Ostorozós, nyilvános poszt!

Kasza Tibi cselendzses-“kiscicáim”-GVH-vizsgálatos botránya kapcsán merült fel, hogy ejnye már, életmódtémában nem a képzetlen, színes-szagos kontenteket gyártó megmondókra kéne hallgatni, mert ők csak üzletelnek, nincs is diplomájuk, összevissza beszélnek szakszerűtlenül. De bezzeg a hozzáértők, a diplomás dietetikusok tudják a tutit! Csak a sok felszínes ember nem becsüli meg a képzettségüket.

Mondjuk az tényleg vicces volt, hogy Kasza Tibi szerint azért nem a szekembereket követik, mert ők nem élőznek, nem dolgoznak annyit, nem építenek közösséget – csak éppen ez úgy vicces, hogy igaz. (Lásd lent.) A legviccesebb az, hogy bárki úgy gondolja, hogy Kasza Tibi vagy épp Schobert Norbi legyen tekintettel a dietetikus szakma érdekeire… Már miért lenne?

Hogy a dietetikusokra, “igazi szakemberekre” kéne hallgatnunk, azt épp Pottyondy Edina mondta – akit én lényegében bírok, de túlságosan szeret népszerű lenni, mint minden tömeges youtuber/standupos, emiatt konszenzusos állításokra hajt (ahogy Puzsér mondaná: nem vállal az állításaival kockázatot) és szívesen élezi a mondandót hatásvadász, öncélú párhuzamokkal, vicceskedéssel. (Egy edzős csávót tettem az első mondat linkjébe, tehát sem nem Kaszatibit, sem nem Edinát, mert nem a kettejük vitája a lényeg, hanem hogy a történetet ismertessem, ha még nem találkoztatok vele.)

Ahogy a doktorok nagy finnyogva taglalják azokat, akiket viszont követnek is az emberek…! Beszarás. Nem szégyellitek magatokat? Minden szakmának megvan a maga Norbija. Az egész beszélgetés érdekes, de összevissza kardfogútigriseznek, lándzsával mamut, bogyógyűjtés stb., de frankón tényként mondják, az egyszeri ember meg bólogat: “végül is logikus” (noha őseink nagyobb része nem találkozott mamuttal soha, és hogy némelyik igen, abból sem sok következik mai életünkre). Tiszta spekuláció, önkényes következtetések – csak ugye ők doktorok, nekik lehet. Mikor ismeritek már el, hogy szórványos nyomokat leszámítva fogalmunk sincs, mit csinált a kőkorszaki ember, milyen idegi, hormonális stb. mechanizmusok voltak, ezek vajon ma is működnek-e bennünk, mert ezek csak gondolatkísérletek, elméletek?

Itt ezt az egy mondatot hallgasd meg:

Valójában a kutya se kíváncsi a dietetikusokra. Ha jártak is náluk, mert beutalták őket, “azt mondta az orvos”, akkor sem hallgatnak rá. Egyszerűen szarul csinálják: nem vonzók, nem érdekesek, elavult a szövegük és stílusuk – viszont drágák. És még rontják is a helyzetüket azzal, hogy a vonzóbb megmondókra látványosan irigykednek, a diplomájukat rázogatva.

Nagyon szorítják pedig a dietetikusok a magazincikkekben, hogy de ők a tudomány, kutatás, evidencia, “mindent lehet, csak mértékkel”, “nem szabad a divatdiétáknak bedőlni”.

Egyik olvasóm szerint:

…kb. mint az orvoslás, ez is ilyen hierarchikus dolog, a nagy öregek tolják, amit harminc éve toltak, minden más eretnekség-sarlatánság-káros, már rég nem olvasnak új kutatásról, ha nem muszáj, a fiatalokat meg nem engedik nagyon levegőhöz jutni, és kvázi boszorkányüldözés lenne, ha valaki kiállna nyilvánosan a “szakmából”, hogy kb. a dietetikus szakma 45 feletti tagjainak nagy része kvázi idejétmúlt marhaságokat beszél, aminek egy része még káros is. (…) Viszont minden dietetikust az is köt, amit a sulijában anno megtanult, mintha kívülállók, autodidakták vagy máshonnan közelítő (pl. orvos-kutatók, élelmiszermérnökök akár) emberek könnyebben lépnék át a korábbi korlátokat, mert nem kellett belőle így vizsgázniuk.

Illetve: csúnyán elhíztak. Ő egy médiaképes dietetikus, ami ritka, de ez a szénhidrátcsökkentés-ellenesség az elején… “Na, ez is ilyen alternatív, trendi tan, ez a low carb, de mi még MINDIG az alacsony zsírt nyomjuk magas szénhidráttal. Ellenezni gyorsan!!!” Saját anekdota: magazincikkekben alacsony zsírt ajánló, állati zsírt tiltó dietetikus titokban paleózik.

Na de akkor kire kíváncsi a jó alakra, fogyásra vágyó magyar? Előtte szögezzük le: életmódtémában bárkit követni nem ismeretszerzés vagy tanácskérés, hanem színtisztán szabadidős tevékenység. Azért csinálják a népek, hogy jelen legyenek, tartozzanak valahova, színes képeket és tetszetős testeket nézegessenek, vagy csekkolják, mi a trend épp. Aki bírálja, hogy kit-mit követnek, az a júzerek alapvető szokásait, a kor hangulatát sem érti.

Kíváncsi a júzer az alterekre: vegánok, hidegtűrők, böjtölők… ú, de izgi, titkos tudás, ez nem hivatalos (de csak nézi őket, a gyakorlatba nem ülteti át a hallottakat, mert az meló). Amivel én is találkoztam: elveket, átvett szövegeket használ morális fensőbbrendűsködésre a fotelből, pl. a mozogni lustákat, böjttől berzenkedőket ostorozza az, aki ugyanúgy nem csinálja egyiket sem.

A harcot és a harcos típust nagyon szeretik az emberek. A különálló, egyedül küzdő harcost, például Góg BISA Anikót, Pataki Andit, vagy betegséggel küzdőket (Lippije). A kritikus alkatot, ezt a ketós csajt, nagy fogyás, állítólag (diplomája megléte vitatott).

A sokat főzőkre, recepttel bíbelődőkre is kíváncsiak, mert enni mindenki szeret, de “legyen egészséges”… állandó helyettesítés, méregdrága sütik, oldalak konkrét termékkel és hitrendszerrel (például Burján Szafi).

A színes-szagosokra, akik érdekesen kommunikálnak, ide tartozik Németh Dorottya is, bár én az ő hibamutogatását, lelkizését, állandó külsőn feszülését és főleg az influenszerkedését álságosnak találom.

A közösségélményt ígérőkre, jó marketingesekre: Sír A Zsír, duciforradalom.

A nagy átalakulókra.

A jó testű emberekre.

A vigasztalósokra, lelkizőkre, akik készen szállítják a kifogásokat: Pór Ági. (Most nagyon rászállt, hanyatt fekve fikázza Pataki Andit a stílus és a keménység miatt. Az angolkodás külön vicces. Jaj, most meleg van, jaj, a vendégemnek ma nincs kedve /azért a pénzt elkéri tőle/, “a kicsi is számít”… közben Áginak nem csak a teste és állóképessége más, mint azé, aki valóban edz, hanem egész télen depiről és öngyűlöletről is panaszkodott, lakásból is nehezen mozdult ki, antidepresszánst szed. Mennyivel egészségesebb az egyszerű, seggberúgós módszer… Na de nagy piaci rés a rinyálós tábornál van.)

Miért nem kíváncsi a magyar ember a dietetikusokra?

Ez a “van egy problémám, megkérdezem a diplomás szakembert, nem hiszek én bárkinek” ilyen kellemetlenül nyolcvanas évek vájb. Ilyen ma már nincsen.

Szárazak, mint a fűrészpor. Tekintélyelv, kioktatás, tudományoskodás, lefele beszéd.

Elavultak az ismereteik. Még mindig oké a cukor (“nem ördögtől való”), még mindig a vércukor leesésével riogatnak, napi öt étkezés a jó, ki ne hagyd a reggelit, a böjt éhezési üzemmódot kapcsol be, teljes kiőrlésű gabona stb.

Érezhető, hogy sértődöttek, féltékenyek az újfajta tanácsadókra, a Szent Tudást óvják.

Hatósági attitűd: pecsétet ütnek ajánlásokra, magazinokban termékek (még mindig: MARGARIN, vagy agyonfeldolgozott cereália, ízesített tejtermék) promójának körítésére adnak “egészséges reggeli” tippeket, azaz nem nyíltan, de megvehetők bizonyos ajánlásokra, gyakorlatok hitelesítésére, élelmiszeripari érdekek szerint.

És nem tudnak megszabadulni attól, amit a tömeg eszik: kenyér, agyonfőtt étel, liszt, krumpli, tészta, étolaj. Rettegés szalonnától, belsőségtől, tojástól.

Az alterségük is száraz, amikor kísérleteznek a vegánsággal például (miért pont azzal?), a mentes sütikkel, vagy előállnak az intuitív tanokkal (ez közben a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségénél hivatalos hírlevél!). Nem tudnak korszerűen, megkapóan kommunikálni, se a szavakat, se a formátumot, se a platformot tekintve.

Az intuitív irányról, a kövérségmentegetésről, frusztrációk kiszolgálásáról, a “diétakultúraellenes dietetikus” hazugságról már írtam, szerintem ez a legalja, hogy valaki évekig építette hivatalos kalória-BMI stb. alapon a tekintélyét, hírnevét, írta az étrendeket, felügyelte a kalóriamegszorítós kampányfogyózást újságoknak, majd, amikor már ismert ember, illetve elhízott, kijelenti: mindez hülyeség, ellened van, ne hidd el, én is változom, tudok jobbat. Egyben csúf engedményt tesz a sértődött, boldogtalan nők elvárásainak, vagyis piaci igényt szolgál ki és eldobja az elveit. A tudomány nem változott, annyit a tudás se, hogy ekkora zagyvaságokat hirdessenek. Az emberek igénye változott, meg a korszellem. De a dietetikus mégsem jópofább, életszagúbb, vonzóbb lesz, hanem nekiáll kifogást meg könnyítést szállítani olyan embereknek, akik így is, úgy is reménytelenek – nekik nincs megoldás. És akkora, de akkora szakértő hirtelen abban is (a korábbi tanai tagadásában!):

https://wmn.hu/wmn-life/56532-ha-mindenki-lefogyna-a-dietaipar-ehen-halna–interju-bodon-judittal-az-intuitiv-etkezes-hazai-szakertojevel

Megjegyzés: Asiama Evelyn szintén intuitív, ő stílusában jópofább, de nagyon gyász, amit üzen. A testükkel küzdő emberek jellemzően nem egykori élsportolók, balettintézetes öngyötrők, sőt: egy laza kocogásról hallva is húsz percet magyarázkodnak. A leggyakoribb étkezési és testi zavar nem az anorexia vagy a bulimia, a túledzés, hanem a BED (falásrohamos zavar).

Ettől a fajta lelkizős, önérdekű jóemberkedéstől kivagyok – ugyanis maga a dietetikus az, aki elhízott és sérti, ha ezt észreveszik, és ezért csinál morális kérdést egymás megnézéséből:

… A cél az lenne, hogy minél semlegesebben tekintsünk mások testére: 
“Igen, az ő teste ilyen/olyan. Nem tudom, miért, nem ismerem az ő útját, de nem bocsájtkozom alaptalan feltételezésekbe, stigmatizáló kijelentésekbe.”

Megint rámsózza, hogy Legyek Megértő, Ne Ítéljek… “biztos vannak jó szilikonmellű nők (talán rák miatt műttette!), meg rosszak (hiú, pornós)”… az mennyire beteg már, hogy látványos, egyértelmű, köztéri jelenségeket nem szabad észrevenni, gondolni emberekről valamit, mert ez ítélkezés és el nem fogadás, és valakit az sért. A dolgok ritkán mások, mint aminek látszanak (nem a legfelszínen, hanem egy kis sorok között olvasással).

Én nézek másokat és nézzenek engem is. Én is nézem magam. Állom a tekintetet, mert nem én szoktam a testem vagy a lustaságom miatt sírni. A mérlegtől, a fotótól, a próbafülkétől sem félek.

Egyébként senkire sem kíváncsiak a népek igazán, a tudásért. Nézegetik azt, aki színes-szagos vagy közösségélményt ígér, egy-két hétig “életmódváltanak”, vesznek terméket is, de a színes-szagos influenszerek szavait se fogadják meg. Általában semmit, amihez kellene lemondás, kitartás, elköteleződés. Én ezt hamar megértettem, a ketós könyv megjelenése idején abba is hagytam a motivációt, és igen régen csak magamról írok.

Egy ideális világban a dietetikus nem magazinban magyarázna szárazan, nem a saját sütijeit árulná (nem hisz a lemondásban!), és főleg nem sopánkodna, hogy “manapság az emberek nem kíváncsiak arra, ami egyébként unalmas és haszontalan”, nem adná el magazinhirdetőknek a tekintélyét, hanem öregek otthonában meg gyerektáborokban számolná ki, jut-e elég fehérje a menübe, követelné a képzés megreformálását és angolul folyamatosan művelné magát.

A magyar ember csak arra hallgat, aki szexi, mivel az egész internetet szórakozásnak fogja fel. Edzeni, böjtölni, édességről és alkoholról lemondani meg nem akar. Ő “fizet”, nyerjék meg. Aki nem nyerte meg, nem számít.

Van persze egy nagyon kis csoport, amely nem várja a sült galambot. Ők már rég edzenek, kiismerték a testüket, mérik a cukrukat, járnak laborba, DEXA-ra. Elolvasták mindazt, amit tudni akartak – és semmiféle guru, se Norbi, se sovány dietetikus, se kövér nem fogja megingatni azt, amit magukról és az edzés öröméről tudnak.

És végül:

Vagy hát annak a jele, hogy te, akit kritizálok, GÁZ VAGY. Nem mindenki elég okos ahhoz, hogy érdemben kritizáljon, ez igaz. Akinek nincs érve, tudása, vagy egyáltalán nem edz, az jobban teszi, ha nem taglal másokat. Viszont akinek igaza van és agya is, nyugodtan bírálhat. Értem az igényt: ne lehessen kimondani, hogy unalmas a sok hiszti, illetve a saját fogyásból és testmutogatásból bizniszt csinálni is visszás… de jól is jönne nekik, ha ezt nem mondanánk ki. Én kimondom.