álomalak

Ha lefogysz, nem leszel boldogabb, csak vékonyabb, mondja a mém.

Jaj, de hiszen ez ugyanaz a lobbi, amit már annyit bíráltam. Az érezdjólmagad-lobbi, amit azok harsognak, akik rosszul érzik magukat. Meg hogy sokféle test lehet szép. Hogy a fitnesz öngyötrés, saláta, magok, éhezés. Én nem fogom sanyargatni magam, hanem örülök az életnek. Hagyjuk az egészet, “én szeretek enni” (értsd: túlkalória, nassolás, édesség, feldolgozott élelmiszerek…). Ó, jaj.

Én azt mondom: igenis boldogabb leszel a fogyástól. Csak az nevezi ezt felszínesnek, aki nem élte át. Már egy-két kiló is könnyebbség, attól meg egyenesen mámoros leszel, ha átformálod a testedet, újrainstallálod az anyagcseréd, és a közelébe kerülsz a legjobb verziódnak. Minimum örömforrás az új kinézeted, meglátni magad egy fotón, meg a ruhák, amelyeket végre felvehetsz. A friss közérzeted. Hogy fiatalabbnak néznek. Ezek női apróságok, legyen, de van tovább. A formás test újraéledő szexualitása… hajaj! Amikor büszke vagy rá, azt akarod, nézze, lássa. Eleven a tested. És szép, ő is szép, reklámfotóvá váltok. Nincs az a frusztráció. Nem kell a lelke, belső gazdagsága miatt, a nagy szerelemben megbocsátanod azt, hogy olyan a teste.

Aztán, ott van az önismeret: aki egy ilyen utat bejárt, az megértette magát. Korábbi énjét, döntéseit, rossz szokásait. Az összefüggéseket: minek mi a következménye, mert a biokémiára nem hatnak a mémek pozitív gondolatai. Mi a fontos nekem, milyen életet akarok? Mik az erősségeim? Ez a tudatosság, érés valódi boldogság.

És a tudat: megcsináltad. Na, az igazi öröm.

Ez persze nem a kampánydiétára vonatkozik. “Gyorsan lefogyok öt kilót, edzek pár hétig, hogy aztán élhessem tovább ezt az életemet.” Én arról nem írtam volna ennyit és így. (Annak ellenére, hogy az életmódváltásomon belül  is volt, hogy kampányszerűen diétáztam, kardióztam, fotózás, félmaraton, testösszetétel-mérés előtt.)

Aki bírálja a fitneszőrületet, az mindig a visszásságaira, túlzásaira gondol. Megint csak a média csinálja ezt velünk: modellek kapcsán az anorexiáról, testépítők ürügyén az agyongyúrt-syntholos-túladagolásban meghalt versenyzőkről ír, hogy a telefonját kaparászó jóembert megnyugtassa, hogy jobb ez így, a kanapén.

Itt a blogon nem maszatolunk. Ne áltasd magad, hogy te bezzeg mértékletes vagy, meg normál: megmaradni a kakaóscsiga-mátrixban éppolyan káros, mint a túlkapások. “Az egyik haverunk a kardióra csúszott rá; a másik belepohosodott a céges traktákba“, írja Réz Anna – hát, ezek nem egyforma rácsúszások. Akkor kell előbbi, ha túl sok volt utóbbi. Téves az axióma: amit normális életvitelnek gondolnak (ülőmunka, semmi mozgás, sok szénhidrát), nem az. A természetes állapot a folyamatos mozgás és az alkalmi élelmiszerhiány (bizony) volna. Eleink a túlélés érdekében használták a testüket.

Az is lehet, hogy nem is túlkapás, szélsőség az egyáltalán, hanem annak a valakinek az a szintje. Csak neked tűnik túlkapásnak, mert te inkább semmit nem akarsz csinálni. Az így gondolkodók gyakran démonizálnak egy sima hosszútávfutást, szénhidrátcsökkentést, kicsike izmosodást, de mi őket egy legyintéssel elintézzük.

Ha normális lenne a te életviteled, nem így néznél ki, nem éreznéd szarul magad a testedben, és nem zavarna ennyire ez a téma. Engem is zavart. Nem tudtam, hogy zavar, azt hittem, értelmes a kritikám, jó okkal idegenkedem.

Érzed, hogy nem jó, hogy csinálni kéne valamit? Nyomaszt a látvány a próbafülkében? Nem, nem a média csinálja veled. Nem, ez nem szépségfasizmus.

Én már azt is tudom (túl a “most majd mindenki sportol” ujjongásán): az emberek úgy általában nem akarják igazán ezt az életmódváltás-dolgot. Csak “jó volna”, átmenetileg lelkesek, de a többség képtelen ezen úgy dolgozni, helytállni, mint az élete többi területén. A “kéne valamit”, az nem elég. Ürügyeket keresel, és mindig kéznél lesz az, amire a társadalom azt mondja, fontosabb. A család, anyu, a telek, a betegség, a munka. Varázsszer nincs, ha nem akarod belülről. Ezt Lázár Ervin Csodapatikájából is tudom. Olvassátok el, alapmű.

De azért néhányan tényleg nekiállnak. És nekik fontos, hogy tisztán lássák, mi a cél, vagy a várható eredmény.

Egy: az amatőr fitneszversenyek mezőnyei azt mutatják, hogy tulajdonképpen mindenki, aki arányos, szimmetrikus, viszonylag fiatal, ki tudja sajtolni magából a “tökéletes” anatómiát. Van az a zsírszázalék, ahol már szinte egyformák a nők. Vagyis, ez csak zsírvesztés kérdése (és minimális edzésé).

Nem, ez nem alkat, nem genetika. Ez zsírszázalék és valamennyi izom, diétával elérhető. Egyébként ezek a csajok hihetetlenül rossz formában tudnak lenni fél-egy évvel a verseny után. Rájuk nem lehet ismerni. Aránytalanok lesznek, az anyagcseréjük is megsínyli. És évekig nem tudják leadni a pluszt.Látszik az arcukon a valaha volt dicsőség. Mert csak kampányszerűen jöttek ki az életmódjukból, utána visszatérnek, megint a “normálisat” eszik, és akkor majdhogynem hiába is edzenek.

Kettő: a színpadi forma nem reális, és nem is lehet cél. A színpadi forma pillanatnyi, nem tartható. Hogy úgy nézzen ki bárki, mint a képeken a csajok, ahhoz úgy kell leszárítani, barnítani, pózoltatni, öltöztetni, világítani és fotózni. Hosszabbított haja sem azért van a versenyzőknek, mert az milyen jól néz ki, hanem mert kiéheztették a szervezetüket, és ez a hajukon is meglátszik. Nem lesz íves dereka annak, akinek izmos a hasa és zsírtalan a csípője, és nekik sincs. Az íves csípő illúziójához be kell állni széles terpeszbe, vagy keresztezni a lábat. És azt ne akard tudni, hogyan néz ki egy lezsírtalanított testen a (meg nem műtött) mell.

De azért a guruk egyre csak ezeket az illúziótesteket lengetik előtted. Sóvárgáskeltés, irigységprovokáció.

És ez már igenis akadálya a boldogságnak: a hajszolás és a kifelé igazodás, az örök elégedetlenség, a még-még. Gerjesztik, majd jól kihasználják az illúziódat, hogy neked valaha olyan tested lesz. Ne dőlj be: nem lesz. Ő arra akar rávenni a mézesmadzaggal, hogy vedd meg a termékét és toljad az ismertségét. (Amúgy LifeTilt gyakorlatai jók, változatosak, szépen összeszedte, ezekbe már szakmailag nem nagyon lehet belekötni.) (Csak hogy tiszta legyen, kire gondolok, sok más között.)

Szóval, ne hidd, hogy az álomalak a cél, és ne frusztráljon az előnyös fotó. Rólad is lehetne előnyöset készíteni. De a látvány elviszi a figyelmet, a fókuszt arról, ami a lényeg. Hogy jó mozogni. Igény. Életmód.

Ma a megállapodott testről írok nektek. Arról, amire azért vagyok büszke, mert munka van benne, szembenézés, megértés – és saját. Nem kell úgy fotózni, nem is görcsölök ezen. Fenntartható. Nem instagramos produktum. Nem baj, hogy nem tökéletes.

Nem lesz olyan testem. És kész. Kimondtam. Mert ne legyen hajsza, “elégedetlenség szent olaján” lobogni, vagy hogy is írja, és egyébként ki? Kosztolányi, de olyan, mint ha Ady.

Ez van, ennek lehet örülni.

Pedig engem tökre érdekel, hogy ha az utolsó dekákat is ledobnám, akkor hogy nézne ki ez az izomzat. Kicsikarnám én, én bármit, csak már okosabb vagyok, mint az én nagy kitartásom. Tudom, nem éri meg.

Hogy miért? Mert anabolikus (izmot építő) szakban, a nafgy terhelés mellett embert próbáló diétázni: súlyemelés után minden sejt kalóriát követel. De közben  ez az egész az élet ünnepe. Csodás alvás, fogakkal marcangolás, nyers hús, belerobbanás, dögfáradtság, eksztatikus edzésélmény, élénk színek. A katabolikus szak (“fogyás) csendes, befelé fordulós, fájdalomfeldolgozós, szerelem utáni, sport tekintetében monoton, eltökélt, kevés benne az öröm, és az inkább a kitartás büszkesége. Nem lehetek túl vékony, száraz, mert 1. nem akarok rusnya lenni, már tudom, milyen a mellem olyankor, hatvanhét kilósan, és azt nem szeretem, 2. nekem bírnom kell a hétköznapokat, nem gyengülhetek el, a “sportolgatás” mellett jelentős méretű hétköznapi életem van, 3. bloggerként nem célom túlzó képet beállítani. Reális, hétköznapi testemnek kell lenni.

Én nem dőlök be többet dögös fotóknak.

Nem az a boldogság, hogy egy idealizált és uniformizált, fotókon látott testet csinálsz magadnak. Ez illúzió, és mivel nem reális, boldogtalan maradsz az utána való hajszában. Ez romboló, és csak tudatossággal és önismerettel tudsz ellene tenni. Nőj föl, ne dőlj be. A hajszolóknak minden kéne: íves csípő, sima bőr a combon, gömbölyű fenék, hosszú láb, lapos has, dús haj, feszes arc, nagy mell, “onnan ne fogyjak”… aha. A tested ennél sokkal okosabb. Aki kisportolt, az a mai, divatos értelemben, a médiában látható eszményfotókhez képest nem lesz nőies. Aki nem sportos, az viszont 30 év fölött és 95 százalékban narancsbőrös.

Vagy Artemisz vagy, vagy heverésző Vénusz leszel. Artemisz folyamatosan vadászik, és szűz. Vénusz dundi.

Ne engedd, hogy átszexualizálják, szexiskedéssé züllesszék a sportolásodat. Ne hallgass azokra, akik elbutultak az instagramon. Ne zavarjon, hogy nem vagy annyira zsírtalan. Dolgozz az erőnléteden, a teljesítményeden. És találd meg azt a fajta mozgást, gyakorlatot, amit élvezel.

Javítani sokat lehet az alakodon is. Arányokat is, optikailag is. A bőr pedig megbocsát. A szintézis ezúttal (merthogy retorikailag ez a poszt is tézis–antitézis–szintézis szerkezetű): meglepő, mit ki lehet hozni egy hétköznapi, kicsit már fáradt testből, okos étrenddel, néhány lényeges elv szem előtt tartásával, komolyan vett edzésekkel. Megszállottság nélkül is, munka, család mellett. Amikor a mozgs nem büntetés a túlevésért, és a kemény edzés jutalma nem a péksütemény.

Amit eddig csináltál, az az infarktusveszély csökkentésére jó. Igazi változást közérzetben, egészségi állapotban és fürdőruhás jólérzésben a teljes étrendi reform és a kitartó, súlyzókat is tartalmazó edzés hoz. Ha ez célod, ha csinálnád, akkor keresd meg a motivációdat, a példaképeket, találd ki a saját stílusodat, olvass ilyen jellegű tartalmakat, lehetőleg angolul. Egyébként meg hagyd ezt a témát, könnyű szívvel éld az élet többi részét. Nem kell senkinek megfelelned. Ne méregessék így ezek a mesterséges táborok, a “sportosak” és a többiek egymást.

Olvasnál még a témában?

hogyan kezdjek bele? (két évvel ezelőtti poszt)

tíz javaslat a testről újév előtt

tíz pro és tíz kontra

 

11 thoughts on “álomalak

  1. Követem Ritát, mióta írtál róla, és én azt nem értem, hogy ő hogy tudja olyan alacsonyan tartani a tzs%-át, hogy úgy nézzen ki, ahogy. Ennyire lényeges lenne, hogy edző és (gondolom) naponta edz? Lehet, nem az ő testzsírját kéne célként belőnöm, mert egyre jobban elszontyolodok(-dom?). Biztosan le tudnék én is menni diétával addig, meg mondjuk nem heti 4 edzéssel, hanem 6 vagy mittomén, de bah. 1 hétig se tartana ki az állapot, azt hiszem.. Pedig olyan jó lenne. Tudom, pont erről írtál, hogy ne nyafogjunk az elérhetetlenért 😀 Oszt mégis.

    • Én is követem Ritát, szerintem ő azért nèz ki úgy, ahogy, mert nemcsak hogy hivatása a sport, de létkérdés is volt számára a teljes életmódváltás, és lélekben meg agyban is képes volt váltani és újraépíteni magát. Nem elszigetelt dolog az edzés meg az étrend az életében, hanem szerves része a személyiségének meg főfoglalkozása is.

    • Valószínűleg őneki a legjobb verziója zsírtalan, nem erőltetés ez a forma. A táplálkozása a kulcs. Nagyon figyel, nem azért eszik dolgokat, mert finom, hanem mert az tesz jót, ezt így ki is mondja (és tisztább így, én sokkal hedonistább, szalonnazabálóbb vagyok, meg is látszik). Rendszeresen újralinkeli az ezzel kapcsolatos összefoglalóját.

  2. A sportolás szeretete az aktív életmód szeretete, szerintem. Aki alapjáraton kényelmes, megúszós, annak az edzés csak egy újabb kötelesség, letudandó feladat a többi mellett. Ezért lesz nyűg, feladás belőle, mert vannak ugye fontosabb feladatok (elvárások). De ha a közlekedés természetesen kerékpárral, vagy gyalog megy, ha a kertemben inkább legyen virág, zöldség, mint gaz vagy beton, a fát inkább felhasogatom, mert a guriga olcsóbb, mint a kályhakész, inkább lemegyek a földszintre beszélni a kollégával, mint telefonon/cseten kommunikálni, a gyerekemmel inkább focizni, mint mesét bambulni a tévében, az már életforma. Az edzés pedig ilymódon nekem elsősorban nem hiúsági kérdés, hanem a szervezetem természetes igénye. Ha nem csinálom, és ha (rám nézve) nem jól eszek, nem vagyok jól.
    Olyan sok jó gondolatot osztottál meg, pl. kihívás és büszkeség a sportteljesítmény… Azt figyeltem meg, ha az élet úm. meg akar mérni, legyen az anyagi összeomlás, betegség, vagy a munka terén, az edzés az, ami arra az időre lanyhul, kiesik, hogy “ott” teljesíteni tudjak, mert akkor ott kell. Ezek szerint a sport kompenzáció, ha nincs “helyzet”, csinálunk, hogy megküzdhessünk vele. Elemi ösztön 🙂

    • Kompenzáció a sport, a mozgáshiányé is meg a hiányzó kihívásoké is, meg nekem azé is, hogy a modern életben a stressz inkább szellemi meg lelki, de a testünk ezekre úgy reagál, mintha fizikai próbatétel állna előttünk. Szóval a mozgás és a sport az ideális stresszlevezetés. Amikor betegség miatt tényleg nem tudok sportolni, de nem úgy vagy nem annyira vagyok beteg, hogy pl. dolgozni se kelljen, sokkal lassabban tudok kikapcsolni, váltani vagy lazítani, ez mindig megerősít abban, hogy amint lehet, újra aktív legyek. Azt már szerencsére sikerült elérnem, hogy annyira szokássá váljon az edzés, hogy egyéb próbatételek idején is valamilyen szintentartást csináljak, ha nem is vagyok képes ilyenkor komoly teljesítményre. De amire a sport megtanított (kitartás, erőbedobás, rugalmasság, testtudatosság, energiával való tudatos gazdálkodás), azt más területeken is tudom hasznosítani már -szóval a sport szó szerint edzés az életre. Mint a gyerekeknek (és a kölyökállatoknak) a játék 🙂

    • Csak civilizált, gépesített viszonyok között kompenzáció az edzés, eleink folyamatosan mozogtak a túlélésért, elemi csapásokkal viaskodtak, menekültek, vándoroltak. Egyébként én is: nekem döntés volt a nemautó, erdőben lakás, tüzelőaprítás, sok gyaloglás, nem mosogatógép. Én nem annyira a kihívást érzem a saját sportolásomban, hanem az örömöt, a büszkeséget, nekem az örömigényem a nagy.

  3. Valami ilyesmi jutott nekemis eszembe erről. Mármint az élethez való hozzáállás is megváltozik a sporttal. Nekem pl hatalmas győzelem h kifáradás nélkül felcipelem a fáradt gyereket a lépcsőn cuccokkal együtt. Cirka 20 kg. Vagy egy kézzel simán be-ki emelem a zsugor ásványvizet a bevásárlókocsiba. Meg a testeket is figyelem az átlagemberekét és már nem ruhát sminket nézek. Magammal kapcsolatban pedig ahogy megszűnik a legégetőbb problémám jön legnagyobbnak a következő ami addig az árnyékban bújt meg.

  4. fura egyébként ez, hogy boldogabb lettem a fogyástól: egyszerre válik természetessé egy idő után és mégis megszokhatatlan. én például most egy durva krízis legmélyén ülök, mégis mindennap örömmel tölt el, hogy nem vagyok már elhízva, barátságos velem a tükör, nyugalmi állapotban is izomkötegek rajzolódnak a bőröm alatt. kibírhatatlan lelki kínlódásból dobott át eufóriába tegnap a sikeres kettlebel edzés és olyan sok fájdalom van most, de bassza meg, akkor is beleférek egy m-es keresztbe csíkos miniruhába. véleményes persze, hogy jól áll-e, de mikor először vettem fel, úgy éreztem, hogy hazaértem. és ez csak az enyém, a látvány is, meg a diadal, én csináltam egyedül a kitartásommal és fókuszált örömömmel nappaliban a szőnyegen.

  5. Engem is boldoggá tesz a fogyás, pedig gőzömsincs hogyan értem el, hogy a második gyerek egyéves úgy korára nézek ki, mint 20 évesen. Az egészségesebb étkezésre mondjuk ráfogható, férj evett egy darabig no-, azóta low-carbo módra, de én ennyire sose. Ugyanazt ettük, csak nekem volt mellé kifli meg rizs, ilyesmi. Igaz, sokkal ritkábban, mint előtte. Szóval a kilók számát nézve mindketten visszatértünk ahhoz az önmagunkhoz, ami kezdett nagyon hiányozni – a család egy része meg az életünkért aggódik… Bennem meg megindult a hangya, hogy immmádok s-es ruhákat és szűk farmereket beszerezni, de ez sem elég, feszesednék is, célzott mozgás kéne… de pont a múltkor néztem szembe a szétnyílt hasizmommal és rémültem meg, elsőnek attól tartok, ezt kell megcélozni.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s