóznak előlem és így a mondanivalóm elől is.
    Sok tényezőt nem vettem itt figyelembe, mert lényeges pl, hogy valóban érdemesnek találjuk az adott eszmét, és ne csak a nemlétező identitástudatunkat helyettesítsük vele, aztán fontos az is, hogy ne utáljon kifejezetten az, akivel beszélek, és még biztos rengeteg egyéb körülmény hat. Ja és ez a görcsös akarás, hogy mápedig beleverem a másik fejébe a mondandómat mindenáron, na ez a legnagyobb kerékkötő.
    Szóval ha valóban hiszek valami eszmében, akkor tartozom annak annyival, hogy nem egónövelésre meg pótlékként használom, hanem valóban próbálom a saját hatáskörömben érvényesíteni, népszerűsíteni. Ezt pedig csak úgy tehetem, ha hiteles vagyok, és ha figyelek a környezetre, és csak annyit adagolok, amennyi befogadható, érdekes, hasznos. Nem tukmálom kéretlenül. Ezek lehetnek a Valódi Változást Hozó Állítások.
    Köszi, Éva, tényleg nem hagysz semmit érintetlenül. MInden mocskot ki kell takarítani! Fényt minden sötét zugba! (főleg ha a saját zugom… 🙂 )

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s