mindenki utálja az eminenseket

Mindenki utálja az absztinenseket, akik visszautasítják a gyanútlan, derűsen kollektív kínálást. Akinek végig kell hallgatni a mondatát, hogy ő nem, ő sosem iszik, mondja is az okokat, vagy épp nem, de pofát vág. Majd vagy hallgatagon feszeng a buliban, vagy korán hazamegy, de jól nem érzi magát, az tuti.

Akiket nem lehet rávenni egy jó kis meztelen fürdőzésre, mert ők és csak ők nem dobták le az ékszíjt. Mit lehet velük kezdeni?

(Amúgy mindig belemegyek, hogy na jó, ma este iszom egy kis bort, és meg szoktam bánni. Amióta ritkán iszom, nagyon nehezen tolerálja a testem. És ezen nem segít a minőség. Érdekes tapasztalat.)

Mindenki utálja a strébereket, akik nem rugdossák a kavicsokat a téren, mert mi lesz a cipőjükkel. Akiknek nincs idejük, rohannak haza. Akik céltudatosak, mert felvételizni fognak. Akik képesek leülni, és otthon is estig tanulni a jövőjükre gondolva. Akik aztán persze be is futnak, és akkor büszkék rájuk a szüleik.

Mindenki utálja azokat, akik hajnalban futócipőt húznak, és már indulnak is (jelen állapotomban én is utálom őket).

Mindenki utálja az erkölcsi magaslaton állókat, és ők magányosak is. Itt lent, a gyarló dagonyában, ahogy Shriver írja, sokan vagyunk. Mennyivel emberibb már itt. Ismerős és langyos. Mit titkolnak? Impotensek talán?

Mindenki utálja azokat, akik keményen önkorlátoznak és izzadnak azért, hogy jól nézzenek ki, és főleg olyankor utálják őket, amikor szexi ruhában learatják a babérokat. A hivalkodók! Látszik rajtuk a görcs. (Persze puha felkarral se jó. Erőlködés nélkül kéne jól kinézni, mintegy mellesleg. Mint egy őz. Vagy hagyni az egészet a francba, és tényleg szépnek látni a puha karokat. Ez a sok szigorúság…)

Mindenki azt kívánja, bárcsak a stréberek is osztoznának az ugyanabban. Amiben a gyarlók vannak nyakig: kis pocak, folyton eltolt határidők, vasalatlan blúz, meg nem lépett dolgok, sunyiban elszívott cigik. A stréber mondjuk elhasalna a felvételin, vagy egy heveny hasmenés miatt el se jutna. Esetleg a nagy nap reggelén valami végzetes malőr eredményeképp nem szólna a vekker. Nehogy már az legyen a tanulság, hogy keményen kell dolgozni, és akkor annak eredménye lesz. Egészségmániás barátunk is kézhez kapná a diagnózist: kivédhetetlen, megelőzhetetlen kórság. Hiába strapálta magát. A megbízható kollégáról, a mintaapáról meg kiderülne, hogy titokban merre jár… hogy ő is rosszfiú, sőt, minél kifogástalanabb volt a látszat, annál inkább.

Ki is derül. Az efféle ellensúlyozó jellegű, titkos lázadások amúgy mindig katasztrofálisabbak, mint a nyílt, egyszerű gyarlóság. A gyarlóktól senki nem várt sokat, őket nem fojtogatja a szerepük. A mintaapák esetében nem az öröm a szeretőtartás indítéka és lényege, és főleg nem a partner a lényeg. Mert a monoton feddhetetlenség fenntarthatatlanságáról van szó. A nyomasztó tökéletességről.

Néha az eminensek is utálják ezt az egészet, az ő nagy céltudatosságuk is megborul, és meglepően élesen tudnak váltani a nihilbe. A balerina nekiáll egy hatalmas tál spagettinek – és megkönnyebbül (ez is Shrivernél van). Hát ő sem balerina, és mi sem, mondjuk mi meg sem próbáltuk.

Egészséges életmód? Nem lehet mindent okosan kiküszöbölni, nem minden betegség megelőzhető, még ha tudnánk is a biztos módszert. Nem lehet tudni mindent, tehát semmit sem lehet tudni, inkább élvezzük az életet…

Nono.

A minap sok-sok életmódtanácsot kaptam egy volt diákomtól, akit nagyon kedvelek, de sajnos, ő pont cigin és dobozos kólán él, és edzeni sem ugyanazért edzett, amikor még edzett, mint én (meg is unta). Akkor elgondolkodtam ezen: amit én képviselek, az nem a huszonévesek műfaja. Majd megérted te is. Az érveid nem okésak, igazságtalan a vádaskodás, mert nem vagyok vonalas, és nem állítom azt, amit cáfolsz (“nem igaz, hogy mindenki cukorbeteg lesz, aki megeszik egy szelet kenyeret”). Viszont arra már rájöttem: minél kevésbé vagyok “vonalas”, vagyis minél gyakrabban térek el a jól bevált, műküdő rutinomtól a jó fej lazaság jegyében, annál kaotikusabb az életem, és úgy az eredmény is csak közepes. Nem éri meg. Mit csináljak?

A legnagyobb élmény nem a normálisság, hanem a fejlődés.

És nem nekik csinálom, az biztos.

Már megvolt a nagy rádöbbenésem: de hiszen én tényleg nagy súlyokat használok, nem csak magamhoz képest. És egyre nagyobbakat. És tényleg nem a kinézet az elsődleges. Learatni sem akarom mások elismerését. És sehol máshol nem élem meg azt, amit a teremben. Most a súlyzós edzés, a futás azt az intenzitást és mámort jelenti, amit a szex jelenthet huszonévesen, jó esetben. És az edzés nem függ a másik embertől, esetlegességektől, csakis  rajtam áll. (Már megint dilemmává élezem, de nem kell választani, dehogy kell: a súlyzós edzés mellett és által, ennek az egésznek az önbizalmával a szex is olyan – még olyanabb.)

Így hát azt követem, amiben hiszek és ami eredményes. És mivel tudom, mit gondolnak, és azt is, miért gondolják azt, nem számítok lelkesedésre. Tudom, nem fognak velem örülni, nem is várok ilyet. Nem akarok senkit megmenteni, megtanítani. Bólogatok sűrűn, amikor okoskodnak a témákban. Szempont az is, hogy ne bosszantsak ezzel az egésszel másokat.

Negyvenegy éves vagyok, átéltem veszteségeket, mélypontokat, és voltak eredményes erőfeszítéseim is, azt pedig sosem bántam meg, hogy makacsul az intuícióimra hallgattam, különösen ha a gyerekeimre nézek. Tudok már mihez viszonyítani. És innen azt mondom: ha jót akarsz magadnak, akkor nem áll módodban az identitással foglalkozni. Azzal, hogy milyennek látnak mások. Hogy ki mit utál, kinek vagy szimpatikus, nem vagy-e túl dogmatikus vagy életidegen. Hogy milyen megjegyzéseket tesznek az emberek. Ezt úgyis érdekeiknek, elfogultságaiknak megfelelően váltogatják.

Ha jót akarsz magadnak, akkor tudd, mit akarsz, ne érdekeljen, jó fej vagy-e, és csak csináld. Pontosítok: ha nem akarsz úgy élni, kinézni, belebukni, mindent megmagyarázni, mint azok, akik a megjegyzéseket teszik, akkor ne törődj velük. Sőt, keress olyan embereket, akiknek van céljuk, akik nem törődtek bele. Akik hozzád hasonlóak. Hallgass azokra, akik jól vannak, és akik képesek arra, hogy ellentartsanak az automatizmusoknak, az előre megírt szerepeknek. Akiken nem a frusztrációt érzed. Gondoljanak rossz fejnek, eminensnek, neked ezzel nincs dolgod, ha egyszer a soványka valóság annyi, hogy ők szarul vannak. Ez is csak egy mém, de leírom: ha furának érzed magad a környezetedben, ha folyton beszólnak, akkor ne te változz meg, hanem keress új közeget.

11 thoughts on “mindenki utálja az eminenseket

  1. Biztosan viccesnek tűnhet, de nálam hótkomoly, hogy most azt kezdtem el gyakorolni, hogy “előtérbe helyezem magam”. Rájöttem valamelyik nap zoknifelvétel közben (olyan pillanatokban képes jönni bármely nagy felismerés..), hogy engem egy láthatatlan vonal mögé helyezkedés gátolt, akadályozott meg egy csomó mindenben. Így szabotáltam saját magam. A vonalat a szüleim húzták elém. Persze feltódult a gyerekkor, hogy ha én akartam bármit is, akkor azonnal megkaptam, hogy akaratos vagyok, meg önző, meg szemtelen meg a satöbbi.
    Ez a magam miatt érzett örök szégyen- és bűntudat belengte az egész lényemet.
    Lényege, hogy nem lehetnek egyáltalán igényeim és csak ez esetben vagyok jó, rendben és “normális”. Tehát ha akarok valamit is, akkor érezzek mélységes bűntudatot, legyen szégyenérzetem, engedjek mindig előre másokat (micsoda hatalmi eszköz, a másik így úgy haladhat előre kényelmesen, mint kés a vajban).
    Most naponta elmondom egyes helyzetekben, hogy akkor most előtérbe helyezem magam, vagyis a vonal elé. Próbálom minél jobban tudatosítani a belém égett mintát és másképp viselkedni. Másoknak nem akarok megfelelni, ártani, de engem se akadályozhassanak.
    Ha pedig mégis valami önző dolgot tennék, majd csak szólnak és elnézést fogok kérni érte.

  2. Én pont most értem meg egy terápiára,aminek a témája az lenne,hogyan nem helyezzek mindig másokat a magam jólléte elé,hogyan mondjak nemet annak az árán is,hogy rosszfej leszek(annak gondolnak…),hogy építsek erőteljesebb határokat a belemászóknak.

  3. Az alkoholnemivót érdekes módon szokták utálni, ezért ez egy igen jó példa. Azt hiszik, hogy ő erkölcsi magaslatról nemiszik, hogy ellenük nemiszik. És akkor erőltetik, meg próbálják átverni, hogy például adnak neki egy pohár narancslét, és belecseppentettek egy cseppnyi vodkát, hogy aztán lehessen mondani, háhá, ő is ivott! (Megtörtént.) És ha a nemivó csak mosolyog és nem issza meg a narancslét, mert átlát a szitán, akkor igazolva látják, hogy ő ezt szimpla erkölcsi fölényeskedésből csinálja, hogy jobbnak tűnjön azoknál, akik isznak. És ezt az vetíti ki rá, aki titkon szarul érzi magát, nem kell, hogy az ivás miatt, ez csak ürügy.

    És ehhez még csak az sem kell, hogy az alkoholnemivó előbb menjen haza. Van, hogy ugyanúgy részt vesz a buliban, csak pia nélkül. Az még fájdalmasabb a frusztrált lelkeknek.

    • Nagyon utálom az itatókat. Én szoktam inni, így extrém behatások ritkán érnek, de akkor nagyon. Így hogyishívjákba utazni konkrétan elment a kedvem egy időre. (ezek után, már hogyan nevezzem, na. Maradjunk a Kolozs-Maros-Hargita-Kovászna tengelynél. Vagy ennek az ólatin változata is jó nekem, a lényeg nem ebben van)
      Na szóval ott, úristen. Egy pálinka elég volt kösz. Ha jó lenne talán kérnék még, de ide érzem a rozs szagát a “szilvádban”. Nem segít ha 70-esnek hagytad, sőt.
      Az meg nem áfonyapálinka, csak krumpliszeszbe áztatott áfonya cukorral. Ne meséljél, tudom, hogy nem te szedted. Mert fent nő a fenében a fenyők alatt, mindig a cigányok szedik, ti pedig megveszitek tőlük. Nincs ezzel semmi baj, miért nem ezt mondod? Egyébként meg egész jók a délromán borok. Tudom, nincs.

      • Én is inkább az itatókat, meg a térítőket nem csípem, nem önmagában azt, hogy valaki iszik, nem iszik, mennyit iszik, mit iszik. Nem utálom, nincs különösebb dolgom velük, üdóguk, felnőtt emberek, csak azt nem szeretem, ha baszogatnak. Akár ivással, akár nemivással – és megideologizálják, miért igen, vagy miért nem, és megpróbálnak bekategorizálni, ha én meg pont ellenkezőleg tennék. És igen, ennek nagy kúttúrája van akár Hogyishíjjákban, akár nálunk tibiatyás meg egyéb készen durrogtatható okosságok formájában.
        Évát meg nem is látom “strébernek”. Az én szótáramban a stréber, a rosszabb pillanataimban piszokul bosszantó nagyokoska pont az, aki mindig máshoz _képest_ akar frankó lenni, gizdázik, lenéz, viszonyítgat. Aki Évába próbálja ezt belemagyarázni, az valószínűleg maga szokta meg ezt a logikát, és el nem tudja gondolni, hogy valaki mások baszogatása, lenézése, megtérítése nélkül csinál bármit. Régebb én is megijedtem párszor, hogy na, akkor innentől bármit csinálok, én már csak valami maszatolós, okosbamegoldós gyógyegér lehetek – hozzá képest. De ez is viszonyítgatás, a saját megoldandó problémáim rátolása a másikra és rengeteg kifogás melegágya is egyben (t. i. akkor nem is csinálok semmi értelmeset, minek, úgysincs értelme. Aztán persze meg lehet rajta lepődni, hogy hova lett a célorientáltság, kompetencia, belső motiváció. Hát azt kidobtuk, zsupsz).

        • Általános attitűdöm szerint nem gondolnak strébernek, legfeljebb megszállottnak egyes területeken, ezen kívül magamutogatónak, önzőnek és konfrontatívnak.
          De én mindegyiküknél jobban vagyok, az idő nem őket igazolja.

          • Ezek mind olyan emberek szavai, akik egy mondatot vagy gondolatot nem bírnak minősítgetés, ejnyebejnye és véleményezés nélkül végigmondani vagy végiggondolni. Nem okoskodásnak vagy szembebóknak, de leírom, hogy erről mit gondolok. Megszállott=motivált. Magamutogató=jelen van, látszik, hallatszik és ez bosszantja a beszélőt. Önző=nem saját maga ellensége, hát ez aztán tényleg borzasztó, mi? Konfrontatív=meg akarja és meg is tudja védeni magát. Az a piszok visszaütött…

  4. Fiatal koromban sosem ittam (általában én voltam a bulikban a sofőr,vidéki discóba jártunk évekig – a haveri kör ezt tudta és nem is zavarta őket). Az itatók, na én regényt tudnék írni belőlük. Viszont én így is simán elvegyültem a haverokkal a táncparketten (vagy az asztalon) minden gátlás nélkül nyomtuk hajnalig, nem mondta meg rólam ránézésre senki, hogy színjózan vagyok.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s