Ahogy minden trendhez oda kell tülekedni, érzelmi és morális tartalmú mondatokkal köríteni, ismerősök fölött ezekkel hatalmaskodni – és lehetőleg bizniszt csinálni belőle!

Az eddigi meghívásokban nem volt megalkuvás, csak két feledhető film, meg egy-egy jóügynek álcázott céges érdek (az európai filmek hazai forgalmazóitól nem sajnálom a munkámat és a reklámot, mert az misszió). Tegyük közzé a hírt, hogy ez a könyv megjelent (fél éve) – azaz: ingyen kéne/illene reklámoznunk egy wannabe vállalkozót, akinek a vegánság kicsit személyes lelkesültség, de nagyrészt trendkövetés, biznisz és érvényesülési lehetőség.

A könyvről is írok majd, de szögezzük le a lényeget előtte. Eddig is írtam erről, itt, itt és itt, de finomkodtam, különösen itt, kerülgettem a kásástamást: jaj, ne bántsak meg senkit, ez nekik érzékeny téma, szerintük jóügy, “nekik ez fontos, nekem nem kerül semmibe, udvarias leszek”, – egy kicsit elhittem nekik, hogy tisztelni kell őket és én vagyok a bűnös; ők jó ügyért mozgolódnak, nem pedig mesebeli, fiktív, érdekalapú az egész. Pedig az, és még ostoba is. (Hasonlóképpen tartottam be régebben a transzneműek szabályait, szóhasználatukat, és ezt is bánom ma már.)

S míg ide és a blogfacebookra a legenyhébb táplálkozási érv, tény, beszámolóm, ketós téma kapcsán özönlöttek kioktatni a küldetéses vegánok, egyoldalúan hergeltek vitát (én a posztomat nem megvitatásra szántam, és az nem vita, hogy a másikat ideológiai dühvel piszkálod), és elárasztottak lekezelő kommentekkel, minősítettek személyemben, erkölcsileg, én nem mentem kekeckedni vegán oldalakra soha. Egyszer szóltam rá nyelvhasználati ügyben (‘vegán sajt’) Steiner Kristófra, aki viszont előtte már többször kommentelt a blog facebookján vegánként.

A jelenség botrányosságának méretét lebecsültem. A kártékony, trendi eszmékkel kapcsolatban nincs értelme maszatolni. Nem lehet az alapok megkérdőjelezése és tényalapú elutasítása nélkül érdemit mondani. Ez nem ízléskérdés, “ki így, ki úgy”, nem az a téma, hogy ki mit eszik szívesen, vagy miben hisz. A kommentelők ma már tényként hajtogatják, hogy az állati eredetű élelmiszer gyulladás- és rákkeltő, és minden “kutatás” szerint a növényi az egészséges. Ami hazugság. Egyre jobban bosszant, hogy érzelmileg közelítenek meg racionális témákat emberek, és a “megoldást” bulinak és menő klikknek állítják be.

A lényeg néhány pontban.

Etikai szempont. Nem igaz, hogy ha az ember nem vág állatot, akkor, természetes körülmények között az állat élete és halála kellemes, szép. Nem tudok annál kíméletesebb, kevesebb szenvedéssel járó halálfajtát, mint amivel a haszonállatokat az érvényes normák szerint vágják. Ennél mindig csak borzalmasabb volt (vadászat, házi disznóvágás). Nem fura, hogy épp ezt a kíméletes leölést támadják folyton, ezzel riogatnak, kevésbé a tartást, és soha nem a valóban durva vadászatot vagy az egészen sokkoló házi disznóölést? Épp a Testről és lélekről című filmben látott vágás ilyen, amitől az említett könyv szerzője rosszul lett. Aki ettől kiborul, az igazi városi majom, és semmit nem ért a világból.

Mindig csodálkoztam a frissvegánok (köztük magasan képzett ismerőseim) hirtelen döbbenetén: ti eddig nem tudtátok, nem is gondoltatok bele, hogyan készül a hústermék? Hatásvadász rejtett kamerás vágóhídi videókból tudtátok meg? Nem érzitek, ezek mennyire elfogultak, az ideológiai cél szerint vannak felvéve, válogatva? Gyanítom, hogy naiv hősünknek a valóság más elemeitől is kizökken a lelke (szüléstől, szoptatástól, betegápolástól, haláltól). Hogy én nem dőltem be sose az állatos giccsnek, annak oka, hogy valóságközelben nevelkedtem, saját, érvényes élményem van testről, természetről, és kevés művi információforrásom és illúzióm. Ezért borzaszt a kisállattartás gügyögő, szórakozáscélú, érzelmi pótlék fajtája is.

Az állatnak van fájdalma, halálfélelme, de nincsenek emberi érzései, és pláne spirituális rangú lelke, mert más strukturáltságú lény.  Emberek tömegei elhitték, hogy “a boci is éppúgy szenved”, tehát ugyanolyan jogai vannak (amelyeket az ember biztosítson), és ez a konzum-vulgárbuddhizmusból, ennek nyugatias elterjedéséből, valamint az állatokat humán hősként megjelenítő, giccses rajzfilmekből ered. Kár emberit, bonyolult pszichét, személyiséget egy haszonállatba belelátni. Nem az dugja a homokba a fejét, aki nem kíván könnyeket törölgetni a szeméből minden falatnál. Az a ciki, aki gyermeteg tanításokat komolyan vesz, kizárólag kész gondolatokat (dogmákat) ismételget és nem gondolkodik önállóan, nem látja a dolgok helyét, rangját. Az evés (tápanyagtűs étel) létszükséglet, ennek kapcsán az állatok szenvedésére hivatkozni érzelmi zsarolás.

Gyermeteg elképzelés, hogy a vegánság csökkenti az állatok szenvedését: a haszonállat eleve nem is élne, ha nem tenyésztenék a húsáért, tejéért, szőréért. Ez nem jelenti azt, hogy okvetlen kegyetlen, méltatlan kell legyen a bánásmód vagy a vágás. A kíméletes, gondos tartásért az áremelkedést vállalva is érdemes kampányolni. Ti vállaljátok-e?

Természetes körülmények között az állat halála törvényszerűen szomorú: prédává válik, öregen pedig lemarad a csordától, leromlik, fertőzések vagy durva sérülés áldozata lesz, szinte mindig kínok között pusztul el. CsirKevin nevű, soseláttukatestét vegán evangelizátor gyártja szakmányban a végtelenül ostoba, bocis-baris giccset. A “dearanyos”, “szeretiazanyukáját” nem az állat, hanem az ember érzése. Manipulatívan hamis antropomorfizálás ez. Az állat nem érez úgy, és – ovis korunk után – nem is aranyos, mivel nem az ember szórakoztatására létezik (cuki rajzfilmek, kisállatabajgatás, cicás kontent).

Az állati élet nem olyan értékes, mint az emberi. Az ember szerint, nyilván – más létformák ilyesmiről nem gondolkodnak. A faji egyenlőség ellen küzdeni további tévedés, “ha nem eszed meg a cicádat, akkor a marhát miért?” – nos, a kutyát, macskát is megeszik. Ezt nem tudni (a jelenséget nem érteni) kulturális vakság. Mindent megesznek, mert az ember élni akar, a táplálékforrások pedig szűkösek és értékesek. A faji egyenlőség elve egy emberről átruházott, téves továbbgondolás. Állatfaj ás állatfaj között sincs egyenlőség, gerincesek között sincs, pláne állat és ember között – a kérdés feltehetetlen. Ha ezt nem érted, akkor a világ értésének alapelemei hiányoznak, valószínűleg a sulykolt ideológia torzított el, de lehet, hogy soha nem gondolkodtál még a teremtett világról. Én mindig csodálkozom az unásig ismert propaganda hallatán: hogy lehet ilyesminek bedőlni, bármely elemét komolyan venni, ezt vonzónak tartani, özönszerű trendvoltát és mögöttes érdekeit nem érzékelni, és az igazodás kényszerét nem tartani kínosnak?

Megváltónak, új hír hozójának, erkölcsileg felsőbbrendűnek lenni, “üldözve” lenni, másokat rosszallani kellemes, csábító érzés, nem véletlenül van ennyi magányos, városi, cudar magánéletű és neurodivergens ember a vegánok között.

A könyvbeli kérdés, hogy “te képes lennél-e megölni a bocit?” (hát persze, hogy gyermekállat!), torz és értelmetlen. Ha mégis válaszolnom kell, akkor én (nem úgy öltözve, nem abban az időpontban, amikor enni szeretnék, hanem jóval előtte, és akkor már nem csak a magamét, és nem ingyen, de): igen, levágnám. Vagy ha az volna a szakmám, rezet bányásznék, óraműveket szerelnék, sírt ásnék. De nem az a szakmám. Nem azért nem én vágom, mert piszkos munka, amire képtelen lennék (“a szemébe nézni”), hanem mert modern világunkban nem önellátóak az emberek, nem maguknak készítenek cipőt, bútort, élelmiszert, ezért vág állatot más, és nem csak a magáét vágja, tartja.

Végtelenül lenéző, városi maga a kérdés is. Emberek tömegei élnek meg abból, hogy tenyésztenek, fejnek, vágnak, árusítanak, más emberek pedig így laknak jól.

Az állatok halála révén tudunk ruházkodni is. A vegán bőr, az PVC, vagyis, kőolajalapú műanyag, éppolyan műanyag, mint ami szennyezi a vizeket (satöbbi). Ez volna az etikus alternatíva?

Nincs morális létezés, kár a húsevőkre mutogatni, embertömegekre, akik élni, enni szeretnének, és nem, nem mekiben, mint a könyv hirtelen pálfordult szerzője. (Ha nagyon kell valakire mutogatni, én a tévhiteket terjesztőkre, a trendmeglovaglókra, a tömegeknek szánt érzelmi-morális porhintést dollárra váltó, műhúsgyártó vállalkozókra és a pazarló, hivalkodó életvitelűekre mutogatnék.)

Dietetikai szempont, egészség. Helyettesíthetetlen tápanyagokat biztosítanak számunkra az állatok.

Különösen a nőknek állati élelmiszerek nélkül csúf hiányai lesznek: cink, B12, D, jód, vas. Nem igaz, hogy “ki lehet váltani”. Arra csak pár városi, Y meg Z generációs, jómódú egyetemista és irodakukac ér rá, hogy a fehérje”komplettálással”, egészségesnek mondott fura alapanyagok (import quinoa, szója) felhajtásával, összerakásával bajlódjon.

A vegánság és annak fontoskodóbb, “egészséges” változata, a TÉNÉ (teljes értékű növényi táplálkozás) mint tanítás, dogmacsokor, elv is tévedés. Azt hiszik, azért nem vagyunk vegánok, mert még nem hallottuk ezeket az ütős érveket. Pedig hallottuk már az összeset, és már elsőre is átláttunk rajtuk.

A vegánság alapja értelmezhetetlen a valós számok halmazán.

Nem igaz, hogy az ember (inkább) növényevő (fogazat, bél, betegségek mint bizonyítékok, rákkal dobálózás).

Nem igaz, akármit mond is “a tudomány” (WHO), hogy a vörös hús ártalmas: evolúciós léptékű idő óta, 3,5 millió éve eszi az emberiség, aligha lett vele most baj, és biztosan nem okozója önmagában a legújabb fajta, civilizációs kórságoknak.

Nem igaz, hogy a húsevés a vegánság antitézise. A csak húsevés (carnivore) is szélsőség. A valódi ellenpont a mindenevés.

Egészséges: szezonális, helyi, feldolgozatlan, kevés összetevős, mértékletes étel.

Nem igaz, hogy számos nép viruló egészségnek örvendett csak növényi étrenden. Eleink és jelenleg is a törzsi életű csoportok is szinte mindig ettek valami állatit, többnyire vörös húst és halat, ha tehették, ennek a humán evolúcióra nézve is vannak fontos hatásai.

Történelmileg nem a húsevés, nem is az ipari hústermelés rontotta el az egészségünket, hanem a gabonatermesztés, később pedig az ipari eljárások mindegyike, a monokultúrás szója, gabona, a nemesítések, a rovar- és gyomirtás, az állatok takarmányozása, hormonozása, a globális kereskedelem, a kizsákmányoló termelési módok, a mohóság, az adalékanyagok, addiktív élelmiszerek, marketingelt fölös vackok. A kapitalizmus.

 

Társadalom, igazságosság, globális szempont. A széles körben terjesztett, utópisztikus, trendi vegánság társadalmilag érzéketlen, kulturálisan vak, nyafogós, igazi elit hiszti. Mindenestül kapitalista, gyarmatosító jelenség.

 

Nem igaz, hogy globálisan, társadalmilag érdemi ökotett volna csak növényt enni, pláne húshelyettesítőt, feldolgozottat, gyárban készültet (műhús, tofu, magtej).

A vegán jövőkép az éhezéscsökkentés tekintetében is téves: az éhezők sem ízlésük, sem elvek szerint nem válogathatnak, ez luxus. Ezen kívül az éhezők és különösen a gyerekek fehérjehiányban szenvednek, nem szénhidráthiányban. A növényi fehérje tökéletlen, gyér, magas szénhidrátfogyasztással jár és rosszul hasznosul.

Ökológiai szempont. A globális vegánság szűk látókörű, nyugatiasan értetlen, fontoskodó, az ökoszisztéma és a humánbiológia lényegét nem értő giccsfilozófia.

Az éhezésre az élelmiszertermelés szuverenitása (food sovereignty), a lokális közösségek erősítése, a gyarmati kizsákmányolás felszámolása a válasz. A legjelentősebb mezőgazdasági exportcikkek éppenséggel növények és az atlanti világban luxusáruk: kakaó, banán, kókusz, citrusfélék, tea, kávé, kokain, jelentős rabszolga- és gyerekmunkával. Ha bárki komolyan gondolja a morális szempontot, válasszon tiszta, fair trade terményt, vagy helyi és szezonális terméket, és mindenekelőtt csökkentse a fogyasztását, kényelmi eszegetéseit és más hasonló szokásait.

Azaz, a kis országoknak ellen kellene tudni állniuk a globalizációnak, nem pedig fogadni az ehetetlen vackok importját, amelyeket huszonéves milliárdosok “fejlesztettek”, árusítanak, fölöznek le. A maréknyi, jómódú tech-arcot kicsit sem érdekli a Föld és embertársaik sorsa. Az ökoszöveg, a szenvedéscsökkentés, vagy akár az egészség-érv a náluk sokkal szegényebb, de még mindig túlfogyasztó, nyugatias, sok tízmillió városlakónak adható el, ezt a piacot célozzák a vegán (műhús stb.) cégek és fejlesztők.

 

A nagy területű, szárazsággal és éhínséggel küzdő országokban a biztató jövő a tömegesen legeltetett állatok talajmegújító, visszazöldítő, embert tápláló potenciálja.

Sőt, Amerikában is.

 

Takarmányozni, e célra növényt termeszteni szinte lehetetlen és fölösleges is. A szárazföld jelentős része, és éppenséggel az éhezés sújtotta területek többsége nem művelhető, viszont állattartásra alkalmas: sziklás, öntözhetetlen, száraz vagy lejtős. Egy nagy patás állattal, egyetlen élet kioltása révén értékes tápanyagokkal hónapokig élelmezhető egy család.

Amerikában nem éheznek, pedig onnan ered a “az emberek éheznek, eközben mennyi takarmányt esznek meg a marhák!” gondolat (azt a takarmányt ugyanolyan profitéhségből termelik és adják az állatnak, mint ahogy a műhúst akarják rájuk sózni, és a takarmány, a műhús emberi fogyasztásra nem alkalmas). Élelmiszerfölöslegükből ezek a társadalmak nem juttatnak az éhezőknek, és tökéletesen leszarják a víz-, levegő-, CO2-helyzetet, ellenben repülnek, kütyüket vesznek, kocsikáznak, fest fashiont vásárolnak, fegyverkeznek, és a pusztító iparágaikból élnek jól.

A marhafingról:

*

Mint trend, a vegánság már lefutóban, Magyarországon soha nem is lett tömeges, ez sem “megy be a magyar ember haja alá”: méregdrága, bonyolult, nem finom, hagyománytagadó, a világmegváltó elvek sterilek és túl ambiciózusak a tipikus városi, üdvözült vegán napi életviteléhez és szellemi horizontjához képest. Nehéz fenntartani a lelkesedést, belefáradnak. Sokan utóbb el is mesélik fizikai leépülésüket, emellett szektaszerű élményekről számolnak be.

A Csak A Mentes eseményein rettenetes küllemű emberek, köztük dietetikusok lézengenek. Nehéz tagadni, hogy őket ebből az üzlet érdekli, ezért ütik a vasat. Maga a szerző is üzletkötő és értékesítő volt, évekig és naponta autópályákon cikázott az országban, ezzel kapcsolatban nincsen kritikája, kedvenc étele a mekis burger volt (és nem értette, miért nincs jól). A könyv első pár bemutató oldalán az összes hatásvadász, naiv, ujjongó szöveg felvonul: “logikusnak tűnt” a rezgésszám-tan (a növény a nap energiáját egyszeresen, a növényevő állat kétszeresen, a ragadozó már háromszorosan “alakítja át”, tehát értéktelenebb!), és az Anonymus álarcos vegán aktivisták morális zsarolása mint hőstett és revelatív élmény jelenik meg.

A szerző nem tudós, nem dietetikus (ez nem volna gond, maga is írja), de nem is okos. Viszont nem titkolja, mi a cél:

*

Mi a fontos szerintem?

Ne pazaroljunk. Se étellel, se kényelmeskedés révén, csomagolással “divattal, sminkkel”, se mással.

Ne reklámozzanak a média szereplői és a vállalkozók drága és ehetetlen dolgokat anyagi érdekből, és szálljanak ki a kocsiból. A hittérítés tilos, a morális zsarolás meg nevetséges, ha ennyi se sikerül tenni.

Értsük meg az ökoszisztémát és az emberi test működését, az állatoknak, az élővilágnak ne a giccsét, hanem a valóságát. Az állatot nem az ember szórakoztatására teremtették. Ami azzal is jár, hogy hagyjuk őket békén (sőt: hagyjuk az érintetlen természetet érintetlenül).

Olcsó, lenézett húsfélékből (csont, szárny, farhát), belsőségekből és pár szál zöldségből több napra elég, remek, tápláló levest főzhetünk.

Ha az öregedő ember nem figyel a napi fehérjebevitele mennyiségére és minőségére, és főleg szénhidrátot eszik, emellett nem is sportol életformaként, sokat, viszont üldögél, autózik, akkor lehet a lassuló anyagcserére panaszkodni. Ez egy mítosz: nem az anyagcsere, hanem az ember lustul, gyengül el, illetve fehérje és sport híján súlyosan csökken a metabolikusan aktív szövete (izom).

Akit valamiért zavar a hús, egyen halat, ha azt is drágállja vagy nem szereti, akkor a zseniális tojást. Nincs a tojásnál fajlagosan olcsóbb, értékesebb fehérje. A koleszterinpara hazugság. A rengeteg mozgás és az alacsony szénhidrát a titok.

Ne higgyük, hogy a szenvedés elkerülhető. Ne ugorjunk bele a vegán morális fennhéjázásba, kioktatásba. Fölös bűntudatot ne vegyünk a nyakunkba, pláne nőként. Az egész társadalom érdeke, hogy a nőket ne érje állandóan az egészséggel, gyerekneveléssel, szépséggel, progresszív elvekkel való baszogatás, ne érezzék ezek miatt is rosszul magukat, és ne végezzenek küldetéses plusz ingyenmelót a rengeteg feladatuk tetejébe. Beinteni feminista tett is.

Olvass valódi, nem dogmatikus szakirodalmat.

*

Sue kommentje, újra:

…nem önmagában az a lényeg, hogy mennyi input kell a hús előállításához, hanem hogy közben hozunk-e létre olyan outputot, amely további input lehet a rendszerhez: a globális rendszerhez, illetve a mikrorendszerhez is, magyarul önfenntartó rendszerekben kell gondolkodni és ilyeneket felépíteni. Ugyanis jelenleg buta es barbár rendszereink vannak, minden területen szinte, olyanok, amelyek csak kivesznek, de gyakorlatilag es többségükben az égvilágon semmit nem tesznek vissza. Igazából ezen kellene fordítani, mert az mégiscsak nonszensz, hogy kivesszük a kőolajat és elpöfögjük, bárhol, mezőgazdaságban, utcán, és nem tesszük vissza, ahogy az is nonszensz, hogy az esővíz csatornarendszerekben csorog el mindenfele, vagy hogy a 2800-féle talajalkotó ásványi és egyéb tápanyag, gombák és baktériumok helyett nagyjából pár vegyipari összetevő (NPK) visszapótlásával egy az egyben kizsigereljük a talajt, vagy az is, hogy húszévente keletkezik egy milliméter termőföld, és tíz-húsz centiméterekben mérhető, amit az utóbbi száz évben feléltünk. És az is, hogy erdőket vágnak ki mind a szója- és gabonaültetvényekhez, mind pedig legeltetéshez szükséges területek megszerzése érdekében, ahogy az is, ahogy nulla fásítás/erdősítés folyik a pusztításhoz képest, de ez nem csupán önmagában nonszensz, hanem azért is, mert ezen – azon, hogy mit teszünk vissza – múlik az élelem tápanyagtartalma, utóbbin meg mindenki egészsége. És sajnos a növényi táplálék előállítása manapság ugyanolyan kizsigerelő, talaj- és egyéb környezeti elemeket pusztító monokulturális formában zajlik, ahogy az a nagyüzemi állattenyésztésről járja. Szóval annyit szeretnék hangsúlyozni, hogy ez az érv, miszerint “sajnos felmerülnek társadalmi igazságossági, fenntarthatósági kérdések”, valamint az, hogy a növényi táplálék megtermelése, a vegaság fenntarthatóbb, igazságosabb, és a hasonló érvek egyrészt nem igazolhatók, másrészt a mai rendszer folytatásában, nüansznyi reformjában gondolkodnak, és nem maga a rendszer megváltoztatásában és annak szükségességében, önfenntartó rendszerekbe konvertálásában.

A paleónak is pont ez az egyik támadási felülete, hogy “nem lehet tömegessé tenni, egyszerűen nem bírná el a Föld”, mondják. De igen, elbírná, és erre Ausztráliában, Új-Zélandon, Costa Ricán, de Jemenben (igen, a sivatag közepén) is) kézzelfogható példák vannak. És ezzel, mármint a permakultúrával, az ilyen gondolkodással nem egyszerűen a növénytermesztés, de az állattartás is kifordítható a sarkaiból, arról nem is beszélve, hogy végre elkezdünk visszatenni valamit. Sőt, az állattartás lehetne az, ami megfogja a klímaváltozást is. (Ehhez, ha érdekel közelebbről: http://www.chelseagreen.com/cows-save-the-planet, illetve egy szemléletes kisfilm, magyar feliratos is: https://www.youtube.com/watch?v=vpTHi7O66pI)

Ehhez azonban nem nagyüzemben kell gondolkodni, és a bolygó minden négyzetcentiméterén ezt kellene csinálni, azaz el kell felejteni a gyönyörű gyepeket kastélyparkban és a ház körül is… álmodom is egy olyan vállalkozásról, amelyben gyepes kerteket döntünk romba és alakítjuk át őket önfenntartó rendszerré, olyanná, ahol egész évben, ha kinyújtod a kezed, találsz tápanyagdús táplálékot.