amazon

Már megint annyi mindent írok egyszerre, írok olyat, hogy öt kérdés, ami interaktív lesz, írok Schäffer Erzsébetről (miért nem ártatlan, ellenben romboló a patetikus giccs), írok az önmegvalósításról és a férfiak szexuális félelmeiről, mert nem csak olyanok ám, elképesztő, mik vannak!

Vasárnap Vivicittá, ma súlyemelés!

that’s what I call feminism

Bővebben…

álomalak

Ha lefogysz, nem leszel boldogabb, csak vékonyabb, mondja a mém.

Jaj, de hiszen ez ugyanaz a lobbi, amit már annyit bíráltam. Az érezdjólmagad-lobbi, amit azok harsognak, akik rosszul érzik magukat. Meg hogy sokféle test lehet szép. Hogy a fitnesz öngyötrés, saláta, magok, éhezés. Én nem fogom sanyargatni magam, hanem örülök az életnek. Hagyjuk az egészet, “én szeretek enni” (értsd: túlkalória, nassolás, édesség, feldolgozott élelmiszerek…). Ó, jaj.

Én azt mondom: igenis boldogabb leszel a fogyástól. Bővebben…

kisszótár

kitteszem, mert jön a következő!

kapcsolati tőke

egyszer látott ismerősök nyüstölése, hogy lájkolják az oldalad, jöjjenek el a termékbemutatódra, vegyenek pénzügyi terméket tőled

Bővebben…

önbevallás

Ez (a címben foglalt főnév) itt és most azt jelenti: te azt mondod, hogy x, és akkor azt hiszed, el is várod, hogy úgy van, hogy x. Azt is elvárod, hogy másnak is tény legyen, hogy x. Hogy elhiggye. Ha nem kezeli ténynek, megsértődsz.

Valami egészen más az, hogy “nem akartalak megbántani” (őszintébb, értelmes, már szinte “nem figyelmtem eléggé”), mint az, hogy “én nem látom, hogy ebben mi volt a bántó, miért kell mindent mellre szívni”.

Ne legyen félreértés, végigveszem az elmúlt napok netes helyzeteit:

Attól, hogy szívesen vagy benne, önként, büszkén, attól még a játszma játszma, és minden játszma rombol. Van előnye, persze, azért csináljátok, mindneki azért csinálja. Mindkét félnek van előnye: az emberi játszmákban az az előny (annak az előnye, aki látszólag szív), hogy van kit hibáztatni, megoldja helyette valaki a nehézségeket, lehet ábrándozni, hogy nélküled bezzeg, olyasmiről, amit sose lenne erőd megtenni, érezheted magad hősnek, helytállónak, lekötelezheted a másikat. Kölcsönös függések és elvárások, megírt szerepek a játszmák – a többit Eric Bernénél találod.

Attól, hogy azt mondod, a kommenteddel nem akartál rámerőltetni semmit, ez még megtörténhetett. Nem, nem azt írom, hogy “…érezhettem úgy”. Nem az egyéni érzékenységem, nem az előítéletem mondatja velem, hogy gáz, amit csinálsz. Neked persze nem érdeked szembesülni azzal, ami csorbítja a pompás énképedet, így háborogsz, hogy miért nem mondok csak simán nemet, tiltalak le, tűnök el stb., ha rossz nekem. Nem azért gáz, amit csinálsz, mert nekem rossz, mert történetesen engem sért (engem lassan már semmi nem sért), legalábbis nem sértenek netes nevek mindenféle megnyilvánulásai. Könnyű is lenne ezt így rám tolni. Hanem a dolog maga, mint olyan ártalmas, visszás, hazugságszagú. Szerintem az, nyilván – de te velem vagy interakcióban, odajöttél, engem kérdeztél. Én el tudok vonatkoztatni, nekem nem az a baj, ami a kicsiny egyéni körömbe hasít. Rég nem azon akadok ki, ami nekem fáj, amikor így megfogalmazok valamit. Az éleslátás jogán fogalmazom meg ezeket, és az nagyon csúf játék volna, hogy te csak akkor ünnepled az éleslátásomat, ha téged igazol.

És nem kell ünnepelni. Félreértés van, ne legyen: én nem élvezem a hájpot, semmit nem élvezek, ami tendencia, trend, nicknevek véleménye, csakis az egyedit, a személyeset, és a netes elismerés, visszajelzés nem pótléka a valódinak. Nemhogy nem várom el: zavar a szembedicséret. Csak az irigyek hiszik, hogy követelem és sütkérezem. Soha nem jutottam volna idáig, a közelébe sem ennek a jelen állapotomnak, produktív létemnek, ha az vezérel, hogy “elegen értenek-e egyet”, “szimpatikus vagyok-e”, “hogy hat ez annak, aki úgysem érti”. Ne ünnepelj, ne ajánlkozz, ne engem taglalj, ne rajtam agyalj. Magadat találd meg a soraimban, épülj – ha akarsz. Csak erre jók az írásaim, minden más szappanbuborék, innen nézve pedig roskasztó teher. Irritál. Hogy én milyen legyek neked.

Azt mondod, nem használsz – de, én úgy érzem, a közönségeddé akarsz tenni, ki akarod csikarni az elismerést, és ezt nem kedvelem. Be is zárulok tőle.

Tiltakozol hevesen, hogy a blogod, posztod nem lopás, nem is igaz. A konkrét szöveghelyre, amit szó szerint átvettél, azt mondod, hogy nincs az levédve, mit irigykedem, nem én írtam először, micsoda gőg ez. Lobster azt mondaná (így kell pl. forrásmegjelölni, ha valami egyedi), hogy amikor zavarban van, akkor az olvasó felüvölt, és ez soha nem véletlen. A nagy tiltakozás, igazolás. Átvenni más gondolatait, fordulatait, és saját teljesítményként előadni nagy vagányan, nyilvánvalóan, felismerhetően utánozni, az sose erős hang meg satöbbi, ez szánalom. Mindenki tudja, hogy itt voltatok, itt rajongtatok, innen származik az ötlet és a megfogalmazás, csak te kengeted ennek nyomait. Ne beszélj most mellé, ne engem elemezz, mert nem én szerepeltem le, és főleg nem én vagyok az irigy: utánozni, nem eredetivel előállni kínos is, jogtalan is, és pont azért csinálod, mert elkívántad az én rivaldámat, ismertségemet, erőmet, közösségemet, bevételemet, karizmámat, életvitelemet.

Legalább ne magyarázd meg. Mindehhez viszont full tehetségtelen vagy, meg lusta is, ezért kell a kész anyag, aminek előadása neked nem áll jól, mert nem érted és nem éled a lényegét: a méltóságot, meg aztán le is butítod. Nem érdekel, hogy az utánzó a barátnőd. Nem érdekel, hogy tőled is lopnak, és te bezzeg nem törődsz vele. Nekem a legegyedibb, védjeggyé vált dolgaimból próbáltak a gyenge jellemű imitátorok saját sikert csinálni, az általam már érzékenyített közegben, sőt, közösségben, miközben engem ekéztek, mint aki leszerepelt. És ezt bevette a gyomruk, sőt, elhitték a rágalmakat. Hát, viszlát, ilyen ember ne legyen a közelemben. Nem is tudom, hogy jut eszetekbe, hogy nekem ezek az emberek hiányoznának, hogy én őket siratom, mert én nemhogy a pofátlan, szarkeverő koppintóktól, de még a csendesektől is viszolygok, akiknek nem tűnt fel, mi honnan van, és odasereglettek a másoderesztésre, hogy hű, de jó.

Azt mondod, én utánatok búsulok, mert az volt az igazi, amit te akkor úgy élveztél, most meg bosszút állok a jóságos, egykori olvasóimon, akik kiismertek – nem így van. Én elvből elítélem azt a fajta olvasót, aki először olyan nagyon jött felém, akarta ezt a blogot, velem a kapcsolatot, a figyelmemet, képes volt hízelegni, figyelmemet keresni, tehetségem és munkám eredményéért odanyúlni és abból részesedni, majd, érdekei fordultán, vagy, ami még rosszabb, a közhangulat változásakor letagad, átír, megtagad, savaz. Gusztustalan játék. Álnevekről, lesésről írnak, de hazudnak (projektálnak, pontosabban). Ez nem csata, nem vita, nem adok-kapok, hanem éretlen, kártékony förtelem, ilyen emberben nem lehet bízni, egy szavát se lehet komolyan venni. Aki még mindig azt taglalja, arra céloz, hogy én mit csinálok az én életemben, az én blogomon, és a dolognak semmi köze hozzá, semmit az ő életében nem érint, nem hátráltat, nem is tudna róla, ha nem figyelne most is mohón, csak hét tudja, hogy mások olvassák, és rájuk hat, és ezt nem bírja.

Én soha senkivel nem csináltam ilyet.

Azt mondod, te csak biztonságból csinálsz álnicket, meg így, meg úgy, a munkahelyed, a biztonságod, tőlem félsz – nincs rendben semmi olyan megnyilvánulás, ahol nem a magad nevében írsz. Sunyiság, gyávaság, tűnj innen.

Azt írod, nem vagy troll, te jó szándékkal írod, amit, én vagyok az, aki csak az egyetértést és hódolatot viseli el, a többieket “tiltja és üldözi”, eközben pont ugyanúgy viselkedsz, mint ezeregy ambivalens, kezdetben nagyon kedves, később minősítgető, belém okoskodó troll, akinek ha jelzem: ezt ne, csakazértis folytatja. Erősködik és vagdalkozik és használ. Mindig ugyanaz a vége, ez egy viselkedési séma, és ezt hidd el nekem, jól ismerem, kiismertem és felismerem. Nem vagy annyira egyedi, abban sem, amin felháborodsz, és abban sem, ahogy a frusztrációdat kezeled. Éretlen, terméketlen, nem dolgom ezzel bánni, nemhogy jó fejnek lenni – menj innen.

Nem nyomultál, nem néztél úgy, önzetlenül segítettél – ahha. Lélektani háborút folytatsz, felül akarsz lenni, meg vagy sértve, mert annyit fektettél belém, de én nem.

Azt mondod, nem volt abban a megjegyzésedben szexista szándék, te becsülöd azt az embert, eszedben sincs tárgyiasítani, de ne feledd: a sérelem, a hatalomgyakorlás nem olyasmi, ami szubjektív megélés kérdése, ezek bejáratott, önkéntelenül elsajátított, többfelől megerősített beszédmódok, gesztusok, amelyek felismerése és a reflexió rájuk nem megy magától, naiv jószándékból: munka és rutin kérdése. Nincs olyan, hogy úgy érzem, teljesen rendben van az, hogy az illető levágja a végtagom, TEHÁT akkor rendben van. Végtaglevágás (pl.) nem tud rendben lenni. Nem szubjektív megítélés kérdése. A sérelem, a bántás, a visszaélés, az egyenlőtlenség nem önbevallással működik.

Úgyhogy hiába mondod, hogy te nem vagy olyan nem akartad, mert az a helyzet, hogy nem vagy tudatos, és ha a másikkal beszélsz, tőle akarsz valamit, te kerested meg, akkor arra kell figyelned, ahogy ő reagál, érez, jelez, nem forszírozni azt, amiről jelezte, hogy ne.

Köszönöm a megértést. Holnap Edzés, ehhez kapcsolódva az álomalakról lesz szó, és lesz még a héten önmegvalósítás, oktatás (mi volna annak a célja, és hogyan öljük eleven gyermekeinket jó tanulóvá), és a blog pedagógiai profilját erősítendő, műveltségi kvíz is, talán helyesírási (melyik legyen?).

mert ő az én anyukám

Tulajdonképpen… kedves ez. Ez a bugyuta dicsekvés, hogy nekik az anyukájuk a legjobb barátnőjük:

http://girlpower.cafeblog.hu/2016/04/29/bloggerek-es-anyukaik-anyak-napi-mesek/

Jó is annak, akinek ilyen az anyja (anyukám, Anyu, Édesanyám, Anyci), habár, megjegyzem, én nem szeretnék együtt járni az enyémmel Schäffer Erzsébet-előadásra, sem képet kapni a kutyusáról, új frizurájáról az általam neki vett okostelón. Mondani a barátaimnak, hogy nem érek rá most, mert anyuval… anyunak… anyu… Én, hálátlan dög! Napi kapcsolatban lenni vele harmincöt-negyven évesen, hívni, hívást fogadni, visszahívni. Álbeszélgetéseket folytatni (“semmi különös, ma se írt a Gyuri, megjött az Alza.hu csomag, majd megmutizom, csöpög a szifon”), vele szkájpolni, tőle kérdezni a pörköltreceptet. Hogy szabadon járkáljon, információval bírjon, tanácsoljon és tanulságokat vonjon le. Hogy ne bízhassak a saját igazságaimban. És rendet rakjon a pasim cuccai között, mert ez, amiben élünk, ugye az ő lakása (ezt a sztorit étteremben hallottam, a tulaj lánya panaszkodott a pultosnak). Átengedni az életem egészét annak a rettenetes, lelkes, font- és gondoskodó intenzitásnak (“segítség”), hogy az én gyerekeimmel élhesse újra azt, ami elsőre nem ment (de nem megy másodjára sem).

Szegény, ötvenes nők a képeken. Szolid bibircsókok, fényesre krémezett arc. A “fiatal, csinos asszony” igényével lépnek fel a valóban fiatal lányuk társaságában. Anya–lánya szépségverseny… fú, de kínos.

Azért ez hatalmas oltás (“ronda az anyám”):

Lehet, hogy a mai napig nem érteném teljesen, mit jelent, hogy “a szépség belülről fakad”, ha nem olyan lenne Anya, amilyen.

És titeket is ráz a hideg a negyedik sortól?:

Bővebben…

blogismereti kvíz

Nemsokára blogszületésnap (szervezem!), ezért izgalmas kvízzel jelentkezem, amely a törzsolvasóknak érdekes. Nekem is visszajelzés, mert innen nézve a blog nagyon más: a sokat ismételt, vagy konszenzusos-köztudomásúnak tekintett információk (ki hinné, hogy resztelt orrszarvúmájat reggelizem, például) mennyire vannak benne azok fejében, akiknek a csakazolvassa napi betevő. Ezúttal 100 százalék a küszöb, de többször is végigmehetsz rajta. A hibátlan teszt jutalma pedig egy jóleső kocogás a parkban! Bővebben…

a megcsalás édessége

Beszéljük erről is, a titokról, az übertaburól, mert erről nagyon sok mindent lehet. A mégisről: nem kéne, nem hitted volna, se arról az emberről, se magadról, hogy képes vagy ilyet csinálni, ilyen hisztérikus kamaszként várni egyetlen válaszra, találkozóra… istenem, de ritka ez, és mégis, milyen univerzális.

A keresgélés, a béna randi, az nem tudja ezt, az semmi ilyet nem tud. Bővebben…

hogyan lettem nemzetközi botrány

Lelkes Villő (tavasztündér nickkel egykori hatalmas rajongó és fontoskodó) egyik korai geciskedése

Mert azóta itt tart, álnéven. Ömlik belőle a gyűlölködő mocsok. Nagyon fáj neki a teste, az öregedés, a magány, az, hogy nem ért el semmit, és ezért fáj neki az én eredményeim, bátorságom, saját utam.

“idővel lesz belőle komolyabb vállalkozás” :DDDD, nem lett. de ezen kívül is… mennyi aljas rosszindulat.

 

Szombaton, amint baráti családdal sétálunk a Harangvölgyben, mely kétségkívül legszebb lokációja szűkebb pátriárkámnak*, tündérleányom felnyűgösködik, hogy ő fáradt gyalogolni, majd ugyanazzal a lendülettel lefekszik a lejtő merőlegeseként, és nyúlt testtel lehengeredik a mélybe.

Életem, csak vigyázz a hóvirágra, hát még a leánykökörcsinre! Azokat, már elnyílóban, akartuk még lefotózni. A leánykökörcsin extrém védett, eszmei értéke százezer, nagyon ritka, és itt olyan a mikroklíma és a talaj, hogy kósza, szakadár virágból polgárjogi mozgalommá nőtt. Bővebben…

ha nem volnék blogger 2.

Tudjátok, hogy én még fél éve is olyan voltam, hogy restelltem, hogy (amikor, olykor) korrektort használok a szemem köré? Megdicsérték a bőröm, és néztem rájuk azzal a protestáns tekintetemmel: ez nem én vagyok!, és közben a sminktudományomra sem voltam büszke. Kínosnak éreztem az előnyösebb fotót kitenni, mivel az nem a valóság. Rám is szálltak azok, akiknek soha nem voltak hasonló aggályaik.

Ha nem volnék blogger, nem érteném, hogy a figyelmem érték, a mennyisége véges, és nem tanultam volna meg gazdálkodni vele. Eléggé ingyen adtam én az energiáimat mindenkinek, magam ellen, önkifosztva – ezzel telt harmincöt évem. Bővebben…

ha nem volnék blogger 1.

Sokat gondolkodom ezen mostanában. Milyen lenne egy teljesen másik élet? Az én életem persze, a sajátom, de ha másképp alakult volna.

Ha mondjuk élne János. Ha megszületett volna az ő onkológiai diagnózisa idején visszaforduló negyedikem. Ha mást csinálnék délelőttönként.

Mit csinálnék?

Nincs semmi apropó, ez csak elmerugalmas játék.

Ha nem volnék blogger, akkor Bővebben…

luxusmagyaróra másodszor

Holnap Luxusmagyaróra! Most nem parodizálom a tanárságot, hanem kihúzom Daniból a legizgalmasabb sztorikat, beszéltetem a verseiről, a műhelytitkokról (haha), összeráncolom a szemöldököm, ha csúnya szó hangzik el (wehe), és szerethető, irodalommal szemben tartózkodó résztvevők számára is örömöt szerző verseket válogattam a teljes életműből. Dedikálással. 4-től 7-ig. Írj e-mailt, ha jönnél!

https://www.facebook.com/events/412671142414697/

Spingár-Westerlund Anita fotózta a decemberi alkalmat.

Nagyon szeretem ezt a helyet, a legnívósabb kávézó–bisztró a környéken.

Ez a kép a fejlécben pedig a kertjében készült, tegnap fotóztam.

És ez is a kert.

egy anekdota a gymből

Ma, kedd ez még, az volt, hogy végre gépen, tehát nem állványon húzódzkodtunk, mert lett egy új szerkezet: asszisztált húzódzkodógép a neve. Vagyis, nem kell ott állnia Ednek, hogy a lábunkat tartsa, a gép adja a segítséget: Bővebben…

amit szívedbe rejtesz

Eltelhet sok év, elfakulhat az elmebeli emlék. Megértheted, megmagyarázhatod, és  elrendezettnek hiheted. Ki rágódik már ezen? Annyi minden történt azóta. Át is értelmezheted, elemezheted, míg sima emberi történetté szelídül a borzalom, sőt, láthatod benne a részed, a részvételed. Működhet benned a megbocsátás őszinte szándéka, ereje. Hiheted magad nagyon tudatosnak, hatalmas önismerettel, aki végre felnőtt és megtalálta a megoldást.

Elmenekülhetsz messzire. Élhetsz a direkt következményei, a folyamatos, kínzó érzetei nélkül, és lehet ez nagy megkönnyebbülés

És most jön a de kötőszó Bővebben…

engem rugdosni kell

, mondod vihorászva. Különben ellógom. Nekem mondja meg valaki, hogy mit egyek, mit eddzek, ne kelljen gondolkodni… Álljon ott mellettem, mutassa meg, hajtson, szidjon le! Baszogasson, mert magamtól nem csinálom.

Képzeljétek, van olyan szakma is, hogy diétás coach. Bővebben…

a nő, aki levonja a tanulságot

a női életközépi válságrú’

meg hát: mi a problémám a netes hangoskodókkal, köztük Gumiszobával

Többen megtettük. Eltelt a fél életünk, és végre megértettük, levontuk a tanulságot. Az iskoláinkban, az ágyainkban, barátságainkban, szülőként, halálközelben és közösségekben.

Bővebben…

mi a bajom az álkeresztényekkel?

Igen, engem gyerekkoromban traumatizáltak a vallásossággal. Erről szól a gyehenna tüze és a gondolataid mélye című írásom, és szó esik az önéletralyzban is róla.

De nem csak ezért irritál. Mi is? A kereszténység mint olyan, ebben az én nagy liberális individualizmusomban? Dehogy. Nem világnézeti jellegű az idegenkedésem. Sok tekintetben én nagyon is konzervatív, szigorú morálú vagyok. Kereszténynek nem mondanám magam, azt elrontották bennem (istenem, akit már kis i-vel is merek írni, milyen sokáig gyötörtem magam azzal, hogy én nem vagyok elég jó, nem vagyok rá képes, gyenge vagyok!), de égbolt igenis van fölöttem. Ismerem és belém ivódott, hogy mit jelent a gyakorló, igaz kereszténység, és mulatságosak azok, akik oly igen hajtogatják, miközben fogalmuk nincs ennek a mélységeiről.

Engem az irritál, amikor valaki érvként belengeti, pozíciót kíván szerezni azzal, hogy ő keresztény. Fel se tételezve, hogy nem az a topCsomolungma. Mint aki két ászt húzott… Bővebben…

miért éri meg intellektuálisnak lenni?

történelemtanáromnak, K. L-nek szeretettel

ma már fülelnék nagyon

Én csak mostanában fogalmaztam meg, hogy középiskolába nem tisztán állami képzésbe jártam, alapítvány finanszírozta a tanulmányainkat. Nagyon komoly, egyénre szabott elitképzés volt a mienk, és mára világos lett, ez hogy kirántott a kissé tunya családomból, és mennyire alapja annak, aki ma vagyok.

Újságot olvasni, hírekről tudni, véleményt alkotni, filmeket nézni nem hóbort. Aktív folyamatok, figyelem és képességek születtek meg azokban az években. Azt se tudtam akkor, hogy ez nem mindenkinek anyanyelv.

Nagyon sokat tettek belénk, és így válhattunk ilyenné. Az egyetem már csak koktélcseresznye volt, az alapattitűd eldőlt érettségi előtt: kiművelt emberfők, a tovább-művelődés igényével.

Lehetne ez úgy is, hogy vannak intellektuális fajta emberek, meg nem olyanok – istenem, nem vagyunk egyformák, ki a sült kolbászt szereti, ki meg a lángost, elférünk. Bővebben…

azért nektek van egy lelkivilágotok

Honnan jön az a sok kattintás? Ne misztifikáljuk túl, én nem is szoktam. Nem az értő olvasók, és nem is csak a robotok, és nem az ajánlások nyomán, erre nyitottan ide érkezők teszik ki a kattintások többségét. A kereső rejtélyes algoritmusai, az öt év és a netet kétségbeesve vagy szégyenkezve kérdezgetők lökték ilyen magasra a grafikonokat. Az olvasottság, az első oldali hely önmagát eszkalálja. Másrészt, mutatják ezek a témák az itt sunyiban olvasgatók tipikus, más irányú kereséseit is. Kilencven százalékuk viszont nem ezt kereste, és egy kukkot sem ért abból, amit talál. Valószínűleg ők a többség, a véletlenül és egyszer-kétszer ide kattintók. Minden nap több száz ilyen keresőkifejezés jön, némelyik ötször-tízszer, változatlan formában.

Ezek tehát KERESŐKIFEJEZÉSEK a böngészőkből, amelyek ide futottak be a blogra.

Bővebben…

a megtett út

Reninek, Marinak, Juditnak, Vikinek, nagy-nagy szeretettel

Az a jó a sportban, hogy nem alkalmas maszatolásra, vetítésre. Úgy nem működik, egész egyszerűen. Az önszuggesztív mantrák működnek például a facebookon, az önbizalomtréningnek nevezett oldalakon, az ezekre fogékonyak érzelmi életében: jó vagyok így, egyedi és szép vagyok, mindenki le van szarva, a saját világomnak én vagyok a királynője. A sportban viszont mindegy, szép vagy-e, hogy mások mit gondolnak, és tulajdonképpen az is, hogy milyennek tartod magad, pontosabban: mit magyarázol magadnak (talán nem lep meg, hogy szerintem ilyesmiket, mint a dőlt betűsök, hajtogatni önátverés és dacreakció, kudarcos népek szokása).

– No mi baj már megint?
– Semmi, Mackó, semmi. Csak úgy mondom. Sokféle népek vannak. Egyik nem akar, a másik nem tud. Ennyi az egész.
– Mit nem tud? – kérdezte Mackó, és megdörgölte az orrát.
– Mulatni. Vidulni. Énekelni és táncolni. Itt van a kutya eltemetve.

Micimac’

Az edzés ugyanis szembesít: itt becsődölnek a mantrák, a kegyesen pozitív szövegek. Ha nem a valóságot tartod szem előtt, akkor elreccsensz derékban és leesel a futópadról. Bővebben…