Elszámoztam a portrékat, a linkekben maradnak is a számok, de már huszonegynél tartunk!

Ebben az izgalmas részben megvizsgáljuk az ún. történelmi érdeklődésű férfit.

Naiv menyasszonyaik, új barátnőik értékes, büszkélkedni való vonásnak tartják a férfi ilyes hobbiját, mármint ahhoz képest, mintha csak sima alkoholista lenne, esetleg imádna sárban motorozni, “összegurulni”.

Mert a történelemrajongó férfi ránézésre értelmiségi: előfizet a Rubiconra, Históriára, Obsitosra, valóságos szakértője a “történelemnek”, valójában a haditechnikának, a háborúnak, ölésnek. Nyugiban van, a nappaliban műveli magát, elvégre valami hobbi neki is jár a fárasztó munka, családfenntartás mellett. Kicsit kellemetlenül jön izgalomba egy-egy csata halálos áldozatai kapcsán: minél több, annál jobb. Tud persze a látszat kedvéért szörnyülködni, de nem kizárt, hogy az ellenségnek gondolt hadifoglyok kínzására veri ki titokban. Nézegeti a jelvényeket, egyenruhákat, harci cselekményeket, fórumokon vagy férfiaknak fegyverekről magyaráz, esetleg gyűjtő is (festmény, jelvény, fegyver). Néha pedig eljár eseményekre, alakzatban vonul.

Fajtái.

Őstörténet: lovasíjász, Kurultáj-látogató. Tematikus (hun, avar) festmények, kiállítások is érdeklik. Mesés eredetmonda, dicső ősök, ezekkel a gyereket is kábítja, aki aztán ötödikes korában súlyos vitába keveredik a történelemórán. “Nem vagyunk finnugorok” fensőbbrendűsködés, nulla antropológiai és nyelvészeti ismeret, Türk Tanács. Rokonnak kínos.

Alfaj: a dicső múlt rajongója, a művész, aki csatajelenetek, idétlen fövegek, halott állatok és emberek tömeges ábrázolásában éli ki a tesztoszteronját, egyébként magas technikai színvonalon, ám súlyosan elhízva. Rendelésre is.

A lovas: Kassai Lajos körül gyülekező hazafiak, valami ősi, maszkulin magyar virtus délibábját kergetik. Végvári, török leágazásokkal, ebben gyűlik össze a legtöbb valódi, történelmi (háborús) ismeret. Nagy adag magyarkodás mindenképpen, “mi és ők” logika, ijesztően elavult szemlélet.

Itt nagy szünet következik az időben, érdekes módon a kuruc virtus vagy Napóleon háborúi keveseket érdekelnek. A poroszok már mint náci elődök kezdenek izgalmasak lenni.

Mert a legmenőbb: az első, de különösen második világháború haditechnikája, a gépesített mészárlások, gránátok, tankok, légierő. Ezek már echte nácik, csak nem merik mondani, nehogy kirúgják őket a munkahelyükről vagy elváljanak tőlük. Pontosan tudják, hogy kell és lehet erről a neten is kommunikálni úgy, hogy ne jelentsék őket, de a hasonlóak felismerjék bennük a cinkost. Akár jelvény, egyenruha, akár vadászgép, a szövetségesek holmijai iránt sosem mutatnak érdeklődést.

két derék hagyományőrző #nemnáci

You don’t have anything form the ally side? – No, no.

Michael Wittman, a náci hadvezér számukra mártír hős.

Nincs is nemesebb művészi cél, mint német tankokat festeni olajjal.

És ide sorolhatók azok is, akik sportteljesítményként adják elő az erőszak iránti vonzalmukat: a mindenféle harci sportok, agresszív kutyák, MMA-rajongók kedvelői. Vagy aki nekem büszkélkedik a kitörés napi túrával mint kardióteljesítménnyel (hatvan kilométer! azért az nem semmi!) – nem, az nem náciság, ezt csak ráfogják!, miközben itt Esterházyról okult és holokausztregényeket olvasott.

Az ölés, a háború az aljas maszkulin kultúra része, mindig az életet adó, teremtő, gyümölcsöző női minőség ellenpontja. Mindent egyesít, amitől szenved a világ: az önzést, a versengést, az erőkultuszt, a diadalittas vérszomjat, az ösztönkésztetéseket a szellem és jóság ellenében. Nincs mentség, nincs enyhítő körülmény. A pusztítás vágyának a legfejlettebb technikával való ötvözése borzalmas károkat és temérdek szenvedést okozott, ennek tanulságairól szólt az előző század, ezek az emberek mégsem okulnak és nem is szégyellik a torzulásukat. Ma hobbiból harcászatra, fegyverre, késekre, kamu harcművészetre szánni energiát komoly figyelmeztető jel, hogy a személyiség erőszakos, enyhébb esetekben csak hivalkodó és torz értékrendre vall. (Amikor az erőszakos személyiség adja elő a hattyú halálát, hogy őt fenyegetik és meg akarják ölni, akkor már a humor csimborasszóin járunk.)

A fegyvermánia, a gyilkos eszközök gyűjtése vagy készítése komolyan ijesztő jel. És az sem ritka, hogy az illető nem áll meg az ortthoni olvasgatásnál, hanem erőszakos hóbortjaihoz közösséget keres, megemlékezéseken vonul, alakzatokba rendeződik, hadgyakorlatokra jár – ez a szélsőséges, erőszakért közvetlenül is felelős formációkhoz kapcsolja. A gamerkedés (erőszakos játékok) és a hadgyakorlatozás számos amerikai tömeggyilkos előtörténetében szerepel.

Ebben a témában nincs egyrészt-másrészt: ép értékrendű ember iszonyodik mindenféle háborútól, fegyvertől, öléstől. Ha egy irodistának van fölös agressziója, kiéletlen tesztoszteronja, akkor bokszolni, futni, crossfitezni, kertészkedni kezd. De akik pocakkal szalonnáci szólamokat hangoztatnak, meg háborús jelvényeket cserélgetnek, azok más aljasságra is képesek. Vannak köztük olyan sunyik, akikből sima házastársi veszekedést is nehéz kiprovokálni, annyira megalkuvók, de ugyanazt a mérgező energiát, sőt, már robbanásközei mennyiségben terelik át a kódolt gyűlölködésbe, keménykedésbe. Valódi tétje nincs az életükben, mégis erőszakos hajlamot, lelki zűröket jelez és indukál is. Pár kérdéssel ki szokott derülni a világnézetük is, hogy mit gondolnak elesett embertársaikról, menekültekről, cigányokról, “a faj tisztaságáról”, Ukrajnáról. Persze annyi eszük van, hogy a mára tilos nézeteket ne hangoztassák nyíltan.

Van még a leszerelt rendőr, az én szomszédom is efféle volt (aki megölte az anyját, és már vádlott is volt, csak egy halálos baleset miatt úszta meg a tárgyalást). Exrendőr ölte meg bérgyilkosként az újságírót és menyasszonyát Szlovákiában 2018 februárjában. A fegyverekkel kapcsolatos, kioltott gátlás veszélyes, nagyon sokan lesznek a korai nyugdíjazás után alkoholisták, erőszakosak. Enyhébb esetek a neten keménykednek. Mindig nőgyűlölők.

A tanulsága mindennek, hogy a gyerekeinket szépre, szelídségre, valódi műveltségre neveljük, és felismerjük a körülöttünk élő férfiakban a veszélyes jeleket. A legszívszorítóbb, amikor jószándékú nők nem veszik észre, hogy a férjükben miféle késztetések, frusztrációk rejlenek hobbinak pántlikázva, sőt, kismamafórumon lelkendezve csacsognak “tudós”, “folyóiratokat bújó”, “északi metálzenét kedvelő” férjükről. A meg nem valósuló kreatív középkorú még istenes ehhez képest. Amerre a világ halad, egyre többen dédelgetnek fegyvereket, készülnek honvédelemre, világvégére.