ha nem volnék blogger 1.

Sokat gondolkodom ezen mostanában. Milyen lenne egy teljesen másik élet? Az én életem persze, a sajátom, de ha másképp alakult volna.

Ha mondjuk élne János. Ha megszületett volna az ő onkológiai diagnózisa idején visszaforduló negyedikem. Ha mást csinálnék délelőttönként.

Mit csinálnék?

Nincs semmi apropó, ez csak elmerugalmas játék.

Ha nem volnék blogger, akkor könnyebb lenne az életem. Biztonságosabb, stresszmentesebb.

Egyszer a Névtelen Áskálódó, fő hajtóvadászom, akivel lélektani kíváncsiságból néha groteszkül elcsevegek, odavágta nekem, de mondjuk tőle ezt nem lehet úgy venni, mert ő vágyja is, hogy a bloggerkedéssel én tönkretettem az életemet. “Borzalmas a híred.” És persze rögtön gondoltam, hogy jaj, te, hát ti pont azért kevertétek és kentétek rám a szart (nevemben tett feljelentés, belemagyarázás, elferdített sztorik), egyáltalán: avatkoztok másvalaki életébe, mert a blog ennyire erős lett, mert én ki mertem mondani az igazságomat, és ez zavaró. Bírálóim gyanúsan sokat taglalják a kinézetemet és a bevételeimet, szóval ne ragozzuk ezt túl: piszkálja őket más szereplése, sikere, muszáj azt nekik véleményezni.

De hiszen én ezt akartam, tört fel belőlem akkor, ilyen blogot és ilyen életet. Pont ilyennek szeretem: erősnek, élesnek, meg nem alkuvónak. Nem a szeretésért, nem a lájkokat számolgatva, nem drukkertábort képezve. Kockázatosan, autonóm módon, és saját néven, személyesen.

Itt ülök most, teljesen blogger vagyok, és azt kérdem magamtól: ezt akartam, tényleg? Mit akartam én? Változott-e, hogy mit akartam? És egyre jobban azt csinálom, vagy egyre kevésbé? Létezik az egyáltalán, amit akartam?

Létezik. Én arra vagyok hitelesítve, hogy az élet és a -mű fedje egymást. Eltűnődhetek azon, miért van szamárfül egy vadonatúj könyvben, vagy hogy beszakadt a tejföl teteje, és meg tudom úgy írni, hogy érdekes lehet. Ezt fejlesztettem ki magamból az elmúlt években, sok olyan órában, amely nem tűnt produktívnak. És elolvassák olyanok, akikkel ez és csak ez köt össze: hogy szerintük érdekes. Akárki, aki tud magyarul, idetalálhat, az új-zélandi júzer is. Egy helyesírási problémára vagy a láncfűrészre guglizott rá eredetileg, aztán évekre ittmarad.

Ha nem volnék blogger, nem tudnám, ki vagyok. Nem ismerném az erősségeimet, nem tudnám ilyen pontosan, hol az énem határa, kinek mivel tartozom, mi a feladatom és mit élvezek. Nem tudnám ennyire hatékonyan és a magam feje után végezni. Nem engedném meg magamnak, hogy hosszan, elmélyülten írjak, mert azt csak akkor szabad bűntudatmentesen, ha jövedelem van belőle (vagy ha szerelem). Arra kéne gondolnom, mi mást illene tennem, ki mit szól, és mi lesz a szankció.

A frusztráció 1.0 elmúlt: biztos, hogy megvan bennem a kellő svung? Tudok elég jól írni? Nem minden volt meg az elején, amit ma használok, de csak csináltam szépen, mint aki hadifogságból gyalogol haza. Nem volt szép a táj. Kigyakoroltam. A csinálás, amikor nem azért csinálod, mert már de jó vagy, de ügyes, hanem gyakorlásképpen, a leghasznosabb és legprofibb állapot.

Sokan nem értik, amit írok, nekik nem érdekes, nem tudnak mit kezdeni vele, egyáltalán azzal, hogy valaki blogger. Furán viselkednek velem. De akkor mi van? Arra tanított a blogom, hogy elhajítsam a kitaszítottság, idegenség félelmét. Ez babonaság. Nem függök tőlük.

No persze, ha nem volnék blogger, nem guglizhatná ki bárki a személyes részletet meg a körém kavart mocskot. Mondván: nem zörög a haraszt. Nem taglalnának idegen nickek mohón. Nem volnék ilyen rettttentő érdekes. Eltitkolhatnám azt, amit úgy szoktunk mondani, hogy nem tartozik másra. Pedig nekem nincsenek olyan titkaim. Csak teljesen emberi, egyszerű történetek. Nem félek, ezt adta nekem a bloggerség. Úgyis mindig gondolnak valamit, akkor már miért ne eddzek ezüstben?

Nagy kockázatot vállaltál ezzel, mondja közeli barátom is. Igen, viszont nem tehettem másképp. Pokolra kell annak menni, és én dudás akartam lenni.  Te hogy bírod ezt a nyilvános létet? Tudják, kire haragszol, mi bajod magaddal, mikor merre jársz? A falcolást?… Pont úgy bírom, mint a színészek. Jól, különben nem is tettem volna így ki magam. És baromi közhelyes, fölös drámázásnak érzem, amikor a színészek, írók elmondják, hogy milyen nehéz a lemeztelenedés. Hiszen ez az alapállapot. Nem vagyunk civilek.

A bloggerségnek márpedig mindenféle velejárói vannak, ezek nem olyasmik, amire én hatni tudok, de nem sírok ezen, mert minek. Az én döntésem. Így is, ahogy lehet, jól akarom csinálni. Jól, vagyis igényesen, ez az egyik. A másik, hogy nekem magamnak ne legyen embertelen szívás a blogom. Nekem 2014 tavaszán–nyarán, épp az elképesztő, sosem remélt olvasottság idején extrém szívás volt a saját blogom. Hibáztam: naiv voltam.

De sosem féltem, ezért lettem blogger. Bennem nem gyanakvás volt, hanem valami erős, bulis, kreatív, önmegmutatós, világmegváltós vágy. Az érdekelt, hogyan tudom megmutatni az igazságomat, nem az, hogy ki mit szól. Furcsának és mélyen immorálisnak tartom, hogy én vigyázzak, én legyek óvatos azért, mert mások esetleg kotnyelesek, gonoszak és unatkoznak.

Mennyi mindentől foszt meg minket a félelem, az igazodás, a dán doggá hizlalt megfelelésvágy!

Ha nem volnék blogger, nem tudnám, milyen a koncentrált munka önmagát erősítő élménye, mivé nevel a kitartó írás, órákon, hónapokon, éveken át, és mit nyit meg bennem.

És hát mihez képest?… A Lobster-poszt ébresztett rá. Szoktam én is nyavalyogni, néha, kicsit (beázott a kabrió!), de mi az alternatíva?

Ismerek sokakat, akik elvégezték a kenguruképzőt, aztán nem lettek kenguruk mégsem. Azért mentek a Kelet-Magyarországi Erszényes Egyetemi Kar vörösóriás-képzésére, mert valahova kellett jelentkezni, és oda vették fel. Időközben rájöttek, hogy allergiásak a szőrre, kiábrándultak az erszényesekből, közben lett valami család vagy nem, irodai állás, mindenesetre itt vannak most 35 meg 42 évesen, nem használják a végzettségüket, nem tudják örömmel végezni a munkájukat, kiégtek, és fogalmuk sincs, kik ők. Nem lehet persze mindenki főállásban önmegvalósító, kellenek a művészkedés igénye nélküli szakemberek, sőt, főleg ők kellenek, de most azokról beszélek, akik úgy érzik, lemaradtak valamiről, nem lett identitásuk, nem bontakoztatták ki a tehetségüket.

Ha nem volnék blogger, nem tudnám, mi feszít annyira. Viszont feszítene.

Valami jól vagy inkább rosszul fizetett alkalmazottság lenne a sorsom, és szenvednék azon, hogy miért nem lettem blogger. Azon járna az eszem, hogy miért nem írhatok, fogok-e valaha írni, mikor kezdődik az életem. Ha nem lenne a blogom, én nem gondolnám, hogy a blogműfaj működhet – én egyébként egy már hanyatló trendben kezdtem el, az instagram hajnalán. Én előtte is mindig találtam örömet abban, hogy bevételre váltom a skilljeimet, de azt tudtam, hogy egy ideális világban én írnék, egyre csak írnék, kékkel húgomnak, anyámnak arannyal…

Te mit csinálnál egy ideális világban?

Én nem bírtam az alkalmazotti létet. A bejárósat, a főnököset, a megfelelőset, papírosat. Fiatalon bírja az ember, akkor még a recepció meg a valutaváltás is élmény – bármi, amiből saját jogon van pénz, hacsak nem büdös a munka, de nekem nem volt az, nem gondoltam, hogy nekem ez meg az jár, és most sem gondolom. Nem is sírtam soha azon jómagyar módra, hogy kevés a pénz, de tény: alkalmazottként mindig rendkívül keveset kerestem. Nem csak a szabadságom csorbult a bejárás stresszében és a random, gyakran meglepően rossz fej kollégák között, és nem csak törvényszerűen lettem depressziós a negyedik hónaptól, hanem olyan összeget is kerestem, amelyből ma nem tudnám eltartani négyünket. Tudom, tabu ezt megemlíteni, de igenis büszke vagyok rá, hogy az írás és a személyiségem erejével, a támagatásotokból, reklám, hátszél, előd, bannercsere nélkül megélhetésem lett a blog.

 

Azt választottam, hogy főállásban egyenesen beszélek, magamat adom, ettől nem hagyom magam eltéríteni. Nem csak a konyhában dohogok. Ettől aztán én leszek a konfliktusos, a megosztó – oké, akkor ez az ára ennek az egésznek.

Én már nem vagyok éhes a visszajelzésre, kielégült a hiúságom, a kínzó “ugye, ügyes vagyok?”, amelyet intenzív plátói vágyakozással igyekeztem enyhíteni (művész úr). Ezt tette velem a blogom, és innen már látszik, mi minden volt komplexus. Lett ebből egy életmód, egy igazi szabadúszós, sokféle tevékenységre jó: posztírás mellett könyvszövegeket szerkesztek, irodalmi eseményt szervezek, edzős tartalmakat is készítek. Tanítok helyesírást, kézen átfordulást, az meg egészen mulattat, hogy jó állampolgárként, mert én azért jólnevelt és törvénytisztelő maradtam, hogyan lehetek szinte független. Tehát nem kínos megkérdenem magamtól (csakis), hogy milyen alapon veszem én igénybe a mentőt és a közvilágítást, biztosított vagyok, de nem vagyok része a rendszernek, nem haladok át reggelente a blokkolóórán.

És a teljes szabadság: nem működik ellenem az internet rituális bosszúja sem.

A sokat taglalt rejtély, hogy miből élek! Mesés örökség, kifosztott nagymama, így képzelik. Semmi különös nincs. Annyit kapok, amelyet minden hasonló helyzetű, háromgyerekes anya. Don’t try it at home, nem éri meg, csak én nem sírok. Ami ezen felül van, az ötlet, szabadságvágy és sok-sok meló.

Holnap folytatom.

Ez a videó elég nagy visszhangot keltett, kinn van a Yoga Life oldalán. Megyek örülni:

 

 

 

37 thoughts on “ha nem volnék blogger 1.

  1. Én csak azt tudom, hogy felcsillan a szemem, ha a “csakazolvassa” landol a levelesládámban, és addig dédelgetem az örömhírt, hogy nem is olvasom el azonnal, de nagyon készülök rá, és kivárom a legalkalmasabb időpontot az elolvasására. Persze nem mindegyik írás érdekel, és a félreértések elkerülése végett, rengeteg más örömem is van:))) Viszont azt is észrevettem, hogy ha valamiért depis vagy dilis vagyok, az írásaid mindig rendbetesznek, ezért köszönet! Pussz vidékről!

  2. Én személy szerint büszke vagyok rád, hogy így élsz, ilyen szabadon. Zöldben, ezüstben, mamakent, nőként, ragyogó orcaval és éles szövegekkel. Nem tudom elégszer mondani, hogy Köszi, kérlek élj így tovább, élj , mert így jó neked és micsakolvasunk és nekünk is jó.

  3. Jajj, de uncsi màr, hogy nem tudnak elmenni. Semmi közöm semmihez, csak olvastam régen Gumit is, nekem akkor új volt minden feminista téma, konkrétan a hozzà legközelebb àllòk-akik trollkodnak-is nyìrjàk a szìnfalak mögött egymàst, nem értem akkor mi ez a nagy csoportkohéziò. Gumi meg nem tud nőtémàt adni, cikkeket linkel (a linkelgetés, és az, hogy mellé reagàlok ilyen egy-két mondatokat, miszerint: de szemét ez azorbàn, én megmondtam, szülesztenek ezek itten. Ez nem blog ìgy.. Egy reagàlò-gépezet, és a nő témànàl ezerszer többet van ott kormànyellenes hőbörgés. Én sem vagyok rajongòja a jelenlegi rezsimnek, de ez annyira proli, ezek az egy mondatos hőzöngések. Annak, hogy Orbàn olyan amilyen és erre van szavazòbàzis egy nagyon komplex dolog, szeretem a mélyreható politikai-tàrsadalmi elemzéseket, de ez nem az, nem gondolkodni tanìt, ezt a primitív amúgy is létező àtkozòdò egybites kommentkultúràt képviseli és mélyìti.
    Na, de nem offolok, mert az eredeti téma még fontos.

    • Nem tudnak elmenni, és azon zsizsegnek, hogy én kukkolok. Gumi most magyarázkodik a pénz miatt, mert azért megfuttattam egy kicsit, ekkora provokációra, amit március 16-án előadott, azért leírtam először az életben úgy igazán, mit gondolok teéjesítményről, erkölcsről, barátságról, halálról, motivációról. Rejtett kis profilomra odacsődült a sok erkölcsi hős, aki már “lapozott” és “éleszar”, ma pedig a pompás Lelkes Villő (itt: tavasztunder, 830 db komment) geciskedett három álnéven – a JÓGAVIDEÓm alatt, mert ő ahhoz is jobban ért.

      Én nem vetem meg amúgy a minimálbért és az egyszerű munkát, szívesen lennék például buszvezető, de a külföldre menekülést igen. És ezt önmegvalósításként, teljes és regényes életként előadni nagyon kínos. Negyvennyolc évesen nem itt kéne tartani, illetve ha igen, nem kéne ekkora arccal leszólni más sikerét. Megszórva kis irigységkeltőnek szánt egzotikumokkal, meg persze a szakmányban gyártott giccsel. Ennek a sehova sem tartó életnek az elfedezésére kell a műanyag meghatottság. És a tragédia is csak pajzs, nyugodtan szemétkedhet most már, nem szabad neki beszólni, és persze be kell venni a patetikus narratívát, a drámai, tengerre néző anyát, ő kvázi győztes, mert nála van az adu. Hogy soha ne firtasd, mi az ő felelőssége ebben a történetben, és merre járt a háromnapos vihar előtti délután.

      • A külföldre menekülök részt osztom, én amúgy nagyon szeretek utazni, de mindig azt mondtam a csalàdomnak is: csak úgy akarok menni bârhova, hogy örömmel, menekülni soha, mert az ugyanolyan rabsàg, mindegy, hogy anyagi, vagy lelki kényszer. Az igazi szabadsàg a mobilitàs, hogy örömmel jövök-megyek, és nem kell futnom a szorongàsaim elől. Aztàn tessék, Gumi kiköltözött, és még mindig a magyar oldalakon lòg, politikusokat kommentelt/osztja, pedig ezt akarta:minél messzebb kerülni ettől, aztàn csak nem szàllja meg a béke. Nyilván nyelvtudàs hìjàn nem érti az ottani politikàt, ez egy köztes lét, nem olvad be, nincs ott csalàd, gyökerek, ìgy probléma sem, kicsit itt vagyunk, kicsit otthon, de mégis a magyar férfiak a legbüdösebb genyòk, és ezt muszàj Màltàròl tudòsìtani. Én nem ismerem személyesen, de olvastam/hallottam nyàron az esetet, iszonyúan megsajnàltam. Ìrni akartam neki egy levelet (pedig tényleg nem ismerjük egymàst, csak régen olvastam) erre kitette az első tragédia utàni bejegyzést, amiben egyből leszögezi, hogy mindennek ellenére mégsem szülné meg újra őket. Az úgy rendesen fàjt. Lehet, hogy ez valakinek oké, elfogadom, de nekem ìzléstelen. Rögtön meggondoltam magam, nem ìrtam. És az sem hiànyzik, hogy ezért bàrki lekàpòzzon, egyszerűen nekem ez màr nem fér bele.

      • És bocsánat mindenkitől ezért a rössért, de most újra rákezdték. Nekem az életem 2014 óta ebben telik, a körém hergelt cirkuszban, amit velem akarnak elvitetni, az egykori hízelkedők, értem tűzbe menők hetente érkező szemétkedésében, akik jól kifigyeltek, és bosszút állnak rajtam azért, mert én meg mertem csinálni, ők meg másodosztályúak. Kéne a díj, a pörgés, az elismerés, azt taglalják, én hány kiló vagyok és lenézik rólam az edzőgatyámat. Ahogy lelesik az ötletet, ahogy van képük Ügyet hirdetni és közösségi finanszírozást, ahogy egy szemernyi kételyük nincs, hogy ők tehetségesek. Ahogy itt követelőztek és használtak, ahogy szétbeszélték a magánügyeimet. Mindent cipeltetnének velem, nagy vélemény és ítélet, hitelesség. Tanítónő, aki tanárnak nevezi magát, és panaszolta, ki mindenki kap díjat, állást, csak ő nem… most is ezért kell felregényesíteni a nyomort.

        A legundorítóbb rámvert balhéval nyomnak azóta is. Én ugye megszakítottam velük a kapcsolatot még akkor, tiltás, levelekre semmi válasz, de az egyik naiva kitalálta, hogy én azért tettem közzé tavaly nyáron Baudelaire Egy dög című versének újraértelmezését, hogy ezzel Gumi fiának halálára célozzak, és neki fájdalmat okozzak. Azért ez nagyon árulkodó projekció, azóta konkrétan tudom, hogyan kívánta, áhította Gumi, hogy engem basszon meg a gyámhivatal, és bukjak bele. Az én bűnöm, hogy keójeleztem, hogy a Gumi undorító koppintás, és hogy én nem veszem be az ő narratíváját. Most azt állítja, hogy én három éve az ő seggében lógok, ez is gyönyörű.

        A verses rágalmat olyan is beszopta, akiért tényleg kár. Gumi tudja, hogy ez nem igaz, és hogy én nem követtem az ő sorsát, nem akartam bevonódni semmibe, és nem is lehet engem sehogy manipuláln. Igazából az van itt, hogy én ne írhassak nyugodtan, mert ők megfognak. A gyereke halálát szarkeverésre és a lejáratásomra használta, gyász, ügyintézés idején azt nézték, mit írok én, a megtagadott, kibelezett blogger, akit ők “elhagytak”.

        • Márpedig a verset is csak úgy láthatták,ha percre készen vizsgálják az oldalt. Pedig erre semmi szükség már…Hogy lehet valakit betámadni egy verssel, ha nem olvassa.
          Az edzés-hiszti meg hiteltelen annak fényében, hogy kiteszik a Gumi oldalra a Nike nőket erősítő kampány-videoját (http://player.hu/napunk/nike-nonapi-reklam/#),most nem értem ha a Nike hirdeti az erős sportoló nőket, akkor like-oljuk, dicsőítjük, de ha az ellenségünk beszél sportról, akkor az gáz, meg nőket nyomorító. Ehh……

          • Igen, percre készen többen nézik, küldözgetik egymásnak a linket, és folyamatosan azt magyarázzák, hogy emegem figyelni miért nem kínos, hogy ez elővigyázatosság, és hogy én lógok ott. Valójában kíváncsiak, keresik a feszkót, irigyek, és fáj nekik a múlt.
            Tegyékki a NIKE-t, örüljenek, sportoljanak, járjanak terembe, menjenek le hídba, és próbálják ki a ketogént, mert olt ilyen is, nilván rájuk is hat a dolog titkon. Én óvakodnék attól, hogy mindenben találjak valamit, mert az nagyon könnyű. Nem láttam edzéshisztit, gondolom, azt ők se vitatják, hogy sportolni üdvös és nekik is jót tesz, engem támadni azért szoktak általában, hogy miért mutatom meg ennyire, esetleg csak ezt nem értik, és ők gyűlölködve nem értik. (Azért, mert blogger vagyok, az énem megmutatása, gondolatok közlése, kifejezés, kedvcsinálás a munkám.)

            Mester Dóra megosztotta a klimaxblogot decemberben, nézem, de jó, és akkor ott van az egyébként fájdalmas melankólis mellett a nyilvánvaló testszégyenítő, frusztrált és dühös célzás rám, hogy nem vagyok hiteles, mert én nyolcvan kiló vagyok. Most nem azért, de nyolcvan kiló nem voltam 2014 óta, a másik, hogy a hetvenhattal viszont tizenhetes a zsírszázalékom, ami elég ritka. Mintha én akarnám, hogy ő jól legyen, bármiről meggyőzni, neki eladni. Ezek olyan átlátszóak. És akkor lassan megértettem a stílusból meg a konkrétumokból, hogy ez bizony hirlando, aki viszont barátnőm volt, és azért ez nagyon kínos.

      • Mi történt március 16-án? Illetve: itt a blogon történt? Vagy facebookon? (Azt nem nézem.)
        Sajnálom, hogy nem tudsz ettől szabadulni. Mindazonáltal az olvasó bennem szívesen elolvasná, amit “először úgy igazán” leírtál, jó kis sodró szöveg lehet. De ez az olvasó érzéketlensége. Maga a történet, emberileg, úgy értem, döbbenetes, és érthetetlen is.

        • Azt ők rémülten töröltették, és jobb is. Én, míg ők falkában szétbeszéltek, illetve névtelenül zaklattak, sokáig hallgattam az igazán kínos részletekről, amelyek miatt Gumin annyian hüledeznek. Emberileg érdekes amúgy. Hogy hogy van ehhez pofája? Sisterhoodról beszélni, az én sodró, egyetlen szerelmemet elítélni, míg ő sorozatban vadászta le társkeresőn a nős férfiakat, majd panaszkodott, hogy nem szeretik? Hogy engem gúnyol a jellegzetes szavaimmal és az újságíróaggyal, miközben ontja a közhelyeket és átvételeket? Hogy tényleg nincs neki semmi szülői felelőssége a kaotikus családjában és a tragédiában? Miért hagyja itt a gyerekeit, és ha már igen, miért nem kezd valami értelmesbe, miért a netes feszkózást folytatja? Mindenki köteles meghatódni, és aki hallgat, az érzéketlen? Hogy az irigységkeltőnek szánt Málta sunyi menekülés? Hogy képes ilyen hajlékonyan váltogatni a diadalmas bazmegező forradalmárt a csendes, megbékélt áldozattal? És mi lett a nagyon eredetien közösségi finanszírozott, engem lájkokban verő, európai hatósugarú Üggyel? Miért kell akkor a nagy önmegvalósítónak szállodában takarítani, de rólam közösségileg lenézni az edzőgatyámat? Legyél sodró, vibráló, szard le a szabályokat, de akkor legyél tehetséges is, ne a világot okold az elméretezett céljaidért és a rossz döntésekért…

          Március 16-iki gumiszobás posztban savaztak.

        • Ne sajnáld: magukból csinálnak hülyét, homlokukra írják, mekkora önszembeköpő lúzerek. Nem bírják ki, hogy ne figyeljenek, vagy legalább kussoljanak róla. Az rendben van, az mindig meg van magyarázva, hogy itt harmincötre szökik a máltai kattintások száma a szokásos kettő-négyről, ha én kiteszek néhány edzőtermi fotót. Csodás logikai csavarral ők a megfigyelt, zaklatott áldozatok, ők a célpontok, a fontosak ám!




        • “észrevettem, hogy a privát profilomon liheg (ezt a szót tőlem vette át, a szerk.), lesegeti a fotóimat” azt vajon miből? :DDDD

          Ezzel gondolták tesztelni, ott vagyok-e, lesz-e reakció. De én nem vagyok ott.
          Stb., stb… még húsz ilyen.

          Mindig vicces, amikor tehetségtelen vergődő vádolja nárcizmussal azt, aki megcsinálta (aztán még a jógavideó alatt is Villő az, Edith Wilton álnéven, mintha nem volna nárcisztikus az összes önfotó mint olyan, vagy tilos volna belenézni a kamerába). És hát igen: amekkora a harsányság, annyira kínos és erkölcstelen más teljesítményét lelopni, sajátként előadni.

        • De a kedvencem a szarözönben az, ahogy Lorax kielemzi, hogy én a világ leggazdagabb verebe vagyok, és szomorúan hányom a gerendán a bógnikat. Egyébként tudjuk, hogy neki ez a tornászdolog, az ügyesség, hajlékonyság a nagy fájdalma, és én nem is bántanám ezzel, de mit erőszakoskodik, és próbál engem lerontani? Ilyenkor, amikor ennyire eklatáns az irigysége, amikor felkiáltójeleket is tesz amellé, hogy ő csak megpróbált engem kikezdeni, de a sokkal könnyebb, eltartott, autózó helyzetében sem ért el lófaszt sem, mindig kihúzom magam. Bukjon az irigykedés, megfigyelés, savazás, és örülhessen az, aki megdolgozott a teljesítményéért.

  4. Köszi, megnéztem, és nincs leszedve, most épp azt tàrgyaljàk, hogy én biztos te vagyok àlnévvel, és magaddal beszélgetsz. Tavaly februàrtòl kommentelek itt a blogon, ha valaki kìvàncsi, kereső a jò baràtja, megtalàl, nektek is szép napot, ha màr olvastok! Mindenki aki nem rajong gsz-ért, az csakazolvassa àlnéven. Gratulálok. 🙂

  5. Csak jelzem, letiltották számomra a kommentelést a gumiszobán. Ezt azzal értem el, hogy leírtam, szem ciki-e kurvára, hogy már éve még éjjel-nappal itt nyomultak, most pedig áskálódnak. Erre azt írták, biztos te vagyok. Tényleg, kibaszott egy szánalmas banda. Amúgy van fönn kép rólam a fészen, s annak idején találkoztam néhányukkal, de ezek szerint egyik sem emlékszik rám.

      • De miért? Én próbálom megérteni őket, de nem megy. Miért tiltanak le? Miért nem érvelnek, magyarázzák meg, hogy van ez. Mondjuk ne Lorax, akinek gőze sincs, mi folyt itt korábban, 3-4 éve, de mondjuk hajnalkám, vagy foxi. Miért? bajusz és foxi még ismerősök is a fészen, hajnalkám csak azért nem, mert azóta már profilt váltott.

        • Hát, azt én megmagyarázni nem tudom. Én elvágtam a szálakat, nem volt mit mondani miután kitiltottak. Elsőre rosszul esett, aztán rájöttem, hogy persze hogy, hát magam sem tudtam mindennel azonosulni, ha a kitiltásra okot adó kritikákat meg tudtam fogalmazni, az arra érkező érveket meg úgy ki tudtam nevetni és gúnyolni, ahogy. Szóval, ez épp így volt helyénvaló.

        • Hozzáteszem, én nem járok oda, csak nagyon ritkán kerül a szemem elé még a Facebookon is, az oldal. Nem tudom, hogy kik maradtak meg az alaptagok közül, ki merre jár, mit csinál. Lezártam. Bár 1-2 ember néha eszembe jut, és csak remélem, hogy jól vannak.

          • Ez is milyen ritka, hogy valaki tényleg lezárja a közösségi ügyet, magában elrendezi a történteket, nem néz vissza, nem szól vissza, nem kombinál és kutakodik, nincsenek benne vádak. Olyanok kerülnek elő most, olyanok szidnak, esetleg álnéven, de én ismerem a stílusukat, akikről én is azt hittem, hogy békében lezárták a csakazolvassa-korszakukat, már nem olvasnak, kész. És micsoda vádak! És az fáj nekik láthatólag, hogy letiltottam őket, hogy nem tudtak felülkerekedni, nem az ő igazukkal van tele a net, nem tudják sokakkal közölni. Vagy az, hogy wannabe nem léphetett mellém a “dobogó felső fokára”, ahogy ők elképzelik ezt (versenyként, lájkokat számolgatva). Esetleg bosszantja, hogy nem mentem tönkre, nem sikerült a lejáratás.

          • Igen, tudom, értem. Ide írnám szívesen a véleményem, mert tuti olvassák, de nem akarlak fárasztani vele. Hajnalkát nem tiltották, ő még megírhatta, hogy szerinte is gázok. Pika, tényleg kivételes, ahogy csinálod, ennyire higgadtan. Az a helyzet, hogy mivel írtam oda, most folyton kapom az értesítést, ha hozzászólnak, de ha lecseng ez, tuti nem megyek oda idegesíteni magam. Sztem amúgy Lorax vagy elmebeteg vagy kurvára unatkozik, ez már a Bezzeganyán is kiderült.

        • Lorax 3-4 éve is itt is feszkózott, és a Bezzeganyán is nekiment sunyi célzásokkal mindenkinek, akit irigyelt. Cantaloupe néven. Ide 2013-ban beírta valaki, hogy ő ott Cantaloupe, és ne már, hogy itt is, és én tavaly ősszel olvastam csak el egy-két ottani csatát, és hát döbbenet. Nézte ő, már a mamamin is.

        • Igen, én sem tudom megmagyarázni, illetve nagyjából igen, de akkor is abszurd ez az egész. Tisztára skizofrén érzés, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna az itteni kommenteket és az ottaniakat. Kicsit ijesztő is, azon túl, hogy durván cyber bullying..

          • …aminek pont Villő oly felháborodottan önmagát áldozatává avatta. Csak valami kis fény legyen rajta is. Most meg azt virítja, hogy ő mennyi mindent csinál, de nem rakja ki, ő nem olyan. Szívem, te nem vagy blogger, azért. Lennél te, csak nem lettél.

      • Dehogy ketten vagytok…
        Minden fáj nekik, ordít az élethiány, az irigykedés. Mindenbe bele kell kötni, amihez nekik közük nincs és nem is lesz soha, és amit én sorra, magamból következőleg, saját ötletből megcsináltam, miközben egyedül nevelem a gyerekeimet, senki nem tolt alám semmit, és nem sírt a szám soha.
        Teljesen oké nem érdeklődni a blogom iránt.
        Kiábrándulni is oké, viszlát, valószínűleg az illúzióid tévesztettek meg. Nem várható el egyetlen embertől sem az, amit beleképzelsz. Nem leszek kövérek, tehetségtelen követelőzők meg férj mellett gyáván maradó, pénzéből élő, őt neten szidók szószólója, az tuti.
        Nem kárhoztatom azt sem, aki elhiszi nekik, hogy én milyen vagyok, és azért nem olvas.
        Lekörözni is oké – volna, de sajnos, állájkokból nem élünk meg. A “sajnálom szegényt, mert meghalt a gyereke” pedig nem teljesítmény.
        De ez a savazás? Azoktól, akik annyira keresték a kapcsolatot, odavoltak értem, egymás sarkát taposták a blogszületésnapon? Akik ezer kommenteket írtak, minden tetszett, tőlem tanulták stb.?
        Nem érzik ezt cikinek?
        Figyelnek. Én vagyok a téma, és fáj, amire rámutatok. Hát hülyék vagytok ti? Ne olvassatok. Mit számítok én? Engem nem olvas senki, azt mondjátok, érdektelen vagyok, akkor mi a veszélyes bennem? Csak nem bedőlt a “megbuktatjuk Gerle Évát” koncepció?
        Tényleg úgy képzeli Gumi, hogy mindenki köteles elhinni az ő önértelmezését, giccseit, és sehol nem lesz bírálat, nem lesz szó a katasztrofális döntéseiről, vergődéseiről, a szándékos hőssé válós provokációkról, a felelősség másra tolásától, az antiértelmiségi húzásokról, hirlando rendkívül sisterhoodos engemmószerolásáról, a lelki ízléstelenségekről, az agresszív plágiumról, és hogy mennyit hazudoztak rólam?
        Tényleg nem világos, mi fáj az én sportolásomban, blogolásomban Loraxnak?
        És azok, akik szerint “mi” “fújunk egymásra”?
        Rohadtul nem kölcsönös ez.
        Az egész ittlétük mohó szereplésvágy, kilesés, olvasóim használata, birtokba vevés volt. És én bíztam bennük.
        És ők nem tízévesek, hanem negyven+ nők.
        A legszórakoztatóbb: hogy én itt bántalmazlak és megfélemlítem az olvasókat, és csak szőrmentén szabad írni, mert jaj, mi lesz. Mi lenne? Vajon mi ez a bűverő, hogy szar nekik, de mégis itt vannak…?
        Ne legyen félreértés: nem vagyok köteles senkivel kapcsolatban lenni, rá figyelni, neki terepet adni. Én sem.
        Csak én nem a cirkuszt élvezem meg a hatalmaskodást, hanem valóban a blogom érdekét tartom szem előtt, és a lelki nyugalmamat.
        Tudjátok, én tisztába raktam az énhatáraimat, és azóta vagyok jól. Ez persze a beszorított életűeket, a lelkük mélyén kispolgárokat irritálja. Ennyi a sztori. Ezért van a heves érdeklődéés.
        Ha más sikere fáj, azé, aki leszar téged, ha folyton figyeled, és rosszat kívánsz neki, egyszerű dolgait is rosszra magyarázod, csak mert te nem úgy csinálnád, és te jobban tudod, akkor IRIGY vagy. Az irigység rombol. Az egész leleplezősdi kamu, nem bírják elviselni. Mindig akkor kezdik rá, amikor a sikereim vannak.

        Na, hagyjuk, ők nem szint. Kérek mindenkit, ne küldjön linkeket, és ne is írja ide, hogy miket írnak rólam.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s