Nem igaz, hogy nem értitek! Vagy tényleg nem értik (okos barátaim, újságírók sem, a fiatalok sem), vagy nem áll érdekükben érteni, és ezért végig sem gondolják. (Valószínűbb ez.)

A lefóliázást (újabban: CELOFÁN /???/), “cenzúrát” mármint.

Az értéshez félre kell tenni a Szent Liberális Tabukat és igazodási kényszert, amely meggyőződések helyén kövült meg sokakban (Nehogykereszténynektűnjek, Nehogyhomofóbnaktartsanak). Vagyis a dogmatikus, szektás, érzelmi alapú, érdekvezérelt, lezárult meggyőződéseket. Az tudja kimondani a lényeget, aki nem fél attól, hogy majd rásütik, ő kormányszekértoló/nyugger/terf/homofób (roppant felszabadító ezt a félelmet letenni, a jópontokat nem kérni!). És nekem nincsen szükségem elfogadósdi jópontokra, mert ez a középkorú nőknek szánt alamizsna, a szivárvány lájpkolása miatt bocsátják meg, hogy még létezel, és én nem kérek alamizsnát.

És: ismerni kell egy kicsit az életet a megértéshez. Élettörténeteket, családok valóságát, saját gyerek is kell.

Meg az irodalmat. Könyv, könyv, és mégis. Mi a különbség?

A szemléletesség kedvéért úgy kérdezem: Be fogják-e tiltani” Nádas Péter igen plasztikus melegjeleneteket tartalmazó regényeit vagy Nádasdy Ádám versesköteteit? Lefóliázzák-e (ha eleve is nem volt, mert kétkötetes)? 2018-as kép, a Világló részletek kétkötetes, nejlonban van:

Válasz: nem, nem fogják a magas irodalmat lefóliázni. Miért nem fogják?

Mi a kulcsszó a korlátozást megfogalmazó törvényben? Mi a különbség a random netflixes sorozat/szivárványos limonádékönyv és Nádas/-dy művei között? Mindegyik megjelenít homoszexualitást.

A színvonal. Ami magas művészet, az nem öncélú és nem propaganda.

Nincs egy konkrét lista vagy objektív kritérium arról, ki a magas (Faludy Pokolbéli erotikus leírásai szerintem határesetek, ő nem egy magas színvonal, de mindenképpen valódi irodalom polcon lesz, komoly kiadó, kritikus foglalkozik a szöveggel stb.).

De pont Nyáry Krisztiánnak tudnia kell a különbséget. Akár Alice Oseman ifjúsági könyvéről, akár Lawrence Schimel “mesekönyvéről” (rajzos, gyerekeknek szánt meleg-edukáció) van szó, akár az általa összeválogatott, magas színvonalú, “meleg” szövegekből álló antológia: célja szerint propaganda és a korszellem (trend) kiszolgálása mindkettő. És nem gyávaság vagy korlátoltság, hogy például Galgóczi Erzsébet jogutódja nem akart ebben részt venni. Nem mindenki akar a kultúrharc része lenni, politikai transzparenssé válni, mai szempontok szerint átértelmeződni.

Tehát öncélú = propaganda, a kultúrharc része. Nagyjából. Mármint azon oldali propaganda, ami ennek a kormánynak, világlátásnak, érdeknek nem tetszik. Azt fóliázzák, és annak kifejezésére íródott a törvény.

Az a koncepció, hogy vagy fehér Európa, család, nemzeti karakter, kereszténység, rend, szaporulat, fegyelem, vagy amerikai import Netflix, tetovált buzi migránsok és átműtött shemale-ek. Ez a harc. Ami a harc része (az “érzékenyítés”, “edukáció” is az), azon az oldalon, az propaganda és azt nem akarják. A N. kezdőbetűjű nagy írók nem részei ennek. (Szidja is Nádasdyt Márton Joci a Pride-hónap megnyitóbeszédében!)

Ne akadjatok fenn a szón: a propaganda nem jelent diktatórikus vagy hazug tartalmat. Van atomenergia-ellenes propaganda, bringás propaganda, békepropaganda, antiGMO propaganda is. Hatni akarás, tudatváltozás-befolyásolás-kísérlet a propaganda. Társadalmi csoport (bármelyik) akar valamit, és ezzel a céllal elárasztja üzeneteivel a város falait, a médiát, a kultúrát, ilyen témájú műveket állít ki, díjaz stb. Ez a propaganda, vagy érdekképviselet.

Ha komolyan vesszük a címbeli kérdést, valóban megfejteni, hogy ezek meg mit akarnak (és nem csak reflexesen akarunk utálkozni), akkor a jelen uralkodó (választást nyerő) politikai érdek, irány, értékrend szerint a melegpropaganda, a nem apa-anya-vérszerinti gyerek családok normalizálása, a gyereknemvállalásnak (mert klíma), “szinglihorda”, “romkocsi,ában merengés” és a hasonló jelenségek nem használnak a társadalomnak, ők nem ilyet szeretnének, ezért az LMBT-propagandarésze (tehát nem a buzik, hanem a hisztis, gyerekeket beledumálós aktivizmus!) fölött lebegjen egy homályos törvény.

Ha most azt mondod, beledumálni nem lehet, arra én azt mondom, de igen, a szimpátiába (helyeslésébe, a klasszik család iránti utálkozásba) is bele lehet, az identitásba is bele lehet (lásd tömeges transzulás, Z generációs biszexek, nonbinárisok, pervazív pornókultúra), meg a “nem akarok gyereket” hisztibe és kamuzásba is.

Megkérdezték most tőlem “a fiatalok”, hogy miről írok, mi ellen, mert ők nem látják ezt. Én a hamisság, a szavak elinflálása, a csúsztatás ellen írok. Én ezzel, tehát hogy ez veszély, egyetértek, nekem se tetszik, és azért dühít, mert olyan ájtatoskodva adják elő, és mert nem az van, amit mondanak (nem azért nem szülnek, nem igaz, hogy nem trend a biszex/transz/meleg). Azzal nem értek egyet, hogy ezt így lehet kezelni, ahogy próbálják, mert egréyzt nagy ellenállást szül, cenzúraszagú, másrészt (és ez a lényeg) van még egy csomó veszély, ami ellen nem tesznek semmit, sőt, súlyosbítják a helyzetet. Durva értékrendbeli bajok. Nem lesznek itt boldog családok a nőelnyomás felszámolása, komoly esélyegyenlőségi intézkedések, anyagi jólét nélkül.

Ami még itt van: üzlet. Kapitalista érdek. Pálmarci nem szeretné, ha a Szivárványcsaládokért Alapítvány kiadványa, a Micsoda család! (Lawrence Schimel) rosszabbul fogyna. (Fóliában van.)

Ezért érdek magyarázni, hogy szeretet, elfogadás, progresszió és semmi, de semmi köze a melegcsalád-koncepció terjedésének, normalizálásának semmiféle visszaéléshez, problémához. (Erről már írtam: béranyaság, a gyereknevelésből hiányzó nők és gyerekek puhítása a melegség felé kiadványokkal, filmekkel).

És ami itt még van: az örök, a követelőző férfi. Neki van ez a drive-ja, neki ilyen meg olyan az ízlése, kinkje (pornóihlette), neki ez jár. A szexuális önmegvalósítás, vágykiélés mint jog, akkor is, ha nincs lelkes, ugyanarra vágyó partner (akkor van kütyü, pornó, kukkolás, prostitúció). Azaz: patriarchátus, megint, elembertelenedett, önző szex, én a humenes cikkekben elképesztően pökhendinek, erőszakosnak tartom, ahogy nekik joguk van az “örömhöz” #szeretet #jóügy, vagy amilyen hazug öntudattal Lakatos Márk ír a csábításról, a heteroszexuális apák befűzéséről, ahogy kérkednek vele, amilyen heppinek a szexet-bulit leírják (miközben a harsányak full boldogtalanok, szétesettek, betegek /fizikai bajaik vannak, elhíztak/, időnként belehalnak). És ugyanezért nem a nők a hangosak a szexpozitív mozgalomban, ezért nem a női nemi szerv mutogatását kellett tiltani (nem is abból voltak a botrányok más Pride-okon), és ezért nem látszanak a leszbikusok és biszex nők az LMBT-ben. Mert a férfiak itt is hangosabbak és önzőbbek. Na és ehhez tapsolj, ha negyvenes nő vagy… Hát persze.

David Pressmann, az amerikai nagykövet a Pride-hónap lezárásaként nagyszabású családi pikniket tartott, amelyre meghívta a sajtó képviselőit is. Ez okos, taktikus, nagyvonalú gesztus.

Gondolom, mindezt kielemezte már a mandineren olvasható felháborodott nemzethy had is. Nem olvastam őket, nem azért írom. És magyartanárként írom, alapvetően a könyvekről írok (és a poszt második felében a családalapításról).

Pressmann lelkesítő, ihletett beszédet is mondott, amelyben a szájára vette Kossuth Lajos és Széchenyi István nevét, a jelen kultúrharcnak, a szivárvány ügyének érdekében, a következőképpen (444):

Pressman ezután a mindennapi hősökre tért ki. Szerinte nem minden hős olyan, mint Kossuth Lajos vagy Petőfi Sándor. A hősök ugyanis ismeretlen, átlagos emberek is lehetnek. Szerinte a szerzők és illusztrátorok, akik megtanítják nekünk, hogy a meseország mindenkié, ugyanilyen hősök. De ismeretlen hősök azok a magyar szülők is, akik a politikai támadások ellenére is megvédik a családjaikat.

Pressman emlékeztetett arra is, hogy a könyveket és a bennük rejlő történeteket nem kontrollálhatják a politikusok. Bármennyire is próbálkoznak egyesek könyvkiadók megvásárlásával és könyvek celofánba csomagolásával. Ahogy hiába égették Széchenyi István arisztokráciát elítélő könyvét 1831-ben, ugyanúgy hiába támadják ma Papp Dóra vagy Alice Oseman könyveit.

Olvasod ezt értelmiségiként, és nem hiszed el. A család nem csak az, aminek hittük, értem, éljen a szeretet, ti is jó fejek vagytok, oké. De te, Amerikából? Ezekkel a szerzőkkel egy mondatban Kossuth…? HŐS?

Mit jelentenek a szavak? Többé mit? (A hős szó inflációján legutóbb a Vivicittá futáson akadtam ki, ott nemhogy mi, a hét kilométeresek, hanem a 2,5 kilométert futók is hős szócikk feliratú pólót kaptak.)

Vannak külföldiek, akik elmélyedtek a magyar jelképekben, kultúrában, de Pressmann-nek valaki gyorsan kijegyzetelte, kik a magyar lélek szimbolikus reprezentánsai, és kiről van elnevezve minden faluban utca. Egy művelt, pozíciójánál fogva is hivatalból okos közszereplő tehát az Univerzális Jó letéteményeseként lép fel (#szeretet, #elfogadás), ügyesen megpendít magyar húrokat, és nem látja (ELMOSSA) a különbséget a szabadság kivívásának történelmi folyamata meg az üzleti érdekek, az aktuális kultúrharc és trendkiszolgálás között. E méretek, nagyságrendek között. Mint meleg és mint amerikai (ahol az LMBT a hegemón állítás), még haza is beszél. Miféle bátorság ez…?

Akármilyen szimpatikus, kulturált és ügyes is a nagykövet, bármennyire is a szabadságért küzd Orbán ellenében (DEHOGYIS A GYARMATOSÍTÓ BIRODALMI ÉRDEKÉRT, KINEK JUT ILYESMI ESZÉBE??!), én nem tudom nem látni, hogy ez itt globális kultúrharc. Nekem okék a ti filmjeitek, a Pride, a Netflix, a sulykolás, nézze, aki akarja, DE  TE NE VEDD A SZÁDRA SZÉCHENYIT, és NE HASONLÍTSD PAPP DÓRA MEG ALICE OSEMAN KÖNYVEIHEZ! Azért van egy határ.

Aki ezt beveszi, az nem érti a világot.

Én, amikor a blogomat még minden prájdos vonuló annyira sztárolta, sokat írtam arról, hogy a hagyományos család mint megkövült intézmény toxikus, erőszakos, kiszívja a nedvet a nőkből, megalázó, váljatok el. Megjegyzem becsülettel, volt ebben is önérdek, hiszen akkor, amikor engem megkeseredett exfeleségek fúrtak (sorozatban), én nem állhattam a család egyben maradásának oldalán, én csakis a szerelemért és a valódiságért harcolhattam. Hogy most már másképp látom, éljen a heteroszexuális család, a konvenció, meg a hosszú házasság? Ja, nem. Én megharcoltam, ügyem morálisan helyes volt, nem bántam meg, az életöröm legyőzte a hazugságot, és minden együttélésem penge férfiakkal, nagy szellemekkel volt/van. És engem mint megunt, kolonccá vált feleséget soha nem hagytak el.

Én nem úgy értettem – és állításaimból logikailag sem következik –, hogy aki megéli a szexualitását/felszabadult/nem ragad szar házasságba, vagy nem akar gyereket, mert klíma, netán homoszexuális, azaz: nem hagyja magát “elnyomni, belekényszeríteni”, az ettől biztosan jobb ember, szülő, szerencsésebb sorskimenetel. Sőt. Még elválni sem sikerül katartikusan. Mindenhol összeomlott, keserű elvált nők (lásd wmn szerkesztőség) és szenvedő gyerekek. Én nem állítottam, hogy nekik, a Hagyományos Családra Nemet Mondóknak ne volna válságuk, hazugságuk, szétmenésük, játszmájuk.

Sőt, a “nem akarok gyereket, mert klíma/ide szüljek???” és “a szemét Fidesz nem enged örökbe fogadni”, az oltári humbug. Ezek az emberek elemi szinten nem vállalnak felelősséget, és hazudnak maguknak, megúszós játékot űznek. Legyen az élet buli és fogyasztás! Oké, az ő élete, de ne merjen a gyerekvállalókon gúnyolódni (Villő csinálja ezt, az én teherbeeséseimet és férjemet elemezgeti nárcisztikus dührohamokban, mert neki fáj a gyerektéma. Ide teszek egy linket, ha valakit érdekel, milyen ember volt a férjem, hogyan éltünk – ölében Dávid.).

A szádra ne vedd az én családomat, angyalférjemet, pompás gyerekeimet. Mert olyat találok mondani, ami fájni fog.

Ilyen cikkek, itt, itt és itt, meg itt, mintha nektek nehezebb volna az élet!*

Nagyon átlátszó személyes szorongással, klímával takarózni. Nektek csak nem jött össze a szerelem, a bátorság, az egészség! Vagy még fiatalok vagytok szülni/vállalni. És azt látom, hogy az LMBT mint önmegvalósítás is ilyen kifogás, és egy csomagban van a gender, a klíma, a childfree, a nembajhakövérvagyok és a szexpozitív. Jó, nem akartok úgy élni, mint a szüleitek – de akkor miért nem vagytok boldogok? Mit depiztek folyton? Miért játsszátok el, hogy nektek nehezebb volna családot alapítani?

Én meg itt egyedül motyogok a gyerekről, a személyes és emberi szexről meg a sportról…

Visszatérve oda, hogy nem okvetlen jobb ember, ügyesebb kapcsolat-alakító, harmonikusabb életvitel az LMBTakárki, mint a lenézett heteró. Két egynemű embernek ezen kívül nem lehet saját gyereke (ez biológia), ami tovább nehezíti az életet. Nevezhetjük tapintatból saját gyereknek az örökbefogadott vagy bérszült-örökbefogadott gyereket, de a lényegen ez nem változtat: egészen más élmény, feladat, vállalás az örökbegyerek. Ez a generáció sima gyereket sem akart (mert klíma stb.), ami sokkal egyszerűbb és meg van támogatva evolúciósan is. Akkor hogy vállalnátok ti jogi hercehurcát, traumagyógyítást, fejlesztéseket? (Nem is.)

Az örökbefogadás egyébként ugyanúgy a korszellem része, egyre gyakoribb (egyre kevesebbeknek lehet saját gyerekük és egyre idősebbek akarnak gyereket), és van egy – a melegtémánál sokkal enyhébb, rejtettebb – népszerűsítés és valóságtagadás ebben is (a melegektől és a jogi emancipációs követelésektől függetlenül). Sokkal nehezebb, mint amit ebből bevallanak, és biztosan nem emberi jog, csak egy nagyon sok tényező által (pl. egészség, keresőképesség, stabil életvitel) korlátozott lehetőség. Az örökbefogadás elit értelmiségi móka, nagyon keveseknek való, rendkívül időigényes, komoly (kétkeresős) anyagi biztonság kell hozzá, meg nagyszerű jellemvonások a kézenfekvő reprodukció ellenében, azt felülírva – és nekik sem sikerül mindig fényesen, lásd A kakas éve című regényt.